Bianca Rothschild nevét úgy ismerik a 182 családos lakóterületen, mint „Napsugár hölgy”-et. Bianca már több mint 70 éves. Gyermekkorát Lengyelországban töltötte. Mielőtt 16 éves lett volna, a németek lerohanták városukat, és családjának 43 tagját bebörtönözték. Bianca figyelte apját és nagybátyját, amint meghalt. Látta anyját és más családtagjait is, amint elvitték a fogolytáborokba. Biancát is az egyik koncentrációs táborból a másikba hurcolták. 1945-re családjának mind a 42 tagját megölték. Egy éjszaka, egy bombatámadás idején azért imádkozott, hogy bárcsak meghalna. Nem halt meg, és ebből arra kövekeztetett, hogy Istennek különös terve van vele. Azon az estén imádságai közben olvasta egy kis könyvből a következő sorokat: „Megvan a jogunk az adás öröméhez, hogy mások is megnyerjék. Adhatunk anyagi javakat, adhatunk erkölcsi támogatást, adhatunk baráti meghallgatást, és mindenek közt a legnagyobb az, hogy adhatunk szeretetet.” Ebben a pillanatban Bianca Rothschild megfogadta, hogy odaadja önmagát másoknak, ahogy csak tudja. Visszaemlékezett kiábrándultságára, amit tizenhatodik születésnapján érzett, amikor nem voltak képeslapok, ajándékok, sütemények és vendégfogadások. Ezért amikor letelepedett e lakónegyedben, kezdett küldeni jókívánságokkal teleírt képeslapokat azoknak, akik csak betegek voltak. Nem írta alá a képeslapot, hanem csak ezt írta oda: „Napsugár hölgy”. Mindenki tudta, hogy kicsoda. Ő az az ember, aki napsugarat küld azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.