2012. február 2., csütörtök

Egy szőnyegbombázás volt az elmúlt 20 év

Nagyjából így lehet jellemezni az elmúlt 20 évet. Háború van. Sunyi, alattomos, de annál gyilkosabb háború. Ha két ellenséges fél áll egymással szemben, akkor mi is a háború célja? Az akaratomat rákényszeríteni a másikra, és megszerezni felette az irányítást. Ha a háború alaptörvényeit nézzük, akkor látható a mai helyzet. Állami vagyonunk nincs (ami van, az gyakorlatilag a nullával egyenlő). Megszűntek a gyáraink, a termelő struktúrát teljesen szétverték, a termőföldjeink a nyugati régióban már teljesen osztrák gazdák kezén vannak. Megjelent és folyamatosan nő a munkanélküliség, ami addig nem létező fogalom volt. A mezőgazdasággal összefüggő termelő üzemeinket lerombolták, felrobbantották. Gyárainkat szintúgy lerombolták. Történelmi jelentőségű cégek szűntek meg, mint például a GANZ, FÉG, VIDEOTON, IKARUSZ. Az elmúlt 20 évben gyakorlatilag felszámolódott a teljes önálló magyar ipari és termelői rendszer.
Ha kijelentem azt, hogy egy háborút viselő fél elsődleges célja, hogy lerombolja az ellenséges ország iparát, hogy elvágja a termeléstől, akkor a Nyugat teljes sikert aratott. A második világháború szőnyegbombázásai nem okoztak akkora károkat, mint a jelenlegi nyugati rablókapitalista horda! Ezt a fosztogató bandát nevezik Európai Uniónak, és minden egyes ember, aki ezekkel tárgyal, nekik bármilyen kedvezményt tesz, velük egyáltalán szóba áll, semmi egyéb, mint hazaáruló! Ha most egy pillanat alatt kivonnák a nyugati cégeket, az ország pillanatok alatt összeomlana, mert a hazai ipar még egy cipőfűzőt sem tudna legyártani. Ennél azonban sokkal rosszabb a helyzet.
Az állam 300 ezer milliárd forint állami vagyonnal rendelkezett 1989-ben. Ez a mai árfolyamon 1300 milliárd dollár, akkori árfolyamon 3700 milliárd dollár. Jelenlegi államadósságunk 150 milliárd dollár (egyesek szerint a valós adósság 170 milliárd dollár). Vagyis az állami tulajdon a mai árfolyamon a mai adósság majd 10 szerese volt. Jelenleg ez az állami vagyon eltűnt, nincs. Van helyette viszont 150 milliárd adósság. Egy teljes szőnyegbombázás abban a helyzetben, ha ipari várost ér, a legrosszabb esetben is pár milliárd dollár kárt képes okozni. Vagyis nekünk összességében annyi kárunk lett, hogy kijelenthetjük, a Nyugat a hazai cinkosai segítségével porrá, rommá bombázta az egész országot. De tovább megyek, mert ez még nem elég. Ha összességében nézzük az eltűnt vagyont és az összes adósságunkat, akkor a jelenlegi árfolyamon a hiány és az adósság összesen 1500 milliárd dollárt tesz ki. A Japánban végigsöpört cunami 150 milliárd dollár kárt okozott, és meghalt 16 000 ember. Nálunk a Nyugat irányítása alatt évente 75 000 ember hal meg a műtőasztalon úgy, hogy még meg sem született. Látható, mi is történik hazánkban? Az összes háborús veszteségünk pontosan tíz cunami kárösszegét teszi ki. Vagyis kormányaink semmi egyebet nem tettek, mint két évente a magyarság nyakába szabadítottak egy cunamit. Ezt követte el minden egyes kormány sorjában, ahogy hatalomra kerültek.
Felvetődik a nagy kérdés, vajon hová lett ez az iszonyatos összegű vagyon? Nagyon egyszerű. Legfőképpen a nyugati zsidó kezében, kisebb részben magyar zsidók és csicskáik kezében, valamint egy része szétosztva az ezeket kiszolgáló bűnsegédeknek. Vállalkozóknak, feltörekvő politikusoknak, ingyenélőknek. Nyugodtan kijelenthetjük, minden egyes politikus, aki az elmúlt 20 évben bejutott a parlamentbe, annak tudomása van erről, és pontosan ezért cinkos az egész műveletben. Az egyik mert segített benne, a másik meg mert legitimálta idő közben az egész hazaárulást.
Hazánkat szétbombázták, ez tény! A nemzet egy romhalmaz tetején ücsörög valójában, vagyonából teljesen kiforgatva. Mert amit itt látni mint működő gyárat, céget, ahhoz a magyarságnak semmi köze. Csak éppen itt van, de lehetne máshol is. Egy nyugati elemzés szerint a Nyugat teljesen ellustult, 35 órás munkahetekben dolgoznak, illetve egyáltalán semmit nem tesznek. Angol jelentés szerint már a harmadik olyan angol generáció nő fel, ahol rengeteg család a vendégmunkások lakásbérléseiből, helységek kiadásából él, és soha egyetlen percet sem dolgozott. Angol fiatalok tízezreinek fogalma sincs róla, mi az a munka, mert soha nem látott még embert dolgozni. Eközben a keleti régió - a jelentésben külön kiemelve Magyarországot - halálra dolgozza magát.
Igen, ez a helyzet. A Nyugat egyszerűen egy más háborús stratégiával elfoglalta az országot, és rabszolgasorba döntötte. Ehhez pedig nem tankokat használt, hanem magyarul beszélő hazaárulókat, akiket politikusnak hívnak.
Végezetül már csak egyetlen kérdés maradt. Lehet ebből kitörni? Meg lehet ezt a helyzetet változtatni? Igen, meg lehet. De tudni kell: a szabadságot soha nem adják ingyen. A szabadságért nagyon sok áldozatot kell hozni, azért a nemzetnek meg kell szenvedni. Kérdés, hogy van-e még a nemzetben annyi, hogy meghozza a szükséges áldozatokat. És ami szomorú de igaz: minél több áldozatot hoz meg érte, annál szebb lesz a győzelem, és annál jobban fog vigyázni a kiharcolt szabadságra!
Kemény Gábor

http://tttweb.hu/index.php?rovat=ekonyvek&konyv=175


Ismerkedjünk meg az ellenséggel!

A legtöbb ember nem tudja behatárolni, hogy miért alakult ki a globális pénzválság, és ennek folyományaként a kisemberek egyre növekvő mértékű elszegényedése, és tragédiáik. Szinte minden esemény a fejünk felett, manapság már olyan mozgató erők hatására történik, amiket amiket nem tudunk befolyásolni, "megbüntetni" azért, mert elérhetetlen távolságban, és olyan "védelemmel ellátva" léteznek, hogy egy-egy állam, kevés kivétellel ehhez túl gyenge, mégha meg is merné próbálni a "széllel szembeni vizelést".
Sokan, miután a fősodratú média nem beszél, nem beszélhet, nem mer beszélni róla, a híradások alapján arra gondol, hogy a problémák csak helyi szintűek, hogy kizárólag a helyi kormányok bénasága, hozzánemértése okozza az egyre mélyülő válságot, az eladósodást.
Jó szokásomnak megfelelően, nem alulról, hanem felülről kell lefelé gombolyítani a szálakat, mert alulról kezdve elveszünk a részletek között.

Korábban a bankárkaszt megtestesülése, a FED-re (Federal Reserve System, szó szerint „a Szövetségi Tartalék Rendszer"), az amerikai jegybankra és ennek tulajdonos kezelőjére a Rothschild -klánra fókuszálódott, de ettől sokkal mélyebben árnyalt a kérdés. A Bilderberg Group karjai felölelik az egész világ pénzrendszerét.
Való igaz, hogy 1913-ban az amerikai pénzkiadási jog magánbank kezébe került, és itt felidézhető Thomas Jefferson 1802-es híres kijelentése, miszerint:

"Polgáraink szeme nincs eléggé nyitva ahhoz, hogy lássák bajaink igazi okát. Ezt szinte mindenben keresik, kivéve a bajok igazi okozójánál, a bankrendszernél nem. Ez a rendszer bizonyos formában hasznos is lehetne, de ma már visszaélésekhez vezetett, mivel összeegyeztethetetlen a közösség biztonságával és jólétével. A legőszintébben hiszem, hogy a bankok hatalma veszélyesebb, mint a fegyverben álló hadseregeké; és az az elv, hogy finanszírozás címén olyan pénzt költsünk el, amit majd az utódainknak kell megfizetni, nem más, mint nagyarányú hazárdjáték a jövőnkkel."

A nemzeti önrendelkezési jog ma a pénzrendszerrel való rendelkezési joggal egyenlő, tehát az tekinthető a nemzeti szuverenitás hordozójának, aki a monetáris felségjogokat gyakorolja.
Az amerikai állami pénzrendszer felduzzasztott adósságállománya deficitként jelentkezik mindazon országok pénzrendszerében, amelyek "hiteleznek" az USA-nak, vagyis elfogadják az amerikai értéktelen államkötvényekben történő fizetést. A félelmetes nagyságrendű adósságállományt az sem kompenzálja, hogy a Goldman Sachs Group, Inc. tevékenységén keresztül hatalmas pénzösszegek vándorolnak a manhattani központú cég "befektetőinek tulajdonába", amely a jelenlegi bankrendszer minden szegmensét, valamint a hitelminősítőket is irányítja, viszont az államkötvények fedezetéhez ennek a pénznek semmi köze. Ezeknek a "befektetőknek" nincs semmilyen felelőssége. A számlát az amerikai adófizetők, és a világ balekjai állják, de a balek szerep sem teljesen önként vállalt.

Példaként saját bőrünkön tapasztalva is tanulmányozható, mit lehet egy bankok és IMF elleni propaganda, valamint az "államadósság csökentése" jelszavak hangoztatása okán meglátni. Orbán, nemzetvezetőnek beállítva magát, a nyugdíjalapok átjátszásához kampányba kezdett. Megbízása arra szólt, hogy megfossza maradék tartalékaitól az országot, úgy átjátszva ezeket, hogy az államadósság ne csökkenjen, és számottevő inflációt is előidézzen. Mindkettő sikerült, és még politikai tőkét is kovácsolt magának az EU ellenes tömegtüntetés saját javára fordításával, vagyis szimpátiatüntetésként kommentálva. Természetesen az előző esetében segítségére voltak a Goldman Sachs által dróton rángatott hitelminősítők is, bebizonyítva, hogy az államadósság soha nem lesz kifizethető! Nehéz lenne elhinni, hogy a pénzügyi tanácsadók, ha más nem Líbia példája után, nem látták volna előre, hogy mire lesz elegendő a "magyarkodónak látszó álvirtuskodás".

Kadhafi elkövetett néhány hibát. Először is, nem árulta el az országát, népét. Másodszor nem fogadta el a dollárt, és minden olajeladás kifizetését aranyban kérte. A harmadik hibája az volt, hogy ezt az aranyat a Goldman Sachsnál fektette be, és amikor a Goldman Sachs körül "sűrűsödni kezdett a levegő", vagyis nagy veszteségek érték, visszakövetelte befektetéseit. Ezzel aláírta a halálos ítéletét, ahogy Szaddam Husszein is.A Kadhafi-rezsimet nem a felkelők, a NATO vagy USA likvidálta, hanem a Goldman Sachs "befektetői", és ez elsősorban és természetesen, Washington és a Wall Street túlzottan "barátságos" viszonyának köszönhető. A falkában vadászás közös zsákmányt jelent, és közös felelősséget. Franciaország és Nagy Britannia "befektetői" is részt kértek a zsákmányból.

Akár az amerikai törvényhozásban, akár az európai pénzügyi és politikai irányításban, egyre több Goldman Sachs "nevelte" arc tűnik fel. Beépített emberek, irányítva az EU és az euró összeomlását, és ezt az sem tudja megakadályozni, hogy az EU gazdaságilag erősebb országai összezárnak a perifériákon helyet foglaló országok kifosztásában. Az EU pénzügyi rendszere úgy van megcsinálva, hogy alkalmatlan a fejlődésre, és önmagától is bedőlne. A korábbi ECU-s rendszer még jól működött, de az euró bedőlése a jelenlegi tendenciák szerint, legkésőbb 2013 közepére bekövetkezik. Az euró bedőlésével sajnos bedől a forint is, mivel a forint, hozzávetőleg 5%-kal magasabb áron tulajdonképpen eurót jelent. Ez az 5% a kamat, ami a pénzünket terheli, és az inflációt gerjeszti, mivel a hitelpénzzel működtetett kamatkapitalista pénzgazdaságba strukturálisan be van építve az infláció.
Tulajdonképp ugyanaz a rendszer az EU-val is, mint azok a tagországok esetében, akik lemondtak a saját pénzkibocsátási jogukról.
Magyarországon Orbán 2000. november 26-án jelentette be, hogy Járai kinevezésekori kikötéseként az MNB törvényt módosítsák, az EU "kérésének" megfelelően "a nemzeti bank függetlenségének további erősítése céljából". Az MNB nem hitelezhet az államnak, viszont a titokban hozott és alkotmányellenesen titkosított monetáris döntések eredményeként, évi 8 milliárd dollárt von el a magyar társadalomtól. Akié a monetáris hatalom, ténylegesen az rendelkezik az országgal. A fiskális politika csupán a monetáris döntések által a társadalom számára meghagyott maradék pénz újraelosztását végzi el.

Az a nemzetközi pénzügyi közösség, amely működteti, és irányítja a központi bankokat, kényszeríti, hogy csak kamattal megterhelt "hitelpénzt" lehessen forgalomba hozni. Az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Kanadában, Japánban, az Európai Unió országaiban, a nagy közép és dél-amerikai országokban, mint Brazília, Argentína, Venezuela és Mexikó, és ma már ez a helyzet a szovjet birodalom utódállamaiban és a kelet-európai országokban is.

Visszatekintve az elmúlt évtizedekre, úgy tűnik, hogy a "rendszerváltoztatásra" igazából a további eladósítás miatt volt szüksége a pénzügyi internacionálénak. A végső célt, Orbán korábban gyakran emlegetett "új világrendjét", az NWO-t, nem titkolt elképzeléseik alapján már jól ismerjük.
A montáris bankpolitika egyeduralmának csak a kamatmentes sajátpénz kibocsátás vethet véget, de ehhez le kell szakadni nem csak az Európai Unióról, de a nyugati, Goldman Sachs, IMF, Világbank és EKB felügyelte tömbről is, ha lehet, mindenkinek, bár ez csak egyszerre, vagy nagyobb csoportokban lehetséges! Az inflációt gerjesztő hitelpénz alkalmazásának elkerülhetetlen eredménye a háború, amit remélhetően keleten is így látnak (majd), mert jelenleg a világon csak egy helyen működik háborítatlanul és kiválóan a sajátpénz, Channel Islands Guernsey közigazgatási területén.

Tulok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése