Az Idea előkészítése: a levegőpróba

Az ókori beavatások során az volt a cél, hogy a neofita kiálljon egy bizonyos belső próbát, amelyet szimbolikusan vízpróbának vagy levegőpróbának neveztek. A közönséges fizikai életben hozzászoktunk a szilárd dolgokhoz, amelyeket meg lehet fogni, és amelyek ellenállást fejtenek ki, és ezés támaszunkul szolgálnak - még akkor is, ha a körülmények úgy hozzák, hogy ellen kell állnunk nekik. A "nem én" az, amire az "énnek" szokásosan szüksége van, hogy - szinte az ellentét révén - érezze magát. Nos tehát, a neofitát arra kérték, hogy mutassa meg az aktív kezdeményezés képességét akkor is, amikor hiányzik az efféle támasz; amikor körülötte és alatta nem egy olyan tömör és ellenálló szilárd elem van, mint a föld, hanem egy folyékony elem, mint amilyen a levegő vagy a víz. Így be tudta mutatni, hogy szabad: hogy képes a belülről fakadó tettre, amely valóban a sajátja. 

Mindezt a politikai területén is felhasználhatjuk; különös tekintettel a nemzeti csoportosulás - és elsősoxban az MSI - erőire és tagjaira. Érdekes lenne ezeket az erőket, ezeket az embereket alávetni a "levegőpróbának". Mit is akarunk ezzel mondani? Tegyük fel, hogy a jelenlegi kormány hirtelen megbukna; hogy a kivételes törvényeket visszaállítanák, és minden igazságtalanságot jóvátennének; hogy a 16. cikkelyt megszüntetnék; és fgy tovább - tegyük fel tehát, hogy egy adott pillanatban "zöld utat" kapnánk. 

Nos, mi történne ebben a pillanatban? Egy olyan képesség mutatkozna-e meg, amely hasonló annak a képességéhez, aki kiállja a "levegőpróbát"; avagy némelyekben nem uralkodna-e el a válság, másokban viszont egyfajta bénultság? A dolgok pontosan így állnak: ha átlapozzuk a nemzeti irányú sajtó nagy részét, azt látjuk, hogy hasábjait szinte kizárólag a vita, a támadás, a kritika tölti ki. Ez azt jelenti, hogy az erők igen nagy része az ellenfélre való tekintettel van mozgósítva: az ellenfél az elégséges okuk, és - hogy úgy mondjuk - az ellenfél hozza őket mozgásba. Es ha az ellenfél összeomlana? Ez sokak számára nehéz nap lenne. Nem tudnák, hogy mit mondjanak, mit írjanak, mit tegyenek. Avagy az, amit mondanának, írnának, tennének, nem állna arányban azzal, amit az egész megelőző vitatkozó és agresszív csoportosulás alapján várnának tőlük. 

Itt nem annyira a gyakorlati oldalra gondolunk, vagyis nem tesszük fel azt a kérdést, hogy sorainkban mennyire vannak jelen a megszervezett "káderek", vagyis azok a megfelelő formátumú, felkészültségű és speciális adottságokkal rendelkező emberek, akik a "zöld út" hipotetikus pillanatában leválthatnák a jelenlegi politikai osztályt, és létrehozhatnák az igazi, egyetlen, organikus és monolitikus államot. Elég, ha csak a doktrína síkjára utalunk. Köztudomású, hogy sokan felteszik a kérdést: "De végülis mit akar az MSI? Mit akarnak a nemzeti erők?" - és erre a kérdésre - még ha csak a tiszta doktrínára vonatkozik is - nincs egyszerű és világos válasz. Valójában a filo- vagy antiatlantizmus kérdése, a taktikai koalíciók és a listakapcsolások kérdése, az egyházzal szembeni magatartás kérdése, és így tovább csupán stratégiai kérdések, esetleges kérdések - mindenesetre olyan kérdések, amelyek értelmes megválaszolása csak akkor lenne lehetséges, ha a politikai szervezet jól definiált értékeit és alapelveit magában foglaló doktrínából indulnánk ki. 

Nos, a MSI tollforgatóinak és "értelmiségieinek" csak nagyon kis része érdeklődik ilyen témák iránt, és lép túl az általános formulákon, a jelszavakon és a ködös hazafias hivatkozásokon; sőt a dolgok úgy állnak, hogy jobb lenne, ha nem is érdeklődnének irántuk, mivel ha valóban követnék e keveseket, és hinnének abban, hogy az a politikái eszme, amelyért harcolnak, az övék, nagyon súlyos következtetéseket kellene levonniuk; Valójában ezek a kellőképpen kidolgozott, de ritka ideológiai kezdeményezések több mint gyanús szocialista ízű törekvésekről árulkodnak, és szerintünk a centrális, a legrégibb európai politikai hagyományhoz ragaszkodó vonal valóságos elárulását jelentik. 

De eltekintve eme kevés eltévelyedett értelmiségitől vagy újságírótól, szinte csak a vákuummal találkozunk abban a zónában, amelynek a centrumban kellene lennie: a tiszta politikai doktrína zónájában, mégpedig - megismételjük - nem polemikus és pillanatnyi érdekességű, hanem pozitív megfogalmazások formájában. A félelem működik itt? Az intellektuális fegyelem iránt tanúsított türelmetlenség? De akkor ez olyan, mintha csak véletlenül és egy szál fegyverrel a kezünkben harcolnánk - vezérkar nélkül, olyan testület nélkül, amely koordinálja az egyedi akciókat, hogy ezek meghatározott célokhoz rendelve értelmet nyerjenek. A helyzet ma többé-kevésbé a következő: a - hogy úgy mondjuk - nemzeti sajtótermékek mindig inkább hajlanak arra, hogy leközöljenek olyan írást, amely a napi események kapcsán támad és vitázik, és kevésbé közölnek le olyan cikkeket, amelyek ideákkal foglalkoznak, és amelyek az alapelvek, a stílus, az élet- és államszemlélet meghatározásához járulnak hozzá. 

Ezen el kellene gondolkodniuk azoknak is, akiknek "forradalmi" elhivatottságuk van. Emlékeznünk kell arra, hogy a főbb európai forradalmakat alapos doktrinális előkészítés előzte meg. Ez történt mind a nagy francia forradalom, mind a kommunista, mind a nemzetiszocialista forradalom esetében. De egyáltalán nem ez történt a fasizmus esetében: itt az aktivizmus nagyrészt megelőzte a doktrínát - és pontosan ebből fakadtak a rendszer különböző gyengeségei és kétértelműségei. Formát adni az eszmének, formát adni a "kádereknek":ez a lényeges feladat. És a körülmények ezt még meg is könnyíthetik. Ha valóban megvalósulnának a Scelba-féle elnyomó intézkedések, ebből az az előny származhatna, hogy a legnagyobb mértékben korlátoznunk kellene mindent, ami külső, polemikus és pusztán agresszív jellegű, és a belső dimenzió felé kellene fordulnunk, és hozzáláthatnánk az előkészítés komoly munkájához. Lenin a száműzetésben és a hallgatásban alakította ki azt a hidegen rendszeres és világos doktrínát, amelynek romba kellett döntenie a régi Oroszországot; Hitler pedig a börtönben rögzítette le mindazokat az ideológiai szempontokat, amelyek harcához szükségesek voltak. Ez az, ami nem puszta atavizmusból, az itt vagy ott felbukkanó visszavágásból születik meg, hanem abból az összeszedett erőfeszítésből, amely magában foglalja a legmegújítóbb erő lendületének a magvát.

Julius Evola

Görögország November 17 Forradalmi Szervezet (Revolutionary Organization 17 November, Epanastatiki Organosi 17 Noemvri, 17 November)

A November 17 Forradalmi Szervezet (Revolutionary Organization 17 November, Epanastatiki Organosi 17 Noemvri, 17 November) a marxista görög állam megteremtéséért harcoló terrorszervezet volt, amely arról a szimbólummá vált napról kapta a nevét, amikor 1973-ban az athéni műszaki egyetem diákjai felkelést robbantottak ki az 1967 és 1974 között fennálló, hét évig tartó görög katonai diktatúra (Colonels Junta) ellen, amely azt tankokkal verte le. A mozgalom megalakulása, 1975 óta legkevesebb 23 embert gyilkolt meg, célpontjai marxista és egyben nacionalista jellegéből adódóan többségükben amerikai, görög és török politikusok, illetve üzletemberek voltak. A szervezet fennállásának 28 éve alatt végzett négy amerikai, két török és egy brit diplomatával, illetve számtalan befolyásos görög közszereplővel. A szervezet első merényletét 1975-ben hajtotta végre, amikor is meggyilkolta az amerikai Richard Welch-t, a CIA athéni igazgatóját. A csoport utolsó akciójára 2000-ben került sor, áldozata pedig Stephen Saunders dandártábornok, brit katonai attasé volt. A szervezet proklamációjában a gyilkosság okaként a Jugoszlávia elleni NATO-támadásban való brit részvételt jelölte meg. Az aktuális világpolitikai események egyébként is gyakran késztették akcióra a csoportot. Így volt ez például 1991-ben is, amikor az Öböl-háború elleni tiltakozásul az USA légierejének egyik őrmesterét, Ronald Stewartot ölték meg. A terroristáknak az amerikai katonák, illetőleg katonai attasék (George Tsantes – 1983, William Nordeen – 1988) iránti rajongása ellenére a November 17 áldozatai között éppen úgy megtalálható volt görög bankigazgató, gyáros, hajótulajdonos és politikus, sőt – a nacionalista jelleget bizonyítandó – még török diplomata is. A görög hatóságok, a közelgő athéni olimpia kapcsán a nemzetközi, főként amerikai nyomásra bevezetett fokozott biztonsági intézkedések eredményeként 2002. június 29. és 2003. január 9. között elfogták a szervezet 19 tagját, köztük annak vezetőjét, Alexandros Giotopoulos-t, egy párizsi születésű 59 éves fordítót. A görög bíróság a szervezet hat vezetőjét 2003. december 8-án kihirdetett ítéletében többszörös életfogytiglani büntetésre ítélte, attól függően, hogy ki hány ember megölésében vett részt, így tehát igazat adhatunk a görög kormányszóvivő azon optimista kijelentésének, miszerint a November 17 mozgalom már a múlt részének tekinthető.

AZ UKRÁN NÉP ELLEN ELKÖVETETT KIÉHEZTETÉSES NÉPIRTÁS 1932-33-BAN:

AZ ELKÖVETÉS MÓDSZEREI

"Parlamentáris úton a hatalmat addig lehetett megszerezni, amíg a politikai hatalom nem volt a zsidóság kezében.

Amint a zsidóság a politikai hatalmat is megkaparintotta - teljesen mindegy, hogy közvetlenül vagy közvetve, és hogy politikai hatalmát közvetlenül vagy közvetve gyakorolja - teljesen kizárt, parlamentáris úton a hatalmat átvenni. Az így hatalmat gyakorló zsidóság mindent vérbe vagy anarchiába fojt. Ellenszere: a népmozgalom."
Szálasi Ferenc

VESZELOVA Alexandra, a történelmi tudományok kandidátusa, az UTA Ukrán Történettudományi Intézetének vezető kutatója.

Ma már nagyon sok, az ukrán nép legnagyobb nemzeti tragédiájára utaló történelmi dokumentummal rendelkezünk. Az 1932-33-as ukrajnai éhínség című, 2001-ben megjelent bibliográfia 6 400 címet tartalmaz. A szomorú témát érintő kutatások száma különösen a 70. évforduló tájékán szaporodott meg. Ezzel foglalkozik a közelmúltban megjelent, ukrán történészek által összeállított, és alapműnek számító kollektív monográfia „Az 1932-33-as ukrajnai éhínség: okok és következmények” című kiadvány; valamint az Ukrajnai Éhínségeket Kutatók Egyesülete és az Ukrán Tudományos Akadémia Ukrán Történettudományi Intézetének munkatársai által összeállított könyv, amelynek címe: Éhínségek a szovjet (ZSIDÓ) uralom idején Ukrajnában, és még számos más munka.

Elmondhatjuk, hogy összességét tekintve az éhínség témája feldolgozott. Elérkezett az elmélyült tanulmányozás ideje. Ebből a szempontból időszerű, helyénvaló és szükséges ez a konferencia is. Köszönetét mondok a szervező bizottságnak, hogy a kiéheztetéses népirtás 70. évfordulóján lehetőséget teremtett e tekintélyes összejövetel megrendezésére.

Ismerjük a népirtásra vonatkozó ENSZ konvenciót, amelyet 1948. december 9-én fogadtak el, és „A népirtás bűncselekményének megelőzéséről, illetve büntetéséről” címet viseli. A konvenció kitételei olyan cselekményekre vonatkoznak, amelyek valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagjainak szándékos, teljes vagy részleges megsemmisítését célozzák. Röviden: a nemzetiségi politika egyik megnyilvánulását jelentik, amely valamely konkrét népcsoport ellen irányul és a célja az adott csoport fizikai megsemmisítése. A népirtás két alappillére: olyan életkörülmények megteremtése egy meghatározott csoport számára, melyek következtében részben vagy teljesen megsemmisül, illetve olyan cselekedetek, amelyekkel megakadályozzák a születéseket az adott csoporton belül. E két ismérv jellemzi az ukrán nép ellen a XX. század 30-as éveiben elkövetett népirtást is.

Így cselekedett az orosz birodalom, a Szovjetunió moszkvai központja is, mikor az ukrán nép elleni népirtást végrehajtotta.

Soroljuk fel az éhínség már megismert jellegzetességeit. A totális rendszer szándékosan és előre kitervelten hajthatta végre, mert Ukrajna nem rendelkezett önálló államisággal. Az éhínség az erőltetett, mindent átfogó kollektivizálás, a falusi lakosság vagyonfosztása, a járási vezetők, kolhozelnökök, egyszerű kolhoztagok és egyéni gazdák elleni megtorlások, a falvak teljes kirablásának, az embertelen beszolgáltatási politika következménye volt. Tulajdonképpen ez utóbbi okozta az éhínséget. A beszolgáltatás megszervezése és lebonyolítása Sztálin közvetlen utasításai szerint történt, a mezőgazdasági termékek - elsősorban a gabona - szállítását irányító gyeplő az ő kezében volt. A „népek atyjának” és a legmagasabb párt és állami tisztségeket elfoglaló harcostársainak - Molotovnak, Kaganovicsnak és a többieknek - a beszolgáltatásra vonatkozó utasításai párt- és minisztertanácsi határozatok formájában érkeztek a köztársaságokba és megyékbe, többnyire Sztálin aláírásával, aki a kommunista birodalom és a különleges direktívák megszemélyesítője volt.

A gyarmati függésben lévő Ukrajnában az ukrán pártnak és kormánynak zokszó nélkül kellett végrehajtania a szovjet pártállami utasításokat. A moszkvai központ állandó nyomása alatt álló hatalmi vertikum és megtorló gépezet kegyetlen terrorral gyűjtötte be a kolhozokban és a lakosságnál fellelhető minden szem gabonát. Az úgy nevezett „aktivisták” és a párthatározattal létrehozott „segítő brigádok” a porták átkutatásakor erőszakkal elvették a parasztoktól a télire elraktározott élelmet, és ha ellenállással találták szemben magukat, a gyilkosságtól sem rettentek vissza. Az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottsága és a kormány ötnaponként, de gyakran naponta foglalkozott a megyékben zajló begyűjtéssel, határozatokat hozott és odafigyelt arra, hogy ezeket a döntéseket végrehajtsák. Koszior, az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára egy 1932 decemberében Sztálinnak írt levelében kitért arra, hogy a megyékben gyengén ellenőrzik a központi bizottság és a megyei pártbizottságok határozatainak végrehajtását, minek következtében egy sor komoly intézkedés vagy teljesen elmarad, vagy csak eltorzítva kerül megvalósításra.

A központi bizottság minden megyéből begyűjtötte a különféle megtorlásokra vonatkozó adatokat. íme, egy részlet, az eddig még publikálatlan, 1932. december 3-án kelt, „zárt borítékban, titokban nyújtandó át” megjegyzéssel ellátott Koszior táviratból, amelynek címzettje a központi bizottság megbízottja. „Kérem, röviden tájékoztasson arról, hogyan teljesülnek a KB direktívái. Először: megtorlások alkalmazása a beszolgáltatási tervet nem teljesítő kolhozokkal és egyéni gazdákkal szemben, áruval történő ellátásuk leállítása, természetbeni büntetések kiszabása, a kolhoztagokat megillető természetbeni előlegek kiadásának leállítása, a törvényellenesen kiosztott gabona visszavétele, a jogtalanul eltulajdonított értékek visszaszolgáltatása, bírósági megtorlások, stb. Másodszor: a gabonával való spekuláció, és úgy általában az azzal való kereskedelem elleni küzdelemről, a piacok ellenőrzéséről és a spekulánsok elfogásáról... Harmadszor: milyen hatással vannak ezek az intézkedések a beszolgáltatások menetére.”

A gabona maradéktalan begyűjtését követően a kolhoztagok szinte semmit sem kaptak munkaegységeikre. A megtorlások fokozódását és a gabona piaci árusításának betiltását követően 1931-ben kezdetét vette az éhezés, 1932-ben beköszöntött az éhínség, amely az év végére és 1933-ra tömeges éhhalálhoz vezetett. Egész falvak néptelenedtek el.

A kiéheztetéses népirtás kezdeményezői, a rendelkezésükre álló végrehajtó apparátus révén folyamatosan egyre újabb módszereket dolgoztak ki elképzeléseik megvalósítása érdekében. A „szégyentáblák” bevezetésével, valamint a járásokba és falvakba kirendelt megbízottak révén fokozták a falvakra nehezedő nyomást. A megyékben a KB és a kormány tagjaira hárult ez a feladat. Az UK(b) P KB Politikai Bizottságának 1932. október 30-án kelt 88. számú határozata értelmében Kosziort Odessza megyébe, Csubart és Szkripnyiket Dnyipropetrovszk, Zatonszkijt és Szarkiszt Kijev, Ljubcsenkót és Szuhomlint Vinnyica, Holodot és Karlszont Csenyigov, Petrovszkijt, Mihajlikot és Dudnyikot Donyeck, Hatajevicset pedig Harkiv megyébe irányították. Ugyanezen utasítás végrehajtása érdekében mozgósították a kormányhivatalok vezető tisztségviselőit is.

A gabonát folyamatosan szállították Nyugatra. 1930-ban 4.8 millió tonnát exportáltak, 1931-ben már 5.2 millió tonnát, 1932-ben pedig 5.1 millió tonnát. Idézzünk az Ukrán Kommunista Párt Politikai Bizottságának 1932. november 17-18-ai, Molotov részvételével lezajlott ülésének jegyzőkönyvéből: „5. Kötelezni a Zagotzernót (a beszolgáltatásért felelős intézményt) arra, hogy a jelenlegi export-kötelezettségeken felül, legkésőbb december 8-ig rakodjanak be 99 ezer tonna búzát, ebből Moszkvába - 50 ezer tonnát, Ivanovóba - 10 ezer tonnát, Gorkijba - 10 ezer tonnát, a Krímbe 4 ezer tonnát küldjenek”.

A mezőgazdasági termékek kivitele egybeesett azzal a rendelkezéssel, amely megtiltotta a kiéheztetett parasztoknak, hogy elhagyják Ukrajnát.

A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és a Szovjetunió Népbiztosainak Tanácsa, hogy visszatartsa az élelem után kutató parasztok tömeges menekülését, direktívát juttatott el minden megyei pártbizottsághoz és megyei végrehajtó bizottsághoz, továbbá a megbízott közlekedési népbiztoshoz (Lavriscsevhez) és más illetékesekhez, hogy haladéktalanul adják utasításba minden vasútállomásnak: ne adjanak ki vasúti jegyeket azoknak az Ukrajnát elhagyni szándékozó falusiaknak, akik nem rendelkeznek a járási végrehajtó bizottság, ipari vagy építő vállalat olyan igazolásával, amellyel bizonyíthatják, hogy munkavégzés céljából hagyják el Ukrajnát.

Ukrajna egy olyan rezervátummá változott, amelyben ítéleteket hirdettek, sőt még öltek is azért, mert az éhező kolhoztagok és a gyerekek összeszedték az elhullott kalászokat a kolhoz földjei vagy a háztáji telkeken. A tömeges elhalálozások, egyes falusi negyedek, gyakorta egész falvak lakosságának kihalása idején majdhogynem természetessé vált a hulla- és emberevés. Ukrajna egy hatalmas temetővé vált, egyes források szerint 3.5-10 millió ártatlanul meggyilkolt ukrán paraszt és gyermekeik temetőjévé. Az éhínség tömeges árvaságot okozott. Kormányzati utasításra betelepülők érkeztek Ukrajnába Oroszországból, Fehéroroszországból és a Szovjetunió más régióiból.

Tehát, a központi és helyi levéltárakban őrzött dokumentumok és az éhínséget túlélt emberek vallomásai megalapozottá teszik azt az állítást, hogy az ukrajnai éhínség által okozott népirtás a kommunista rendszer bűne. A Sztálin, Molotov, Kaganovics, Koszior, Posztisev, Csubar, Hatajevics által aláírt határozatok jelentették az ukrajnai éhínség megszervezésének jogi alapját. A dokumentumok bizonyítják, hogy az ukrán parasztságot céltudatosan fosztották meg az élelmiszerektől, a cél pedig fizikai megsemmisítésük volt. 1943 januárjában, egy Kijevben elmondott beszédében Posztisev hangsúlyozta: „A párt herkulesi munkát végzett az ukrajnai nacionalista elemek likvidálása érdekében”. Ebben a kijelentésben, akár a tükörben, megjelennek az ukrán nép ellen elkövetett gaztettek kiötlői és végrehajtói. A parasztok nyílt kifosztása - ez volt az éhínség kialakításának mechanizmusa, embertelen módszerei pedig a következők: erőszakos kollektivizálás, kuláktalanítás, a gabonakészletek elkobzása, mértéktelen adóztatás, megtorlások, a munkabérek visszatartása, természetbeni bírságok, „szégyentáblák”, gabona-eladási tilalom, a mezőgazdasági termékek kivitele és egy sor hasonló cselekedet.

Amikor fejet hajtunk a gyilkosságok áldozatainak emléke előtt, nem elégedhetünk meg a tragédia 70. évfordulójával kapcsolatos megemlékezésekkel, mert tovább kell dolgoznunk azon, hogy tudományos munkáink révén hazafiságra neveljük a fiatalokat és a gyerekeket, akik már nem engedik meg hasonló szörnyűségek, a világban népirtásnak elismert éhínség megismétlődését. A népirtás mélyreható tanulmányozását teszik lehetővé a már nyilvánosságra került és a még publikálatlan dokumentumok. A jövőben elősegíthetik ezt azok a dokumentumkötetek, amelyeknek előkészítése most van folyamatban az UTA Ukrán Történettudományi Intézetében és az Régióközi Közigazgatási Akadémián (Kijev).

Mint köztudott, az ukrán nép ellen elkövetett népirtást 1988-ban elismerte az Egyesült Államok Kongresszusa és a Jogászok Nemzetközi Bizottsága. Az ukrán Legfelső Tanács határozata is a népirtás politikájaként definiálta az éhínséget. A szándékos kiéheztetést elitélte Kanada, Argentína és Ausztrália parlamentje, az éhínséggel kapcsolatos közös nyilatkozatot az ENSZ 30 tagállama, köztük Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Egyiptom, stb. írta alá. 

Források:

1. Ukrajnai éhínség, 1932-33. Bibliográfiai útmutató. Odessza - Lviv, M. P. Koc Kiadó, 2001. 656. old.
2. Ukrajnai éhínség, 1932-33: okok és következmények. Kijev, Naukova Dumka Kiadó, 2003. 888. old.
3. Éhínségek a szovjet uralom alatti Ukrajnában. (Az ukrajnai éhínségek kutatóit tömörítő Szövetség tagjainak munkái). Kijev - New York, M. P. Koc Kiadó, 2003. 724. old.
4. Az emberi jogok és szabadságjogok nemzetközi védelme. Dokumentum- gyűjtemény. Moszkva, Jogi Kiadó, 1990. 99. old.
5. N (Ismeretlen rövidítés!)
6. N (Ismeretlen rövidítés!)
7. XX. századi ukrajnai történelmi karcolatok. Kijev, Heneza Kiadó, 2002. 69. old.
8. N (Ismeretlen rövidítés!)
9. N (Ismeretlen rövidítés!)
10. Idézet az 1932-33-as ukrajnai éhínség áldozatainak emléke előtt tisztel- gő parlamenti ülésen elhangzottakból. 2003. Február 12. Kijev, 2003. 48. Old.
11. Fakti. 2003. december 14.
12. Gyeny. 2003. november 26.

A kamat most is romlásba dönti a társadalmat!

Minden jobb, mint a kamatos (rabló)pénz használata, még a kockás papír is. A cserekereskedelem azonban nagy lelassulást eredményez, mert nehéz értéket egyeztetni. Éppen erre szolgálna az értékegyeztető csereeszköz, a pénz, de csak addig látja el ezt a funkcióját, amíg egy jól meghatározható csoport háborúk és vér árán ki nem sajátítja magának a kibocsájtás jogát. A semleges közpénzből így keletkezik magánpénz, a bankárkaszt vérszívó eszköze. A még létező közpénzeket napjainkban aljas háborúkkal számolják fel. (Líbia ellen ezért viselt háborút a világ csendőre: az USA) Mára talán már csak Irán rendelkezik közpénzzel, s nem véletlenül acsarkodik rá a sötét oldal.

Közpénzt (csereeszközt) kis közösségek is megalkothatnak, s saját gondozásban (ellenőrzés alatt) tarthatnak. Ezzel az egy közösségben élők cseréiket lebonyolíthatják saját értékmérő eszközükkel, s ezzel kivédhetik azokat a periódusokat, amikor a magánpénzeket a bankok kiszivattyúzzák a gazdaságból, hogy ezzel mélyen ár alatt megszerezzék javakat azoktól, akik azt előállítják. Ezt időről időre ismételgetik.

Sajnálatos, hogy a magyar emberek még nem kezdtek neki tömegesen saját (önkormányzati, szövetkezeti) értékmérőik létre hozásához, hisz azzal nagyon jelentősen enyhíthetnék a kíméletlenül ránk szabadított pénzügyi vákuum rombolását, érték-elszívását.

A már megszületett helyi pénzek sajnos forinthoz kötöttek, vagyis forintért kell megvásárolni őket, ezért alkalmatlanok a helyi gazdaság megpezsdítésére. (Egy rosszat még rosszabbra cserélnek) Ezáltal az ilyen helyi pénzek lényegében magánpénzek maradnak, nem pedig gyógyító KÖZPÉNZEK lesznek.

Egy valódi közpénznek nem kell, hogy élősködő pénz legyen a fedezete, elegendő a munka- és termékfedezet is!

Ilyen KÖZPÉNZ jellegű elektronikus csereeszköz található ITT:

www.koronakor.hu


Minden pénzt az emberek HITE tart életben. Az értékelszívó rablópénzeket is HIT élteti, ám lehet, hogy TÉVHIT! Miért ne lehetne ezt a HIT-et életenergiát kímélő KÖZPÉNZEKBE átültetni a gyilkos magánpénzekből?

Valódi RENDSZERVÁLTÁS akkor lesz, ha a versengők KÖZPÉNZ megteremtését vállalják akár helyi, akár országos szinteken!!!!!!!!!!!!!!!! Addig csak helytartónak jelentkezők lesznek, akiknek kár annyi legitimitást is adni, hogy az ember elmegy rájuk szavazni. (A jelenlegi pÁRTok mind ilyenek)

D. J.
........................................



Az ókori Görögország hanyatlásának oka

Az ókori Görögországban a pénzkölcsönzők a nyújtott hitelekért 36%, illetve ennél is magasabb kamatot követeltek. E követelésük biztosítékaként viszont az árutermelő földműveseknek és kézműveseknek zálogba kellett adniuk a vagyonukat. Ez azzal járt, hogy a parasztok elveszítették földjeiket, házaikat, munkaeszközeiket. Még családtagjaik is kötelesek voltak a rokonaik adósságaiért kezességet vállalni. Ennek az eladosítási folyamatnak az eredményeként a szabad görög polgárok rövid idő alatt adósrabszolgákká váltak. Egy részük külföldre menekült, a többség azonban saját hazájában veszítette el szabadságát. El kellett tűrniük, hogy hitelezőik rabszolgaként adják el őket. A rabszolgaság, amely fenntartotta a rabszolgák, mint áruk létrejöttének a körülményeit, tetemes kamatjáradékot biztosító, virágzó üzletággá vált. A rabszolgák száma idővel sokszorosan felülmúlta a szabad polgárok létszámát. A görög rabszolgákat a görög pénzvagyon-tulajdonosok tehát pénzért vásárolták, és nem a háborúkban szerezték, mint korábban. A rabszolgaság így a tőke szabad mozgását biztosító jövedelmező pénzbefektetési formává vált.
A bányászatban dolgozó görög rabszolgák 33%-tól 50%-ig hoztak hasznot. A bútorgyártást végző rabszolgák pedig 30% biztos járadékhoz juttatták a pénzbefektetőket. Ha bármely görög városállam szükséghelyzetbe került, akkor a pénzvagyon-tulajdonosok ezt felhasználták az állam és a lakosság további eladósítására, kamatjövedelmük növelésére. Az ókori befektető pénzemberek gondoskodtak arról, hogy olyan hitelezési törvények legyenek, amelyek a lakosság többségét belekényszerítik az adósrabszolgaságba.
A görög magas kultúra hanyatlásához vezető első felkelések éppen azért törtek ki, hogy ezeket az igazságtalan hitelezési szabályokat megváltoztassák. Az ókori Görögországban nem egyszerűen a pénzvagyonos elit volt a bajok oka, hanem a kamat-mechanizmussal működtetett pénzrendszer.

A Római Birodalom hanyatlásának oka

A Római Birodalom hanyatlásának oka is a kamatszedő pénzrendszer volt. A Római Birodalom idején mindössze kétezer család birtokolta egész Rómát. A szabad földművelő parasztok helyét a rabszolgák foglalták el. Az önálló iparos réteg sem tudott az olcsó rabszolgamunkával versenyezni, s ezért elszegényedett, majd végleg tönkrement. A Római Birodalom jogrendszere lehetővé tette, hogy az adós – végső soron – a saját személyi szabadságát is zálogba adja. Ha egy kölcsönvevő nem tudta fizetni a kamatokat, a hitelező egyszerűen elvette személyes szabadságát és adósrabszolgává tette. A kamat révén igen gyorsan gazdagodó pénzvagyonos réteg egyre szegényebbé tette a társadalom többi részét, amely gazdaságilag szinte elvérzett. A szabad polgárok helyére rabszolga-munkaerőt kellett szerezni, ezért a gazdasági szükségesség kényszerítette ki az állandó hódító háborúkat. A Római Birodalom központja a meghódított provinciákat könyörtelenül kizsákmányolta. A birodalom központi részei az alapvető élelmiszerek tekintetében egyre inkább a távoli területek terményeire voltak utalva. A nagy távolság viszont bizonytalanná tette az ellátást, amely komoly zavarokhoz vezetett. Az elszegényedett római polgárok olyan segélyezésre szoruló réteget alkottak, amely teljesen ki volt szolgáltatva a gazdagok megvesztegetésének és manipulálásának. E reménytelen tömeg féken tartása érdekében a legkülönbözőbb szórakoztatási módszereket alkalmazták. Ekkor vezetik be, például a gladiátor küzdelmeket. Az érem másik oldala az volt, hogy a pénzvagyonos réteg mértéktelen gazdagodása következtében pazarló luxusban élt.

Gustav Ruhland a Freiburgi Egyetem professzora, aki Bismarck kancellár megbízásából több éven át kutatta a magas kultúrák és birodalmak felbomlásához vezető okokat, megállapította, hogy a pénzvagyon túlzott centralizációja és koncentrációja miatt borult fel a pénzügyi-gazdasági egyensúly. Ez az egyensúlyvesztés tükröződött a politikai viszonyokban, a közélet minden területén és megjelent a kultúra mélyülő dekadenciájában is. Ebben a helyzetben már csak a pénzvagyonosok tudták érvényesíteni akaratukat. Az általános erkölcsi hanyatlás eredményeként eluralkodott a kíméletlen haszonlesés, az örökségvadászat és a korábban megvesztegethetetlen bírák is lepénzelhetővé váltak. A protekciózás és a magánkapcsolatok érvényesítése egyre jobban akadályozta, hogy arra alkalmas, hozzáértő és erkölcsös személyek intézzék a közügyeket és kerüljenek vezető pozíciókba. A kamatmechanizmus destruktív módon befolyásolta a magánszférát is. A korábban szentnek és felbonthatatlannak tartott házasság könnyen megváltoztatható szerződéssé alakult át. Kialakult és iparrá fejlődött a prostitúció. Az átlag rómainak már nem volt lehetősége arra, hogy tisztességesen keressen pénzt, miután a pénzvagyon-tulajdonosok valamennyi termelőeszközt megszerezetek maguknak, és azt az olcsóbb rabszolga-munkaerővel működtették.
A politikai vezetés is fokozatosan a pénzvagyon-tulajdonosok és bankárok kezébe ment át. Polgárháborúk kezdődtek és általánossá vált a társadalmi nyugtalanság. A társadalom hátrányos helyzetű részének a féken tartása – a társadalmi béke megőrzése – egyre több állami kiadást vett igénybe. Az állam eladósodása az adók ugrásszerű növeléséhez vezetett. A rendszer fokozatosan irányíthatatlanná vált, noha egyre szigorúbb jogszabályokat hoztak a kézbentartására. Így például betiltották a szabad foglalkozásválasztást és helyébe a kényszerintézkedések léptek.
Mindez annyira legyengítette belülről az egykor hatalmas Római Birodalmat, hogy a végül néhány gyengén felfegyverzett barbár germán is el tudta foglalni. Így történt, hogy Odoaker germán vezér könnyűszerrel elmozdíthatta a trónjáról a Nyugat-Római Birodalom utolsó császárát, Romolus Agustulus-t Krisztus után 476-ban. A teljesen eladósodott és csődbejutott római államnak nem volt már pénze. Az általános hanyatlás eredményeként a pénzrendszer is eltűnt a gazdasági életből, és átadta a helyét a rossz hatékonyságú naturál-gazdálkodásnak, azaz az autarchiának és a cserének. Az általános társadalmi hanyatlás a kamat-kapitalizmus rendszerének a következménye volt.

A kamat-mechanizmus létrehozta a pénzvagyon példátlan koncentrálódását, de egyben a tőke olyan egyoldalú korlátlan uralmát valósítatta meg, amely az egész rendszert aláásta, és végül felbomlasztotta.

Ha a Római Birodalom hanyatlásának ezt a tünet-együttesét a globális kapitalizmus jelenlegi rendszerére alkalmazzuk, akkor megállapíthatjuk, hogy a kamat-kapitalizmus mai világrendszere is a szétesés és a felbomlás szakaszába érkezett. Ma már a világgazdaság centrum országaiban is eladósodott az állam, a gazdaság és a lakosság. Különösen a parasztságra nehezedik fokozott nyomás. Az élelmiszereket növekvő mértékben külföldről importálják. A felgyorsult monopolizálódás eredményeként az önálló vállalatok egyre nagyobb számban mennek csődbe és tűnnek el. A politikai élet irányítása a pénzrendszert birtokló és irányító szűk réteg kezébe került, amely egyben a világ 400 legnagyobb multinacionális cégének a tulajdonosa is.
A kenyér és a cirkusz ismét szerephez jut. Ma a cirkusz szerepét a látványos sportok, a labdarúgás, az autóvezetés, a tenisz és a művészi igény nélküli silány kultúrtermékek töltik be. A kamatgazdaság eredményeként kialakul az egyes országokon belül, és világszinten is, a kétpólusú rendszer. Ez egyrészt a pénzügyi közösségből, és az általa felnevelt és pozícióba helyezett integrált hatalmi elitből áll, másrészt pedig a bérből és fizetésből élő függő helyzetű százmilliókból, valamint a segélyezésre és szociális támogatásra szoruló tömegekből.
A kamatmechanizmussal működtetett pénzgazdaság – az ókorhoz hasonlóan – most is túlnépesedést idéz elő. Ennek oka az, hogy mindazon személyek munkája feleslegessé válik, akinek tevékenységéből a pénzoligarchia nem tud a maga számára kamatjövedelemhez jutni. Ma is tanúi vagyunk, hogy a gazdagság egy szűk pénzvagyonos réteg kezében halmozódik fel, amely mértéktelen luxusban él. A közerkölcsök vonatkozásában is megjelentek a dekadens jelenségek: a házasságok fellazultak, növekszik a válások száma, illetve azoké, akik sohasem élnek ilyen közösségben, mindez kiegészül az utódnevelés felelősségét mellőző szexuális kapcsolatok beteges kultuszával. Beindult az egyes kábítószerek fogyasztásának legalizálása. Elfogadottá vált a nagy vállalatok vonatkozásában is a korrupció, a csalás és a hazugság, ha pénzügyi sikerrel jár. Folyamatosan nő a munkanélküli segélyre és szociális támogatásra szorulók számra, s ezért egyfajta államszocializmus kialakulásának lehetünk a tanúi. A segélyből élők viszont többé nem nevezhetők szabad polgároknak, mert eltartásukért személyes szabadságuk, azaz önálló akaratérvényesítésük elvesztésével fizetnek.
A jelenlegi kamatmechanizmussal működtetett pénzrendszer összeomlása azért elkerülhetetlen, mert a gazdasági élet egészéhez képest a pénzmennyiség háromszoros tempóban növekszik, mint az előállított termékek és szolgáltatások mennyisége. Egy ilyen belső feszültség elkerülhetetlenül felbomlasztja a rendszer egészét. A válság jelei már mutatkoznak, és ha bekövetkezik, akkor a mi civilizációnk is felbomlik. Mivel a kamatkapitalizmus uzsoracivilizációja globális így, először a világtörténelemben, napjainkban lehetünk tanúi globális méretű gazdasági összeomlásnak.
A birodalmak hanyatlását mindig felgyorsította az államok fokozódó eladósítása, amely végül is elvezetett összeomlásukig. Ezt bizonyítja a Francia Forradalom is. Az állam a forradalom kitörését megelőző évben, 1788-ban, adósságszolgálatra és kamatfizetésre kényszerült fordítani az állami bevételek 70-át. Ezt az óriási pénzügyi terhet az akkori francia kormányzat csak fokozott adóztatással és gazdasági restrikcióval tudta előteremteni. Ezek vezettek végül éhséglázadásokhoz, majd pedig a már megszerveződött nemzetközi pénzügyi oligarchia által mozgatott forradalom kitöréséhez.
A történelemben ez a folyamat újból és újból ismétlődik. Az I. Világháború kitörését felgyorsította az akkori európai államok példátlan eladósodása. Nemcsak Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország, valamint az Osztrák-Magyar Monarchia adósodott el, de még a dinamikusan fejlődő Németország is. A XX. század elején a német nemzeti vagyon növekedése évi 2 milliárd márka volt. Ez azonban csak a felét tette ki az évi adósság-növekedésnek. Az állam, a vállalatok és az egyes állampolgárok mind eladósodtak. Ennek az adósságnak a kamatjövedelmét a pénzvagyon-tulajdonos oligarchia és a tulajdonában lévő bankok tették zsebre. 1870-ben a Deutsche Bank 15 millió márka alaptökével rendelkezett, amely 1908-ig a tízszeresére növekedett. A németországi bankszektor egészének az ellenőrzése alatt álló vagyon pedig 3 milliárd márkára nőtt. Egyszerű számítással megállapítható, hogy ennek a növekedési ütemnek a megtartásával 1918-ra az egész német gazdaság 150 milliárdnyi vagyona a német bankszektor tulajdonába került volna. Ez csak azért maradt el, mert 1914-ben kitört az I. Világháború.

A tőzsdék egyik előnye: a középréteg elszegényítése
A kamattal működtetett pénzrendszerben a társadalom vagyona – bizonyos idő elmúltával – szükségszerűen a pénzvagyonnal rendelkező szűk csoport tulajdonába kerül. A vagyonkoncentráció már a XX. század elején is olyan méreteket öltött, hogy a világ vezető országaiban csupán néhány család ellenőrizte a nemzetgazdaságokat. Ennek tükörképe az állam és a lakosság súlyos eladósodása. Az irányítási pozíciókat kisajátító pénzvagyonos csoport olyan zárt kört alkot, amelybe rendkívül nehéz bekerülni. Az egyre nagyobb szerephez jutó tőzsdék és pénzpiacok – a részvényekkel való manipuláció révén – különösen alkalmasak az emberek nyereségvágyának és játékszenvedélyének a felkeltésére. A részvénytőke kibővülésével a tőzsdéket irányító nagybefektetők rá tudják tenni a kezüket a társadalom kevésbé tehetős rétegeinek a pénzére is, mivel megfelelő pénzmennyiség és bennfentes tájékozódás hiányában egyedül a nagybefektetők képesek akkor kivonni vagyonukat a tőzsdéről, amikor a részvények ára a csúcson van. Ezzel a kizárólag általuk irányított folyamattal magukhoz tudják ragadni a társadalom jelentős részének a megtakarításait. Minden tőzsde-összeomlás a pénzvagyonos réteg számára előnyösen rendezi újjá a pénzügyi és vagyoni viszonyokat.
Visszatérve a magas kultúrák és birodalmak hanyatlására, legyen szó a görögökről, a rómaiakról, az arabokról vagy az angolszászokról, a hanyatlás és felbomlás végső okai mindig a gazdasági életben, közelebbről a pénzrendszerben lelhetők fel. A pénzrendszer szükségszerű elfajzását pedig a benne működő kamatmechanizmus idézi elő. A szovjet birodalom bukása mélyén is gazdasági okok voltak, bár itt az államkapitalizmus és a tervgazdaság jelenléte miatt másképp működött a pénzmechanizmus romboló hatása. Ha a szovjet sajátosságoktól eltekintünk, a romboló mechanizmus működésének menete szinte mindig ugyanaz volt. A kamatok egyrészt aránytalan vagyonkoncentrációhoz, másrészt egyre növekvő eladósodáshoz vezettek. Ez létrehozta a kamatfüggőség viszonyait, annak összes gazdasági és kulturális következményeivel együtt. A kamatfüggőség a társadalom hanyatlásához, dekadenciájához vezetett. Megjelentek “a kenyér és cirkusz” perverz manipulálási módszerei. Az általános hanyatlás végül pénzügyi, gazdasági és társadalmi összeomláshoz, a birodalmak felbomlásához vezetett.
Befejezésül foglaljuk össze a kamatmechanizmus romboló hatásának a menetét az ókori Rómában.

A kamatmechanizmus romboló hatásának a menete az
ókori Rómában
• A lakosság növekvő eladósodása, a parasztság megsemmisülése, az ország elnéptelenedése.
• A világhódítást követi a rómaiak semmire tekintettel nem lévő nyerészkedése. A helytartó, az adóbérlő, a római kereskedő és pénzkölcsönző egymást szárnyalta túl a tartományok kiszipolyozásában.
• A római parasztság eltűnésével a nép kenyérellátása egyre távolabbról történő gabona behozataltól válik függővé.
• A példa nélkül álló választási megvesztegetések eredményeként a polgárok “kenyérhez és cirkuszhoz” jutnak.
• Az állam fegyveres erejét a magán-kamatjáradék behajtására használják a tartományokban és a szomszéd államokban.
• Mesés mértékben megnövekszik a gazdagság, a luxus, és az élvezetek hajszolása.
• Általánossá válik a közerkölcsök megromlása, az örökség-vadászat, az uzsora, a zsarolás, a bírák, és az állami hivatalnokok megvesztegetése. A korábban szentnek tartott és felbonthatatlan házasság könnyen felbontható szerződéssé válik. Erős mértékben fokozódik a prostitúció, a házastársak elhagyása és felgyorsul az ország elnéptelenedése.
• A nemesség fokozatosan eltűnik, és a politikai vezetés a bankárok kezébe megy át. A világ kereskedői a fővárosban tömörülnek. Megkezdődnek a polgárháborúk. A proletárok állami költségen való ellátása, a kényszerszolidaritáson alapuló államszocializmus gyors kiszélesedéséhez vezet.
• Az államcsőd krónikussá válik. A lakosság létszámának csökkenése tovább tart. A pénzgazdaság fokozatosan eltűnik. Helyére ismét a naturálgazdálkodás lép.
Ha el akarjuk kerülni a kamatkapitalizmus romboló hatásának a modern formában és globális méretekben történő megismétlődését napjainkban, akkor fel kell adni azt a téveszmét, hogy csak kamatszedő magánpénzrendszerrel működtethető a modern gazdaság.

Át kell térni
1. a pénzgazdaságról a termelő gazdaságra,
2. a forgalom elsődlegességéről az érték-előállítás elsőbbségére,
3. a kamatszedő magánpénzrendszerről a kamatmentesen működtetett közpénzrendszerre,
4. a pénzközpontú gazdaságról az emberközpontú gazdaságra,
5. a spekuláció elsőbbségéről a teljesítmény elsőbbségére,
6. az ellenőrizetlen szervezett magánhatalom rendszeréről az ellenőrzött közhatalom rendszerére,
7. a formális demokráciáról a gazdasági-pénzügyi esélyegyenlőséget minden egyes ember számára folyamatosan megújító érdemi demokráciára,
8. a fenntartható növekedésnek – “fejlődésnek” – nevezett fenntartható kamatszedésről a fenntartható erőforrások biztosítására,
9. az önrendelkezés felszámolásáról az önrendelkezés kiszélesítésére,
10. a beolvasztó integrációról az egyenjogú társulásra,
11. a nemzetállam felszámolásáról az egyént védelmező nemzeti és egyházi közösségek – a nagyobb család – védelmére,
12. az egyoldalú technikai modernizációról a társadalmi viszonyok igazságosabbá tételét is megvalósító folyamatos társadalmi modernizációra.
Csak így érhető el, hogy az ember – minden egyes ember -, akit Isten egyedül teremtett a saját képmására és látott el az alkotó értelem szikrájával, optimálisan kibontakoztathassa
képességeit és teljes értékű életet élhessen.

forrás:
2003. / Dr. Drábik János: Uzsoracivilizáció II.:
http://mek.niif.hu/06800/06897/html/0307.htm

Egyetlen vagy

Az egész világon senki, de senki nem olyan, mint te. Az idő kezdete óta soha nem volt még egy olyan személy, mint te.

Senkinek nincs olyan mosolya, olyan szeme, olyan keze, olyan haja, mint neked. Senki nem ír úgy, mint te, és senkinek nem olyan a hangja.

Egyetlen vagy!

Senki sem tudja utánozni az arcvonásaidat. Senki nem ízleli úgy az ételt, a zenét, a táncot, vagy a művészetet, mint te. Az egész világegyetemben senki sem látja úgy a dolgokat, ahogyan te. Soha nem volt senki, aki pontosan úgy szeretett volna, mint te. Ami téged megnevettet, elszomorít, vagy elgondolkoztat, másokból egészen különböző hatást vált ki.

Egyetlen vagy!

Az egész örökkévalóságban senki sem fog úgy sétálni, beszélni, gondolkodni, vagy pontosan ugyanúgy cselekedni, mint te. Egyetlen vagy. Rendkívüli vagy és az egész rendkívüliséged roppant nagy érték. És pont a nagy értéked miatt egyáltalán nincs szükséged arra, hogy másokat utánozzál. Te lehetsz a világon a legjobb Te.

Egyetlen vagy!

Különbözöl minden embertől, aki valaha élt a világegyetem történelmében. Az egész teremtett világon te vagy az egyetlen, akinek olyan képességei vannak, mint neked. Minden ember jobb nálad legalább egyvalamiben. Ugyanígy te is jobb vagy valamiben mindenki másnál. Senki nem tudja elérni az adottságaid, érzéseid együttesének értékét. Mint ahogyan egy szobányi hangszer közül mindegyik kiemelkedik külön-külön, de egyik sem tudja azt a szimfonikus hangzatot elérni, ahogyan együtt szólnak.

Ez a te szimfóniád!

Ébredj tudatára, kérlek, hogy nem a véletlenen múlott, hogy élsz, és nem emberek ötlete volt, hogy lélegzel. Te egy csodálatos terv alapján születtél, Isten zseniálisan, már a világ létrejötte előtt kigondolt téged. Különleges szándékkal teremtett, feladata van számodra, amit senki más nem tud olyan jól elvégezni, mint Te.

Egyetlen vagy!

„Uram, megvizsgáltál, és jól ismersz. Tudod, mikor leülök, vagy felkelek, ismered még gondolataimat is. Mielőtt bármit tennék, már tudod. Szemmel tartod, merre járok, látod, mikor lefekszem, minden utamat ismered! Mielőtt kimondanám, te már érted a szavam, Körülvettél mindenfelől, előttem is, mögöttem is te jársz, rajtam nyugtatod kezed! Mindent tudsz, csodállak érte, fel sem érem ésszel, meg sem érthetem!” (139. Zsoltár 1-6.)

Nátrium-glutamát: az idegméreg, amitől minden finom

A kínai konyha európai és amerikai területen való elterjedésével együtt egy új  „betegség” is megjelent napjainkban, mégpedig a kínai étterem szindróma.
„A tünetek hagyományos allergiás reakcióra utalnak, piros foltok a mellkason, fejfájás, hányinger, a vizsgált betegek pedig kivétel nélkül mindig kínai ételt fogyasztottak korábban…”
Hatása az idegrendszerre
A nátrium-glutamát (E-621) széles körben elterjedt ízfokozó adalékanyag, érdekessége, hogy teljesen íztelen. Ízfokozó hatását úgy éri el, hogy stimulálja az ízlelőbimbókat. Nem az ételre, hanem az agyra hat, de az intenzív íz mellé fizikai tüneteket is kap a gyanútlan fogyasztó.
A Na-glutamát felhasználásának gyökerei egészen Japánig nyúlnak vissza. A japánok évezredek óta a tápanyagban gazdag tengeri hínárt használták ízfokozónak, egészen addig, amíg 1908-ban Dr. Kikunae Ikeda sikeresen izolálta a tengeri hínárban lévő ízfokozó anyagot. Ez volt a glutamát. Ezután Dr. Ikeda céget alapított az anyag Na-glutamátként való forgalmazására. Idővel a nyugati világba is eljutott ez a színtelen, szagtalan, gyorsan oldódó kristályos por, ami az íztelen ételek „feljavítására” volt hivatott. Az élelmiszeripar kihasználta a nagy lehetőséget, és a jelentős költségcsökkentés reményében minden komolyabb vizsgálat nélkül használni kezdte.
glutamat3
Az 1970-es években, amikor a gyorsétkeztetés megkezdte piaci növekedését, a Na-glutamát használata óriási növekedésnek indult az élelmiszerekben. Ma már szinte mindenben megtalálható. A feldolgozott ételek többségében, valamint a gyorséttermi ételek több mint 90%-ban nagy mennyiségben jelenlévő anyaggá vált, levesporok, leveskockák, mártások, konzervek, fűszerkeverékek, fűszer sók, fagyasztott készételek, virslik, felvágottak, szójatermékek, üdítőitalok, burgonya szirmok, snack-ek, stb. elengedhetetlen alkotóeleme lett. Ez az anyag ráadásul függővé tesz bizonyos ételek fogyasztására.
Nem véletlen hogy a természetes ízű zöldségek, gyümölcsök nem ízlenek sok gyereknek, annyira hozzászoktak ennek az ízfokozónak az ételekben való jelenlétéhez. A média által közvetített reklámok ínycsiklandó ételei a „gondosan válogatott összetevőivel, íz varázslataival, íz rafinériájával”, szintén ezt függőséget erősítik.
glutamat2
Mi a gond vele?
A Na-glutamát egy neurotoxin, vagyis idegméreg. Tönkre teszi az agysejteket és többek között az agyalapi mirigy által irányított funkciókat. A következő tüneteket okozhatja:migrénes fejfájás, hányinger, hányás, hasmenés, asztmás rohamok, egyensúlyzavarok, mellkasi fájdalmak, erős szívdobogás, gyerekeknél viselkedési zavarok. Jelentkezhetnek allergiás tünetek is: bőrpír, orrfolyás, kiütések. Egyéni érzékenységnek megfelelően van, akinél a legkisebb mennyiség is azonnali reakciót vált ki, van, akinél csendesen a felszín alatt munkálkodik. A gyerekek vannak a legnagyobb veszélynek kitéve, mert náluk a vér-agy gát fejletlenebb állapota miatt a mérgező anyagok könnyebben találnak utat az agyba. A legújabb kutatások szerint a Na-glutamát nem egyszerűen csak allergiát okoz, hanem idegi elváltozásokat is így Parkinson-, vagy Alzheimer-kórt. Káros hatásáról már 1968-ban lehetett cikket olvasni egy neves amerikai orvosi lapban, azóta számos kísérlet bizonyította sejtméreg mivoltát.
A glutamát ingerületátvivő aminosav, az agyi neuronok közötti információ átvitelben játszik szerepet. Ma már ismert, hogy a leggyakoribb daganatfajtáknak: mell, prosztata, bőr, vastagbél, tüdő, petefészekrák, valamint a fej és nyaki tumoroknak vannak glutamát receptoraik. Ha ezek a daganatok sok glutamátot választanak ki, sokkal gyorsabban nőnek és terjednek, valamint a szokásos kezelési eljárást is megzavarják.
glutamat4
Minek köszönhető töretlen lendülete?
Ahol csillapíthatatlan a profitéhség, ott könnyen eltűnnek a tömeges fogyasztói panaszok és könnyű szőnyeg alá söpörni a kutatási eredményeket. Tény azonban, hogy az emberek zöme érzékenyen reagál a glutamátra. A nyugati orvosi modell nem veszi figyelembe az élelmiszer bevitelt és az élelmiszereken keresztül felhalmozódott kémiai anyagok hatását, ezért sokáig az FAO vagy az EU szakértői elbagatellizálták a jelenséget mondván, nincs tudományos bizonyíték a glutamát egészségügyi kockázatára.
A vitatott ízfokozók legújabb megítélése már sokkal szigorúbb. A Független Egészségtanács Fórumában megjelent cikk szerint a glutamát kerülendő, egészségkárosító hatású adalékanyag. Addig is, amíg eltűnik az élelmiszerekből - erre sok esélyt nincs -, figyeljünk az összetevőkre! Ma már sokan tisztában vannak az anyag káros hatásával, ezért a glutamátot cselesen különböző nevek alatt rejtik el az ételek összetevőiben.
Ha ezekkel találkozol, ne vedd meg!
"E-621, hidrolizált növényi fehérje, élesztő kivonat, autogénezett élesztő, ízfokozók, kalcium kazein, nátrium kazein, texturált fehérje."
Ha ezeket látod az élelmiszer-címkén, akkor biztos, hogy glutamáttal akarnak megetetni.
Az egészség nagyon fontos, ezért figyelni kell arra, hogyan táplálkozol, mit teszel kosaradba, mit adsz tovább gyermekednek.

A kapitalizmus igazi természete

Sokan a kapitalizmust a szocializmus ellentétének tartják, egyfajta emberbarát rendszernek. A következőkben nem a kapitalizmus szélsőséges változata, hanem lételméleti alapja van bemutatva a tévelygés eloszlatása érdekében.

A kapitalizmus igazi természetét talán nem is lehetne jobban leírni, mint ahogy híres gondolatkísérletében Garett Hardin a "A közlegelők tragédiája"-ként írta le. A dolgozat első változatát 1968-ban tette közé a Science magazinban, és az elmúlt negyven év során e tárgyban talán a legtöbbet idézett eszmefuttatássá vált. A "tanmese" lényege az, hogy egy képzeletbeli falu közlegelője csak akkor maradhat hosszú távú egyensúlyban ("a fenntarthatóság" állapotában), ha minden gazda csak egy tehenet hajt be nap mint nap a közlegelőre. A hatékonyság és "extraprofitszerzés" kísértése azonban mégiscsak megjelenik egy szép napon, és az egyik gazda ettől kezdve suttyomban két tehenet küld be. Ezzel ugyan az egy tehénre eső hozadék csökken, de neki ezek után már két "csökkent hozadékú" tehén hoz hasznot, a többiek meg "csak kibírják" ezt a kis csökkenést! Itt jelenik meg az a mozzanat, amelyről majd még szólunk, és ez az externália, vagy extern költségek fogalma. A fogalmat egyébként a modern közgazdaságtan mint tudományos kategóriát vezette be, holott egyértelműen egy hatalmi törekvés ideológiai talapzatáról, egy jellegzetesen apologetikus képződményről van szó. Egy költség ugyanis csak akkor, és csak úgy tud "külsővé" válni, amikor és ahogyan egy szereplő rejtett többlethatalomra tesz szert, miközben a többi szereplő köteles erről nemcsak hogy "nem tudni", de még csak nem is "feszegetni" a kérdést. Már persze, ha nem akar a politikailag nem korrekt közbeszélés bűnébe esni. Vagyis "nálam a haszon, nálatok a költség" lehetne a törekvés mottója, ami kétségkívül ügyes, de aligha van bármi köze a demokráciához, és/vagy piacgazdasághoz, illetve ezek "eszméjéhez". Következetesen alkalmazva a fő árambeli politológia logikáját, az ilyen "áthárítós" konstrukciót tartalmazó szerveződési mód csak diktatúra lehet, legfeljebb annak egy rejtett, következésképp veszélyesebb formája.

A közlegelőre plusz tehenet beküldő gazda tehát valójában erőszakot tesz az egész rendszeren, rejtett diktatúrát gyakorol a "közlegelő" felett, elindítva ezzel azt a láncreakciót, amely aztán kikerülhetetlenül a rendszer egészének összeomlásához vezet.

Amikor már egyre kevésbé képesek érvényt szerezni a szent, a szakrum tiszteletének, akkor a "hatékonyság és versenyképesség" kísértései általában elkezdik először csak óvatosan, aztán egyre merészebben a szentség sérthetetlenségét támadni, ellenőrző intézményeit lebontani. A Mediterráneum vakító fehér szikláinak látványa ma már kiváló turisztikai attrakció, de azért nem árt rögzíteni: a csupasz szikla nem mindig volt az, és ebben a formájában az esztétikai díszlet funkcióján kívül alkalmatlan volna bármilyen emberi élet fennmaradására. A partok "elsziklásodásának" fő oka az, hogy számos kereskedő-hajós nép veszítette el a szakrális egyensúlyt biztosító intézmények felépítésére és üzemeltetésére való képességét.

Amikor ez a legmélyebb erkölcsi egyensúly megbomlik, akkor tehát jön a hatékonyság csábítása, ami nagyon "racionálisan" hangzik, és piaci logikával szemlélve hibátlan. Miért ne építenénk még több hajót, szállítanánk még több árut, mikor "van rá piaci kereslet"? Hát igen, vannak ezek a szakrális tilalmak, hogy csak bizonyos mennyiségű fát vághatunk ki, meg hogy türelemmel ki kell várni, amíg megnő a fák új nemzedéke, de piaci kereslet most (!) van, és nem a türelemmel kivárt időszak végén!

És még egy megjegyzés: Mikor is kezdődött a szélsőséges, brutális kapitalizmus beüzemelése? Valamikor a XVI. századi Angliában. Nyílván hallott mindenki az eredeti tőkefelhalmozás fogalmáról. De azért mégis célszerű leírni: ugye a textiliparhoz gyapjú kell. A gyapjúhoz birka, a birkához legelő. A kisárutermelőket (parasztokat és kézműveseket) erőszakkal tömegesen megfosztották a termelőeszközeiktől. Így az elkobzott földekből legelőket alakíthattak ki. Ezzel két legyet ütöttek egy csapásra: gyakorlatilag ingyen jutottak termelőeszközhöz, valamint az elszegényedett nincsteleneket véres törvényekkel arra kényszerítették, hogy bérmunkások legyenek, így igen olcsó munkaerőhöz jutottak.

Nincs itt egy érdekes párhuzam? Nem valami hasonlót csináltak a „rendszerváltás” utáni Magyarországon? Amikor külföldi parancsra tönkretették a mezőgazdaságot, a főbb iparágakat (növényolajipar, cukoripar, és még sorolhatnám…) is szépen lerombolták? Magyarország mindig is agrár ország volt, erre ipari országot akartak csinálni belőle. A multinacionális vállalatokat pedig a nyakunkra telepítették, a külföldi tőke aránya az egekbe szökött, ami már önmagában non plus ultra állapot. Így szintén két legyet ütöttek egy csapásra: a tönkretett mezőgazdaság miatt elszegényített magyarok igen olcsó munkaerőt jelentenek a multik számára, és egyben megfosztották az országot attól, hogy önellátó legyen.

Kísérteties hasonlóság.

Természetesen a kapitalizmusnak nem a szocializmus, az ellentéte, sőt, semmilyen ’-izmus’. Mindkettő sátáni rendszer, mert a természeti törvények, a teremtés rendje ellen lázad erőszakkal. Ami mégis közös bennük, hogy mindkettő ugyanattól a háttérerőtől származik, ami már elég régóta jelen van a világban.

Már csak az a kérdés, hogy mikor ébredünk fel, és ismerjük fel a módszereiket.

http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/hatterhatalom/2622-a-kapitalizmus-igazi-termeszete