2014. május 12., hétfő

A nyugat gyilkos "demokráciája" és a "főpróba"...


A nyugat gyilkos "demokráciája" és a "főpróba"...
Már így is sok vér folyt el feleslegesen Ukrajnában. Mint korábban is jeleztem, az önrendelkezés a Krimben és Donyeckben is alkalmazott és rögzített formáját írja le azEgyesült Nemzetek Közgyűlésének 1514 (XV) 1960. december 14-i határozata. A dátum azért fontos, mert ez volt az az időszak, amikor az ENSZ elkezdte nyomi a politika dekolonizáció "igéjét", követelve az országok tengerentúli területei számára a függetlenséget. A határozatot elfogadták a tagországok, így az ukrajnai eseményeket előidéző USA és az EUtagországai is. A határozat lehetővé és jogszerűvé teszi régiók népszavazással történő leválását az "anyaországról". Továbbá, nem lényegtelen kérdés, hogy az orosz aranyrúbel bejelentése után Klicskó megkezdte Ukrajnában a felforgató tevékenységet, nyugatról érkező pénzekből, lepénzelt és "importált forradalmárokkal". Ugyanezt tették Líbiában és Szíriábanis, de a módszer ugyanaz, mint 1789-ben a Francia Forradalom idején, amikor az akkori bankster (Fuggererek, Rothschildok stb.) fellázítva és felfegyverezve a Párizs környéki csőcseléket, egyetlen cél érdekében franciák tízezreit ölették meg azért, hogy Marat"megszülhesse" Európa halálos ítéletét, a "Szabadság! Egyenlőség! Testvériség!" jelszavak álarca alatt, természetesen szabadkőműves háttérrel.
A Francia Forradalom tette lehetővé Európában az addig korlátozott és országonként változó intenzitással, de rendszeresen kitermelődő zsidó-ellenes pogromok megszüntetését és az európai zsidó letelepedést. Az 1848-49-es Magyar Szabadságharcot, csakúgy, mint az Európa több pontján kirobbant forradalmak indulását, szintén ugyanez a szabadkőműves/bankárkaszt támogatta, irányította és finanszírozta, ahogy a forradalmárok ellenfeleit is. Mondhatnánk, hogy a történelem ismétli önmagát, de a múlt mindenképp történelem, a "forradalomnak nevezett átalakulások" pedig mindig ugyanazokhoz a "körökhöz" és ugyanazokhoz a módszerekhez kapcsolódnak, miáltal a történelem spontaneitásáról, véletlenszerű alakulásáról nem lehet beszélni. Magyarul, átverték a jónépet...
Az ukrajnai események viszont több más jellegű párhuzamot is feltárnak. Ukrajna a 2009. októberi H1N1 mesterségesen, helyesebben Timosenkó tudtával és beleegyezésével, szándékosan előidézett járvány "tesztalanyaként" is szerepelt, ahogy az "okosok" most is tesztelik a fellázadt lakosság reakcióit. A "tesztelés" és végrehajtás további formája az élelmiszerellátás, a 2010. júniusában vegyipermetezésekkel, és időjárásbefolyásolással előidézett világszintű gabona terméskiesés, majd az azt követő 2011-eleji "Arab Tavasznak" elnevezett éhséglázadások USA általi kirobbantása. Ukrajna kiesése a gabona világpiacról, őszre már újabb konfrontációs felületeket hoz létre, nem mintha nem lenne elég az európai gázellátás nyugati veszélyeztetése. Mindezek, és Hruscsov 1954-es ukrajnai "időzített bombája", segítséget jelent a jelenlegi nyugati pénzhatalom központosítására. Az elterelő hadműveletek pillanatai kínálják a legjobb megvalósítási időpontokat. A rablóelit által megrendezett válságok, a dominancia megszerzésének legrégebbi módszerei, ami könnyen befolyásolhatóvá teszi a tömegeket, és nem csak arra jó, hogy összezavarják és megrémítsék a lakosságot, alkalmazva a hégeli dialektikát az elnyomás épp aktuális alapmódszereként, hanem arra is, hogy csökkentsék a népességet miközben fokozzák a feszültséget. Az ukrajnai "nyugati típusú demokrácia" eljött hozzájuk:


A pénzügyi elemzők véleményét és a tényleges, logika diktálta helyzetet is figyelembe véve, meg kell állapítani, hogy nincs politikai vagy felfogásbéli ellentét a keleti és nyugati "szemben állók" között. A cél mindkettő esetében ugyanaz; a nyereség. Hasonlóan az 1848-49-es európai forradalmakhoz, az akkori bankok helyett, most utódjuk, a Goldman Sachs áll mindkét fél mögött Putyin régi ismerőse, Henry Kissingerrel együtt, mivel csak látszólagos a "leválás" a nyugati pénzvilágról. Az egész a hatalomról és konszolidációjáról szól. Meg kell jegyezni, hogy az ilyen konszolidációkat minden esetben háború előzi meg, ahogy történt ez az első és második világháborúk után is.

Mivel az utóbbi időben számos megkeresés érkezett azzal kapcsolatban, hogy milyen kilátások várhatók a pénzpiacon, felhívnám a figyelmet a várható dollárösszeomlásra, amit háborúk és katasztrófák fognak kísérni. A globális pénzrendszer most az SDR-re és ebben a nagyobb százalékos összetevőn keresztüli befolyásra gyúr, a vezető valuta szerepére. Kísérőjelenségként leértékelve a dollárt és vele együtt az eurót is, előtérbe helyezve az orosz aranyrúbelt és a kínai jüant. http://en.wikipedia.org/wiki/Special_drawing_rights

A fentiek magyarázata megköveteli a kettős cél ismeretét. Az USA-nak meg kell szabadulnia a gigászi államadósságától, aminek eddig az volt a "módja", hogy háborút kell kezdeményeznie a hitelezőivel, vagy fegyvert eladni a számukra. A másik lényeges cél, hogy kialakuljon a nemzetközi elszámoló rendszer alapja. Kína, Oroszország, Európa és az USA között értékálló, valós fedezetű pénznek kell átvenni a szerepet. A dollár 0,54% körüli "meghatározó" szerepe nem tartható, az SDR -nél, ezért eltüntették (finoman kifejezve) az aranytartalékokat. A változatosság kedvéért nem csak az amerikait, de az összes Amerikában tárolt tartalékot is, amiről tudvalevő, hogy a világ "aranytartaléknak" - hivatalosan, de inkább bevallottan - a 22%-a. Az évi 3500 tonnás kitermelés viszont a levegőben lóg, vagyis hígítja az aranyárfolyamot, de hol mutatkozik meg?. Az arany alapú elszámolás borítja a "levegő pénzt", vagyis a csak nyomtatott és főleg az elektronikus pénzrendszert, ahol néhány billentyű leütésre áramlik ki fedezet nélküli pénz a pénzpiacra.

Mint mindent háborút megelőző időszak esetén, most is azzal van elfoglalva a rablóelit, helyi csúcsain billegve az aktulális kifosztásra és pénzátjátszásra oda ültetett kormányokkal, hogy mindent ellopjanak, elraboljanak, ami még a háborúig hátralévő szűk időtartamban lehetséges. Gyakorlatilag csak a népesség kis százalékát kell lehallkítani, a többi alig tud és lát valamit. Ezzel egyrészt elősegítik az európai polgárháborúk kialakulását, valamint a régió szintű átalakulásokat és a tudatos destabilizációt, mert ez hatalmas fegyverpiacot jelent. Már korábban is említettem, hogy az egész "átalakulás" a globális pénzrendszer kialakítására, valamint arra törekszik, hogy a kétségbeesett lakosság harci kedvét megtörjék és belefáradva a harcba, bármilyen rendteremtési felkínált lehetőséget elfogadjon, akár a személyiségi jogai csorbítása árán is. Átverés (már ha van olyan hülye aki ezt elhiszi, de sajnos tömegével akad).

Aki gyakran jár emberek között, gyorsan észlelheti, ha kritikus szemmel figyel és meghallgatja az "elképzeléseket", hogy mint Ukrajnában az illegitim diktatúra ellen lázadók, úgy a környezetében élők sem tudják mit főztek ki a fejük felett. Sajnos legtöbbjüknek csak halvány elképzelése van arról, hogy számukra mi lenne a jó, de az biztos, hogy a globális korrupcióra és az emberi hiányosságokra alapuló Új Világrend nem fogja megadni a számukra amit szeretnének, legyen az a kelet vagy a nyugat által "oldalasított" rablókapitalizmus.
/Tulok /

Az Ukrán Határőrséget az USA pénzeli

Az Ukrán Határőrség különleges, azonnali pénzbeli segélyt kap az Amerikai Egyesült Államok Védelmi Minisztériumától, melyet az ukrán fél sajtószolgálata jelentett be. A hír szerint 7 millió USA dollárt kapnak, melyből közel 3 millió dollárt a határőr állomány támogatására, valamint sátrakra és áramfejlesztőkre költenek. A fennmaradó összeget, azaz nagyjából 4 millió dollárt pedig kommunikációs eszközök, és egyéb "hatékonyságot pozitívan befolyásoló" technika vásárlására fogják felhasználni.
Hídfő.net | Az Ukrán Határőrséget az USA pénzeliUkrán határőr az orosz-ukrán határon, még márciusban.
http://www.hidfo.net/2014/05/12/gyorshir-az-ukran-hatarorseget-az-usa-penzeli

Irán sikeresen lemásolta az USA drónját


Irán bemutatta azt a pilóta nélküli távirányítású felderítő repülőgépet, melyet az USA-béli Lockheed Martin RQ-170 elnevezésű drónt alapul véve alkottak meg.
Hídfő.net | Az Iránban földre kényszerített amerikai RQ-170-es bemutatásaAz Iránban földre kényszerített amerikai RQ-170-es bemutatása.
A kiállított példány annak az amerikai drónnak a másolata, melyet még 2011-ben, Kashmar városa mellett zsákmányoltak az irániak. Elektronikai eszközeik segítségével a kémrepülőgép felett átvették az irányítást és biztonságosan leszálltak vele saját légibázisukon, hogy szakértőik tanulmányozhassák azt. Az iráni mérnökök sikeresen másolták le a gép lelkét adó vezérlő elektronikát és az eredetinél fejlettebb adatgyűjtő rendszert és felderítő eszközöket építettek be a saját drónjukba. Hamarosan megkezdik saját gyártású kémrepülőgépükkel a tesztrepüléseket is.
Hídfő.net | RQ-170 részletes adatokRQ-170 részletes adatok.

Vége a propagandának, szabadon engedték Simon Gábort


Megszüntette a Fővárosi Törvényszék Simon Gábor előzetes letartóztatását. A mai nap folyamán kiengedték a börtönből és házi őrizetbe került. Simont március 10-én gyanúsították meg közokirat-hamisítással, őrizetbe vették, majd két nappal később előzetes letartóztatását is elrendelte a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Simon Gábor ügyét a fővonalú média napi szinten a címlapokon tartotta, így sikeresen bevégezték az MSZP szavazóbázisának célzott lerombolását. A választások után azonnal kiderült, hogy az ügyészség nincs birtokában semmilyen bizonyítéknak, amit korábban ugyan megtalált a rendőrség és arra hivatkozva vették őrizetbe, de mostanra nyoma veszett - többek között a hamis személyazonossággal üzérkedést bizonyító, (később elhalálozott) Welsz Tamás által átadott hamis okiratoknak. Így Simon a választási felhajtás után távozhatott.
Korábban ügyvédje elmondásából kiderült, hogy nem viselte jól a párttársai által adott reakciókat. Az összes szocialista politikus ahelyett, hogy tisztázták volna, magát akarta menteni, és még fel is használta az ügyet a kormánypárttal szembeni vádaskodásra. Tipikus reakciók ezek a kapitalistává vedlett kommunistáktól, akik ugyanúgy egyéni érdekérvényesítés mentén mozognak ma a politikában, mint tették azt hajdanán az egypártrendszerben. Igaz, azóta mutatkoznak arra jelek, hogy egy újabb egypártrendszer alakul ki Magyarországon. Ha hosszabb távra nem is, de arra az időszakra, amíg az Orbán-kormányt mozgató körök saját hatalmukat átmentenék a nyugatiból a keleti hatalmi tömbbe. A korábban szövetségesként osztozkodó rendszerváltó kékszalagosok most egymást tapossák, hogy a Brüsszelről leszakadást követően hozzájussanak a moszkvai pénzekhez. Ennek első komolyabb - nyilvános - felvonása volt a Simon-ügy.
Most, hogy Simon Gábor szabadult, feltehetőleg elhallgattatja őt az Orbán-rendszer. Esetleg a saját, vagy a rokonok céges érdekeltségeinek néhány állami megrendelés, és máris nem lesz senkinek vad bosszúszomja a radikális atlantisták közül. Ami megtörtént (választási eredmények), azon már nem lehet utólag változtatni, - és ha nem lehet, akkor legalább anyagilag jobban jöjjenek ki belőle. Ezt gondolja a kapitalista, aki hagyni fogja elhallgattatni magát. Simon szabadon engedése a rendszer lényegére mutat rá. Semmi nem számít, csak az egyéni érdek. Pénzért mindenki letapossa a másikat, pénzért mindenki megvehető. Aki ebben a játszmában bármilyen mértékben is részt vesz, annak távoznia kell a politikai életből.

http://www.hidfo.net/2014/05/12/vege-propagandanak-szabadon-engedtek-simon-gabort

Jemen: Áprilisban 50 embert ölt meg az USA drónokkal


Előző hónapban összesen 60 ember esett áldozatául az Egyesült Államok drónterrorjának Jemenben. Az áldozaok az USA külügyminisztériumának a közlése szerint mind Al-Kaida, illetve ahhoz köthető terroristák voltak. Ezen felbuzdulva az USA múlt hét hétfőn is beküldte a drónokat, és 6 embert öltek meg csak aznap al-Husun faluban.
Hídfő.net | Drónellenes falfirkák Jemenben.Drónellenes falfirkák Jemenben.
Ezzel szemben ami valóban történik, az nem más, minthogy szépen lassan hallgattatják el a Szíriából az Assad-kormányzattól amnesztiát kapott és hazatérő vezető és középvezető terroristákat, nehogy azoknak eszükbe juthasson esetleg még a végén eredeti megbízójuk, Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok ellen fordulni. Szíriában ugyanis a mai napig sok jemeni állampolgár harcol. Ezek egy része egyszerűen bedőlt a napi 1000 USD fizetés ígéretének, most pedig az USA szépen levadássza a még életbenmaradottakat. Az igazi hála mintapéldája. Hát, így bízzunk meg az atlantistákban.
Az Egyesült Államok továbbra is azt állítja, hogy csal Al-Kaida terroristák esnek áldozatul, ám a helyiek szerint a halottak nagy része civil és gyerek.

http://www.hidfo.net/2014/05/12/jemen-aprilisban-50-embert-olt-meg-az-usa-dronokkal

Lukasenko: Nem engedjük, hogy Ukrajna a NATO tagja legyen


Alexandr Lukasenko belorusz államfő nyilatkozott az Ukrajnában kialakult helyzet kapcsán. A Nyikolaj Patrusevvel, az orosz Biztonsági Tanács titkárával folytatott megbeszélést követően kijelentette, Belorussziának érdeke, hogy Ukrajnát ne csatolhassa magához a nyugati szövetségi rendszer, és mindent meg fognak tenni annak megakadályozására.
Lukasenko a szláv népek szoros barátságára épülő szövetségi rendszer részeként tekint Ukrajnára, amit a közös nyelv, közös kultúra tart össze. Mindez megengedhetetlenné teszi, hogy a Belorusszia-Ukrajna-Oroszország hármasból Kijev kivonja magát. Emellett az ukrán nép számára igencsak problémás lenne, ha tartós gondok alakulnak ki szomszédaival, - ami elkerülhetetlen lenne, ha Ukrajna a nyugathoz közeledik. Lukasenko elmondta; "ahogy telik az idő, Ukrajna kijózanodik és stabilizálódni fog. Ukrajnára a nyugaton nem vár semmi, ezt az emberek belátták mostanra."
Belorusszia mindeddig nem folytatott agresszív retorikát az Ukrajnában zajló eseményekkel kapcsolatban. A kijevi forradalmat követően azonban Lukasenko kijelentette, náluk nem lesz Euromajdan, a belorusz rendfenntartás példát statuál majd az első provokátorokkal, ha a nyugat Minszkben is "sokszínű forradalmat" akarna kezdeni. Lukasenko ugyanakkor bírálta az ukrán államfőt, amiért az elhagyta az országot. Janukovics távozását követően Lukasenko emlékeztette az ukrán államfőt, hogy a hadsereg főparancsnokaként kötelessége lett volna népe mellett maradni és utolsó lélegzetéig harcolni a nyugati felforgatók ellen, és ha ez a halálához vezet, akkor meg kellett volna halnia Ukrajnáért.
Belorusszia várhatóan következő célpontja lesz a nyugati felforgatásnak, ha az ukrán helyzet nem a nyugati erők felszámolásával végződik.

http://www.hidfo.net/2014/05/12/lukasenko-nem-engedjuk-hogy-ukrajna-nato-tagja-legyen

Hóviharral és tornádóval érkezett a tél (videó)

Visszatért a tél az egyesült államokbeli Colorado és Wyoming államokba.
A hétvégén 30 centiméter hó hullott a területen. Több tornádó alakult ki Nebraska déli részein, a forgószél lakóépületeket rongált meg és elektromos vezetékeket szaggatott le. Az erős szélhez sok helyen jégeső is párosult. A viharzóna jelenleg dél felé halad.
A déli államokban a rendkívül meleg időjárás és a viharos szelek okoznak problémákat. Los Angelesben és Las Vegasban tűzgyújtási tilalmat rendeltek el.

http://koponyeg.hu/hireso/815-hoviharral-es-tornadoval-erkezett-a-tel-video-