Izraellel kapcsolatban alighanem
az a legfontosabb kérdés, hogy lehet-e demokráciát építeni megszállt
területen? El lehet-e tekinteni attól, hogy a mai Izrael állam helyén
élő százezrek hatvan éve menekülttáborokban élnek? Az izraeli
politikusok nagy része nem törődik a menekültekkel, és a legkülönbözőbb
érvekkel igazolják a megszállás jogosságát. De ez a helyzet erkölcsileg
igazolhatatlan.
A
menekültek és utódaik a szülőhelyükre nyilvánvalóan nem mehetnek
vissza, hiszen ott ma már zsidók élnek. Elképzelhető-e békés megoldás a
palesztinok és zsidók között? Demográfusok szerint húsz-harminc év múlva
nagyjából ugyanannyi palesztin fog élni Izraelben, mint zsidó. Senki
sem tudja, hogy békés eszközökkel, demokratikus körülmények között
hogyan lehet majd ezt a helyzetet kezelni, különös tekintettel arra,
hogy az öt-hat millió zsidó közvetlen környezetében háromszázmillió (!)
moszlim él.
Izrael
hosszú távú érdeke nyilvánvalóan egy minél előbbi békekötés lenne, ami
együtt járna a két állam - a zsidó és a palesztin - megalapításával. De a
zsidó állam politikai osztálya, és a közhangulat nem teszi lehetővé a
megszállt területek visszaadását, a telepesek eltávolítását és
Jeruzsálem megosztását. Izrael biztonságát és létét ma lényegében az
Amerikai Egyesült Államok garantálja. Befolyásának csökkenését jelzi,
hogy 2012. decemberében a világszervezet közgyűlése a Vatikánéhoz
hasonló megfigyelői állami státust adott a Mahmúd Abbász vezette
palesztinoknak, akiknek így nem lesz ugyan szavazati joguk az ENSZ-ben,
de az új, magasabb státusuk lehetővé teszi számukra, hogy részt vegyenek
a világszervezet több szakosított szervezete, a többi között a
Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) munkájában.
A
Palesztina államiságát elismerő határozat mellett 138, ellene 9
küldöttség szavazott. Az ENSZ 41 tagállama - köztük Magyarország -
tartózkodott.
A
voksolás után nyilatkozva Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a tartós rendezést
célzó kétoldalú tárgyalások felújítására szólított fel. Hangot adott
annak a véleményének, hogy a palesztinoknak joguk van saját, független
államhoz, de Izraelnek is joga van ahhoz, hogy szomszédjaival békében és
biztonságban éljen.
Susan
Rice amerikai ENSZ-nagykövet a közgyűlés határozata után felszólította a
feleket, hogy haladéktalanul újítsák fel béketárgyalásaikat. Mint
mondta, az Egyesült Államok ezekhez segítséget fog nyújtani, de
felszólított mindenkit a térségben, hogy tartózkodjon a további
"provokatív cselekedetektől". Rice szerint egyébként a közgyűlési
határozat újabb akadályt gördített a béke útjába. A közismerten
Izrael-barát Hillary Clinton amerikai külügyminiszter "szerencsétlennek
és kontraproduktívnak" nevezte a közgyűlés határozatát.
Ennek
ellenére Simon Peresz izraeli elnök az izraeli-palesztin
béketárgyalások kapcsán már a két nemzet, két ország elv érvényesítése
mellett foglalt állást 2013. március 12-én az Európai Parlamentben tett
látogatása során. „Viszonylag rövid idő alatt megteremthetjük a békét" -
mondta az elnök, utalva az általa „csodának" nevezett európai
integrációra. Peresz szerint a szíriai vérengzésnek úgy vethet véget a
világ, ha felhatalmazza az Arab Ligát a beavatkozásra és egy átmeneti
kormány létrehozására Szíriában. Álláspontja szerint az ENSZ-nek
támogatnia kell az arab kéksapkásokat. A nyilatkozat súlyát és értékét
azonban jelentősen csökkenti, hogy a valódi hatalom Bibi Netanjahu
miniszterelnök kezében van, Simon Peresz nincs döntési helyzetben.
A
békés megoldásnak ma még a körvonalai se látszódnak, pedig nincs semmi
biztosíték arra, hogy a világ újrafelosztásáért folytatott harcban az
Amerikai Egyesült Államok nem kényszerül változtatni az Izraelt
mindenben támogató politikáján.
Az
izraeli-palesztin ellentét egyik legkényesebb kérdése, hogy még azok a
kisebbségben lévő izraeliek is megosztottak, akik támogatják a
nemzetközi szerződésekben is biztosított palesztin állam megalakulását,
mert elfogadhatatlan számukra, hogy az ENSZ BT 478-as határozata szerint
Kelet-Jeruzsálem legyen Palesztina fővárosa. Világszerte mozgalom
indult az egységes Jeruzsálemért. A város keleti részét Jordánia
1948-ban erőszakkal elfoglalta, de 1967-ben zsidó csapatok szállták meg.
Izrael
egész Jeruzsálemet a fővárosának tekinti, de ahogy azt az ENSZ 478-as
határozata is jelzi, a nemzetközi közösség ezt nem ismeri el. A városban
alig vannak külképviseletek, azok többnyire Tel-Avivban találhatók.
Izrael úgynevezett „Jeruzsálem-törvénye” kimondja, hogy „az egy és oszthatatlan Jeruzsálem Izrael fővárosa.”. Az ENSZ Kelet-Jeruzsálemet, a leendő Palesztin Állam fővárosának tekinti, így a város végleges státusa további tárgyalások függvénye Izrael és a Palesztin Hatóság között.
Izrael úgynevezett „Jeruzsálem-törvénye” kimondja, hogy „az egy és oszthatatlan Jeruzsálem Izrael fővárosa.”. Az ENSZ Kelet-Jeruzsálemet, a leendő Palesztin Állam fővárosának tekinti, így a város végleges státusa további tárgyalások függvénye Izrael és a Palesztin Hatóság között.
Magyarországon
a cionista Hit Gyülekezete vezető lelkésze Németh Sándor, és Feldmájer
Péter a Mazsihisz leváltott elnöke hozta létre a „Mindannyian Együtt
Jeruzsálemért” alapítványt, melynek dokumentumában rögzítették: „Ezeknek
az értékeknek a keletkezésében, elterjedésében, Jeruzsálem, mint a
zsidóság szellemi, vallási, kulturális és politikai központja és egyben,
mint a kereszténység megszületésének helye, központi szerepet tölt be.”
Feldmájer az ünnepélyes sajtóeseményen elmondta: Jeruzsálem a mai
Izrael egységes fővárosa kell hogy maradjon, amely "szabadságot ad a
keresztény, a zsidó és a muszlim embereknek". A Mazsihisz volt elnöke
kijelentette: "Aki szét akarja választani Jeruzsálemet, az szét akarja
választani az egész világot."
Nem
különbözik ettől Naftáli Bennett gazdasági miniszter álláspontja, amely
szerint az izraeli törvények alapján senkinek nincs joga Jeruzsálem
felosztásáról tárgyalni. Ebből vonta le azt a következtetést, hogy a
palesztin állam valószínűleg soha nem fog létrejönni. Ezzel párhuzamosan
egyre többen követelik annak lehetővé tételét, hogy a zsidók szabadon
imádkozhassanak a jeruzsálemi Óvárosban található Templom-hegyen. A hely
formálisan ma is izraeli fennhatóság alatt áll, de Ariel Saron 2000-ben
tett látogatása, majd az ezt követő második intifáda óta, zsidó
politikusok és a Kneszet képviselői nem imádkozhatnak a Templom-hegyen.
Ugyanakkor Háim Richmann, a Nyugati Fal főrabbija ezt írta a Jerusalem
Post egyik számában: „A Templom-hegy jelképezi azt a küldetést, hogy a
zsidó nép fénynek rendeltetett a nemzetek számára. Egy olyan egységes
világnak a prófétai előhírnökei, amelyben Jeruzsálem szépséges az egész
világra kiárad. Ez a titka annak, hogy mivé válhat a zsidó nép, és mit
hozhat el az egész világ számára.”
A
Jeruzsálem körüli vita jelentőségét nyilvánvalóan az adja, hogy a békét
biztosító két állam megvalósításának egyik alapvető feltétele, hogy
Izrael ismerje el Kelet-Jeruzsálemet Palesztina fővárosaként. Történelmi
tény, hogy Izrael 1967-ben a hatnapos háború során foglalta el
Ciszjordániát, a Golán-fennsíkot, és a jordán megszállás alatt álló
Kelet-Jeruzsálemet. Ezt követően a várost Izrael egységes és
oszthatatlan fővárosává nyilvánították, holott modern kori
újraalakulásakor Izrael államát Tel-Avivban kiáltották ki.
Izrael
szempontjából a másik nagyon lényeges kérdés, hogy mi alapján
határozható meg egy személy zsidósága. Az ortodoxok szerint az
tekinthető zsidónak, aki zsidó anyától született, vagy a mózesi
törvények szigorú betartásával veszi föl a vallást. A zsidó vallás
szabálya, a háláchá szerint a zsidóság anyai ágon öröklődik, ezért aki
zsidó anyától származik, az maga is zsidó, az ilyen személy automatikusa
a zsidó közösség része, semmiféle betérési vagy vallásfelvételi
procedúrán nem kell keresztül mennie.
A világi zsidók körében ezzel szemben általában azt ismerik el zsidónak, aki a judaizmussal azonosítja magát. Az érdekellentétek miatt többen felvetették a vallás és az egyház egyértelmű jogi szétválasztásának szükségességét. A "nemzetiség" bejegyzést az izraeli személyi igazolványban a belügyminisztérium szabályozza, és általában az izraeli főrabbinátus által is zsidónak elfogadott személyeket regisztrálja zsidónak. Néhány esetben az izraeli legfelsőbb bíróság kötelezte a minisztériumot a halachikus definíciónak meg nem felelő személyek zsidóságának elfogadására.
A világi zsidók körében ezzel szemben általában azt ismerik el zsidónak, aki a judaizmussal azonosítja magát. Az érdekellentétek miatt többen felvetették a vallás és az egyház egyértelmű jogi szétválasztásának szükségességét. A "nemzetiség" bejegyzést az izraeli személyi igazolványban a belügyminisztérium szabályozza, és általában az izraeli főrabbinátus által is zsidónak elfogadott személyeket regisztrálja zsidónak. Néhány esetben az izraeli legfelsőbb bíróság kötelezte a minisztériumot a halachikus definíciónak meg nem felelő személyek zsidóságának elfogadására.
Ugyanakkor
Izrael Állam nem a vallási törvények szerint dönt: az úgynevezett
Visszatérési Törvény azt mondja ki, hogy az alijázhat (szerezhet
állampolgárságot), akinek egy nagyszülője zsidó, vagy aki betért
zsidónak. Ez azt jelenti, hogy az is alijázhat, aki a háláchá szerint
nem zsidó, mint például akinek csak az apja vagy nagyapja volt zsidó.
Ez
az álláspont is bizonyítja, hogy mekkora ellentét tátong az Izrael
Állam zsidó voltát legitimáló ortodox zsidók és a lakosság többségét
kitevő szekuláris zsidóság között. A lakosság 10 százalékát kitevő
ortodox zsidók szinte alig vesznek részt a társadalmi munkamegosztásban:
nem dolgoznak, nem katonáskodnak, kizárólag az ortodox vallási
előírások szerint próbálnak élni. Leköpdösik az iskolába igyekvő zsidó
fiatalokat, hátrazavarják őket a buszokon, szombatonként feltartóztatják
az emberi életeket menteni igyekvő mentőautókat stb.
De
az izraeli társadalom egészében is növekszik a politikai-ideológiai és a
kulturális okokból eredő feszültség és az intolerancia. Az izraeli
társadalom előítéletessége és rasszizmusa aggasztó méreteket öltött. Egy
átlagos zsidó nem szívesen járatná a gyerekét olyan iskolába,
amelyikben palesztin gyerekek is tanulnának. Azt sem szeretnék, ha a
szomszédjuk arab lenne, stb. Jellemző, hogy a legnépszerűbb izraeli
labdarúgócsapat, a Beitar Jeruzsálem mérkőzésein az ellenfél színeiben
játszó palesztin/arab labdarugók pályára lépését a szurkolók rendszerint
elementáris gyűlölettel és Halál az arabokra! feliratú táblákkal
fogadják. A Beitar Jeruzsálem tulajdonosa Eli Cohen, legutóbb két
csecsen (muszlim) játékost szerződtetett, akiket a szurkolók egy része
ugyancsak a Halál az arabokra! skandálással fogadott. Bár az esetről a
nemzetközi sajtó is tudósított, a FIFA illetékesei valami
megmagyarázhatatlan okból nem tartották szükségesnek a jeruzsálemi
stadion bezárását. Az meg már végkép az abszurditások világát idézi,
hogy 2013 februárjában a Szolnoki Olaj - Hapoel Holon kosárlabda meccsre
- állítólag az izraeli csapat kérése miatt - tilos volt a magyar és a
székely zászlót bevinni. Az ilyen provokatív lépések aligha szolgálják
az antiszemitizmus elleni harcot.
Izrael
aligha felel meg a liberális demokráciákkal szembeni elvárásoknak, nem
tartja be a nemzetközi egyezmények jelentős részét, és sajátságosan
értelmezi az általános emberi jogokra vonatkozó nemzetközi előírásokat
is. Ezért indokolt lenne, ha például Izrael budapesti nagykövetsége nem
próbálna meg rendszeresen a magyar belpolitikát alakító tényezőként
feltűnni.
A
Közel-Kelet és Izrael jövője kiszámíthatatlan. Az Egyesült Államok új
közel-keleti stratégiáját vázolva az amerikai elnök nemrégiben
kijelentette, hogy Izrael és Palesztina határainak az 1967-es vonalakra
kell épülniük, amelyeket kölcsönösen elfogadott területcserék által
módosítanának. Ezt azonban az érintett felek nem fogadták el. Ugyanakkor
a Szíriával kapcsolatos események egyértelművé teszik, hogy ma már a
nemzetközi konfliktusok Kína és Oroszország bevonása nélkül nem oldhatók
meg.
MD 2013. VI. 5-12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése