2019. február 26., kedd

Misztikus beszélgetések

2019.02.15. Vác. Szentségimádás alatt.

Uram! Oly nagy boldogság itt lennem Veled. A lelkigyakorlat után úgy éreztem magam, mint bárány a farkasok között.Szinte a bőrömön éreztem a körülöttem lévő bűnt. A nyugalom helyett a nyugtalanság, a rend helyett a káosz, a türelem helyett a türelmetlenség, a szeretet helyett a szeretetlenség az úr.
Jézus: Gyermekem! Szentségimádáskor teljes Istenségemben itt vagyok. Megnyugtatlak,beszélgethetünk, elmondhatsz Nekem bármit. Ez előképe annak, amikor majd színről színre láthatjuk egymást, örülhetünk egymásnak. Addig ezek a Szentségimádási órák azok, melyekkel feltöltekezhetsz, megerősödhetsz. Minden gondodat Rám bízhatod. Én látok, hallok mindent.A téged megítélőket megítélem, a téged bírálóknak bírája leszek, a bosszúállóknak Én leszek a bosszúállója, mert enyém a bosszúállás.Te csak szeress és szolgálj! Ne szólj ha vád ér, csendben imádkozz minden ellenségedért.
Uram! Újra a gyermeki ráhagyatkozás kegyelméről szeretnélek kérdezni.
Jézus: Ez gyermekem nehéz is meg könnyű is. Nehéz annak, aki mindig és minden áron a saját akaratát szeretné végig vinni.Isten nélkül akarja életét élni.
Könnyű annak, aki Istennel jár, mindent Isten kezébe helyez, és úgy él, "legyen meg a Te akaratod".
Most pedig megáldalak a teljes gyermeki ráhagyatkozás kegyelmével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen


2019.02 18.

Az elmúlt éjszaka valami nagy négylábú állat puha tappancsait éreztem, nem tudtam megmozdulni, olyan nehéz volt. Azonnal hívtam Szent Mihályt, imádkozva hozzá, és kértem a Szűzanyát is imában, segítsen.
Jézus : Az a négylábú állat bármilyen puha volt a lába, ellenségem volt, aki azt akarta elhitetni veled, hogy magasan fölötted áll, és te hatalmában vagy. De látod nincs igaza, mert kérésedre Édesanyám elzavarta.

Köszönöm Szűzanyám, köszönöm Jézusom!


2019.02.25.

Eszembe jutott, hogy a lelkigyakorlaton hazafelé, egyre csak ez a mondat zakatolt a fejemben." Még ma velem leszel a Paradicsomban". Az autóban egy teljes rózsafüzért imádkoztunk, az utat figyelve, veszélyes helyzet nem volt, de kértem sürgősen Isten bocsánatát és irgalmát, ha meghalnék az úton.
Jézus: Drága kislányom! Ezt a mondatot nem Én mondtam neked, hanem ellenségem. Össze akart zavarni. Bizonyíték, semmi nem történt az úton. Még sokáig szükségem van rád.

Köszönöm Uram!


2019.02.25.

Uram! Kemény támadásoknak vagyok kitéve a munkahelyemen. Menjek? Vagy maradjak?
Jézus: Kicsim! Ne akarj minden áron megszabadulni a Kereszttől amit Én adtam neked. Nem véletlenül helyeztelek téged abba a nehéz környezetbe. Ha szelíd és alázatos leszel, a nehéz természetű kollégák egyszer csak meg fognak változni. Csak szeretettel lehet megakadályozni a gonoszt abban, hogy tönkre tegye a kollegiális légkört. Természetesen szabad akaratod van és ha a könnyebb utat választod, akkor is veled leszek. De ezekkel a Keresztekkel tűzdelt munkahely számodra megrövidíti a tökéletesség elérését.

Köszönöm Jézusom, maradok.

2019. január 30., szerda

Misztikus beszélgetések

2019.01.03. 16 óra. Szentségimádáson .

Uram! Nem látlak, lepellel Vagy letakarva egy kehelyben.
Jézus: A lepel csak emberi szemed elől takar el, Én azonban itt vagyok. Fáj, hogy nem láthatsz és azok sem, akik itt imádnak. Én azonban látlak benneteket. Köszönöm, hogy a pappal együtt hatan itt vagytok.
Gyermekem! A reggeli szentmisén és már két éjszaka is tusakodtál a gonosszal és önmagaddal. Teljes önátadásért imádkoztál, a teljes gyermeki ráhagyatkozás kegyelméért.Nos ez rajtad is múlik, mennyire hagyatkozol Rám, teljes bizalommal rám bízod-e magad. Minden emberi konfliktusod teljes szívvel bízd Rám. Minden támadást kivédhetsz szelídséggel és szeretettel, ami az Én számból jön. Csak gondolj a Szentírás szavaira, amikor vádlóid előtt állsz, nem kell gondolkodnod azon mit mondj, mert Én leszek, Aki szól. Ez nagy bátorságot,engedelmességet, alázatot követel. Minden emberi okoskodást, dacot, felháborodást el kell vetni magadtól.Teljesen meg kell tagadni indulatosságodat, a bosszúvágyat, a haragot. Én tudom és ismerem vádlóid dolgait.Enyém a bosszúállás.Te csak hallgass a bensődre. Az Én szavam szeretet, nyugalom,derű, békesség.Ha ezt megtanulod,Istenben jársz, Isten szerint beszélsz, Isten szerint élsz.
Bízzál Bennem, bízd Rám magad, add át teljesen magad. Ha döntés előtt állsz, kérdezd bátran, " Jézus, te hogy döntenél?" Mennyei Atyád, a Szentlélek és áldott Édesanyám is segítségedre sietnek. Szent Őrangyalaid szünet nélkül imádkoznak érted. Soha nem vagy egyedül. Ez az időszak már a nagy bizalom és a végtelen ráhagyatkozás ideje.

Jézus bátor harcosa.

Otthon, a Szentségimádás és szentmise után.

Mennyei Atya: Gyermekem! A gyermeki ráhagyatkozás felnőtt korban nem is olyan egyszerű dolog. Az emberek többségének kialakult személyisége, egyénisége, elképzelése, akarata, életszemlélete, véleménye van. Sokak makacsul kitartanak rossz döntéseik mellett. Szívük megkeményedik. Sem embertársaik, sem az Isten felé nem nyitják meg szívüket. A kisgyermek vakon megbízik szüleiben. A szeretet és a bizalom, az az ártatlan naivitás, amellyel feltétel nélkül elfogadja szülei akaratát, döntéseit.
Felnőtt korban tehát egyfajta tudatosságnak és feltétlen bizalomnak, és nagy-nagy szeretetnek kell lennie annak a szívében és lelkében, aki teljesen Istenére akar hagyatkozni.
És persze, bátorság is kell ehhez,hiszen sokszor az észszerű, racionális ellenére, a spirituális valóságot kell elfogadnia. Mivel Istent szemével nem látja, így "szíve szemével" kell látnia,"Isten fülével" kell hallania a Szentlélek irányítását, sugallatait. Igen tudom gyermekem, hogy ez olykor-olykor nehéz,de biztos lehetsz abban, hogy Isten soha nem hazudik és minden amit tesz az emberek életében, az emberek üdvössége érdekében cselekszi.
Bátorságra, alázatra és bizalomra ösztökéllek tehát benneteket, mert az az Isten , Aki Szent Fiát feláldozta értetek, Ő soha el nem hagy,és halálotok pillanatáig mellettetek áll.
Most pedig megáldalak gyermekem a feltétel nélküli bizalom,alázat, és a gyermeki ráhagyatkozás kegyelmével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Jézus bátor harcosa.

2019.01.05.19 óra 15 perc.
Jézus: Drága Évikém! Köszönöm imáidat!
Gyermekem! Az adventi készülődés, a Karácsony, a Szilveszter és az Új Esztendő köszöntése szeretetben, családod körében, a legteljesebb egyetértésben történt. A bocsánatkérések, a kiengesztelődés meghozta a gyümölcsét. A Békesség és a Szeretet Lelke szállt rád és családodra. Férjed balesete közelebb hozott egymáshoz benneteket. A figyelmesség, a készségesség, és a kedvesség megérintette férjed szívét. A  keresztény szelídség, amely minden konfliktus megelőzője és megoldása, működik az életedben, Szentlelkem megnyugodott benned. Bensődben, szívedben a nyugalom és a béke vett lakást. Örömmel jövök Szentáldozáskor a te szívedbe, a szíved Királya vagyok. Imáidban a családodért, az ő megtérésükért, a keresztények és az engesztelők egységéért imádkozol leggyakrabban, a béke embere lettél. Sokat imádkozik érted  szeretett Édesanyám, az Őrangyalaid, Szent Pio atya, és új választott szented, Szent János apostol. Nem véletlen, hogy ő a te védőszented, ő segít az egyszerűség, az állhatatosság, a rendíthetetlen kitartás és a bátor hit megvallásában. Ő imádkozik érted, a  végsőkig kitarts és soha ne tagadd meg a hitedet.
Gyermekem! Nagy szükség van a nyugalomra, a megkülönböztetés és a tisztánlátás kegyelmére, az óvatosságra, a figyelemre, a megfontoltságra.
Ezért Én most megáldalak a bölcsesség, a tudomány ás a prófétálás ajándékával.
Lelked erőssé vált, minden ellenségeddel kiengesztelődtél, szívedet kitártad, Szentlelkem teljes erejével működik benned.Ezért most a legfontosabb amit kérek tőled, hogy Szeress!
Szeresd a Szentháromságot, Édesanyámat, védőszentjeidet, Őrangyalaidat, embertársaidat, ellenségeidet.
A szeretet hódító erő, a legerősebb fegyver. Ez most már a tiéd.
Megáldalak a Szentháromság mindent felülmúló szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
Jézus bátor harcosa.

2019.01.07.

Jézus kisgyermekként, csecsemőként a Szűzanya karjában.
Jézus: Drága kis testvérkém! Ugye tudd, hogy te meg Én duplán is testvérek vagyunk. Egy az Atyánk és egy az Édesanyánk. Ugye milyen boldogság , hogy az Én kis testvérem lehetsz. Azért szólítalak kis testvéremnek, mert több mint 2000 év van közöttünk. Örömmel tapasztalom, hogy lelked élvezi a békét és a szeretetet amivel Szentlelkem feltöltötte. Látod milyen sokat számít a kiengesztelődés?
A másik tényező, férjed szenvedése ,amely által csiszoltam és nemesítettem őt. Ezután nagyon vigyázz erre a a családi békére. Sose veszítsd el türelmedet! Nézd két kis karocskámat feléd nyújtom és kérlek végy az öledbe. Hónom alá nyúlva emelj fel és két kis piros arcomra adj egy szerető csókot. Viszonzásul átölelem nyakadat és arcomat az arcodhoz szorítom.Belenyúlok kicsi Szívembe és egy csöpp kicsi madárkát veszek ki neked. A nyakán egy világoskék szalag van, és arany betűkkel ez van ráírva." Az Én békémet adom neked".
Megáldalak az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.Amen.

Jézus bátor harcosa

2019.01.08. Kunszentmárton. Szentségimádás alatt.

Mennyei Atya: Gyermekem! A paradoxonokról szeretnék beszélni neked.
Amikor egy gyermekem beleilleszkedik az isteni rendbe és beletagozódik az isteni akaratba, akaratlanul is mássá,különlegessé, a külvilág számára elfogadhatatlanná válik, mert a világ és a nem e-világi, nem egyező dolgok. Amikor elkülönülsz, akkor válsz egységessé Velem, a Teremtőddel.
Most, a pontosságról szeretnék veled beszélni.
Isten tervében minden dolog a megfelelő helyen és a megfelelő időben történik. Isten nem siet és nem késik. Isten maga a pontosság. Szokták mondani, " a pontosság a királyok erénye".
Vannak " időrabló" emberek, akik nem tudják tartani a pontosságot. Vannak notórius késők.
Vajon mi lehet ennek az oka gyermekem?
A halogatásnak, döntésképtelenségnek lelki okai vannak. A késésnek valami problémának a tologatása, halogatása, kényelmetlen helyzet kikerülése, vagy egyszerűen rögzült lustaság, az időbeosztás rendszertelensége állhat. Az " időrablók" valóságosan rablók, ellopják mások idejét, visszaélnek mások jóindulatával, türelmével, visszaélnek a rend és a rendszeresség valóságával. Általában késlekedők egyéb más tevékenységük, állapotbeli kötelességeik
ellátásában is késlekedők.
Imádkozz ezekért a lelkekért, mert az ilyen halogatók, késlekedők választják, az " ej ráérünk arra még" szemléletet, amit magyar közmondásotok kiválóan kifejez.

Jézus bátor harcosa.

2019.01.10. Szentmise után

Jézus: Drága Gyermekem! Lelkem ujjong, mert a szentmisén sokan összeszedetten, hálatelt lélekkel imádtátok Uratokat. Minden szentmisén csak Engem kellene látnotok , csak Engem kellene dicsőítenetek, csak Engem kellene imádnotok!
Egy meglehetősen furcsa példát szeretnék mondani most ezzel kapcsolatban.
Amikor a börtönben sínylődő gyermekemhez " beszélőre" megy családtagja, szerelme, ismerőse, alig várja, hogy láthassa. Előre felkészül, gondolatban már tudja mit szeretne neki mondani, mire kíváncsi, mit kér tőle. Amikor elérkezik a találkozás ideje örül neki hogy látja, csak rá figyel. Minden szavát issza, és szomorú amikor el kell válniuk.
Nos ennek minden Velem való találkozás alkalmával így kellene lennie. Semmi másnak, csak a Velem való találkozásnak kellene örülni, ebben kellene elmerülni.
Mi történik sokszor valójában?
Egy kialakult,  egymást többé, kevésbé ismert közösségben egymásra, a a liturgiában részvevők reakcióira, a pap, vagy a társak külsejére, a másik hanghordozására, hamis, vagy nem hamis énekhangjára, a felolvasó külsejére figyeltek. Elkalandoznak gondolataitok. Pedig a szentmisére való felkészülésetek igazából már előző nap, illetve a reggeli felkelés után,imádkozva kellene, hogy megtörténjék. Gyakran előfordul egyfajta hamisság, vagy versengés, ki tud a külsőségekben vagy alázatoskodásban, mindenkit megelőzve, a figyelmet felhívva magára,- viselkedni. Itt megint,nem Én Jézusotok az Ige, hanem egymás méricskélése , vagy saját gondolataitok vonják el Rólam a tekinteteteket.
Semmi mást nem kell ilyenkor tennetek, csak kérni Engem:" Uram!  Adj nekem bátorságot, figyelmet, engedelmességet, alázatot, hogy csak Rád figyelhessek!"
Minden póz, minden modorosság, minden alakoskodás, minden alázatoskodás lehullik rólatok.Ott már csak Én és te, te és Én leszünk. Elmerülünk egymásban. Így válik a Szentmiseáldozatban a nyelvre és térden fogadott Szent Testem és Szent Vérem eggyé benned. Így válok örömmé és szeretetté benned, így válik áldozatom valóságossá és értékessé benned.
Most pedig megáldalak az őszinte és mindent felülmúló szeretet és a valóságos és mindent felülmúló tisztaság lelkével, az Atya, A fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Jézus bátor harcosa.

2019.01.18. VÁC.
Szentségimádás alatt.
Jézus: Túlhajszolt januári elfoglaltságod után, egy kis lélegzetvételnyi időt ad a 3. pénteki Szentségimádás és a Szent Vér áhítat imái imádkozása. Jó megpihenni, elcsendesedni. Kéréseidet, hálaimáidat meghallgattam. Előttem nincs lehetetlen. A másokért mondott ima és könyörgés mindig kedves számomra.
Most az örömről szeretnék beszélni neked gyermekem.
"Örüljetek az Úrban, mindig örüljetek, az Úr közel". " Az öröm olajával kentelek fel", mondja az Ige.
Mi is az öröm? Emberi szemmel nézve, sok forrása lehet. Lehet örülni egy gyermek születésének, egy sikeres vizsgának, jó állásnak, egy finom ebéd elkészültének, egy lottónyereménynek, gyógyulásnak és még hosszan sorolhatnám milyen sok oka lehet az örömnek. A valódi öröm azonban Bennem van, a Bennem való hit, az Értem való élet, a hit kegyelme, a keresztény élet nehézségei és örömei megélésében.
Mit Jelent ez?
Aki Engem szeret, Jézusukat, a Szentháromságot, a Szűzanyát az már az eljövendő élet örömének a részese. Semmifajta megpróbáltatás, nehézség vagy üldöztetés nem veheti el azt az örömöt, hogy Istent" birtokolja",hogy bízhat az ő Istenében. Ez az öröm nem látványos és hivalkodó, hanem a szív mélyén állandó és megingathatatlan szeretet megélése. Akkor is, amikor látszólag erre semmi ok nincs, mert a világ erőszakos, rideg, hitetlen, szeretetlen.
Amikor a Passió szenvedéseit éltem, szívem legmélyén öröm volt, hogy mindannyiótokért szenvedek és minden ember megváltásáért halok kínhalált. Ez egy nagy paradoxon, de a szenvedést, ha ti is felajánljátok mások üdvéért, megtéréséért, megtapasztalhatjátok az örömöt, mert az áldozat amit másokért hoztok, örömöt szül. Ez az engesztelők sajátja. Ti engesztelők, akik örömmel imádkoztok másokért, áldozataitokkal, virrasztásaitokkal, imáitokkal örömöt okoztok. Nemcsak Nekem Jézusotoknak, hanem saját kis szívetek is megtelik örömmel. Nos ez az igazi öröm. Mennyei öröm, a másokért felajánlott szenvedés öröme. Minden öröm felett áll majd az az öröm, amikor megváltott gyermekeimet a Mennyországban átölelhetem és köszönthetem Mennyei Atyátokkal, Szent Édesanyámmal, az Őrangyalaitokkal, az Égben lévő rokonaitokkal, a Szentekkel és egész megváltott népemmel.
Most pedig megáldalak és megkenlek misztikusan az Öröm Olajával, hogy a legnagyobb megpróbáltatás, a legnagyobb nehézségek, a legádázabb üldözés közepette is örülj az Úrban szüntelen. Amen
Szűzanya: Kicsi leányom, Évikém! Égi Édesanyád vagyok, Aki szólok most hozzád.
Amit Szent Fiam az örömről tanított, azt Én is átéltem a fogantatása pillanatától, egészen a Kereszthaláláig. Ezt  egyetlen módon lehetett csak, a Mennyei Atya akaratában való teljes hittel, az Ő akaratának és elhatározásának teljes elfogadásával, az Őbenne való teljes bizalommal. Ez másképpen most sem történhet. Minden dolog, akár jó, akár rossz dolog, Isten akaratából történik. Ő mindent tud, mindent lát
Legyen a ti szívetekben is ez" Drága Mennyei Atyám! Legyen meg, a Te akaratod!" Alázattal és szeretettel fogadjatok el mindent az Ő kezéből, mert Neki gondja van rátok. Tudjátok, egy hajatok szála sem eshet le a fejetekről az Ő tudta nélkül.
Most Én, a szeretetről szeretnék beszélni neked.
Te most már egy magasabb lelki szférába kerültél, mert úgy tekintesz embertársaidra, mint Szent Fiam, úgy nézed embertársaidat, ahogy Ő nézi. Sok-sok szenvedés, bűnbánat, alázat,ima, áldozat vezetett el idáig. Ellenségeidet szereted a legjobban. Milyen jó lenne, ha a világban az ellenségszeretet működne! Nem lenne erőszak, háború, viszálykodás. Szeretni azt jelenti, feláldozni magunkat másokért. Amikor feladod ellenszenved, nem ítélkezel, nem bírálsz, nem gyűlölsz, a szeretet eltölti egész valódat. A szeretet működő erő , gyógyító kegyelem. Így élj továbbra is, mert ezáltal Istent dicsőíted.
Most megáldalak mindent felülmúló édesanyai szeretetemmel, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.Amen
Jézus bátor harcosa.
2019.01.29. 20 óra 45 perc. Imák után.
Jézus: Drága Évikém! A szenvedésről szeretnék beszélni neked.
Most saját nyomorúságod, a fogaddal kapcsolatos beavatkozások, betegséged, mind szenvedéssel, áldozathozatallal járnak, melyet bizonyos türelmességgel kell elviselned.
A szenvedés elfogadása, tudatos felajánlása a te életedben már működik. A lelkek megmentéséért, a bűnösök megtéréséért szoktad felajánlani. A szenvedés tehát nem öncélú dolog, annak mindig oka van. Sok gyermekem betegségekkel születik. Az ő szenvedéseik saját, vagy családtagjaik üdvösségét munkálják.
Az Én szenvedésem gyermekem, az anyaméhtől, a Kereszten való halálomig tartott. Én ezt a szenvedést tudatosan vállaltam a Mennyei Trón előtt, amikor Mennyei Atyám megkérdezte. "Kit küldjek az emberiség megmentéséért?" Akkor Én azt válaszoltam," Engem küldj Atyám!" A szenvedésem értelme és célja az emberek megmentése volt.
A Földön töltött évek örömei és a boldogsága mellett, tudtam hogy borzalmas Kereszthalálom mily nagy szenvedést és mily nagy áldozatot jelent. Emberi szemmel ez érthetetlen, felfoghatatlan, de ott a Kereszten, minden testi és lelki fájdalmam ellenére boldog voltam, mert beteljesítettem Atyám akaratát, amellyel minden ember számára visszafizettem az adósságot.Minden emberért vállaltam a szenvedést, a Kereszthalált, és újra és újra vállalnám, mert nagyon szeretlek benneteket.
Ezeket a szavakat biztatásként adom mindnyájatoknak, hogyha szenvedtek is gyermekeim, azt méltósággal fogadjátok, ajánljátok fel Nekem és Én azt kegyelemmé alakítom át a lelkek megmentéséért. Így váltok társaimmá a szenvedésben, így adhatjátok át ezeket az értékes adományokat a bűnösök megmentéséért.
Most pedig megáldalak a türelem, a békesség, az állhatatosság és a kitartó imádság lelkével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
Jézus bátor harcosa.

2018. december 23., vasárnap

Misztikus beszélgetések

2018.12. 03. Imák után.
Drága Gyermekem, köszönöm imáidat!
Mennyei Atya: Az Adventben vagyunk, a várakozásban.
A várakozás az egész emberi életet végigkíséri. Amikor az édesanya kedves terhét viseli, várakozik, hogy gyermeke megszülessen . Majd ahogy múlik az idő várja, hogy gőgicséljen, figyeljen, járjon, készségei kifejlődjenek, ügyesedjen, okosodjon az iskolában. Aztán kis önálló egyéniséggé alakulva, most már a gyermek is vár, az iskola befejezésére, majd a továbbtanulás, aztán a munkakeresés, családalapítás boldog pillanatai. Ez a felsorolás, csak egy kis szeletkéje a várakozásotok bemutatására. Ezen kívül mennyi, de mennyi dologra várhattok még! A nap minden pillanatában elmondhatjátok, hogy várakoztok valamire.
Advent idején a legcsodálatosabb dologra várakoztok ti keresztény gyermekeim, szeretett Fiam megszületésére. Ő az Én szeretett Fiam, a legdrágább, Akit nektek adtam. Ő ugyanezt a földi utat járta be, mint más földi csecsemő és gyermek. Azonban Ő bűn nélkül jött a világra, ahogy Szent Édesanyja is Szeplőtelenül fogant, és az eredendő bűntől mentes volt.
Mi történik a várakozáskor?
Amikor várunk valamit, vagy valakit, csak rá gondolunk. Ha találkoztunk már vele, felidézzük a vele kapcsolatos élményeinket, érzéseinket. Elképzeljük hogyan fog történni a találkozásunk, mit fogunk mondani neki, és utána hogyan töltjük majd a várt személlyel az időnket.Tehát teljes figyelmünket, érzéseinket, időnket, cselekedeteinket ennek a várakozásnak rendeljük alá.
Ennek az adventi időnek, igen,Szent Fiam megszületésének várásában is teljes szívvel és nagy szeretettel kellene elmerülnötök. A Szentírás olvasása, roráte szentmisék látogatása, csendes elmélkedések, a kisded Jézus szemlélése, a Szentcsalád életéről szóló történetek olvasása. Mind közelebb hozza szívetekhez a karácsony misztériumát. Valójában ez nemcsak várakozás, hanem készülődés is.
Mire készülődünk még?
Szent Fiam, Jézus Krisztus eljött a világba, hogy megmentse a bűnös embert . Szent Fiam újra eljön a világba, hogy megmentse a bűnös embert. Második eljövetele a küszöbön áll. Nekem, Mennyei Atyátok kezében van minden. Én tudom és ismerem az időt, és az időket, előttem van múlt, jelen és jövő. A látható káosz és a gonosz vagdalkozása ellenére is, minden az isteni rendbe van beépítve. Az Én akaratom és tudtom nélkül nem történik és nem is történhet semmi. Csak addig mehet a gonosz, ameddig Én akarom és engedem. Az ő munkálkodása is a tervem része. Az idők végén vagytok. Az események felgyorsultak. Készüljetek! Az Adventetek maradjon állandó és kitartásotoknak meg lesz a gyümölcse. Az Advent most Szent Fiam második eljöveteléig tartson ki a ti szívetekben, mert ez a szeretetteljes várakozás szilárdítja meg szereteteteket és hiteteket.
Most megáldalak a hűség és a sziklaszilárd hit kegyelmével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen
Jézus bátor harcosa.
2018.12.15. 20 óra. Imák után.
Drága Kicsi Évám! Köszönöm imáidat.
Jézus: Elfoglaltságod, munkád, fáradságod miatt nem tudtad leírni beszélgetéseinket. Mi azonban folyamatosan, elmélyülten beszélgetünk a nap minden szakában, amit lehetetlen lenne mindig leírni.
Aggodalommal figyeled a Budapesten zajló eseményeket. A tüntetést, a rendbontást, az agressziót, a gyűlölet-beszédet. Látod, a sátán így dolgozik. Kiabál, vagdalkozik, vádol, gyűlölködik. Azonban ti, keresztény gyermekeim, ti engesztelők a rejtekben imádkoztok és aggodalmaitok ellenére biztosak vagytok abban, hogy minden Isten kezében van. Ez így helyes.
Mivel Magyarországot a külső ellenség nem tudta bevenni, most belülről támadja. Ez még veszélyesebb, mert saját népetek, saját hazátok fiai szítják az ellenségeskedést.
Uram! A Szent Koronát akarják!
Jézus: Igen gyermekem. Az ellenség is tisztában van azzal, mekkora hatalom, milyen misztikus erő a Szent Korona. Ez Szent Édesanyátok Égi Koronájának hasonmása. A Szent Koronában rejlő isteni erő amit a természetes szem nem érzékel, hatalmat sugároz, fénye a sátán és démonai szemét elvakítja. Szent Koronátok ebben a vészterhes időkben védelem, pajzs az országnak. A korona királyok, királynők ékes fejdísze. A hatalom jelképe.
Szent Harcos Angyalaim a rendőrkordon mögött hatalmas erővel védték Szent Koronátokat.
Most pedig mindannyiótokat felszólítalak, papokat és hívőket! A legerősebb fegyvert vegyétek elő! A legerősebb imát, mert országot most már nemcsak a külső, hanem a belső támadások színterévé vált. Minden nap imádkozzátok a Szent Rózsafűzért, hiszen tudjátok, hogy ez megvakítja a sátánt.
Most pedig bátor harcosom megáldalak a kitartó imádság lelkével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen
Jézus bátor harcosa.
2018.12.17.23 óra Imák után.
Drága kicsi Évám! Köszönöm imáidat!
Uram! Tehetetlen értetlenséggel, végtelen szomorúsággal szemlélem a magyar emberek viselkedését, agresszivitását amit ebben az adventi időben az utcán, a parlamentben csinálnak. Gyomrom összeszorul és az emberi reflexek már-már eluralkodnak rajtam, amikor a belső hang arra ösztökél, imádkozz!Imádkozz értük!
Mi lesz ennek a vége?
Jézus: Gyermekem! Az időzítés nem véletlen. Az adventi idő csendes készülődését, a várakozás örömét akarja elvenni tőletek ellenségem. A várakozástól, a karácsonyi készülődés bensőséges hangulatától, a Szent Család és megszületésem ünnepének örömétől akar megfosztani benneteket. Országotok derekasan helytáll a külső ellenséggel szemben, ezért belülről támadja nemzeteteket. A sátán és démonai felheccelik, felizgatják a tömeget, a sátán összes negatív megnyilvánulása látható az emberek viselkedésén. A rendbontás. a lázítás,a harag, a düh, az irigység, a vádaskodás, a testi-lelki terror, a fenyegetőzés, a félelemkeltés, a hazugság, a nyugtalanság, és még sorolhatnám.Ezek mind ott vannak az utcán tüntető és az ellenzék soraiban ülő gyermekeim szívében. Ezek a gyermekeim hogyan készülnek megszületésem ünnepére, a Szent Karácsonyra?
Szent Édesanyám és Én Jézusotok is szomorúan szemléljük ezeket a lázadásokat.
Nektek keresztény gyermekeimnek, engesztelőimnek a legfontosabb feladatotok, az IMA! IMA a közösségekben, IMA otthon a rejtekben. A böjt és az áldozathozatalok! Minden kis áldozatot, minden imát, minden felajánlást kegyelemmé alakítok. Az erőszak ellen a szelídség, a szeretetlenség ellen a szeretet a legnagyobb fegyver. Ezért, IMÁDKOZZATOK! IMÁDKOZZATOK! IMÁDKOZZATOK! Elsősorban a rózsafűzért!
Kérjétek Szent Mihály arkangyalt az Angyalok Fejedelmét, hogy védelmezzen egyénileg benneteket és óvja hazátokat.
Szent Angyalaim, Harcos Angyalaimmal kivont karddal állnak mellettetek. Kérjétek papjaitokat tartsanak Szentségimádásokat. Ebben hatalmas erő van. Az oltárra kitett Oltáriszentség a templomon kívül is hatalmas erőt képvisel. Pap-fiaimnak fel kell ismerniük, hogy az Egyháznak most feladata a keresztény kormány munkáját imaháttérrel segíteni.
A keresztények, az engesztelők széthúzását most a közös imában kell összekapcsolni hazátokért. Most már a széthúzásnak nincs helye, mert az ellenség minden rést figyel és a legkisebb repedésben is támad.
Uram! A Szent Koronát elakarták távolítani a parlamentből
Jézus: Gyermekem! Ellenségem tudja, hogy a Szent Korona hatalom. Szent István királyotok Édesanyámnak adta országotokat. Ő lett országotok királynője. A királynőt korona illeti meg. Ez a Korona pedig a Mennyei Korona hű mása. Ezt a Koronát legerősebb Angyalaim védik, ezt az ellenség nem kaparinthatja meg.
Ima: Istenem! Add nekünk azt a kegyelmet, hogy hathatós imáink által a karácsony békés, meghitt, boldog legyen, és olyan örömmel ujjongjunk megszületésednek, mint egykor az Angyalok és a pásztorok. Ámen.
Jézus: Úgy legyen gyermekem!
Most megáldalak a szelídség és az alázat kegyelmével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Jézus bátor harcosa
2018.12.21. 8óra 30perc.

Szentlélek: Drága Gyermekem, köszönöm imáidat!
Uram! Köszönöm, hogy minden baj és nehézség nélkül hazaérkeztünk a reptérről. Áldott légy Istenem!
Szentlélek: Évikém! A Szeretet Lelke szól hozzád. Lelked békés és túlcsordul az örömtől. A hajnali szentmisében Erzsébet és Mária találkozásáról hallhattatok, a találkozás öröméről.
Ma, amikor a karácsonyi készülődés örömében vagytok, ti is egy találkozásra készültök. Jézusotok jön, hogy az emberekkel találkozzék. Ő 2000 éve testben jött, hogy elhozza a világosságot. A Szentháromság akaratából jött a Földre. Az Atya, Aki kigondolta, a Fiú, Aki elfogadta és Én, a Szentlélek, Aki beteljesítette, mert Szűz Mária Szeplőtelen Testét beárnyékozva beteljesítettem a teremtés csodáját.
A mai ember a természetfelettire, a misztikusra éhes.Könyveitekben, filmjeitekben a " földön kívüliekkel" keresitek a kapcsolatot, és mindenféle fantasztikus, sci fi történetekben. Ha hitben járna az emberiség, a legfantasztikusabb, a legmisztikusabb, a legcsodálatosabb " földönkívüli" élményben lenne része. Ha belegondoltok, csillag, a legfényesebb csillag feltűnése jelezte Megváltótok születését. Angyalok hada látogatta meg, és adta hírül a pásztoroknak a kis Jézus megszületését. A Szeretet szállt alá, a "legföldönkívülibb" akarat, hogy bemutassa számotokra az örök élet valóságát.
Hát kell ennél misztikusabb, izgalmasabb dolog?!
Jézus egész élete, csodái, Mennybe menetele, mind természetfeletti. A Szentírás tele van "földönkívüli" eseményekkel. Ezt keressétek, ezt olvassátok!
És itt vagyok Én, a harmadik isteni személy, Aki láthatatlanul, csendben munkálkodom. Pünkösdkor ellenben láthatóan, megrendítően és csodálatos módon, lángnyelvek formájában mutattam be isteni erőmet.
Azóta is minden emberben munkálkodom, aki hisz, aki elfogadja és befogadja Jézust, és aki hisz a Szentháromságban.
A találkozásról beszéltem neked az imént. Még hátra van egy nagy találkozás, ami a Mennyei Atya irgalmából és kegyelméből fakad. Szentlelkem hatalmas kiáradása, amely a lelketek megvilágosítására, a lelkiismeretetek felébresztésére adatik. Hatalmas, természetfeletti csoda lesz ez. Ezt senki sem tagadhatja majd le, mert minden 7 éven felüli gyermek, minden férfi és minden nő át fogja élni. Így is fogalmazhatnék, Isten " bemutatkozik" a világnak. Annak a világnak, amely Istent teljesen elfelejtette. Gyökeresen meg fog változni a világ, mert gyökeresen meg fognak változni az emberek is.Ez most az Én időm, a Szentlélek kiáradásának az ideje.
Készüljetek fel rá, mert a második Pünkösd közel. Mennyei Atyátok parancsára várok csak. Szívetekbe térek és meglátogatom ezzel a tűzzel a Földet.

Most pedig megáldalak a tisztaság és az erő kegyelmével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Jézus bátor harcosa.
2018.12.23. 11 óra. Imák után.

Mennyei Atya: Drága Évikém! Túláradó szeretetemmel átölellek, magamhoz szorítalak. Kitüntető szeretetem nemcsak neked szól, hanem minden gyermekemnek.
Én teremtményeim! Hogyan, milyen módon, milyen eszközökkel bizonyítsam be még nektek, hogy mennyire szeretlek benneteket! Enyéim, az Én tulajdonaim vagytok, ha ti is elfogadjátok ezt az igazságot. Szabad akaratot adtam nektek.
Tudjátok kit adtam nektek? Tudjátok mily nagy gyötrelem, mily nagy áldozathozatal, mily nagy alázat kellett ahhoz, hogy a Szent Isten, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek a bűnös embert megváltsa bűneitől? Belegondoltatok-e már abba, hogy a Teremtő, Én,a ti Mennyei Atyátok, a legdrágábbat, odaadtam áldozatul értetek?
Szent Fiam, Aki Testté lett, kifizette minden adósságotokat! Mekkora áldozat ez!
Kedveseim! Holnap, a Szentestén a Megváltótok, a kis Jézus születését ünnepli a világ. Örvendezzetek és bízzatok, mert ezekben a vészterhes időkben sem engedi el kezeteket Jézusotok, mert Ő kimondhatatlan szeretettel és alázattal fohászkodik a Szentlélekkel együtt minden ember üdvösségéért.
Most menj kicsi Évám. Várakozz örömmel, mert lám, az" Ige Testté lett és köztetek lakozék".
Megáldalak a szelídség és a béke lelkével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Jézus bátor harcosa.

2018. november 26., hétfő

Misztikus beszélgetések

2018. 11.06. 17 óra 50 perc.
Jézus: Kicsi Gyermekem! Köszönöm imáidat.
A megfeszített Jézus beszél most hozzád. Itt vagyok előtted az Agónia Keresztjén, tehetetlenségem, kiszolgáltatottságom sarkallja bennetek a szenvedélyes Istenszeretetet és imát. Kiömlő Vérem minden cseppje, megannyi értékes áldozat, minden cseppje kincs, amely értetek hullott. Szeretett Édesanyám, és szeretett tanítványom, mint egykor a Golgota helyén, most a Mennyben, kitartóan és szeretettel imádkoznak minden gyermekemért. De nemcsak ők. Ahogy  Keresztre feszítésemkor tanúm volt az egész Mennyország, a Szent Angyalokkal, úgy akkor is tanúim lesznek, amikor dicsőségben eljövök a felhőkben. Az egész Menny erre a nagy eseményre készül.
Az emberiség pedig tudomást sem vesz az eljövendő eseményekről. Amikor Szentlelkem kiárad, sokak szeméről lehull a hályog. Akkor meglátják bűneiket, ahogy Én látom. Könyörögni fognak irgalmasságomért. Én mindenkinek megbocsátok, aki bűneit megbánja. Sokak szívét megérintem.Irgalmasságom kiárad a Földre. Aki szabad akarata által elfogad, megtér, hisz, az megmenekül. Aki elutasít, az igazságosságom erejét fogja megtapasztalni.
Ezért készüljetek,imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert itt állok már a  kapu előtt.
Szeretett Jézusod.
Megáldalak a kitartó imádság lelkével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Jézus bátor harcosa.

2018.11.07. 20 óra 50 perc.
Jézus: Drága Gyermekem! Köszönöm imáidat.
A harcról szeretnék veled beszélni.
Sokat gondolsz arra, hogy amióta megszülettél, valamilyen formában mindig harcolnod kellett valamiért, vagy valakiért.
Gyermekkorod nehézségei, a családi bajok, a szülők betegségei, az anyagi gondok, később házasságod gondjai, a gyermeknevelés nehézségei, munkahelyi problémák, azután a megtérésed után a hitért, Értem, Jézusodért való kiállás nehézségei. A jelen időben az apostolkodás, az igaz próféciák melletti kiállás, az imák, a virrasztások, megannyi testi, fizikai lelki, szellemi harc. Igen,egész kora gyermekkorodtól , az utolsó idők harcára készítettelek fel. Kitartásodat, erődet, majd a hitben és az imában való állhatatosságodat készítettem elő. Mindig Én álltam mögötted, és az Én erőm és kegyelmem volt, ami megtartott téged a nehéz időkben. És most is, amikor a harc, a szellemi harc fokozódik, Én vagyok, Aki erőt és kegyelmeket árasztok rád és minden gyermekemre is, aki Bennem bízik.
Az idők végén vagytok, amikor minden gyermekemnek színt kell vallania. Vagy Velem, vagy ellenem. Vagy hideg, vagy hév. A langyosat kiköpöm a számból. Minden segítséget megadok, hogy megálljatok és kitartsatok ezekben a nehéz időkben. Szent Angyalaimat küldöm a világba, Őrangyalaitok minden erejükkel az üdvösségeteken munkálkodnak.
Tartsatok ki gyermekeim, mert hamarosan jövök! Álljatok készen, mert nem tudjátok Uratok mikor érkezik.
Most pedig megáldalak a kitartás az állhatatosság és a sziklaszilárd hit kegyelmével. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Jézus bátor harcosa.

2018.11.10. 19 óra 35 perc Imák után.
Jézus: Szeretsz-e gyermekem?
Én: Igen Uram.
Jézus:Szeretsz-e gyermekem?
Én: Szeretlek Uram.
Jézus: Szeretsz-e gyermekem?
Én: Szeretlek Uram.
Ugye ismerősök a kérdések a Szentírásból. Péter apostoltól kérdeztem ezt a háromszoros tagadás után. Ő is megvallotta háromszor szeretetét.
De vajon van-e más rajtam kívül az életedben?
Én: Igen van Uram.
Jézus: Mi lehet az szerinted gyermekem?
Én: A hiúság, a munka, a pénz. Más most nem jut eszembe.
Jézus: Bizony gyermekem, ezek bálványok. Ha nem is foglalnak el központi helyet az életedben, ezek ha kis mértékben is elfoglalják a helyet a szívedben, az értelmedben, az életedben.
A bálványok voltak a múltban is, de ezek az idegen istenek nemcsak megfogható, tapintható istenségek, hanem olyan dolgok, amelyek kiszorítják, helyettesítik, pótolják, kitöltik az ember életét, a valódi Szentháromságos Isten helyett. Csak a teljesen elkötelezett, nekem szentelt lelkek tudtak bálványok nélkül élni a múltban is.
Én:Miért fontos erről most is beszélni?
Jézus: Azért kislányom, mert a mai ember életében is rengeteg bálványisten van. A legártatlanabbnak tűnő szokások, hobbyk,szenvedélyek, elköteleződések tárgyak, emberek iránt, a durva sátáni bálványimádásig, széles a paletta.
Néhány példát azért említek, felsorolok neked gyermekem.
Lehet bálvány az ember egója, önszeretete, amely önzésbe, önszeretetbe, gőgbe, büszkeségbe viheti az embert.
Lehet bálvány a gyermeke, akit istenít, irányít terelgeti elképzelése szerint, tönkre téve gyermeke személyiségfejlődését,korlátozza egyénisége kibontakozását.
Lehet bálvány a munka. Munkamániának is nevezhetnénk. Ez nőre, férfire egyaránt jellemző a mai világban. Ennek a pénz, a karriervágy a mozgatórugója.Különösen veszélyes ez a nőknél, mert ezzel elvesztik, elfelejtik azt a hivatásukat és szerepüket, amelyre teremtettek. A feleség, a társ, az anyaság szerepét.
Lehet bálvány a pénz, amelynek hajszolása megkeményíti a szíveket. Ez a Mammon- imádat nagyon veszélyes, mert elvakítja, elhomályosítja a mások iránti szeretetet. A pénz önmagában nem rossz dolog, mert szükség van rá. Aki azonban csak ezért él, a pénz rabszolgájává válik.
Lehet bálvány az evés és az ivás. Ebben a korban valóságos kultusza van az ételnek és az italnak. Ebből aztán különböző betegségek, függőségek alakulhatnak ki. Ez fogva tartja, meghatározza az egész életét annak, aki csak az evéssel, és az ivással foglalkozik.
Lehet bálvány az alkohol, a dohányzás, a televíziózás, a különböző sorozat és film-függőségek. Játékszenvedélyek.
Lehet bálvány a zene, különböző zenei stílusok és úgynevezett sztárok imádata.
Lehet bálvány a sport,ha csak az tölti ki az ember életét. Önmagában a sport nem rossz dolog, sőt kívánatos a mozgás, az egészséges versenyszellem, de amikor már csak annak rendel alá mindent az ember, az bálványimádás.
Hosszan sorolhatnám, de azt gondolom ezzel megmutattam mit értek bálványimádáson gyermekem.
Miért veszélyes ez Évikém? Mert ezek a dolgok teljesen eltávolítják, kiiktatják az emberek éltéből Istent. A mai ember tevékeny, örökké cselekvő, mindig valamit "csináló" -ember.
A mai ember nem tud és nem is akar csendben és egyedül maradni. Egyedül maradni önmagával és Istennel sem. Amikor nincs mit cselekedni üresnek vagy unalmasnak tartja az életét, nem tud elcsendesedni, elmélkedni.
Sok keresztény gyermekem sem tud elvonulni, a Szentírást olvasva az Igén elmélkedni, gondolkodni. Emiatt nem is tudja az Evangéliumot az életébe átvinni, mert a sátán kilopja elméjéből az Igét.
A legmélyebben hívő keresztény gyermekeim a csendes Szentségimádásban tudnak legjobban elmerülni Bennem, szemlélni,imádkozni, vagy csak egyszerűen csendben lenni Velem Jézusukkal.
Tehát a mai ember teljesen kiszorította Istent az életéből, eltekintve azon keresztény gyermekeimtől, akik kifejezetten keresik a Velem való találkozást az imában, a szentmisén, a böjtben, a bűnbánatban, a gyónásban, az Ige olvasásában, szemlélődésben, elmélkedésekben. Én a csendben vagyok leginkább megtalálható.Minden gyermekemet szeretem. Az életben vannak olyan élethelyzetek, öröm, bánat, fájdalom amikor kiálthatnak Hozzám. Én mindig ott vagyok. Csak szólítsatok meg és Én kitárt karokkal és kitárt Szívemmel körülfoglak benneteket. Mindenkit várok! Itt vagyok az ajtótok előtt, csak engedjetek be! Hallgassátok meg kérésemet amíg elérhető vagyok.
Most megáldalak túláradó szeretetemmel az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen

Jézus bátor harcosa.

2018.11.16. Vác. 10 óra Szentségimádás alatt.
Jézus:Drága Gyermekem! Köszönöm, hogy eljöttetek imádni és imádkozni.
Itt állok előttetek,mint a Megdicsőült Krisztus. Szemléltek Engem és Én áldó, óvó kezemet mindnyájatok fejére teszem.Kiárasztom rátok szeretetemet és áldásomat.
Szentségimádás alatt csak te és Én. Ez egy intim szeretetaktus. Semmi mással össze nem hasonlítható. Az Égi a misztikus, a földi, a profánnal.
Szeretlek benneteket gyermekeim. Ti, akik minden 3. pénteken itt vagytok, különösen sok időt szenteltek jelenlétemnek, mert a Barnabás-féle Szent Vér áhítat alatt is imádtok és engeszteltek.
Mi történik viszont a világban?
Azokban az országokban ahol bezárják a templomokat, vagy mecsetekké alakítják, esély sincs rá, hogy imádjanak Engem. Sőt egyenesen üldöznek, vagy megszentségtelenítenek.Bizony mondom nektek, ahol megszűnik a jelenlétem, ott a gonosz uralkodik. Az Új-Világegyháznak ez a célja. Engem száműzni, megszentségteleníteni, megsemmisíteni, kidobni, félreállítani.
Azonban azokon a helyeken ahol gyakran tartanak Szentségimádást, vagy Örökimádás van, megáldom a közösséget, a várost, azt az egyházközséget és kegyelmeimmel árasztom el őket.

Szép szeretett gyermekem
Virágok virága, lelkem ékessége
Szívem szépsége
Illatos virágom
Szeretetem gyümölcse
Kedvemre való élet
Viruló értelem, ékes szeretet
Szívem kedvese,szeretetem éke
Jegyesem és kedvesem.

Így énekelek, így szeretlek. Elhalmozlak szépségemmel,örömömmel, áldásommal, szeretetemmel.Kedves gyermekem! Megölellek, mosolyommal megvidámítalak, felemellek,magamhoz vonzalak.Kiárasztom rád áldásaimat.Fogom a kezed, sohasem engedlek el, mert szeretlek.
Én: Uram! Drága Jézusom! Nem találok szavakat! A jegyes, a szerelmes beszél így a hitveséhez. Elárasztottál szereteteddel.Kimondhatatlan boldogság Veled lenni. Szemlélni, imádni és szeretni. Ezt a szeretetet nem lehet megmérni, mert végtelen. Köszönöm Uram, hogy ennyire szeretsz! Jézusom! Szeretlek, imádlak és bízom benned!

Később, Szentségimádás alatt.
Jézus: Drága Évikém! Minden keresztény testvérednek, papfiamnak üzenem.Becsüljék meg és látogassák a templomokban az Oltáriszentséget. Ha nincs kitéve az oltárra,menjetek Szentséglátogatásra,mert Én a tabernákulumban is látom és meghallom hozzám intézett kéréseiteket, imáitokat.Ne hagyjatok el, ne hagyjatok egyedül. Nektek nagyobb szükségetek van Rám, mint Nekem rátok. Én minden ember hitét ismerem. Mindenhol jelenvaló vagyok, de az Oltáriszentségben Szentségimádáskor közvetlenül és valóságosan is megláthattok.Amikor pedig nyelvre áldozva, térden állva fogadtok, akkor vagyok a legközelebb hozzátok.

Mennyei Atya szól: Kicsi leányom! A mennyei misztériumba léptél, a szeretet ösvényére.
Az a fajta önátadás, az a szent közömbösség, amellyel a világot szemlélni kell, nem azt jelenti, hogy nem látjuk, nem értjük ami a világban körülöttünk történik, hanem azt jelenti, hogy már csak a szeretet górcsövén keresztül tudod szemlélni az eseményeket.
Ha felháborít vagy megbotránkoztat is valami, első dolgod, hogy imádkozol. Imádkozol a megbotránkoztatókért, az ellenségeidért.
Gyermekem! Annyira szeretlek benneteket!
Türelmetlenül várom, hogy magamhoz öleljelek benneteket. Egyetlen földi édesanya vagy édesapa szeretete sem hasonlítható ahhoz a szeretethez amellyel Én szeretlek titeket, és amilyen szeretettel várlak benneteket. Haza várlak mindannyiótokat!

Szűzanya szól: Drága Kislányom! Néhány látnoknak megengedem, hogy lásson engem, hogy üzeneteimet meghallja, közvetítse. De tudnotok kell, hogy minden gyermekem mellett ott vagyok, akik Szent Fiamban hisznek, elfogadják a Szentháromságot, hitben járnak, az Evangélium szerint élnek. Én, mint egy családban levő édesanya, úgy gondoskodom rólatok, kiesdek kegyelmeket, közbenjárok értetek, könyörgöm irgalomért, megbocsátásért.
Én vagyok a ti Édesanyátok, hozzám fordulhattok, mert Én, amit szeretett Fiam elé hozok,és ami a ti üdvösségeteket szolgálja, az meglesz. Ezért imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok.
Szeretett Édesanyátok,Égi közbenjárótok.

Jézus bátor harcosa.

2018.11. 22. Ma az utcán és otthon.
Drága Őrangyalom! Ma is, ahogy minden nap, elmondom Hozzád, kedves Őrangyalomhoz az imámat.
"Te Kedves Szent Nagy Őrangyalom!
Isten atyai szeretete rád bízott,
Világosíts meg, védj meg, kormányozz és vezess!
Fogd meg a kezem, és
Én megígérem, hogy engedelmesen követni fogom vezetésedet, hogy elérjem az örök boldogságot."
Ámen.
Őrangyalom: Kedves testvérem, szeretett védencem! Köszönöm, hogy kitüntetsz figyelmeddel. Nagyon örülök, hogy most már egyre többet megszólítasz, kéred segítségemet, védelmedet.
Tudnod kell,hogy mi Isten Szent Angyalai, Isten Trónja előtt állunk, Isten előtt, mint "szócsövek", mint "védőügyvédek", mint könyörgő, kegyelmeket kiesdő szolgák,- visszük a Mennyei Atya elé kéréseinket. Buzgón munkálkodunk azon, hogy halálotok után kézen fogva,a Mennyországba vigyünk benneteket. A Tisztítótűzben sem hagyunk el benneteket.
Ha tudnád testvérkém mennyi bajtól, rossz döntéstől mentettelek meg sugallataimmal,ami nem más, mint a Szentlélek sugallatai, szüntelenül hálálkodnál.
Bátran szólj hozzám, mert én mindig melletted állok. Hívj magaddal minden utadra,- én amúgy is mennék,- de nagyon jól esik, ha erre külön is megkérsz. A legjobb barátod vagyok. Ismerem érzéseidet, örömeidet, gondjaidat, titkaidat. Azért mert nem látsz, attól én valóság vagyok, valóságosan jelen vagyok, a Mennyei Atya akaratából és gondviseléséből.
Akár hiszed, akár nem, én és a többi Szent Angyal amikor e küldetést megkapja örül, mert tanul tőletek emberektől. Ezzel közelebb kerül hozzánk Urunk, Jézus Krisztus emberi mivoltja, az emberré válás misztériuma. Mi ezt tanuljuk tőletek.
Hogyan, vagy mihez tudnám ezt a küldetést hasonlítani?
Megpróbálom megfogalmazni. Amikor egy édesanya megszüli gyermekét, szakadatlan várja és követi gyermeke testi, lelki fejlődését. Aztán ahogy telik az idő, minden erejével és szeretetével azon van, hogy felnőttként megállja gyermeke a helyét a családban, a munkahelyén, a világban. Ha egy gyermek betegen születik ez a vágy megsokszorozódik, még erősebb lesz. Ezt csak nagyon nagy szeretettel és vággyal lehet csak megélni.
Mi Szent Őrangyalok is azzal a vággyal és szeretettel kísérünk benneteket, hogy amennyire csak lehet kiteljesedjék bennetek az Istennel való kapcsolat. Hitben járjatok és megmeneküljetek a kárhozattól.
Boldog vagyok, hogy beszélhettünk. Isten óvó szeretete kísérjen minden utadon. Ámen.
Jézus bátor harcosa.
2018.11. 25. 19 óra 20 perc. Imák után.
Krisztus Király Ünnepén.
Gyermekem, köszönöm imáidat!
Jézus:
Ma Jézusotokat, mint Király köszöntöttétek a szent miséken, imáitokban.
Én, mint dicsőséges és tekintélyes, méltóságos és nagy hatalmú Isten fogok visszatérni a Földre az Ég felhőin, az Ég Angyalaival és szentjeivel.
A királyság a múltban is egy teljhatalommal rendelkező államforma volt. A király volt népének ura és parancsolója. Ura a népének, ura a hadseregének, kicsinek és nagynak, szegénynek és gazdagnak. Az Ószövetségben Salamon királyról olvashattok, aki Tőlem, Istenetektől várta a megsokasodott Izrael népe vezetéséhez a segítséget. Nem gazdagságot, nem hatalmat, hanem bölcsességet. Alázatában meghallgattam és megadtam a bölcsesség mellé a hatalmat és a gazdagságot is. Ő Istennel járt, uralkodását áldásom kísérte. A bölcs király elsősorban Isten szeretetével, emberszeretetével, igazságosságával, irgalmasságával járt alattvalói előtt. Szinte a legnagyobb szolgáló volt.
A Föld királyai és "kiskirályai" hatalmukkal visszaélve, kizsákmányolva vagy megnyomorítva népüket uralkodtak a történelem folyamán. Ezek hatalma csak ideig-óráig maradt fenn, mert nem Istennel jártak.
Mi fog történni az Én Királyságom alatt?
Új Eget és Új Földet teremtek, ahol szeretetben és békében fogok uralkodni. Nem lesz háború, betegség, könny. Szeretni fogjátok egymást. Királyotok elé boldogan járultok, és hódolattal leborultok előtte.
Kedves gyermekeim! Mily nagy boldogság lesz közöttetek járni, akik szeretettel fordultok majd Királyotok felé.
Most pedig menj gyermekem, a békesség lelkével megáldalak, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Jézus bátor harcosa.