Amerikai baloldali liberálisok a sorkötelezettség mellett

„A sorkötelezettség bevezetése a béke legnagyobb záloga”

Az amerikai baloldalon egyre többen támogatják a sorkötelezettség újbóli bevezetését. Az iszlám fundamentalizmus elleni háborúhoz ugyanis már nincs elég önkéntes, az iraki és az afganisztáni háborúban szolgáló katonák túlterheltek. William L. Hauser nyugalmazott ezredes, a befolyásos Külügyi Tanács tagja és Jerome Slater, a Buffalói Egyetem politológusa a Foreign Policy magazinban cikkében kifejti, hogy a kötelező katonai szolgálat bevezetése azonban nem csak katonai szempontból lenne kívánatos. A sorozás segítene a munkanélküliség csökkentésében és egyéb szociális problémák enyhítésében. Ráadásul a politikusokat is megfontoltabbá tenné: ha a háborút sorkatonák vívnák, a kormány százszor meggondolná, mikor kezd külföldi akcióba.

Barack Obama elnökválasztási kampányának egyik legfontosabb ígérete az volt, hogy a lehető leggyorsabban kivonja a csapatokat Irakból, hogy az amerikai hadsereg az afganisztáni béketeremtésre összpontosíthasson. Hauser és Slater számításai szerint azonban az afganisztáni misszió sikeréhez még akkor sem állna elég bevethető katona rendelkezésre, ha az összes Irakban szolgáló katonát ide vezényelnék át. A lázadók elleni harc sikeres megvívásához ugyanis tízszeres túlerő szükséges, és a tervezett húsz-harmincezres létszámbővítés ezt nem biztosítja.

A sorozás eltörlését egy Nixon elnök által 1969-ben felállított parlamenti bizottság javasolta. A bizottság jelentése szerint a nemzet biztonságát hivatásos sereggel is garantálni lehet. Csakhogy akkor még azzal számoltak, hogy 2-3 millió önkéntes jelentkezik a seregbe - ma viszont csak 1,4 millióan választják az angyalbőrt. A jelenleg önkéntesekből álló amerikai sereg már most is súlyos létszámgondokkal küzd. A problémával már a Bush-kormány is szembesült. Douglas Lute főhadnagy, aki Bush elnök kormánybiztosaként az iraki és az afganisztáni háborút felügyeli, 2007-ben úgy nyilatkozott, hogy „érdemes megfontolni a sorozás újbóli bevezetését". Hasonló álláspontra helyezkedett Michael Mullen admirális, aki két éve is úgy vélte, hogy a jelenlegi katonai állomány legfeljebb néhány hónapig képes fenntartani a rendet Irakban (már amennyire az Irakban uralkodó állapotokat egyáltalán rendnek lehetett akkoriban nevezni). Richard Cody ezredes pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy nincs több bevethető katona, ezért az Egyesült Államok nem sokat tehet, ha valahol újabb beavatkozásra lenne szükség.

Mivel egyre kevesebb fiatal jelentkezik katonának, egyre lejjebb kell szállítani az alkalmassági elvárásokat, így egyre rosszabb fizikumú és egyre gyengébb szellemi képességekkel megáldott fiatalokat kell felvenni annak ellenére, hogy a súlyos létszámhiánnyal küzdő amerikai hadsereg mindent elkövet annak érdekében, hogy vonzóvá tegye az egyenruhát.

Elsősorban a magas fizetéssel igyekszik a fiatalokat elcsábítani, de arra is törekszik, hogy a lehető legkevesebb jelentkezőt kelljen egészségügyi okokra és a kellő iskolai végzettség hiányára hivatkozva elutasítani. Nemrég a súlyos emberhiányra való tekintettel Thomas Bostick, az amerikai hadsereg toborzásvezető vezérőrnagya például azt javasolta, hogy a hadsereg indítson felkészítő-tábort, ahol a reménybeli katonák megszabadulhatnak a súlyfeleslegtől és letehetik a szükséges iskolai vizsgákat. Az elmúlt négy évben ugyanis összesen közel 50 000 jelentkezőt utasítottak el egészségügyi okokból - jelentős részüket azért, mert kövérek voltak. Bostick becslése szerint a jelentkezők 30 százaléka a súlyfölösleg miatt nem alkalmas. A toborzásvezető főtiszt által javasolt felkészítés során a jelentkezők spártai körülmények között élnének: napjaikat tanulással és testmozgással töltenék, és természetesen szigorú diétára lennének kötelezve.

Barack Obama az elnökválasztási kampány során pedig, felelevenítve a már Bill Clinton elnök által is tervezett hadseregreformot, azt ígérte, hogy szakít a jelenlegi gyakorlattal, és lehetővé teszi, hogy a melegségüket nyíltan vállaló nők és férfiak is magukra öltsék az egyenruhát. A tervezetet üdvözlő melegszervezetek arra hívták fel a figyelmet, hogy a jelenlegi szabályzás megváltoztatása után több tízezernyi meleg is jelentkezhetne a súlyos létszámhiánnyal küzdő amerikai seregbe.

Az Obama-kormány tervei szerint az Egyesült Államokban vízummal tartózkodó külföldiek egy része számára is lehetővé tennék, hogy jelentkezzenek a seregbe, hogy aztán akár félévi katonai szolgálat után állampolgárságot kapjanak.

Hauser és Slater az általános sorkötelezettség újbóli bevezetését tartja szükségesnek. A hadkötelezettség törvénybe iktatása nem csak a sereg létszámhiányát oldaná meg. Sokan minden bizonnyal a fegyvertelen szolgálatot választanák, így a civil szolgálatot teljesítők fontos szociális feladatokat láthatnának el. A kötelező szolgálat segítene a munkanélküliek számának csökkentésében is.

A haderőreformnak a praktikus előnyökön túl komoly politikai jelentősége is lenne. Mivel a sorkötelezetteket csak kongresszusi felhatalmazással lehetne háborúba küldeni, így csökkenne az elnök hatalma, és az Egyesült Államok minden bizonnyal ritkábban bocsátkozna külföldi katonai akcióba.

A sorkötelezettség bevezetése társadalmi szempontból is előnyös lenne - emeli ki Hauser és Slater. Arra utalnak, hogy jelenleg főleg a szegényebb családokból származó fiatalok jelentkeznek katonának. Azok, akik egyetemre is mehetnek, ritkán választják a sereget. 2004-ben a New York-i önkéntesek 70 százaléka a város szegényebb kerületeiben élő feketékből vagy hispánokból került ki. „Elfogadhatatlan, hogy az ország népességének kevesebb mint egy százaléka szolgál a seregben, és így a társadalom többsége mentesül a háború legsúlyosabb veszélyei alól. Alapelvnek kellene tekinteni, hogy a katonai szolgálat terheit és veszélyeit a társadalom széles rétegeinek kell viselnie."

Az amerikai liberálisok már régóta hasonló húrokat pengetnek. Joe Galloway katonai szakértő két éve amellett érvelt, hogy érdemes újra bevezetni Amerikában a sorkötelezettséget. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkéntesekből álló katonaság túlságosan kényelmes megoldás - az amerikaiak többségét megnyugtatja, hogy az ő gyerekeiknek nem kell részt venniük a háborúban, és a döntéshozók dolgát is megkönnyíti, ha önkénteseket kell a csatatérre vezényelniük. Charles Rangel demokrata képviselő is évek óta szorgalmazza a kötelező katonai szolgálat visszaállítását - még törvényjavaslatot is készített a sorkötelezettség bevezetése érdekében. Egyebek között azzal érvelt, hogy a döntést meghozó politikusok sem támogatták volna az iraki megszállás gondolatát, ha lett volna rá esély, hogy az ő gyerekeiket is Irakba vezényelhetik. Hozzátette, hogy sokkal igazságosabb lenne, ha a jómódú középosztály is kivenné a részét Amerika háborúiból. Hauser és Slater hasonló szellemben érvel: „A sorkötelezettség bevezetése a béke legnagyobb záloga."

A két veterán katonai szakértő abban is biztos, hogy ha a szükség úgy hozná, azonnal be lehetne vezetni a kötelező katonai szolgálatot. Ha Amerika biológiai vagy nukleáris terrortámadás áldozatává válna, a sorkötelezettség ellenzői rögtön elhallgatnának. „Az ország sokkal jobb stratégiai helyzetbe kerülhetne, ha máris megkezdenénk a reformot, ahelyett, hogy megvárjuk, amíg beüt a katasztrófa."

http://www.foreignpolicy.com/story/cms.php?story_id=4659

Simon Sinek: Hogyan ösztönöznek cselekvésre a nagy vezetők

Hogy magyarázzuk azt, mikor a dolgok nem úgy mennek, ahogy várjuk? Vagy még inkább, hogy magyarázzuk azt, mikor mások képesek elérni olyan eredményeket, amelyek tökéletesen ellentmondanak minden feltételezésnek? Például: Mitől olyan nagy újító az Apple? Évről évre jobbak minden versenytársuknál. Habár, az Apple csak egy számítógépgyártó. Pont olyanok mint bárki más. Ugyanolyan eséllyel indulnak a tehetségek, ügynökségek, tanácsadók, média megszerzésében. Akkor miért van az, hogy mégis mások? Miért van az, hogy Martin Luther King vezette a Polgárjogi Mozgalmat? Nem ő volt az egyetlen, aki szenvedett a jogi egyenlőtlenségektől Amerikában. És persze nem ő volt az egyetlen nagy szónok akkoriban. Miért pont ő? Miért van az, hogy a Wright fivérek voltak azok, akik megtervezték az első irányítható repülőgépet, mikor más csapatok, akik jobban képzett emberekből álltak, jobb anyagi háttérrel rendelkeztek mégsem tudtak előállni az ember irányította repülőgéppel a Wrigth fivérek pedig igen. Lennie kell valaminek ebben.

Úgy három és fél évvel ezelőtt felfedeztem valamit és ez a felfedezés alapvetően változtatta meg a világról addig alkotott képem. És alapvetően változtatta meg azt is hogy én magam milyen szerepet töltök be benne. Kiderült, hogy van egy - sablon - Kiderült, hogy az összes nagy és inspiráló vezető az összes szervezet a világon mindegy hogy az Apple-ről, Martin Luther Kingről vagy a Wright fivérekről van-e szó mind pontosan e sablon szerint gondolkodnak viselkednek és kommunikálnak. És ez pontosan az ellentéte annak, ahogyan mindenki más. Én csak dekódoltam ezt. Valószínűleg ez a világ legegyszerűbb ötlete. Arany körnek hívom.

Miért? Hogyan? Mit? Ez az ábra rávilágít arra, miért van az, hogy néhány szervezetnek és néhány vezetőnek megvan az a képessége, hogy inspiráljanak míg másoknak nincs. Hadd magyarázzam meg gyorsan. Minden ember, minden szervezet a Földön 100 százalékban tudja hogy mit csinál. Néhányan tudják, hogy hogyan csinálják, mindegy minek nevezed: megkülönböztetett értéknek, szabadalmaztatott eljárásnak vagy egyedi termék tulajdonságnak. De csak nagyon kevés ember és szervezet tudja hogy miért csinálja azt, amit csinál. És a "Miért"-re nem lehet az a válasz, hogy profitot termeljek. Az az eredmény. Mindig csak az eredmény. A "Miért"-et úgy értem, hogy mi a célod? Mi az ok? Miben hiszel? Mi célt szolgál egyáltalán a vállalatod? Miért kelsz fel reggelente az ágyból? Miért kellene törődnie veled bárkinek? Ez pedig oda vezet, hogy a gondolkodásunk, a cselekedeteink, kommunikációnk mind-mind kívülről befelé építkezik. Nyilvánvaló. A legegyértelműbbtől haladunk a legmegfoghatatlanabbig. De az ihletett vezetők és az ihletett szervezetek, függetlenül a méretüktől, hogy mely iparágban dolgoznak mindannyian belülről kifelé gondolkodnak, cselekednek és kommunikálnak.

Vegyünk egy példát. Apple-m van, mert könnyű kezelni és mindenki ezt használja. Ha az Apple olyan lenne mint mindenki más a marketing üzenete valahogy így hangzana. "Kitűnő computereket gyártunk. Csodálatos külső, egyszerű a használat és felhasználóbarát a kialakítás. Akar egyet?" Nem. Pedig ez az, ahogy legtöbbünk kommunikál. A legtöbb marketinges. A legtöbb értékesítő. És legtöbbünk egymás között is így kommunikál. Elmondjuk mit csinálunk, elmondjuk miben vagyunk mások, miben vagyunk jobbak ettől aztán azt várjuk, hogy legközelebb tőlünk rendelnek, ránk szavaznak stb. Itt az új ügyvédi irodánk. A legjobb, legnagyobb tapasztalatú ügyvédeket alkalmazzuk. Mindent megteszünk az ügyfeleinkért, akik minket választottak. Itt az új autónk. Csodálatos a fogyasztása. Bőr üléses. Vegyen egyet! De ezek nem inspirálóak.

Hogy csinálja az Apple? "Hiszünk benne, hogy mindennel amit teszünk a változást szolgáljuk. Hiszünk a másképp gondolkodásban. A változást szolgáljuk azzal, hogy a termékeink gyönyörűek, használatuk egyszerű és felhasználó központú. Az, hogy ilyen remek számítógépeket gyártunk, csak egy körülmény. Akar egyet?" Teljesen más, ugye? Egyből vennének egyet. Pedig csak annyit tettem, hogy megfordítottam az információk sorrendjét. Amit ez bizonyít, hogy az emberek nem azt veszik meg amit csinálsz, azért veszik meg, amiért csinálod. Az emberek nem azt veszik meg amit csinálsz, azért veszik meg, amiért csinálod.

Ez megmagyarázza azt is hogy ebben a teremben miért tartja mindenki tökéletesen helyénvalónak, hogy az Apple-től vegyen számítógépet. De azt is tökéletesen helyénvalónak tartjuk, hogy az Appletől MP3 lejátszót, az Appletől telefont vagy az Appletől DVR-t vegyünk. Pedig, ahogy mondtam, az Apple csak egy számítógépgyártó. Nincs semmi, ami alapvetően megkülönböztetné őket a versenytársaiktól. A versenytársaik is ugyanolyan alkalmasak arra, hogy ilyeneket gyártsanak. Meg is próbálták. Néhány éve a Gateway piacra dobta síkképernyős TV-jét. Messzemenően alkalmasak síkképernyős TV-k gyártására. Évekig gyártottak síkképernyős monitorokat. Mégse vett belőle senki. A Dell MP3 lejátszókkal és PDA-kal próbálkozott. Pedig ők is nagyon jó minőségű termékeket gyártanak. Tökéletesen kidolgozott designnal. És mégse vette senki. Most hogy így beszélünk róla, el se tudjuk képzelni hogy MP3 lejátszót vegyünk a Delltől. Egyáltalán miért vennél MP3 lejátszót egy számítógép gyártótól? Pedig ezt tesszük minden nap. Az emberek nem azt veszik meg amit csinálsz, azért veszik meg, amiért csinálod. A cél nem az, hogy mindenkivel üzletet köss akinek szüksége lehet a termékedre. A cél az, hogy azokkal köss üzletet, akik abban hisznek, amiben te is. A legjobb az egészben,

hogy amit mondok, az nem az én véleményem. Minden a biológián alapszik. Nem pszichológia, biológia. Ha ránézel az emberi agy metszetére, felülről lefelé haladva, azt látod, hogy az emberi agy három nagy részre bontható, mellyel az arany kör tökéletesen összehozható. A legújabb agyunk, a homo sapiens agyunk az agykéreg, megegyezik a "mit" szinttel. Az agykéreg felelős az összes racionális és elemző gondolatunkért és a beszédért. A középső két részből épül fel a limbikus rendszer. A limbikus rendszer felelős az összes érzésünkért, olyanokért mint a bizalom és a hűség. Valamint ez a felelős az emberi viselkedésünkért a döntéshozatalunkért de a beszédre már nincs hatása.

Másképpen szólva, ha kívülről befelé haladva kommunikálunk, igen, az emberek megértik a hatalmas mennyiségű bonyolult információt mint a jellemzők, előnyök, tények és ábrák. Csak éppen semmi hatásuk a viselkedésünkre. Ha viszont belülről kifelé haladva kommunikálunk akkor pont ahhoz a részéhez beszélünk az agynak amely a viselkedésünket irányítja, utána már hagyhatjuk az embereket, hogy értelmezzék a megfogható adatokkal. Ez az ahonnan a megérzéseink jönnek. Van, hogy bemutathatod valakinek az összes tényt, ábrát a végén mégis azt mondják "Értem miről beszélsz, de akkor sem érzem, hogy rendben lenne a dolog." Miért azt az igét használjuk, hogy "érzem"? Mert az agynak az a része, ami a döntéshozatalt vezérli nincs hatással a beszédünkre. A legjobb amivel elő tudunk állni, "Nem tudom miért. Egyszerűen csak nem érzem jónak." Van hogy azt mondjuk a szívünk vezet vagy épp a lelkünk. Utálom, hogy tőlem kell megtudnod, de ezeknek a szerveknek semmi közük a viselkedésünkhöz. Minden a limbikus rendszerben játszódik. Az agynak abban a részében, ami a döntéshozatalt irányítja és nem a beszédet.

Attól, hogy nem tudod, miért teszed azt, amit teszel, az emberekre azért hatással van az, hogy miért teszel úgy, ahogy. Egyáltalán, hogy várod az emberektől hogy rád szavazzanak, tőled vásároljanak vagy még fontosabb, hogy kitartsanak melletted és részesei akarjanak lenni annak amit csinálsz. Ismétlem a cél nem az, hogy annak adj el akinek szüksége van rá, a cél, hogy annak adj el, aki abban hisz, amiben te is. A cél nem az, hogy felvegyük azokat az embereket, akiknek munkára van szükségük, hanem, hogy azokat vegyük fel, akik ugyanabban hisznek mint mi. Én mindig azt mondom, ha azért veszel fel valakit, mert el tudja végezni a dolgát, akkor a pénzedért fog dolgozni, de ha olyan embert veszel fel, aki hisz abban, amiben te is, akkor vérével és verítékével fog érted dolgozni. Erre nincs is jobb példa, mint a Wright fivérek.

Legtöbben sosem hallottunk Samuel Pierpont Langleyről. A huszadik század hajnalán az ember irányította repülőgép tervezése, olyan volt mint manapság a dot com láz, mindenki megpróbálta. Samuel Pierpont Langleynek megvolt mindene, ami a sikerhez kellett. Úgy értem, ma is ha megkérdezel bárkit, "Miért bukott meg a terméked?" vagy "Miért ment csődbe a céged?" az emberek mindig ugyanazt felelik, ugyanaz a három dolog jön elő mindig. Tőke hiány, rossz munkaerő, rossz piaci helyzet. Mindig ugyanaz a hármas, akkor nézzük meg ezeket. Samuel Pierpont Langley $50,000-t kapott a Hadügyminisztériumtól, hogy kifejlessze repülőgépét. A pénz nem volt probléma. A Harvardon dolgozott és a Smithsoniannél, rendkívül jó kapcsolatai voltak. Ismerte a kor összes nagy koponyáját. A legjobb embereket alkalmazta, akik csak pénzért kaphatóak voltak. A piaci körülmények is fantasztikusak voltak. A New York Times mindenhova követte. Mindenki neki drukkolt. Akkor hogy lehet, hogy sosem hallottunk Samuel Pierpont Langleyről?

Néhány száz mérfölddel odébb Daytonban, Ohioban, Orville és Wilbur Wrightnak nem volt semmije, amit a sikerhez elengedhetetlennek tartunk. Nem volt pénzük. Azt a pénzt fektették az álmukba, amit kerékpár üzletük hozott. A fivérek csapatában nem volt senkinek felsőfokú végzettsége, magának Orvillenek és Wilburnek sem. És a New York Times sem követte őket sehova. A különbség az volt, hogy Orvillet és Wilburt egy ok, egy cél, a hitük vezette. Hittek abban, hogyha sikerül összehozniuk a repülőgépet, az az egész világot meg fogja változtatni. Samuel Pierpont Langley más volt. Ő gazdag és híres akart lenni. Őt a következmények motiválták. A gazdagságot hajszolta. És nézd meg jól mi történt. Akik hittek a Wright fivérek álmában mindent beleadtak, szívvel-lélekkel velük voltak. A többiek csak a pénzért dolgoztak. Ők mesélik el, hogy a Wright fivérek hogy indultak neki, hogy öt teljes felszerelést is magukkal vihettek volna mert vacsora előtt ennyiszer is le tudtak zuhanni.

Végül 1903. december 17-én a Wright fivérek megcsinálták de nem volt ott senki, hogy a részese legyen. Csak napokkal később adtak róla hírt. Az is azt bizonyítja, hogy Langley motivációja nem szívből jött, hogy azon a napon, mikor a Wright fivérek először repültek, visszavonult. Mondhatta volna azt is, "Ez hihetetlen eredmény fiúk, megyek és továbbfejlesztem azt, amit összehoztatok" - de nem tette. Nem ő lett az első, nem lett gazdag, nem lett híres, így visszavonult.

Az emberek nem azt veszik meg amit csinálsz, azért veszik meg, amiért csinálod. Ha elkezdesz arról beszélni, amiben hiszel magad köré fogod vonzani azokat, akik ugyanabban hisznek. Miért olyan fontos, hogy olyanok legyenek mellettünk, akik ugyanabban hisznek? Van valami, amit úgy nevezünk elfogadási modell. Ha pontosan nem is tudod mi az, a kifejezést biztosan ismered. A népesség 2,5 százaléka alkotja az újítók csoportját. A következő 13,5 százalékot a korai elfogadók teszik ki. Aztán 34 százalék a korai többség szintén 34 százalék a késői többség és a lusták. Az egyetlen oka, hogy ezek az emberek is nyomógombos telefont vesznek az az, hogy tárcsását már nem tudnak.

(Nevetés)

Mi mind más-más helyet foglalunk el a görbén, ahogy telik az idő, de amit az elfogadási modell mond nekünk az az, hogy ha sikert akarsz elérni a tömegpiacon vagy csak mint lehetőség felmerül a tömegpiac, neked semmi esélyed, amíg el nem éred ezt az áttörési pontot 15 és18 százalék között az eloszlási görbén. Mert onnantól működik a dolog. Imádom megkérdezni a cégektől: "Mekkora a konverzió az új üzletben?" Aztán büszkén mondják, hogy "Ó, körülbelül 10%." Végülis 10%-ba bárhol bele tudsz botlani. Mindannyiunknak megvan az a 10%, aki "csak úgy" megveszi. Igen, ez a legjobb kifelezés erre. Ez olyan mint a megérzés, "Csak úgy megveszik." A probléma az, hogy hogy találod meg azokat, akik vevők rád mielőtt azokkal kezdenél foglalkozni, akik nem? Van itt ez a kis szakadék, amin túl kell jutnod, ahogy Jeffrey Moore nevezi, "keresztül az űrön". Mert ahogy látod, a korai többség nem fog kipróbálni semmit amíg valaki más meg nem teszi előtte. Pedig ezek a srácok, az újítók és a korai elfogadók jól érzik magukat, ha megérzésükre hallgatva kell döntéseket meghozniuk. De sokkal jobban érzik magukat, ha úgy hozzák meg ezeket az előremutató döntéseket, ha közben a hitük vezérli őket és nem csak az, hogy mit lehet megvenni.

Ezek azok az emberek, akik azért állnak sorban hat órán át hogy akkor vegyék meg az iPhone-t mikor az kijön. Pedig csak egy hetet kellene várniuk, besétálni az üzletbe és simán levenni a polcról. Ezek azok az emberek, akik 40,000 dollárt is kifizetnek mikor az első síkképernyős TV a piacra kerül, habár tudják, hogy a technológia még kifogásolható. De ők nem azért veszik meg mert a technológia olyan szuper. Maguk miatt veszik meg. Mert elsők akarnak lenni. Az emberek nem azt veszik meg amit csinálsz, azért veszik meg, amiért csinálod. Egyszerűen csak az a dolgod, hogy megmutasd miben hiszel. Az emberek csak azt teszik meg amiben hisznek is. Azért vesznek iPhone-t az első hat órában, azért állnak sorban órákon át mert a világról alkotott képük mozgatja őket és az hogy milyennek szeretnék ha mások látnák őket. Hogy ők voltak az elsők. Az emberek nem azt veszik meg amit csinálsz, azért veszik meg, amiért csinálod.

Hadd hozzak néhány ismert példát, egy híres bukást és egy híres sikert az elfogadási modellről. Elsőként a híres bukás. Egy kereskedelmi példa. Ahogy már említettem, a siker titka: pénz, megfelelő emberek, megfelelő piaci körülmények. Igen. Ha ezek megvannak sikeres leszel. Nézzük a TiVo-t. Onnantól kezdve, hogy a TiVo 8-9 évvel ezelőtt megjelent mind a mai napig ez a legjobb minőségű termék a piacon. Kezeket le, ez tény. Hihetetlenül jó anyagi háttérrel rendelkeznek. A piaci körülmények szenzációsak. Mármint már használjuk a TiVo-t mint ige. 'Én mindig felTiVozom a dolgokat a Time Warner DVRomra.' :)

A TiVo mégis egy kereskedelmi katasztrófa. Sosem csináltak pénzt. Mikor a tőzsdére mentek a papírok 30-40 dollár körül voltak aztán leesett az áruk és azóta sem jöttek 10 fölé. Valójában azt hiszem 6 fölé se nagyon kivéve néhány aktuális csúcsot. Ahogy te is láthattad, mikor a TiVo-t bevezették csak arra koncentráltak, mijük van. Azt mondták: "Van egy termékünk, ami megállítja az élő adást, átugorja a reklámokat, visszapörgeti az élő adást, és megjegyzi a tévézési szokásaidat anélkül, hogy erre kérned kellene." Erre a cinikus többség azt mondta "Nem hiszem el. Nekem ez nem kell. Nem szeretem. Ez ijesztő." Mennyivel másabb lenne, ha azt mondanák "Ha te is olyan vagy, aki szereti az életében a legapróbb dolgot is az ellenőrzése alatt tartani, apám, van valamink a számodra. Ezzel megállíthatod az élő adást, átugorhatod a reklámokat, figyeli a tévézési szokásaidat, stb. stb." Az emberek nem azt veszik meg amit csinálsz, azért veszik meg, amiért csinálod. Csak annyit kell tenni, hogy megmutatod, hogy miben hiszel.

Vegyük most akkor a sikeres példát az elfogadási modellről. 1963 nyarán 250,000 ember vett részt a washingtoni felvonuláson, hogy meghallgassák Dr. King beszédét. Nem küldtek szét meghívókat, nem volt honlapjuk, hogy ellenőrizhesd a dátumot. Hogy csinálták? Nem Dr. King volt az egyetlen nagy szónok Amerikában. Nem ő volt az egyetlen Amerikai, aki a jogi egyenlőtlenségektől szenvedett. Sőt, néhány elképzelése téves is volt. De megvolt a tehetsége. Nem azzal járta körbe az országot, hogy elmondja min kellene változtatni. Úgy járta körbe az országot, hogy mindenkinek elmondta miben hisz. "Hiszem. Hiszem.Hiszem." ezt mondta. És azok az emberek, akik hittek abban amiben ő, sajátjuknak érezték a gondolatot és továbbadták. Néhányan közülük létre hoztak egy rendszert, hogy még több emberhez eljusson az üzenet. És írd és mondd, 250,000 ember jelent meg az adott napon, az adott órában, hogy hallják beszélni.

Hányan mentek oda miatta? Senkisem. Maguk miatt mentek. Mert hittek valamit Amerikáról, azért utaztak nyolc órát a buszon, hogy Washingtonban kiálljanak a napra augusztus közepén. Mert hittek benne és ez nem a feketékről - fehérekről szólt. A hallgatóság 25%-a fehér volt. Dr. King abban hitt, hogy a törvényeknek két fajtája van érvényben a Földön azok, amiket egy magasabb hatalom hozott és azok amiket az emberek hoztak. És amíg az emberek által hozott törvények nem egyeznek meg a magasabb hatalom törvényeivel addig a Földön 'csak' vagyunk. Az már csak egy véletlen, hogy a Polgárjogi Mozgalom volt a keret, ahol kiteljesedhetett és átadhatta a hitét az embereknek. Magunk miatt követtük, nem miatta. Aztán megtartotta a híres "Van egy álmom" beszédét de nem a "Van egy tervem" beszédet.

(Nevetés)

Figyeld meg a mai politikusokat a 12 pontos átfogó terveikkel. Nem lelkesítenek senkit. Vannak a vezetők és vannak akik vezetnek. A hatalom és a tekintély a vezetők kezében van. De akik vezetnek, azok lelkesítenek minket. Nem számít, hogy egy emberről vagy egy szervezetről van-e szó azokat követjük akik vezetnek, nem azért mert kell, hanem mert akarjuk. Követjük azokat akik vezetnek, nem miattuk magunk miatt. Ezért aki a "miérttel" kezd kihasználja a lehetőséget, hogy inspirálja az embereket maga körül vagy megtalálja azokat akik inspirálják őket.

Köszönöm szépen.

(Taps)

http://www.ted.com/talks/simon_sinek_how_great_leaders_inspire_action.html

Az amerikai-orosz közeledés esélyei

Megenyhül-e Moszkva a rakétavédelmi pajzs felfüggesztésével?

Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke bejelentette, hogy lemond a kelet-európai volt szocialista országok - Lengyelország és a Csehország - területére tervezett rakétavédelmi bázisok kiépítéséről. A hír hallatán sokan remélték, hogy a gesztusértékű lépés megenyhíti majd Moszkvát, és az orosz vezetés hajlandó lesz együttműködni az Irán elleni szankciók. ügyében. David J. Kramer, a német Marshall Alapítvány elemzője, a Bush-kormány külügyi tanácsadója szerint azonban alaptalan bizakodás, annak ellenére, hogy az orosz elnök utalt rá, hogy a Kreml megfontolja az Irán elleni ENSZ-határozat támogatását.

Az Egyesült Államok egyértelműen Moszkvának tett jelentős engedményt azzal, hogy visszavonta a rakétavédelmi pajzs kelet-európai bázisainak felépítéséről. A George W. Bush elnök által kidolgozott és elfogadott tervek szerint a Lengyelországba és a Csehországba telepített elfogórakéták egy esetleges iráni támadás ellen védték volna az Egyesült Államokat és szövetségeseit. A térség volt szocialista országai azonban elsősorban az orosz terjeszkedés elleni garanciát látták az amerikai fegyverekben - a tavalyi grúz-orosz háború után ugyanis jelentősen felerősödtek az Oroszországgal szembeni félelmek. Moszkva ellenezte és ellenséges gesztusnak, a hidegháborús szembenállás kiújítására tett kísérletnek nyilvánította a volt szocialista országokba telepítendő rakétabázisok tervét, és kilátásba helyezte, hogy ellenlépésként rakétákat telepít keleti határaihoz, sőt, egyes hírek szerint felvetődött annak a lehetősége is, hogy Moszkva atomfegyverekkel láthatja el a balti-tengeri flottát. Elemzők szerint egyértelmű, hogy Barack Obama a rakétavédelmi pajzs kiépítésének lefújásától elsősorban azt remélte, hogy Moszkva a lépés után végre hajlandó lesz együttműködni az iráni atomprogram leállítására tett amerikai törekvésekben. Oroszország ugyanis eddig elzárkózott az iszlám köztársaság elleni nemzetközi szankciók elfogadásától.

Dmitrij Medvegyev szeptember végén, egy hétten Obama bejelentése után már mintha utalt is volna rá, hogy a Kreml kész támogatni az ENSZ Biztonsági Tanácsában az Irán elleni szankciókat. „A szankciók ritkán vezetnek pozitív eredményre, de vannak olyan helyzetek, amikor mégis elkerülhetetlenek" - mondta Medvegyev a Barack Obamával tartott közös sajtótájékoztatón. Sokan - egyebek között az amerikai elnök is - az Irán elleni szankciók támogatásának jelenként értelmezték Medvegyev óvatos szavait. Obama kifejtette, hogy Moszkva félelme alaptalan, sőt, paranoiás volt, ám neki az elsődleges célja Moszkva megnyerése volt.

Kramer szerint azonban az orosz vezetés szavainak nem lehet fenntartások nélkül hitelt adni. „Vajon Medvegyev szavai szellemében jár majd el Moszkva, ha a Teherán elleni kemény szankciókat meg kell szavazni?" Oroszország a múltban csak a szankciók jelentős enyhítésével támogatta az iszlám köztársaság elleni ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait. Ráadásul Oroszország még a felpuhított határozatokat sem tartotta be: Moszkva az embargók idejére sem állította le az iráni exportot és az importot.

Kramer arra is emlékeztet, hogy az orosz vezetés is megosztott az Irán elleni fellépés kérdésében. Vlagyimir Putyin jelenlegi miniszterelnök és Szergej Lavrov külügyminiszter jelezte, hogy továbbra sem ért egyet az Irán elleni nemzetközi fellépéssel. Márpedig Putyin sokak szerint még most is meghatározóbb és tekintélyesebb, mint Medvegyev, akit a volt elnök választott ki utódjául, és akit egyes hírek szerint a következő elnökválasztásokon ismét Putyin váltana.

Ha sikerült is a rakétavédelmi bázisok lefújásával elnyerni Moszkva bizalmát, akkor sincs rá garancia, hogy a Kreml együttműködési szándéka tartós lesz figyelmeztet Kramer. Már csak azért sem, mert Washington máris bejelentette, hogy Lengyelország szerepet kaphat a módosított rakétavédelmi tervekben is: 2015-re SM-3 típusú rakétákat telepíthetnek a volt szocialista ország területére. Moszkva aligha nézi majd jó szemmel az újabb terveket, és így ismét kétségessé válhat az Irán elleni szankciók ENSZ-határozat elfogadása.

http://www.foreignpolicy.com/articles/2009/09/25/dealing_with_moscow?page=full

A romlás iráni virágai

Száz év keserű tanulságai

Asharq Al-Awsat

A nagyhatalmak úgynevezett 5+1 csoportja arra készül, hogy következő találkozójukon megújítsa az Iránnal folytatandó tárgyalásokat, és kierőszakoljon valamilyen elmozdulást az eddigi pozíciókból. Amir Taheri, a neves Irán-szakértő az Asharq Al-Awsat-nak írt hosszú elemzésében figyelmezet arra, hogy jó lesz, ha az érintettek figyelembe veszik azt a belső kórt, ami az elmúlt évszázad során megakadályozta az országot abban, hogy pozitív válaszokat találjon a modernitás kihívásaira.

Tudni kell azt, és egyben komolyan is kell venni, hogy egy olyan Perzsia, mely nem békélt meg önmagával, a világgal sem fog megbékélni – figyelmeztet a szerző. És az sem vitás, hogy ha az idei júniusi választásokon másfajta végeredmény is született volna, vagyis nem Mahmud Ahmadinezsád lett volna a nyertes, az ország ugyanott tartana, mint most, mert  a társadalom végzetes megosztottsága a belső feszültség alapvető oka. Mindez, azok számára, akik ismerik Irán újkori történetét, a legkevésbé sem meglepő.

Nem ez az első alkalom – írja Taheri –, amikor is az iráni társadalom úgymond „kinövi” politikai rendszerét. Az idei konfliktusokhoz hasonló válság zajlott 1905-ben, amikor heves összetűzések alakultak ki, melyeknek célja az abszolutizmus felszámolása volt. Hasonló évnek számít 1921 is, amikor ismét a félelem, a változtatás akarata és a remény ragadta magával a teherániakat. Az 1979-es iszlám forradalom  végképp e forgatókönyv, a valós problémák és a vakmerő és téveteg remények alapján próbálta az ország történelmét eltéríteni.

Ezeket az eseményeket komoly intellektuális aktivitás előzte meg és részben követte, melyek tisztázták a lehetséges reformstratégiák valószerűségét, de az is minduntalanul kiderült, hogy efféle reformok végig vitelére semmilyen remény sincs az adott körülmények között. Nem csoda, hogy mindig a kiábrándultság és a magatehetetlenség kerekedett  felül a társadalmon, a reformálni akaró, de reformokat – a társadalommal összefogva – végigvinni képtelen elit pedig mindannyiszor felmorzsolódott, a céltalanság pedig gyorsan populizmust, a kielégíthetetlen vágyak pedig erőszakosságot szültek.

Csak az elmúlt száz évet tekintve: Irán hat uralkodója közül egyet megöltek, négy pedig száműzetésben halt meg. Csak egyetlen egynek sikerült – többé kevésbé nyugodt körülmények között – Perzsiában meghalnia.

A miniszterelnökök sem jártak jobban. Ugyanebben az időszakban közülük négyet meggyilkoltak, egyet kivégeztek, egyet – élete végéig – házi őrizetben tartottak, hármat pedig száműzetésbe küldtek. Egyetlen egy él még mindig Iránban, Mir-Hosszein Muszavi, az Ahmadinezsáddal szemben vesztes idei elnökjelölt, az ellenzék jelenlegi vezetője.

Az elmúlt kevesebb, mint száz esztendőben Iránban két forradalom zajlott le, egy polgárháború, háromszor döntötték meg a rendszert, a köztes időszakokat pedig krónikus instabilitás és erőszak uralta. Legkevesebb egymillió iráni halt meg a szomszédokkal folytatott háborúkban, több millió járta meg az egymást követő rezsimek börtöneit, több millióan menekültek el az országból és élnek ma is, immáron véglegesnek tűnő száműzetésben. Az IMF egyik kimutatása szerint az elmúlt harminc év során Iránból áramlott ki messze a legtöbb „szürkeállomány”; Kanadában például ma több iráni orvos működik, mint otthon, Iránban.

Mindennek számos oka van, de a „perzsa kór” végül mégis három fő okra vezethető vissza – állapítja meg Taheri.

(1) Az első a szabadságdeficit, a szabadságé, melyet az iráni nép még hírből sem ismer.

(2) A másik az az olthatatlan vágy, hogy az irániak végre találják meg saját helyüket a modern nemzetek közösségében. Ezt sem sikerült még soha elérni.

(3) A harmadik egy modern gazdasági rendszer hiánya, egy olyan rendszeré, mely a lakosság többségének elviselhető életkörülményeket tudna garantálni.

Az, hogy Irán végre magára találjon, elemi érdeke az érintett nagyhatalmaknak, Amerikának, az Európai Uniónak és Oroszországnak is, de leginkább magának Iránnak. Arra a kérdésre egyelőre nincs válasz, hogy a jelenlegi krízis hova vezet. Ha az elmúlt száz élvet vesszük alapul, akkor újabb erőszak és a remények szétporladása következik. Ám Amir Taheri szerint lehetséges más forgatókönyv is, ehhez azonban a világ vezető erőinek az együttműködésére is szükség van. Mert egy teljesen elszigetelt Irán csak önnön sorsrontó tradícióihoz terhet vissza.

http://www.asharq-e.com/news.asp?section=2&id=18236

A Goldman Sachs és a Fehér Ház

A világ legbefolyásosabb bankháza

Michael Moore szeptember 11-én mutatta be legújabb leleplező filmpublicisztikáját, amelynek címe:  A kapitalizmus, egy szerelmi történet. A vetítés után egy néző Barack Obama elnökről tett fel kérdést a rendezőnek. Moore emlékeztetett arra, hogy a maga részéről aktívan támogatta a demokrata jelöltet, és most, hogy megválasztottak, főleg az aggasztja, milyen befolyást gyakorolhat a Goldman Sachs az új kormányzatra, pontosabban arra is. Ezzel indítja a már-már a hatalom kulisszák mögötti manipulátorának tekintett bankház szerepére vonatkozó írását Sylvain Cypel, a párizsi Le Monde elemzője.

A filmes és sok más amerikai szemében a „GS" maga az ördög. Ezt magabiztos fellépése, lobbizásának kifinomultsága (a legnagyobb lobbiirodát működteti Washingtonban), a világ első üzleti bankjának tulajdonított politikai befolyás magyarázza. A kormányzatok egymást váltják,  a GS marad. Neve szinte egymaga megtestesíti az amerikai üzleti köröket. „Olyasvalamit jelent, mint amit Európában hosszú időn át a Rothschildok képviseltek" - jegyezte meg a New York-i egyetem által működtetett Business School rektora, Thomas Cooley.

 „A cég" ma is elismerést és irigységet vált ki - sok esetben pedig utálatot. A bank nem csupán rendkívül jövedelmező, de méltatói és bírálói egyaránt elismerik, hogy „vállalati kultúrája" hatalmas előnyöket biztosít számára. Mindez egyre inkább a GS feltételezett politikai kapcsolataira összpontosul. Innen a mondás: „GS as Government Sachs" (GS mint Sachs-kormány).

A Wall Street Journal egyik júliusi írásában mindezt már „imázsproblémának" minősítette. 2007-ben a Goldman Sachs 30 ezer alkalmazottja világszerte 22 200 milliárd dollárt kezelt. Elnök-vezérigazgatója a pénzügyi történelemben ismert legmagasabb éves fizetést húzta: 74 millió dollár, ebből 41 millió stock-option részvények formájában. A bank 2008-ban, a válság évében csak egyetlen negyedévben könyvelt el veszteséget, ezt követően pedig fennállásának legnagyobb nettó profitját érte el: 5,3 milliárd dollárt. Részvényének árfolyama a 2008 novemberi mélyponthoz képest több mint háromszorosára nőtt!

A Vanity Fair listáján, amely a „a világ száz legbefolyásosabb személyiségét" sorolja fel, Lloyd Blankfein, a GS elnök-vezérigazgatója 2008-ban a 20. helyen volt - 2009-ben az elsőn. A folyóirat magyarázata: „Nehéz olyan pénzintézetet találni, amely olyan jól jött ki a válságból, mint a Goldman Sachs."

Az „imázsprobléma" éppen ezzel függ össze: sokan teszik fel a kérdést, vajon kivételezett bánásmódot élvez-e a kormányzat részéről? Egy európai bank amerikai fiókjának elnöke megjegyezte, hogy amennyiben a Lehman Brotherst ugyanúgy megmentette volna a csődtől az állam, mint azt a Bear Stearns esetében tette hat hónappal korábban, „az amerikai kongresszus sohasem szavazta volna meg a pénzügyi szféra megsegítésére szolgáló 700 milliárd dollárt".  A Goldman érdeke (a közvetlen konkurens Lehman megszűnése) e hipotézis szerint egybeesett volna az állam érdekével (olyan sokkot teremteni, amelynek hatására elnyerheti a kongresszus támogatását a pénzügyi szektor feltőkésítéséhez). A Le Monde által meg nem nevezett bankár erre azt felelte, hogy „a Lehman halála meg volt írva, hogy a Merrill Lynchet megmenthessék s a Morgan Stanley és a Goldman Sachs talpon maradhassanak" . Sylvain Cypel, a francia lap cikkének szerzője hasonló véleményeket hallott a Wall Street más bankáraitól is - ám William Cohan, egy volt bankember, aki könyvet ír a GS-ről, retorikusnak tekinti magát a kérdést: „Goldman nem kerülhetett a Lehman helyzetébe, mert akkor nem lett volna Goldman".

Vitathatatlan viszont a GS volt bankárainak jelenléte a hatalom közelében az elmúlt másfél évtized során, Bill Clinton elnöksége óta. Robert Rubin, aki 26 évet húzott le a bankháznál, annak elnöki posztjáról került a pénzügyminiszteri székbe, ahol Alan Greenspannal, a központi bank szerepét betöltő FED elnökével együtt nagy szerepe volt a kockázatos pénzügyi termékek tömeges deregulációjában. George W. Bush idején ugyancsak a GS elnök-vezérigazgatója, Henry „Hank" Paulson lett pénzügyminiszter, előzőleg pedig Stephen Friedman, aki 28 évet töltött a Goldmannál és annak 2. számú vezetője volt, Bush vezető gazdasági tanácsadója volt, majd 2008-ban a pénzügyi piacokat felügyelő szerv, a New York-i Federal Reserve igazgatótanácsának elnöke lett. Így közvetlen szerepet játszott a válsággal kapcsolatos állami szerepvállalásban. Az igazgatótanács operatív elnöke pedig akkor Timothy Geithner volt, aki ma Obama pénzügyminisztere.   

Ezeket és más személyi kapcsolatokat a Rolling Stone magazin egyik összeállítása sorolta fel egyik legutóbbi cikkében, amelyet olyan publikációk is átvettek, amelyek nem hívei az összeesküvés-elméleteknek (amelyek a GS-t egyfajta okkult hatalomnak tüntetik fel).

Gretchen Morgenson, a The New York Times egyik vezető újságírója feltárta, hogy miután  Lehman Brothers bankot sorsára hagyta, Paulson pénzügyminiszter egyetlen hét alatt 24 alkalommal hívta telefonon Lloyd Blankfeint, a GS főnökét. Amire Lucas Van Praag, a Goldman kommunikációs igazgatója így válaszolt: „Ki mást hívhatott volna? A JP Morganon és rajtunk kívül akkor minden bank szénája nagyon rosszul állt!".

Hogy a „GS-kapcsolat" az Obama-kormányzat idején is megmarad? Nagy szerencse, mondják a GS-nél, hiszen Blankfein mindig is inkább a demokratákkal rokonszenvezett. Thomas Cooley szerint pedig „Obama megválasztása semmiféle változást nem jelent."

A 2008 évi elnökválasztási kampányban a Goldman vezetői 981 ezer dollárral támogatták Obamát, ez négyszer annyi, mint amennyit a republikánusoknak juttattak. Szokott szimatával a GS igen hamar megjósolta Obama győzelmét, mondogatják Washingtonban. Cooley szerint Robert Rubin sokat tett azért, hogy Lawrence Summers, aki a Clinton-kormányzatban az ő helyettese volt, a most Gazdasági Tanács vezetője legyen. Timothy Geithner pénzügyminiszter ugyan nem egy „Goldman boy", viszont az ő helyére a New York-i FED-ben egy korábbi  GS-vezető került, amiként az új pénzügyminiszter kabinetfőnöke is egy GS-lobbista lett - annak ellenére, hogy korábban Obama azt ígérte, hogy drasztikusan csökkenteni fogja a lobbisták washingtoni befolyását. Azaz a GS-re még „a változás elnökének" szemében sem érvényesek a többiekre vonatkozó szabályok. 2008 szeptemberében a Center for Responsive Politics nevű kutatócsoport kimutatta, hogy az előző évben a Goldman Sachs 29,6 millió dollárt fordított különböző politikai támogatásokra és 43 millió dollárt költött arra, hogy a kongresszusban érdekeiért lobbizzon.

Lloyd Blankfein elhárítja azt a felfogást, hogy bankja és az amerikai adminisztráció csúcsai között rendkívül közeli kapcsolat áll fenn, amely kölcsönösen előnyös - de különösen a GS számára az. „Régebben ez erénynek számított, most bűnné válik" - hangzott a kommentárja. Ezzel arra a hagyományra utalt, hogy a cég bankárai úgy ötvenéves kortól, amikor már figyelemre méltó vagyont gyűjtöttek (ami magától értetődik, különben nem maradhattak volna a GS-nél), „visszaadják a társadalomnak, amit tőle kaptak". Egyesek jótékonyság formájában teszik ezt, mások hagyják magukat elcsábítani a magas közjogi pozíciókba. „Lehet-e valami erényesebb annál, mint lemondani a rendkívül zsíros jövedelemről és állami szolgálatot vállalni?"

„Franciaországban - mondta a már idézett európai bankár - az elitegyetemek diplomásai előbb állami szolgálatot vállalnak, és csak ezután hasznosítják a magánszektorban az így szerzett kapcsolatokat. Amerikában fordítva történik. De a politika és a vállalati szféra mindenképpen egyre jobban összefonódik." A Le Monde szerint azonban a Goldman Sachs esetében ez az összefonódás sokkal markánsabb.

Ezzel kapcsolatban a francia lap a szeptember 14. és 21. közötti események történetét idézi fel. Ekkor egyes hírek szerint a GS számára a legfontosabb az AIG biztosító megmentése volt, mert állítólag 20 milliárd dolláros kintlévősége volt a biztosítónál - ez utóbbit azonban cáfolta a Goldman szóvivője. Az AIG 200 milliárd dolláros mentőcsomagjának egy része átláthatatlan maradt, és maró kommentárok fogadták, hogy az AIG már az első 85 milliárd dolláros állami mentőpénzből kifizetett egy 13 milliárd dolláros tartozást a GS-nek. Enélkül egy, a Le Monde által idézett, de meg nem nevezett nagybankár szerint „a Goldman ugyanúgy elsüllyedt volna, mint a többi bank."

Antoine Bernheim, a Dome Capital nevű kockázati alap főnöke a maga részéről egyszerűen úgy fogalmazott, hogy amikor nagy a tét, az számít, kinek van vonala a hatalomhoz. „A Goldman egy telefonhívásnyira volt az elnöktől, pontosabban a pénzügyminiszterétől, akinek Bush teljhatalmat adott."  Sokak szerint ez Obama idején is így van, bár a Wall Street-en most a közvélekedés a JP Morgan Chase-t tekinti a feljövő bankháznak.

Lucas Van Praag szerint az új adminisztráció másképpen működik, mint az előző, „jóval kevesebb az érintkezés, mint korábban.". Arra a vádra, hogy a pénzemberek nem látták előre a válságot, kérdéssel felel: „És a politikusok? Ők még kevésbé látták!". Az SG szóvivője szerint abszurd dolog a bankárok bonuszaira koncentrálni, téves az a feltételezés, hogy ezek a prémiumok ösztönöznek a mértéktelen kockázatvállalásra." A GS szóvivője elismerte: a válság megmutatta, hogy piaci önszabályozás nem létezik, szerinte inkább a kockázatkezelés rendszerét kell megjavítani.  „De ha azok, akik szabályozni fogják, teljesen ki akarják küszöbölni a kockázatot (a piac működéséből), semmi sem lesz lehetséges" - mondta a Morgan Sachs szóvivője, még a pittsburgi G20 csúcs előtt.

A Le Monde szerint a csúcs döntéseinek elemzése már jelzi majd, megőrzi-e korábbi súlyát Wahingtonban a Goldman Sachs.

http://www.lemonde.fr/la-crise-financiere/article/2009/09/24/goldman-sachs-la-maison-blanche-sous-influence_1244668_1101386_1.html

Kína: növekvő segélyekkel és korrupció - Hu elnök fia is érintett

The New York Times

Peking egyre több fejlesztési segélyt és kedvezményes hitelt folyósít fejlődő országoknak, hogy ezzel is elősegítse az ország diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatainak erősítését. A pénzért cserébe Kína exkluzív bányászati jogokat és megrendeléseket vár - írja a New York-i napilap.

Kína az elmúlt években milliós hiteleket és segélyeket nyújtott több feltörekvő gazdaságnak - egyebek között Namíbiának, Pakisztánnak, Angolának és Kirgisztánnak. Kritikusok szerint a Peking által folyósított pénzek kettős célt szolgálnak. Egyrészt a helyi politikai elit kegyeinek elnyerését szolgálja, ami hosszú távon erősítheti Kína geopolitikai befolyását. Másrészt közvetlen anyagi hasznot is hoznak a kommunista ország számára: Peking a kedvezményes hitelek folyósítását ugyanis rendszerint jelentős kínai importszerződések aláírásához köti. Vagyis a kölcsönt felvevő országok a hitel egy részét azonnal visszafordítják a kínai gazdaságba.

A szegény országok vezetői általában örülnek a kínai kölcsönöknek, hiszen Peking - ellentétben a nemzetközi segélyszervezetekkel és a nyugati bankokkal - egyáltalán nem követeli meg az átláthatóságot, így a helyi elit a kínai hitelek egy jelentős részét zsebre teheti.

A The New York Times által megkérdezett szakértők szerint jelenleg senki sem tudja pontosan, hogy Kína mennyi kedvezményes hitelt és segélyt folyósított a fejlődő országoknak. „Többet tudunk Kína katonai kiadásairól, mint amennyit a külföldi segélyeiről" - mondta David Dhamabugh, a George Washington Egyetem Távol-Kelet szakértője.

A közelmúltban több országban - egyebek között Namíbiában és a Fülöp-szigeteken is - botrány tört ki, amikor kiderült, hogy az állami vezetőket lefizették a kínai hitelből nagy megrendeléseket kapó kínai cégek vezetői. A namíbiai eset különösen kínos volt a kommunista vezetés számára: a több milliós korrupcióban érintett vállalat élén ugyanis Hu elnök fia áll.

Nemzetközi szervezetek már régóta sürgetik, hogy Peking - a saját jól felfogott érdekében is - lépjen fel a korrupció ellen. Kína azonban erre egyelőre nem hajlandó, hiszen akkor elveszítné a nyugati bankokkal szembeni versenyelőnyét.

http://www.nytimes.com/2009/09/22/world/africa/22namibia.html?_r=2&hp=&pagewanted=all

Kadarkúti Hétfői üzenetek -44.-Mire figyelmeztet az áteredő bűn?

2009.09.21., hétfő Jézus: Mire figyelmeztet az áteredő bűn?

Én: Édes Jézusom, szeretlek, tégy engem békéd eszközévé! Nagy öröm számunkra, hogy újra tanítani fogsz bennünket. Szentlélek Úristen! Jöjj, segíts, hogy az Úr Jézus szavait méltóképpen közvetítsem!

Jézus: Drága, engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Jézus Krisztus, a ti Megváltótok, és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok.

A múlt alkalommal az áteredő bűnnel és következményeivel foglakoztunk, a rossz hajlamokkal, melyet az áteredő bűn következményei. Ma arról lesz szó, mire figyelmeztet az áteredő bűn.
Felmerül az emberben a kérdés, hogy ha egyszer a megváltással és keresztséggel 2000 éve megszűnt az áteredő bűn, akkor miért vannak még mindig következményei? Miért figyelmeztet titeket Ádám-Éva bűne? A megváltás valóban begyógyította rajtatok azt a sebet, amit az áteredő bűn ütött, de a forradása, a hely ott maradt. És a bűn által meggyöngített értelem s akarat is megmaradt. A megváltás tehát azt hozta meg nektek, hogy nem vagytok tehetetlenül kiszolgáltatva a bűnnek, mint voltak az emberek az emberré válásom előtt. De csak akkor nem vagytok kiszolgáltatva, ha követitek példámat. A legnagyobb következménye az áteredő bűnnek a romlottságnak mindent elöntő, iszonyatos elterjedése.

Mennyi gonoszság, mennyi bűn, mennyi békétlenség ezen a keserű világon! Az emberiségnek legalább a 90%-a erkölcstelen, mocskos életet él. Mint ahogy a méhecske egyik virágról a másikra száll, úgy váltogatják párjukat a fiatalok mindenféle házasságkötés nélkül. Nem is szégyenlik, hanem hencegnek vele. Az a menő, ünnepelt fiú vagy leány, akinek már legalább 15-20 kapcsolata volt. Terjed a homoszexualitás, a kábítószerezés. Nincs közbiztonság, fényes nappal leütik és kirabolják a magukban járkáló nőket, férfiakat. És tudjátok mi a legszörnyűbb? Már a legfélelmetesebb gonosztettre se rezzentek össze, mert már a 3-4 évesek is horrorfilmeken, gyilkos rajzfilmeken és öldöklő számítógépes játékokon nevelődnek. Eltűnt az együttérzés, a megdöbbenés a lelkekből. E filmek hatására ördögi kemény rockzenék következtében egymást késelik meg és lövik agyon a tizenévesek. Ezek a legszélsőségesebb esetek, de gondoljatok a tétlenkedő, utcán csavargó, ölelkező, csókolózó diákokra, akik tanulás helyett az utcán nevelődnek és késő este térnek haza. A mai új pogány ember nyugodtan, szemrebbenés nélkül tűri magában a bűnt, mert már nem is érzi bűnnek, hanem erénynek. Ez az elvük: ezt teszi a többség. Akkor én miért ne tegyem? Az a legveszélyesebb és legszomorúbb, mikor az ember már nem is érzi a bűnt. Drága Gyermekeim! Ebből következik az áteredő bűn első nagy figyelmeztetése: El ne tompítsátok lelketeket a bűn iránt! Csak égjen bennetek a bűnnek nyugtalanító, bántó, tűrhetetlen foltja. Aki tudja szívéből utálni a bűnt, az tud Engem, a bűntől megváltó Krisztust szeretni. Vegyünk egy példát. Te, Gyermekem, aki buzgó, vallását gyakorló katolikus vagy, tételezzük fel, hogy hazudtál. Nem ártottál másnak vele, csak mikor társaid kérdezték, miért nem mentél el a hétköznapi misére, azt hazudtad, hogy vendégeid voltak. Pedig ez nem igaz, csak egyszerűen elfelejtetted, hogy szentmise van. Ha ez a bűn nyugtalanít, és még imádkozni se tudsz, az jó. Azt jelenti bánt ez a hazugság, zavar. Alig várod, hogy megbánd és meggyónd. Aki így gondolkozik, azt a gyermekemet nagyon szeretem, és bűnbánata után hófehérre tisztítom. Csak harcoljatok, Kicsinyeim a bűn ellen! Másodszor erre az állandó harcra figyelmeztet benneteket az áteredő bűn. Ez a harc, melyet rosszra hajló vágyaitokkal meg kell vívnotok, csak a sírnál ér véget. Nehéz ez a harc, mert önmagatok ellen megy. Nézzétek a szenteket! Ők példát mutatnak nektek erre a harcra. Még csak ők voltak igazán kitéve a Sátán kísértéseinek! Ti, drága engesztelőim, akik most már sokkal közelebb álltok Hozzám, mint évekkel, évtizedekkel ezelőtt, bizonyára tapasztaljátok, hogy ellenségem sokkal nagyobb erővel támad bennetek, mint régen. Van közületek, akit folyton zavar az imádságban, van, akit haragra és a bosszú gondolataira gyújt ellenségével szemben, van, akinek meglepően csúnya gondolatokat ad az értemében a szentmisén vagy imaórán, van, akit undorító képekkel ijeszteget, van, akit fizikailag bántalmaz. Ne féljetek! Ez azért van, mert imáitokkal és áldozataitokkal sok lelket vesztek el tőle. Minél magasabb fokra juttok az életszentség útján, annál dühösebb lesz rátok. Támadáskor kérjetek Engem, hogy borítsalak be titeket Szent Véremmel és ez teljes védelmet ad nektek. Azonkívül imádkozzátok a Szent Mihály rózsafüzért! Ezek a ti fegyvereitek a Sátán letiprásában.

Harmadszor arra figyelmeztet titeket az áteredő bűn, hogy van egy nagyon fontos szülői kötelesség: a kisbabák megkeresztelése. Mindnyájatok élete hajszálon függ, hát még a pici újszülötteké. Megszületnek, és ott van rajtuk az áteredő bűn foltja. És mire figyelmeztet még az áteredő bűn? Egy nagyon fontos dologra a szülő nevelői feladataira. Arról múlthéten már szóltunk, hogy az újszülöttben lévő áteredő bűn szétszórja benne a rosszra való hajlamokat, és ahogy fejlődik a kicsi, kezdenek a rossztulajdonságai kialakulni. Az okos szülő kitartóan nyesegeti ezeket a vadhajtásokat. Letöri benne az önzést, a makacsságot, az engedetlenséget, az irigységet, a durvaságot, és jó pedagógiai következetességgel, szeretetből eredő szigorral, türelemmel, helyes szoktatásokkal erényeket nevel ki benne. Viszont a gyenge és felelőtlen szülők mindent ráhagynak a gyerekre, csak hogy ne sírjon és lelkükben maradandó, óriási károkat okoznak. Az eredendő bűnből származó rossz hajlamok egészen elhatalmasodnak és romlott erkölcsű, egoista, önző, ferde jellemű felnőttekké válnak. Öregedő korában már hiába sír, panaszkodik az anya vagy apa, hogy goromba, rossz gyermeke van. A legtöbben saját rossz nevelési módszereiknek köszönhetik. Igaz, hogy a legjobb szülők se tudják az áteredő bűn következményeitől teljesen megmenteni gyermekeiket, hiszen mindenféle negatívumot lehet örökölni, de az ő tiszta és józan, fegyelmezett életük a házasság előtt és házasság alatt nagyban enyhíti a káros átöröklés erejét. Minden gyermekben ott szunnyadnak a rossznak csírái, és ezek évek alatt ijesztő burjánzásnak indulhatnak a nemtörődöm és gyenge szülői nevelésre. De a gyermek lelke nemcsak a hiánytalan otthoni nevelés hatására romolhat el, hanem nagy szerepet játszanak ebben az audióvizuális eszközök, melyek bőségesen árasztják rájuk a bűnt. Ezért már kicsi korban nagyon meg kell válogatni, hogy mit nézhet meg a gyermek a televízióban, a videón és mit nem. Hogy mit olvasgat az interneten és milyen számítógépes játékokkal foglalkozhat, milyen képeslapokat forgat.

Tehát kicsinyeim, az áteredő bűn miatt igaz, hogy állandó felfokozott harc az életetek a gonosz ellen, de van honnan erőt merítenetek hozzá: az Én példamutató és áldozatos életemből és halálomból, a Szűzanya tisztaságából és a többi szent és vértanú bátor, kitartó küzdelméből. Mindnyájan szentek lehettek a bennetek lévő rossz hajlamok ellenére, ha akaratotokat megerősítitek, és Rám támaszkodtok. Akkor majd feltárulnak a győzelem, a béke örök országának mennyei kapui.

Fájdalmas utakon vezettek át titeket e két utolsó tanítás gondolatai, de szükségetek volt rá. Szomorú volt látnotok mennyi rettenetes bűn szakadt rátok az áteredő bűn következményeként, de vigasztalást ad nektek annak tudata, hogy  megváltásom árán biztatóan integet felétek a Mennyország boldogsága. Megáldalak benneteket a remény és kitartás lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.