2013. november 6., szerda

Természetjog Vácszentlászlón

Félresikerült lopási ügy borzolja a kedélyeket Vácszentlászlón, és az ügy kapcsán az országban. Legalábbis a "jogaikban veszélyeztetett" bűnözők kedélyeit. Elvégre jóformán szokásjoggá vált, hogy a bűnöző nyugodtan garázdálkodhat, a hatóság vagy fellép ellene, vagy nem. Amíg nem mészárolt le egy-két védtelen idős embert, vagy fiatal nőt, jellemzően inkább nem.
Vácszentlászlón azonban fordult a kocka. Egy borospincét rendszeresen feltörő, a hatóságok által felelősségre nem vont bűnöző ugyanis meg talált pusztulni, a felháborodott (!) hozzátartozók (akik a tolvajjal együtt itták magukat rendszeresen a sárga földig a lopott borral) szerint mérgezett bor miatt.
A vizsgálat még folyik, így a feltételezéseket semmilyen hivatalos adat vagy tájékoztatás nem támasztja alá. Mindenesetre érdemes elgondolkodni az eshetőségen.
Mi történt? Egy visszaeső bűnöző, akit a hatóságok hagytak szabadon garázdálkodni, bűnelkövetésből kifolyólag az életét vesztette. Kié a felelősség? A bűncselekményért - tudni illik a lopásért - a bűnöző mellett a hatóságoké, mert képtelenek megfékezni a bűnözést és megvédeni a lakosságot. A halálesetért pedig egyedül a bűnöző cigány a felelős, na meg a valószínűsíthető bűntársai.
A bűncselekménynek rendszeresen áldozatul esett gazda? Nos, ő felelősségre nem nagyon vonható semmiért. Persze ráverhetik az előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölést, de hát bizonyítsák rá a jámborra! Ő nem adott senkinek a kezébe mérget, sem ajándékba, sem megvételre, de még közterületre sem tette, felelőtlenség sem történt részéről. A saját tulajdonában lévő, zárt ingatlanban, a saját borával, azt csinál, amihez éppen kedve szottyan. Ha éppen kémiai tanulmányokat végez, kinek mi köze hozzá?
A hatóságoknak mindössze egyetlen feladatuk van. A tragikus véletlen folytán ismerté vált bűnöző korábbi cselekményeit felderíteni, és a hozzátartozóknak kiszámlázni a bűncselekmények által okozott károkat, valamint felderíteni és felelősségre vonna a bűntársakat.
A társadalom reakciója beszédes. Kommentár nélkül válogattunk a hozzászólásokból.
"az elhunyt rokona simán nyilatkozhat a sajtónak,igen lopunk igen abból a borból is ittam és semmi reakció a törvény részéről, szomorú és hol a rendőr mikor terrorizálja a falubelieket"
"tragikomikus, h ebben az országban a tolvaj panaszra mehet az ellopott áru minősége okán... :)"
"Sajnos ez lesz itt gyerekek szépen lassan. Besokall a jónép a jóléttől! A nagy szegénységre meg nyomorra rájön még a dolgozni tanulni nem akaró, de lopni képes "társadalmi réteg". Egy idő után bizony elege lesz mindenkinek abból, hogy nem az "arat aki vetett"! Így ha ezt az állambácsi nem képes megoldani..............már pedig nem képes , a következmények ilyen és hasonló szomorú cselekményekben fognak megnyilvánulni!!!"
"Az én kérdésem a következő:
Hol a rendőrség felelőssége?
Mert ugye ha mondjuk a harmadik lopásnál lecsukták volna -1,5-5 évre akkor most vígan el lenne Márianosztrán egyen szürkébe..."
"Az a legegyszerűbb, hogy kiteszi mindenki a borát az utcára, jól elérhetően, uniós megközelíthetőséggel, így legalább a zár, a kerítés épen marad.
És tolvaj embertársaink egészségére ia gondolni kellene!
És nem ám valami lőrét tessenek kitenni, hanem finom óborokat.
Mellé kis harapnivalót is, de legyen választék lisztérzékenyek meg cukorbetegek számára is, nehogy baja legyen szegény elkövető úrnak!"
"Végre a bűnözők is vállalják a tettük következményeit!!!!! Bement máshoz, így járt, ha nem ment volna, ma is élne....nem állíthatunk minden bűnöző mellé egy rendőrt....
Azért vicces, h az elkövetőnek több joga van mint a sértettnek...."
"Miért öntött fagyállót a borba a bácsi? Mert így volt kedve. A saját házában a saját borából a saját fagyállójából......ha szerelem a ház előtt a kocsimat nincs benne fék és ellopják,a majom meg feltekeredik egy villanyoszlopra akkor én megyek börtönbe?"
"Azt szeretném megkérdezni, hogy ha valakinek a lopott árucikkek minőségével van problémája az hová fordulhat?
Mennyen egyenesen a fogyasztóvédelmi hatósághoz, vagy tegyen rögtön rendőrségi feljelentést? "
"Bele kell törődnie a társadalomnak, hogy mostantól kezdve a lopás/betörés életveszélyes foglalkozás :)
Mert a rendőrtől nem félnek, a büntetéstől nem félnek, a börtöntől nem félnek. Azt gondolm a haláltól félnek, és ez lesz az igazi visszatartó erő."
"Ha valakinek a "foglalkozása" tolvaj, betörő és más emberek javaira, értékeire netán életére tör tisztában kell lennie azzal, hogy veszélyes "szakmát" választott és akár ott is hagyhatja a fogát.
Ezt hívják munkaköri ártalomnak."
Ha a hatóságok által megfékezni nem tudott bűnöző valóban a jogos védekezésnek esett áldozatul - feltételezve, hogy a hatalomgyakorlók olykor így vagy úgy befolyást gyakorolnak az igazságszolgáltatásra - most vakarhatják a fejüket a döntéshozók. Mert a regnáló kormányzat (bár korántsem lép - nem is léphet - fel olyan eréllyel és határozottsággal, mint tenné azt egy igazságos és idegen érdektől mentes rendszer hungarista kormánya) tisztában van vele, hogy a bűnözéssel és etnikai problémával robbanásig terhelt helyzet nem tartható, és a társadalomnak elege van. Így a tulajdonát védő ember elítélése tovább feszítené a húrt. Viszont az ügy igazságos - a természetjogot tiszteletben tartó - elbírálása magával vonhatja a hasonló fellépések terjedését. (Ami amúgy is csak idő kérdése.)
Tetszik, nem tetszik a nép önvédelmének feléledése természetszerű és elkerülhetetlen. Ha a papírjog nem működik, illetve nem nyújt védelmet, a szokásjog (gyakorlatilag a bűnözés szabad útja) igazságtalan, akkor idő kérdése a természetjog (az igazunk közvetlen és drasztikus érvényesítése) feléledése.
Juhász Pál


Gyanúsitott lett a borosgazda! Emberöléssel gyanúsitják

Emberöléssel gyanúsította meg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a 37 éves vácszentlászlói gazdát. P. Gyulát, aki – a gyanú szerint – fagyálló folyadékot öntött a borába, miután megelégelte, hogy egy tolvaj folyamatosan lop a pincéjéből. A tolvaj meghalt, miután megitta a mérgezett bort – értesült a HavariaPress. Október 27-én került több ember súlyos mérgezéssel kórházba a Pest megyei Vácszentlászlóról. A gyanú szerint mindannyian etilén-glikollal megmérgezett bort ittak. A bort egy 30 éves férfitól vásárolták, illetve kapták. A férfi lopta a bort egy helyi gazdától.
A gyanú szerint a borosgazda – megelégelve a sorozatos lopást – fagyálló folyadékkal megmérgezte a borát. A tolvaj több flakonnyit vitt el október 24-én a mérgezett borból, melynek javát maga megitta, a többit ismerőseinek adta. Mikor a férfi kórházba került, már olyan súlyos állapotban volt, hogy nem segíthettek rajta az orvosok. Több napig küzdöttek az életéért, de a férfi meghalt.
Az elsődleges orvosi vélemény szerint a mérgezést fagyálló, etilén-glikol fogyasztása okozhatta. A rendőrség az ügyben emberölési kísérlet gyanújával kezdett nyomozást, ismeretlen tettes ellen. Több helyen tartottak helyszíni szemlét, az így lefoglalt, különböző összetételű folyadékok vizsgálatára szakértőt rendelt ki a nyomozóhatóság. Szakértői vizsgálat tárgyát képezi annak megállapítása is, hogy az elhunyt férfi halálát pontosan mi okozta. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói november 7-én emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a gazdát, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. A férfit nem vették őrizetbe, szabadlábon védekezhet.
A rendőrség a hvg.hu-val azt közölte, hogy nem folytatnak nyomozást olyan ügyben, amelyet P. Gyula sérelmére követtek volna el, és a gazda az elmúlt három évben nem is jelezte egyszer sem a rendőrség felé, hogy meglopták volna.
(HVG)

Gazdag István: A "kréta-arcok" etnomazochizmusa

Nemrég közzétett és a Daily Mail által kommentált (2013. május 5.) statisztikák szerint a fehér britek tömegesen menekülnek el azokból a zónákból, ahol kisebbségbe kerültek. Az utóbbi évtizedben több mint 600 ezer fehér hagyta el Londont: 2001-ben a brit főváros lakóinak 58 százaléka volt fehér, 2011-ben már csak 45 százalékuk. Franciaországban hasonló folyamat zajlik: a nagyvárosok népi negyedei és külvárosai elveszítik fehér lakóikat, akik a vidéki és elővárosi övezetek fajilag homogén környezetét láthatóan előnyben részesítik a multikulturális olvasztótégellyel (melting pot) szemben.
Érthető módon a fehérek menekülése ("white flight") különösen azokat a körzeteket érinti, amelyeket szó szerint elözönlöttek a harmadik világbeli bevándorlók, és ahol ennek következtében az életmód teljesen elveszítette európai jellegét, sőt mi több, egy alternatív politikai és társadalmi rend váltotta fel a nemzeti kultúrát és a jogállamot.
Erre a jelenségre a globalista elitek primitíven leegyszerűsítő választ ajánlanak. Szerintük a gazdaság és csakis a gazdaság irányítja a világot, vagyis a növekedés visszatérte és a munkanélküliség csökkenése automatikusan a faji feszültségek feloldódását fogja eredményezni. Diagnózisukat a múlt század '30-as éveinek európai megrázkódtatásaira alapozták, amelyek szerintük kizárólag a korszak gazdasági válságának tulajdoníthatók, elfeledve a századforduló óta Európában zajló jelentős migrációs és demográfiai folyamatokat (mindenekelőtt a galíciai zsidók tömeges bevándorlását Közép-Európába), valamint következményeiket az érintett nemzetek identitására és kohéziójára.
A globalisták nem hajlandók olyannak látni világot, amilyen az valójában; nem akarják elfogadni, hogy mielőtt homo oeconomicus, vagyis termelési és fogyasztási tényező lenne, az ember először is politikai és társadalmi lény, egy közösség tagja, aki kötődik a saját egyedi kultúrájához. A csoportok együttélése szisztematikusan egy erőviszony függvénye. Azok a közösségek, amelyeket egymástól túlságosan eltérő értékek és kultúrák irányítanak, tartósan képtelenek a békés együttélésre: az immáron multikulturális európai társadalmak multikonfliktusos társadalmakká váltak. Letagadván az emberek közötti szociokulturális és etnikai határokat, hogy úgymond megteremtsék az "egyetemes békét", és hogy mesterségesen létrehozzák a gyökértelen "világpolgárt", a globalisták nolens-volens a faji összecsapások doktor Frankensteinjei lettek.
Ilyen körülmények között nem csoda, hogy sürgető igény mutatkozik a fehér férfiak megmentése iránt, leginkább ott, ahol momentán talán a legnagyobb veszélyben vannak, vagyis az Egyesült Királyságban. Ez nem vicc. A Les Échos francia pénzügyi napilap egyik cikke (2013. január 6.) arról számol be, hogy a brit oktatásügyi miniszter egyenesen etnikai kisebbségként szándékozik kezelni a bennszülött angolokat, így segítve elő az egyetemekre való visszatérésüket, ahonnan az utóbbi évek során szinte teljesen kikoptak.
Mostanra ugyanis az emberi-jogi lobbi kedvenc vesszőparipája, az etnikai kisebbségeket favorizáló pozitív diszkrimináció (affirmative action) olyan sikeresnek bizonyult az egykor "nagy" Britanniában, hogy a brit egyetemek tele vannak bevándorló fiatalokkal, többségükben lányokkal, miközben a népi osztályokhoz tartozó fehér fiúkból mutatóba is alig maradt. Komolyan felmerült tehát annak az igénye, hogy bevezetik a "szegény fehér fiúk" kvótáját a felsőoktatásban. A jelenség nem új keletű, hiszen egy néhány évvel korábbi felmérés már kimutatta, hogy közülük csak 6 százalék jut be az egyetemekre, szemben az etnikai kisebbségekből származó fiúk 26 és lányok 36 százalékával. Ráadásul a válság tovább erősítette ezt a tendenciát. Talán a britek kezdik végre felfogni, hogy az egyesek érdekében alkalmazott pozitív diszkrimináció valójában negatív diszkriminációt jelent másokkal szemben.
Ennek a fehérellenes rasszizmusnak már neve is van: ez a leukofóbia, és mint neologizmus a fehérek gyűlöletét jelenti. A széplelkek, akik mindig az élvonalban haladnak, ha az önkéntes vakságnak lehet hódolni, alig egy évtizede még felháborodottan utasították el az ún. külvárosi antiszemitizmus - azóta már teljesen nyilvánvaló - létezését. Ez a fajta rasszizmus szerintük csak az európai fehérek apanázsa lehet. Ab ovo lehetetlennek tartották, hogy arab vagy afrikai származású emberek antiszemiták vagy rasszisták legyenek, elvégre ők alávetettek és kizsákmányoltak. Ugyanazok, akik tegnap ezt a külvárosi antiszemitizmust tagadták, ma ugyanezen népességek körében a leukofóbia terjedését tagadják.
Mindeddig a tudományos szakirodalom csak az ún. uralmi rasszizmusról prédikált, a győztesek, a hódítók, az uralmon lévők rasszizmusáról, amely ideológiai és érzelmi kaucióként szolgál számukra uralmuk fenntartásához. Első európai példája a spanyol "vértisztasági" törvények, amelyeket a reconquista után léptettek életbe a nemzeti identitásra veszélyesnek tartott mór és zsidó kisebbségek, pontosabban azok látszólag katolizált (valójában azonban titokban az eredeti vallásukat gyakorló) elemei ellen. Az uralmi rasszizmus legismertebb múltbéli formája a nácizmus és a dél-afrikai apartheid volt, többé-kevésbé állami rasszizmusként funkcionálva, akárcsak egyébként napjainkban a cionizmus Izraelben.
Létezik azonban a neheztelés rasszizmusa is. A neheztelés (a nietzschei "ressentiment") az a fajta gyűlölet, amelyet a gyönge érez az erőssel vagy azzal szemben, akit annak tart. Ez az alávetett közösségek rasszizmusa az uralkodó közösségekkel szemben. Valójában a "kréta-arcok" gúnynévvel illetett fehérek szisztematikus és alkalomszerűen erőszakos gyűlöletéről van szó.
Az európai színes bőrű népességek körében tapasztalható "külvárosi" leukofóbia társadalom-lélektani szempontból a népi antiszemitizmushoz hasonlítható, amely ugyancsak a nehezteléses rasszizmus kategóriájába tartozik. A különbség csak annyi, hogy míg az utóbbi elítélendő és sok helyen büntethető is, addig az előbbiről tudomást sem akarnak venni, sőt gyakran maguk a fehérek bátorítják. Az eredmény magáért beszél. Nem csak a briteknél...
MD 2013. XI. 6.

Nicaragua lesz Panama II

Nicaragua megépíti a Panama csatornához hasonló, két óceánt összekötő csatornáját. A terv már egy száz évvel ezelőtti elképzelés, de a bekerülési összegek miatt eddig kivitelezhetetlen volt. Most egy Kínai cég jelentkezett, hogy 50 éves koncesszió fejében megépíteni a csatornát. A előzetes tervek és szándéknyilatkozatok aláírása után azonban kiderült, hogy a cégnek nincs ilyen fajta tapasztalata, és az előzetes számítások szerint a rendelkezésére álló összeg is kevés. A terv kivitelezése ugyanis legkevesebb negyven milliárd dollár lenne.
Nicaragua hosszas latolgatás után most Moszkvát kereste meg, hogy szálljon be az építkezésbe. Az elmúlt években ugyanis az orosz tengeri szállítás, valamint a hadihajók mozgása is jelentősen emelkedett. Így talán már Moszkvának is érdeke lenne a csatorna megépítésében, nem is beszélve a gazdasági jelentőségről. Egyes elemzések szerint a felmelegedés miatt megnyíló északi utak újabb alternatívát adnak a közlekedésre, így nincs akkora jelentősége az újabb csatornának, sokkal inkább a keleti régió és Kína gazdasági terjeszkedéséről, és befolyásának növeléséről lehet szó.
A csatorna azonban nagyon nagy dilemma elé állítja a mérnököket. Ugyanis a csatorna útvonala keresztül menne a Nicaragua Tavon, és amennyiben nem tudják valahogy megoldani, hogy a sós és édes víz ne keveredjen, súlyos ökológiai katasztrófát okozhatnak a világ egyik legnagyobb édesvízi tavában. A Nicaragua Tó önmagában is egy természeti csoda. Hajózásra sem kifejezetten alkalmas, arra is külön hajóutat kellene kialakítani, de ez a kisebbik gond. A Karib Tenger és a Csendes Óceán vízének ráengedése a tóra jelentené az igazi bajt. A tó élővilága kipusztulna, és megszűnne Nicaragua legnagyobb édesvíz készlete, veszélyeztetve a lakosság vízellátását is. Vagy pedig a kínai mérnököknek legalább akkora technikai csodát kellene művelnie, mint a világ legmagasabban futó vasútvonalának megépítésekor tették.
Hídfő.net

2013. november 5., kedd

VICSEK FERENC SZEMÉRMETLENÜL HAZUDIK AZ ATV-BEN

Kedden, november 5-én azt állította a telefonálós műsorban, hogy ne higgyük el azt a hazugságot, hogy nem volt svájci valuta a devizahitelek mögött. Vicsek megint hülyének vette a nézőket. Ha a bankok svájci valutában vettek volna föl hiteleket és azt adták volna svájci valutában hitelként a magyaroknak, akkor az tiszta ügy lett volna, mert a hitelt a mindenkori svájci kamat szerint kellett volna visszafizetni. A zsidó bankok csalása éppen abban állt, hogy semmi svájci valutájuk nem volt, ezt az átszámítást csak a csaláshoz használták föl, manipulált svájci árfolyammal. Időközben kiderült, hogy a külföldi bankok manipulálták a svájci valuta árfolyamát is.
Vicsek (képen) másik durva hazugságát egy telefonálónak mondta el, mintha a telefonáló nem mondott volna igazat. A panaszos azt mondta, hogy a banktól fölvett 11 milliós hitel összegét visszafizette és ezért még külön a bank 3 millió Ft kamatot kért. A panaszos azt sérelmezte, hogy a bank ezt a kamatból szerzett pénzt másoknak kiadja újra hitelre és így, ezzel a módszerrel sokszoros csalásos jövedelemre tesznek szert. Vicsek ezt cáfolta, pedig a telefonáló csak a valóságot mondta el, hogyan csalnak a bankok. Ha 1 %-os kamatra adnának hiteleket a bankok, akkor ilyen óriási csalásokat nem tudnának elkövetni. A korábbi kormányok azért is bűnösek voltak jó tíz évig, mert a Ft hitelt 40 % kamatra adták, a devizahiteleket pedig még ennél is nagyobb kamatra (100-150 %-ra), amit a csalással fölpumpált svájci árfolyammal értek el. Ha valaki nem így tudja a bankcsalások módszereit, írja meg nekünk. A telefonáló hivatkozott Ausztriára, ahol az állam megtiltotta hogy ilyen fajta devizacsalásos hiteleket csináljanak.

Ágyban, párnák közt fagyni meg

(Valóságnovella)
Nyugdíja pár nap alatt elfogyott. Kifizette a boltban a tartozásait kamatostól, a postán hatezer forintot hagyott a villanyszámlára, elküldött a fiának ötezer forintot a főváros egyik hajléktalanszállójára, végül az önkormányzatnál a kutyaoltás elmaradt összegét fizette be. Tervezte, hogy tüzelőt is vesz, de a pénztárcájában csak három darab ezres maradt egész hónapra. Vett a boltban fél kiló kenyeret és egy fél liter tejet is és lassan totyogott hazafelé a sáros úton. Az utat nézte mereven, nehogy elcsússzon. A szőke boltosnő ingerült volt, miután kilépett ajtón, mert megint szellőztetnie kellett a szerinte rossz szagú öregasszony után.
oldwoman
Sejtette, hogy talán érezni rajta a kihagyott tisztálkodásokat, azt, hogy nem fürdött hetek óta, de azért mégis azt gondolta, hogy tisztán tartja magát. Gondolni sem mert arra, hogy utána szellőztetni kell a boltban. Volt a házban fürdőszobája, de azt már nem tudta felfűteni, meleg vizet is csak a gázon melegített, ha mosakodott. A bojlert már régen kikötötték. Nem sokkal azután, hogy férje hazafelé jövet a munkából összeesett a buszon és vele már csak annyit közöltek, hogy egyedül maradt. Félretett pénzük egy része a temetésre és a sírkőre ment el, a maradékot, néhány tízezer forintot fiának a kezébe nyomta, aki lejött hozzá, de a gyerekkori haverok közt nem akart segélyes ingyenélő lenni, ezért visszament a fővárosba segélyes ingyenélőnek. Persze dolgozott volna a Laci, de nem kellett évek óta sehova. Erős volt, két kőműves keze alá dolgozott, attól sem ijedt meg, ha neki kellett a kőműves vagy a burkoló helyére állnia. Bármit elvállalt, mégsem kellett sehova. A menyére is mérges volt. Addig kellett neki a fia, amíg dolgozott Pesten, küldte a pénzt. Amikor nehéz helyzetbe került, akkor elzavarta otthonról és maga mellé fogadott egy fiatalabb férfit, akivel kiköltöztek a távoli angol fővárosba és még az egyetlen unokáját is magukkal vitték. Hónapok óta semmit sem hallott felőlük. Eleinte még telefonált néhányszor Lacika, hónapokig csak miatta tartotta meg a telefonelőfizetést, de aztán már nem csörrent meg a piros készülék. Sokat szomorkodott, bosszankodott. Félt attól, hogy ott abban a távoli nagyvárosban talán történt velük valami, sokáig csak azért nézte a híradót, hátha megtud valamit, hátha meglátja véletlenül egy híradásban az unokáját. Aztán egy napon a TV nagy durranással megadta magát. A szerelőt kihívta, de nem volt nyolcezer forintja a javításra.
Néhányszor megpróbált érdeklődni nászasszonyától, hogy mi van a volt menyével, unokájával, de az csak kapuban állva fogadta, nem hívta be, mint régen. Nem is mondott semmit, csak foghegyről annyit, hogy megvannak, ne aggodalmaskodjon, meg azt is hozzátette, hogy jelentkeznek majd, ha van velük valami. A sáros úton hazafelé totyogva sok gondolat kavargott a fejében, sok oka volt a szomorúságra, de ő vitte a sok terhet, amit az élet rárakott. Amióta elment a férje, azóta minden nehéz lett, elviselhetetlenül nehéz, de senkinek sem panaszkodott. Otthon gyorsan nyitotta az ajtót, rámordult a macskára, amiért az csak lassan ment be utána a konyhába. Vigyázott, hogy ne hűljön ki a lakás. A tűzhelyre tejet tett melegedni, vízzel felhígította, kenyeret aprított bele, de még mielőtt rendesen megmelegedhetett volna, ellobbant a láng. Először a macska edényébe rakott, majd vitt a hátsó udvaron fagyoskodó kutyához is. Sok nem maradt a lábas alján, de neki annyi is elég volt. Elgémberedett keze nem engedett fel. A langyos tej miatt felmelegedett a szájában a levegő és lehelete meglátszott a konyhában. Nagyon hideg volt a lakás minden pontján. Lekapcsolta a villanyt, kabátját a szék karjára tette, bebújt a paplan alá. Macska a lábához a gömbölyödött.
Nem tudott elaludni. A paplan alatt sem érezte, hogy átmelegedne. Fát kellene szerezzen, arra is gondolt, hogy kivágatja a nagy almafát, de az is pénzbe kerül, a gázpalack is. Összerándult a gyomra, mert eszébe jutott, hogy milyen kevés maradt a pénztárcájában. Eszébe jutott a fia, aki azon a kegyetlen helyen kell lakjon, az unokája, aki biztosan szomorú ott a messzeségben. Még kihajolt az ágyból a pohárért, a víz jéghidegen folyt le a torkán. Amikor végre elaludt, akkor is nagyon fázott. Arra gondolt, hogy holnap talán kisüt a nap és egy kicsit majd átmelegíti magát a teraszon. Szinte érezte a téli nap kellemes melegét a bőrén, látta a fényességet a lehunyt szempilláján keresztül. Szép álomba szenderült, együtt volt végre mindenki, akit szeretett. Furcsa volt, mégsem szólt egy szót sem. A jót ő pont úgy fogadta, mint a rosszat. Mosolygós beletörődéssel. Egyedül a férje miatt bosszankodott, amiért a buszról nem egyenesen hazafelé jött, hanem belépett a kocsmába egy pohár sörre. Aztán a szikrázó tavaszi napsütést lassan felváltotta a szürkület, egyre sötétebb lett és az utcai világítást sem kapcsolták fel. Áramszünet megint, csóválta a fejét álmában, aztán lassan elborított mindent a sötétség. Nem történt semmi különös. Sem indulás, sem megérkezés, csak a mélyülő sötétség.
A kutya két napon és éjszakán át vonyított a hátsó udvarban. A szomszéd ház évek óta üres volt, szemben már le is bontotta az önkormányzat a szétmálló vályogházat. A falugondnok, aki hétfőn az ebédet hozta, nem találta a kapun az üres ételhordót. Bekiabált, álldogált egy darabig, aztán félve belépett az udvarba, hangosan nyugtatva a szinte megbolondult kutyát. Amikor a konyha kilincsét lenyomta, tudta, hogy mivel fogja szembetalálni magát. A lassan kinyitott ajtón keresztül a macska rémülten szaladt ki az udvarra. Nem lépett be, az ajtót szélesre tárva fényt, téli meleg fényt engedett a konyhába. A sarokban lévő ágyon, félig kitakart, mozdulatlan test feküdt, lehunyt szemmel, arcán egyértelmű mosollyal. Édeskés illat lengett a levegőben, egy kanál és egy alumínium edény volt a konyha közepén a cementlapon, biztosan a macska verte le az asztalról.
Nem volt szükség önkormányzati temetésre. Az iratok közt minden költséget fedező pénzköteget találtak. Nem volt ráírva, hogy a temetésre lett félrerakva, de mindenki tudta, hogy csak azért lehetett ott. Fiát két napos keresés után találták meg. Közömbös hangon fogadta a hírt, de még aznap este hazaindult. Az éjszakai vonattal azonban nem jutott messzire. A fővárostól alig negyven kilométernyire leszállították a vonatról és minden kérlelés dacára fogdába zárták. Kihallgatása másnap délután kezdődött, pontosan akkor, amikor anyját utolsó útjára indítottak. Mindössze hárman álltak a felbontott sír előtt, ahová férje után most a feleség is megérkezett. Miután a betonlapot visszahelyezték, a polgármester a fejét csóválva lerakta a sírra a magával hozott virágot. Minden kész volt, már csak az évszám hiányzott az asszonynév mellől. A sírköves néhány nappal később fáradtan véste fel a 201x-es évszámot.
(R-H)

Ez "vonat" már elment...


Ez "vonat" már elment...Éves megemlékezésként túl vagyunk a Halottak Napján, leróva kegyeletünket elhunyt szeretteink sírjainál, megemlékezve eltávozott rokonokról, barátokról, ismerősökről és szívünkhöz közel álló, történelmünkből ismertekről, de elsősorban olyanokról, akiknek köszönhetően lehetőségünk van emlékezni rájuk, mert még élünk. Sajnos a Hallowin-őrület "játékos perverziója" fertőzésként hatol be a még érintetlen társadalmakba is. A koponyák és rothadó zombik felizgatják a lelkileg sérült, vagy lelketlen embereket, így a Halloween perverz szexuális orgiává vált! A Sátáni Biblia helyet a Halloween az egyik a két legfontosabb fesztivál közül a sátáni naptárban, miközben akár "HD minőségben" is, de torz gumiálarcok és valódi hús vér halottakban "gyönyörködhet" a szemlélő, mert a mindennapok részévé vált a hatalom által nyereségvágyból elkövetett erőszak. Az emberáldozat, a vér és szexuális orgazmus, október 28-tól november 1-ig, a druida Shamhain szüreti fesztiválja. A teokrácia, a rabszolga sorba taszított parasztság elleni terror párosult a tömeges emberáldozatokkal, amikor több ezer férfit, nőt és gyermeket élve elégettek az "ünnepen". Talán nem meglepő, hogy a gall druida tömeges áldozatok bemutatásának hagyománya feltámadt az Illuminátusok megjelenése és a francia forradalom alatt.

A Halloweent a luciferi gondolkodásmód önálló kezdeményezése kereteként tervezték. A megszállottság, a vágy és a halál lett a támasza a szórakoztató iparban. 1966 óta a perverz szex, az okkult csodálat "forradalma", a sorozatgyilkosok és elmebetegek társadalmi elfogadtatásának szimbóluma. Mindez azon célokat szolgálja, hogy a folyamat kiagyalói oly mértékben és minőségben mérgezzék a társadalmakat, mint ahogy teszik ezt az államilag üzemeltetett kábítószermaffián, a homoszexualitás népszerűsítésén, az emberi értékek devalválásán és felszámolásán keresztül, háborúkkal, tömeggyilkosságokkal, humanitárius cselekedeteknek beállított fosztogatásokkal, törvényesnek nevezett rablógyilkosságokkal. E tevékenység része az éhséglázadások kirobbanásához vezető, politikai, stratégiai okokból,
és nem utolsó sorban nyereségvágyból elkövetett időjárás befolyásolás is.


(Lekima, a szuper tájfun. SW-IR űrfelvétel készült 14:30 24 óra 2013. Hőmérséklet a szem fekvésében -123 ° C-on. Forrás: CIMSS / SSEC / WISC.)
A négy trillió dolláros "üzlet", a globális felmelegedési csalás jövedelmének felhasználása és szerkezeti jellege az Enron-botrány óta számottevően átalakult. A kezdeti, üzleti célú időjárás-módosítás már nem csak üzleti, de stratégiai fegyverré vált, bár nem csak arra használható. Október második felében még a japán szigeteket elérő szuper-tájfun várta, hogy a szigorúan titkos DARPA-projekt csapata akadályozza meg a pusztítást, nem hiába. A Tesla-technológia világszerte óriási érdeklődésnek és kutatás-fejlesztés szinten a lehető legnagyobb népszerűségnek örvend. Az emberiség túlnyomó része viszont nem annyira osztja ezt nézetet, amikor a bőrén kísérleteznek. A 2010. nyarán létrehozott orosz aszály, európai hideg, és az ausztrál árvizek, az arabokra és a Közel-Keletre nézve csúfos éhséglázadásokhoz, "Arab Tavaszhoz", majd Líbia kirablásához vezettek. Japán már 2011. március 11-én is megtapasztalta, mire képes a Tesla kutatások alapjain kifejlesztett HAARP-technológia, a múlthéten azt is, hogy a "Szuper-Tájfun" rejtélyes energiájú impulzusok hatására feloldódott a semmiben.

Persze, nem is véletlenül jött létre. A globális, vagy inkább globalista zsarolásról megbízható információt közölt a Veterans Today, és arról is, hogy a tájfun nem természetes eredetű, és megpróbálják felhasználni Japán ellen. Az alábbi felsorolás ismerteti a chemtrails segítségével végrehajtott támadást, amitől a vihar újra erősödni kezedett:

(Ma reggel) Last Stand: A művelet folytatódik, annak ellenére, hogy ellenintézkedéseket tettek. Az északi régióban a felső homlok feloldódik, 3 órával később, az északi régióban a szem aszimmetrikusan csökken, utána további 2 órán át a szimmetriáját teljesen elveszti, és 13 órával a rajt után a működés, a vihar, 3. kategóriássá gyengült (lásd az alábbi képeket).
taifun_2_3.jpg
Szuper tájfun: Lekoma - 2013-10-24. Kezdve 75%-os erő alkalmazás 12:52 órakor (19:52 GMT) tegnap este, az alábbiak szerint.:

A nagy energiájú kísérletek okozta abnormális viselkedés megállapítást nyert, és amely kísérletek az USA-ban nagyon "sikeresek".

Hogy nem mind arany, ami fénylik, jól mutatja, hogy: "Ha nem lett volna a Lekima, a Francisco tájfun is elment volna észak felé" - mondta Tomohiro Osaki. De az erősebb és gyorsabb LekimaFranciscot, megakadályozza a gyors haladását, és azt, hogy északi irányba elmenjen.

várhatóan blokkolja, sőt megzavarja a

A szemelvényként beillesztett legújabb időjárás módosítási "eredmény" jól példázza a cionista amerikai irányítás célkitűzéseit. Közben a - "gépezet" többi része is dolgozik". CIA terrorista ügynökök dolgoznak az USA által létrehozott al-Kaida terroristák teljesítményének fokozásán Szíria ellen, összehangolva a NATO terrorista tevékenységével. Pofátlanul "elfogultságról" papol az amerikai szövetségi bíróság, amikor alkotmányellenesen megakadályozta Shira Scheindlin bíró alkotmány szerinti döntésének érvényesítését a New York-i rendőrség stop-and-friskaz egész világ utálja azUSA-t, és vele együtt Izraelt is, a gátlástalan és minden törvényt figyelmen kívül hagyó politikának nevezett erőszak alkalmazása miatt. A geo-mérnöki "projektek" célja a halál. 2013. májusában Dél-Karolinában akkora aeroszol támadást hajtottak végre 22 millió ember ellen, hogy a mérgező chemtrail csapadék miatt a 10 mérföldre lévő hegyeket alig lehetett látni. Dél-Karolina amúgy is a bögyében lehet az USA terrorista kormányának, mert nem csak mérgező vegyianyagok permetezésével, de atomrobbantásokkal is szeretnék megritkítani a lakosságát. Hogy "tiszta vizet öntsünk a fejekbe" (hidrokefália), idézhető Zbigniew Brzezinski (Council on Foreign Relations, Trilaterális Bizottság, Bilderberg Group):

"Korábban könnyebb volt irányítani egymillió embert, minthogy fizikailag megöljenek egy embert. Ma már végtelenül könnyebb megölni egy millió embert, amit majd ellenőriz egy millió ember."

Jól ismert és dokumentált az, hogy hosszú távú expozícióban a légszennyezés miatti levegőbe kerülő részecskék jelentősen növelik a halálozási rátát, a tüdőrák és a szívbetegségek kockázatát. A dohánytermékeken mutogatott szénbányász tüdőanthracosis), és a "pék tüdő" (liszt és más allergének belélegzése) okozta súlyos asztma elkerülhető, de a "Geoenginering csapadékkal" érkező részecskék nem. A "Chemtrails", a meghatározása szerint egy "egzotikus fegyver". Az Air Force (1990) Chemtrails kémia kézi online leírása elérhető és letölthető. Link
Az Evergreen Aviation elismeri, hogy rendelkezik chemtrail szerződésekkel az Air Force-al (Légierővel). Kizárólagos chemtrail szabadalmak listái állnak rendelkezésre. Több száz laboratóriumi vizsgálat azt mutatja, hogy a geo-mérnökinek nevezett projekt elsődleges összetevői az alumínium és a bárium. Egyéb alkatelemek közé tartoznak a szintetikus polimerek, a kén, etilén-dibromid, Morgellons betegség, vírusok, gombák és baktériumok. A toxikus fém-részecskék gyorsan felszívódnak a légutakban és/vagy a gyomor-bél traktusban, lerakódnak a tüdőben, az izmokban, és a csontokban.

politikája ellen. Csodálkoznak, hogy (

Egy térkép a The Guardian-tól
Nem élő rendszerek használata esetén is az alumínium részét képezi a biokémiai folyamatoknak, felhalmozódik az agyban és a csontokban. A
Material Safety Data Sheet az alumíniumról kimondja, hogy a mérgezés legjelentősebb tünetei a csökkent szellemi funkciók, feledékenység, koncentráció képesség csökkenés, és szélsőséges esetben teljes értékű demencia, Alzheimer-kór. Toxicitást is okoz, csont lágyító és csonttömeg csökkenés jelentkezik, a vese és egyéb lágyrészek sérülését eredményezi, és elég nagy dózisban okozhat szívmegállást. Az alumínium-mérgezés szorosan kapcsolódik az autizmushoz. A bárium mérgező az emberre és az állatokra, drámai csökkenést okoz a szervezet kálium szintjében. Emiatt (és más tényezők közrejátszásával), a báriumról ismert, hogy jelentősen növeli a szívrohamok gyakoriságát, főleg 65 éves kortól. A kén a másik toxin, ami felmerül a Geoengineering tevékenységgel kapcsolatban. Laboratóriumi vizsgálatok azt mutatják, hogy a kísérleti állatokon a kén súlyos érrendszeri károsodás okoz, az erek, az agy, a szív és a vesék esetében. Ezek a vizsgálatok azt mutatják, hogy a kén egyes formái magzati károsodást és veleszületett rendellenességek okoz. Az anyák is folytatják a kén-mérgezést, átadva gyermekeiknek az anyatejen keresztül. A kén szintén károsíthatja a belső enzimrendszereket az állatoknál.

William Thomas
, oknyomozó újságíró és a szerző a Chemtrails-ről megerősítette, hogy a Chemtrails szem fertőzéseket, orrvérzést, bőr sebeket, izom fájdalmat, krónikus kimerültséget, legyengült immunrendszert, akut asztmát és az allergiát, a rövid távú memória elvesztését és szívinfarktust okoz sok embernél, több mint egy tucat országban.Thomas azt is leírja:
A gyilkos kis részecskék, mint az alumínium-oxid, megtalálhatók a Chemtrails-ben. A New York Times szerint, "mikroszkopikus porszemek ... képesek beszivárogni a tüdő legkisebb rekeszeibe, és a tüdő átadja a véráramnak. "
A részecskék mérettartományban arra a Welsbach Szabadalmi leírásra épülnek, hogy a Chemtrails a legerősebben kötődik a betegségekhez és a korai halálhoz, különösen azoknál embereknél, akik már fogékonyak a légzési problémákra." (New York Times október, 14/06)
A Welsbach Szabadalom kéri a megatonnás mennyiségű, 10 mikron méretű alumínium-oxid részecskék kiszórását a légkörben. Az EPA megállapítása szerint a részecskék "szélsőséges veszélyt jelentenek az emberi egészségre", ami 5%-kal nagyobb halálozási arányt idéz elő 24 órán belül.
"A szív, valamint a tüdő is sérül az ultrafinom részecskéktől, mivel elég kicsik ahhoz, hogy bekerüljenek a véráramba, és lángra lobbantsák a szöveteket és sejteket". - számol be a Los Angeles Times. "Miután elérik részecskék a szívet, stressz-reakciót okoznak a sejtekben, gyulladást idéznek elő, ami hozzájárul a szívbetegséghez. A részecskék is okozhatnak vérrögképződést. " (Los Angeles Times, december 29/03).
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége Neurotoxikologiai (agy mérgezés) részlege szerint, a lebegő részecske "olyan környezet-egészségügyi kockázatot jelent, ami globális méreteket ölt." (az aerosoled részecskék egészségügyi kockázatai, PubMed Abstract).
Az EPA kifejti, hogy mélyen behatolnak a tüdőbe és a keringési rendszerbe. Ezek a por méretű részecskék "felelősek több tízezer halálesetért évente, a légúti és koszorúér-betegségek előidézésével."
2010-ben 1.200.000 kínait ölt meg a légszennyezés.
"A levegőszennyezés az élet természetes velejárója a városokban, mint Peking, ahol sok ember visel légzőkészüléket, amikor a szabadban utazik". A fenti vizsgálatok alapján egyértelmű a következtetés, a Chemtrail csapadék károsítja az egészséget és megöli az embereket.

Az autizmus mértéke az amerikai gyerekeknél már csaknem megduplázódott az elmúlt évtizedben, az amerikai Centers for Disease Control (CDC) jelentése szerint, ami körülbelül 150 gyermek volt 2000-ben, és jelenleg minden ötvenedik amerikai gyerek már diagnosztizált autista. A rabló -és tömeggyilkos elit nagyon jól tudja, hogy mi történik, ha a gyermekek naponta belélegzik a részecskéket, a repülőgépek által kiszórt alumíniumot, séta közben, a parkban játszva, vagy üldögélve a saját légkondicionált otthonukban, tantermekben. Obama vezető tudományos és technológiai tanácsadója, John P. Holdren a társszerzője egy könyvnek, az Ecoscience címűnek, amelyben támogatja kialakulását egy "planetáris rendszernek", amely egy "globális rendőrség" útján érvényesítheti totalitárius intézkedéseit a népesség-szabályozás területén (is), beleértve a kényszerabortuszt, a tömeges sterilizációs programokat az élelmiszer -és vízellátáson keresztül, valamint a kötelező testi implantátumok használatára kötelezve, amelyek megakadályozzák, hogy a párok gyermeket tudjanak nemzeni. Holdren már a Goldman Sachs 2007-es konferenciáján is javasolta, hogy "a Geoengineering-módszer a legjobb, hogy megszabaduljanak a selejt emberektől egy fenntartható lakosság érdekében".

A "
húsba vágó" kérdésről sok oldalt lehetne írni, mert a felgyülemlett szakirodalommal, laboreredményekkel, bizonyítékokkal, vallomásokkal és jó szándékú tájékoztatásokkal meg lehetne tölteni a Nemzeti Múzeumot, pincétől a padlásig. A Council on Foreign Relations (CFR - Külügyi Kapcsolatok Tanácsa) lényegében egy nem túl titkos kormánya az Egyesült Államoknak, és sok kutatónak van rálátása a hatalmas globális bűnszövetkezetre, amely a mainstream médiát is szabályozza. Ugyanez a "BSZ" (bűnSzövetkezet), amit nevezhetünk "ZsCBSz"-nek is (Zsidó Cinosta BűnSzövetkezetnek). Nincs új a nap alatt, vagyis módszerek nem változtak, csak kiegészültek a technikai fejlődés legfrissebb elemeivel. Ebbe bele tartozik Obamba átverései közül mindegyik. A féreg, ha amerikai, vagy francia, brit, esetleg magyar, akkor is féreg marad. A lehallgatási botrány már csak hab a tortán. Évek óta lehallgatnak minden elektronikus eszközt, műholdakról figyelik egyes személyek mozgását, tevékenységét. Szeretnék tudni, hogy mikor találják meg az "ellenszert" ellenük. Tudják mi az, és mi is tudjuk, ez a vonat már elment...

Tulok

A marhák figyelmébe, ha még nem tudnák... A HORTHY RENDSZER VÍVMÁNYAINAK EGY RÉSZE

....öregségi, rokkantsági, özvegységi és árvasági biztosítás bevezetése, amely a munkásmozgalom régi követelései közé tartozott. Nyugdíjra a férfiak 65., a nők pedig 60. életévük betöltésével tarthattak igényt.
....1.200.000 hold állami tulajdonú termőföld szétosztása több százezer nincstelen részére (2-3 hold/fő) ... (nem átláthatatlan pályáztatás, ezer hektárok egy-egy személynek és nem is 25 éves szerződésekkel "kishantos" módra)
...1920-1930 között 290 ezer új lakóház épült föl, ami kb. 25 százalékos növekedést jelentett. A vidéki lakásépítések szervezésével és támogatásával a Falusi Kislakásépítő Szövetkezet foglalkozott sikerrel. (valódi lakásépítési támogatás volt, nem kamattámogatott devizahitel és nem fészekrakó program, de nem is fundamenta...pár évvel később elárverezve...)
...százezer főre jutó kórházi ágyak számának 329-ről 467-re emelkedése és az orvosok számának majdnem megkétszereződése, vagy a csecsemőhalandóság 19 ezrelékről 16 ezrelékre csökkenése. (nem orvos kivándorlás volt, nem ágyszám leépítés, kórházbezárás Szdsz módra...)
...Országos Nép- és Családvédelmi Alap (ONCSA) létrehozása. A szervezet feladata többek között a sokgyermekes családok intézményes támogatása, a gyermekvédelmi feladatok megoldásának előkészítése és a megélhetésükben veszélyeztetett családok gazdasági megerősítésének előmozdítása volt. (a háború alatt is...) (fórumból )