Február végén az
olaszországi választások csattanós pofont adtak a brüsszeli
EU-bürokráciának és általában is a globalista oligarchiának.
Brancsbelijük, Mario Monti – akit korábban a „gondviselés emberének”
kiáltottak ki, azt várva tőle, hogy gatyába rázza az olasz pénzügyeket,
helyette azonban még mélyebb recesszióba taszította országa gazdaságát –
a szavazatok alig tíz százalékát tudta megszerezni, messze leszakadva a
balközéptől és Silvio Berlusconitól is. A választások igazi nyertese
Beppe Grillo ex-humorista lett, aki 25 százalékos eredményével immár az
ország harmadik politikai erejét tudhatja maga mögött, és
rendszerellenes Öt Csillag mozgalmának (M5S) „erkölcsi” győzelme
mennydörgésként visszhangzott a súlyos legitimációs válságot átélő
Európában.
Az óriási
euroszkeptikus fordulaton túl, amelynek Olaszország a választásokon is
tanújelét adta, valójában egy illegitim technokrata-kaszt által
erőltetett neoliberális globalizmus világos elutasítása kristályosodott
ki Grillo személye körül. Dacára ugyanis az általuk elért látszólag
tisztes (30 százalék körüli) eredménynek, valójában mind a
pszeudo-jobboldalnak, mind a reál-baloldalnak fityiszt mutattak a
választók, hiszen 2008-hoz képes az előbbi több mint 6 millió, az utóbbi
pedig csaknem 4 millió szavazatot vesztett. A voksolástól távol
maradottak és a Grillóra szavazók együttes aránya azt jelenti, hogy
gyakorlatilag minden második olasz hátat fordított a hagyományos
pártrendszernek.
Így
aztán az M5S felemelkedése fogcsikorgatásra késztet egyeseket,
mindenekelőtt a költségvetési megszorítás szószólóit. Sokatmondó tény,
hogy az olasz választási eredmények nyilvánosságra kerülése után a világ
tőzsdéi nyomban esni kezdtek. Ráadásul ezen a választáson a jobb- és
baloldal közötti látszatellentétről is újból lehullott a lepel, miután
tökéletes egyetértésben fújtak riadót a „populizmus, nacionalizmus,
Európa-elleneség” erősödése miatt, amelyet szerintük Grillo mozgalma
képvisel. Valójában a háttérben már bontogatja szárnyait „a történelem
legsötétebb óráival” és a „(fasiszta) fenevad visszatérésével” riogató
polkor-propaganda.
Ennyi
rágalom egyetlen emberre szórva azt bizonyítja, hogy az illető valamibe
nagyon beletrafált. Való igaz, hogy Beppe Grillo nem hivatásos, tehát
nem megélhetési politikus. Ez azonban egyáltalán nem jelent hátrányt,
amikor oly sok inkompetens „profi” követte egymást a hatalmon, hogy
végül Olaszországot (és ugyanez érvényes az EU összes tagállamára) közös
erővel mély gazdasági és társadalmi apátiába taszították. Grillo
viszont kétségtelen bátorságról tesz tanúbizonyságot. Összezavarva a
frontvonalakat és így magát a rendszert is, amely morbid befolyásával
fojtogatja az euroatlanti blokk minden országát, az olasz nemzet
védelmezőjeként lép fel azokkal szemben, akik arra szövetkeztek, hogy
kiürítsék a lényeget az ország szuverenitásából.
Persze
az érintettek szemében kétségtelenül „demagógnak” számít, amikor a
parlamenti képviselők különleges kedvezményeinek eltörlését és
fizetésüknek az átlagos olasz bérszínvonalhoz való igazítását
szorgalmazza, vagy amikor fellép a politikusok álláshalmozása ellen.
Ugyanakkor viszont olyan „konstruktív” javaslatai is vannak, mint
például az aktív környezetvédelem, a megújuló energiaforrások fokozott
igénybe vétele, az információhoz való hozzájutás teljes liberalizálása
vagy a spekulatív finánctőke helyett a gazdaság termelő ágazatainak
helyzetbe hozása, mindenekelőtt az újraiparosítás előmozdításával. Ami
miatt azonban rövidesen valószínűleg magának az ördögnek fogják
kikiáltani, az a közel-keleti kérdésben elfoglalt heterodox álláspontja.
Az izraeli rezsim következetes kritikusaként Beppe Grillo már eddig is
ipso facto antiszemitának számított, mintha a dél-afrikai apartheid
rendszer elítélése automatikusan dél-afrikai-ellenessé minősítene bárkit
is.
Más kérdés, hogy
humoreszkjeiben, komikusként előadott one man show-i során és
internetes honlapján – amely a leglátogatottabb olasz blog, és amelyet a
világ húsz legbefolyásosabbja közé sorolnak – mindig a legcsekélyebb
félreértés nélkül adott hangot anticionizmusának. Leginkább az Iránnal
kapcsolatos ikonoklaszta megnyilatkozásai csapják ki a biztosítékot a
szentföldi latorállam szekértolóinak körében. Szerinte ugyanis –
egyébként a tényekkel és az igazsággal összhangban – a USrael és
vazallusai által folyamatosan támadott, katonai támaszpontokkal
bekerített és minden eszközzel destabilizálni próbált iszlám
köztársaságnak jogában áll megvédenie önmagát, akár minden eszközzel.
Egyik tavaly nyári interjújában, amelyet a Yedioth Ahronoth vezető
izraeli napilapnak adott, Beppe Grillo világossá tette, hogy „mindazt,
amit Izrael és az arab-muzulmán világ kapcsán tudunk, megszűri a Memri
nevű fordítóügynökség, amelyet egy volt Moszad-ügynök vezet, manipulálva
és elferdítve az arabok szavait az izraeli propaganda javára”.
Érthető
módon nincs benne tehát semmi, ami elnyerhetné a kardcsörtető
oligarchák tetszését, és az is nyilvánvaló, hogy szociálisan érzékeny,
korrupcióellenes humanistaként, intranzigens néptribunként, a
leszerepelt politikai osztály kíméletlen bírálójaként, főként pedig a
részvételi demokrácia elkötelezett híveként a fősodratú média
ellenszenvét is kivívta. Miután azonban az olasz választók akaratából
gyakorlatilag „királycsináló” pozícióba került, a bal- és jobboldali
pártkoalíciók mindenre hajlandók a behálózására. Grillo azonban nem
egyszerűen a pártokrácia, hanem a nyugati neoliberális modell ellensége,
vagyis mind Bersani, mind Berlusconi tökéletes ellentéte, ahogyan egyik
híve fogalmazott, „egy olyan tradicionalista, aki tökéletesen használja
az internethez hasonló ultramodern eszközöket a modernitás ellen”.
Az
a tény, hogy a cionisták és cinkosaik rágalmazzák, mindenki más számára
automatikusan „kóserré” teszi őt, aki megértette, hogy nem elég
felháborodni, hanem cselekedni is kell a globalista plutokráciától és a
zsoldjukban álló eurokratáktól való megszabadulás érdekében.
Kétségtelenül nehéz játszma lesz, de nincs kizárva, hogy a legutóbbi
választások egy új politikai rendszer nyitányát jelentik Olaszországban,
amely mindig is politikai laboratóriumnak számított Európában.
Remélhetőleg ez alkalommal is.
MD 2013. III. 20.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése