…”Miért
etetjük mi a bankárokat? – kérdezték egymástól, s ezt a mondást a
kollégáik is átvették. Tényleg: Miért etetjük a bankárokat, – mikor, aki
nem dolgozik, ne is egyék!”
…”Az
összes munkás a kártyára kapott fizetést szidta, mert nem tudták az
emberek elrejteni a pénzüket a fosztogatók; a bankok, a behajtók, az
adóhatóság, jegyzők, a végrehajtók elől. – Mindenki csak el akart venni,
– adni meg senki!”
…”Az ő bizalmuk a bankban végképp elveszett.”
Jóska és Kata, dolgoznak heti hat napot. Szerencséjükre egy munkahelyen vannak, – ezért azon felül, hogy sokat lehetnek együtt, – a munkába járás útiköltségére nem kell duplán költeniük.
Jóska
targoncás, Kata áru-összeállító, – egy Pest környéki kereskedelmi multi
hatalmas raktártelepén dolgoznak. Nettó jövedelmük éppenhogy eléri a
100-100 ezer forintot, – és csak 4 órára vannak bejelentve, ahogyan ez
már lassanként szokássá válik ebben az üzemágban.
Ennek
ellenére napi 10-12 órákat húznak le a raktárban, – (sokszor a
mélyhűtött részlegben, mínusz 12 fokban), heti hat napon át. – És
jövedelmük majd 30-30 százaléka, a munkába járáshoz szükséges
üzemanyagra megy el. – Mivel az aglomerációban élnek, – ezért egy régi
Golffal járnak dolgozni. Az elővárosi vonat még ennél is drágább lenne.
Érthető tehát, hogy komolyan ragaszkodnak a nehezen megkeresett pénzükhöz.
Melyet
az OTP bankon keresztül kapnak meg, a folyószámlájukra. Ám már régen,
nagyon régen nem tetszik nekik, – hogy “nem közvetlenül kézbe cashben,
hanem kártyára”, (ahogy mondják), kapják a fizetésüket.
1. Valós munka nélkül, csak lefölözni, elvenni akarnak…
Kezdődött
ez az ellenszenv azzal, hogy már kezdettől fogva kifogásolják,
egyáltalán a tranzakciós díj meglétét is. Mely évekkel ezelőtt ugyan nem
volt olyan számottevő, mint manapság, – ám szerintük már akkor is
jogtalanul vont le tőlük a bank kezelési költséget, – hiszen semmit nem
csinált érte. Sőt, még használták is a pénzüket, – inkább a banknak
kellett volna fizetni számukra kamatot, – ahogyan az az apáik, anyáik
idejében is volt, a szocializmusban.
Az
első komoly ellenszenvüket a “kártya” iránt az váltotta ki, hogy nem
olyan régen az asszony egy alkalommal döbbenten vette észre, hogy a
vásárlás előtt, amikor az ATM-ből pénzt akart kivenni, – eltűnt majdnem
az egész fizetése a kártyájáról. A helyi fideszes önkormányzat jegyzője
emelte le a pénzét, kommunális adó elmaradás, meg talajterhelési díj
hátralékára hivatkozva. – Váratlanul, minden előzetes értesítés nélkül.
Abban a hónapban a gyerekek, (egy általános iskolás fiú és egy középiskolás lány), zsíroskerenyeret ettek.
Aztán
hallottak hajmeresztő történeteket is a szomszédaiktól, barátaiktól,
kollégáiktól; hogyan emelte le ugyanez a jegyző a családi pótlékot a
három gyermekes édesanya számlájáról éppen karácsony előtt, – hogy azon
mindössze 5000 ft. maradt egy hónapra, – hogyan emelte le egy
kollégájuknak az egész fizetését a végrehajtó, a devizahitele miatt, és
csak jöttek a panaszok, jöttek.
Az
összes munkás a kártyára kapott fizetést szidta, mert nem tudták az
emberek elrejteni a pénzüket a fosztogatók; a bankok, a behajtók, az
adóhatóság, jegyzők, a végrehajtók elől. – Mindenki csak el akart venni,
– adni meg senki!
Ez
alapozta meg igazán a kártya és a folyószámla iránti igazi
ellenszenvüket, mely csak rárakódótt a bankárokkal szembeni alapvető
ellenérzésükre. Kik munka és tényleges teljesítmény nélküli “kezelési
költség” címszó alatt vonnak le tőlük, akármennyit.
Ami az utóbbi időben bizony egyre több lett!
-
Miért etetjük mi a bankárokat? – kérdezték egymástól, s ezt a mondást a
kollégáik is átvették. Tényleg: Miért etetjük a bankárokat, – mikor,
aki nem dolgozik, ne is egyék!
És
egyre többet és mégtöbbet követelnek a kártyatulajdonosoktól, az
egyszerű dolgozó emberektől. Egyre inkább emelik a kezelési költségeket,
a tranzakciós illetéket és minden az állam által rájuk rakott terhet
miránk, a dolgozókra hárítanak!
2. Addig jár a korsó a kútra… – Addig fosztogat a bankár…
Havonta
1500 forint a számlavezetési díj, plusz a tranzakciós adók. –
Mindemellett még 30 százalékkal emelkednek várhatóan a bankszámlával
kapcsolatos költségek. Sőt, ha a parlament elfogadja a bankközi jutalék
csökkentését, akkor a bankárok bevételkiesését megint csak a
számlatulajdonosok, a dolgozók fizetik meg! És megint csak nőnek az éves
kártyadíjak.
És
ez még csak a hivatalos kommunikáció, a banki szolgáltatások
drágulásáról. A munkás nem hülye, s már arról is értesült, hogy mindez
lényegében azt jelenti, hogy összességében, – legalább ötszörös áron
juthat a kártyára utalt fizetéséhez, mint eddig. – Az eredeti banki
költségek többszörösét fizetheti meg, egy-egy tranzakciónál.
A
tranzakciós illeték bevezetése előtti időkben átlagosan 103 forintba
került, ha kétszer 50 ezer forintot vett fel a saját bankjának
automatájából. Mostantól viszont erre akár 500 forintot levonhat a
kártyájáról a bank, – ha pedig eléggé megátalkodott és az egész
fizetését ki akarja venni; 1200 forintba is kerülhet a tranzakció
És
bár van otthon számítógépük, de átutalni nem szoktak. Hogy miért nem?
Először is, mert szerintük ez ellenőrizhetetlen és megbízhatatlan,
ráadásul az átutalásoknál még durvábban nőttek a költségek, a duplájára a
tavalyihoz képest.
Aztán,
amikor József szüleinek a házát elárverezték, mert már nem tudták
fizetni a devizahitelüket, – mely nyilvánvaló uzsora volt, hiszen majd a
háromszorosára nőtt az erdeti tartozáshoz képest, – akkor teljessé vált
az utálatuk a bankok iránt. Pedig József szülei nem is voltak
költekezők, mindössze csak szerettek volna végre egy normális
fürdőszobát, – s megcsináltatni a már több helyen is hibás födémet és
tetőt, – mert nagy eső idején befolyt a víz a konyhába, de még a
hálószobába is. A kilakoltatás megrázkódtatásába és megaláztatásába
József édesanyja kis híján belehalt, – hetekig ápolták a kórházban. Apja
pedig búskomor, szótlan öregemberré vált. Jelenleg József testvérének a
nyári konyhájában húzzák meg magukat, amit úgy-ahogy sikerült
téliesíteni.
Nemrégiben
az a hír is lábra kapott a dolgozók között, – hogy akár tönkre is
mehetnek a bankok, ebben a nagy hitelválságban, – s akkor aztán nem
fogják tudni kifizetni az embereknek a még megmaradt megtakarításaikat, –
de a munkahelyről jövő átutalásokat, – a fizetésüket sem. – Mert hiába
adja föl a munkáltató, – a bank közben, akár egy nap alatt is tönkre
mehet, (mit egy nap, – órák alatt), – s akkor az ember fizetése
elveszik.
Na,
mikor ez elterjedt az idősebbek emlegetni kezdték a ’97-es hisztériát
és sorban állást a Postabank előtt, – amikor mindenki egyszerre akarta
kivenni pénzét, – mert az emberek azt beszélték, hogy bedől és csődbe
megy a bank. Volt, hogy ott aludtak hálózsákban a bank előtt, tél végén,
– s össze is verekedtek, ha más akarta elfoglalni a helyüket.
Erre
pedig csak rátettek azok a hírek július közepén, melyek az OTP körül
kirobbant botrányról szóltak, miszerint “elintézte a bankot a
devizahiteles mentőcsomag.” Az OTP elnök-vezérigazgatója saját maga adta
el az általa vezérelt bank törzsrészvényeit, majd kétmillió darabot,
nem egészen 8 milliárd forint értékben.
A
melós, akinek bár OTP bankkártyája van, de nem ért a tőzsdéhez, –
eleinte gondolkodott kissé; hogy vajon mennyire is érinti ez a
bankbotrány az ő kis megtakarított pénzecskéjét, meg a bankon keresztül
jövő fizetését, – aztán egy újabb hír után összeállt fejében a mozaik. S
ez a hír nem volt más: “Csányi lépése után pánikreakciókat láthattunk a
befektetők részéről…” – Ez betette neki a kaput. A tőzsdéhez ugyan nem
ért, de a “pánikreakció” szót azonnal megértette. Vagyis, ha a bankvezér
menekül a saját cégéből, – akkor neki méginkább menekülnie kell. És
eszébe jutottak azok a történetek melyeket nemrég meséltek az idősebbek a
’97-es sorbanállásról a Postabank előtt.
3. Nem élősködhetnek többet
Másnap
reggel tehát beültette Katát a Golf anyósülésére, s elgurultak a
legközelebbi OTP-s ATM-hez, és szépen kivették a bankból a pénzüket,
amennyit lehetett. Majd 2 nap múlva az összeset. A következő héten
kérték a főnöküket, hogy a legközelebbi fizetésnél, ugyan már kézbe, s
kp-ben adja ki a jövedelmüket, – ám a főnök nemet mondott. Merthogy az
neki többletköltséget jelent.
“Rendben
van!” – mondták erre, – de, ha majd új szerződést kötnek, ami nemsokára
esedékes is lesz, – már kikötik a készpénzfizetést. Úgy, ahogyan ez
apáik és anyáik idejében volt, a szocializmusban. Fizetés kézbe, kp-ben!
És
nincs sem bank, sem átutalás! És ezen az elhatározásukon az sem
változtatott már, hogy közben nagy csend kett az OTP körül, – a pénzét
kimenekító vezérigazgató a helyén maradt, (ezt sem értették, de
elkönyvelték a bankárok úri huncutságának, aminek mindig és mindenhol az
átlag ember issza meg a levét).
Ám
az ő bizalmuk a bankban végképp elveszett. “Nem nyerészkednek rajtunk
többet, ezek a rohadt gazdagok.” – mondják minden egyes alkalommal,
mikor a fizetésüket leveszik a kártyájukról. Mert hát tisztesség is van a
világon! – Ők keményen megdolgoznak a pénzükért, a bankároknak meg
könnyen jön. Éppen azért mert a dolgozókon élősködnek. S ezt már
munkások is nagyon jól tudják.
Aztán
ezek után felőlük ugyan bedőlhet a bank, hisz mi lesz akkor? Semmi. –
Sőt, a devizahiteleseknek ez még tán jó is, hiszen nem lesz többé senki,
aki fosztogassa, és kilakoltassa őket.
És
egyáltalán nem hiszik a média rémmeséit, hogy ettől összeomlana az
ország. – Hiszen ők, az átlag emberek itt vannak, dolgoznak, s bármi
történjék, – itt is maradnak.
Garbolczy János
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése