Szerte Európában megkülönböztetik az államok az egyházakat. Több országban ráadásul államegyház van, és mindez nincs a vallásszabadság kárára. Európai körképünk az egyházügyi törvényekről.
A Magyarország elleni külföldi sajtótámadások egyik visszatérő vádja, hogy korlátozza a vallásszabadságot az új magyar egyházügyi törvény, ráadásul azáltal is diszkriminál, hogy különbséget tesz egyház és egyház közt. Az „egykori demokratikus ellenzék résztvevői” például
nyílt levelet írtak még augusztusban Viviane Redingnek, az Európai Bizottság alelnökének és a jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős európai biztosnak, valamint Thomas Hammarbergnek, az Európa Tanács Emberi Jogi Biztosának, mivel úgy látják, hogy a törvény megsértette „az állam és az egyház elválasztásának demokratikus normáit”, mivel „a törvény rendelkezése szerint a jövőben az Országgyűlésben ülő politikai pártok szavazata dönt majd az egyes egyházak elismeréséről”. Szerintük „a vallások szabadságának és egyenlőségének leplezetlen megsértésén túl az új törvénnyel nyíltan megtagadják a vallási és a politikai intézmények különválasztását is, amely a húsz évvel ezelőtti demokratikus átmenet egyik vívmánya volt.”
Schanda Balázst, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának dékánját arra kértük, segítsen nekünk tájékozódni a kérdésben: hogyan szabályozzák az egyházak, vallások helyzetét Európa országai? Mint elmondásából kiderült, alapvetően háromféle modell létezik: ahol semmilyen formában nem ismerik el az egyházakat (ilyen Európában tulajdonképpen csak Franciaországban van), ahol államegyház van, és ahol bizonyos kritériumok alapján tekint egy vallási csoportosulást egyháznak az állam.
A tájékozódáshoz segítségül hívtuk Csiziné dr. Schlosser Annamáriának a témában született, 2011-es
doktori értekezését is. Mindenesetre Schanda elmondása és ez alapján elmondható: az Európai Unió a lisszaboni szerződés 17. pontja alapján tiszteletben tartja a nemzeti szabályozást, emellett elkötelezte magát az egyházakkal folytatott párbeszédre. A strassbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság (EEJB) esetjogából pedig leszűrhető, hogy elismeri „az államok jogát arra nézve, hogy eltérő társadalmi szerepű vallási közösségek számára különböző jogi kategóriákat hozzanak létre”.
Teljes elválasztás és államegyházak
Franciaországban – vázolta fel Schanda Balázs – minden egyház egyesületként működik az 1905-ös szeparációs törvénynek köszönhetően, a katolikus egyházmegyék például egyházmegyei egyesületként vannak bejegyezve, melynek elnöke a püspök. Ugyanakkor a vallási és egyházmegyei szervezetek adókedvezményben részesülnek, 2001-ben pedig törvényt fogadtak el a szektákról. Ezért mondható, hogy Franciaország nem ismeri el vallásnak a szcientológiát, mivel megvonták tőlük ezt a támogatást.
Ehhez hasonló rendszer csak az Egyesült Államokban működik, ahol a kérdés az: kinek van adókedvezménye. A szcientológusok például előszeretettel hivatkoznak rá, hogy az Egyesült Államok egyházként ismeri el őket, hiszen részesülnek az egyházaknak nyújtható adókedvezményben.
Anglia államegyháza az anglikán egyház, melynek feje az uralkodó. Minden más vallás és felekezet egyesületi formában működik, nincs külön egyházi státusz, sem közjogi elismerés, csupán magánjogi. Ugyanakkor az anglikán egyház sem kap sok állami támogatást, amit kap, azt leginkább műemlékvédelemre és hasonlókra kapja. Államegyház van Izlandon, Dániában, Norvégiában, Finnországban (utóbbiban kettő is), Máltán és Görögországban.
Államegyházak Európában:
Dániában az evangélikus népegyház az államegyház, emellett még három típusba sorolják a vallási közösségeket: elismert közösségek, házasságkötés jogával bíró közösségek és elismerés nélküli közösségek. „A 2. szerinti elismerésről az egyházügyi miniszter dönt, feltétele, hogy a közösség világos szervezeti struktúrával, képviselővel és megfelelő létszámú tagsággal rendelkezzen, továbbá vallásos tanai és rítusai legyenek. A bejegyzett közösségek adókedvezményben részesülnek. A népegyház tagjai létrehozhatnak független közösségeket is, melyek a többi vallási közösségekhez képest néhány speciális joggal bírnak” – írja doktori dolgozatában Csiziné.
„Norvégiában a norvég evangélikus-lutheránus egyház az államegyház. A többi vallási közösség külön törvény alapján szerezhet jogalanyiságot. A nyilvántartásba vétel nem kötelező, néhány külön jog jár vele (pl. temetőfenntartás). A közösségek szabadon eldönthetik, hogy országos szinten egységesen regisztráltatják magukat, vagy tagközösségeiket külön-külön. A hitelvek bemutatása szükséges a bejegyzéshez. A nyilvántartást a megyei kormányzó vezeti. Az állam anyagi támogatást valamennyi egyház számára egyenlő formában, a hívők regisztrált létszámának arányában biztosít. Az állami egyházjog reformja az utóbbi években napirenden van.”
Finnország két államegyháza a finn evangélikus és az ortodox egyház. Ezek közjogi személyek, a többi egyház magánjogi alapon működik. „Céljuk nem lehet elsősorban gazdasági jellegű. A minimális alapító létszám 20 fő. A vallási közösségek egyesületi formában is működhetnek, de az egyházi jogalanyiság előnyökkel jár.”
Az izlandi alkotmány 62. pontja úgy fogalmaz: „az Evangélikus Luteránus Egyház Izland államegyháza, és ezért az állam védi és támogatja. Ezt törvényileg lehet megváltoztatni.” A következő pont hozzáteszi: mindenki olyan vallást követ, amilyet szeretne, és nem kötelezhető semmilyen hit és rítus követésére. Azonban aki nem az államegyház tagja, annak az egyházi adónak megfelelő összeget az Izlandi Egyetem javára kell megfizetnie.
„Görögországban az ortodox egyház az államegyház, az ortodoxia az uralkodó vallás. A többi közösség magánjogi egyesületként működhet, ezen túlmenően a jogállásukra vonatkozó szabályozás partikuláris, szétszórt, gyakorlati nehézségeket okoz alkalmazásuk pl. a katolikus és az evangélikus egyház esetében. Számos külön törvény vonatkozik a muzulmán és zsidó közösségekre. Az alkotmány értelmében a kultuszszabadság az „ismert” vallások számára garantált, a tanok, rítusok nem lehetnek titkosak. Az istentiszteleti helyeket a miniszter engedélyezi, tiltott a prozelitizmus (hittérítés)Az EEJB többször elmarasztalta Görögországot a vallásszabadságból fakadó kollektív jogok megsértése miatt.”
„Máltán a római katolikus az államvallás, az egyház és az állam kapcsolata szoros. Az alkotmány garantálja a lelkiismeret és a vallásgyakorlás szabadságát, az egyéb vallási közösségeknek sem engedélyeztetni, sem nyilvántartásba vetetni nem kell magukat, a magánjogi jogképesség biztosítva van számukra, de speciális sui generis jogi kategória nincs.”
Többszintű modellek
Közép-Európában a leggyakoribb – mutat rá a dékán – a kétszintű szabályozás modellje, ami azonban hosszú történelmi fejlődés eredményeként alakult ki. A legtöbb esetben az egyházak közjogi elismerést is nyerhetnek, azaz külön kategóriaként tekint rájuk az állam (sui generis jogalanyok). Ezek általában úgy alakultak ki, hogy eleve volt egy szűk kör, az állam által elismert egyházak szűk köre, ami alá nyitottak egy „második
ligát”. Ez a történeti szempont sokkal hálásabb, mint a mostani magyar szabályozás esete, ami egy liberális, egyszintű szabályozást szűkít és tesz kétszintűvé. A legtöbb esetben úgy alakították a szabályozást (például Csehországban, Romániában vagy épp Ausztriában), hogy a felső körben benne maradjon az, aki benne volt, és oda más ne is nagyon kerülhessen be. Mindenki más a „B-kategóriára” pályázhatott.
Az új magyar egyházügyi törvény Schanda Balázs elmondása alapján azonban pont fordítva működik: az
1990-es szabályozás talán a legliberálisabb volt Európában, és emiatt egyszerűbb volt egyházat alapítani, mint egyesületet. A 2012. január elsejével életbe lépett
új törvény leginkább az osztrák, a német és a litván szabályozásra hasonlít. De különbséget tesz elismert és nem elismert egyházak közt az említetteken túl Ciprus, Lengyelország, Olaszország, Portugália és Szerbia is. Belgiumban például öt egyház és az ateista humanista szövetség élvez törvényileg elismert státuszt, mások magánjogi személyként, közhasznú egyesületként működhetnek.
Többszintű modellek Európában
Ausztriában 1998 óta két, 2002 óta három formában működhetnek egyházak, írja Csiziné doktori értekezésének áttekintése: állami elismerés (rendelet által) közjogi jogállással, a köztestületek külön (sui generis) típusaként – ennek feltétele, hogy nem lehet az adott egyház tanítása jogellenes és erkölcstelen, valamint léteznie kell kultuszközösségnek. A „történelmileg elismert” egyházakra a Szentszékkel kötött megállapodás és külön törvények vonatkoznak. 1998 óta plusz feltétel „a népesség 2 ezrelékének megfelelő számú hívő, 20 éves fennállás, ebből legalább 10 év bejegyzett felekezeti közösségként” (ezt a feltételt 2010-ben az Alkotmánybíróság megszüntette a Jehova Tanúi küzdelmének eredményeként), „az anyagi források vallási célra történő felhasználása, pozitív hozzáállás az államhoz és a társadalomhoz, a többi egyházhoz fűződő <békés> viszony, amelyet az elismerést kérő nem zavarhat meg törvénybe ütköző módon.” 1998 óta a második kategória az egyházként el nem ismert vallási közösségek számára a magánjogi jogi személyiségű „felekezeti közösség”, amelyet a minisztérium jegyez be, és legalább 300 tagja kell, hogy legyen. Harmadik kategóriaként 2002 óta magánjogi egyesületként is működhetnek vallási közösségek.
Németországban vannak köztestületi jogállású egyházak, amely minősítést tartományonként lehet megszerezni, és feltétele bizonyos minimális létszám, illetve hogy ne helyezkedjen szembe az adott közösség az állam rendjével. Ezzel a státussal számos előny jár, például közszolgálati jogviszony, az állam által beszedett egyházi adó, adókedvezmények, autonómia. A második kategória a többnyire egyesületként működő, magánjogi alapon szerveződő egyházak.
Csehországban 2002-ben tízezerről háromszáz főre vitték le a minimális alapítói létszámot, és ekkor alakították ki az egyházi jogalanyiság kétszintű szabályozását is. „A jogok zömét, melyekkel a bejegyzett egyházak korábban rendelkeztek a <különös jogok> kategóriájába foglalták össze. Ezeket a bejegyzést követő 10 év elteltével szerezhetik meg az egyházak akkor, ha tagjaik száma a lakosságszám 0,1 százalékát (több, mint 10.000) meghaladja. A <különös jogok> közé tartozik az iskolai hitoktatás, állami támogatás, lelki gondozás a börtönökben és a hadseregben, polgári jogi hatással bíró házasságkötés, gyónási titok védelme (utóbbi akkor, ha azt az egyház több, mint ötven éve gyakorolja).”
Lengyelországban egyezmény (konkordátum, azaz a Szentszék és az állam közötti szerződés) és külön törvények szabályozzák tizenöt egyház és az állam kapcsolatát, a többi vallási közösség az 1989-es vallásszabadságról szóló törvény szerint működik. A visszaélések miatt 1998-ban 15-től száz főre emelték a minimumlétszámot. Észtországban öt különböző egyháztípus létezik, mint a közhasznú egyesületek speciális formái. A minimális alapítási létszám 12 fő, a bejegyzett közösségek adó- és más kedvezményekben részesülnek.
„Litvániában az egyházaknak három jogi kategóriája van: 1. a tradicionális vallási közösségek és egyesülések (utóbbiak legalább két vallási közösségből állnak), melyek Litvánia történelmi, szellemi és társadalmi örökségének részei (8) (…). 2. az államilag elismert vallási közösségek. Az elismerés feltétele, hogy a közösség tartozzon a társadalom történelmi, szellemi és társadalmi örökségéhez, és 25 éve rendelkezzen bejegyzett státussal. Az elismerést az igazságügyminisztérium véleményének kikérése után a parlament adja meg. Elutasítás esetén legkorábban 10 év elteltével lehet újabb kérelmet benyújtani. 3. az egyéb (nem tradicionális) vallási közösségek. Az elismert egyházak az alkotmány alapján jogi személyek. (…) A minisztérium vizsgálja a közösségek hitvallását is. Az első két csoportba tartozó közösségek szélesebb körben részesülnek állami támogatásban. Állami iskolában csak a tradicionális egyházak jogosultak hitoktatásra.”
Az új magyar törvénynek a dékán elmondása szerint valóban sajátos eleme, hogy az egyházi státust a parlament adományozza. Ez ugyanis Európában általában a kormány valamely szervére van bízva (kivéve a litvánoknál, ott az igazságügyi miniszter javaslatára úgyszintén a parlament dönt). Így ugyanis lehetőség van megtámadni a döntést a közigazgatási bíróságon, tehát van jogorvoslati lehetőség, míg a parlament döntése ellen nincs. Így a vallásszabadság megsértése miatti aggodalmaival nem is járna szerencsével valaki Strasbourgban, az emberi jogi bíróságon, a fair eljáráshoz való jog megsértésére hivatkozva viszont már lehet esélye. A döntés a rendszerváltás előtt, a diktatúra idején itthon is valamely kormányhivatal kezében volt (például az Állami Egyházügyi Hivatal kezében), más kérdés, hogy (túl a diktatúrán) közigazgatási bíráskodás nem létezett.
Ugyanakkor tévedés az a vélekedés, hogy az államilag el nem ismert egyházakat „betiltották” – figyelmeztet Schanda. A kultuszszabadság, az istentisztelet szabadsága megmaradt, és a vallási egyesületek is jogi személyiséget élveznek. Az elismerés elsősorban gazdasági előnyökkel jár. A 19. századi, 1894-es vallásügyi törvény, ami megkülönböztetett bevett és elfogadott felekezeteket, az ezen két kategóriába be nem kerülő, azaz a törvény által semmilyen módon el nem ismert vallási közösségeknek a kultuszszabadságot sem adta, meg, azok ugyanis nem tarthattak nyilvános istentiszteletet, csak magánjelleggel. A mostani szabályozás semmiféle hasonló korlátot nem állít.
Felhozható még a többszintű szabályozás ellen, hogy az „diszkriminatív”, hiszen így „többe kerül” azok vallásgyakorlása, akiknek a közösségét nem ismerte el az állam, hiszen például nem tud annak javára rendelkezni adója egy százalékáról. Schanda Balázs szerint az egyházak, felekezetek közti különbségtétel mégis elfogadható, ha a különbségeket az állam csupán elismeri, hiszen azokat nem az állam hozta létre, hanem kialakultak. Ahogy azonban közelítünk a személyhez, úgy egyre védhetetlenebb a különbségtétel. Azaz: az intézmények közti differenciálás nem problematikus, ez elsősorban amúgyis a közfeladatokban való szerepvállalás állami támogatását érinti. Az egy százalékos felajánlás lehetetlenné tétele viszont problematikusabb, hiszen az személyeket érint.
Írországban az egyházak önkéntes egyesületként működhetnek, a katolikus egyházról külön törvény rendelkezik. Luxemburgban hét egyház rendelkezik köztestületi státussal és részesül állami támogatásban, a többiek többnyire alapítványi formában működnek. Olaszországban három kategória van, hat egyházzal van állami megállapodás, amivel többletjogok járnak. A katolikus egyház közjogi jogi személy. Portugáliában 2001 óta több közösség is megkapott számos jogot, amit korábban csak a katolikus egyház élvezett. A katolikus egyházra továbbra is külön törvények vonatkoznak, az egyéb bejegyzett egyházak közül a „,meggyökeresedettek”, amelyeknek legalább 30 éve (vagy külföldön 60) kell működniük, számos előnyt élveznek. Romániában három kategória van, ahogy Szerbiában is. Svájcban minden kanton máshogy szabályozza a kérdést, van ahol a szigorú elválasztás elve érvényesül, de a legtöbben néhány nagy felekezet közjogi jogállással bír. Svédországban 2000-ben szűnt meg az evangélikus egyház államegyházi státusa, de továbbra is külön törvény szabályozza helyzetét. Szlovákiában húszezres taglétszámhoz kötik az állami elismerést (bejegyzést).
Végső soron a vita egyfajta címről, az egyház-mivolt tekintélyéről szól – tette hozzá a PPKE JÁK dékánja.
S hogy mindehhez hogy áll hozzá a katolikus egyház? A II. Vatikáni Zsinat Dignitatis Humanae kezdetű deklarációja a vallásszabadságról kiáll ezen érték mellett, és leszögezi azt is: „ha egy nép különleges körülményeinek figyelembevételével az állam jogrendje valamely vallási közösséget megkülönböztetett elismerésben részesít, ugyanakkor el kell ismernie és tiszteletben kell tartania minden polgár és vallásos közösség vallásszabadsághoz való jogát.” Schanda nem tapasztalt olyat, hogy a katolikus egyház más felekezetek háttérbe szorítására törekedett volna – azonban minden történelmi helyzetben törekedett és törekszik arra, hogy saját működésének szabadságát biztosítsa.
Szilvay Gergely/Magyar Kurír
Isten és egyház az európai alkotmányokban
Európai alkotmány-körképünk a Szentháromságra hivatkozó, valamely felekezetnek államegyházi vagy kiemelt státust biztosító alaptörvényekről.
A Legszentebb Háromság nevében, Akitől minden hatalom származik és Akire mint legvégső célunkra, mind a ember, mind az államok valamennyi tették vonatkoztatni kell, Mi, Írország népe, Alázattal elismerve valamennyi kötelességünket Isteni Urunknak, Jézus Krisztusnak, aki atyáinkat évszázados megpróbáltatásainkon át megtartotta, Hálásan emlékezve hősi és nem szűnő küzdelmükre nemzetünk jogos függetlenségének visszanyeréséért, A közjót keresve, az Okosságra, Igazságosságra és a Könyörületességre való tekintettel, hogy az egyén méltósága és szabadsága biztosítva legyen, az igaz társadalmi rendért, az ország egységéért, más nemzettekkel egyetértésben a következő alkotmányt fogadjuk el a magunk számára – ezzel a Szentháromsághoz írott verssel indul az ír alkotmány preambuluma.
De nem ez az egyetlen európai alkotmány, amely Istenre hivatkozik. A Keresztények Elleni Európai Intolerancia és Diszkrimináció Megfigyelőközpontja (
Observatory on Intolerance and Discrimination of Christians in Europe) egyik, az Európai Bizottság számára készült jelentésében, amely a Vallás a társadalomban (
Religion in Society) címet viseli, és az Európai Humanista Szövetség militáns ateista propagandáját hivatott ellensúlyozni, röviden idéz több alkotmányból is, például a németből, a svájciból, a görögből, valamint a fent említett ír preambulumból is.
A dokumentum, valamint a Konzervatórium egy, a témában készült tavaszi
összeállítása hozzáteszi: Görögországban, Nagy-Britanniában, Dániában, Norvégiában, Finnországban és Izlandon államegyházi státust élvez valamely felekezet, és Svédország is csak 2000-ben szüntette meg a Svéd Lutheránus Egyház hivatalos államegyházi helyzetét. Lichtensteinben, Monacóban és Máltán a római katolikus egyház az államegyház. Az olasz, az andorrai, a lengyel és a spanyol alkotmány pedig speciálisan kiemelt helyzetet biztosít katolikus egyháznak. De nézzük, a megfigyelőközpont rövid összefoglalóján túl mit találunk még az európai alkotmányokban.
A cikk elején idézett ír alkotmány közismerten tiltja az abortuszt, amely kitételt pár éve népszavazás erősítette meg. Leszögezi, hogy a család védelme „minden pozitív jog felett áll”, a család a társadalom elsődleges és alapvető egysége. Az állam védi a házasságot, mint amire a család épül.
Az írott alkotmánnyal nem rendelkező, alkotmányos monarchia Nagy-Britanniáról köztudott, hogy uralkodója, azaz II. Erzsébet egyben az anglikán államegyház feje is. Ezért van az, hogy ugyan nemrégen
módosították a trónöröklési törvényt, így már lehet uralkodó az is, akinek a házastársa katolikus, de az uralkodó maga anglikán kell, hogy legyen.
Az izlandi alkotmány 62. pontja úgy fogalmaz: „az Evangélikus Luteránus Egyház Izland államegyháza, és ezért az állam védi és támogatja. Ezt törvényileg lehet megváltoztatni.” A következő pont hozzáteszi: mindenki olyan vallást követ, amilyet szeretne, és nem kötelezhető semmilyen hit és rítus követésére. Azonban aki nem az államegyház tagja, annak az egyházi adónak megfelelő összeget az Izlandi Egyetem javára kell megfizetnie. (Izland, Norvégia, Lichtenstein, Monaco, Andorra és Svájc nem tagja az EU-nak.)
„Isten és az ember iránti felelősségének tudatában (…) a német nép…” – kezdődik a német alkotmány preambuluma. Az alkotmány hatodik, házasságra, családra és gyermekekre vonatkozó paragrafusa leszögezi, hogy a házasság és a család az állam különleges védelmét élvezi. A gyermekek felnevelése a szülők természetes joga – és kötelessége. Az állam ellenőrzi, hogy ezen kötelességének a szülő eleget tesz-e. A svájci alkotmány preambuluma pedig úgy fogalmaz: „a Mindenható Isten Nevében, a Svájci Nép és a Kantonok, a teremtésre vonatkozó kötelességeinek tudatában…”.
A Norvég Királyság alkotmánya, melyet utoljára 2007-ben módosítottak, miután deklarálja a vallásszabadságot, leszögezi, hogy a lutheránus vallásnak ezzel együtt az állam hivatalos vallásának kell maradnia, mi több, az ilyen vallású állampolgárok kötelesek gyermeküket is ezen vallásban felnevelni. A királynak is ezen vallást kell követnie (a képen V. Herold látható). A király szent, nem bírálható, nem vádolható. A dán alkotmány ugyancsak leszögezi a vallásszabadság mellett, hogy a dán evangélikus egyház államegyház, amelyet támogat az állam.
Az, hogy az alkotmány a vallásszabadság deklarálása mellett mégis „privilegizál” egy keresztény felekezetet, tulajdonképp bevett szokás. Az andorrai alkotmány a vallásszabadság elismerése mellett leszögezi, hogy a Római Katolikus Egyház „szabadon és nyilvánosan” tevékenykedhet, valamint „megőrzi különleges kapcsolatait és együttműködését az Állammal az andorrai hagyományokkal összhangban”. Az alkotmány elismeri a Római Katolikus Egyház és szervezetei teljes jogi képességét és az egyház saját belső jogát, és külön kiemeli, hogy a házassággal kapcsolatban elismeri a kánonjog civil jogi következményeit is. Továbbá leszögezi, hogy a hatóságoknak védeniük kell a családot, mint a társadalom alapegységét.
A spanyol alkotmány kijelenti, hogy egy vallás sem államvallás, ám a vezetőknek figyelembe kell vennie a „spanyol társadalom vallásos hitét”, és ezért együtt kell működniük „a Katolikus Egyházzal és más felekezetekkel”. A portugál alkotmány sok más európai alaptörvényhez (például az andorraihoz) hasonlóan különleges védelemben részesíti a családot, a gyermekeket, az anyákat.
Az olasz alkotmány hetedik paragrafusa kijelenti: „Az Állam és a Katolikus Egyház független és szuverén a maga szférájában. Viszonyukat a Lateráni Szerződés szabályozza. A következő paragrafus kinyilvánítja a vallásszabadságot, majd hozzáteszi: „a katolikuson kívüli más felekezeteknek is joguk van az önszerveződésre…” Továbbá mindenkinek joga van vallása gyakorlására egyénileg és közösségben, privátim és nyilvánosan is, feltéve, ha az nem veszélyezteti a közerkölcsöt. Az olasz alkotmány védi „a Nemzet történelmi és kulturális örökségét”. A köztársaság a szöveg szerint „elismeri a családi jogait, mint természetes közösség, amely a házasságon alapul”. A gyermekek felnevelése és taníttatása a szülők joga és kötelessége. Az állam segíti a családalapítást, különös tekintettel van a nagycsaládokra, gazdasági intézkedések és támogatások által is.
De nézzünk szét Közép-Európában, a szomszéd népeknél is. A szlovák alkotmány preambuluma hivatkozik Cirill és Metód, továbbá a Nagymorva Birodalom örökségére, később pedig leszögezi, hogy az emberi életet már a születés előtt védelem illeti meg.
A lengyel alaptörvény leszögezi, hogy mind az Istenben mint az igazság, igazságosság, jó és szép forrásában hívő, mind az ilyen hitben nem osztozó, az egyetemes értékeket más forrásból levezetve tisztelő polgárok az Isten előtti, illetve a lelkiismeretből fakadó felelősség tudatában fektetik le az alkotmányt. A 25. paragrafus pedig a vallásszabadság kinyilvánítása mellett leszögezi, hogy a Lengyel Köztársaság és a Római Katolikus Egyház kapcsolatait az állam és a Vatikán közti egyezmény szabályozza. A 18. paragrafus szerint a „házasság, ami egy nő és egy férfi szövetsége, valamint a család, az anyaság és a szülői lét a Lengyel Köztársaság védelme alatt áll”.
A bolgár alkotmány, miután kinyilvánítja a vallásszabadságot, valamint az egyház és állam szétválasztását, a 13. paragrafusban leszögezi, hogy a „keleti ortodox kereszténység a Bolgár Köztársaság hagyományos vallása.” A következő pont szerint „a család, az anyaság és a gyermek a társadalom és az állam védelme alatt áll”.
A görög alkotmány az írhez hasonlóan a „Szent, Egylényegű és Oszthatatlan Szentháromság nevében” született. A harmadik paragrafus leszögezi, hogy
„Görögországban az uralkodó vallás Krisztus Keleti Ortodox Egyháza. A Görög Ortodox Egyház, fejének elismerve Urunkat, Jézus Krisztust, doktrinálisan egységben van Krisztus Nagy Konstantinápolyi Egyházával és Krisztusnak az ugyanazon tanításhoz tartozó minden más egyházával, amennyiben ingadozás nélkül betartják – mint ahogy ezt teszik – a szent apostoli és zsinati kánonokat és szent hagyományokat (…).” Ezután a szöveg közli, hogy a Szentírás szövege megváltoztathatatlan, és azt a görög egyház jóváhagyása nélkül nem lehet lefordítani más nyelvre. A görög alkotmány ugyancsak deklarálja, hogy „a család, amely a nemzet megőrzésének és haladásának sarkköve, a házasság, az anyaság és a gyermekkor az állam védelme alatt áll”.
A máltai alkotmány második pontja kijelenti: „Málta vallása a Római Katolikus Apostoli Vallás. A Római Katolikus Apostoli Egyház vezetőinek joga és kötelessége, hogy tanítsák, mely alapelvek jók és melyek rosszak. A Római Katolikus Apostoli Hit tanítása minden állami iskolában kötelezően oktatandó."
Szilvay Gergely/Magyar Kurír
Nálunk
még újdonságnak számítanak, de a skandináv országokban gazdaságosságuk
és hatékonyságuk miatt már rendkívül elterjedtek az úgynevezett
tömegkályhák és a tömegtűzhelyek.