2013. szeptember 21., szombat

Halálraítéltek harcolnak Assad ellen

Egy titkos dokumentum szerint, több mint 1200 halálra ítélt harcolt Assad kormánya ellen, hogy megússzák a kivégzésüket.
Egy kiszivárgott titkos dokumentumból kiderült, hogy Szaúd-Arábia több, mint 1200 kard általi halálra ítélt, bűnözőkből verbuvált zsoldosokat küldött harcolni, Assad kormány hadserege ellen.
Az AINA nemzetközi, asszír hírügynökség tudósítása szerint, 1,239 elítélt kaphatott fellebbezést, és az elítéltek családjai havi zsoldban, valamint tartózkodási engedélyben részesültek a Szunita Arab királyság területén.
Dokumentumból kiderült adatok alapján, a szaúdiak mellett az elítéltek között szerepelnek: afgánok, egyiptomiak, jordániaiak, kuwaitiak, pakisztániak, palesztinaiak, szomáliaiak, szíriaiak, illetve yemeniek. Az elítélteket az alábbi bűnök elkövetése végett ítélték halálra: gyilkosság, nemi erőszak, drogkereskedelem.
A dokumentum szerint, az irakiak nagy része, azaz 29 fő hazatért, illetve a yemeniek bizonyos része is, a többi elítélt sorsáról nem tudni, hogy hányan estek fogságba, vagy haltak meg a harcok alatt.
A hírek valódiságát igazolta, egy meg nem nevezett, iraki parlament volt minisztere, így nagy eséllyel nem hamisítványról van szó, és az adatok valósak. Állítása szerint Oroszország kérvényt nyújtott be, hogy az ügyet az ENSZ napirendi pontjára vigyék.
Megjegyzés: Ismerős recept a történelem során. Emlékezzünk vissza, amikor a szovjet elítélteket besorozták, majd a zsidó Ehrenburg röpiratai által feltüzelve, erőszakolták meg Európát.
Thorwald Rudolf

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése