2018. április 28., szombat

Misztikus beszélgetések

2018. 04.01. HÚSVÉT VASÁRNAP
Imák után. 21óra 30 perc.

Jézus: Drága Kislányom! Köszönöm imáidat!
Lelked szárnyal, örülsz feltámadásomnak.Ujjongó örömmel imádkoztál a szentmisén. A Szent Három Napban, együtt voltál Velem. Szinte csak Nekem éltél, Velem foglalkoztál.
Gyermekem! Lelked békéje helyre állt. " Aki életét adja Értem, megmenti életét" .Egyre inkább látom, felveszed mások keresztjét, családodban és környezetedben egyaránt. Ezt zúgolódás és hivalkodás nélkül tedd, mert ez a legértékesebb számomra. Minden jócselekedeted fel van írva az Életed Könyvében. A keresztek hol nehezebbek, hol könnyebbek. Annál nehezebb keresztet nem adok, mint amit el tudsz vinni. Ha odaszánod magad másokért, Nekem szánod magad, mert Én minden emberben ott vagyok. Az adás, az adakozás egyébként is a jócselekedetek csúcsa. Nem csak a másik emberen, hanem saját lelkeden is könnyítesz. Amikor már nem köt semmi anyagiasság ehhez a földi élethez, csak Hozzám ragaszkodsz, a tökéletesség útjára léptél.
Gyermekem! A Feltámadással bebizonyítottam, hogy a halálnak nincs hatalma fölöttem, ezért semmilyen körülmények között ne veszítsd el a Bennem való bizalmadat, mert minden hatalom Nekem adatott. A gonosz csak addig mehet, ameddig Én engedem. Teljes bizalommal hagyatkozz Rám!
Most pedig megáldalak a teljes gyermeki ráhagyatkozás kegyelmével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.Amen.


Jézus bátor harcosa.


2018.04.03. 22 óra. Imák után.

Jézus: Kicsi Évám! Köszönöm imáidat!
A bocsánatkérésről és a megbocsátásról szeretnék beszélni veled.
A bocsánatkérés alázat, engedelmesség, irgalom és a békességre való törekvés.
A bocsánatkérő bátor, nem fél a másik véleményétől a megszégyenüléstől.
A bocsánatkérő szeret, mert megbánja, hogy a másik embert megbántotta.
A bocsánatkérő szeret Engem, mert a bocsánatkérésben benne van Isten és a felebarát szeretete is.
A megbocsátó ember irgalmas, nagylelkű, békére, békességre igyekvő.
A legnagyobb megbocsátó Mennyei Atyátok, a legnagyobb bocsánatkérő Én voltam, Jézusotok, Aki Kereszthalála által kiengeszteltem, kiesdettem Mennyei Atyátok megbocsátó szeretetét.
Legyetek hálásak ezért és imádkozzatok a megbocsátani tudás lelkéért.
Most megáldalak Irgalmas Kezemmel az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében .Amen.


Jézus bátor harcosa.


2018.04. 09. 22 óra. Imák után.

Jézus: Drága Évikém! Köszönöm imáidat!
Öröm, és vidámság van a szívedben, mert győzött Magyarországon a keresztény kormány. Ez az öröm, csak árnyéka annak az örömnek, amelyet akkor fogtok érezni,ha meglátjátok jönni Királyotokat az Ég felhőin. Az Ég minden Angyala örült kormányotok győzelmének.Imáitok felszálltak a Magasságbeli elé, Mennyei Atyátok felé. Legnagyobb közbenjárótok, Égi Édesanyátok szüntelenül könyörgött édes hazátokért .Íme meg lett a gyümölcse!
Szeretett Gyermekem! Ugyanilyen kitartással és állhatatosan kell kiállnotok a hagyományokért és az igazságért is. Magyarország engesztelő ország, jó úton halad, Sok ország példájává tettem. Imáitokkal sok lelket mentetek, engesztelő hivatásotok egyre nyilvánvalóbbá válik a világ számára.
Megáldom ezt a kormányt, a vezetőjét és minden magyart.
Most menj békével. Szerető Jézusod.


Jézus bátor harcosa.

2018.04.14. Imák után.

Jézus: Drága Gyermekem! Köszönöm imáidat!
Sokat gondolsz mostanában az alázatra. Bizony neked is sokkal több alázatra van szükséged.
Az alázat , előszobája a szeretetnek. Aki alázatos, az feltétel nélkül elfogadja Istent és felebarátját.Nem ítélkezik nem méricskél.
Az alázat nem jelent alázatoskodást, nem számító, nem méricskél, egyszerűen csak elfogad .Nincs benne büszkeség , nincs benne gőg. Az alázatos ember nyitott a szeretetre, megengedő, irgalmas, mert tudja és érzi önmaga gyengeségeit. Benned is ,a kudarcok, a fáradtság, a nehézségek elviselése által növelem az alázat kegyelmét és jól teszed, ha ezért imádkozol, mert ez nagy kincs. A Szűzanya és jómagam, Jézusod alázatánál nagyobb, földi embernél nincs. Ezzel a hatalmas alázattal fogadta el Égi Édesanyád a fogantatás tényét, csodáját a Szentlélek által. Én pedig a legnagyobb alázattal és szeretettel vállaltam a kereszthalált, Mennyei Atyátok akarata szerint, önként, értetek.
És az is alázat, ahogy te gyermekem, elfogadtad a benső hang kegyelmét, teljesen megbízva Bennem, Jézusodban.
Az alázat ellentéte a gőg.
A gőg lázadást jelent. Az ősbűn, Lucifer bűne, aki teremtmény létére, Isten fölé akart kerekedni.  A gőg teljesen elvakította ítélőképességét.
A gőg önzés, minden más akaratot lábbal tipor, képtelen elfogadni Isten igazságát.
A gőgös ember könnyen magányossá válik, mert csak saját akaratát hajszolja, nem veszi figyelembe környezete kívánságait, bajait,minden és mindenki elé helyezi magát, akaratát. Ezeket akaratos embereknek is szokták nevezni.
A gőg, kéz a kézben jár  a dühhel, a haraggal, a kiengesztelhetetlenséggel, a megbocsátani nem tudással.
A gőg nyugtalanság, mert örökké telhetetlen a saját és a mások eredményeivel. Ez a ti korszakotok rákfenéje. Az önzés eluralta az embereket. A felebaráti szeretet ritka, mint a fehér holló, még a keresztények között is.
Gyermekem! Imádkozz minden gőg ellen! Imádkozz az alázat kegyelméért.Kérd Édesanyámat, Ő majd segítségedre siet.
Most megáldalak a kitartás és az állhatatosság kegyelmével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Jézus bátor harcosa.


2018.04.18. 22 óra. Imák után.

Jézus: Drága Gyermekem! Írd!
Napról napra csiszolgatlak, formállak, nyesegetem életed útját. Sok változást tapasztalhatsz környezetedben és magadban. Szentlelkem munkálkodik benned, általad pedig a környezeteden. Mint a tóba vetett kavics, amely vízgyűrűket hagy maga után, úgy hat ki minden szavad, cselekedeted a környezetedre. Ezért nem mindegy mit mondasz, hogyan mondod szavaidat, hogyan cselekszel. Mindent az Én dicsőségemre végezz! Ezzel tanúmmá válsz, és Istent dicsérik ezzel az emberek. Hányszor halljuk egy-egy jócselekedet után, " Isten áldjon meg érte"!
Ugyanígy történnek a rossz dolgokkal is. Minden gonoszság és rossz, kihat az emberre és a környezetére is. A szavaknak, a kimondott szavaknak nagy jelentősége van. Építhet és rombolhat. Az Én szavam, az Ige, a Szent Biblia szavai, maga az Élet. Az Én szavaim építenek, vigasztalnak, tanítanak, hiszen ihletőjük a Szentlélek.
Szívem nagyon szomorú, mert az eljövendő időben a Szent Bibliát, a Szent Biblia szavait kiforgatják, elferdítik, meghamisítják. Sok lélek vesztére lesz ez gyermekem!
Buzdítalak téged és minden gyermekemet, hogy olvassák, tanulmányozzák Szent Szavaimat, mert a nagy megtévesztés ideje nagyon közel van. De tudniuk kell azoknak, akik a Biblia szavaiból elvesznek, vagy hozzáadnak, jobb lett volna, ha meg sem születtek volna.
Olvasd szorgalmasan a Szentírást. Adj hálát Szent Szavaimért.
Most megáldalak a Bölcsesség Lelkével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.


Jézus bátor harcosa.


2018.04.20.  Vác. Szentségimádás alatt.

Jézus: Gyermekem! Itt állok előtted, mint a dicsőségesen feltámadt Jézusod!
A megtérésről szeretnék beszélni neked.
A megtérés, egy csodálatos szeretet-aktus Isten felé.Olyan, mint a bibliai tékozló fiú, aki hazatért az atyai házba.
A megtérés az addigi életed hátra hagyása, az új kezdet eljövetele. A megtérő ember szabad akarata által Istent választja, Őbenne bízik, Istennel akarja a további életét élni. A megtérő ember gyakorlatilag az atyai ház, a Mennyország felé kezdi el megtenni lépéseit és a megérkezése örömét akarja ízlelni, amikor színről színre látja majd Teremtőjét.
A Nagyfigyelmeztetés alatt, az emberek milliói fognak megtérni, amikor "mint egy kis ítéletet" megtapasztalva, látni fogják lelkük állapotát.
Gyermekem! E globális megtérésekkel emberek sokasága menekül meg a pokol tüzétől.
Kicsi Évám! Írd!
Minden gyarlóságnak, minden nyomorúságnak gyökere a bűn.
Ádám és Éva ős-szüleitek bukása nélkül, csodálatos fejlődésen ment volna végig az emberiség és a fejlődésben, a szeretetben nem lett volna határ. Istennel járva, Istennel élve, minden egyszerűbb és örömtelibb lett volna. A mai ember hajszolja a boldogságot és az örömet , Isten nélkül. Az önzés és a hatalomvágy uralja a Földet. Egyet ne felejts,minden az Én ellenőrzésem alatt áll! A megváltással mindent újra kezdhetett volna az emberiség, de ezt a csodálatos ajándékot folyamatosan elutasítja, megveti az ember. Megváltó áldozatommal megnyitottam az újrakezdés lehetőségét.
Minden ember számára elkezdődhet az új élet, élete csodákkal és lehetőségekkel van tele. Megszűnik az önzés és mindent a szeretet uralhatna, de ezt visszautasította.
Ti engesztelőim és a Maradék Egyházam hisztek Bennem, az Ember Fiában, Aki újra eljön és visszaállít mindent! Új Eget és Új Földet teremtek! Bízzatok Bennem, imádkozzatok, böjtöljetek, vegyétek magatokhoz tiszta lélekkel Szent Testem és Vérem .
Most megáldalak a kitartó imádság lelkével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.


Jézus bátor harcosa.


2018.04.22. 23 óra 30 perc.

Drága Jézusom!
Szeretném megköszönni, hogy a mai szép napon lelkivezetőt adtál. Elkezdtem küldeni  az atyának a beszélgetéseinket.Nagyon boldog vagyok és köszönöm újra Neked!
Jézus: Drága Kislányom Évikém!
Ujjongó örömmel látom, hogy lelkivezetődet megtaláltad. Boldog vagyok, mert ha ő átnézi és engedi a továbbadását, sokak olvashatják.Köszönöm, hogy hallgatsz sugallataimra és engedelmeskedsz kérésemnek.
Uram! Csodálatos ez a gondoskodás! Olyan egyszerű és egyértelmű és tökéletes, mint amilyen Te vagy Istenem.
Jézus: Gyermekem, szeretlek.
Megáldalak a szép szeretet lelkével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
Jézus bátor harcosa.

2018.04.24. 21 óra 30 perc. Imák után.
Jézus: Drága Gyermekem!

Megint megnöveltem fájdalmaidat. Minden porcikád fáj. Ajánld fel engesztelésül a lelkekért. Én szétosztom kegyelmeimet a lelkek üdvösségéért.
Kislányom! Ma a lelkek megmentéséről szeretnék neked beszélni.
A legnagyobb lélekmentő a Szentháromság és a Szűzanya. Aztán a vértanúk, a szentek az imádságos lelkületű papok, Egyházam engesztelői és az egyszerű hívek, akik bíznak irgalmasságomban  és kegyelmemben.
A Szentháromság egy Isten az ember bűnbe esése óta azon fáradozik, hogy megmentse az embert, az emberiséget. Az Atya, Aki a Teremtő, elküldte Szent Fiát, Engem, hogy a Kereszten kifizesse az árat a ti bűneitekért. A Szentlélek, Aki életben tartja az Egyházat és a lelkeket. Az Ő világító kegyelme ragyogja be a Szentírást és annak igazságait. A szentek és vértanúk a tanúbizonyságok, akik meghaltak, hogy hűségükkel véráldozatukkal engeszteljék a Mennyei Atyát.

És ti, kedves kicsi engesztelőim, akik mindennapi áldozataitokkal, imáitokkal, felajánlásaitokkal mentitek a lelkeket. Sok lélek hullana a pokolba , ha ti nem lennétek. Köszönöm nektek áldozataitokat.
Most pedig megáldalak a hűség kegyelmével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Jézus bátor harcosa.

2018.04.25. 23 óra. Imák után.
Jézus: Drága kicsi Évikém!

Értékelem és méltányolom kitartásodat, látom azt a törekvésedet amellyel szinte erődön felül szolgálsz Nekem. Kivált a lelkek megmentését tartod fontosnak, amit Én is kérek tőletek, imáitokkal, zarándoklataitokkal, felajánlásaitokkal tesztek teljessé.
Az alázatról szeretnék beszélni neked.
Az alázat elfogadás és hála a szeretetben. Amikor a Mennyben megkérdezte Atyám, " Kit küldjek az emberek megváltásáért?" Én feltétel nélkül, szeretettel, a legnagyobb hála akaratával vállaltam ezt a küldetést.
Édesanyám, aki feltétel nélkül megbízott a Mennyei Atyában, a szeretet alázatával fogadta el a fogantatás tényét.Nem volt benne sem kétely, sem lázadás, csak elfogadás a szeretetben.
Az alázatban ott van az elfogadás és a bizalom, amely kézen fogva jár a hálaadással.
Az alázatos emberből hiányzik a kételkedés, a lázadás, a bizalmatlanság.
Az alázat a legnagyobb bizalom és ráhagyatkozás, elfogadás, hódolat és tisztelet, első sorban Isten iránt.
Az alázat olyan erény, amely más, csodálatos erények előtt nyitja meg az ajtót. Testvére a szerénység, a jóság, a szelídség, a hűség, a türelem, a kedvesség. Ezeket a csodálatos erényeket mind megtaláljátok Édesanyámban. Hozzá fohászkodjatok, imádkozzatok közbenjárásáért és az alázat kegyelméért. Én Én megáldalak, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
Jézus bátor harcosa.

2018. 04.27. 21 óra. Imák után.
Jézus: Drága Gyermekem! Köszönöm imáidat!
Most az egységről szeretnék neked beszélni.
Az egy az egész, az egy az nem kettő. A szó töve is egyet, egészet, osztatlant jelent.
Az egységben erő van. Oszthatatlanság, egész, részekre nem bontható. A legteljesebb, a legtökéletesebb, a legtisztább, a legerősebb, a legszentebb egység a Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek, Szentháromság  egy Isten. Egy akarattal a szeretetben, a szentségben. Egység volt és egység van szeretett Édesanyám és Én közöttem.
Egység van a Mennyországban, mert nincs olyan akarat, mely a szeretetegységet ott megosztaná.
Egység van a Szent Angyalok 9 Karában is, mert Isten imádásában és az emberek szolgálatában egyként, egyet akarva szolgálják  Istenüket.
Egység van az Univerzumban, mert Isten akarata szerin, mint az Univerzum Teremtője és Irányítója, mindenek engedelmeskednek akaratának.
Vajon egység van-e a Földön?
Sajnos nincs! A bűn, az ősbűn óta, de még az ember teremtése előtt elkezdődött a különbözőség. Abban az értelemben, ahogy ez a különbözőség Isten akaratától akart különbözni. Ez pedig maga volt a lázadás.
Az egység felrúgásának első képviselője Lucifer volt a Mennyben. Ez megosztást, megoszlást idézett elő a Szent Angyalok között is.
Ős-szüleitek a Paradicsomban az Isten és az ember közötti egységet rúgták fel, a kísértőnek engedve.
És megérkeztünk a jelenlegi, mostani világotokba, ahol sem a családokban, sem a politikában, sem az Egyházban sajnos nincs egység. A széthúzás, a szétszórás luciferi tulajdonság. A világ engedett a kísértőnek.

Kereszthalálom, a kereszt botránya , vérem ontása által, a Mennyei Atya akaratából Én ezt az egységet visszaállítottam Isten és az ember között. Csak  az ember ,szabadakaratát nem az Istennel való egységre használja. Pedig az egység kihatna családokra, a politikára és az Egyházra is. Végső soron az egész emberiség, a természet és az egész Föld állapotára is.
Drága Évikém!
Nagy szeretetemben repeső szívvel várom, Második Eljövetelem napját, amikor a Szent Angyalokkal egységben és erővel látogatom meg a Földet. A felhőkön jövök és minden szem egységben fog látni Engem.
Most megáldalak gyógyító kezemmel, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Jézus bátor harcosa.

2018. március 28., szerda

A legijesztőbb jégeső, amit valaha láttál: pont, mintha lövöldöznének – videó

Amit eddig jégesőnek gondoltunk, az ehhez képest semmi.
Egy Thaiföldön élő hölgy töltötte fel az alábbi videót a világhálóra, és egy cseppet sem csodálkozunk azon, hogy már 14 millióan megnézték. Egy olyan jégesőt láthatunk a felvételen, ahol golflabda méretű jégdarabok hullnak alá az égből, a hangja pedig olyan, mintha lövöldöznének. Nem szeretnénk közelről átélni ilyet.

Forrás: Facebook

2018. március 17., szombat

Misztikus beszélgetések

2018. 03. 02. 21 óra. Imák után.
Jézus: Drága Kicsi Évám! Köszönöm imáidat!
Első pénteken szent misén voltál, a Keresztutat is végig jártátok, tegnap gyóntál,az üzeneteket olvasod, továbbítod, egyéb hasznos és üdvös dolgokat osztasz meg testvéreiddel.Igen, a Nagyböjt idején még intenzívebben, még erőteljesebben kell mellettem lennetek. A pusztai vándorlásban, melyet misztikusan minden nagyböjti időben végigélek, minden együttérző, imádkozó, vigasztaló lélek, enyhíti szenvedésem, magányom.
Gyermekem! Minden nappal közeledik Passióm, keresztre feszítésem napja. A világ és az Egyház Passiója és keresztre feszítésem is a szemetek előtt zajlik. Minden egyes vércseppem és minden egyes veríték cseppem, minden ostorcsapás, minden tövis-szúrás számon van tartva. De nem azért, hogy bosszút álljak, hanem azért, hogy jel legyen számotokra, amely emlékeztet benneteket az áldozatra, a fájdalomra, amit értetek ajánlottam fel a Mennyei Atyának a ti üdvösségetekért. Ezért nektek is, akik keresztemet hordozzátok és a fájdalmakat elviselitek Értem, ugyanígy fel kell ajánlotok mindent, a lelkek megmentéséért.  Jézusotok és ti engesztelők együtt megyünk. Én, a Mennyei Atyátok előtt imádkozom a Szentlélekkel és Égi Édesanyátokkal kimondhatatlan fohászokkal az emberiségért.
Nagy harc folyik. Ádáz küzdelem. Az ördög, mint ordító oroszlán jár,-kel a világban. Úgy kell most a Keresztre tekintenetek,mint Mózes idejében a zsidó nép, amikor az érckígyóra tekintett és megmenekült a kígyók marásától. Csak Rám tekintsetek! Nagy a kísértés! Az ördög és démonai minden fegyvert latba vetettek a lelkek halászása, rablása érdekében. Nézzétek, " a nép leül enni, inni és játszani. Ahogy a múltban, ez olyan az emberiségnek, mint az ópium. A főző műsorok, az üres, erőszakos társasjátékok, a pénz, a mammon imádata, a csábító TV-és játékok, a nemtelen úgynevezett reality-show-k. Az emberek a hírnév hajhászása érdekében kivetkőznek magukból, kiadják saját maguk és családjuk magánéletét, teljesen kiszolgáltatva magukat a média kívánságainak. Ma már az ember nem mer egyedül a csendben gondolkodni, elmélkedni, nemcsak az isteni, de a saját maga sorsa felől sem. A lelkiismeretet teljesen elaltatta az ördög. A lelkiismeret pedig a lélek hangja. Az az Isteni Szikra , amit Isten minden embernek ajándékba adott.
Ezért Kicsi Évám!
Sokszorozd meg imáidat, engesztelj és gyógyíts, légy példakép, világíts, mint a fáklya a sötétben! Légy az Én munkatársam, segíts a lelkek megmentésében, és Én megáldalak Atyai szeretetemmel a bátorság és a kitartás lelkével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
Jézus bátor harcosa.


2018.03.03.
Jézus: Drága Kislányom Évikém!
Látod milyen végtelenül szeretlek! Ezt a szeretetemet nem tudtam benne tartani a Szívemben, hanem kilövelltem feléd olyan formában, hogy megajándékoztalak téged a benső szó kegyelmével. Ettől aztán szinte megállás nélkül lobog a szíved az irántam  érzett szeretettől. Öröm számomra, hogy már nem kételkedsz, bizony csak így tudom tartani veled, ezt a bensőséges kapcsolatot.
Kicsi Évám!  Köszönöm, hogy befogadod szavaimat és széles körben terjeszteni fogod. Általad egyre több ember szívét tudom megcélozni. Lelked nagy lépésekben halad a tökéletesség felé. Ha továbbra is hűséges leszel Hozzám, és növeled áldozatodat és alázatodat, mindig több és több kegyelembe foglak részesíteni.
Jöjj Gyermekem! Borulj a Szívemre, hadd öleljelek át!
Megáldalak az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen

Jézus bátor harcosa.

2018.03.04. Hajnali 4 óra.
Felébresztettél Uram!
Jézus: Igen Gyermekem, mert örömhírt szeretnék neked mondani. A szeretet új dimenziójába állítottalak téged. A szeretet bölcs, béketűrő, hálás, kitartó, megengedő, áldozatkész, mint amilyen te is vagy, mert habozás nélkül felkeltél, és e korai időpontban írsz.
A szeretet sugárzó, felizzítja a környezetét, felolvasztja a fagyos szíveket, megnyitja a bánat, az elkeseredettség, az elszigeteltség kapuit. A szeretet maga a békesség, elsimítja és kijavítja a hibákat és a bajokat. A szeretet áldozat. Áldozat, amelyet Én hoztam értetek, amikor meghaltam értetek a Kereszten. A szeretet kitartás.Kitartás akkor is, amikor már minden reménytelennek látszik, és te még akkor is szilárdan állsz.
A szeretet gyermekem Én magam vagyok, Aki minden bűnös gyermekemért meghaltam. Csak a bűnt gyűlölöm. Ha ti készek vagytok bűnbánatot tartani és bocsánatot kérni, Én mindig megbocsájtok, mert az igaz szeretet megbocsátó. Az igaz, megbocsátó szerető szív szárnyal, nincsenek akadályok, elfogad és megenged. Nagylelkű és nagyvonalú. A szeretet öröm. Öröm Istenben és öröm az emberek felé. A szeretet bátorság is. Aki szeret az odafordul a kitaszított, a megvetett, a szegény, a kiközösített, a beteg, a magányos ember felé.
A szeretet irgalom. A legnagyobb irgalom és a legnagyobb szeretet Mennyei Atyátokban van, mert a bűnös embert, a bűnbe esése után sem hagyta magára, hanem Engem, szeretett Fiát küldte a világba, hogy megmentsen benneteket.
A szeretet humor.Olyan képesség, amely tud önmaga gyarlóságán és hibáin is nevetni és olyan , amelyik képes más humorát is értékelni: ami nem gúny és nem a másik megalázásának eszköze.
A szeretet maga az Élet. Én vagyok az Út, az Igazság, és az Élet. Én magam vagyok a Szeretet, Én  magam vagyok az Út, Én magam vagyok az Élet! Ezért aki szeret Engem szeret embertársaiban is!
Most megáldalak a kristálytiszta Isten és felebaráti szeretet lelkével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Jézus bátor harcosa.

2018.03.04. 21 óra. Imák után.
Jézus: Drága Gyermekem! Köszönöm imáidat!
Kislányom, a Szent Arc imáid közben a pusztai magányosságom jutott eszedbe.Fontos és értékes gondolat, mert bizonyos szempontból minden keresztény gyermekem magányos, amennyiben környezete, családja,munkatársai, barátai kirekesztik, vagy ellenségként tekintenek rá. Ez különösen aktuális a ti időtökben. Kereszténynek lenni, különösen ahol már üldözések zajlanak, nagy kihívás és bátorság. Ott a kirekesztettséget és a magányt minden üldözött keresztény a bőrén tapasztalja meg. Ezt megtapasztalják a papok is, akik ki mernek állni az igazság mellett. Valójában azonban sohasem vagytok magányosak, mert Én, Jézusotok, ott vagyok mellettetek. Együtt megyünk ezen a nagy utazáson és aki mindvégig kitart, megkapja a Győzelem Koronáját.
Most megáldalak a kitartás kegyelmével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Jézus bátor harcosa.

2018.03.07. 21óra 30 perc. Imák után.
Jézus: Drága Évikém! Köszönöm imáidat!
Ma nagy dilemma elé kerültél. Megoszd egy választottam üzeneteit, vagy sem. Engedelmességgel tartozol a lelkivezetődnek. Megtartod a szavad, vagy inkább sok embernek megosztva, sokak épülésére, megtérésére elküldöd, hogy olvassák. A probléma valós. Emberi oldalról nehéz, de ne félj,Én megoldom, mert előttem nincs lehetetlen. Lelkivezetődnek engedelmességgel tartozol, másrészt, " az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó"- mondja a közmondásotok. Minden a helyére kerül, csak imádkozz a lelkivezetődért és a választott lelkemért.
Most menj békével.Megáldalak a türelem és a kitartás lelkével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
Jézus bátor harcosa.

2018.03.14.23 óra. Imák után.
Jézus: Drága Gyermekem! Köszönöm imáidat!
Most egy pár napig nem írtál fáradságod miatt. Minden fáradságodat felajánlottad a lelkek megmentéséért és a bűnösök megmentéséért. Köszönöm neked.
Az engesztelők közötti nyugtalanság, megoszlás nagyon bánt téged gyermekem. Én látom a bajok forrását. A harc, a szellemi harc, most fog kiteljesedni, a szétválasztódás elkerülhetetlen. Sok imára, alázatra, engesztelésre van szükség. Minden bajok forrása a büszkeség és a gőg. Több alázattal az egység megőrizhető lenne.
Uram! Nincs lelkivezetőm!
Jézus: Imádkozz érte! Kellő időben eléd vezetem.
Most megáldalak a türelem lelkével, az Atya, A Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Jézus bátor harcosa.

2018.03. 16. Vác, az Oltáriszentség előtt.
Drága Uram! Köszönöm, hogy ezt a kis engesztelő csoportot idehívtad. Imádunk Téged, és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot!
Jézus: Terjeszd elém kéréseidet Gyermekem!
Jézusom! Most leginkább az egységért, a békéért, a választások eredményes lebonyolításáért, azért, hogy Magyarország keresztény ország maradjon,-imádkozom.
Jézus: Gyermekem! Valóban, az egység a legfontosabb ebben az időben. Indulj ki, a Mi Egységünkből. A Szentháromság Egy Isten Egysége a legteljesebb, a legtökéletesebb Egység a világon. Ha egységben vagytok, egy akarattal vagytok, egy cél felé haladtok. A széthúzás az ördög tulajdonsága, ő szétszór, szétzilál, szétrombol. Az egységben szeret, megértés, türelem van.
Jézus: Most gyermekem az ellenségszeretetről szeretnék beszélni veled. "Szeresd ellenségedet,mert így eleven szenet gyűjtesz a fejére". Mondja a Szentírás.
Az ellenségszeretetben felebarátodat, testvéredet, végül is Engem szeretsz, hiszen a bűnbe esett ember szemében, Isten ellenséggé lett,mert ellenszegült , a parancsolatot, az engedelmességet megszegve. Az ellenségszeretet Istenszeretet, mert az ősbűn óta, amikor Ádám és Éva fellázadt Isten ellen, ellenszegült Istennek. Az ellenségszeretet emberszeretet, ellenségeid Jézus Krisztusban, az Ő áldozata révén felebarátoddá lett. Az ellenségszeretet áldozat, amelyben felhagysz megbántottságoddal, sértődöttségeddel és Krisztust, Megváltódat  látod, Aki már Kereszthalála által nem ellenséged,hanem Megváltód és Istened.
Az ellenségszeretet alázat, alázat a másik ember felé. Felhagysz megbántottságod dédelgetésével, odafordulsz hozzá, megbocsátasz neki.
Jöjj gyermekem! Merülj el Bennem! Csodálatos Szépség! Csodálatos Fenség! Csodálatos Tökéletesség!  Csak Engem nézz! Csak Engem dicsőíts! Csak Engem imádj! Itt vagyok, érted vagyok, tied vagyok!
Szerelmes Istenem! Bárcsak láthatnálak! Micsoda öröm! Jézus: Micsoda dicsőítés, micsoda boldogság lesz az gyermekem, izzó szeretet, féktelen öröm,magasztos szeretet.
Csak Engem nézz! Összpontosíts Rám! Rám figyelj! Áldozat Vagyok! Áldozat érted és minden emberért.
Áldozat: a legcsekélyebb is számotokra nehézséget okoz. A legkisebb áldozat is amit Értem tesztek megvigasztal, felüdít. Itt vagyok misztikusan Vérben, Sebekkel borítva. Ti, akik imádtok ebben a kápolnában, felüdítitek fájdalmas Testem és Vérző Szívem. Szeretlek benneteket, vágyódom utánatok, magányos vagyok nélkületek a Tabernákulumban. Sírok és könyörgök, Én a Mindenség Istene, ti utánatok, a teremtmény után. Sóvárgok a szeretetetekre, mert az Enyéim vagytok. A Tabernákulum az Én börtönöm, önként vállalt otthonom. Sok-sok lélek jön Elém, aki közömbös, visszautasító.Körbe veszem őket lángoló szeretetemmel.Hívom és várom, ölelő kezemmel Szívemre szorítom őket. Szeretetem túlcsordul, szeretetem túlárad.Mindenkit meg akarok menteni, mert Kereszthalálom egyetemes! Csak a bűnt gyűlölöm, titeket minden értelmet felülmúló szeretettel szeretlek.
Gyermekem! Minden Szentségimádás horgony ebben a zivataros időben. Ez kapaszkodó, ez mentőöv. Szentségimádás nélkül, a szent mise, a gyónások nélkül, eltávolodtok Tőlem. Elsodródtok, elmerültök a világ viharában. Felszólítalak benneteket, kapaszkodjatok össze és járuljatok Elém, könyörögve a meg hallgatásért, egységért, békéért.
Ti engesztelők, akik a legnagyobb hódolattal borultok Elém sok lélekért imádkozva, gyógyítjátok sebeimet, megvigasztaltok és enyhítitek fájdalmaimat.
Áldottak legyetek, mert aki csak egy lelket is megment a pokol tüzétől, nem élt hiába.
Most gyermekem, a Szentlélek lobogó tüzét adtam a szívedbe. A te dolgod, hogy megoszd, megéld, kiárazd a környezetedre.Gyógyíts és szeress! Légy az Én tanúm! Az ellenség árgus figyelemmel kíséri minden tevékenységedet, de Én minden Angyali Karból segítséget adok. Vigyáznak rád, megóvnak téged. Bátor és erős lelket adtam neked, ezért ne fél!
2018. 03. 18. 19 óra 30 perc. Imák után.
Jézus: Drága Kislányom! Köszönöm imáidat!
Minden kimondott szónak jelentősége van. A mai ember felelőtlenül fecseg, ígérget, esküszik. A mai ember nem tudja megzabolázni nyelvét, pedig tudjuk a Szentírásból, " aki nyelvével nem vétkezik, tökéletes ember".
A hallgatás nyugalom, béke, bölcsesség.
A hallgatás béketűrés, irgalom, türelem. A hallgató ember figyelmes, odafigyel a másik ember mondanivalójára.
A hallgatás jóság és irgalom, mert nem rója fel a gonoszságot.
A hallgatás éberség és figyelem, készenlét a másik elfogadására.
A hallgatás Isten szemlélése. A hallgatás az Oltáriszentség előtt, Isten imádása.
A hallgatás egyszerűség és szeretet, Isten és ember befogadása, elfogadása.
Kicsim! Merülj el Bennem, merülj el szeretetemben, szemlélj és imádj!
A csendben és a hallgatásban bontakozik ki  és teljesedik ki szeretetünk ( szerelmünk). Beszélj Hozzám a lelkedben, a csend és a hallgatás zenéjén, hogy felcsendüljön közöttünk a béke és a szeretet hallgatása. Szeretlek gyermekem!
Minden szentáldozáskor felajánlod Nekem életedet, halálodat, testedet, lelkedet, szabad akaratodat. Most már teljesen az Enyém vagy . Az Én nagy szeretetemben alakítalak az Én  Képmásomra. Féltékenyen őrizlek, mert elpecsételtelek magamnak. Minden dolgodat Rám bízhatod. Angyalaimat küldöm hozzád, hogy meg ne üsd a lábad a kőbe. Szeress és imádj! Dicsőíts és hódolj, mert Urad beszél hozzád! Szeretetem túlcsordult a Szívemből és mint a virágból kicsorduló nektár hullik rád, mert teljesen átadtad magad Nekem. Megváltód beszél hozzád. Együtt lépünk, együtt lélegzünk, együtt gondolkodunk. Soha nem hagylak el,soha nem hagylak el. Jegyesed énekel neked, csodálatos ez a kapcsolat.
A beteljesedés már nincs messze.Csak szeress és Én Szívemre ölellek, boldog mosollyal fogadlak.
Kicsi Évám! Szívem összes melegével rád árasztom kegyelmeimet és megáldalak a túlcsorduló szeretet kegyelmével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
Jézus bátor harcosa.
2018.03.24. 20 óra. Imák után.
Jézus: Kicsi Gyermekem! Köszönöm imáidat!
Sok fizikai megpróbáltatáson és fájdalmon vagy túl, amit felajánlottál a bűnösök megtéréséért és a lelkek megmentéséért.Köszönöm neked. Zaklatottságodat, türelmetlenségedet és a körülötted lévő értetlenséget gyónásoddal enyhítetted.
Kicsi Évám! Lelki vezetőt még mindig nem sikerült találnod.Imádkozz érte, Én eléd hozom.
A nagyböjti szenvedésem egyre csak fokozódik. Minden ima, ami szeretettel száll fel tőletek igaz gyermekeimtől, minden Keresztút, minden szentmiseáldozat amelyet felajánlotok szenvedéseim tiszteletére, enyhíti fájdalmaimat , amelyet misztikusan most is elszenvedek. Sokszor egyedül vagyok, magányos vagyok, a pusztában vagyok. Szerető sóhajotok, imáitok balzsamként borítják be magányos Szívemet.
Holnap Virágvasárnap. Öröm és ujjongás, Jeruzsálembe vonulásom köszöntése. Sokan örültek,sokan üdvözöltek, de ezek közül sokan megtagadtak, meggyűlöltek, keresztre kívántak később. Ez sajnos a mai napig így van. Sokan a megtérők közül örömmel fogadnak és ujjonganak, de a különböző megpróbáltatások idején Engem okolnak,megtagadnak, meggyűlölnek, elárulnak.
Szomorúságomat, ti hűséges gyermekeim enyhítitek szeretetetekkel, imáitokkal, engeszteléseitekkel,Szentségimádásaitokkal. Köszönöm nektek.
Most megáldalak a kitartó imádság lelkületével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.Amen.

Jézus bátor harcosa.

2018. 03.25. VIRÁGVASÁRNAP. 20 óra
Jézus:Drága Gyermekem! Köszönöm imáidat!
Ujjongó örömmel hallgattam imáidat, mert ez az öröm napja. Ma az egész világon Jeruzsálembe való bejövetelemet, bevonulásomat ünnepelték. Ez az öröm ünnepe, de Én már Szívemben hordoztam a Nagyhét bánatát. Láthatatlanul elém jöttek a következő napok fájdalmai, megpróbáltatásai.
Örömömet növelte, hogy Mátraverebély-Szentkúton ma gyóntál, áldoztál, teljes búcsút nyertél. Méltó felkészülés szenvedésem hetére. A következő napokat lehetőleg csendben, elmélkedésben töltsd el.Beszélgess Velem, vigasztalj. Olvasd a Szentírás azon lapjait, mely a nagyheti szenvedésemről szól, a Passiómról szól.
Uram! Bárcsak enyhíthetnék szenvedéseiden!
Jézus: Ha ezeket megtartod, már könnyebbé tetted ezeket a napokat.
Most menj, megáldalak az izzó felebaráti szeretet lelkével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.Amen.

Jézus bátor harcosa.

2018.03. 30. NAGYPÉNTEK 21 óra.
Jézus: Drága Gyermekem! Köszönöm imáidat!
Teljesen Nekem szentelted ezt a napot. Állapotbeli kötelességeid mellett, részt vettél a Keresztúton, a 3 órai liturgián, böjtöltél.Együtt mentél a többi kereszténnyel, aki nagyon komolyan veszi követésemet. Vigaszt nyújtottál. Este még megnézted a Passió című filmet.
Sokat szenvedtem, és ma is sokat szenvedek, mert közönyt, hitetlenséget, elutasítást kapok.
Ti engesztelők balzsam vagytok a Szívemre. Ti mindannyiótok ott virrasztottatok lélekben Velem a Gecemáni kertben.
Gyermekem. Hálás vagyok minden áldozatodért, minden felajánlott szenvedésedért, amit a bűnösök megtéréséért és a lelkek megmentéséért ajánlasz fel.
Áldott légy gyermekem!
Most menj békével. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
Jézus bátor harcosa.