A görög zavargások kelet-európai tanulságai

Adevǎrul

A görögországi zavargások elemzése alapján, a legnagyobb példányszámú lap kommentátora, Ovidiu Nahoi úgy véli: egész Kelet-Európának van oka tanulni ebből a lázadásból, melyet az úgynevezett „600 eurós nemzedék” robbantott ki, és amelynek már halásos áldozata is van. A szerző ugyanakkor figyelmeztet: a 15 éves Andreasz Grigoropulosz halála, illetve az a tény, hogy a zavargások Athén Exarchia nevű bohém-egyetem-negyedéből indultak ki – ismét onnan, ahol az egykori „ezredesek diktatúrája” (1967-1974) ellen is megszületett az akkori leghatékonyabb mozgalom – ne tévesszen meg senkit: mindez csak következmény.

Alapvetően a politikai rendszer romlottságával van baj, részben azzal, hogy a két pártra szakadt politikai elit: egyrészről a jelenleg hatalmon lévő középjobb Új Demokrácia, illetve az ellenzékben lévő középbal PASZOK, továbbra is feudális módon bonyolítja az ország ügyeit, zárt klánrendszerben. Az egyiket a Karamanlisz család irányítja, a másikat a Papandreuk. Addig, míg tartott a ’90-es évek gazdasági prosperitása, a közembernek ebből túl sok nem tűnt fel, de most, hogy már évek óta recesszió sújtja az országot, egyre inkább érzi mindenki, hogy az Uniótól lehívott összegekkel Görögország nem a jövőbe invesztált, hanem abba, hogy tradicionális agrárgazdaságát, primitív kisiparát életben tartsa. Semmilyen reform nem történt az országban, de soha nem tapasztalt szilárdságot mutatnak azok a viszonyok, amelyeket át meg áthat a korrupció.

Mindent elmond az itteni „balkáni helyzetről” egy egyszerű összehasonlítás. Míg az egykori Európa legszámkivetettebb és legszegényebb országa, Írország az uniós pénzeket elsősorban a humán szektorba, illetve a tanügybe invesztálta, addig a görögök a tradicionális infrastruktúrákba öltek minden lehívott eurót. Ennek eredményeként Írországban az egy főre jutó GDP ma 37.100 euró, Görögországban ugyanez alig haladja meg a 24.000 eurót.

Görögországban rendkívül könnyű diplomához jutni, a kapott tudás azonban teljesen versenyképtelen az Unió piacán. Az a 600 euró pedig, amit az állam a munkakezdő fiataloknak biztosít, a mai görög anyagi feltételek között még a tisztességes nyomorhoz sem elégendő.

A szerző szerint egész Kelet-Európában, de főként Romániában nagyon hasonló válság érik. A november végi választásokon a lakosság ugyan kiszavazta a parlamentből a nacionalista szélsőségeseket, de ne higgye senki – figyelmeztet –, hogy azok a társadalomból is eltűntek volna. És bár Romániában soha nem volt oly mérvű tradíciója az anarchizmusnak, mint ami a mostani lázadást inspirálja Athénban, de vannak futballhuligánok, akik betölthetnek hasonló szerepet. Egyébként sem térhet a román társadalom napirendre a ’90-es évek bányászlázadásai fölött, amikor a politikai alvilág a megtévesztett embereket felvezette Bukarestbe, ahol komoly összecsapásokra került sor. Akkor, rossz gazdasági körülmények között, a vidéki lakosság szimpátiája kísérte a főváros ellen vonuló bányászokat, ám Románia számára is egyre inkább lezárulóban van a gazdasági prosperitás.

http://adevarul.ro/blogs/ovidiu_nahoi/2008/12/11/atentie-la-grecia/

Globális New Deal

A nemzetközi válság nemzetek feletti megoldása
The American Prospect

A globális gazdasági válságot csak úgy lehet megfékezni, ha a nemzetgazdaságok összefogva közös normákat és intézményeket alakítanak ki. Harold Meyerson amerikai publicista, a The American Prospect szerkesztője szerint globális New Dealre van szükség. És nem csak a nemzetközi pénzügyi piacok összehangolt szabályozása fontos, hanem egységes élelmiszerbiztonsági előírások és munkásjogok elfogadása is.

Hogyan lehetséges, hogy dollármilliárdokat kezelő bankok és biztosítók egyik napról a másikra a csőd szélére kerülnek? - teszi fel a kérdést Meyerson. A publicista a kérdést az American International Group (AIG) hitelfedezeti biztosító példája segítségével igyekszik megválaszolni. Mint ismeretes, az AIG, amelyet a Forbes magazin éves vállalati listája 2000-ben még a világ 18. legnagyobb cégeként tartott számon, idén szeptemberben csak az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (FED) 85 milliárd dolláros segítségének és az államosításnak köszönhetően tudta elkerülni a csődöt. Az AIG nem csak az Egyesült Államokban tevékenykedett: a cég székhelye Londonban van, és Franciaországban is nyitott fiókokat. Tehát nem csak az amerikai, hanem a brit és a francia pénzügyi ellenőrző szervek és felügyeletek is folyamatosan figyelemmel kisérték tevékenységét. Így annak ellenére érthetetlen a hirtelen jelentkező likviditáshiány, hogy az amerikai kormány a hitelfedezet-biztosítások piacát meglehetősen lazán szabályozta.

Meyerson szerint a magyarázat egyszerű: a nemzeti pénzügyi felügyeletek tulajdonképpen csak papíron léteznek. Ami elsősorban nem a szervezetek, hanem a globális pénzügyi szektor hibája: a nemzetközi tőkepiacok szereplőit a nemzeti hatóságok nem képesek kellő hatékonysággal ellenőrizni. „Röviden tehát arról van szó, hogy a nemzetállamnak halvány fogalma sincs róla, hogyan is szabályozhatná a globális kapitalizmust."

Mindebből az következik, hogy a globális pénzügyi válságot nem lehet a nemzetállam intézményes keretei között megállítani. Meyerson utal rá, hogy Barack Obama hiába is próbálná Franklin Roosevelt nyomán a New Deal eszközeivel megfékezni a krízist, hiszen az amerikai gazdaság globális, így hiába bármilyen nemzetgazdasági szabályozás és mentőprogram: ha a világ többi vezető gazdasága recesszióba csúszik, akkor az Egyesült Államok sem kerülheti el a visszaesést.

Szó sincs arról, hogy csak a tőkepiacok globálisak: még az Egyesült Államokban eladott zöldségek és gyümölcsök 60 százaléka is az importból származik. A globális felügyeletnek ezért a termék- és élelmiszerbiztonság érdekében nem csak a pénzpiacokat kellene ellenőriznie, hanem minden egyéb piacot. A kínai importcikkekkel kapcsolatos gyakori egészségügyi aggályok csak nemzetközi normák és intézmények felállításával küszöbölhetők ki. Hiába küld ugyanis az Egyesült Államok élelmiszer-ellenőröket Kínába: a minőség javulása áremelkedéssel jár, így a termelés áttevődik egyéb ázsiai országokba, ahol egyelőre semmilyen élelmiszerbiztonsági előírásnak nem kell megfelelni.

Meyerson arra sem felejti el felhívni a figyelmet, hogy a jelenlegi szabályozatlan körülmények között a termelés kiszervezésével is rosszul jár mindenki. A gyárak Keletre vándorolnak, ahol a helyi munkaerő sokkal olcsóbb, mint Nyugaton - nem kis részben azért, mert Ázsiában hiányoznak az alapvető munkavédelmi normák és a nyugati munkásokat megillető szociális jogok. Az ipari termelés a fejlődő országokban ezért gyakran együtt jár a nyomorral, miközben az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában nő a munkanélküliség.

Elvileg lehetséges lenne a nemzetgazdaságok válságkezelő-csomagjainak összehangolása, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy aligha lehet remélni az egységes fellépést. A világgazdaság vezető államinak egy része - például Németország és Japán - egyelőre ugyanis elzárkózik a bajba jutott iparágak az államadósság terhére történő kisegítésétől. De még ha sikerülne meggyőzni a német és a japán kormányt a mentőcsomag szükségességéről, akkor sem világos, hogy ki ellenőrizné a globális tőkepiacokon befektető hedge fundokat és egyéb alapokat. Márpedig a nemzetközi pénzpiacok szabályozatlansága újabb kríziseket okozhat.

Egyes közgazdászok ezért a globális piac globális szabályozását sürgetik. A legmerészebb ötlet egyenesen globális New Dealt szeretne. A nemzetközi szakszervezeti szövetségek már régóta is azt az álláspontot képviselik, hogy az alkalmazottak érdekeit csak akkor lehet érvényre juttatni, ha minden országban ugyanazok a főbb szabályok vannak érvényben: a globális munkaerőpiacon globális normákra és intézményekre van szükség.

Meyerson szerint a harmincas években a New Deal sikere abban rejlett, hogy kiszélesítette az amerikai szövetségi állam hatókörét, és kiterjesztette a gazdasági és szociális szerepvállalás területeire: korábban még a pénzügyi ellenőrzés és a munkások jogainak szabályozása is az egyes tagállamok hatáskörébe tartozott. Mivel a mostani válságon most csak globális intézkedésekkel lehet úrrá lenni, Barack Obama január közepén hivatalba lépő elnökének arra kell törekednie, hogy globális piaci ellenőrzőrendszert építsen ki.

Meyerson elismeri, hogy ez gigászi feladat lesz, hiszen a nemzetállamok kormányai nem szívesen mondanak le a hatalomról és a szuverenitásról. Viszont globális New Deal nélkül képtelenség megfékezni a gazdasági válságot. Obamának, ha nem csak Amerika érdekeit tartja szem előtt, talán van rá esélye, hogy sikerüljön tető alá hozni. „A világ - az emberek és a gazdaság - tőle vár mindent."

http://www.prospect.org/cs/articles?article=a_global_new_deal

Globális New Deal

A nemzetközi válság nemzetek feletti megoldása
The American Prospect

A globális gazdasági válságot csak úgy lehet megfékezni, ha a nemzetgazdaságok összefogva közös normákat és intézményeket alakítanak ki. Harold Meyerson amerikai publicista, a The American Prospect szerkesztője szerint globális New Dealre van szükség. És nem csak a nemzetközi pénzügyi piacok összehangolt szabályozása fontos, hanem egységes élelmiszerbiztonsági előírások és munkásjogok elfogadása is.

Hogyan lehetséges, hogy dollármilliárdokat kezelő bankok és biztosítók egyik napról a másikra a csőd szélére kerülnek? - teszi fel a kérdést Meyerson. A publicista a kérdést az American International Group (AIG) hitelfedezeti biztosító példája segítségével igyekszik megválaszolni. Mint ismeretes, az AIG, amelyet a Forbes magazin éves vállalati listája 2000-ben még a világ 18. legnagyobb cégeként tartott számon, idén szeptemberben csak az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (FED) 85 milliárd dolláros segítségének és az államosításnak köszönhetően tudta elkerülni a csődöt. Az AIG nem csak az Egyesült Államokban tevékenykedett: a cég székhelye Londonban van, és Franciaországban is nyitott fiókokat. Tehát nem csak az amerikai, hanem a brit és a francia pénzügyi ellenőrző szervek és felügyeletek is folyamatosan figyelemmel kisérték tevékenységét. Így annak ellenére érthetetlen a hirtelen jelentkező likviditáshiány, hogy az amerikai kormány a hitelfedezet-biztosítások piacát meglehetősen lazán szabályozta.

Meyerson szerint a magyarázat egyszerű: a nemzeti pénzügyi felügyeletek tulajdonképpen csak papíron léteznek. Ami elsősorban nem a szervezetek, hanem a globális pénzügyi szektor hibája: a nemzetközi tőkepiacok szereplőit a nemzeti hatóságok nem képesek kellő hatékonysággal ellenőrizni. „Röviden tehát arról van szó, hogy a nemzetállamnak halvány fogalma sincs róla, hogyan is szabályozhatná a globális kapitalizmust."

Mindebből az következik, hogy a globális pénzügyi válságot nem lehet a nemzetállam intézményes keretei között megállítani. Meyerson utal rá, hogy Barack Obama hiába is próbálná Franklin Roosevelt nyomán a New Deal eszközeivel megfékezni a krízist, hiszen az amerikai gazdaság globális, így hiába bármilyen nemzetgazdasági szabályozás és mentőprogram: ha a világ többi vezető gazdasága recesszióba csúszik, akkor az Egyesült Államok sem kerülheti el a visszaesést.

Szó sincs arról, hogy csak a tőkepiacok globálisak: még az Egyesült Államokban eladott zöldségek és gyümölcsök 60 százaléka is az importból származik. A globális felügyeletnek ezért a termék- és élelmiszerbiztonság érdekében nem csak a pénzpiacokat kellene ellenőriznie, hanem minden egyéb piacot. A kínai importcikkekkel kapcsolatos gyakori egészségügyi aggályok csak nemzetközi normák és intézmények felállításával küszöbölhetők ki. Hiába küld ugyanis az Egyesült Államok élelmiszer-ellenőröket Kínába: a minőség javulása áremelkedéssel jár, így a termelés áttevődik egyéb ázsiai országokba, ahol egyelőre semmilyen élelmiszerbiztonsági előírásnak nem kell megfelelni.

Meyerson arra sem felejti el felhívni a figyelmet, hogy a jelenlegi szabályozatlan körülmények között a termelés kiszervezésével is rosszul jár mindenki. A gyárak Keletre vándorolnak, ahol a helyi munkaerő sokkal olcsóbb, mint Nyugaton - nem kis részben azért, mert Ázsiában hiányoznak az alapvető munkavédelmi normák és a nyugati munkásokat megillető szociális jogok. Az ipari termelés a fejlődő országokban ezért gyakran együtt jár a nyomorral, miközben az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában nő a munkanélküliség.

Elvileg lehetséges lenne a nemzetgazdaságok válságkezelő-csomagjainak összehangolása, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy aligha lehet remélni az egységes fellépést. A világgazdaság vezető államinak egy része - például Németország és Japán - egyelőre ugyanis elzárkózik a bajba jutott iparágak az államadósság terhére történő kisegítésétől. De még ha sikerülne meggyőzni a német és a japán kormányt a mentőcsomag szükségességéről, akkor sem világos, hogy ki ellenőrizné a globális tőkepiacokon befektető hedge fundokat és egyéb alapokat. Márpedig a nemzetközi pénzpiacok szabályozatlansága újabb kríziseket okozhat.

Egyes közgazdászok ezért a globális piac globális szabályozását sürgetik. A legmerészebb ötlet egyenesen globális New Dealt szeretne. A nemzetközi szakszervezeti szövetségek már régóta is azt az álláspontot képviselik, hogy az alkalmazottak érdekeit csak akkor lehet érvényre juttatni, ha minden országban ugyanazok a főbb szabályok vannak érvényben: a globális munkaerőpiacon globális normákra és intézményekre van szükség.

Meyerson szerint a harmincas években a New Deal sikere abban rejlett, hogy kiszélesítette az amerikai szövetségi állam hatókörét, és kiterjesztette a gazdasági és szociális szerepvállalás területeire: korábban még a pénzügyi ellenőrzés és a munkások jogainak szabályozása is az egyes tagállamok hatáskörébe tartozott. Mivel a mostani válságon most csak globális intézkedésekkel lehet úrrá lenni, Barack Obama január közepén hivatalba lépő elnökének arra kell törekednie, hogy globális piaci ellenőrzőrendszert építsen ki.

Meyerson elismeri, hogy ez gigászi feladat lesz, hiszen a nemzetállamok kormányai nem szívesen mondanak le a hatalomról és a szuverenitásról. Viszont globális New Deal nélkül képtelenség megfékezni a gazdasági válságot. Obamának, ha nem csak Amerika érdekeit tartja szem előtt, talán van rá esélye, hogy sikerüljön tető alá hozni. „A világ - az emberek és a gazdaság - tőle vár mindent."

http://www.prospect.org/cs/articles?article=a_global_new_deal

Gyenge államok biztonságpolitikai kockázata

„Bizalom nélkül nincs demokrácia"
Policy Review

Az elmúlt években egyre több biztonságpolitikai szakértő ismeri fel, hogy az Egyesült Államok és a Nyugat számára nem csak a régi és az új nagyhatalmak jelentenek kihívást, hanem a bukott államok is. A terrorista szervezetek ugyanis leginkább azokban a szegény országokban erősödnek meg, amelyek kormányai nem képesek ellenőrzésük alatt tartani az állam területét. Az Egyesült Államok és a különböző nemzetközi szervezetek a 2001. szeptember 11-i terrortámadások óta dollár milliárdokat ölt a bukott országok támogatására, de egyelőre kevés sikerrel. Seth Kaplan külpolitikai elemző, a Gyenge államok megerősítése című nemrégiben megjelent könyv szerzője a Policy Review folyóiratban arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen módon lehetne hatékonyabban támogatni a bukott államokat.

„Az Egyesült Államok számára egyre inkább a gyenge államok jelentik a legfőbb biztonságpolitikai problémát. Korábban a biztonságpolitikai szakértők szinte kizárólag a konkurens nagyhatalmakkal, a Szovjetunióval és Kínával foglalkoztak, de most a leggyengébb államok kerültek a figyelem középpontjába." A 2001. szeptember 11-i terrortámadások világossá tették, hogy Amerika nem hagyhatja figyelmen kívül a harmadik világ szegény országait. Mint arra már a 2002-es Nemzetbiztonsági Stratégia szerzői is rámutattak, a nyomor és a szegénység a terrorizmus melegágya. A szélsőséges csoportok elsősorban olyan államok területén találnak menedéket, ahol a kormányok nem tudják ellenőrzésük alá vonni a területet, és a hatalom a terrorista szervezetek és egyéb bűnbandák, például drogkartellek kezében összpontosul.

A kérdés tehát most nem az, hogy foglalkozni kell-e a gyenge államokkal, hanem az, hogy milyen módon lehet kezelni az ilyen országok által felvetett geopolitikai problémákat. Az elmúlt években számos program indult és dollár milliárdokat költöttek el a gyenge államok megerősítése érdekében, de valódi előrelépés nem történt.

Kaplan szerint az eddigi kudarcok hátterében az áll, hogy a Nyugat szem elől téveszti az állam megerősödésének egyik legfontosabb feltételét: a társadalmi kohézió kérdését. A Világbank segélyeit a civil szervezetek megerősítésére, szociális programokra és intézményi reformokra költik. Minderre nagy szükség van, de csak akkor várható áttörés, ha közben sor kerül a nemzeti identitás és a polgárok közötti szolidairitás megerősítésére is. A nemzetközi szervezetek viszont gyakran figyelmen kívül hagyják a helyi kulturális, történelmi, vallási és politikai sajátosságokat. „Nem szabad úgy tennünk, mintha a szegénységtől eltekintve a gyenge államok ugyanolyanok lennének mint a nyugati államok."

Kaplan a nyugati államok létrejöttére emlékeztetve megjegyzi, hogy a központosított modern nemzetállamok „közös identitás és közös intézményrendszer segítségével" alakultak. Ahhoz, hogy az állam erős legyen, intézmények kellenek. Az intézmények viszont csak akkor maradhatnak fenn, ha az emberek legitimnek ismerik el őket. Ehhez elengedhetetlen, hogy az állampolgárokat közös nemzeti identitás kösse össze. Nyugaton „a nemzetállam az identitás és az összetartozás érzése tette lehetővé a fejlődést, a stabilitást, a gazdasági növekedést és a jó kormányzást." Demokratikus intézményrendszer akkor működhet hatékonyan, ha az emberek között erősek az informális kapcsolatok. A liberális demokrácia elképzelhetetlen az egyének közötti nagy bizalom nélkül: a közös identitás segít a konfliktusok mérséklésében és a vitás ügyek mediálásában. „A nyugati országokban az állam létrejötte a nemzet kialakulásához kötődik: a közös identitás erősödésével párhuzamosan és a közös szokásokkal összhangban megerősödtek a társadalmi intézmények." Mint arra egyebek között Robert Putnam, a társadalmi tőke fogalmát kidolgozó politológus rámutatott, a demokratikus intézmények csak ott maradhatnak fent, ahol az emberek többsége bizonyos közös normákat állami kényszer nélkül is elfogad és betart.

Természetesen a nemzetállamok létrejötte nem ment zökkenőmentesen: a modern nyugati államok történetét népirtások, erőszakos asszimiláció és polgárháborúk kísérték. A hosszú és lassú folyamat eredményeképpen azonban lassan mégiscsak stabil és egységes nemzetállamok alakultak ki. A modern nemzetállamok polgárainak döntő többsége közös identitással bír - franciának, kanadainak, ausztrálnak vagy amerikainak tekinti magát -, és elfogadja az állami intézmények legitimitását.

Azok a fejlődő országok, amelyeknek polgárait közös politikai és kulturális identitás köti össze, aránylag stabilak. Törökország, Kuvait, Dél-Korea, Botswana, Chile, Costa Rica, Vietnám, Thaiföld és Mongólia nagyjából homogén nemzetállam. A politikai intézmények stabilitását az informális bizalom és a társadalmi tőke teszi lehetővé. A harmadik világ államainak többsége azonban nem ilyen. A volt gyarmatok a függetlenség kikiáltásakor többnyire rendkívül elmaradottak voltak. A gyarmatosítók néhány kivételtől (India, Dél-Afrika) egyáltalán nem foglalkoztak a központi állami intézmények és az alapvető infrastruktúra kiépítésével. Ezekben az országokban sem központosított államigazgatási struktúra, sem közös identitás nem volt az önállóság elnyerésekor.

„A gyenge államok a különböző identitások közötti versengésétől szenvednek. A problémák egy jelentős része az országok létrejöttének körülményeiből fakad. A Nyugat által önkényesen meghúzott határok gyakran együtt élni nem képes csoportokat kényszerítettek közös államba." Ha sem közös identitás, sem erős központi intézmények nincsenek, akkor szinte biztos, hogy az állam gyenge. Irak és Afganisztán példája azt szemlélteti, hogy a közös nemzeti identitással nem rendelkező országokban az erős központi adminisztráció bukásával polgárháború, vallási viszály vagy egyenesen törzsi háború tör ki.

Sok idő kell hozzá, hogy a törzsi kultúrát közös nemzeti identitás váltsa fel - figyelmeztet Kaplan. A nemzetállamokra jellemző közös identitást és azonosságot magától értetődőnek vevő nemzetközi szervezetek és nyugati civil szervezetek gyakran megfeledkeznek erről a nyilvánvaló szempontról, és azt hiszik, hogy az állam és a demokratikus intézmények megerősítése csak pénzkérdés. Kaplan szerint ez tévedés, sőt, a segély gyakran csak az ellentéteket erősíti: ha a nyugati segélyek a törzsi vezetők kezére jutnak (márpedig erős központi állam hiányában ki másra lehetne bízni a támogatás elosztását), akkor aligha remélhető a központi állami intézmények és a közös nemzetállami identitás erősödése. „Az ilyen államok nem reformálhatók meg kívülről. A nemzetközi segítség szükséges, de nem elégséges feltétele a gyenge államok megerősítésének."

Kaplan szerint ezért a legfontosabb az átláthatóságnak illetve a társadalom egységének és biztonságának megerősítése. Mivel a gyenge államokban nincs központi hatalom, a meglévő - és gyakran szembenálló - etnikai, vallási, vagy kulturális csoportokat kell támogatni. Kaplan elismeri, hogy ennek a megoldásnak is vannak kockázatai: a viszályban álló csoportok támogatása elszakadással járhat, mint ahogyan ez történt Koszovóban, és amely Irakban is fenyegetett. De az olyan mesterségesen létrehozott államokban, ahol teljességgel képtelenség békés együttélésre kényszeríteni a különböző identitású csoportokat, még a határok átrajzolása is jobb az állandó erőszaknál.

Lassuló kínai gazdaság

The Wall Street Journal

A várakozásokat jelentős mértékben meghaladó mértékben csökkent a kínai export és az import, ami a gazdasági világválság elmélyülését vetíti előre - jelenti a New York-i lap pekingi tudósítója.  A szerdán nyilvánosságra hozott gazdasági adatokból kiderül, hogy a kínai export novemberben 2 százalékkal csökkent, amire 2001 júniusa óta nem volt példa. A The Wall Street Journal emlékeztet rá, hogy a kivitel októberben még közel 20 százalékkal bővült, és 2007-ben éves szinten 28 százalékos volt az export erősödése.

Az import hanyatlása még ennél is drámaibb: a tavaly novemberihez képest közel 18 százalékos a visszaesés. A behozatal zuhanása a hazai kereslet csökkenésére utal. Az acélimport majdnem 8, az olajimport közel 2 százalékkal esett vissza.

Az import csökkenése egyúttal a termelés jelentős visszaesését is előrevetíti. A játék- és a ruhagyártók már  egy éve érzik a válság előszelét, most azonban már szórakoztatóipari termékből is egyre kevesebb fogy az amerikai vásárlóerő csökkenése miatt. A kínai autótárgytók forgalma is jelentős mértékben visszaesett.

A gazdasági lap emlékeztet rá, hogy a kínai vezetés novemberben 600 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagot jelentett be. A rossz makroadatok miatt azonban újabb lépésekre lesz szükség a további visszaesés megfékezése érdekében. Ha ugyanis lassul a gazdaság, akkor elbocsátáshullám indulhat, ami viszont visszaveti a belföldi keresletet. A hivatalos foglalkoztatási adatok megbízhatatlanok,: szakértők szerint a munkanélküliség már most is jóval meghaladja a 4 százalékot. A szakértői becslések szerint 12 százalékos valós munkanélküliségi ráta jövőre 14 százalékra emelkedhet.

http://online.wsj.com/article/SB122890027913294421.html

A válság elérte az egyetemeket is

The Boston Globe

A bostoni napilap beszámol róla, hogy a Harvard Egyetem, a világ egyik legismertebb, és legszínvonalasabb képzést nyújtó amerikai magánegyeteme szerdán létszámstopot jelentette be, és bizonytalan ideig nem hirdet véglegesített tanári álláslehetőségeket. A Bölcsészettudományi Kar egyúttal befagyasztja a jelenleg alkalmazásban álló 720 oktató bérét.

A döntés hátterében az áll, a 36,9 milliárdos tőke, amelyből a magánegyetem gazdálkodhat, az elmúlt négy hónapban a tőzsdék zuhanása miatt jelentős mértékben, 22 százalékkal csökkent. A lap értesülései szerint valószínűleg további intézkedésekre szükség lesz, és az egyetem kénytelen lesz az adminisztratív költségek visszafogására és adminisztratív alkalmazottak elbocsátására.

A The Boston Globe szerint félő, hogy a szenior professzorok szerződtetésének felfüggesztése és a megszorítások az oktatás színvonalának csökkenéséhez vezethet.

Az sem kizárt, hogy Amerika más elitegyetemei is követik a Harvard példáját, ami valóságos lavinát indíthat el a felsőoktatásban. A Brandeis Egyetem a héten szintén bejelentette, hogy a leépítések elkerülése érdekében az oktatók önkéntesen 1 százalékos fizetéscsökkenésről írtak alá megállapodást.

http://www.boston.com/news/education/higher/articles/2008/12/10/harvard_curtails_tenure_searches/

Kadarkúti Hétfői beszélgetések -7-8.- Jézus beszél a szenvedésről

 "Az első célunk azzal, hogy megengedjük a szenvedést: az  a lélek tisztulása!

Jézus a szenvedésről I.

Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Jézus, a ti Megváltótok és eszközömön keresztül szólok hozzátok. Ma a szenvedésről tanítalak benneteket.

Vizsgáljuk meg először, honnan ered a szenvedés? A szenvedést, a rosszat, a betegséget, a halált nem Mi teremtettük, kezdetben minden jó volt. Az első emberpár hozta a világba a bűnt, mint áteredő bűnt. Ez a bűn beleültette minden ember szívébe a rosszra, a bűnre való hajlamot. Tehát a bűnből ered és a bűnnek a következménye a szenvedés. Ha már el is rontotta az ember életét a bűnnel, mely szenvedést hozott rá, Mi a Szentháromság egy Isten a szenvedésből is jót teremtünk nektek.

Az ember szenvedésével CÉLUNK van: 1,Próbára tesszük a lelket, hogy a szenvedésben is elég erős-e a hite. Akiben csak pislákol a hit, az a csapás alatt mégjobban eltávolodik Istentől. Akinek erős lángoló hite van, azt a szenvedés közelebb viszi Istenhez. „Ver az Isten" -mondják sokan, ha baj éri őket, pedig csak tisztítjuk a lelküket. Ráébresztjük, hogy eddig aludt a bűnben, hátat fordított nekünk és a saját lelkének, haladt az örök kárhozat felé. Ha nem engednénk, hogy megízlelje a szenvedést és majomszeretettel kényeztetnénk, az élete végén a pokolban találná magát. A szenvedés viszont rádöbbenti a mulasztásaira, bűneire és bűnbánatra ösztönzi, és ennek következtében megtisztul. Tehát az első célunk azzal, hogy megengedjük a szenvedést: a lélek TISZTULÁSA.

 Másodszor azért engedjük meg a szenvedést, hogy általa érdemeket szerezzetek magatoknak és másoknak. Nem minden szenvedés érdemszerző. Ha például egy hitetlen ember egy balesetben hirtelen lebénul, zúgolódva, átkozódva vagy keservesen beletörődve reagál, az ő szenvedése valóban értéktelen, felesleges nyűg, bármekkora kínokat kell kiállnia, lelke üdvösségének nem használ. Ha ugyanebbe a helyzetbe kerül egy mélyen hívő ember, elfogadja bénaságát, a kerekes széket. Kegyelemnek tekinti, és szeretettel felajánlja engesztelésül saját bűneiért, a világ bűneiért, a közömbös és hitetlen felebarátai megtéréséért, a haldoklókért, a tisztuló lelkekért. Tisztában van vele, hogy nagy, érdemszerző kincset tart a kezében. Bizony mondom nektek, drága Gyermekeim, hogy az ilyen ember nagy jutalmat kap, és felajánlásaival, a betegsége türelmes viselésével a lelkek sokaságát menti Nekem.

Harmadik célunk a szenvedéssel, hogy megolvassza az emberi szívet, megértővé, elnézővé, megbocsátóvá tegye másokkal szembe, együttérzővé alakítsa. Érdekes, hogy minél jobb dolga van valakinek, annál részvétlenebb a szenvedőkkel szemben. Aki sose volt súlyos beteg, az egyenesen iszonyodik az élete utolsó heteit élőnek a látványától. Nem látogatja meg, és azzal áltatja magát, hogy úgy akarja megőrizni, ahogy egészséges állapotban látta. Vagy aki soha nem nélkülözött, dúskál a javakban, annak eszébe se jut, hogy segítsen egy szegény éhező, fázó felebarátján.

Drága, engesztelő Gyermekeim! Vannak kérdések, amit a szenvedő ember feltesz magának:

• I. Miért éppen én szenvedek? Hiszen én imádkozom, szentmisére járok, áldozok, gyónok, kerülöm a bűnt. Bezzeg a szomszédomnak nincs semmi baja, pedig káromkodik, egyáltalán nem gyakorolja vallását, durva a családjához, csalja a feleségét. Ennek több oka van:
• 1.) Az örökös bűnben élő, hitetlen ember szenvedésének nincs haszna, mert rosszul fogadja: káromkodva, dühöngve. A lelke még sötétebb lesz a bajban. Te, Engem szerető kicsi Lélek, szenvedésedet felajánlod Nekem, Én kegyelemmé alakítva lelked gazdagítom vele, vagy kiosztom a többi rászoruló léleknek.
• 2.) A szegény elvetemült, Nekem hátatfordító emberek azért szenvednek kevesebbet mint te, mert legalább ez a nyúlfarknyi, rövid földi élet adjon valami örömet nekik, hiszen a túlvilágon szörnyű élet vár rájuk. Ez a tény isteni igazságosságomat támasztja alá.
• 3.) Azért éppen neked engedem meg a bajt, betegséget, mert ha folyton jólétben, örömben, boldogságban, egészségben élnél - teljesen elfelejtkeznél Rólam és a lelkedről.
• II. Miért éppen engem sújt az Isten. Mivel érdemeltem ki, hogy haragudjon rám? A szenvedés nem feltétlenül Atyám büntetésének a jele. Atyám úgy van veletek, mint anya a gyermekével, ha olyat tesz, ami árt testének vagy lelkének, akkor megfenyíti, nem haragból, hanem jóakaratból, szeretetből. Gondoljatok vissza életetekre! Bizonyára volt olyan szenvedés, ami hasznotokra vált, mert ha nem következik be, rossz útra tértetek volna.

• III. Miért éppen nekem kell szenvedni, mikor semmi de semmi bűnt nem követtem el? No ez aztán badar kérdés. Ilyenkor szállj magadba és gondolj bele, hogy te is ember vagy és minduntalan elesel a kísértésekben! Én, a Megváltótok és a Szűzanya ártatlanul szenvedtünk, de ti emberek bizony rászolgáltatok.
  
  2008.december 1.
   

Jézus a szenvedésről II.

Drága engesztelő Gyermekeim, ne féljetek, Én vagyok, Jézus Krisztus, a ti Üdvözítőtök és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Tanításomat folytatom a szenvedésről.Ma az összefüggést magyarázom el nektek az Én szenvedésem és a tiétek között. Először nézzük, mi volt a célom a kínszenvedésemmel és halálommal? Elsődleges célom a ti megváltásotok volt. De hát erre elég lett volna egyetlen csepp Vérem is. Ha már vállaltam a kínok kínját, a fájdalmak tengerét, akkor más fontos célom is volt: erősíteni, vigasztalni, segíteni a szenvedő embert. Ki tud vigasztalni? Aki ugyanabban a bajban már szenvedett. Nincs az a szenvedés, amit Én előttetek ki ne próbáltam volna. Vegyük sorba!Szegény vagy? Nélkülözöl? Én emberhez legméltatlanabb helyen születtem: istállóban, hidegben. Az állatok lehelete melegített és Édesanyám ölelő karjai. Nevelőapám, József, az ács munkájával csak nagyon szerény anyagi megélhetést tudott biztosítani nekünk. Korán megtanultam a lemondást finom ételekről, szép ruhákról, drága játékokról.Munkanélküli vagy? Hajléktalan vagy? Mikor 30 évesen otthagytam a családi házat, Édesanyámat, az ács-munkát, mert elérkezett isteni hivatásomnak ideje, Én is állástalan és hajléktalan lettem. 3 évig, míg úton voltam, tanítottam és gyógyítottam, reggel sose tudtam, hogy napközben lesz-e betevő falatom. Legtöbbször apostolaimmal együtt a szabadég alatt aludtam. Az Emberfiának nem volt hova lehajtania a fejét. Mégsem zúgolódtam, engedelmesen követtem Mennyei Atyám akaratát. Te se szidd Istent vagy a politikát, hogy nincs állásod, járj utána, hogy legyen és meríts erőt ennek az állapotnak az elviseléséhez Belőlem!

Félreismernek az emberek? Megszólnak? Kigúnyolnak? Én mindenkivel csak jót tettem, mégis minduntalan megszóltak a hátam mögött. Azt mondták Rólam, hogy vámosokkal és bűnösökkel, utcalányokkal barátkozom, eszem-iszom életet élek, iszákos vagyok, nem böjtölök amikor kell, hatalomra törekszem, király akarok lenni, lázítom a népet a császár ellen. Ezeket a farizeusok és talpnyalóik terjesztették Rólam. Pedig aki közelebbről ismert, az tudta, hogy nem a szó rosszabbik értelmében közeledtem a bűnösökhöz és utcalányokhoz, hanem azért, hogy jó útra térítsem őket. Azután olyanok házában étkeztem, akik szeretettel befogadtak, mindig ismertem a mértéket evésben és ivásban. Népem nagyon szerette volna, ha élükre állok, harcba állítom őket az elnyomó római hatalommal szemben, ha Én lettem volna a királyuk. De Én nem voltam forradalmár. Én a lélek szabadságáért harcoltam.

 

Nem földi királyságra vágytam. Mint Istenember tudtam, hogy feltámadásom után Ég és Föld Királya leszek. Noha sértették Szívemet az igazságtalan megszólások, rágalmak, mégis szemet hunytam felettük, vádlóimat nem vontam felelősségre értük. Amikor mint vádlottat a zsidó főpapok elé cibáltak, szembesültem ezekkel a rágalmakkal. Bármilyen aljas, hazug, sértő szavakkal záporoztak, Én csak hallgattam. Nem akartam védeni magam, mert még szabadon engedtek volna. De akkor mi lett volna a Megváltással? Ezzel a hallgatásommal megmutattam nektek, az eljövendő nemzedékeknek, hogyan kell reagálni az igazságtalan elítélésekre. Drága Kicsinyeim, akik itt ültök most Előttem! Tudom, titeket is megszólnak, ha jót tesztek, ha nem. Ha beengedtek egy beteg, öreg, szegény, elhanyagolt nénit és minden este megvacsoráztatjátok, azzal vádolnak, hogy biztos a házára pályáztok. Ha barátságosan szóltok egy kedves munkatársatokhoz, azonnal feltételezik, hogy viszonyotok van vele. Ha szívvel-lélekkel, szorgalmasan dolgoztok a munkahelyeteken, azt mondogatják, hogy előléptetést akartok elérni. Gyermekem! Ne törődj a rosszindulatú megjegyzésekkel, csak a lelkiismeretedre hallgass, és az foglalkoztasson, hogy Én mit szólok hozzá.

 Kigúnyolnak benneteket? Ó, Kedveseim! Gondoljatok a tövissel koronázásomra! Maga a töviskorona is a gúnyolódás eszköze volt. Király akarsz lenni? Tessék a koronád! – és a fejembe nyomták. A vörös rongy volt a csúfondáros királyi palást, a nádpálca a jogar. Most aztán uralkodhatsz a népeden! – mondták. Nevetve, hahotázva hajbókoltak Előttem: - Üdvözlégy, zsidók királya. Azután közelebb jöttek, és undok nyálukkal leköpdösték véres arcomat, szememet, számat. És Én mindezt hang nélkül tűrtem. Még nem lett volna késő, hogy isteni erőmmel szétcsapjak közöttük, de rátok gondoltam, gyermekeimre. Csak szelídségemmel tudtam példát mutatni nektek arra, hogyan kell viselni a gúnyolódásokat.

Mikor a keresztet a vállamra vettem, előtte 3-szor megcsókoltam. Képzelhetitek, mekkora nevetést váltott ki. – Ez egészen megbolondult? Úgy ölelgeti, csókolgatja a keresztet, mintha a babája lenne! Ugye ti értitek, Kincseim, hogy nem a keresztet, a szenvedést szeretem, hanem titeket?! Örömömben csókoltam meg a keresztet, hogy végre elérkezett megváltásotok ideje. Drága, Kicsi Engesztelőim! Erősíteni akarlak titeket ezekkel a példákkal, mert a jövőben egyre több gúnyolódásban lesz részetek. Titeket is bolondnak néznek majd, hogy hisztek Istenben, a túlvilágban. Hogy elfogadjátok magán kinyilatkoztatásaimat az emberiség jövőjére és egyebekre vonatkozólag. Hogy időtök egy részét szerintük felesleges dolgokra pazaroljátok, mint szentmise, ima és egyéb vallásgyakorlatok. Hogy igyekeztek törvényeim szerint élni. Hogy maradéktalanul hisztek az Oltáriszentségi Jelenlétemben, amely emberi értelemmel felfoghatatlan.

A megátalkodott, gőgös, hitetlen embereket különösen irritálja az Irántam érzett forró szeretetetek. Még a Nevemet se szeretik hallani, mikor kiejtitek. De ne féljetek, Kicsinyeim, mert akit Miattam, az Én Nevemért gúnyolnak, annak nagy dicsősége lesz a Mennyek Országában. A gúnyolódást el kell fogadnotok, mint az alázat eszközét, mert lelki hasznotokra válik.Csalódtatok szeretteitekben? Barátban, feleségben, férjben, gyermeketekben, unokátokban, szüleitekben? Ezt is volt bőven alkalmam átélni. A legjobb barátaim közül ott volt Júdás árulása, Péter 3-szoros tagadása. Micsoda mély fájdalom volt ez lelkemnek. Amikor az utolsó éjszakámon a getsemáni kertben legszeretettebb apostolaim sem tudta velem egyetlen órát virrasztani, összeszorult a szívem az elhagyatottság érzésében, de harag nem volt Bennem irántuk. Gyermekeim! Ha ezután csalódtok valakiben, ti se tápláljatok ellenszenvet irántuk és ne szomorodjatok el. Inkább a csalódás lelki fájdalmát ajánljátok fel azért, aki ezt tette veletek, és kérjetek helyette bocsánatot a szeretetlenségükért. Így követtek legjobban Engem.Meghalt egy nagyon szeretett családtagotok? Ebben is tudok példát mutatni a fájdalom elviseléséhez. El tudjátok –e képzelni, milyen csodálatos, jó nevelőapám volt Szent József? A szülői gondoskodás, törődés példaképe. A mély Isten-hit, a családfői felelősség, a szorgalom és a szeretet ötvözete volt. Ó, ha tudnátok, mekkora fájdalmat kellett átélnem halála miatt! Lázár sírjánál is hasonlót éreztem. Gyermekeim! Ha meghal valakitek, gondoljatok arra, hogy ezt a kínzó fájdalmat Én is átéltem. Ilyenkor oly mélyen együtt érzek veletek, hogy Én is szenvedek a szívetekben. Vigasztaljon titeket az a tudat, hogy az elválás nem örök, egészen biztos találkoztok velük a túlvilágon.

És ha szétszaggatott hazátok sorsán csordul könnyetek, jussanak eszetekbe az Én könnyeim, melyeket Jeruzsálem pusztulásán sírtam el.Ha valami betegség ér benneteket és nagy testi fájdalmakat kell elérnetek? Higgyétek el, ebben is tudlak vigasztalni benneteket. Kínszenvedésemből erre számtalan példát tudnék felhozni előttetek, hogy erősítselek és vigasztaljalak benneteket. Csak egyet választok ki, az ostorozást. Ezt Évám szabadon fogja mondani, hogy a mély együttérzés jobban átjárhassa a szívét és a tieteket.Drága együtt érző Gyermekeim! Most úgy fogom elmondani az ostorozást, ahogy történt. Pilátus ítélete után kivezettek a Fórumra, Pilátus házától északra egy ostorozó oszlophoz. Hat goromba külsejű, barnaképű, zömök hóhérszolga jött korbácsokkal és virgácsokkal. Ezeket az eszközöket ledobták Elém, így közvetlen közelről láttam, milyen ijesztőek. Első ténykedésük az volt, hogy lerángatták ruhámat, még az ágyékkötőmet is. Nagy szégyenemben az oszlop felé fordultam. Karjaimat erősen megrántották felfelé és az oszlop tetejéhez erősítették. Lábszáraimat szorosan odakötözték az oszlop aljához. Először két pribék kezdte ütlegelni kemény fehér szíjakból font korbácsokkal testem hátsó oldalát. Ez negyed óráig tartott. Reszkettem, vonaglottam az ostorcsapások alatt, a Vérem csorgott lefelé. Majd a másik két ostorozó pribék esett nekem nagy dühvel. Ezek virgácsokat használtak, amibe szögek voltak tűzve. Vérem egészen beborított és reszkettem a fájdalomtól. A következő két hóhérszolga a legszörnyűbb korbácsokat vette kézbe: vasnyélbe erősített láncok a végükön vaskampók. Ezekkel egész darabokat szakítottak ki bőrömből, húsomból.Majd elvágták kötelékeimet, és most háttal kötöztek oda az oszlophoz, úgy, hogy mellemet, lábaimat is rögzítették, kezeimet pedig az oszlop közepén hátrakötözték. Az egyik az Arcomat korbácsolta. Bizony nem tudtam kezemet védően odatartani. A másik sorba vette mellemet, hasamat, ágyékomat, combomat, lábszáraimat. Egyetlen ép hely nem maradt rajtam. Ez az ostorozás ¾ óráig tartott. Más belehalt volna, de Atyám terve az volt, hogy a kereszten haljak meg. Az ostorozás alatt jajgattam ugyan, de folyton értetek emberekért imádkoztam.

Kicsinyeim! Ha betegek vagytok, vagy ha fizikai vagy lelki fájdalmaitok vannak, merítsetek erőt az Én végtelen nagy szenvedéseimből! Kérjetek tőlem türelmet, elfogadást, kitartást. Ajánljátok fel kereszteteket az enyémmel összekapcsolva a Mennyei Atyának! Gondoljatok arra, hogy szenvedésetek benne van Isten terveiben és Ő jót hoz ki belőle nektek. Megáldalak benneteket a türelmes és kitartó szenvedés lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

2008.december 8.