KELETEN KEL A NAP...

A Nemzetközi Társadalombiztosítási Szövetség 340 társadalombiztosítási szervezetet foglal össze 158 országban (köztük a magyar Országos Nyugdíjbiztosítási Fóigazgatóságot és az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat). Ez a nemzetközi szervezet 2012-ben Kína egészségügyi rendszerét tüntette ki a "Good Practice" -azaz "Jó Gyakorlat"- díjjal. A díj azt tükrözi, hogy Kínában az egészségbiztosítás mindenkit egyformán véd, akár dolgozik, akár nem, akár képes fizetni járulékot, akár nem. Ezzel szemben az Egyesült Államok lakosságának egyötöde (50 millió ember) még nem rendelkezik semmilyen egészségbiztosítással... Kína nemzetközi kitüntetése azt is tükrözi, hogy az átlag életkor náluk 75 év (nálunk 73), 2015 végére 150 ezerrel több lesz az orvosaik száma (ami nálunk évről-évre csökken), az állami korházak és rendelők pedig nem csak szaporodnak (nálunk ritkulnak), hanem a felszereltségük is folyamatosan modernizálódik. Lényegében, két féle egészségügyi rendszer létezik aszerint, hogy a polgárok érdeke vagy a pénz van a központban. A kínai rendszer az első kategóriához tartozik és lényegében emiatt is érdemelte ki a Nemzetközi Társadalombiztosítási Szövetség évi díjját.

"Orvosi turizmus": a rózsaszínű országok "exportálják" a magánbiztosított
betegeket, a sárgák pedig (köztük Magyarország) kezelik őket, akár
a saját kevésbé fizetőképes betegeik rovására.

A pénz áll az egészségügyi rendszer központjában, amikor a magánbiztosítókra van bízva a rendszer, mint például az Egyesült Államokban. Egy ilyen rendszerben, ha valakinek nincs komoly jövedelme, nincs betegbiztosítása sem, mint ahogy az amerikai munkanélküliek többségének. Akkor is a pénz van a központban, ha van állami betegbiztosítás, de az egészségügyi rendszer elsősorban fizető külföldi betegeket igyekszik színvonalasan (például "várólista"-mentesen) ellátni, a nincstelen hazai betegeket pedig "várólistákra" parkolja (műtét vagy költséges vizsgálat esetén) és szinte csak "generikus" (azaz sok esetben nem a legfejlettebb) gyógyszerekkel látja el. Ez a két féle pénzközpontú egészségügyi rendszer jól ki is egészítheti egymást (ez is része a "globalizációnak"), mivel az állami betegbiztosítással nem rendelkező országok magánbiztosított betegeit a biztosítók hajlandók olyan országokba küldeni, ahol az állami egészségügyi rendszer inkább a fizető külföldi betegeket, mint a csóró hazai betegeket kedveli. Ugyanis, amikor egy egészségügyi rendszert az adófizetők pénze tartja fennt és közben jók az orvosok és viszonylag jó a technikai felszereltség is, de nyomorúságos az egészségügyi dolgozók munkabére, az olcsóbb kezelési árak miatt "egészségügyi turizmus" alakul ki a hazai emberek egészsége és pénztárcája rovására. Éppen ez a helyzet most nálunk. Az "egészségügyi turizmushoz" persze kell a politikai akarat is, mert vannak olyan országok -Kínához hasonlóan- ahol szintén jók az orvosok, jó a felszereltség és gazdasági okok miatt alacsonyabb az egészségügyi dolgozók fizetése, mint általában a nyugati országokban, de a politika mégsem egy profit-orientált "egészségügyi turizmusban" utazik.

Az utóbbi években, folyamatosan újulnak meg vagy épülnek fel a kínai közkórházak. Van is rá pénz, mert az elmúlt évtizedekben a kínai vezetők ügyesen meglovagolták a Nyugat által beindított "globalizációt": a Nyugat kinyitotta kapuit az olcsó kínai termékek előtt, bízva abban hogy Kína is tágasra nyitja kapuit az amerikai és európai multinacionális cégek előtt, akik mind aranyesőt láttak a kínai "piacban". Kína el is árasztotta a világot mindenféle bóvlival (üveggyöngyök a nyugati barbároknak...), de okosan csak annyira nyitotta ki kapuit, hogy megszerezze a számára hiányzó technológiát ("technológiai transzfer") és most szinte már mindent maga is képes előállítani. Szóval, évekig csak dölt a dollár és az euro a kínai kofferekbe, miközben a nyugati gyártók pislogtak és nem értették, vajon miért nem ömlik már a kínai aranyeső. Most pedig a legtöbb nyugati gazdaság a csőd szélére jutott, mert fel lettek áldozva a munkahelyek a "versenyképesség" oltárán, Kína pedig átváltja a felhalmozott dollárt és eurót nyersanyagokra, élelmiszerre, olajra és gázra (amelyeket egyre inkább saját állami cégei termelnek ki a nagyvilágban), hogy olyan életszínvonalat teremtsen magának, amiről a Nyugati világban egyre több embernek le kell mondani. Ahogy mondja a mese: ím, így jár a tudatlan, kár csap néha a kártevőre.

Ha még nem értjük, miért lett kitüntetve a kínai egészségügyi rendszer, nézzük meg az új közkórházat (igen közkórház, nem luxus magánklinika) amely nemrég lett felavatva a kelet-kínai Nanjing városában: a fekvőbetegeken kívül, naponta 15 ezer járóbeteg kaphat ötcsillagos közellátást, a csúcstechnológiai felszerelés pedig a nyugati világban egyre inkább csak a pazar magánklinikákban található (tisztelet persze az olyan kivételeknek, mint például Ausztria, Németország, Svájc vagy a skandináv országok). Keleten kel a nap, nyugaton pedig már nyugszik.

Szélvéső