2008. december 18., csütörtök

A válság még jól is jöhet Amerikának

Financial Times
A közgazdászok és a publicisták többsége szerint az gazdasági válság az Egyesült Államok hegemóniájának végét jelenti. Van, aki szerint ez jó hír, mások inkább sajnálkoznak, de Amerika világpolitikai súlyának csökkenését szinte mindenki biztosra veszi. Pedig lehet, hogy a végén az Egyesült Államok fog nevetni - írja Ricardo Hausmann harvardi közgazdászprofesszor és Latin-Amerika szakértő a brit gazdasági lapban.
Hausmann elismeri, hogy az amerikai tőzsdeindexet óriásit zuhantak. Csakhogy a világ többi tőzsdéjén még nagyobb volt a pánik. Ráadásul Amerika konkurensei - Oroszország, Irán és Venezuela - nem csak a pénzügyi válság, hanem a legfontosabb költségvetési bevételüknek számító olaj világpiaci árának esésével is meg kell hogy birkózzanak. „Emlékeznek még rá, hogy nyáron, az orosz csapatok grúziai bevonulásakor még mindenki azzal riogatott, hogy Oroszország majd az energiaszállítás leállításával fenyegetve sakkban tartja Európát? Most úgy áll a helyzet, hogy az orosz politikusok naponta imádkoznak, hogy végre újra kinyisson a tőzsde."
A válság hatására pénzhiány alakult ki, és ez leginkább a fejlődő országokat sújtja. Igaz ugyan, hogy nagy a bizonytalanság, de még mindig az Egyesült Államok jut legkönnyebben kölcsönhöz - a latin-amerikai államok például már egyáltalán nem számíthatnak a külföldi hitelezőkre.
Mindez azonban nem jelenti, hogy Amerika ne lenne bajban - figyelmeztet Hausmann. Súlyos hiba lenne, ha az Egyesült Államok a hazai fogyasztás növelésével próbálna úrrá lenni a válságon, hiszen az a hiány növekedésével és a gazdaság lassulásával járna. A protekcionizmus is veszélyes: a piacvédelem hatására ugyanis csökkenne az export, ami szintén a visszaesést fokozná.
 Az Egyesült Államok akkor jár el bölcsen, ha az újabb hiteleket visszaforgatja a világgazdaságba, hogy így fékezze meg a globális recessziót. Ráadásul - teszi hozzá Hausmann - a pénzszűkében lévő országoknak nyújtott amerikai hitel és a külföldi államkötvények vásárlása erősítené az Egyesült Államok geopolitikai súlyát.

http://www.ft.com/cms/s/a6de7bdc-caaa-11dd-87d7-000077b07658,Authorised=false.html?_i_location=http%3A%2F%2Fwww.ft.com%2Fcms%2Fs%2F0%2Fa6de7bdc-caaa-11dd-87d7-000077b07658.html%3Fnclick_check%3D1&_i_referer=http%3A%2F%2Fglobusz.net%2Fnode%2F1090&nclick_check=1

Blair: vallás a globalizáció szolgálatában

The International Herald Tribune
„Ha nem sikerül összeegyeztetni a hitet a globalizációval, a világ nem csak veszélyesebbé válik, de a jólét globális növekedése is lelassulhat" - írja Tony Blair a párizsi székhelyű nemzetközi lap véleményrovatában. A volt brit miniszterelnök, a vallások közötti párbeszédet és együttműködést erősíteni szándékozó, illetve a globális szegénység felszámolására törekvő Faith Foundation alapítója szerint a különböző vallásoknak nem gyengítenie, hanem erősítenie kellene a globalizációt.
Tony Blair emlékeztet rá, hogy a vallás ma sem vesztett jelentőségéből, sőt a hívők száma a világ egyes részein nő. De míg a vallás és a vallások közötti dialógus elősegítheti a szegénység felszámolását, a fundamentalista szélsőségesek ennek az ellenkezőjére törekszenek. A modern világban a vallási sokszínűséget tényként kell elfogadnunk, ezért csak akkor remélhetjük az emberek békés egymás mellett élését, ha képesek elfogadni, sőt támogatni a más vallásúakat. A toleráns hit segíthet megerősíteni a globális társadalmat. „A másik lehetőség a feszültségekkel, konfliktusokkal és erőszakkal terhes világ."
A jelenlegi gazdasági válság is mutatja, hogy milyen fontos a bizalom: a globális gazdaság csak akkor lábolhat ki a jelenlegi helyzetből, ha az emberek bíznak egymásban. A nemzetközi terrorizmus elleni fellépés sikere is elképzelhetetlen a különböző vallású emberek közötti együttműködés nélkül - figyelmeztet Blair.
http://www.iht.com/articles/2008/12/18/opinion/edblair.php

2008. december 17., szerda

Egy levél, amit Dr Hammer írt a világfőrabbinak a Rákkal kapcsolatban

"A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak."
(Edmund Burke)

És most egy levél, amit Dr Hammer írt a világfőrabbinak

a Rákkal kapcsolatban


Dr. Hamer 1986. június 22-én kelt levele a világfőrabbinak,
Menachem Mendel Schneerson-nak
Dr. med. Ryke Geerd Hamer
Sülzburgstr. 29, 5000 Köln 4
1986. június 22.
Dr. med. Menachem Mendel Schneerson főrabbi úrnak
770 Eastern Parkway Brooklyn, New York 11213

Igen tisztelt Főrabbi Úr!

Ahogyan azt nekem Denoun rabbi elmondta, Ön a világ minden zsidójának
legfelsőbb szellemi vezetője. Jelenleg Ön a világ összes szabadkőműves
páholyának spirituális vezetője is, akik mindannyian Cion
templomának (= új világrend = világköztársaság = világdiktatúra - a
ford.) felépítésén dolgoznak. Ön orvos is, és nagyon jól beszél
németül. Ezért címzem a levelemet Önnek.

Amennyire örültem annak, hogy Ön elolvasta a könyvem a Rák a lélek
betegsége, rövidzárlat az agyban,
szervezetünk számítógépében, és
nyilvánvalóan meg is értette azt, hiszen már ki is adta a
rendelkezést, hogy az Önök minden zsidó páciensét ezek szerint
kezeljék
; annyira csalódott vagyok, hogy még mindig nem adta ki
páholyainak a rendelkezést, hogy a nem-zsidó páciensekre vonatkozóan a
Rák Vastörvényének (Új Orvostudomány) bojkottját feloldja. Kérem, ne
mondja azt, hogy nem mi voltunk!, mert mindenről tudomásom van.

Az elmúlt öt évben (1981-86) az Ön szabadkőműves páholyai követték el
az emberiség történelmének legborzasztóbb bűncselekményét azzal, hogy
bojkottálták a Rák Vastörvénye felfedezését (az Új Medicina
nyilvánosságra hozatalát, alkalmazásának bevezetését - a ford.).
Több
százmillió ember számára ez a kínkeserves halál(ra kezelésé)t
jelentette
.
A szabadkőműves páholyok és Izrael, melynek szolgálatában
az összes szabadkőműves páholy tevékenykedik, és építi Cion
Templomát, együttesen viselik az összes felelősséget és a kollektív
bűnösséget az emberi történelem legcsúnyább bűncselekményéért. A
feleségem is a bojkott-terror áldozata lett. A családomat évek óta
szisztematikusan terrorizálják. Eddig négyszer kíséreltek meg ellenem
merényletet.


Igen tisztelt Főrabbi Úr, Ön a világ legjobban informált embere,
gondolom én. Ön azt is pontosan tudja, hogy minden szó, amit leírtam
Önnek, igaz. Cion Temploma, amin az Ön páholytestvérei dolgoznak, öt
éve Izrael Auschwitzévé vált (a világot Izrael Auschwitzévé tette),
amibe Izrael saját magát manőverezte bele. Szerintem az Önök által
elkövetett bűncselekmény meghaladja az emberi elme képzelőerejét.
Akkor is, ha a páholytestvérek a Talmud kettős morálja szerint
dolgoznak, korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy emberek képesek
lehetnének ilyen borzasztó, kegyetlen, óriási bűncselekményre.

Főrabbi Úr, akár beismeri, akár nem, a történelem majd igazol. A
bűncselekmény minden nappal egyre csak növekszik. Ez után a levél után
Önnek nem marad több lehetősége hallgatni, mert ez a levél a világban
nem fog eltűnni. (Hamer doktor ezt a levelet ezután minden könyvének
mellékletébe beletette eredetiben.) A betegeimért kérem Önt: adja ki
végre a páholyainak, hogy a Rák összefüggéseinek felfedezése ellen
folytatott bojkottot feltétel nélkül oldják fel. (Magyarán hozzák
nyilvánosságra az Új Orvostudományt!
- a ford.) Minden rabbi követni
fogja rendelkezését innen New Yorkig; minekutána Ön, mint orvos
meggyőződött arról, hogy a Rák Vastörvénye a rák kialakulásának
jelenségét hűen leírja.

Naponta jönnek hozzám rabbik és páholymesterek, vagy azok küldöncei,
hogy valamiféle feltételekről tárgyaljanak velem, melyek betartásával
a bojkottot meg lehetne szüntetni. De már megbocsásson, azt nem lehet
feltételekhez kötni, hogy abbahagyják, hogy embereket továbbra is
halálra kínozzanak (rákkezelés, rákgyógyítás címén - a ford.)!


Tisztelt Főrabbi Úr, ha a cionizmust ilyen áron - az emberiség
legnagyobb bűncselekményével - kell megvalósítani, az az egész
emberiség számára szégyen. Dobja el a Talmudját a kettős morállal
együtt, mert nem bizonyult igaznak. Haldokló pácienseim érdekében
térden állva kérem Önt, legyen Önben emberi együttérzés, ne kínozzák
pácienseinket, mint ahogy nem kínozzák a zsidó pácienseket.
Csak ez az
együttérzés enyhítheti e borzalmas bűncselekmény súlyát. Kérem,
azonnal adja ki a rendelkezést, szüntessék meg a bojkottot, hogy a
haldokló pácienseket is meg tudjuk menteni!

Annak reményében, hogy felelősségével és annak minden következményével
tisztában van, és ebben a felelősségben a helyes döntést fogja hozni,
maradok tisztelettel:

Dr. med. Ryke Geerd Hamer

És most következik
Egy konferencia jegyzőkönyve, amelyet Erik Bryn Tvedt jogász
hivatalában tartottak, 2008. december 17-én

Résztvevők: Erika Pilhar, Olívia Pilhar, Ing. Helmut Pilhar, Vera
Rechenberg, Arina Lohse, Dr. Esra Iwan Götz főrabbi, Bona García
Ortin, Dr. Ryke Geerd Hamer

A konferencia résztvevői azért találkoztak, mert aggodalmukat fejezik
ki abból a szempontból, hogy csak Németországban minden nap 1500
embert kezelnek halálra kemoterápiával és morfiummal. Az Új
Orvostudomány segítségével szinte mindegyikük túlélhetné.

(Magyarországon ez napi 400 ember, amiből legalább 200 gyermek!) A
konferenciának ez az állapot a témája, melynek következtében eddig
több mint 20 millió nem-zsidó páciens halt meg, csak Németországban!

A konferencia résztvevői megállapították:

1. Az Új Orvostudományt (GNM) 27 éve fedezték fel, és azóta ismerik.
Körülbelül 27 éve - a világfőrabbi Menachem Mendel Schneerson egyik
Talmud-cikke alapján - a világ összes rabbiját kötelezték arra, hogy
gondoskodjanak róla, hogy minden zsidó vallású pácienst a Germán Új
Medicinával (korábban Új Orvostudomány) kezeljenek. Ennek a terápiának
98%-os a túlélési aránya.


2. A borzasztó az volt, amit Dr. Esra Iwan Götz főrabbi is megerősít,
hogy ugyanazon Talmud-cikk szerint a nem-zsidó páciensek számára el
kell lehetetleníteni, hogy a Germán Új Medicina szerinti kezelést
kapjanak. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy - Dr. Esra Iwan Götz szerint
is - nemcsak tudta minden zsidó rabbi, hogy az Új Orvostudomány igaz
és helytálló, és gondoskodtak róla, hogy egyetlen egy zsidó pácienst
se kezeljenek kemoterápiával és morfiummal; hanem minden zsidó
professzor, beleértve az onkológusokat is, akik a többség, egyidejűleg
kétféle kezelést végeztek: a zsidó páciensek kezelését és a nem-zsidó
páciensek félrekezelését.


3. Amit Dr. Esra Iwan Götz főrabbi is megerősít, hogy az Új
Orvostudomány bojkottja nem tudatlanság, nem félreértés, nem ismeretek
vagy információk hiánya, hanem célirányos, megtervezett és világméretű
népirtás, tömeggyilkosság.


4. Ezen irtózatos bűncselekmény következtében az elmúlt 27 évben,
számítások szerint, több mint 2 milliárd ember halt meg. A konferencia
résztvevői szükségesnek tartják, hogy sürgősen és haladéktalanul
tájékoztassák a nyilvánosságot, hívják rá fel a közfigyelmet,
és
utaljanak erre az emberiségellenes bűncselekményre.
A zsidók között is
vannak olyan irányzatok, mint a PROGRESSZÍV JUDAIZMUS VILÁGUNIÓ,
amihez maga Dr. Esra Iwan Götz főrabbi is tartozik, akik nem tudnak
ezzel a bűncselekménnyel azonosulni. Ezen okból felszólítunk minden
becsületes embert, hogy vesse be magát azért, és vegyen részt abban,
hogy ennek a bűncselekménynek véget vessünk, hogy minden nem-zsidó
páciens is hozzájusson az Új Orvostudomány szerinti kezeléshez.


Dr. Esra Iwan Götz főrabbival együtt felszólítunk minden rabbit, és
főleg az orvosi területen tevékenykedő onkológust: Állítsátok meg e
bűncselekményt, és fejezzétek be a nem-zsidó páciensek világméretű
tömeggyilkosságát!

Sandefjord, 2008. december 17.

Aláírók: Erika Pilhar, Olívia Pilhar, Ing. Helmut Pilhar, Vera
Rechenberg, Arina Lohse, Bona García Ortin, Dr. Esra Iwan Götz
főrabbi, Dr. Ryke Geerd Hamer

A konferencián résztvevők aláírásának hitelességét Erik Bryn Tvedt
jogász hivatalában megerősítették.

http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=353&c_start=0

Oroszország: kilátások 2009-re

Nyezaviszimaja Gazeta
A moszkvai napilap – szakértői véleményeket összesítve – elemzést publikált az oroszországi gazdasági krízis kihatásairól. Az írás megállapítja: a 2009-es évben a válság következtében „adószeparatizmus” léphet fel és valószínűsíthetők a tömeges tiltakozások is. Nagy valószínűséggel a válságot nem lehet 2-3 évnél rövidebb idő alatt leküzdeni, a kormányzat által tervezett intézkedéseknek pedig láthatóan kevés hatásuk van az eseményekre. Egészében megállapítható: a válság Oroszországot sokkal mélyebben fogja sújtani, mint a többi országot.
A GDP eddig valószínűsített idei 6 százalékos csökkenése nem tartható – jelentette ki az FBK stratégiai elemző vállalat igazgatója, Igor Nyikolajev. – Sokkal realisztikusabb 10 százalékos esésről beszélni. A hivatalos becslések jövőre is esést prognosztizálnak, de a közétett 4 százalékos adat szerinte teljesen hibás, szerinte legalább 15 százalékos csökkenés fog bekövetkezni.
Az, hogy a kormányzati intézkedések sokkal kevésbé lesznek hatékonyak, mint a nyugati államokban, Nyikolajev szerint három körülmény magyarázza. Mindezért elsősorban a strukturális és intézményi reform elmaradása, illetve nem megfelelő véghezvitele a felelős. Majdnem hasonló súllyal esik latba e téren, hogy a nyersanyagok, melyek az orosz export túlnyomó többségét teszik ki, hosszú időn keresztül nyomott áron kelnek csak el a nemzetközi piacon. Teljesen felesleges abban reménykedni – nyilatkozta a Nyezaviszimaja Gazetanak a szakember –, hogy az OPEC termelés-csökkentő elhatározása jelentős mértékben emeli az olaj, s ennek nyomán a földgáz árát. Harmadik ok a borúlátásra, hogy az orosz tőzsde esése relatíve nagyobb a többi tőzsdéjénél, és a rossz makroökonómiai adatok nem adnak lehetőséget e téren sem a gyors javulásra.
Az INSOR gazdaságkutató intézet vezető elemzője, Jevgenyij Gontmaher megerősíti ezeket a jóslatokat. Szerinte a vidéki régiók termelő szektoraiban a bevételek legalább 15-20 százalékkal fognak csökkenni a következő három évben. Különösen nagy veszteségeket kell majd elkönyvelnie a fémiparnak és a vegyiparnak, melyeknek technológiai megújítása elmaradt. Az itteni veszteség elérheti a 30-40 százalékot is – jegyezte meg Gontmaher. Könnyen előfordulhat, hogy egyfajta „adószeparatizmus” jöhet így létre, azaz a helyi kormányzók megtagadhatják, hogy befizessék a szövetségi büdzsébe az adóhátralékokat.
A szakértő szerint e helyzet az orosz gazdaság előnyére is válhat, mert egyfajta modernizációs kényszer nehezedik a gazdaságra, amit – ha kellő szakértelemmel hajtanak végre – a jelenlegi válságot túlhaladó, azon túl ható eredmények érhetők el. A kormányzatnak komoly és feltáró magyarázatot kell adnia a lakosságnak, melyben őszintén elmondja azokat a tévedéseket, elsorolja azon mulasztásokat, amelyekért felelős.
A Levada-Központ szociokultúrális kutatóintézet vezetője, Alekszej Levinszon a tömeghangulat szempontjából közelíti meg a válságot. A Nyezaviszimaja Gazetanak adott interjújában máris egyfajta pánikhangulatról beszél, ami reális helyzetfelismerést tükröz, hisz különösen a nagy városok középrétegei fognak szenvedni a válság következtében. Szerinte a központi vezetés mindennek nincs tudatában.
A lap végül ismét Nyikolajevet idézi, aki megismétli: az eddigi kormányzati intézkedések teljesen hatástalanok voltak. A profitadó leszállítása 24 százalékról 20-ra egyáltalán nem befolyásolta a helyzetet, hisz 2008-ban a vállalkozások 53 százaléka nem termelt profitot. Valamelyest merészebb lépés lenne az áfa csökkentése, de ezt a Kreml egyenlőre még föl sem vetette, pedig Nagy-Britanniában az elmúlt évben végrehajtottak egy jelentékeny áfa-csökkentést, melynek pozitív hatása volt. A kormánynak – szerinte – ugyanakkor rögzítenie kellene néhány alapvető nyersanyagárat, különben az infláció a tervezett 10 százalék helyett 16 százalék lesz.

http://www.ng.ru/economics/2008-12-17/1_risks.html?mthree=3

2008. december 16., kedd

Kadarkúti Hétfői üzenetek - 9 - A Szűzanya szavai az Adventről

Szűzanya: Az Adventről
Drága, engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok a ti Mennyei Édesanyátok és Éva hangján szólok hozzátok. Ma az Adventről tanítalak benneteket.
Az egyházi évben 2 ünnep van, melyet megelőz a hosszú előkészület. Egyik a Karácsony, melyet az adventi hetek vezetnek be, a másik a Húsvét, melyre a Nagyböjttel készültök.
Most röviden beszámolok életem ide illő szakaszáról. Mindketten, Szent József és Én is Dávid király családjából származunk. Édesanyám, Anna elmúlt 50 éves, mikor születtem neki. Már egész kicsi koromban Istennek ajánlottak. A templomban éltem papok és tanítónők neveltek, és eljegyzésemkor visszaadtak szüleimnek. Szüzességi fogadalmat tettem és azt jegyesem elfogadta. Szent Józseffel Názáretbe költöztünk. Nagynéném, Erzsébet és férje Zakariás elkísértek az útra. Külön kis szobát rendezett be nekem József. Még csak 15 éves voltam. Egy szép, fehér selymet fontam az ablak felé fordulva, énekelve, imádkozva. Kértem az Atyát, küldje el végre a tiszta és termékeny szüzet, aki megszülheti a Messiást. Egyszer csak elkezdett lebegni a függöny az ablak előtt és nagy fény árasztotta el a szobámat. Ott termett előttem kb. 1 méterre egy ragyogó, gyönyörű angyal. Megijedtem és csodálkoztam egyszerre. Felugrottam és a falhoz lapultam.
De az angyal így szólt: „Ne félj, Mária! Én vagyok Gábor, az Isten angyala. Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes. Az Úr van veled. Áldott vagy te az asszonyok között. Most méhedben fogansz, és fiat szülsz, akit Jézusnak fogsz hívni. A Magasságbeli fiának nevezik majd."
Én így válaszoltam: Hogyan történhet ez, ha én nem ismerek férfit?
„Nem ember révén leszel anyává, a Szentlélek száll le rád és a Magasságbelinek ereje árnyékol be téged. Az Örökkévaló várja a válaszodat"- mondta az angyal.
Mellemen keresztbetéve kezemet, meghajolva így válaszoltam: Íme az Úr szolgáló leánya. Legyen nekem az Ő szava szerint. Így fogantam meg abban a percben, ahogy beleegyeztem. Mikor felocsúdtam ebből az elragadtatásból, aggódni kezdtem, hogy emiatt nagy baj lehet. Hogy fogom ezt Józsefnek megmondani? Még agyon is kövezhetnek, ha kiderül, hogy nem Jegyesemtől vagyok áldott állapotban. De a Szentlélek benső szavakkal megnyugtatott, hogy majd Ő igazol engem Józsefnél.
Ó, Gyermekeim! Nem is képzelitek, milyen könnyű és boldog volt ez az állapotom. Ez alatt semmit nem szenvedtem 9 hónapon át. Minden kellemetlenséget, nehézséget és fájdalmat -amit minden asszony át szokott élni ez idő alatt és szülés alatt is, elvett tőlem Isten. Azért, mert szeplőtelenül, áteredő bűn nélkül jöttem a világra. Látjátok? Ha Éva engedetlensége nem történt volna meg, ma minden asszony ilyen könnyen, fájdalmak nélkül, vajúdás nélkül élné meg az anyaságot.
Az én Jegyesem észrevette állapotomat és nagy lelki szenvedésen ment át. Ha nem lett volna olyan nagy szent és jóságos, akkor feljelentett volna engem a papoknál, mint házasságtörőt, hogy halálra kövezzenek gyermekemmel együtt. Néhány napig gyanakodott és szenvedett, de természetfeletti módon megtudta és elhitte, hogy Isten gyermekét hordom a szívem alatt. A 9. hónap végén Betlehembe kellett mennünk népszámlálásra, hogy ott szülessen meg Üdvözítőtök, ahogy a Szentírás előre megjövendölte.
Adventi várakozás ideje, én is vártam. Most elmondom, hogy Én, Mennyei Édesanyátok hogyan vártam Kisfiamat. Már fogantatásom első percében határtalan öröm töltött el. Az eszembe se jutott, hogy megérdemlem, hiszen nem voltam tudatában szeplőtelen fogantatásomnak-olyannak láttam magam, mint a többi leányt. Arra se gondoltam, hogy most csodálni fog a világ, mert hasonló vagyok Istenhez. Szinte megsemmisültem az alázatosságban. Örömmel töltött el, hogy boldoggá tettem Istent az IGEN-emmel. Mint minden anya, én is találgattam, hogy milyen külső vonásai lesznek Szent Fiamnak, ha megszületik. Mikor egyedül voltam, nagy szeretettel simogattam a szívem alatt a bőrömön keresztül, énekeltem hozzá, becézgettem, dédelgettem, Jézuskámnak szólítottam. De boldogságomba 9 hónapon át belevegyült a nagy fájdalom: eszembe jutott a próféták jövendölése az Üdvözítőről: „Ő a fájdalmak embere. Az Ő Sebei szereztek nekünk gyógyulást. A mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze." Nem tudtam előre, hogy pontosan mit kell majd átszenvednie, de azt tudtam, hogy a betervezett megváltás, a kínszenvedése és kínhalála elkerülhetetlen. Ebben a tudatban kellett várnom megszületésére, és ebben a tudatban kellett leélnem a következő 33 évet. Tudom, a többi földi édesanya is sokat szenved, ha el kell vesztenie gyermekét, de a halálra-várakozással nem kell egyiknek se ennyi sok évet félelemben tölteni.
ADVENTBEN vagyunk, ez a ti várakozásotok ideje. Először is várjátok a Karácsonyt, Fiam születésnapját. Nagy készülődésben vagytok és gondban, kit mivel lehetne megajándékozni a szép ünnepen. A televízió reklámok özönét teríti elétek, az üzletek rogyásig megtelnek ajándékozni való árukkal. A szülők nem győzik egymást túllicitálni, hogy ki vesz drágább és szebb játékot gyermekének, hogy elhenceghessen vele az óvodában, iskolában. A háziasszonyok recepteket cserélnek pompás ünnepi vacsorákhoz. A nagy készülődésben az emberek sokasága elfelejti a lényeget.
Már nem is tudják, minek az ünnepe Karácsony. A megkérdezettek így válaszolnak: A Szeretet ünnepe. A béke ünnepe. Már eszükbe se jut, hogy Jézus születésnapját kellene ünnepelni. Kinek szoktak ajándékot adni? Akinek születésnapja van. Legalább ti, drága engesztelő Gyermekeim, készítsetek ebben az Adventben ajándékot Szent Fiamnak. Lelki ajándékokat vár: áldozatot, önmegtagadásokat, böjtöket, virrasztásokat. Ugye tudjátok, miért várja ezeket tőletek? Mert kegyelemmé alakítja és kiosztja a közömbös és hitetlen lelkek között. Szomjazik és éhezik a hitükre és szeretetükre. Tehát az Advent elsősorban lélekmentéssel teljen nálatok. Másodszor az Advent megújulást jelentsen számotokra. Új egyházi év kezdődik, új ember szülessen bennetek. Törekedjetek levetni hibáitokat, bűneiteket, önzéseteket, önszereteteteket, és kérjetek a Szentlélek Istentől erényeket a lelketekbe:
  • 1) Lelki tisztaságot: hogy ne essetek vissza ugyanabba a bűnökbe, hogy a legkisebb bűnt azonnal bánjátok meg, hogy nagyon gyakran végezzetek szentgyónást.
  • 2) Kérjetek szeretetet: tegyetek jót mindenkivel, bocsássatok meg mindenkinek, szeressétek ellenségeiteket is.
  • 3) Kérjetek alázatot: Tudatosítsátok magatokban, hogy minden erényetek Isten ajándéka.
Ezek a legszebb és legértékesebb születésnapi ajándékok Jézusomnak.
Adventkor nem csak Megváltótok születésnapjára készültök és várakoztok, hanem az Úr Jézus 2. eljövetelére is. Mondogassátok gyakran: Jöjj el, Uram, Jézus, jöjjön el a Te Országod! Most és itt a templomotokban kérlek benneteket, hogy ezt együtt és hangosan 3-szor mondjátok el Velem: JÖJJ EL, URAM, JÉZUS, JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!!! Ezután így köszönjetek egymásnak: MARANATHA, ami azt jelenti: Jöjj el, Uram, Jézus!
Kedveseim! A végső időkben éltek. Csak hívogassátok! Hamarosan el fog jönni angyalaival és szentjeivel nagy isteni dicsőséggel és hatalommal, hogy a Föld megtisztítása után elhozza nektek az Új Világot. Ott nem lesz szomorúság, szenvedés, betegség, halál, béke és szeretet uralkodik. Jézus lesz a királyotok és Én a Királynőtök. Ott fogunk Szent Fiammal lakni köztetek. Szemtől-szembe láthattok minket. Nem fogtok ráismerni a Földre: félig mennyei, félig földi elemekből fog állni. Gyönyörűek és érintetlenek lesznek a folyók, tavak, tengerek, erdők, rétek és a virágok. Mindenkinek mindene meglesz, amire csak szüksége van. A Sátán meg lesz láncolva és be lesz zárva a pokolba, és ezért senki nem tud bűnt elkövetni, nem lesz kísértés.
Most megkérem eszközömet, hogy olvassa fel a nagyfalui Madarász Éva választottunk könyvéből a neki adott látomást az Új Világról (47.old.).
Drága Kincseim! Addig, míg tart a tanítás itt állok Évám mellett, s mikor elkezditek imáitokat együtt mondom veletek. Így engesztelésetek értéke nagyra nő. Minden egyes szándékotokat felajánlom a Mennyei Atyának, és Ő meghallgatja kéréseiteket. Éva kezét keresztül édesanyai áldásomat adom rátok.
2008.december 15. hétfő

2008. december 15., hétfő

A pelenkától a puskáig

Hogyan próbálják átvészelni az amerikai cégek a válságot?
 
A 2001. szeptember 11. után Tom Engelhardt hírleveleként indult, majd a Nation Institute támogatásával működő internetes kritikai tallózó-elemző TomDispatch társszerkesztője, Nick Turse nemrégiben könyvet írt az amerikaiak hétköznapi életének „militarizálódásáról". Alább ismertetett  cikkében azt feszegeti, hogyan próbálnak boldogulni a gazdasági válság közepette azok az amerikai vállalatok, amelyek ma is részei, illetve korábbi szállítói a hadsereghez kötődő ipari „komplexumnak".
Régebben is e komplexumhoz tartoztak olyan cégek (például a General Motors vagy a Ford), amelyek termékei mindennaposnak számítottak az amerikai háztartásokban, miközben - ahogyan Eric Prokosch fegyverszakértő mondja - kidolgozták „a gyilkolás technológiáját". Idővel közülük sokan felhagytak a „halálos fegyverek" gyártásával, de a védelmi minisztérium beszállítói maradtak.
Ma is akad a fogyasztói kultúra neves vállalatai között olyan, amelyik katonai megrendeléseket teljesít: az Apple, a Nestlé, a Heinz, a Procter & Gamble vagy a Walt Disney Company. Ezek a cégek azonban a katonákat is csak mindennapi cikkekkel látják el, a fegyvergyártásban nem vesznek részt. Némiképp beárnyékolja azért például a Whirlpool múltját, hogy 1957-ben minden korábbinál hatásosabb, több ezer nyíllövedékkel (flechette) töltött gránátot fejlesztett ki az amerikai hadseregnek, amelyet a vietnami háborúban is bevetettek. Ma szintén csak konyhai gépeket szállít a katonáknak.
Akad azonban olyan vállalat is, amely nem szakította meg több évtizedes kapcsolatát a hadiiparral. A National Presto Industries kuktagyártással kezdte, majd a második világháborúban sokmillió dolláros szerződés keretében gyújtószerkezeteket készített a hadseregnek, és 1953-ban külön üzemet épített a tüzérségi lőszerek előállításához. Egy válságidőszakot átvészelt, amikor 1959-ben elveszítette a katonai megbízásokat, de a vietnami háború újra fellendítette az üzletet. A háború véget ért, és közpénzből tartották fenn a „takarékra állított" üzemet, de a cég is igyekezett visszatérni a konyhagépek piacára: olajsütőt, salátadarabolót, krumplihámozót gyártott. Később, amikor ez nem hozott elég pénzt, ismét a jövedelmezőbb hadiipar felé fordult, kisebb lőszergyártókat vásárolt fel. Miközben az inkontinenciával küszködő felnőtteknek kezdett pelenkát gyártani, 2005-ben ismét szerződött a Pentagonnal, lőszereit Irakban és Afganisztánban is használják. A háború újra fellendítette az üzletet.
Egy-egy vállalat (például a napalmgyártó Dow Chemical) nehezen szabadul „rovott múltjától", pedig már rég kiszállt a fegyverüzletből, és átengedte a terepet az igazi „halálkalmároknak" - olyan cégóriásoknak, mint a Lockheed Martin és a Boeing. Turse (aki alaposan feltérképezte a hadiipari komplexumot) felveti, hogy a mai, válság sújtotta gazdaságban az adófizetők pénzéből újra sok juthat a Pentagonnak. Nagy a kísértés, hiszen a házi eszközöket gyártó Presto épp a harcászati felszerelésekből gazdagodott meg a Bush-korszakban, és az előbb említett óriásokkal ellentétben részvényei ma többet érnek, mint valaha. Ez talán arra készteti a többi vállalatot is, hogy (ismét) beszálljanak a fegyverjátékba. Alig néhány hete a három nagy autógyártó érvelt azzal, hogy ha nehéz helyzetükben nem kapnak állami támogatást, akkor veszélybe kerülhet a nemzetbiztonság. Mindaddig, amíg szükség van ilyen termékekre és szolgáltatásokra - mert az adófizetők nemcsak pelenkát vagy salátakaszabolót vesznek ezektől a cégektől, hanem hagyják, hogy Amerika külföldön háborúzzon -, nem hiába reménykednek a vállalatvezetők a fényes jövőben.

http://www.tomdispatch.com/post/175014/nick_turse_back_to_the_future_with_the_complex_

2008. december 14., vasárnap

A fénykereszt felszentelése


2008.december 13-án délelőtt a Magyarok Nagyasszonyának Szent Korona Lovagrendje tagjai adakozásából fénykeresztet állított a kútvölgyi engesztelő kápolna udvarán. A kertben főtisztelendő Regőczy István atya által kijelölt helyszínen történt felállítás utáni mérésnél az alábbiak derültek ki:
1. A kereszt jobb karja pontosan a parlamentben lévő Szent Koronánkra mutat
2. A kereszt bal karja az Anna réti engesztelő kápolna alapkövére mutat
3. A kereszt É-i homloka a Nagykevélyen keresztül a visegrádi fellegvárra néz (itt őrizték a Szent Koronánkat)
4. A kereszt D.-i homlokzata Kiskunlacházán keresztül Sükösdre tekint. (Jézus üzeneteinek helye "Vállaljatok fel engem és a többi az én dolgom...")

A felállított kereszt magassága 7.38 m (Jézus keresztje a Golgotán 738 m magasan állt). A kereszten nincs corpus, mert a dicsőséges eljövetelt hirdeti. A világon több, mint 7000 fénykereszt van, hazánkban ez a negyedik, mely emeltetett. 2000 november 15-én II. János Pál áldását adta mindazokra akik e kereszteket felállítják. Több jelentés érkezett a fénykeresztek közelében elhárult természeti katasztrófákról, mint tájfun, forgószél, stb.