2014. január 23., csütörtök

ÉGER ISTVÁN. VÉGE A KIRÁLYSÁGNAK?

A magyar orvosi kényszerkamara elbitangolt elnökének visszahívását kezdeményezi a köztestület Felügyelő Bizottsága.
Cserébe az elnökség a Felügyelő Bizottság tagjainak visszahívását indítványozza. A fidesz-kreatúraként létrejött orvoselnyomó rohamosztag vezetését jelenleg tilos bírálni, tilos vizsgálni, tilos leleplezni. Így mi fizetjük az elnök által folyamatosan zabált mok szendvicseket, eleddig zokszó nélkül.
Éger István nem tűri az efféle demokratikus lépéseket. A tagság érdeklődve figyel, és keresi eddig simán lenyúlt milliárdjait, amit több, mint 40 ezren fizettek be tagdíjként, de minden valószínűség szerint jogalap nélkül.
A minisztérium lassan már egy éve vizsgálja a mok tagdíjjal kapcsolatos gyanús tevékenységét, de vizsgálatukat még nem sikerült befejezni.
Éger István tipikus, gazdag ingyenélő, tagdíjunkból felvett havi összjövedelme becslés alapján 2 millió forint is lehet, bár a teljes összeget a mai napig titkolják.
A vezetése alatt gátlástalanul tevékenykedő köztestület megtagadja tagjai számára az alapvető törvényi kötelezettségként előírt érdekvédelmi tevékenységet is.
Arra nem jut pénz, a vezetés rengeteget költ ugyanis saját magára.:-)

https://gtortenesze.wordpress.com/2014/01/23/eger-istvan-vege-a-kiralysagnak/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése