Államosítják a legnagyobb belga bankot

Le Soir, La Libre Belgique, EUObserver

A globális pénzügyi válság hullámai elérték a legnagyobb európai hitelintézeteket is. A belga, holland és luxemburgi kormány képviselői vasárnap este úgy határoztak, hogy 49 százalékos részesedést szereznek a Fortis Bankban. A felvásárlás mindösszesen 11,2 milliárd euró értékben történik, amelyből 4,7 milliárd eurót a belga, 4 milliárd eurót a holland és 2,5 milliárd eurót a luxemburgi állam áll.

Az állami beavatkozás azért vált szükségessé, mert megszakadtak a BNP Paribas és az ING, illetve a Fortis közötti felvásárlási tárgyalások, ugyanis a belga állam nem kívánt garanciát vállalni az esetleges további veszteségek ellentételezésére. A három EU-tagállam nem kíván tartósan tulajdonos maradni. Neelie Kroes, az EU versenyjogi biztosa bejelentette, hogy az állami tulajdonszerzés önmagában nem minősül állami támogatásnak, de a kapcsolódó intézkedéseket szigorúan vizsgálni fogják.

A Fortis Belgium legnagyobb és Hollandia második legnagyobb pénzintézete, amelynek betétállománya Belgium éves nemzeti jövedelmének többszöröse. A Fortis részvényeinek értéke az elmúlt két hétben egyharmadával csökkent, míg az elmúlt évben a bank értéke egynegyedére esett vissza. Az állami tulajdonszerzési ügylet részeként a Fortis 10 milliárd euróért eladja az ABN Amro bankban tavaly szerzett részesedését, amelyért akkor még 24 milliárd eurót fizetett. Brüsszel 5 milliárd eurós hitelkeretet nyitott a bank számára. A belga és holland kormány bejelentette azt is, hogy a Fortis Banknál lévő betétekért kezességet vállalnak az ügyfelek felé annak ellenére, hogy a belga szabályozás fejenként 20 000 euróban maximálja az állami garanciát. A bejelentést követően a Fortis részvényeinek árfolyama jelentősen emelkedett a brüsszeli és az amszterdami tőzsdén, majd ismét zuhanni kezdett, és a legutóbbi zárási érték alá esett vissza.

A másik meghatározó belga pénzintézet, a belga-francia érdekeltségű Dexia részvényei a mai napon mintegy 20 százalékot veszítettek értékükből, amiért a bank rendkívüli igazgatótanácsi ülést hívott össze.

http://euobserver.com/9/26824

Pénzügyi válság - német prognózisok

Frankfurter Allgemeine Zeitung, Süddeutsche Zeitung

 

A tartósnak tűnő amerikai pénzügyi válság félelmet kelt a prognózisok átértékelésére készteti a német politikai köröket. Michael Gros gazdasági miniszter és a pénzügyminiszter, Peer Steinbrück egybehangzóan úgy nyilatkozott, hogy a 2009-re prognosztizált 1,2 százalékos gazdasági növekedés valószínűleg nem teljesíthető. A Német Szakszervezeti Szövetség elnöke, Michael Sommer munkahely-megszűntető intézkedésektől és bércsökkentési hullámtól tart. Sommer a válság okaiként a menedzserek gondatlan és felelőtlen „kaszinó-kapitalizmusát" jelöli meg, és azt látja, hogy a kárcsökkentés ismét a munkavállalók rovására történik majd. Az elbocsátások először a banki és biztosítói szférát érintenék, s aztán átterjednének a gazdaság többi ágazatára is, véli Sommer.

Peer Steinbrück képszerűen fogalmaz: az amerikai paciens „tüdőgyulladással fekszik az intenzívosztályon". Ez azt jelenti, hogy az európai gazdaságoknak is „súlyos felfázással" kell számolniuk, ami a növekedési ráta lényeges módosítását teszi szükségessé.  A hesseni miniszterelnök, Roland Koch a frankfurti bankszférában várható adókiesésekre figyelmeztet. Koch azt állítja, hogy a pénzügyi válság következtében csaknem minden német bank kárt szenvedett. A hátrány azonban nemcsak a banki szférát érinti, hanem az ún. reálgazdaságot is (gépipar és más ágazatok). Koch, aki egyúttal a CDU helyettes elnöke, annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a szociális piacgazdaság nem mehet el szó nélkül a globalizáció negatív következményei mellett. Ez nem azt jelenti - nyilatkozta Koch -, hogy megfeledkezhetünk a globális gazdasági együttműködés előnyeiről.

A Süddeutsche Zeitungban  Nikolaus Piper a pénzügyi válságból adódó következményeket mérlegeli. Abból indul ki, hogy a demokraták által lényegesen módosított 700 milliárdos csomag a héten törvényerőre emelkedik.

Véleménye szerint a konzervatívok a csomagban a „kapitalizmus végét” látják, az Egyesült Államokon kívül pedig éppen az amerikai egyeduralom végét várják. A cikk szerint  a válság nem jelenti a kapitalizmus halálát, de kétségtelen, hogy jobb piaci szabályozókra van szükség.

A reform egyik pontja az intézmények felügyeletének új szabályozása. Az államnak joga és kötelessége, hogy megteremtse a működés biztosítékait és regulálja a banki tevékenységet. Eddig ez alól kivételt képeztek a befektetési bankok, a hedge fundok és bizonyos más pénzintézetek: a jövőben viszont a felügyeletnek minden bankot azonos alapelvek szerint kell ellenőriznie.

A másik fontos pont: a pénzgazdaság modern termékeinek –  vagy ahogy Warren Buffet nevezi: „tömegpusztító fegyvereinek” – a reformja.

Nem csak a Wall Street szorul reformra, hanem az egész globalizált világgazdaság – zárja cikkét Nikolaus Piper.

http://www.faz.net/s/Rub58241E4DF1B149538ABC24D0E82A6266/Doc~E52EB2E1A24BB425FB08BFC62BDC6D9A1~ATpl~Ecommon~Scontent.html;http://www.sueddeutsche.de/finanzen/104/312021/text/

Ki állja a 700 milliárd dolláros cechet?

The New York Times

A New York-i napilap beszámolója szerint a közgazdászok többsége indokoltnak tartja a példátlan mértékű állami beavatkozást, amellyel az amerikai kormány a pénzügyi összeomlást akarja megakadályozni. Abban viszont nincs egyetértés, hogy milyen feltételekkel és pontosan milyen feltételekhez kell kötni a pénüzgyminiszter által a bajba került bankoknak felajánlott 700 milliárd dollár folyósítását.

Henry Paulson pénzügyminiszter a kongresszus elé terjesztett tervei szerint az állam megvásárolja a csőd szélére jutott bankok jelenleg behajthatatlan kintlévőségeit, elsősorban a rossz kölcsönöket, amelyeket a hitelfelvevők nem tudnak törleszteni. A kormány abban bízik, hogy a pénzügyi helyzet normalizálódása után a megvett kintlévőségek értékesítéséből jelentős összegek folyhatnak majd vissza a költségvetésbe.

Azt kevesen vitatják, hogy a rendkívüli, a két világháború közötti gazdasági válság óta nem látott krízis megfékezéséhez állami beavatkozásra van szükség a teljes pénzügyi összeomlás megakadályozása érdekében. Sokan viszont kifogásolják, hogy miközben a törlesztőrészleteket fizetni nem tudó adósok feje fölül eladják a házat, a tízmilliós fizetéseket zsebre tevő bankvezérek felelőtlen üzletpolitikájának árát az adófizetők dollárjaiból fizetik. Ha már az adófizetőknek kell állnia a 700 milliárd dolláros cechet, legalább kapjanak is valamit a pénzükért - idézi a lap Dean Bakert, a washingtoni Center for Economic and Policy Research gazdaságkutató igazgatóját. Baker szerint a kormánynak a rossz hitelek megvásárlásáért cserébe tulajdonrészt kellene követelnie a bankokban.

Közgazdászok arra is figyelmeztetnek, hogy a kormány minden bizonnyal aránytalanul magas összeget kínál majd a bankok kintlévőségeiért. A rossz kölcsönök miatt bajba került hitelintézetek ugyanis csak akkor úszhatják meg a csődöt, ha az állam a piaci árnál magasabb árat kínál a behajthatatlan kölcsönökért. A hitelszerződések állami átvétele így tulajdonképpen a bankoknak nyújtott állami támogatásnak tekintendő, nem pedig megtérülő befektetésnek. Így az adófizetők, és nem a bankárok és a bankok részvényesei viselik majd a felelőtlen üzletpolitika következményeit.

http://www.nytimes.com/2008/09/23/business/23skeptics.html?_r=2&pagewanted=1&ref=todayspaper

A soros Soros-analízis

Le Monde

A Wall Street nem omlott össze, a Wall Street válságban van – mondja Soros György a Le Monde-nak adott interjújában. Hogy meddig érvényes a mondat első fele, az kérdéses: változatlanul  komoly veszélye van a pénzügyi rendszer összeomlásának. Soros ismét elmondta többször kifejtetett nézetét,  amely szerint a piac önszabályozó folyamataiba vetett hit katasztrófába sodorhatja a piacot. Az Egyesült Államok nagy valószínűséggel már most is recesszióban van, eközben Európának a defláció rémével kell majd szembenéznie a csökkenő nyersanyagárak miatt - fejtette ki véleményét egy francia lapnak.

Soros a mostanra kulminálódott pénzügyi válság kialakulásában a döntő felelőséget a Fed előző elnökét, Alan Greenspannek tulajdonítja, aki túl sokáig és túl alacsonyan hagyta az irányadó kamatokat és ezzel  utat nyitott  a „pénzügyi innovációnak”.

Rendkívül aggasztónak tartja a pénzügyi válság „begyűrűződését” a reálgazdaságra: valószínűnek látja, hogy az Egyesült Államok már benne van a recesszióban, amelynek a felgyorsulását prognosztizálja.

Meglátása szerint  Európa a csökkenő nyersanyagárak közepette a defláció időszaka felé tart, érezhetően csökken a termékek és a szolgáltatások ára. A gazdaságra nehezedő nyomás növelni fogja a munkanélküliséget, amelyre kezelési módszerként ajánlja az Európai Központi Banknak, hogy a csökkentsen kamatot, a pénzmennyiséget bővítse és ezzel a deflációt megakadályozhatja. Európában a legsérülékenyebb gazdaságnak a britet látja – a pénzügyi szektor összeroppanása megrendítheti a szigetországot.

Ázsiában a válság a leginkább Kínát fenyegeti – az exportra épülő gazdaságot megrendítheti a kereslet drasztikus visszaesése. A kormányzat, véli Soros, az ország hatalmas devizatartalékait a gazdaság ösztönzésére használhatja, de nem hibázhat, nehogy a pénzügyi krízis olyan politikai válsághoz vezessen, mint 1998-ban Indonéziában.

http://www.lemonde.fr/cgi-bin/ACHATS/acheter.cgi?offre=ARCHIVES&type_item=ART_ARCH_30J&objet_id=1051555&clef=ARC-TRK-D_01

Nem lehetünk kiszolgáltatva a pénzügyi spekulációnak

Az Uniónak újra kell gondolnia gazdasági modelljét

A világ a reálgazdaságtól eltávolodott pénzügyi rendszer történelmileg példátlan összezsugorodása felé halad – írja Jean-Pierre Jouyet, a francia kormány európai ügyekkel foglalkozó államtitkára a Le Monde-ban megjelent cikkében.

 Ez a kétségtelenül elkerülhetetlen és bizonyos szempontból egészséges folyamat hatást fog gyakorolni magára a gazdaságra. Úgy tűnik, hogy a kapitalista rendszer konstrukciós hibában szenvedett, és mozgatói nem helyesbítették a célokat idejekorán – írja a jobboldali francia kormány európai ügyekkel foglalkozó államtitkára, aki Bernard Kouchner külügyminiszterhez hasonlóan a francia szocialista holdudvarból érkezett.

Az első hiba a kockázatelemzés gyengeségeiből adódott: a pénzügyek szereplői nem tudták megfelelően kezelni a gyorsuló ütemben bevezetett pénzügyi termékeket. A második hiba a magát önszabályozónak deklaráló átláthatatlan rendszer irányításának gyengesége volt, különösen az, hogy egyes angolszász szabályozó hatóságok nem tudták vagy nem akarták megfékezni annak szélsőségeit. Végül a harmadik hiba annak a pénzügyi modellnek a morális gyengesége, amelyben lehetséges a felelősség áthárításának általánossá válása és amely megengedi azokat a pénzügyi praktikákat, amelyek valóságos pénzügyi bűnözéssel értek fel (mint például a kockázat nélkülinek mondott, valójában az ingatlanpiac egy rendkívül ingatag szegmensére alapozott komplex pénzügyi termékek forgalmazása).

            Ezek azok a hibák, amelyeket most ki kell javítani. Ugyanakkor feltűnő ellentmondás van aközött, hogy egyfelől méltatják az Európai Uniót azokért az erőfeszítésekért, hogy a konfliktust kívül tartsa kapuin, másfelől pedig elmarasztalják azért, hogy – úgymond – külső szemlélője maradt a pénzügyi válságnak.

            Az utóbbi vád alaptalan – írja Jouyet. Az Európai Központi Bank (EKB) egy éve cselekszik, likviditásokat injekciózva a bankközi piacba. A pénzügyminiszterek tanácsa, az Ecofin mozgósított az első európai lépések előkészítésére, amelyek arra irányultak,  hogy az EU országai mentesüljenek  a válság következményeitől. Az Unió részt vesz a nemzetközi összehangolásban, a megfelelő időben azonban ennél tovább kell menni. A pénzvilág e megrázkódtatása nyomán Európának fel kell készülnie arra, hogy újragondolja gazdasági modelljét és azt a szerepet, amelyet benne a pénzügyi rendszernek kíván biztosítani – hangsúlyozza Jouyet, aki szerint az európaiaknak mindenekelőtt vissza kell térniük gazdasági és pénzügyi fejlődésük történelmi alapelveihez.

            Ezek: az átláthatóság, a felelősség, az etika, a hosszú távú bizalmi kapcsolatok a pénzügyi szereplők és a vállalkozók között, és a közhatalom és a szabályozó hatóságok kitüntetett szerepe európai és nemzeti szinten a játékszabályok betartatásában. Egyszerűen fogalmazva: a pénzügyi rendszernek a gazdasági fejlődés szolgálatában kell állnia, és a gazdaságnak nem szabad függenie a pénzügyi spekulációtól.

 

            Az európaiaknak ezután bele kell vágniuk a gazdasági és pénzügyi integráció új szakaszába. Valójában Európa azért nem tudta elérni azt a kritikus méretet, amely lehetővé tette volna, hogy versenybe szálljon az Egyesült Államokkal a feljövő hatalmaktól eredő likviditástömeg magához vonzásáért, mert bank- és pénzpiacai nem integrálódtak eléggé.

            Az euróra alapozódó diplomácia híján az európaiak megfosztják magukat mindazoktól az előnyöktől, amelyeket a ma már a világon második tartalékvalutának számító euró nyújthat számukra. Az európai vállalatoknak több szerződésüket kell euróban megkötni. Ha nem képesek erős gazdasági és pénzügyi kormányzásra, az európaiak nem lesznek képesek hatékonyan kezelni a válságokat. Az amerikaiak elég bátrak voltak ahhoz, hogy üdvös tisztogatást végezzenek, akár államosítva is, amikor erre volt szükség, a szövetségi hatóságok és a központi bank hatékony fellépésével. Ez megmutatta a liberális pénzügyi ideológia határait és a pragmatikus beavatkozás szükségességét.

            Jouyet végül megfelelő európai pénzügyi normák, szabályozások kidolgozását, illetve szabályozó és - az egyre inkább nemzetközivé váló csoportok tevékenységét, kockázatait – értékelő és felügyelő mechanizmusok létrehozását sürgeti a bankok betéteseinek megvédésére, annak a jelentésnek megfelelően, amelyet René Ricol szeptember 2-án adott át az EU soros elnökségét betöltő Nicolas Sarkozy francia elnöknek. Ebben mindenki érintett, ezért sürgősen kell cselekedni, már az Európai Tanács októberi tanácskozásán, írja a francia államtitkár.

http://www.lemonde.fr/cgi-bin/ACHATS/acheter.cgi?offre=ARCHIVES&type_item=ART_ARCH_30J&objet_id=1051569

Nem lehetünk kiszolgáltatva a pénzügyi spekulációnak

Az Uniónak újra kell gondolnia gazdasági modelljét

A világ a reálgazdaságtól eltávolodott pénzügyi rendszer történelmileg példátlan összezsugorodása felé halad – írja Jean-Pierre Jouyet, a francia kormány európai ügyekkel foglalkozó államtitkára a Le Monde-ban megjelent cikkében.

 Ez a kétségtelenül elkerülhetetlen és bizonyos szempontból egészséges folyamat hatást fog gyakorolni magára a gazdaságra. Úgy tűnik, hogy a kapitalista rendszer konstrukciós hibában szenvedett, és mozgatói nem helyesbítették a célokat idejekorán – írja a jobboldali francia kormány európai ügyekkel foglalkozó államtitkára, aki Bernard Kouchner külügyminiszterhez hasonlóan a francia szocialista holdudvarból érkezett.

Az első hiba a kockázatelemzés gyengeségeiből adódott: a pénzügyek szereplői nem tudták megfelelően kezelni a gyorsuló ütemben bevezetett pénzügyi termékeket. A második hiba a magát önszabályozónak deklaráló átláthatatlan rendszer irányításának gyengesége volt, különösen az, hogy egyes angolszász szabályozó hatóságok nem tudták vagy nem akarták megfékezni annak szélsőségeit. Végül a harmadik hiba annak a pénzügyi modellnek a morális gyengesége, amelyben lehetséges a felelősség áthárításának általánossá válása és amely megengedi azokat a pénzügyi praktikákat, amelyek valóságos pénzügyi bűnözéssel értek fel (mint például a kockázat nélkülinek mondott, valójában az ingatlanpiac egy rendkívül ingatag szegmensére alapozott komplex pénzügyi termékek forgalmazása).

            Ezek azok a hibák, amelyeket most ki kell javítani. Ugyanakkor feltűnő ellentmondás van aközött, hogy egyfelől méltatják az Európai Uniót azokért az erőfeszítésekért, hogy a konfliktust kívül tartsa kapuin, másfelől pedig elmarasztalják azért, hogy – úgymond – külső szemlélője maradt a pénzügyi válságnak.

            Az utóbbi vád alaptalan – írja Jouyet. Az Európai Központi Bank (EKB) egy éve cselekszik, likviditásokat injekciózva a bankközi piacba. A pénzügyminiszterek tanácsa, az Ecofin mozgósított az első európai lépések előkészítésére, amelyek arra irányultak,  hogy az EU országai mentesüljenek  a válság következményeitől. Az Unió részt vesz a nemzetközi összehangolásban, a megfelelő időben azonban ennél tovább kell menni. A pénzvilág e megrázkódtatása nyomán Európának fel kell készülnie arra, hogy újragondolja gazdasági modelljét és azt a szerepet, amelyet benne a pénzügyi rendszernek kíván biztosítani – hangsúlyozza Jouyet, aki szerint az európaiaknak mindenekelőtt vissza kell térniük gazdasági és pénzügyi fejlődésük történelmi alapelveihez.

            Ezek: az átláthatóság, a felelősség, az etika, a hosszú távú bizalmi kapcsolatok a pénzügyi szereplők és a vállalkozók között, és a közhatalom és a szabályozó hatóságok kitüntetett szerepe európai és nemzeti szinten a játékszabályok betartatásában. Egyszerűen fogalmazva: a pénzügyi rendszernek a gazdasági fejlődés szolgálatában kell állnia, és a gazdaságnak nem szabad függenie a pénzügyi spekulációtól.

 

            Az európaiaknak ezután bele kell vágniuk a gazdasági és pénzügyi integráció új szakaszába. Valójában Európa azért nem tudta elérni azt a kritikus méretet, amely lehetővé tette volna, hogy versenybe szálljon az Egyesült Államokkal a feljövő hatalmaktól eredő likviditástömeg magához vonzásáért, mert bank- és pénzpiacai nem integrálódtak eléggé.

            Az euróra alapozódó diplomácia híján az európaiak megfosztják magukat mindazoktól az előnyöktől, amelyeket a ma már a világon második tartalékvalutának számító euró nyújthat számukra. Az európai vállalatoknak több szerződésüket kell euróban megkötni. Ha nem képesek erős gazdasági és pénzügyi kormányzásra, az európaiak nem lesznek képesek hatékonyan kezelni a válságokat. Az amerikaiak elég bátrak voltak ahhoz, hogy üdvös tisztogatást végezzenek, akár államosítva is, amikor erre volt szükség, a szövetségi hatóságok és a központi bank hatékony fellépésével. Ez megmutatta a liberális pénzügyi ideológia határait és a pragmatikus beavatkozás szükségességét.

            Jouyet végül megfelelő európai pénzügyi normák, szabályozások kidolgozását, illetve szabályozó és - az egyre inkább nemzetközivé váló csoportok tevékenységét, kockázatait – értékelő és felügyelő mechanizmusok létrehozását sürgeti a bankok betéteseinek megvédésére, annak a jelentésnek megfelelően, amelyet René Ricol szeptember 2-án adott át az EU soros elnökségét betöltő Nicolas Sarkozy francia elnöknek. Ebben mindenki érintett, ezért sürgősen kell cselekedni, már az Európai Tanács októberi tanácskozásán, írja a francia államtitkár.

http://www.lemonde.fr/cgi-bin/ACHATS/acheter.cgi?offre=ARCHIVES&type_item=ART_ARCH_30J&objet_id=1051569

Műholdak háborúja

Az űrben végzett fegyverkísérletek veszélyei

 

Az elmúlt években Kína és az Egyesült Államok több műholdját is megsemmisítette, ami arra utalhat, hogy a két ország biztonságpolitikájában ismét előtérbe került az űrfegyverek kifejlesztése. Guy Gugliotta katonai szakértő a The Atlantic magazinban megjelent elemzésében arra figyelmeztet, hogy súlyos következményei lehetnek az csillagháborús programnak.

2008. február 20-án egy amerikai cirkáló megsemmisített egy meghibásodott kémműholdat. A küldetés sikeres volt: a rakéta célba talált, és a műhold megsemmisült. Gugliotta szerint az eset mégis csak aggasztó: arra utal, hogy a fegyverkezési verseny az űrben folytatódik. A feltételezést erősíti az is, hogy nem sokkal az amerikai eset előtt Kína is lelőtte egyik időjárási műholdját. Gugliotta úgy véli, hogy mindkét eset hátterében a kémműholdak elleni rakétavédelmi rendszerek tesztelése állt.

Gugliotta emlékeztet rá, hogy egy 1967-es nemzetközi szerződésben az Egyesült Államok és a Szovjetunió megállapodott benne, hogy nem folytatják az tömegpusztító űrfegyver-kísérleteket. A nyolcvanas években aztán az ellenséges műholdak levadászására irányuló tesztek is leálltak, mert a kísérletek során rengeteg hulladék keletkezett volna az űrben, amely veszélyeztette volna minden műhold biztonságát.

Az 1991-es öbölháború után Kína azonban újra napirendre tűzte a kémműholdak elleni elhárító rendszerekkel kapcsolatos kísérleteket. A döntés hátterében minden bizonnyal az állhat, hogy a kínai katonai irányítás felismerte, hogy az amerikai hadsereg a kémműholdak segítségével rendkívüli stratégiai és katonai előnyre tett szert, amelynek köszönhetően szinte ellenállás nélkül gázoltak át az iraki hadseregen.

Ma 444 amerikai kereskedelmi műhold kering a Föld körül, Kína viszont mindössze 43 műholddal rendelkezik. Az Egyesült Államok számára ezért különösen nagy fenyegetést jelenthet a műholdak ellen indított katonai csapás. Donald Rumsfeld védelmi miniszterré történő kinevezése előtt elkészített jelentésében arra hívta figyelmeztetett, hogy Amerika az űrben Pearl Harborhoz hasonló támadásnak van kitéve. Rumsfeld azt javasolta, hogy Amerika mielőbb kezdje meg stratégiai űrfegyverek telepítését. A védelmi miniszter emlékeztetett rá, hogy ezt semmilyen nemzetközi szerződés nem tiltja. A 2006-ban elfogadott Nemzeti Űrstratégia ebben a szellemben született. A Pentagonban már felvetődött annak lehetősége is, hogy az Egyesült Államok csapásmérő eszközöket telepítsen az űrbe.

Gugliotta szerint a Bush-kormány az elmúlt években jelentős összegeket költött űrfegyverek kifejlesztésére - félig titokban, többnyire egyéb, nem katonai célú kísérletnek beállítva a fegyverkezést. A szerző becslése szerint a Pentagon évi 25-30 milliárd dollárt  a NASA költségvetésének kétszeresét - fordít űrfegyverekkel kapcsolatos kiadásokra.

A Pentagon mindenesetre tagadja, hogy olyan fegyvereket tesztelne, amelyek alkalmasak lehetnek ellenséges katonai műholdak megsemmisítésére. A katonai vezetés tájékoztatása szerint a februárban lelőtt meghibásodott kémműhold felrobbantását biztonsági szempontok tettek szükségessé. Gugliotta szerint azonban nem meggyőző a Pentagon érvelése. A műhold hibájára ugyanis már 2006 decemberi pályára állásakor fény derült, és ha valóban volt biztonsági kockázat, akkor megsemmisítését aligha lehetett volna több mint egy évig halogatni. De még ha biztonsági szempontból indokolt volt is, a műhold lelövése mindenesetre jó alkalom lehetett élesben kipróbálni egy elhárítórakétát, és egyúttal Kína tudomására hozni, hogy az Egyesült Államok sem akar lemaradni a csillagháborús készülődésben.

Arról azért még nincs szó, hogy az űrfegyverek fejlesztése komoly biztonságpolitikai kockázatot jelentene. De amennyiben a kísérletek tovább folytatódnak, félő, hogy egyre több szemét kerül a világűrbe. A megsemmisített műholdak maradványai pedig tönkretehetik a telekommunikációs, a meteorológiai és a csillagászati műholdakat. Sőt, még az űrhajók fellövése is veszélybe kerülhet. „Űrháborútól és nukleáris téltől nem kell tartanunk" - véli Gugliotta. De abba is elég félelmetes belegondolni, hogy milyen lenne az élet mobiltelefon, műholdas televízió- és rádiócsatornák, GPS és időjárás-előrejelzés nélkül.

http://www.theatlantic.com/doc/200809/space-war