Szili Sándor: Kitartani!

Panaszkodásnak és nyögésnek
Ma nincs helye! Ma nincs Önérdek!
Egy kötelesség a mai;
Kitartani!

Hogy elkopott a cipőd sarka;
Hogy nincs jegyed kenyérre, vajra;
Hát ez is oly nagy valami!?
Kitartani!

Házak romokká dűlnek össze?
Csak a Haza álljon örökre
S templomainak tornyai!
Kitartani!

Az ellenséged buldog fajzat
Csak azt lesi, hogy hol haraphat;
Ki akar végleg irtani!
Ezért kell most kitartani!

Magyar vagy? Sorsod mindig ez volt;
Fejed felett a vész, ha tombolt
Törni, de meg nem hajlani!
Kitartani!

Mesék, regékre hát ne hallgass,
Mert nem segít a csodaszarvas,
Ha fénylők is a szarvai!
Csak egy segít: kitartani!

Szűnjön meg hát az ősi átok
A pártütés! Ha összeálltok
Itt senkise tud ártani...!
Kitartani...!

Volt egy idő, mely gyáván fújta:
Nem kell a kard! Nem kell a puska!
Térdet, fejet kell hajtani!
Nem kell a frontot tartani!

S ezért lettünk csonka ország!
A hitünket is elorozták
A Belzebub bitangjai...!
Azért kell most kitartani!

Hogy ez a sors újból ne érjen!
Keresztül minden szenvedésen
Egy szónak kell visszhangzani:
Kitartani! Kitartani!

Összetartás, 1944. november 5.

Hogyan lettem katolikus? -- egy egykori agnosztikus vall megtéréséről

A hit évéhez közeledve néhány személyes megtérés történetét ismertetjük, egykori ateisták, újpogányok, buddhisták, muzulmánok, zsidók, protestánsok interneten közzétett tanúságtételei alapján.

Chad Torgerson

Chicagóban nőttem fel, evangélikus családban. Szüleim nem voltak igazán lelki beállítottságúak, de fontosnak tartották, hogy megismerjem a kereszténységet - hogy azután magam döntsek a hit kérdésében. Konfirmáltam, aztán nem mentem vissza többé.

Éveken át agnosztikus voltam. A vallásnak nem láttam értelmét. A tudományban hittem, és a tudomány látszólag homlokegyenest ellenkezett azzal, amit a hittanórán tanultam. Elemző gondolkodásom mind közelebb vitt a tudományhoz és mindjobban eltávolított a hittől. Hogy hinni tudjak Istenben, létének bizonyítékára lett volna szükségem. Mivel nem találtam, a középiskola végére az agnoszticizmustól a teljes cinizmusig jutottam.   

Középiskola után az életem kicsúszott a kezemből. Sorozatos botlásaim, rossz döntéseim kétségbeesésbe kergettek. Depresszióval küszködtem, de konok maradtam, míg egy alkalommal fel nem adták nekem a leckét. Egy mélyen hívő szabadkeresztény lány, akivel jóban voltam - s akinek sokszor gúnyolódtam a hitén, kétségbe vonva annak tanítását -, megkérdezte: „Chad, olvastad te egyáltalán a Bibliát?” Persze, hogy nem; kinek van arra ideje? – Megmondtam neki, mire azt felelte: „Majd miután elolvastad, akkor vond kétségbe, amiben hiszek.”

Az a lány nem is tudja, hogyan változtatta meg az életemet ez a bölcs válasz. Önfejű huszonévesként elhatároztam: bebizonyítom, hogy nincs igaza. Feltettem magamban, hogy elolvasom a teljes Bibliát, hogy több érvem legyen ellene. Ellenérvek helyett azonban olyan igazságra leltem, mint soha azelőtt.  

1997 őszén neveztem magam először kereszténynek. A következő tizenkét évben – részben a katonaság kötelékében – bejártam a világot. Minden költözéskor új egyházban – többnyire szabadkeresztény gyülekezetekben – próbáltam otthonra lelni, de mire sikerült volna, mennem kellett tovább. Végül hazakerültem a szülővárosomba. Jó volt újra otthon lenni, szeretteimmel. Egyházi közösséget azonban, ahol igazán otthon éreztem volna magam, továbbra sem találtam.

A Katolikus Egyházzal kapcsolatban mindig elég cinikus voltam. Katolikus ismerőseimmel a beszélgetések hamar hitvitává fajultak. Önfejűségemben igazán sohasem voltam nyitott arra, amit mondtak. Megvolt a magam felfogása, amin senki ne változtasson. Ez saját bibliaértelmezésemen alapult, amit egyik-másik mai prédikátor tanításával ötvöztem.

Ezekből a tanításokból azonban hiányzott a teológiai mélység. Valamiféle „jóléti” teológiát közvetítettek, a kemény igazságokról viszont hallgattak. Mélyebb hit után kutatva lassanként eltávolodtam a modern felekezetektől. Érlelődni kezdett bennem a gondolat, hogy talán ideje volna valami hagyományosabbat keresni; talán újra szemügyre vehetném a katolikus vallást.     

Egy hétvégén focimeccsre mentem a sógorommal a Notre Dame katolikus egyetem campusára. Lenyűgöztek az épületek, a freskók, de még inkább a közösség. Rengetegen imádkoztak a campus lourdes-i barlagjánál; mindenfelől érkeztek katolikusok, akik tanúságot tettek a hitükről. A meccs előtt a játékosok is szentmisén vettek részt. Ez volna a hívő közösség, amelyet kerestem? Nem állítom, hogy azonnal döntöttem, de reálissá vált a lehetőség.

Megállapítottam, hogy a környezetemben sok hívő ember katolikus, és érdekelt, hogy miért ragaszkodnak erősebben a hitükhöz, mint a többi felekezet. Elszántam magam a katekumenátusra. Gondoltam, kipróbálom, ártani nem fog; ha nem tetszik, legfeljebb otthagyom.

Rengeteg kérdésem volt, de mindegyikre választ kaptam a papoktól, katolikus családtagjaimtól, barátaimtól. Sok mindennek utánanéztem az interneten, a Katekizmusban, a Bibliában. S mindig vártam a pillanatot, amikor rábukkanok arra a hiányosságra, amitől hiteltelenné válik a Katolikus Egyház. Ám ez a pillanat sohasem jött el.

Elvégeztem a katekumenátust. Maradtak kérdéseim, de sokra választ kaptam. Közeledett a húsvét, döntenem kellett. Sokan már az elején meghozzák a döntést, és csak formálisan járják végig a katekumenátust. Számomra a katekumenátus az értékelés időszaka. Ezért minden témában elmélyültem, és ami még fontosabb, sokat imádkoztam. Biztos akartam lenni benne, hogy jó döntést hozok. A végén nem villogott fényreklám, hogy Légy katolikus! – hanem valami halkan megszólalt a lelkemben. Az életben olykor egy-egy ilyen halk suttogás válik meghatározóvá. Nagypéntekig adtam időt magamnak, hogy a Szentlélek segítségével felismerjem, hol vagyok igazán otthon. Másnap, húsvét vigíliáján befogadott a Katolikus Egyház.

Azóta sokat gondolkodom, elemzem újonnan felfedezett katolikus hitemet. Hogy mit látok? Mélységes teológiát. S miközben egyre többet tanulok a katolikus hagyomány nagy szerzőitől és tanítóitól, egyre jobban rajongok ezért a hagyományért. Felismertem, hogy sokan keresik hozzám hasonlóan az igazságot, a közösséget, Istent. Ezért 2011 februárjában elindítottam a WakingUpCatholic.com weboldalt, hogy másokkal is megosszam mindazt, ami velem történt. Az írás engem is gyarapít; mindennap tanulok valamit a hitről. A katolikus hagyományt, az ünnepektől a búcsúkig, szépség és kegyelem hatja át. Tíz évvel azután, hogy keresztény lettem, Krisztussal való kapcsolatom erősebb, mint valaha, és ezt a katolikus hit szépségének, mélységének, gazdagságának köszönhetem.

Forrás: whyiamcatholic.com
Magyar Kurír (mk)

Hit és gyógyulás útján

Egy szavazattal szavazták meg az abortuszt Uruguayban

A terhesség 12. hetéig legalizálta az abortuszt az uruguayi parlament – egy szavazattal. A szeptember 25-én, ékéső este tartott szavazáson ötvenen szavaztak a javaslat mellett és 49-en ellene. A legalizálásról azonban még a szenátusnak is döntenie kell.

Mindazonáltal Jose Mujica elnök, akinek eldöntheti, hogy aláírja-e a törvényt vagy sem, már korábban kifejezte támogatását az ügyben, írja a CNA ésa BBC.

A javaslat ellen több ezer abortuszellenes tüntető vonult fel a fővárosban, Montevideóban, a kongresszusi vita pedig tizenhárom órán át tartott.

A megszavazott javaslat szerint az abortuszra jelentkező nőnek meg kellene jelennie egy orvosokból és szociális munkásokból álló bizottság előtt, akik tájékoztatnák a veszélyekről, lehetséges következményekről és a beavatkozás menetéről. Ezután öt nap gondolkodási idő következne, ami után a jelentkező szabadon dönthetne arról, hogy továbbra is kéri a magzatelhajtást vagy nem.

Az orvosok, nővérek ugyanakkor jelezhetik, hogy lelkiismereti okokból nem vállalnak abortuszt, illetve abban való segédkezést, ezt pedig minden egészségügyi intézménynek tiszteletben kell tartania. A katolikus és más intézményeknek, amelyek elutasítják, hogy ilyen beavatkozásokat végezzenek náluk, kötelessége lesz a hozzá fordulókat felvilágosítani arról, hogy hol végeznek abortuszt.

Az uruguayi püspöki kar már többször felszólította a parlamentet, hogy utasítsa el az abortusz legálissá tételét. A kongresszus 2008-ban már ugyancsak egy szavazattal, 49-48 arányban megszavazta a törvényt, de az akkori elnök, Tabare Vazquez megvétózta azt.

Magyar Kurír

Az egészségügy felépítése átalakítás után

A közelmúltban Balog Zoltán bejelentette, hogy olyan átalakításra került sor az egészségügyben, amire 20 éve nem volt példa.

Először is, kinevezték a jó arcokat, akikkel lehet reklámozni a példátlan dilettantizmusukat. A jó arcokra leginkább azért lehet szükség, mivel alattuk egyre ingoványosabb a talaj. 20 évig arra volt példa, hogy háziorvosként az az általános orvosi oklevéllel rendelkező orvos dolgozhatott, aki általános orvostan vagy háziorvostan vagy belgyógyász szakképesítéssel rendelkezett. Most ez a példátlan átalakítás abból áll, hogy háziorvostan szakorvosi szakképesítés nélkül is elláthat háziorvosi feladatokat az a szakorvos, aki rendelkezik a következő szakképesítések bármelyikével:

-aneszteziológia és intenzív terápia
-arc-, állcsont-és szájsebészet
-belgyógyászat
-bőrgyógyászat
-csecsemő- és gyermekgyógyászat
-érsebészet
-fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás
-üzemorvostan
-fül-orr-gégegyógyászat
-gasztroenterológia
-geriátria
-gyermek-és ifjúságpszichiátria
-gyermeksebészet
-hematológia
-honvéd-, katasztrófa-és rendvédelem orvostan
-idegsebészet
-infektológia
-kardiológia
-klinikai onkológia
-mellkassebészet
-nefrológia
-neurológia
-ortopédia és traumatológia
-oxyológia és sürgősségi orvostan
-plasztikai-és égéssebészet
-pszichiátria
-repülőorvostan
-reumatológia
-szemészet
-sebészet
-szívsebészet
-szülészet-nőgyógyászat
-tüdőgyógyászat
-urológia

 Hatályos 2012. IX. 15-től. Megállapította: 22/2012 EMMI rendelet 14.§.

Most vagy a kórházból eljönnek a maradék orvosok háziorvosnak, vagy előbb-utóbb bárki elmehet orvosnak, lényeg, hogy be legyen töltve az állás, a többit majd elmagyarázzák a „jó arcok”, akik nem csak a MAGYAR egészségügy arcai, hanem az átalakulás arcai is!

Még ez alá is tudnak menni, miszerint bejelentették, hogy OKJ-s tanfolyamokon képeznének át nyolc általánost végzett tartós munkanélkülieket ápolóvá, és velük pótolnák azokat a magas szinten képzett, nyelvet beszélő ápolókat, akik egyre nagyobb számban hagyják el az országot.

Ehhez azért kellenek az arcok, lássuk be! Vagy ehhez már pofa kell?

Pilisi Zsálya

A Szentszék csatlakozott a diplomaták ellen elkövetett bűncselekmények megelőzésére vonatkozó egyezményhez

A Szentszék kinyilvánította, hogy a továbbiakban is hozzájárul a diplomaták ellen elkövetett bűncselekmények megelőzését és büntetését célzó globális elkötelezettséghez.

Szeptember 26-án Dominique Mamberti érsek, a vatikáni államközi kapcsolatok titkára az ENSZ Főtitkárságán letétbe helyezte azt az okiratot, amellyel a Szentszék csatlakozik a Nemzetközi védett személyek ellen elkövetett bűncselekmények megelőzéséről és megbüntetéséről szóló, New Yorkban 1973-ban elfogadott egyezményhez. A konvenció 1977. február 20-án lépett életbe.

A Szentszék e lépéssel a saját és Vatikán Városállam nevében kinyilvánította, hogy a továbbiakban is hozzá kíván járulni a diplomaták ellen elkövetett bűncselekmények megelőzését és büntetését célzó globális elkötelezettséghez. A csatlakozási okirat emlékeztet rá, hogy az emberek és népek közötti testvériség, igazságosság és béke értékei különösen fontosak a Szentszék számára. Ezek védelme és megerősítése megkívánja a jogrend elsődlegességét és az emberi jogok tiszteletben tartását.

A bűnügyi és igazságügyi együttműködésre vonatkozó egyezmények tényleges garanciát jelentenek a békét és az emberi méltóságot fenyegető bűntényekkel szemben. A döntés nemcsak azt teszi nyilvánvalóvá, hogy a Szentszék együtt kíván működni a diplomáciai testületeket megillető védelemben, „in primis” figyelembe véve a Szentszékhez akkreditált személyzetet, hanem a nemzetközi közösséget is segíti abban, hogy magas szinten tartsa az éberséget a terrorizmus veszélyeivel szemben.

A kezdeményezés része annak a már jó ideje tartó folyamatnak, amelynek célja, hogy a vatikáni jogrendet a legmagasabb nemzetközi normákhoz igazítsa a szóban forgó súlyos csapások kiküszöbölésére.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Óriási EU-pénz a dunai gátakra

25 milliárd forintot adott az EU a Duna árvízvédelmére. A vízügyesek nem is hajlandók másra gondolni, mint a gátak magasítására.

Szóba sem kerülhet a szűk árterek megnyitása, a folyó árvizének tározókba engedése, szétterítése - derült ki a gigantikus Duna Projekt tájékoztatóján. A magyar vízügy koncepciója továbbra is az árvizek minél gyorsabb levezetése az egyre magasabb gátak közé szorított folyón.

Soha annyi pénzt nem költöttek Magyarországon egyetlen árvízvédelmi projektre, mint a most induló, közel 30 milliárdba kerülő akcióra, amit 85 százalékban az Európai Unió finanszíroz. A pénzből 12 kilométernyi vadonatúj gátat építenek a Szigetközben, több helyen magasítják, erősítik a töltéseket, szilárd utat építenek a gátkoronán, árvízkaput kap a győri Iparcsatorna torkolata, felújítják a Sió-torok árvízkapuját, sok más fejlesztés és műtárgyépítés mellett. Ezek összesen 200 kilométernyi Duna-partot érintenek hat megyében.

A munkálatokat 2014 tavaszáig fejezik be.

Magyarországon átlagosan 2-3 évente van kisebb vagy közepes, 5-6 évente elég nagy és 10-12 évente durva árvíz. A kétezres években gyorsult a tempó, hiszen 2002-ben és 2006-ban is extra nagy áradás volt.

A projekt indulását ünneplő eseményen Molnár Béla, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója elárulta, hogy a következő nagy árvízvédelmi beruházást a Felső-Tiszára tervezik.

Láng István, az OVF műszaki vezérigazgató-helyettese azzal magyarázta, hogy a Duna árvizeit magas gátak és keskeny árterek építése helyett miért nem engedik ki időszakos tározókba, hogy ehhez a megoldáshoz két szigetköznyi területre lenne szükség. Arról nem esett szó, hogy önmagában miért riasztó gondolat két szigetköznyi méretű sekély tavak létrejötte.

A Tiszán az utóbbi években a gátverseny helyett, pontosabban mellette már átálltak az árvízi tározók építésére. Igaz, ott harmadannyi vizet kell hosszabb-rövidebb időre szétteríteni, mint a Dunán.

A gátak kiépítése előtt, de egy ideig még utána is a Dunán is úgynevezett fokrendszer működött, ami leegyszerűsítve azt jelentette, hogy bizonyos helyeken csatornát vagy nyílást vágtak az emelkedő víznek, hogy az szabadon kifolyhasson az ártérre, ahol halak szaporodtak benne, illetve az iszap megtrágyázta a földeket. Az ár elvonultával a víz a fokon keresztül visszafolyt a főmederbe.

(Sz.L. index)