Egy újfajta bankügy
kialakításának első próbálkozásai Bochumban történtek. Mi volt az, ami
egy közösségi bank alapötleteként Bochumban formát öltött? Bankszerű
intézmények erre a kifejezésre még visszatérek ott jöttek létre. Ezek
nem az idáig megszokott elméletek szerint működtek pénzügyi teóriák,
szociális teóriák, melyekből ezek megszülettek -, hanem ez valójában egy
morális impulzus hatása volt. Ezt a bankszerű intézményt inkább úgy
kell érteni, mint egyfajta kísérleti módszert: új emberséget vinni a
pénzzel való ;bánásba. Ez volt a mozgatórugó. Az idő szavának megértése,
valamint a bankügy történetének megélése amit röviden áttekintünk -;
ezekből született ez az impulzus. Ez arra az ösztönzésre vezethető
vissza, amelyet Rudolf Steiner röviddel az I. világháború után adott:
egy új moralitást, mondhatnánk, egy új kereszténység keresését; a
pénzforgalomban, a hitelnyújtásban stb. újból előhozni az emberit, azt,
mely éppen az újkori történelemben veszett el.
Ebben a
megközelítésben azt szeretném megvilágítani, amit én tömören a
pénzüggyel való foglalkozás új emberségének neveztem. Itt nem
bocsátkozom az antropozófiai munkaterületen is meglévő különféle
pénzelméletekbe, hanem alapvetően azt ábrázolom, ami a különböző
felfogások szerint a pénzzel való bánásban közös.
Ehhez
szeretnék egy megjegyzést tenni. Ha az ember a pénzfolyamatok
valóságáról beszél, mindig az az érzése támad, hogy emóciók mozgatják.
Ezért megpróbálom nézetemet, amennyire lehet, ezen érzelmek Skyllái és
Charybdisei között elkormányozni. Megpróbálom érzékletesen bemutatni
azt, hogy a szabad közösségi bank alapítóit és résztvevőit mi mozgatta,
ösztönözte, s mi ösztönzi az egyéb hasonló intézményeket is.
Az
ember ilyen szemléletmódot a jelenünk által meghatározott háttérből
kiindulva vesz fel. Ezek korunk azon jegyei, amelyeket mind ismerünk,
ezek kiabálnak hozzánk minden nap a médiából. Az idő e jegyeiből
ugyanakkor egy komoly kérdés formálódik meg. Itt észrevehetjük azt a
végtelen intelligenciát, amely az emberiséget felemelheti. Ami nem az
intelligencia által jön létre, az a technika területe! Az olyan
vállalkozások, mint például a holdra szállás, az űrszondák – ezek csupán
a technikai képességek alapvető szimbólumai az ember minden
megismerésére való törekvésének. És ez nemcsak technikai intelligencia.
Bepillantást nyerhetünk a többszörös idealizmus világába. Amire sok ezer
és sok millió ember nem törekszik, az a Föld meggyógyítása, a hátrányos
helyzetű népek felemelése. Amit sehol nem tapasztalhatunk, az az
áldozati erő és áldozatkészség megnyilvánulása akkor, amikor az emberi
nyomor enyhítéséről van szó. Minden megvan, ami az embert csodálattal
töltheti el, de ha az ember körülnéz, mindenhol a szociális élet
összeomlását tapasztalja.
Itt az ember mindig három nagy
területet figyelhet meg. Az egyik mindenekelőtt az, amit a
munkanélküliség világproblémájának hívhatunk. Ez nemcsak azt jelenti,
hogy az embernek egyszerűen nincs keresete. Munkanélküli segélyen kell
élniük alamizsnaként, és ez egyre terjed mindenhol. Itt olyan emberek
millióit láthatjuk, akik elidegenedtek életfeladatuktól. Valaki, aki
akaratának és adottságainak megfelelően muzsikus szeretett volna lenni,
nem talál munkát magának, és most mint benzinkutas dolgozik. Magasabb
értelemben ő munkanélküli, tekintetbe véve, hogy mi akart lenni és mivé
kellett volna válnia. Jóllehet, van munkája és pénzt keres –
valószínűleg a benzinkutast még jobban is fizetik, mint a hegedűst a
zenekarban. A munkanélküliség szociális jelenünk sokkal mélyebb
problémája, mint azt az ember gondolná.
Másodszor: így van ez a
bűnözéssel is. Nemcsak azt a 900 milliárd $-os évi forgalmat kell
figyelembe venni, ami egyedül csak a kábítószer üzletben mutatkozik; sok
területen terjed a névtelen gazdasági bűnözés, és a munkanélküliséghez
hasonlóan a szociális életet belülről rombolja.
Harmadszor:
félelmetes eseményeknek lehetünk szemtanúi Boszniában. De vajon miért
olyan félelmetesek ezek? Hogy jön egy koldusszegény nép ahhoz, hogy
milliárdokat a szó igazi értelmében “semmivé tegyen”? Ez nem vád; arról
van szó, ami a Földön mint gigantikus hadiipar kifejlődött.
E
három, példának felhozott jelenség mögött a pénzzel kapcsolatos bizonyos
felfogások vannak, így az a nézet is, miszerint a gazdasági
folyamatokban milyen szerepe van a bankoknak. Ezek hamis nézetek! Az
ember kijelentheti – ha megengedett ilyen egy előadásban -: korunk
problémájának nagy része abból a hamis felfogásból ered, hogy mi is a
pénz valójában.
A munkanélküliség annak a felfogásnak az egyik
megnyilvánulása, mely szerint az ember munkáját meg lehet fizetni. A
munkaerő egy megvehető áru, s az embernek biztosítani kell, hogy ezt az
árut – olyan jól, olyan drágán, amennyire lehet – eladja, s ebben a
szakszervezeteknek segítséget kell nyújtaniuk; de az embernek magának
kell a piacra vinni ezt az árut! – Erre később még visszatérünk.
A második felfogás az – ami már a régi Rómában is uralkodó volt – hogy a
pénz önmagában neutrális. Rómában azt mondták “a pénznek nincs szaga”
(“non olet”), akkor sem, ha az ember azt a latrinák bérbeadásával
kereste. Az a vélemény, hogy egy százfrankos az egy százfrankos,
mindegy, hogy ez a kábítószer kereskedelemből származik, vagy becsületes
munkából: ez a másik alapvető tévedés a pénzre vonatkozóan. Az első:
hogy az ember pénzzel munkaerőt tud vásárolni; a második: a pénz
semleges, függetlenül eredetétől.
Harmadikként a hadiipar a
markáns példája annak a felfogásnak, hogy a nyereség indokolja a
terméket. Ha egy hasonló termelés nyereségesnek mutatkozik, ez igazolja a
terméket.
Az a helyzet, amelyben ma vagyunk, fokozatosan
alakult ki a történelem folyamán. Három nagy, mélyebb
történelemszemlélethez tartozó lépésre kell felfigyelnünk. Ekkor
láthatjuk, hogy akkoriban az egész ókort, az úgynevezett régi
misztériumkultúrákat a babilóniai, egyiptomi kultúráktól egészen
Görögország kezdetéig, teljesen és kizárólagosan a teokratikus szellemi,
egy mindent átfogó pap-kultúra uralta. Az egész életet a templomokból
irányították. Ez Görögországban fokozatosan alábbhagyott, Rómában még
inkább; ekkor az állam kezdte uralni az állami és a jogi életet.
Szociális téren a törvények váltak meghatározóvá. Ami templomi, papi
fennhatóság alá tartozott, az most visszalépett, amikor is a harmadik
nagy változás következett a 16.-17. századdal kezdődően. Az államügy
most visszalépett, és fokozatosan a világgazdaság uralkodott el. Ma már
olyan korban élünk, amikor a társadalomban mindent a gazdasági élet
ural, színez, ez határoz meg.
E három nagy lépéssel hatalmas
változások történtek a pénzhez való viszonyt illetően. A régi
misztériumkultúrákban a pénz mindig bizonyos módon templomi kincs volt. A
Föld kincsei valójában az istenekhez tartoztak. Ha akkoriban
olyasvalami történt, mint az eszközök valamilyen célra való kölcsönzése,
az kizárólag szakrális, vallásos jellegű eljárás volt. Csak
Görögországban alakul ki a pénzhez való hozzáállás egy más formája. A
pénz ekkor vált személyi tulajdonná. Egészen kifejezetté ez Rómában
vált. Fellép a gazdag ember – a mesésen gazdag politikus: Crassus,
Julius Ceasar egészen II. Fugger Jakabig (1459-1525) Augsburgban, aki
mint gazdag ember, pénzt kölcsönözni még a királynak is tudott. A pénz
személyi tulajdonná lesz, valamint a kölcsönzési eljárások is most
alakulnak személyes eljárássá. A királynak kopogtatni kell a gazdag
kereskedőtulajdonosoknál, hogy pénzt szerezzen.
Csak a
gazdasági hatalom fellépésével indul az a folyamat, amely mindenekelőtt a
20. sz. folyamán hatott oly végzetesen: ez a pénz elszemélytelenedése.
Névtelen tőke jön létre, a Societé Anonyme, a részvénytársaság. Az
emberek visszalépnek, tetszés szerint lecserélhetők, például egy
konszern elnökeként. A tőke maga kezd uralkodni.
A bankügy csak
most alakul ki valójában. Rudolf Steiner a bankügyről való
vizsgálódásaiban foglalkozik olyan jelenséggel, mint a Rothschildok. Itt
még megvan a személyes jelleg, az a vonás, amely még az ókorból
származik, de ezzel egyidejűleg – a Rothschildokkal és bankjaikkal,
melyeket Párizsban, Londonban és más helyeken létesítettek –
megkezdődnek a modern bankügyletek, és ezzel a modern banküggyel
kapcsolatos mindazon probléma is, ami a mai pénzügyi helyzetet általában
jellemzi. Ugyanis a legtöbb most megalakult bank éppen azt a hamis
pénzfelfogást gyakorolja és érvényesíti, amit bevezetésképpen leírtunk.
Hogy ezt megtörjük és egészen más helyzetbe kerüljünk, erősen
figyelembe kell vennünk azt, amit már tudunk, de amin valójában
ismételten átsiklunk. Ezen a helyen is szeretnék utalni arra, hogy a
pénzről való szemlélet mindenki életútjának az építőköve. – Ha az
embernek nemcsak társadalomtudományokkal, hanem társadalmi
tevékenységgel és ahhoz hasonlókkal is dolga van, akkor tudhatja, hogy a
hamis pénzfelfogások mélyen betegítően és sérülést okozóan hatnak az
ember életére. Ezért a pénzzel kapcsolatos ilyetén vizsgálódások
egyszersmind az emberi önismeret részei is. Itt feltehetjük a kérdést:
Hogyan viszonyulunk a pénzhez? Tisztában vagyunk-e például azzal, hogy a
pénz valójában abszolút látszat tulajdonságú – itt nem a bankjegyről
van szó. Az csak papír; egy könyvelési tétel.
Rudolf Steiner a
“Nemzetgazdasági Kurzuson” minden erejével világossá kívánta tenni: ezek
után a pénz nem több, mint egy mobil könyvelés! Azokat a számokat
valahová fel kellett írni, hogy mi jár nekem vagy mivel tartozom
másoknak. A pénz azért fejlődött ki, mert a könyvelésnek e formája még
kezelhető, de önmagában teljesen értéktelen. Egy bőröndöt, mely 100
millió svájci frankot tartalmaz, nem tudom megenni és nem tudok vele
felöltözni. Ez csak egy érték, egy számérték, mely ezt fejezi ki. Ez
teljesen egyértelmű például a modern csekk- és hitelügyletekben, ahol
valójában pénzt nem kezelnek, hanem csak értékeket egyenlítenek ki a
hitelkártyával.
Ez a helyzet Rudolf Steinert egy radikális
követeléshez vezette: mindenféle jövedelemadóról le kell mondani, ezzel
szemben viszont kiadási/forgalmi adót kell bevezetni. Ugyanis a bevétel
önmagában a pénz követel oldala, mely a társadalmi szervezetet
egyáltalán nem terheli. Gondoljunk még egyszer arra a kofferra, amely
otthon van 100 millió svájci frank bankjeggyel. Ezek akár régi újságok
is lehetnének, semmit sem jelentenek. Csak abban a pillanatban, amikor
Ön a pénzzel valamit tesz a társadalmi szervezetben, amikor Ön árut
vásárol valakitől, abban a pillanatban kell az államnak azt mondania:
most aktivizálja magát a pénz, most kérem az obulusomat! Ennyire
következetes Rudolf Steiner a kiadási adó körülírásában, hogy egy ilyen
adót akkor tart értelmesnek és esedékesnek, amint Ön a pénzét bankban
helyezi el. Mert abban a pillanatban, amikor Ön befizeti a millióit a
számlájára, akkor kezd el a bank ezzel dolgozni, ekkor mozdul meg valami
a szociális szervezetben. Ám ha a milliók otthon vannak, akkor ez
társadalmi szempontból tekintve teljesen érdektelen (kivéve, ha Ön a
nyitott kofferral a szomszédot tiszteli meg): társadalomtudományilag a
pénz akkor lesz realitás, ha az kiadásra is kerül.
Ez azt
jelenti, amit Rudolf Steiner így fogalmazott meg: a pénz a legszellemibb
dolog, amely a gazdaságban létezik. Ezt valójában csak szellemi
szempontból lehet megérteni. Ez egy folyamat, melyet az jellemez, hogy
azonos szellemi megértéssel rendelkező emberek kölcsönösen felismerik,
hogy ami kívülről mint pénz jelenik meg, az értékkiegyenlítés az emberek
között.
Ilyen szemléletre akkor van szükség, amikor a pénz
elszemélytelenedésének folyamatát vizsgáljuk. Itt eljutunk a
legalapvetőbb dologhoz. A következő történik: pénz csinál pénzt. Nem a
munka csinál pénzt, hanem a pénz csinál pénzt! Ezzel visszatérünk az
emberiség történelmének kezdetére. Mert a legrégibb módja annak, hogy a
pénz pénzt csinál, amikor az ember egy kikölcsönzött összegért kamatot
kér. Amikor azt mondom “az emberi történelem kezdete”, akkor
természetesen ezen Mózes könyvét értem: “Nem kell a másik embernek a te
pénzedet kamatra kölcsönöznöd”. – 3000 év történelem süt át ezen a
mondáson. És nemcsak a bibliai, az ótestamentumi felfogás, hanem a
legtöbb görög filozófus, mindenekelőtt Platón és Arisztotelész is a
legélesebben elítélte a kamatszedést, mint ahogy sok görög és később
katolikus író is a középkorig, sőt, egészen az újkorig! Ha Ön felüt egy
nagy lexikont, így a katolikus teológiai lexikont, ez a mondat most is
ott áll változatlanul, mert valójában most is érvényes. Ám a katolikus
egyház most bankokat üzemeltet, pénzüzleteket csinál, s ahogyan ezt újra
és újra tapasztalhatjuk, talált egy formulát, amely egyáltalán nem
érdektelen: az ember annyi kamatot kérhet, amennyi költsége van a
pénzkezeléssel és -kölcsönzéssel kapcsolatban. De éppen Mózes e tilalma
vezetett egy figyelemreméltó jelenséghez.
Mert Mózes
ugyanezekben a könyveiben azt mondja -gondolkodjunk el azon, hogy a
zsidóknak mondja ezt: “De idegenektől kérhetsz kamatot” – tehát más
emberektől. Ez vezetett ahhoz a jól ismert jelenséghez, amely az egész
középkort meghatározta: a keresztényeknek, akik az első
kinyilatkoztatáshoz tartották magukat, tiltott volt kamatot kérni; de a
zsidóknak, akik a középkori városokban éltek, meg volt engedve, hogy a
pénzt kamatra kölcsönadják. Egy egészen sajátos történet! A keresztény
az első szóhoz tartotta magát, az állam szintén; a tilalom egészen
szigorú volt a kamatkérést illetően. Az állam ehhez tartotta magát: nem
kell a pénzedet kamatra kölcsönöznöd. Ugyanakkor az állam azt mondta: a
zsidóknak viszont ez meg van engedve, és ezért érvényesíteni akarjuk,
hogy az ember a zsidóktól pénzt kölcsönözhet kamatra.
Most
megérthetjük, hogy a középkor végét követően a modern bankügy
létrejötténél miért tűnik fel egyszerre a Rothschild család; az apa és a
fiúk. Egy világtörténelmi folyamat!
Jelenleg nem a kamatok
problémája a legnagyobb. Az utóbbi idők sokkal nagyobb probléma, hogy a
pénz maga áruvá lett. A modern adatátviteli eszközök segítségével minden
másodpercben 300 milliárd $ kerüli meg a Földet oda-vissza, ami által a
Föld körül egyfajta köpeny keletkezik, mely óriási, folyamatos
pénzmozgásokból szövődik, melynek nagyobb része árukból tevődik össze:
dollárokat vásárolnak, dollárokat adnak el, más valutákra váltják át és
így tovább.
Ez még azáltal is erősödik, hogy az ógörögök óta a
bankok egyszersmind letéti bankokká alakultak, ahol az ember a pénzét
meg tudja őrizni. Ez a 16. sz. óta annyira megerősödött, hogy ezek a
bankszerű vagy korai bankszerű létesítmények, mint amilyenek például
Itáliában létrejöttek, óriási tőkéket halmoztak fel. A fölhalmozott tőke
által kezdődött el így az a folyamat, amely a múlt század végétől ebben
az évszázadban eszkalálódott – a kölcsöntőke keletkezése.
Ez
bizonyos módon annyira felhalmozódott, hogy a pénzzel való kereskedés
által megjelent valami, amit nagyon erős szavakkal kell jellemeznünk. Az
antropozófikus felfogás szerint az ember ezt, az anyagi világ összes
dolgai közül mint az isteni dolgok ellenerejét, mint Ahrimánt jelöli
meg, akit a gonoszhoz hasonlítunk, akit a Bibliában Sátánnak neveznek.
Az embernek azt kell mondania: ez az ahrimáni erő a törvényes hatalom
minden anyagi fölött szerte a Földön. Minden esetben, amikor a pénz
csupán pénzt csinál és a pénzt önmagában mint árut kezelik, és ha már
többé egyáltalán semmilyen munkarészesedés nincs jelen – ekkor tisztán
az anyagi viszonyok uralkodnak, az anyagot a szellemi uralja.
Mindenekelőtt ebben a pénzuralomban él ez az ahrimánikus hatalom.
Rudolf Steiner az ilyen pénzfolyamatokkal kapcsolatos vizsgálódásaiban
beláttatja velünk: amíg ez így marad, amíg a pénz önmaga gazdálkodik s a
tőke a gazdasági eszköz ahhoz, hogy újabb pénzt teremtsen, addig egy
antikrisztusi, Isten-ellenes tényező kizárólagos részvétele miatt minden
társadalmi jelenséget megfertőz, hogy hanyatláshoz vezessen.
Ez már fontos elemzésekből is kiderült: egy bizonyos Paul Kennedy úgy
vélte, hogy fordulat csak akkor lehetséges, ha az emberi nem
újranevelését, átnevelését célozzuk meg. Ezt persze nem durván és
külsődleges módon kell elképzelni. Ezzel szemben bizonyos dolgokat,
amiket évszázadokon át különösen a materializmus utolsó évszázadaiban
hamis irányban gondoltak el, azokat most áttekintve, más módon kell
megragadni, meggondolni és új alapokra helyezni.
A pénz
közhasznú bankok segítségével mint vándorló kereskedelmi- és spekulációs
tárgy (pénz mint áru)” megszelídül. Ezt különösen fontos meggondolni,
mert így a vad pénzfolyamatok megszelídülnek. Nem tudunk Ahrimántól
elmenekülni. Ezen a világon az ördög uralkodik, az emberek ezt mindig is
tudták, már a középkorban is. De az ember ebben a világban képes úgy
viselkedni, hogy az ördög visszaszoruljon a szerepébe. Vannak középkori
képek, ahol az ördög a misekönyvet tartja egy szentnek. Neki szolgálnia
kell: mint egy kottatartó áll ott, és tartja a misekönyvet a középkor
képszerű elképzelése! De meg lehet érteni. Új, modern, találó gondolat.
Ahrimán joggal van ezen a világon. Ahrimán uralja a pénzügyet, de neki
kötelessége is ezzel a pénzüggyel az ember szellemi céljait szolgálni.
Az ember mindig tudta már az első évszázad keresztény írói is -, hogy
csak az a pénz egészséges, keresztényi, amit munkával szereztek. Az a
pénz, amit én azokkal az erőkkel, amelyeket emberként birtokolok
életemben,- szellemi erőkkel, művészi erőkkel, izom- és munkaerővel
-amelyeket képességeimmel és erőfeszítéseimmel szereztem,
munkateljesítmények által, amelyekkel más emberek teljesítményeit ki
tudom egyenlíteni, csak az a pénz egészséges. A pénz ekkor fejeződik ki
úgy, hogy megdolgoztam érte. A pénz számunkra mértéke annak, hogy milyen
módon tudjuk a munkahozamokat kicserélni, kiegyenlíteni.
Ha
megvizsgáljuk olyan emberek életútját, amelyek valami miatt megtörtek –
fiatalok, akik bűnözőkké váltak, felnőttek, akik kisiklottak -,
vezérmotívumként mindig megtaláljuk a “gyors pénz” álmát; a vágyat
például a lottón egymilliót nyerni. Ha nem alakítjuk ki magunkban azt az
érzést, hogy egymilliót nyerni a lottón valójában sorscsapás, és hogy
hatalmas energiát igényel e csapás legyőzése, akkor még valószínűleg nem
értettük meg, hogy szellemi teljesítményünk milyen módon tükröződik a
fizikai síkon a pénz formájában. Nem az ártatlanul kitöltött
lottószelvény ellen szólunk tehát. Itt valami másról, az érzésről van
szó. Bizonyára mindenki, aki egyszer már töltött ki lottószelvényt,
megkérdezte magától: “Mit tennék akkor, ha egymilliót vagy még többet
nyernék?” Teljesen abszurd ötletek merülhetnek fel, és ha ekkor az ember
belül éber, így gondolkodik: “Hallgass csak ide! Te egy egészen okos
ember vagy. Elvégzed a munkádat, és ezért cserébe megkapod a
társadalomtól ennek ellenértékét. Mindegy, hogy önálló vagy, esetleg
alkalmazott – figyeld csak meg, hogy a nagy pénzről szóló vágyálmok egy
teljesen más embert hoznak elő belőled; aki nem is te vagy, s aki
valójában a te rosszabbik éned. Egyfajta Mephisto. Goethe a pénz titkait
jól ismerve megjegyzi: (????? hol a megjegyzés???) amit nemcsak ott
ismer fel, ahol a “Faust”-ban a papírpénz előállítását ábrázolja; hanem
az egész Fauston keresztül. A Faust valójában minden ember kötelező
gyakorlata, aki a pénzügyekben el kíván mélyülni.
Bele kell
mennünk még valamibe, mielőtt rátérnénk arra, hogy erre alapozva hogyan
valósul meg egy újfajta bankügy, s ez a pénzhez való új viszony. Még
egyszer vissza kell tekintenünk arra, amit bevezetésképpen mondtam. Az
ember munkaereje nem áru. Tehetünk úgy, hogy azt fizetjük meg, de ekkor
összeütközések és ellentétek lépnek fel a társadalmi életben. Mert az
ember munkaerejében benne van a teljes életfeladata. Az antropozófiában
beszélünk arról, hogy az ember ismételt földi életeket jár meg. Élt már a
Földön – nem végtelen sokszor, de ismételten többször -, és ezekből az
elmúlt földi életeiből (az ókorban, Ázsiában, a középkorban vagy valahol
máshol) egy csomó tapasztalatot összegyűjtött. Minden földi életet
követően érettebb, egyénibb lett. Előző életeit követően az ember
hajlamos az egyéniségét jobban kiteljesíteni – és ez a munka által
történik.
Téves elképzelés, ha az ember úgy gondolja, munka
nélkül is ember tudna maradni. Persze vannak olyan emberek, akik nagy
vagyont örököltek, és állandóan ide-oda repülnek St. Moritz és Acapulco
között: szegény teremtmények, valójában igen sajnálatra méltóak! Mert az
ember csak akkor ember, ha a Földön a társadalomban valamit dolgozik.
Csak akkor ember igazán az ember. Egyébként csak úgy élünk, mint egy
álmodó lény – mint egy álmodó állat, egy tehén a legelőn. Az ember a
munka által ember. És ezt az emberi mivoltot nem vásárolhatjuk meg! Erre
van egy nagyon jól megérthető példa. A legnagyobb lelkierőnk a
szeretet, a másik ember iránt való szeretet. A szeretetet nem lehet
megvásárolni! Nem tudjuk megfizetni, hogy szeressenek minket. Ez nem
lehetséges. Azt sem tudják megfizetni, amit a munkánkkal teljesítünk. Az
ember csak úgy tesz. És ha ezzel ellentétesen cselekszünk, az károkhoz
vezet a társadalmi szervezetben.
Ezek bizony komoly gondolatok!
De ezeket a gondolatokat meg kell forgatnunk önmagunkban. Ezek
korunkkal szorosan összefüggnek. A társadalmi élet emberi helyzeteinek,
különösen a pénz vizsgálatából adódóan így jött létre Rudolf Steinerben a
társadalmi szervezet hármas tagozódásának az impulzusa; egy olyan
társadalmi szervezet létrehozásának gondolata, amelyben ismét egészséges
folyamatok tudnak kifejlődni. Egy ilyen társadalmi szervezetet
figyelembe véve, különféle intézményeket is kigondolt. Az I.
világháborút követően különféle cégek bizonyos szövetségi kapcsolata
jött létre “Eljövendő nap” néven: gyárak, iskolák, gazdasági és szellemi
intézmények. E szövetség céljainak elérése érdekében egy bankot kellett
létrehozni. Rudolf Steiner ehhez a bankhoz Egy alapítandó vállalkozás
vezérgondolatai című munkáját készítette el. Már az első mondat azokkal a
szavakkal kezdődött, melyek később aztán elterjedtek: “szükséges egy
bankszerű intézmény alapítása”, mely más impulzusokat, más szempontokkal
más célokat követ, mint a jelenlegi bankok. Ma inkább a “bankhoz
hasonló intézmény” kifejezés a helytálló. Ezalatt nem egy jelenlegi
bankot kell érteni, hanem egy olyan, bankhoz hasonló intézményt, melynek
egyéb aspektusai vannak; egy olyan intézményét, amely más célokat
követ, mint amelyek a meglévő bankoknál jelenleg vannak.
Rudolf
Steinernek e vezérgondolataiból születtek azok az impulzusok, melyek
később Bochumban az első megvalósuláshoz vezettek; azután később itt
Dornachban és egyéb országokban.
Mindezen bankok ugyanannak az
alapimpulzusnak jegyeit viselik magukon. Nevezetesen: a pénz személyes
jellegének újrateremtése és ezáltal az emberi szellem és szellemiség
újra bekapcsolása magukba a pénzfolyamatokba, a banküzlet leépítése oly
módon, hogy azt mondhassuk: emberek segítenek embereken, egyének, akik
egy “bankszerű” intézményben tevékenykednek, segítenek más egyéneket
azért, hogy azok valamilyen munkaterületen az életüket megvalósíthassák.
Ez oda vezet, hogy a bankárnak teljesen más lesz a hozzáállása egyes
egyének vagy csoportok kezdeményezőkészségét, kreativitását, vállalkozó
kedvét illetően. Amíg a világon a hitelnyújtásnál mindenütt azt
kérdezik: “Milyen biztosítéka van: telek, értéktárgy?”, addig a bankár,
aki egy ilyen szellemileg felfogott bankfunkciókból indul ki, is ezt
teszi a kezdeményezőkészséget, az akaratot illetően. A környezetre is
rákérdez: “Vannak olyan emberek, akik ugyanezt akarják? Vannak olyanok,
akik ezt támogatni akarják? Rendelkezésre állnak-e olyan emberek, akik
hajlandóak bizonyos garanciát vállalni?” Az antropozófus bankár oly
módon vesz részt a folyamatban, ami nem tipikus. Ő maga vállalkozóvá
lesz, ahogyan azt Rudolf Steiner a Vezérgondolatokban leírja: a
bankárnak tehát kevésbé kölcsönt adónak, mint sokkal inkább az
eseményekben résztvevő üzletembernek kell lennie, aki józan ésszel
felméri a finanszírozandó ügylet vivőerejét és azokat az eszközöket,
amelyek annak megvalósításához szükségesek. Ő olyasvalaki, aki pénzügyi
oldalról vállalkozó jelleggel vesz részt a lebonyolításban. Végigkíséri
és elősegíti azt, amit az egyén az óvodától a főiskoláig, a
gyógynövénytermesztéstől a gyártásig fel kell vállaljon.
Ehhez
társadalmi megértésre van szüksége. De a társadalmi megértés csak akkor
következik be, ha az adott helyzetben szellemi megértésünk van az
emberek, az emberiség iránt. Így áll elő – teljesen egyedülállóan – az,
hogy egy antropozófikusan orientált bankban a munkatársak szellemi
kérdéseken dolgoznak együtt, jóllehet úgy, hogy azt nem hobbiként
teszik, hanem úgy, hogy pontosan tudják: amit az emberi célokért,
folyamatokért tesznek, az olyan képességeket alakít ki bennük, hogy
társadalmi megértéssel olyan kezdeményezéseket tudnak végigkövetni s
megfelelő módon segíteni, amelyekhez megfelelő mértékben tudnak hitelt
nyújtani. Ez teljesen egyedi. Az antropozófus bankár, aki az ügyféllel
dolgozik, szociális kérdéseken dolgozik. Közvetlenül tudja: e szellemi
elmélyülés által fejlődik ki egy szociális megértés; és szociális
megértésre van szükség, ha ő másokon valóban segíteni akar.
Az
antropozófus bankár úgy fordul ügyfeléhez, a hitelfelvevőhöz, ahogy a
betéteshez is fordul. Mert itt egy nagy titok van a háttérben – és ez
meglehetősen nehéz helyzet. Ha az ember a pénzét bármely banknál
elhelyezte, a bank nyilván azzal dolgozik. Finanszíroz és hitelt nyújt
valamely vállalkozásnak. Az ember sorsszerűen összekapcsolódik azzal,
amit ez a pénz meghitelez. Ez egy rejtett folyamat – számomra egyáltalán
nem lehet mindegy, hogy a pénzemmel, melyet én a banknál tartok,
esetlegesen napalm-gyártást hitelezek meg… Rudolf Steiner akkoriban más
példát választott, értelemszerűen azt mondta: “Az ön pénze esetleg egy
pálinkagyárat finanszíroz! De akkor Ön karmikusan, sorsszerűen
hozzájárult ahhoz, hogy az alkoholizmus terjedjen!”
Ez az
antropozófus banki munkának egy olyan területére vet fényt, melyben el
kell mélyülni és át kell világítani. Ez oda vezet, hogy az antropozófus
bankárnak a befektetővel is megbeszélést kell folytatnia. Itt azt
mondják a befektetőnek: “Ön 100 ezer, 200 ezer frankot szeretne nálunk
elhelyezni. Mit akar, hogy ezzel mit segítsünk elő?” Az ügyfél ekkor
mérlegelni kezd, és azt mondja: “Legszívesebben a biodinamikus
mezőgazdaságot szeretném támogatni.” Felmerül benne valami egyfajta
sorsvágyként, hogy például a mezőgazdaság új formájában vagy a Waldorf
pedagógiában, esetleg a gazdaság egyik vagy másik ágában részes legyen.
Egy szellemileg felfogott bankügy tehát szolgáltatássá lesz az ember
életútjában. A pénz visszalép uralkodói szerepköréből. A hatalomtól
melyet birtokolt, megfosztották, és az emberi megértésben mértékadóvá
kezd válni. – A bank az egész szakma és a munkatársak közötti szövedék,
ahová a pénzt elhelyezik, illetve azoké, akik a pénzt hitelként
felveszik. Mindazoké is, akik egyéb bankügyletek részesei. A bank mindig
egy meghatározott emberi szituáció “keresztmetszete”, azon emberi
szituációé, amelyben az alkotóerőnek, a kreativitásnak ki kell
bontakoznia. Bevezetésképpen azt mondtam: Az emberek olyan sok
intelligenciát mutatnak – miért nem gondoskodnak arról, hogy
idealizmusuk olyan területre fordítódjék, ami mellett eddig mint vak,
elmentek? Az emberiségnek új nevelésre van szüksége: valójában a
felnőtteknek ki kellene még járniuk egy külön kis iskolát. Ez persze a
hagyományos iskolákban is megkezdődhet, ahol a diákok megtanulhatnák: mi
is a pénz valójában, az ember hogyan járjon el a tulajdonnal, a joggal,
a szabadsággal és a képességekkel.
Végezetül egy olyan
területre érkeztünk, melyet nagyon komolyan kell vennünk. Egy közösség –
ember- vagy népközösség tényleges tulajdona, az európai vagy egy helyi
közösségé – az emberek kreatív kezdeményező ereje. Nem az ásványkincsek,
nem az olajtartalékok stb., melyeknek valamikor vége lesz, hanem a
kreativitás az, mely az alkotókészséget teremti: ez egy közösség valódi
gazdagsága. És ez a gazdagság a társadalmi szervezet egészét igényli. A
társadalmi szervezet hármas tagozódása azt jelenti, hogy a szellemi
életnek saját, autonóm formával kell rendelkeznie, éppúgy, mint az
állami, a jogi és a gazdasági életnek. Az embernek csak akkor
bontakoznak ki alkotó képességei, ha a társadalmi szervezet egészében
tud részt venni. Ezért olyan végzetes, ha – mint a legutóbbi időben – az
államok elkezdenek a szellemi élet kiadásaival spórolni. Színházakat
kell becsukniuk stb. Ez félreértés! Az ember azt gondolja, hogy minden
erejét a gazdaságra kell koncentrálnia, és így tartható fenn a
gazdagsági élet. Nem! Egy ország gazdagsági ereje lakosságának
munkakedvéből és munkaalkalmasságából ered, mely a társadalmi
szervezetek egészét felöleli. Igényli a múzeumokat is, a színházát, a
felsőoktatást, a művészeteket, valamint a vallási életet is. Igényli
egyben az egyensúlyban lévő jogállamiságot és a gazdasági életet is.
Ezzel eljutottunk az antropozófikus társadalomügy áttekintésének utolsó aspektusához.
A pénz valójában különféleképpen nyilvánul meg. A pénznek három fő
tulajdonsága van. Először is vásárlópénz lehet, amit mi mindnyájan
használunk: pénz kontra áru. Ez a gazdaság tulajdonképpeni világa, mivel
a gazdaság világa ott kezdődik, ahol az áru a gyártót elhagyja, és a
kereskedelem által eljut a fogyasztóig. A gyártó maga a szellemi élet.
Az ember hozzászokott, hogy úgy gondolja, a gépek jelentik a gazdaságot;
az íróasztal pedig a szellemi életet. De a gép az ember számára
ugyanazt jelenti, amit az íróasztal a tanultnak: képességei kifejtéséhez
szükséges eszközt. A képességek kifejtése az mindig szellemi élet!
Tehát a vásárlópénz: pénz, mellyel az ember valamit meg tud vásárolni.
Valójában erre csak akkor jogosít fel, amikor egyenlő értékű az áruval. A
szellemi élet ezzel szemben ajándékpénzt igényel. Olyan pénzt, amely a
gazdaság többleteiből odaáramlik, felszabadul a szellemi élet számára.
Rudolf Steiner a Nemzetgazdasági kurzuson igen határozottan kimondta: A
szabad szellemi élet visszaesik, ha keveset ajándékoznak. Ezen egy
belső folyamatot értett, nem pedig olyasmit, hogy egy múzeum bezár, mert
nem kap több szubvenciót. Hanem ha egy társadalmi szervezetben az
ajándékozási folyamat nem történik meg – mivel a pénzfolyamatok a
véráramláshoz hasonló folyamatok -, akkor a szabad kreatív szellemi élet
visszavonul. Emiatt az összes antropozófus bank is kötelezve érzi
magát, hogy pénzt adjon a szellemi élet számára. A szellemi élet azáltal
mozdul előre, hogy valamit önkéntesen a rendelkezésére bocsátanak. A
vásárlópénz és ajándékpénz közé harmadikként belép a kölcsönpénz, amit
azért adnak, hogy kezdeményezéseket hozzon mozgásba, és ami ismét
visszaáramlik.
Egy szellemileg felfogott banknak ez feladata,
mert mi csak a kezdeteknél tartunk. Még néhány száz évig fog tartani,
amíg az emberek átnevelése – mely már megkezdődött -, vivőerőt nyer. Így
a banknak mindig feladata, hogy közreműködjön a pénz megnyilvánulásának
– mint vásárlópénz, mint kölcsönpénz és mint ajándékpénz – mind jobb
kibontakozásához, hogy egy vagy több helyről tudjon egészséges erőket a
társadalmi szervezet egészébe áramoltatni.
Egy szellemi
felfogású bankügynek a fő célja lesz az, aminek minden módszerét és
eljárását alárendeli: az ember szolgálata inkarnációs pályáján – nem
pedig a pénz és a tőke szolgálata. Ez nagy választóvíz, ez az eljövendő
évtizedek döntési kérdése lesz! Akarsz-e a tőke és a pénz szolgája
lenni, a pénz és a tőke gyarapításán dolgozni, vagy inkább az ember
kiszolgálója akarsz lenni élet- és inkarnációs útján?
Ebből kiviláglik, hogy mit nevez az ember a pénzzel való bánás emberi módjának.
Először: a pénz lehetővé teszi az ember felszabadítását, hogy azt a
kreatív munkafeladatot, amit ő előirányzott, véghez tudja vinni, meg
tudja valósítani, azaz megadja az embernek a szabadságot
kezdeményezéseihez.
Másodszor: úgy cselekedni a pénzzel, hogy sok
egyén kezdeményezése egyensúlyosan jusson érvényre. Egy ilyen bank el
fogja kerülni, hogy valamely ügyfele kedvenc projektjét támogassa.
Sokkal inkább fogja azt kérdezni: megfelel-e ez az ő életének. Ha igen,
akkor ezt valóban fogjuk tudni támogatni. Ezek a legkülönfélébb
kezdeményezések lehetnek. A bank e tevékenységi igényegyenlőségét el
fogja ismerni és támogatni fogja.
Harmadszor: arra is képes lesz
ráhatni, hogy különféle vagyoni állapotok között testvéri kiegyenlítődés
történjen. Vannak emberek, akik pénzhez jutottak – örökség által,
szorgalmuk által -, akik most azt kérdezik, hogyan juthattak mások
szerencsétlen helyzetbe körülményeik vagy saját maguk által.
Egy
szellemi irányultságú bank azt is meg fogja próbálni, hogy a pénz által a
szabadság, az egyenlőség és a testvériség az emberek között
megvalósulhasson. Ilyen tevékenységekből – melyek csak kis szigetek a
munka tengerében, melyet a különféle bankszerű intézmények eszközölnek –
valami olyasmi születik, amit az ember a pénz igazi titkának nevezhet.
És így mi a Földön olyan tapasztalatokra tehetünk szert a pénzzel és a
pénz által, melyeket aztán a halál után a szellemvilágban elvihetünk az
Istenekhez.
Rudolf Steiner többször kapcsolt ilyen
megfigyeléseket Krisztus három megkísértéséből a harmadikhoz: “Mondd azt
a kőnek, hogy váljon kenyérré!” Amíg Krisztus a két első megkísértést,
mondhatnánk, magától értetődően tudta visszautasítani, itt felmerült
valami más is: “Az ember nemcsak a kenyérből él”. De Krisztus még nem
ismerte a Földön annak az embernek a nélkülözését, akinek pont pénzre
van szüksége, hogy kenyeret vegyen. Ő isteni lény volt, földi burokba
öltöztetve a Jordánban történt keresztség által. Rudolf Steiner ezt
képként fogja fel: az Istenek meg akarják ismerni, milyenek azok a
tapasztalatok, amiket az ember a Földön Ahrimán birodalmában szerez, és
hogyan kezdte el az ember a Földön Ahrimántól és a pénz hatalmából való
megszabadulását: Ahrimánt nemcsak visszautasítani, hanem őt
megtisztítani. – Van egy szép költemény a múlt századból, mely így
hangzik:
“Ahrimán, sőt a sötét,
Végül eltűnik a fényben.”
A pénzzel való bánásmódunk, mely az emberekből indulhat ki, annak a
kezdete, hogy egy olyan szellemet, amely most Isten-ellenesnek
mutatkozik, visszaszorítsunk. Mert ennek a szerepét átvették az
ellenfelek, hogy erőt adjanak nekünk az ellenállás kifejtéséhez; hogy
általa erőt gyűjthessünk. És olyan mértékben, ahogy a pénznek
visszaadjuk igazi karakterét, azt, amilyennek igazán lennie kell miáltal
a sátáni erőktől megszabadultunk, olyan mértékben viszünk majd valamit
az Istenekhez, amit ők nem ismernek. A szellemi világban nincs pénz!
Bizonyára hallanak olyan emberekről, akik a pénz körüli démonokat le
tudják győzni, és így a pénzt s ezzel Ahrimánt inkarnációs- és
munka-akaratuk szolgájává teszik. Ez megvan minden emberben külön, és
közösségekben együtt dolgozó emberekben mint egészben is.
Fordította: Láng Tamás
Különkiadás a Szabad Közösségi Bank 10 éves fennállásának évfordulójára. Goetheanum Kiadó - Dornach, 1994. december
