Elégedettséggel üdvözlik a lengyel főpásztorok annak a törvénytervezetnek a megbuktatását, amely az együttélések nyilvántartásba vételét vezette volna be, az azonos neműek közötti együttéléseket is beleértve.
A kérdést azonban egyelőre csak elhalasztották. Donald Tusk lengyel miniszterelnök bejelentette, hogy szeptemberben bemutatnak egy alternatív tervezetet az együttélésekre vonatkozóan. A baloldal által benyújtotthoz képest korlátozóbb jellegű javaslatról van szó, amelynek nagyobb esélye lesz, hogy a parlament elfogadja. Ez biztosítaná az örökösödést az együttélők egyikének halála esetén, de kizárná az adókedvezmények lehetőségét. Külön költözés esetén kötelezné az elhagyott fél eltartását.
A felmérések szerint a lengyelek kétharmada ellenzi a homoszexuális párok együttélésének törvényesítését, 23%-a támogatja azt. A megkérdezett személyek nagy része azonban egyetért az együtt élő párok jogainak elismerésével, az örökösödési, a látogatási és betegellátási jogok terén.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
Glasgow érseke: átpolitizált párbeszéd zajlik az egyneműek közti házasságról
Skócia válhat a nagy-britanniai területek első tagjává, ahol legalizálják az egyneműek házasságát. Sturgeon miniszterelnök-helyettes jelentette be a törvényjavaslatot, amely 2015-től lehetővé tenné a homoszexuálisok házasságát.
Nagy kihívást jelent, hogy képviseljük álláspontunkat a politikai elittel szemben, amely teljes mértékben és kritikátlanul elfogadta ezt a liberális programot. Ebben a helyzetben folyamatosan fel kell mutatnunk az emberi méltóság keresztény értelmezését. Ez nem könnyű – hangsúlyozta a katolikus érsek. Az egyneműek házasságára vonatkozó vitában nagyon sok érv pusztán érzelmi alapon születik, amelyre nehéz racionális érvekkel válaszolni. Nagy a türelmetlenség és a felhasznált nyelvezet is erősen átpolitizált, így a párbeszéd előtt inkább bezárul, mint megnyílik az ajtó – állapította meg Glasgow új érseke.
Ha a média hallani akarja a katolikus álláspontot, az Egyházhoz fordul. Ha mi nem beszélünk erről, akkor senki sem fog. Még ha nem is nyerjük el a közvélemény figyelmét, sokan prófétainak tartják véleményünket és osztoznak benne, bár nem az elit tagjai közül valók – szögezte le végül a főpásztor.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése