Hitel-háló: kifosztás és gyarmatosítás

Gazdasági jogászok, a Professzorok Batthyány körének tagjai Magyarországhoz hasonlóan Romániában, Csehországban, Szlovákiában Lengyelországban és Ukrajnában egyaránt az állam kifosztását jelentő privatizáció során megjelent külföldi banktőke a komprador kormányzatok reklámozó segítségével a lakosság kifosztásaként előtérbe került devizahitelezést tudatosan svájci frankban alakították ki, mert a menekülő tőke menedéke a svájci bankvilág. Ezért annak árfolyama nem változik hektikusan. Hogy a hitelszerződésekkel a nemzeti kis-, és középvállalkozások tönkretétele, valamint az ingatlanhitelekkel a lakosság kifosztása biztos legyen, a bankjog klasszikus szabályait felrúgva belefogalmazták a hitelszerződési blankettákba a bankok egyoldalú szerződésmódosítási és a bankokat terhelő költségek, a bankbiztosítási díjak hitelesekre történő egyoldalú áthárításának jogát. Az is egy sajátossága a devizaalapú lakossági hitelszerződéseknek, hogy végrehajtási fedezetként nemcsak a jelzálogként megjelenő mesterségesen alulértékelt ingatlan szolgál, hanem a hitelt felvevő egyéb vagyona is. A bírósági végrehajtás mellőzését célzó magáncéges végrehajtás lehetőségét is kikötik, sőt az is bevett gyakorlat, hogy a hitel megadásának feltételeként életbiztosítási szerződés megkötését írják elő. Így juthat a bank, illetve a vele üzleti kapcsolatban álló biztosító közösen a hiteles vagyonához annak halálakor. Amire egyébként mindig meggvan az esély, hiszen a fizetésképtelenné vált hitelesek között gyakori az öngyilkosság. Nem véletlen, hogy ma már az életbiztosítási szerződésekbe kedvezmény-megjelölés és örökös hiányában a biztosító öröklési joga a biztosítási összeg erejéig megelőzheti az állam öröklési jogát.Mindebből látható, hogy itt az állami vagyon privatizációjával összehangolt vállalat-, és lakosságkifosztásról van szó. E kettő több esetben össze is kapcsolódott egymással. Jó példa erre a Hajdú BÉT és a Zala-baromfi esete, azaz szándékos csődbevitele, ami lakossági hitelek bedőlésével és kilakoltatásokkal, családi házak elárverezésével járt együtt. Mindennek a célja az, hogy az embereket megfosszák ingatlanjaiktól, s zömében olyan bérházakba kényszerítsék őket, amelyek már a bankok tulajdonában állanak. (Bővebben a Magyar Hírlap 2007. december 6-i számában írtunk erről). Mindezt megkönnyíti, hogy a nyugat-európai államokkal ellentétben a magyar csődjog nem ismeri a lakossági magán csőd és az ennek keretében lehetséges pénzügyi szanálás intézményét. Mindezek következtében az Orbán-kormány által elrendelt kilakoltatási moratórium ellenére továbbra is az árverések és a kilakoltatások, természetesen a jogszabályok megkerülésével. Erről a Magyar Hírlap is rendszeresen tudósít. Mivel mindez több államot is érint a térségünkben, olyanokat, amelyek a régi tagállamokhoz és az USA-hoz viszonyítva nem a centrumhoz, hanem a perifériához tartoznak. Jó lenne, ha a kárvallott országok összefogának és egyeztetnének a következő intézkedésekkel kapcsolatosan: 1.)A hiteltartozások összegét korlátozni kellene a biztosítékul adott ingatlan jelzálog erejéig, és a követelésből le kellene vonni a már teljesített kamat-, és tőketörlesztések összegét. 2.) A csőd- és a felszámolási törvény kiegészítésével be kellene vezetni a magáncsőd intézményét. 3.) Ugyancsak a csőd- és a felszámolási törvény kiegészítésével elő kellene írni, hogy a csődeljárásba csak a biztosítékul adott ingatlan-jelzálogjogot lehet bevonni. 4.) A csődeljárás során az árveréskor a helyi önkormányzatoknak, a megyei önkormányzatoknak, az államnak és a hazai befektetési szövetkezeteknek kellene ebben a sorrendben elővásárlási jogot biztosítani azzal a kikötéssel, hogy az árverést szenvedő adóssal lakásbérleti szerződést kötnek. 5.) A politikának elő kellene segítenie olyan befektetési szövetkezetek létrehozását, amelyek lakásvásárlással- és értékesítéssel foglalkoznak, s melyeknek tagjai csak az adott állam állampolgárai lehetnek s amelyek meghatározott időtartamig működhetnek. 6.) Ami a tag után örökölhető szövetkezeti befektetési jegyet illeti, hozamát „az egy tag egy szavazat” elve alapján határoznák meg, a hozam kifizetése pedig 3-5év múlva lenne esedékes. A befektetési jegy tőkeösszegének – részben vagy egészben – határidő előtti felvételét pedig külön a pénzintézeti szövetkezetekre vonatkozó törvényben kellene szabályozni. 7.) Jogszabályi lehetőséget kellene biztosítani a csőd-követelés összegének a kifizetésére az önkormányzat vagy a befektetési szövetkezet által elővásárlási joggal megvett ingatlan árából. 8.) A megvásárolt ingatlan a vevő önkormányzat vagy a befektetési szövetkezet tulajdonába kerül, mely azt bérbeadással vagy másként hasznosíthatja, de a volt tulajdonosnak előbérleti joga állna fenn rajta. 9.) A befektetési szövetkezet köteles lenne kifizetni gazdasági eredményéből a hozamokat és a tőkét, az állam azonban a szövetkezetek állami támogatásának elve alapján (amely klasszikus szövetkezeti elv) kezességet vállalna a szövetkezeti jegyek tőkeösszegéért.Mindezt azért lenne szükséges megvalósítani, mert ily módon végérvényesen és radikálisan rendezni lehetne a problémát. Amit jelenlegi kormány e vonatkozásban tesz, dicséretes, de csak átmeneti megoldást jelenthet. A kormány által beígért adósságkezelő szerv még nem alakult meg. Emiatt a moratórium kormányzati meghosszabítása. Eredetileg ez határozatlan időre szólt volna. Nyilván a banki tiltakozások miatt azonban a hosszabbítás határideje ez év júliusa lett. A végleges és megnyugtató rendezés még várat magára.

Dr. Kotz László -- Prof. Dr. Prugberger Tamás

Kadarkúti Égi Beszédek - 94-97. Jézus: „…szenvedett Poncius Pilátus alatt…”

2011. február 23.

Jézus: „…szenvedett Poncius Pilátus alatt…” (Hiszekegy)

Jézus: Drága, Engesztelő Gyermekeim! Lángoló Szívem szeretetével köszöntelek benneteket. Boldog vagyok, hogy újra taníthatlak titeket, köszönöm, hogy eljöttetek.

A „Hiszekegy” ma következő mondata: szenvedett Poncius Pilátus alatt. A szokásostól eltérő formában fogok beszélni hozzátok erről: SZEMLÉLŐDVE. Meghívlak benneteket, Kicsinyeim, hogy Velem együtt tegyétek meg a szenvedés útját. Így kívánom Irántam való együttérzéseteket növelni.

Jöjjetek, Gyermekeim, erősen fogjátok meg kezemet, mert már repítelek is mindnyájatokat a Gecemáni kert barlangjának bejáratához. Csak Én megyek be, ti maradjatok kint, hogy meg ne fázzatok, mert ott bent nyirkos, hűvös a levegő. Így is érzem, hogy Velem vagytok és lelketekkel láttok Engem. Ha szükségem lesz erősítésre, majd szólok.

Éppen le akarok térdepelni, hogy Atyámhoz imádkozzak, de hirtelen ijesztő, förtelmes és hatalmas alakban megjelenik ellenségem. Vigyorgó állatpofával néz Rám, szarvai vannak, testét fekete szőr borítja és a lábai patákban végződnek. Azelőtt a kísértéseikor nem így mutatkozott. Ijedtemben a barlang hideg, sziklás falához lapulok. De ő közelebb jön, hogy még jobban féljek tőle. Pillanatok alatt a barlang megtelik undorító, csúf szörnyekkel, akik megállás nélkül lökdösnek, bántalmaznak, Arcomba vihognak.

Gyermekeim! Amikor a gonosz lélek és démonai kísértenek, bűnre csábítanak titeket, ugyanígy néznek ki, csak nem engedem, hogy lássátok őket, mert lehet, hogy belehalnátok a félelembe. Majd e szörnyű démonok eltűnnek és a bűnök sokasága tárul Elém képekben. Látom, hogy ezek az ocsmány bűnök nélkülem kárhozatba taszítanák az emberiséget. Látom pokolba hullani gyermekeim millióit.

Most, drága Kicsi Engesztelőim, lélekben, ott a barlang bejáratánál boruljatok térdre, és kérjetek bocsánatot Tőlem, mert a ti bűneiteket is látom. Kérjétek a bűnbánat kegyelmét és Én azonnal megadom. Alighogy felocsúdok e látványból, végig kell néznem engesztelő szenvedésemet, ami Rám vár: elfogatásomtól halálomig.

Nézzétek, most térdre esek, egész testemet a rettenetes félelemtől véres veríték borítja el. Reszketek, homlokom a földet éri és így fordulok Atyámhoz: „Atyám, ha lehetséges múljék el ez a pohár, de ne az Én, hanem a Te akaratod teljesüljön.” Ti engesztelők, ahogy ott térdeltek, megrendülve halljátok Tőlem e mondat második felét és sűrű könnyhullatások között köszönitek meg, hogy a nagy félelmem ellenére, mégis vállaltam értetek a szenvedést és a halált. Ti igen, Gyermekeim, de hány és hány milliónak eszébe se jut megváltásom. E hálátlanokért küldjetek az Égbe egy fohászt, hogy ennek ellenére csak irgalmasságommal találkozzanak. Végül vigasztaló képek sorát mutatják Nekem: szentek, vértanúk, hitvallók sokaságát. Nézzétek csak kicsi hűséges Engesztelőim, ti is ott vagytok közöttük.

Most jöjjetek be ide hozzám, a barlangba, vegyetek körül ölelő karjaitokkal, így enyhítsétek magányomat. Már látom, hogy jönnek elfogatóim. Látom, kicsinyeim el akartok rejteni előlük, egyesek menekülésre késztetnek, de meg kell értenetek, hogy itt az időm. Júdás segítségével ide találtak és Én eléjük sietek. Ti segítségemre sietnétek, el akarjátok venni tőlük a köteleket, az ostorokat, de ez nem lehetséges, mert ti csak képzeletben vagytok itt. Az úton végig ütlegelnek. A hídról durván kötéllel leeresztenek a Kidron patakba, hogy utoljára „teleihassam” magam. Felhúznak, és közületek valaki letörli és megcsókolja a sziklától felsebzett térdeimet. Mindnyájan együttérzéssel követtek, és nézitek, milyen nehézkesen, botladozva haladok a hozzám tapadt, vizes ruhámban.

Drága Engesztelőim! Jöjjetek velem tovább, menjünk a farizeus főpapok elé. A sok gúnyolódó szóra, rágalmazásra némasággal válaszolok. Rémülve nézitek, hogy egy talpnyaló katona vaskesztyűs kezével úgy szájon vág, hogy eleredt a vérem, és elvesztve az egyensúlyomat a lépcsőre zuhantam. Egyiketek odaszalad egy fehér zsebkendővel és szeretettel, sírva letörli a számat.

Kaifás udvarában van egy kerek pince. Nézzétek, milyen kegyetlenek velem! Egy kicsi, rácsos ablak van a börtönömön azon keresztül látható a sok kínzás: egy oszlophoz kötöznek, böködnek, szurkálnak, szakállamat tépdesik, a talpaimat égetik. Egy percet sem hagynak pihenni. Bizony szeretett Gyermekeim, ti is okozói vagytok ezeknek a szüntelen bántalmazásoknak. Ezért bánjátok meg összes bűnötöket kora gyermekkorotoktól a mai napig. Kivágódik reggel a börtönajtó és felfelé lökdösnek a lépcsőn. Látjátok, mit műveltek Velem? Csupa seb vagyok, alig támolygok, a ruhám csupa sár és vér, talpaim hólyagosra égtek. Így hurcolnak ismét a főtanács elé.

Ne hagyjatok magamra a sok rosszindulatú ember között! Halljátok, hogy Kaifás gyűlölettel és dühvel mit ordít Felém? „– Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk!” Figyeljétek, hogy még ilyenkor is milyen szelíd türelemmel tudok válaszolni nekik: „Mostantól fogva az Emberfia az Isten hatalmának jobbján fog ülni.” Ők pedig gúnyos mosollyal mondják: „–Tehát te Isten fia vagy.” Én így válaszolok: „– Amint mondád, az vagyok.”

Mindezek után indulnak Pilátus palotája felé. Nézzétek csak, hogyan kötöznek most meg! Úgy, mint a halálraítélteket szokás: szoros láncot helyeznek a nyakamra, és annál fogva vonszolnak. Ti engesztelők most láthatatlanul szorosan mellettem jöjjetek, hogy a sok gonosz ember között érezzem a ti együttérző szereteteteket. Kislányom, – szólok egyiketekhez – köszönöm, hogy ujjaiddal próbálod meglazítani nyakamon a láncot. A pribékek közben derekamhoz erősített kötelekkel rángatnak, így alig tudok egyensúlyozni. Közületek néhányan összekötözött kezemet és lábamat fogjátok, hogy el ne essek. Mások sírnak és bánják bűneiket. Örülök, hogy itt vagytok körülöttem és egészen átérzitek szenvedésemet.

– Oda nézzetek, drága Kicsinyeim, ott van Édesanyám egy ház falához támaszkodva Magdolnával és Jánossal. Mikor odaérünk és meglát, a fájdalomtól elájul. Kérjétek az Atyát, hogy tegye szívetekbe az ő nagy fájdalmát, hogy engeszteljétek vele a világ bűneiért szent Szívemet.

Látjátok, ez a római helytartó, Pilátus palotája. Ott fönt pihen a teraszon. Most felrángatnak a lépcsőn hozzá. Ellenszenvesek neki a zsidó papok, tőlem pedig undorodik és szánakozik rajtam, hogy így megkínoztak. Látjátok, nem hiszi el a vádakat, amit a zsidók felhoznak ellenem és Heródeshez küld Engem, a zsidók királyához. Heródes sokat hallott rólam, kíváncsi volt a csodáimra, de Én visszautasítottam meghívásait.

Figyeljétek, Gyermekeim, milyen kárörömmel nézi megkínzott külsőmet. Most is csodákat kér, de Én nem elégítem ki kíváncsiságát. Ezért dühösen visszaküld Pilátushoz. Előtte még haragjában, bosszúból ő is megkínoztat.

Pilátus sehogy sem akar Engem elítélni, nem talál vétkesnek, de fél a nép lázadásától. Így aztán megostoroztat Engem. A „Hiszekegy” mondatából, hogy szenvedett Pilátus alatt, ma csak az első felét mondtam el.

Drága Engesztelő Gyermekeim. Most is szavakkal mutatom be nektek jelenlétünket. Itt állunk egymás mellett, mint 3 ifjú. Én, Jézus Krisztus középen állok sáros, poros, véres ruhában elcsúfított, szenvedő arccal és a kezemben tartok egy nagy véres keresztet. Egyik oldalamon a Mennyei Atya, másik oldalamon a Szentlélek. Egyik kezükkel átölelnek Engem, a másik kezükkel fogják keresztemet. A Szűzanya fájdalmában térdre omlik Előttem, átöleli lábaimat és könnyeit hullatja. Ez azt jelenti, hogy szenvedésemet az egész Szentháromság átélte lélekben. Édesanyám felajánlja az Én szenvedésemet az egész Szentháromságnak, siratja azokat a megátalkodott, hálátlan bűnösöket, akikért hiába szenvedtem, mert pokolba hullanak. Megáldalak benneteket az együttérzés kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

2011. március 2.

Jézus: „…szenvedett Poncius Pilátus alatt…” II. (Hiszekegy)

Jézus: Drága, Engesztelő Gyermekeim! Forró szeretettemmel köszöntelek benneteket. Folytatom tanításomat a „Hiszekegy”-ről.

A következő mondat értelmezésének a 2. részéről lesz szó: „Szenvedett Poncius Pilátus előtt.” Most is a szemlélődés formáját alkalmazom, mert úgy érzem, hogy így szíveteket jobban meg tudom érinteni.

Édes Testvéreim! Nyújtom felétek a kezem, fogjátok meg, és gyertek velem a Fórumra, a praetorium melletti piactérre. Ott áll az egyik csarnok előtt az ostorozó oszlop. Ide küldött Pilátus a poroszlókkal. Jöttek a hóhérszolgák. Nézzétek csak milyen szörnyű korbácsokat, virgácsokat hoznak! Ledobják az oszlop mellé. A korbácsok nyelén bőrszíjak lógnak és vaskampókba és vasgömbökben végződnek. Erre a látványra összeszorul a szívem a félelemtől és ti is elborzadva nézitek. Most meztelenre vetkőztetnek. Szégyenkezve állok ott, de ti ahányan csak vagytok, körbevesztek Engem, hogy eltakarjatok a kíváncsi szemek elől.

Nézzétek csak, ki áll ott a katonák mögött? Fájdalomba merült Édesanyám, aki végig akarja nézni ostorozásomat. Szembe állok az oszloppal. Kezeimnél, lábaimnál, derekamnál hozzákötöznek erősen és durván az oszlophoz. Az első két pribék kemény bőrszíjakból készített ostorokkal kezd ütlegelni. Tépik, marcangolják fejemet, hátamat, lábaimat.

Közületek a legbátrabb, egyik engesztelő fiam mögém áll egészen szorosan, átölel és ezt mondja: Ne ezt az ártatlant üssétek, hanem inkább engem, Én bűnös vagyok, megérdemlem! Én így szólok hozzá: -Fiam, áldott légy az együttérzésedért, de így nem tudsz segíteni, hiszen csak képzeletben vagy itt, inkább azzal tudsz segíteni, ha társammá válsz abban, hogy imádkozol a lelkekért és így mented Nekem őket. Az ütések nyomán a testem tele lett piros vércsíkokkal. Ez a két ember negyed óráig ütlegelt így engem, majd felváltja másik kettő. Ezek valami tövisszerű virgácsokkal ütöttek, melyekre gombok és szögek voltak tűzködve. Össze visszafröccsen a vérem, még a hóhérok kezét is elborítja. Én csak nyögdécselek, imádkozom és vonaglom kínomban. Vérem még bőségesebben hull.

Egyik kislányom közületek elővesz egy fehér kendőt és a lábam alatt összegyűlt vértócsából felitat egy keveset és elteszi magának emlékbe, mint drága ereklyét. Még nincs vége a borzalmaknak. Leoldják a kötelékeimet és Én erőtlenül belehullok a vértócsába. Most háttal az oszlopnak kötöznek oda, jó szorosan mellemnél, lábaimnál és a kezeimet az oszlop közepén hátra. A következő két pribék olyan korbácsokat használ, melyek vasnyélbe erősített kis láncok és vaskampóba végződnek. Ezekkel aztán testemet teljesen széttépik, már nem található egy négyzetcentiméternyi ép hely se. Ez az ostorozásom legfájdalmasabb része. Ránézek hóhéraimra és irgalomért könyörgök, de azok csak annál vadabbul esnek nekem. Ez a rettenetes ostorozás jó háromnegyed óráig tart.

Ekkor egy bátor idegen férfi késsel a kezében odarohan és így kiabál: Hagyjátok abba! Ne verjétek halálra ezt az ártatlan embert! Majd odajön az oszlophoz és elvágja kötelékeimet. Félájultan rogyok bele a lábam alatt összegyűlt vérem tavába. Ti, drága engesztelőim most ott álltok körülöttem és nagy részvéttel nézitek nyitott nagy sebeimet és a belőlük szivárgó vért. Letérdeltek és zokogva kértek bocsánatot bűneitekért, melyekkel hozzájárultatok e szörnyű ütlegeléshez. Odalépnek hozzám a pribékek és megrugdosnak, hogy kelje fel. Az ágyékkötőm ott hever oldalt. Csúszva-mászva próbálom elérni. Mikor már majdnem sikerül megfogni, hóhéraim gúnyröhej kíséretében elrúgják onnan. Tovább vonszolom magam, mint egy véres féreg és ők nevetve továbbtaszítják. Végre megunják a játékot és megengedik, hogy magamra öltsem.

Kicsi gyermekeim! Látjátok édesanyámat? Végignézte az egész szörnyű ostorozást, és lelkében végigszenvedte. Pilátus felesége fehér kendőket ad neki és azokkal felitatja Szent Véremet. Gyermekeim, most ti is lehajoltok, és papír zsebkendőtökkel próbáltok egy kis Vért magatoknak emlékbe eltenni.

Az ostorozás helyszínétől nem messze lesz a töviskoronázás, az őrség házának belső udvarában. Már várakozott ott vagy 50 ember a nép söpredékéből. Középen van egy oszlopláb, mint ülő alkalmatosság. Ezt telerakják éles törött cserepekkel és rálöknek Engem. Mielőtt ráülök, valamelyiktök le akarja söpörni, de lehetetlen volt. Sok római katona áll körbe, hogy a nép ne tolongjon ott. Ahogy ott ülök egy vörös rongyot dobnak a hátamra, gúnyból, mintha királyi palást lenne. Egy suhanc ült a földön és előkészítette a töviskoronát. Véletlenül megszúrta az ujját és nagyot káromkodott. Mikor kész volt, a hóhérszolgák a fejemre nyomták.

Ott álltok körülöttem és a szívetek összeszorul a fájdalomtól, mikor a náddal nagyot ütnek a koronám tetejére. A tövisek mélyen beleszúródnak a csontig és Én feljajdulok a fájdalomtól. Többen letérdeltek és nagy részvéttel az ölembe hajtjátok fejeteket. Nagyon bánt titeket, hogy nem tudtok semmit tenni. Rátok nézek és mondom. De igen, enyhíteni tudjátok fájdalmamat bűnbánatotokkal, imáitokkal, áldozataitokkal.

Most egyiketek kíméletesen, nagy szeretettel letörli arcomról a vérpatakokat, melyek a tövisek sebeiből erednek. Ó, Kicsinyeim, nézzetek körül, rajtatok kívül senki nem szeret itt Engem. Hát nem így van ez az életben is? Sok millióan úgy élik le az életüket felebarátaitok, hogy eszükbe se jutok, rá se gondolnak, hogy meghaltam értük.

Itt a töviskoronázás alatt a hóhéraim csúfondárosan letérdelnek és mondják nevetve: „Üdvözlégy zsidók királya!”, leköpdösnek, kövekkel dobálnak, addig a ti kortársaitok káromolva szidnak, titeket buzgó engesztelőket kicsúfolnak, bolondnak, szentfazéknak mondanak. Most is szenvedek a megaláztatástól, -bennetek- Engem szerető gyermekeim.

Drága Engesztelőim! Most is jelen vagyunk mind a négyen: a Szentháromság és a Szűzanya. Atyám úgy van most itt közöttünk, hogy nem emberi alakban, hanem ragyogó fényével beragyogja az egész termet. Én, Jézus Krisztus letérdelek Atyám fönsége előtt, jobb kezemben tartok egy véres keresztet, balkezemben a töviskoronámat és magasba emelve így szólok Hozzá: „Atyám! Fogadd el Tőlem ostorozásom és töviskoronázásom véres áldozatát a ma élő emberiség megtéréséért. Szenvedésemhez hozzáillesztem az itt jelenlévő gyermekeim összes megélt fájdalmát, fizikai és lelki szenvedését, lelki sebeit és megaláztatásait, minden imáját, böjtjét és virrasztását, és így helyezem lábaid elé. Tekintsd kegyesen e felajánlást és fogadd el az emberiség megmentéséért. Kérlek, enyhítsd a betervezett nagy büntetést! Vagy pedig Szent Lelked kiáradásával irgalmadban tisztítsd meg minden gyermekedet, hogy az emberiség egésze megszabaduljon a büntetéstől, hogy szenvedésem és halálom gyümölcseit, a megváltást minden teremtményed élvezhesse.

A Szentlélek Isten itt áll Mellettem fehérruhás ifjú alakjában és egy lobogó fehér lángot tart a tenyerében. Ez az Ő tüzes szeretetlángja. Hirtelen e láng sok apró lángra oszlik, és mindegyiketek szívébe száll, hogy fellobbantsa parázsló szíveteket, hogy előkészítsen titeket az Ő közelgő érkezésére.

Édesanyám hálából, mert ma mélyen együttéreztetek Szent Fia szenvedésével, körbejár köztetek, megcsókolja arcotokat és egy keresztet rajzol homlokotokra.

Én, -a ti Jézusotok- megáldalak benneteket a mély együttérzés kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

2011. március 9.

Jézus: „…szenvedett Poncius Pilátus alatt…” III. (Hiszekegy)(Elítélés)

Jézus: Szívem minden szeretetével köszöntelek benneteket, drága engesztelő Gyermekeim! Köszönöm, hogy újra eljöttetek meghallgatni tanításomat. Ma Én szólok hozzátok, Jézus Krisztus, a ti Üdvözítőtök. A Hiszekegynek az a mondata, hogy „szenvedett Pontius Pilátus alatt” ma folytatódik elítélésemmel.

Most, mint múlt héten, újra kérlek benneteket drága Gyermekeim, hogy kísérjetek el az ítélet helyére. Már itt is vagyunk, Pilátus, a római helytartó előtt. Ide vonult ki kíséretével a Fórumra. Itt az ostorozó térrel szemben egy magas emelvény áll. Ünnepélyes öltözet van a helytartón, valami csillogó koronaféle a fején. Az emelvényre több oldalról lépcsők vezetnek fel. A farizeus papok közül Annás és Kaifás meg még harmincan vannak itt. Pilátus széke piros takaróval van leborítva és egy kékszínű vánkos van rajta sárga bojtokkal. Látjátok? A két lator már ott áll elővezetve. Most Engem megragadnak a poroszlók és odaállítanak közéjük.

Egyiketek részvéttel megkérdezi: - Jézusom, még annyira se tiszteltek, hogy magadra ölthetted volna a saját ruhádat? Összeszorul a szívem, mikor látom, hogy még mindig a királyi gúnyöltözet van rajtad: a töviskoszorú és a rongyos vörös „palást”, a kezeid pedig elől összekötve, mint egy közönséges bűnözőnek. És Én így válaszolok a kérdezőnek: -Gyermekem! Bennük nincs tisztelet és szeretet Irántam. Pilátus rám mutatott, és erős, gúnyos hangon így szólt a zsidókhoz: - Íme a ti királyotok. A nép így zúgott: El vele! El vele! Feszítsd meg őt! – De hát a ti királyotokat feszítsem meg? – kérdezte a helytartó. – Nekünk nincs királyunk, hanem csak császárunk! – kiáltották a főpapok. Ekkor ti szorosabban körülvesztek Engem, mintha védelmezni akarnátok a rosszindulatú, dühös főpapok és a felbőszített, zúgolódó néppel szemben. És így kiáltoztok: - Pilátus, gondolkozz! A mi Jézusunk ártatlan! Ő valóban Isten Fia! Ha elítéled, felelni fogsz tettedért Isten előtt! Hallgass feleséged bölcs szavára! Ne légy gyáva és kétszínű! Én így válaszolok nektek, Engem szerető, hűséges gyermekeimnek: - Még mindig nem értitek, hogy semmit nem tehettek? Hiszen csak képzeletben vagytok itt, és Pilátus nem hallja védelmező szavaitokat. Itt meg kell történni az ítéletnek, hogy az Írás beteljesedjék.

Pilátus most felolvassa az igazságtalan vádakat, hogy Én lázító és felforgató vagyok, minduntalan megszegem a zsidó törvényeket, azután Isten Fiának és a zsidók királyának hivatom magam. Kihirdeti a nép előtt, hogy a főpapok és az egész nép halálomat követeli. Még azt is hozzáteszi, hogy ő a nép véleményét tiszteletben tartja és igaznak véli. Közületek egy bátor fiam felkiált a helytartóhoz: - Pilátus! Most igaznak véled a nép ítéletét? Hát akkor miért hangoztattad órákon keresztül, hogy Jézus ártatlan? Gyáva, kétszínű ember vagy. – Kisfiam, - mondom felé fordulva – ennek semmi értelme. A helytartó rád se hederít, mert nem is hall téged. Ezzel nem tudsz rajtam segíteni. Viszont nézd, milyen némán tűröm igazságtalan elítélésemet. Kövess Engem, hogy te is tudj hallgatni az igazságtalan elítélések esetében.

Forrón szeretett Gyermekeim, most mindannyiatokhoz szólok. Szinte emberfeletti dolgot kérek tőletek: Ha legközelebb olyan helyzetbe kerültök, hogy ellenségeitek hazudozva rosszat állítanak rólatok és pletyka formájában elterjesztik, akkor jusson eszetekbe, hogy Én hogyan reagáltam Pilátus igazságtalan szavaira! Némán hallgattam, nem védtem magamat. Ne törődjetek azzal a közmondással, hogy a „hallgatás beleegyezés”. Az nem számít, hogy jó híreteket, tekintélyeteket tönkreteszik. Nem az a fontos, hogy embertársaitok körében milyen véleménnyel vannak rólatok, hanem az, hogy viselkedésetek az Én elvárásomnak megfeleljen. „Akit megaláznak, az felmagasztaltatik”, mondja a Szentírás.

Most visszatérek e gondolatok után a helyszínre. Pilátus a nép előtt hangosan kijelenti: - Tehát a názáreti Jézust, a zsidók királyát, arra ítélem, hogy keresztre feszítessék! Azután megparancsolja a poroszlóknak, hogy hozzák elő a keresztemet. Közben kezébe vesz egy pálcát, kettétöri és ledobja a lábam elé. Van is egy ilyen ismerős szólás: „pálcát tör felette”, tehát elítél valakit a viselkedése miatt.

Édesanyám végignézte az elítélésemet. Ezzel nyilvánvalóvá vált számára, hogy az Ő hőn szeretett Fiát és Megváltóját szégyenteljes módon megölik, keresztre feszítik. Ti, engesztelőim mély részvétet éreztek iránta és többen odamentek hozzá, ahogy ott reményvesztetten áll. Átölelitek, kezét nagy tisztelettel megcsókoljátok és vigasztalni próbáljátok. Ő így szól hozzátok: Ó, ti hűséges engesztelő Kicsinyeim! Felismerlek benneteket. Ti vagytok, akik epedve várjátok szavaimat az engesztelésen a medugorjei rózsafüzér után. Nekem úgy, mint Szent Fiamnak, megengedte a Mennyei Atya, hogy lássalak és hallhassalak benneteket. Köszönöm együttérző szavaitokat! Balzsam ez az Én végtelenül fájdalmas anyai Szívemre. Veletek együtt hiszem és tudom, hogy drága Szent Fiam szenvedése hamarosan véget ér és fel fog támadni.

Miután elhangzott a halálos ítélet, Engem átadnak a poroszlóknak. Leszakítják Rólam a vörös gúnyköpenyt, amely egészen bele volt ragadva sebeimbe, ezzel felszakították sebeimet, folyt a vérem. Letépték fejemről a töviskoronát iszonyú fájdalmak között, hogy Rám tudják húzni kimosott ruhámat. Rám csatolják a bilincsövet, amiről 4 köteg lóg le. A poroszlók nagy rúgások és ütlegelések közepette a fórum közepére vezetnek, és már hozzák is a keresztfámat a rabszolgák a nyugati kapun át. Nagy puffanással dobják le a földre a lábam elé. És itt most megszakítom szenvedésem történetét, hogy folytathassam legközelebb a keresztutammal.

Most pedig, ahogy lenni szokott, szavaimmal érzékeltetem a Szentháromság és a Szűzanya valóságos jelenlétét.

A Szentlélek Isten egy óriási nagy fehér galamb képében egész beszédem alatt ott lebegett fölöttetek, engesztelők fölött és kiterjesztett szárnyaiból ragyogó fehér fénysugarakat bocsátott rátok, melyekkel bevilágította lelketek minden zugát. Most nem bűneiteket vizsgálja, hanem azt, hogy elítélésem története megérintette –e eléggé lelketeket.

Én, Jézusotok miután befejeztem tanításomat, úgy vagyok jelen előttetek, mint Pilátus előtt: töviskoronával a fejemen, vörös gúnyköpenyben vérborultan, elől összekötött kezekkel és így szólok: Drága Gyermekeim! Ennek az égbekiáltó igazságtalanságnak néma eltűrése pecsételte meg teremtményeim örök sorsát, mert ha ezt a szörnyű ítéletet nem fogadom el, minden ember lelke elkárhozna.

Atyám is itt van, fehér ruhában. Egyik kezében egy pálca van, a bűntől feketéllő földgolyó előtte lebeg a levegőben. Majd a pálcát úgy tartja a Föld felett, mintha ketté akarná törni és így szól: Eme igazságtalan pilátusi ítélet és az emberiség bűnei arra indítanak, hogy pálcát törjek az emberiség felett, de atyai végtelen szeretetem irgalmat követel Tőlem.

Édesanyám letérdel az Atya előtt és így könyörög: Atyám! Egyre gyarapodó engesztelő hadseregem kedvéért irgalmazz minden teremtményednek!

És most Én, Jézus Krisztus úgy búcsúzom tőletek, hogy Szent Szívem összes melegével megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

2011. március 16.

Jézus: „…szenvedett Poncius Pilátus alatt…” IV. (Hiszekegy)(Keresztút)

Jézus: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Jézus Krisztus, a ti Megváltótok, eszközöm hangján szólok hozzátok. Nagy szeretettel köszöntelek benneteket. Még mindig a „Hiszekegy” következő mondatáról beszélek nektek: „szenvedett Pontius Pilátus alatt és a keresztúttal folytatom. Újra szemlélődő módon fogom előadni, hogy szívetekbe jobban belevésődjön.

Az ítélet elhangzása után ledobták a keresztemet a lábam elé. A hóhérszolgák gorombán és kíméletlenül ráhelyezték a jobb vállamra. A kereszt végére egy kötelet kötöttek és megemelve tartották, hogy ne húzzam a földön. Megragadták a bilincsövemen lógó 4 kötelet, majd nagyot ütöttek az ostorozástól felsebzett hátamra és elindultunk. Ettől kezdve jelen időben beszélek, mintha most történne minden, nem 2000 éve. Drága engesztelő kis csapatom! Mindnyájan itt jöttök körülöttem, hűségesen. Közületek egyik leányom könnyes szemmel megszólal: -Uram! Azért olyan nehéz a kereszted, mert a világ összes bűne ránehezedik. Ha legalább mi engesztelők egy szál bűnt ránehezedik. Ha legalább mi, engesztelők egy szál bűnt se követtünk volna el, akkor egy kicsit könnyebb lenne neked. Testvéreim! Mindannyian emeljünk egy kicsit a kereszten, hogy ne nyomja annyira sebes vállát! Így válaszolok nektek: Az igaz, hogy mivel gondolatban vagytok itt, fizikailag nem tudtok enyhíteni terhemen, de együttérző szeretetetek miatt máris könnyebben érzem magam. Ó, Gyermekeim! Látjátok, hogy rángatnak a köteleimmel? Egyszerűen nem lehet így egyensúlyozni. A kötelek abban is akadályoznak, hogy bő ruhámat balkezemmel felemeljem, így pedig alig tudok lépni. Ketten közületek jobbról és balról magasba emelitek ruhámat. Milyen jól esik, hogy segíteni akartok. Nézzétek az ablakokat! Sárral, konyhahulladékkal dobálnak és egy asszony trágyaléval leönt Engem. Egyik drága jó Fiam látja, hogy egy 10 év körüli kisfiú köveket gyűjt kötényébe, hogy lábaim elé szórja. Odafut, hogy megakadályozza, de már késő. Botladozok a kemény, éles köveken összeégetett, sebes mezítlábaimmal. Marikám, Kislányom, te pedig ki akarod venni a nagy követ egy felém szaladó kisfiú kezéből, de nem sikerül és hozzávágja a térdemhez. Így bánnak velem a gyermekek, akiket annyira szeretek. Drága Kicsinyeim! Eleséseimet a stáció képeken szépítve ábrázolják, mintha csak térdre estem volna. Nem úgy van az! Az első elesésem előtt a kötelekkel elrántottak és ezért teljes hosszamban a földre esek. Könyökömből, kezeimből, térdeimből ömlik a vér. A kereszttől összeroncsolt vállam sebe a zökkenéstől most még mélyebb. A nehéz kereszt ahogy rám zuhan mégjobban beleveri a töviskoronát a fejembe és a hátamat is nagyon megütötte. Közben ütnek a pribékek, hogy álljak már fel. Akkor ti, drága Kincseim, hónom alá nyúlva próbáltok felállítani, de ti csak képzeletben vagytok ott. Viszont drága együttérzésetek erőt ad Nekem, és nagyon nehezen felállok. A hóhéraim újra beleteszik mély vállsebembe a keresztet. Ó, Kicsinyeim! Ez most már rettenetesen fáj! Egyik leányom megszólal: Édes Jézusom! Te Isten vagy, nem csak ember. Dobd le a keresztet és kergesd el kínzóidat! Én így válaszolok: Kislányom, Margitkám, nem lehet, mert irántatok érzett szeretetből szenvedésem kelyhét az utolsó cseppig ki kell ürítenem, különben mindnyájan elkárhoztok. Gyertek csak hűséges követőim, menjünk tovább. Nézzétek, ki áll ott a kapualjban? Édesanyám, kétoldalról János, a szeretett tanítvány és Mária Magdolna támogatják. A mély fájdalomtól alig áll a lábán, a szemei vörösre kisírva, megdagadva, az arca sápadt. Most ide támolyog Elém, két keze közé veszi balkezemet, és mély részvéttel elgyötört szemembe néz. De a katonák ellökdösik. Közületek néhányan utána mentek, sírva átölelitek, próbáljátok vigasztalni és kértek magatoknak az Ő végtelen anyai fájdalmából.  És ő keresztet rajzol a homlokotokra. Visszajöttök Hozzám a többiekhez, és haladunk tovább. Hirtelen egy magas házból egy előkelő ismert asszony a gyermekével odaáll Elém – nem törődve a goromba, kiabáló katonákkal – és egy kendőt nyújt Felém. Úgy hívják Szerafia, de ti Veronika néven ismeritek. Én elfogadom és belenyomom véres, sáros arcomat, majd visszaadom neki? Látjátok? Ennek a bátor asszonynak kendőjére hagytam fájdalmas arcom mását. Nektek, Engem hűségesen kísérő, kicsiny Gyermekeim, a szívetekbe vésem arcomat, egész szenvedésemet. Most közeledik Veronika kislánya, aki finom, fűszeres borral akarja enyhíteni szomjúságomat, de kilökik kezéből a korsót és a drága nedűt a föld pora issza fel. Én pedig kimondhatatlanul szomjas vagyok: torkom, szájpadlásom, nyelven, ajkaim cserepesek a szárazságtól, alig tudok nyelni. Ekkor közületek az Én István fiam egy hideg vízzel teli flakont nyújt Nekem, és Én nagyot kortyolok belőle, majd köszönettel visszaadom. De ez csak gondolatban van, mert Én –Gyermekeim- egy csepp vízzel sem enyhíthetem szomjamat. Ez is része a megváltásnak.

Drága együttérző Kísérőim. Most tovább megyünk, közben szinte szünet nélkül bántalmaznak, ütnek, rugdosnak. Többször elesek, mert egyre gyengébb leszek. Nézzétek csak! Ott egy csoportban asszonyok állnak és sírnak. Nem törődve a magam bajával, feléjük fordulok és mondom: Ne Engem sirassatok, hanem magatokon és fiaitokon sírjatok! Kedves Engesztelőim! Nektek is azt mondom, a sajnálkozással nem sokra mentek. Inkább mély bűnbánattal és sok imával, böjttel, engeszteléssel menteni kell a lelkeket.

Egyre gyengébbek a lábaim, a fizikai és lelki fájdalmak annyira eluralkodtak rajtam, hogy már az út vége felé nem tudom egyedül vinni  a keresztemet, a földre rogyok. Hóhéraim dühösek, káromkodnak. Ahelyett, hogy helyettem felemelték volna a keresztet, hogy továbbvigyék, Engem ütnek, hogy álljak föl. Képtelen vagyok. Szembe jön velünk Cirenei Simon. Egy kertész, aki fáradtan bandukol hazafelé a munkájából. Ráordítanak, hogy vigye tovább terhemet. Erősen tiltakozik, de kényszerítik rá. Dühös és tehetetlenül káromkodik. Ti, Engem kísérő gyermekeim nyugtatjátok: Simon! Ő a názáreti Jézus, Isten fia! Neki segíteni kitüntetés. Nézd, hogy megkínozták! Érted is szenved. Egyszercsak Simonnal összetalálkozik tekintetünk és ezzel akkora együttérző szeretet keletkezik benne, hogy boldogan segít. Szeretett Fiaim, Leányaim, soha ne kényszerűségből tegyétek a jót a felebarátaitokkal, hanem szívből jövő szeretettel. Akkor is ha fáradtak vagy álmosak vagytok, akkor is ha éppen rossz a hangulatotok. Kövessetek Engem a felebaráti szeretetben. Hamarosan felérünk a Golgota tetejére, ezért most befejezem mai tanításomat a keresztútról.

Drága Engesztelőim! Most szeretném elmondani, hogyan vagyunk mi Égiek jelen itt köztetek. A Mennyei Atya fehér ruhában és nagy fényben áll előttetek, a kezében egy lila stólát tart elétek, és így szól: Drága Gyermekeim! Múlt héten, hamvazószerdával elkezdődött a nagyböjt. Ez a bűnbánat ideje. Gyakran járuljatok a bűnbánat szentségéhez. A szentgyónás előtti bűnbánatotok igazi, mély, szívből jövő legyen. Ne felejtsétek el olyan családtagjaitok, barátaitok, rokonaitok bűneit is megbánni, akik soha nem mennek gyónni.

Én, Jézus Krisztus is itt állok előttetek és szeretettől lángoló, töviskoszorús, lándzsával átszúrt Szent Szívemet tartom a tenyeremben. Gondolatban jöjjetek ki Hozzám és húzzatok ki 1-1 tövist töviskoszorúmból. Ez a tövis képviselje saját és családtagjaitok bűneit és rokonaitok bűneit. Így jelentősen enyhíthetitek fájdalmamat, amit a Szívemben a bűnök miatt érzek. A Szentlélek Isten fehérruhás ifjú alakjában van jelen és egy nagy csokor színes virágot helyez a szívetekbe. Tele akarja rakni lelketeket erényekkel, hogy gazdagon feldíszített lélekkel várhassátok az Ő közelgő eljövetelét. A Szűzanya fájdalmas Anya képében áll elétek és sírva kéri, hogy imádkozzatok a legnagyobb bűnösökért, akik ma is szüntelenül megsértik Szent Fia Szívét.

Én, Jézus Krisztus Megáldalak titeket a mély együttérzés kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Öngyilkosságok az EU-ban 2010-ben.

Gyümölcsák metszése

Riport Tóth István kertészmérnökkel a gyümölcsfák koratavaszi metszéséről.

SEMMIS: MAGYARORSZÁG "ÁLLAMADÓSSÁGA"?!

LELEPLEZŐDTEK AZ ELKÖVETŐK(!)

Magyarországot és a magyar nemzetet: Tudatosan és Szervezetten adósították el-, tették tönkre a termelő és önellátó gazdaságát-, adták el majdnem minden értékét-, kül- és belföldi összefonódott-, érdekszövetségben, vagy más szövetségben lévő körök, ezért:
Visszamenő időkorlát nélkül: Semmis!

Semmis minden: országok közti-, országok vállalatai-, bankjai-, társadalmi és egyéb szervezetei -, országokon kívül és belül köttetett nemzetközi vagy vállalatok közti szerződés-, megállapodás, amit az egyik fél tudatos megtévesztésével-, becsapásával-, titkosszolgálati vagy korrupciós eszközökkel,- fenyegetéssel vagy egyéb nyomás gyakorló eszközöket használva írt vagy írat alá a másik fél (!)

Az így köttetett szerződések-, megállapodások, a lelepleződéstől számított visszamenőleges hatállyal érvényüket vesztik, és az ebből a szerződésből-, megállapodásból származó kár az időközi kamataival a károsultnak megtérítendő, és az eredeti vagy az eredetihez hasonló állapotokat vissza kell állítania a károkozónak vagy jog utódjának, illetve örököseinek a saját költségein (!)

Az így eladósított és tönkre tett ország-, nemzet: semmilyen kötelezettséggel nem tartozik az elkövetők és végrehajtók irányában, sőt, erőteljes kártérítés és jóvátétel illeti meg (!)

Magyarország, a magyar nemzet: NEM ADÓS! KÁRTÉRÍTÉS ÉS JÓVÁTÉTEL ILLETI MEG A MAGYAR NEMZETET(!)

Hogyan lehet beazonosítani az elkövetőket-, a felelősöket?!

1. Kik szereztek jelentős tulajdont Magyarországon a rendszer váltás környékén és után-, napjainkig?! (Külföldi-, belföldi Cégek, magán személyek!)
2. Ezek kivel és kikkel voltak kapcsolatban akkor és a jelenben is?!
3. Milyen pozíciót töltöttek be akkor és töltenek be a jelenben is az adott személyek?!
4. Kik írták alá ezeket a szerződéseket?!
5. Kik készítették elő-, fogalmazták meg ezeket a szerződéseket?!
6. Kik voltak a közvetítők és a megbízók?!............

V.K.A.
2011-03-01
Facebook

A pápa lemondásának háttere

Ez a cím figyelemfelhívó. De nem "titkos értesülések"-re támaszkodik, hanem egy történeti elemzés, amely bemtutatja, hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdenie a szentatyának pápasága alatt. Megvilágítja egyben az Egyház mai helyzetét.

 

Szentatyánk döntése kapcsán, mely szerint lemond péteri szolgálatáról és ezen túl az imával akarja szolgálni Egyházát, hadd hozzam egyik előadásom szövegét, amelyet az ERASMUS-KÖR tagjainak tartottam még 2011. február 24-én. Ez is fényesen tanúsítja azt a gigászi harcot, amelyet megválasztása óta a relativizmussal, a lopakodó hitvesztéssel és az egyre erősödő keresztény-gyűlölettel szemben bátran folytatott. Nagy köszönettel tartozunk neki!

Stuttgart, 2013-02-11.
Imre atya

Mi húzódik meg az utóbbi évek pápaellenessége mögött?

Bevezető
XVI. Benedek pápa eddigi útját majdnem egy tucatnyi emlékezetesebb „botrány” szegélyezte. A sorozat 2006-ban a regensburgi beszéddel kezdődött. Folytatódott a tridenti rítusban bemutatott szentmisét engedélyező „Summorum Pontificum” kezdetű motu proprio után kirobbant vitával. Majd ezután, 2009-ben a négy lefebvriánus püspök kiközösítésének visszavonása volt kritika tárgya. Aztán a pápa afrikai útja előtt tett AIDS elleni küzdelemmel kapcsolatos szavai. Legutóbbi epizódjának pedig - a korábbi évtizedek pedofilbotrányai kapcsán - a 2010 tavaszán indított pápaellenes kampány tekinthető.

Noha a Vatikánban senki nem beszél globális összeesküvésről, ha azonban ezeket a pápaellenes támadásokat alaposabban megvizsgáljuk, bizonyos összefüggések azonnal szemet szúrnak még a dologban laikusnak is. A legelső, hogy ezeknek „a botrányoknak” van egy közös forgatókönyvük, és kialakulásukban jellemzően három tényező játszik közre. A forgatókönyv a következő: a pápa valamely intézkedését vagy szavait a nemzetközi média összefüggéseiből kiragadva hevesen bírálni kezdi. Ezután bekapcsolódnak a kritikába az ún. haladó katolikus teológusok. A Vatikán kommunikációs gépezete pedig késve és egyáltalán nem hatékonyan lép fel a pápa védelmében.

Vegyük sorra az eseményeket, hogy számunkra is világossá váljék: Valójában mi áll a pápaellenes támadások mögött?

1. XVI. Benedek pápa uralkodásának főbb vitatott eseményei

1.1. A regensburgi beszéd

Az első a sorban a pápa 2006. szeptember 12-én, a regensburgi egyetemen mondott beszéde volt, amelyet II. Mánuel Palaiologos bizánci császár (1391-1425) és egy perzsa tudós párbeszédéből vett idézettel kezdett. A vitatott szöveg így szólt: „Ő [ti. a császár] meglepően és elképesztően durva módon, felteszi vitapartnerének a vallás és az erőszak általános kapcsolatára vonatkozó központi kérdést: ’Mutasd meg, mi újat hozott Mohamed, és csak rossz és embertelen dolgokat találsz, mint az a rendelkezése, hogy az általa hirdetett hitet karddal kell terjeszteni’.” Majd a pápa így folytatta: „A császár, miután ilyen keményen nyilatkozott, aprólékos gonddal elmagyarázza, miért ésszerűtlen dolog a hit erőszakos terjesztése. Az erőszak ellentétes Isten lényegével és a lélek lényegével.”

A pápának egyáltalán nem az volt a szándéka, hogy saját véleményének tekintse II. Mánuel bizánci császár szavait. Mint ahogyan az sem, hogy elmélyült tanulmányt végezzen a szent háborúról és az erre vonatkozó muzulmán felfogásról, még kevésbé az, hogy megsértse a muzulmán hívők érzékenységét.

Egyszerűen csak alkalmul használta fel az idézetet arra, hogy tudományos összefüggésben - amint az a szöveg hiánytalan és alapos olvasatából kiderül - néhány megfontolást tegyen a vallás és az erőszak kapcsolatáról általában, azzal a végkövetkeztetéssel, hogy nyíltan és teljes mértékben visszautasítandó a bármely részről érkező vallásos erőszak.

Másfelől a pápa a muzulmán hívők buzgó vallásosságát látva figyelmeztette a keresztény gyökereit vesztő, elvilágiasodott nyugati kultúrát, hogy kerülje el Isten megvetését és a cinizmust, amely a szent dolgok kigúnyolását szabadság jognak tekinti. Szó szerint ezeket mondta: „A világ mélyen vallásos kultúrái legbensőbb meggyőződéseik elleni támadásnak tekintik az isteni kizárását az értelem egyetemességéből. Egy olyan ész, amely süket az istenivel szemben, és a vallást a szubkultúra területére szorítja vissza, képtelen beilleszkedni a kultúrák párbeszédébe“.

A beszéd tartalma miatt nem is vált volna szenzációvá, ha a tudósítások nagy része – talán nem értve meg, vagy nem akarva érteni annak lényegi mondanivalóját - nem ragadt volna le a bizánci császártól vett idézetnél. Ezt aztán úgy tálalta fel a világnak, hogy azt a muzulmánok vallásuk elleni sértésnek fogták fel. Akik pedig a kultúrák és vallások közötti összecsapás hívei, ezt arra használták fel, hogy mutassák: „Lám, a vallások között nem lehetséges a békés együttélés, mert azok nem egyformák.”

Hiába adott aztán sajnálkozásának hangot a pápa előbb a sajtószóvivőjén, majd bíboros államtitkárán keresztül, végül egy vasárnapi Úrangyala imádság alkalmával személyesen is. A műfelháborodás olyan nagy volt, hogy a muzulmán világon futó tűzként szaladt végig egy erőszakhullám, amelynek sok helyen estek áldozatul ártatlan keresztények. Ő pedig – különösen Nyugat-Európában – méltatlan kritika és gúny tárgya lett.

1.2. A Williamson-ügy

A második „botrány” az ún. Williamson-ügy volt. Hogy jobban megértsük, egy kis történelmi visszapillantó. A II. Vatikáni Zsinat tanítását tagadó Marcel Lefebvre érsek, 1970-ben a svájci Fribourgban megalapította a X. Pius Papi Testvériséget. Mivel Róma tilalma ellenére diakónusokat és papokat szentelt, VI. Pál pápa 1976-ban püspöki és papi tevékenységétől felfüggesztette. Amikor pedig 1988-ban - szintén szentszéki engedély nélkül - négy püspököt is szentelt, II. János Pál kimondta rá a kiközösítést. Halála (1991) után Bernard Fellay, az egyik kiközösített püspök lett a Testvériség elöljárója. Ez keresni kezdte a kapcsolatot a pápával. Az a maga részéről egy külön Pápai Bizottságot („Ecclesia Dei”) állított fel, amelynek elnökévé egy bíborost nevezett ki. A tárgyalások jól haladtak előre. Minden jel arra vallott, hogy a Testvériség elfogadja a II. Vatikáni Zsinat tanítását, és 491 papjával, 215 kispapjával, 281 szerzetesével valamint 600 ezer hívőjével visszatér a Katolikus Egyházba. 2008. december 15-én Fellay - a másik három püspök nevében is - arra kérte a pápát, hogy oldja fel kiközösítésüket. Ünnepélyesen kijelentette, hogy hisznek Péter primátusában, és katolikusok akarnak maradni. Erre 2009. január 21-én XVI. Benedek pápa visszavonta a kiközösítést. Ezzel nem vette vissza őket a Katolikus Egyházba, csupán szabaddá tette az utat ahhoz, hogy eltérő hittani kérdésekről is - jelesen a II. Vatikáni Zsinat határozatainak elfogadásáról - érdembeli tárgyalások kezdődjenek.

A kiközösítés visszavonása nagy nemzetközi visszhangot keltett, mert az egyik püspök, az angol Richard Williamson a svéd televíziónak – fél évvel azelőtt adott - interjújában tagadta a holokausztot, a náci gázkamrák működését, és csak mintegy 200– 300 ezer zsidó áldozatról beszélt. A baloldali és liberális médiában a tudósítók folyton arról cikkeztek, hogy a pápa egy holokauszt-tagadó püspököt visszavett a Katolikus Egyházba, ezzel kimutatta „antiszemita” érzéseit, és jóvá tehetetlenül ártott a Katolikus Egyháznak valamint a zsidó-keresztény párbeszédnek.

A pápa azonban nem tudott Williamson álláspontjáról. Hiába hangsúlyozta ezt többször is a szóvivője, hiába mutatott rá arra is, hogy a pápa szavaiban és tetteiben számtalan alkalommal kimutatta a zsidó nép iránti nagyrabecsülését és ítélte el a holokauszt szörnyűségeit, a hullámok nem akartak elcsendesedni. 

 

1.3. Kiskorúaknak egyháziaktól elszenvedett szexuális zaklatása

A harmadik „botrány” a kiskorúaknak egyháziaktól elszenvedett szexuális zaklatása volt. Az első írországi esetekkel kapcsolatban még a legtöbben arra gondoltunk, hogy ezek csupán elvétve fordultak elő. Amit azonban - 2009 végén - a „Ryan Report” napvilágra hozott, az egyenesen megdöbbentő volt.

Ír egyháziak az 50-es évektől számtalan esetben zaklattak szexuálisan rájuk bízott gyermekeket és fiatalokat. De egyes püspökök is bűnössé váltak azzal, hogy ezeket az egyháziakat védték, tetteiket takargatták, hogy ezzel a botrányt elkendőzzék. Számukra fontosabb volt a mundér becsülete, mint az áldozatok...

2010. január 28-án bombaként robbant a hír, hogy a német katolikus egyháznak is megvannak a maga esetei. A berlini jezsuiták Canisius-kollégiumában a 70-es és 80-as években atyák szintén zaklattak szexuálisan fiatalokat. Márciusban vált ismertté az, hogy a híres regensburgi „Domspatzen” egyes fiataljai között is vannak áldozatok. A nemzetközi média ezt az esetet arra akarta felhasználni, hogy a pápának – Georg nevű testvérén keresztül, aki egy időben ott karvezető volt - ártson. Az ellene történő agitáció hisztériává dagadt, amikor ugyancsak márciusban ismertté vált annak a papnak a pedofil volta, aki a pápa müncheni érseksége idején egyházmegyéjében szolgált. Hiába hangoztatta a müncheni érsekség, hogy a pápát emiatt felelősség nem terheli, hiába hívták fel a figyelmet józanságra és mértéktartásra törekvő pártatlan újságírók arra, hogy pedofil esetek nem csak a Katolikus Egyházban fordulnak elő, hanem más egyházak intézményeiben, nem is beszélve arról, hogy más hivatásokban illetve a családokban – arányszámukat nézve – hatványozottabban több a szexuálisan zaklatott gyermekek és fiatalok száma, mint a Katolikus Egyházban, elszabadult a pokol. Az, ahogyan a nemzetközi média megpróbálta belekeverni a pápát a különböző pedofilbotrányokba, valódi pápa-ellenes gyűlöletről, már meghaladottnak vélt egyházellenes harcról tanúskodott. Ennek legízléstelenebb megnyilvánulása az egyik nagynevű lap főszerkesztőjének a nevéhez fűződik, aki 50.000,-EUR-t ígért annak, aki a pápa szexuális eltévelyedésével kapcsolatban valamilyen kézzel fogható bizonyítékot vagy tanút szolgáltat...

2010 február közepén lépett a pápa: magához rendelte a 24 ír püspököt. Kemény volt a számonkérés. Éppúgy, mint a márciusban következő levél. A pápa elítélte a botrányos eseteket, együttérzését fejezte ki az áldozatok iránt. Majd rámutatott a hivatásukat eláruló papok, és a felügyeletet, illetve a szükséges egyházi büntetések alkalmazását elmulasztó püspökök felelősségére, felszólítva őket a következmények vállalására. Ezután felhívta a figyelmet azokra a mélyen húzódó okokra is, amelyek a botrányos esetek előfordulásához vezethettek. Végül konkrét intézkedéseket rendelt el, hogy hasonló esetek a jövő Katolikus Egyházában ne forduljanak elő.

Ez azonban a médiát már nem érdekelte. A kritikusok még egy jó ideig csak arról cikkeztek, hogy miért nem kér a pápa az Egyház nevében (is) bocsánatot, nem csak a saját nevében; miért nem ír a német egyház püspökeinek is egy levelet, nem csak az íreknek; miért nem mond le, hisz a bűnösök az ő „cégjének” az alkalmazottai; miért nem fizet a Vatikán az áldozatoknak kártérítést...

2. Kik állhatnak az események nyomán fellépő támadások mögött?

Akik nyomon követtük az esetek sajtóvisszhangját, láthattuk, hogy a regensburgi beszéd utáni sajtóhadjárat célja nem az volt, hogy utánajárjon: Összeegyeztethető-e az emberi értelem Istennel, mint ahogyan azt a pápa mondja vagy sem? Vajon valóban fontosabb-e a szólásszabadság, amit a ma nyugati embere állít, mint a másik ember vallásos meggyőződésének tiszteletben tartása vagy sem? A Williamson-ügy kapcsán pedig a nemzetközi médiát nem az Egyház és a szakadár Testvériség közötti szakadás megszűnéséről való tárgyilagos és józan tudósítás, hanem a pápa vélt antiszemitizmusa érdekelte. Végül a pedofilbotrányok után nem az állt a sajtó érdeklődése középpontjában, hogy hogyan lehetne a gyermekeket ezen túl ezektől a perverz visszaélésektől mind az egyházi, mind az állami, mind a privát intézetekben megóvni, hanem kizárólag az, hogy hogyan lehetne az Egyház legfőbb vezetőire rábizonyítani, hogy maguk is bűnrészesek? 

Miért éppen a pápát támadták olyan hevesen mindhárom esetben? Először is azért, mert ő az, aki a kereszténység legnagyobb hit és erkölcsi tekintélye, ami egy más meggyőződésű vagy hitetlen számára jogtalan igény. Korunk uralkodó ideológiája ugyanis azt vallja, hogy nem létezik egy mindenki számára érvényes igazság. Az az igaz, ami az egyén vagy egy csoport számára fontos. Mint ahogyan egyetlen egy vallás sem sajátíthatja ki magának a jogot az igazságra. Minden hitnek, minden vallásnak és minden meggyőződésnek egyformán van igaza. Ezt nevezi a pápa a „relativizmus diktatúrájának”...

Másodszor pedig, ezek a „botrányok” tipikus példái annak, amit a szociológia „morális pániknak” nevez. Amikor egy meghatározott csoportról egy már régebb óta létező jelenséget a média felnagyít, annak számát és előfordulását eltúlozza, majd ún. „erkölcscsőszök” segítségével a csoportot az egész társadalomra nézve veszélyesnek tünteti fel. A három eset kapcsán is azonnal fölsejlik a mögöttes szándék: miközben miattuk a római pápát, a Katolikus Egyházat teszik felelőssé, hitelét rontják, hit- és erkölcsbeli „felsőbbrendűségét” megkérdőjelezik, ezzel a maga által emelt piedesztálról ledöntik, és a társadalom előtt károsnak és veszélyesnek bélyegzik meg.

2.1. Külső erők 

A pápa elleni támadások egyik táborához azok az erők tartoznak, melyek alapvetően nem fogadják el az Egyház tanítását (pl. szexuális etika), felépítését (teokrácia és nem demokrácia), és érdekeltek annak hiteltelenítésében illetve lerombolásában. Összetett erők ezek, amelyek nem valamiféle előre kitervelt összeesküvésben lépnek színre, hanem inkább a dolgok természetéből fakadóan szállnak szemben az Egyházzal, a vallással.

2.2. Belső erők

A másik tábort a pápa „katolikus ellenzéke” alkotja: laikusok és teológusok egyaránt, akik arra számítottak, hogy átmeneti lesz, aki lehetőleg nem túl sok zavart okoz az Egyházban. Ezek most leginkább teológiai és liturgikus tanítása kapcsán kritizálják őt. Legfőbb vádjuk, hogy nem lép előre az általuk kívánatosnak tartott „reformokban”: mint a papi cölibátus eltörlése, a nők pappá szentelése, a nép több beleszólásának biztosítása a püspökkinevezésekben.

3. Kiket értek külső erők alatt konkrétan?

1) a politikát és a világgazdaságot irányító erőket, 2) a liberális médiát, 3) az intoleráns vallási fundamentalistákat. Lássuk sorban őket!

3.1. A politikát és világgazdaságot irányító erők 

Itt elsősorban a különböző világszervezetekre gondolok: ENSZ, UNESCO (az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete), a WBG (World Bank Group), de más – sokszor a titok fátyla által körüllengett csoportosulások is, mint a Bilderberg-csoport, vagy a különböző alapítványok mögött megbúvók. Egyet mindenképp meg kell nevesítsek már csak azért is, mert a köztudatban - és néha a valóságban is – mindig az Egyház ádáz ellenségeként szerepel: a szabadkőművesség. Ez egy világszerte több millió taggal rendelkező, számtalan formában működő mozgalom, amely – önértelmezése szerint – a szellem szabadságát és felsőbbrendűségét vallva, a felvilágosodás hagyományait követve tevékenykedik. Az ún. angol rendszerűben a tagság számára alapvető követelmény az Istenbe vetett hit, noha páholyaikban vallási és politikai témák vitatása tilos. Az ún. francia rendszerű viszont Isten- és vallásellenes. Ennek tagjai politizálnak is.

A szabadkőműveseknek – más izmusokkal (bolsevizmus, cionizmus) és csoportokkal karöltve - világuralmi törekvéseket vetnek a szemükre, amely ma az ún. globalizációs folyamat erőltetésében csúcsosodik ki. Konkrét vallás- illetve egyházellenességet részükről a fenti esetekkel kapcsolatban nem lehet felhozni. Vitánk tárgyát tehát ők nem képezhetik. Hogy azonban ezek a politikai és a gazdasági élet irányítói nem barátai a kereszténységnek, az a következő pontokból egyértelműen kiderül.
 

3.1.1. A laicisztikus állam eszméje
Először is az tűnik fel, hogy a mai politikusok többsége megpróbálja a vallást – mint a modern társadalomtól idegen, azt destabilizáló tényezőt - a közéletből kizárni. Ennek egyik jele a vallási szimbólumok és ünnepnapok kiiktatására tett kísérlet azon a címen, hogy azok „más vallású és meggyőződésű – azaz mohamedán és ateista - embereket sértenek”. Ezzel azonban épp a vallásos emberek joga szenved csorbát, hisz nem gyakorolhatják szabadon vallásukat. Ugyanakkor az állampolgárok egy részét keresztény gyökereiktől szakítják el.

A pápa éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy azok, akik a szent dolgokat megvetik, nem alkalmasak különböző kultúrához és valláshoz tartozó alattvalóik vezetésére, hisz épp egyik legmeghatározóbb összetevőjüket – hit- és kultúrabeli meggyőződésüket – nem ismerik, nem becsülik, nem veszik figyelembe! A politika azonban süketté vált a pápa szavaival szemben. 2009. november 3-án - az Európai Bíróság ítéletet hozott: az olasz iskolákból el kell tűntetni a keresztet, mert az – úgymond - sérti az Európai Unió kártájában lefektetett „értéksemlegességet”. Egy demokratikus állam azonban soha nem lehet az „értékek”, hanem csak a „világnézetek” szempontjából semleges. Ha egy állam nem rendelkezik olyan alapvető értékekkel, amelyeket a különböző világnézetű, etnikai és vallási meggyőződésű alattvalói elismernek és támogatnak, akkor szétesik. Ha egy állam lemond arról a jogáról, hogy saját, közös, mindenki számára kötelező értékeket nevezzen meg, vége anarchia lesz. Csak felsőbbrendű, öntudatos, a többség által örömmel hordozott, erős kultúra képes integrálni. Dekadens, értékeitől megfosztott vagy azokat megtagadó soha!

Másodszor, a mai politikai vezetők többsége egyáltalán nem lép fel a keresztény-üldözések ellen. Saját bevallásuk szerint ismét az „értéksemlegesség” jegyében. Az igazság azonban az, hogy ezek a politikusok ismét csak a laicista állam víziójának hódolva cselekszenek. Közben azonban vétkesen tudatlanba veszik a tényt: országaik keresztény gyökereit. Egy példa. 2011. január 31-én az EU 27 külügyminisztere nem tudott megegyezni abban, hogy a vallásüldözés áldozatai között külön hivatkozzon a keresztényekre is. Az EU Püspöki Konferenciáinak Tanácsa megdöbbenten fogadta hírt, hiszen a közel- és távol-keleti keresztényellenes támadások után az EU-nak tisztában kellene lennie azzal, hogy nem elszigetelt esetekről van szó. Az elmúlt év statisztikai adatai egyértelműen bizonyítják, hogy a támadások 70% világszerte a keresztények ellen irányul. És történik mindez a cinkos hallgatás az „értéksemlegesség” értelmében.

Ugyancsak az „értéksemlegesség” nevében történik az, amit a zsidó újságíró Joseph Weiler egyenesen „keresztény-fóbiának”, nevez: orvosokat, jogászokat és tanárokat arra kényszerítenek, hogy lelkiismereti meggyőződésük ellen járjanak el egyneműek házasságkötése a templomban, abortusz (magzatelhajtás), kiskorúak kötelező, de hitbeli meggyőződést mellőző szexuális oktatása területén.
Igaza van a pápának, amikor azt mondja: a fundamentalizmusnak és a laicizmusnak sarkalatos hibája az, hogy hadilábon állnak az értelemmel. A fundamentalizmusban a hit tagadja az értelmet, ezért erőlteti a vallást erőszakkal a másikra. A laicizmusban az értelem tagadja a hitet, és ezért erőlteti a vallástalanságot a másikra. Egyik sem jó. A hit és az értelem mindig kéz a kézben kell, hogy járjon.

3.1.2. Keresztény erkölcsök térvesztése

Amikor az első egyháziak által elkövetett szexuális zaklatások után egy németországi püspök okként azt is megemlítette: a társadalom is hibás abban, hogy idáig jutottak a dolgok, mert a szexualitásban csupán élvezeti cikket lát és láttat, nagy volt a műfelháborodás. Akik azonban tárgyilagosabbak tudtak maradni, észrevehették azt, hogy míg az egyháziak által elkövetett szexuális zaklatások az eseteknek mindössze 1%-át tették ki (természetesen, ez is több, mint megengedett!), 99% a társadalomban és a családban történt. Miért nem foglalkozott a média arányukhoz mérten ezekkel az esetekkel is? Miért nem vizsgálták meg a felelősek azt, hogy az 1968-as – tekintély- és szexuális tabuk ellen vezetett – kultúrforradalomnak valóban volt-e szerepe ebben az aberrációban vagy sem? Mert ha az alábbi törvények meghozatalának éveire nézünk, egyértelmű a politika és a társadalom felelőssége:

1969-től Németországban megkönnyítették a válást.
1973-ban a törvény megengedte a pornográfiát.
1992-től büntetlen lett a magzatelhajtás.
1994-től polgárjogot nyert a homoszexualitás.
2001-től megengedett lett az egyneműek házassága.
2001-től törvényessé vált a prostitució.
2009-től egyes körök azért szállnak síkra, hogy az alkotmányba bekerüljön: mindenki maga határozza meg szexuális önazonosságát. 

Ezek után az ember – egyrészt – nem tud szabadulni a gondolattól, hogy a kegyes halál, azaz az eutanázia, az abortusz, azaz a magzatelhajtás, az egyneműek házassága, a fogamzásgátlás mind lukratív ipar, amely milliárdokat hoz egyeseknek, és romlásba dönt sokakat. Másrészt pedig arra is rájön, hogy a keresztény erkölcsöktől való elfordulás a hit térvesztésével karöltve jár.

3.2. A média 

A Williamson-ügy kapcsán nem csak azt lehetett pár nap elteltével megállapítani, hogy mennyire készületlenül érte a Vatikánt a média részéről rázúdított össztűz, hanem azt is, hogy milyen öntörvényűvé vált a tömegtájékoztatási eszközök világa!

Az első, ami föltűnik: nem a jelentés igazság magva a fontos, hanem az ideológiai tartalom. A média a különböző ideológiák és világnézetek legfontosabb harci eszköze lett. Ma már nem csak a politikai pártok rendelkeznek média tanácsadóval, hanem minden valamirevaló cég és személy. Ezek mondják meg, hogy hogyan kell „eladni magukat” a nagyközönségnek. Külön irodák foglalkoznak azzal, hogy a médiában kedvező kép jelenjen meg megbízóikról. Ezért objektív igazságot hiába keres az olvasó, azt alig közvetít valaki. Helyette ideológiai agymosást kap, és észre sem veszi...

Másodszor: nem a hír erkölcsi mondanivalója a fontos, hanem a szenzáció. Míg ezelőtt a személyi méltóság tisztelete megelőzte az információhoz való jogot, ma a média – az információhoz való jog ürügyén – élők és holtak fölött ítélkezik, és még azelőtt süti az érintettre a bűnösség pecsétjét, mielőtt azt a bíróság megállapította volna. Az ember csak fejcsóválva követi azt a szenvedélyt, amellyel egy-egy személyre vagy országra vadászik a média. A nagyközönség számára azonban az egész hecckampányból nem egyszer kilóg a lóláb, s a hírekre a média iránti méltó gyanakvással válaszol...

Végül harmadszor: a médiának időtlen az emlékezőtehetsége. Aki egyszer lapjaira került, azt onnan nem törli ki többé soha senki. Hadd szemléltessem ezt Williamson püspök példáján. A vele készített interjú – 2008 augusztusában – a Piusz Testvériséggel kapcsolatban készült, annak felépítéséről, ügyeiről, tanításáról, személyi dolgairól. Az interjú nem volt valami érdekfeszítő, ezért készítői asztalfiókjukba tették. Amikor azonban híre ment, hogy a Vatikán 2009. január 21-én visszavonja a Testvériség négy püspökére mért kiközösítést, az interjú készítőinek eszébe jutott, hogy Williamson püspök pár mondatot a holokausztról is mondott. Eladták tehát a filmet a párizsi „Autre Cercle“ (A másik kör) homoszexuális egylet elnökének, és az január 18-án, azaz három nappal a kiközösítés visszavonása előtt robbantotta a bombát...

3.3. Vallási fundamentalizmus

Aki figyelmesen követi a hazai pártpolitikai csatározásokon túl a világeseményeket is, az megdöbbenve állapíthatja meg, hogy újabban mennyire fellángolt a vallási türelmetlenség és a vallásüldözés. Már hetek figyeli lélegzetvisszafojtva a katolikus közvélemény, mi fog történni az Indiában élő testvéreikkel. Ismert, hogy India 1,1 milliárd lakossának 82%-a hindu és buddhista, 15%-a muzulmán, és mindössze 3%-a keresztény.

Nemrég hét szövetségi államban egy ún. „áttérést tiltó” törvényt vezettek be, amely tiltja a más-, kifejezetten a keresztény vallásra való áttérést. Ez a törvény egy évek óta tartó keresztényüldözés törvényesítése, amelynek során buddhista és hindu fundamentalisták pogromszerűen - csak 2008-ban - 56 katolikus templomot gyújtottak fel illetve romboltak le, és 236 hívőt öltek meg. Mivel egy kormányjelentés nem a fundamentalistákat, hanem magukat a katolikusokat teszi felelőssé az incidens miatt (áttérés), a múlt héten 18 püspök lépett éhségsztrájkba...

Még nagyobb a keresztényüldözés az iszlám országokban. Az „Open Doors“ nevű, vallások fölötti segélyszervezet, tavaly évi beszámolója szerint mintegy 100 millió keresztényt üldöznek világszerte vallása miatt. Ez az üldözöttek 70%-át teszi ki! Az első tíz keresztényüldöző ország közül nyolcban muzulmán a hivatalos vallás! A keresztények az arab országok majd mindenikében csak másodrangú állampolgárok. Halál sújtja azokat, akik az iszlámról a keresztény vallásra térnek, a keresztényeknek nem szabad templomot építeniük, nem szabad nyilvánosan a vallásukat gyakorolniuk.

Más országokban, mint Egyiptom, Nigéria, Irak etnikai és vallási tisztogatás figyelhető meg, ezért egymást érik a keresztény-ellenes merényletek. Pakisztánban a „káromlás-törvény” szedi áldozatait. Amikor a pápa 2011. januárja közepén a Szentszék mellé akkreditált diplomaták előtt azt merészelte mondani: „arra kérem az illető országok kormányait és vallási vezetőit, tegyenek meg mindent, hogy keresztények békében élhessenek és így továbbra is hasznos állampolgárok legyenek”. Egyiptom megszakította a diplomáciai kapcsolatot, Pakisztánban január 30-án keresztet valamint pápabábút égettek, és 40 ezren követelték annak az Asia Bibinek a halálát, akit a „káromlás-törvény”alapján – Jézus nagyobb, mint Mohamed – ítéltek halálra, s akiért a pápa külön is közbenjárt a kormánynál. És ma reggel érkezett a megdöbbentő és sajnálatos, témánkat azonban igazoló hír: iszlám fundamentalisták megölték Islamabadban Shahbaz Bhatti-t, Pakisztánnak a vallásos kisebbségekért felelős, 42 éves katolikus miniszterét, mert védelmébe vette ő is Asia Bibit, és a „káromlás-törvény” eltörléséért szállt síkra.

Mennyiben járul ez az egész a keresztény-ellenességhez? Szerintem sokban! Mert ez a fanatizmus, amelynek szemében a pápa az egész nyugati dekadens keresztény világot képviseli, káros kihatással van az egész politikára. Egyetlen egy felelős politikusnak sincs mersze kiállni a kereszténység mellett, és terrorcselekmények sorozatát kockáztatni! Az iszlám fundamentalizmustól mindenki fél! Még maguk a mohamedánok is! Ezért nem emelte fel szavát németországi szervezetük a koptok elleni merénylet kapcsán, amelynek pedig 21 áldozata volt. Ezért nem meri az EU megemlíteni a keresztények nevét a vallásüldözések kapcsán, vagy ha igen, mint ez az utóbbi napokban végre megtörtént, tette egy szuszra „a mohamedán zarándokokkal”, jóllehet ezek nem szenvednek üldözést! Végül ettől a fundamentalizmustól való félelmében szakította meg a kairói Al-Azhar-Egyetem a párbeszédet a Vatikánnal. Az, hogy a pápa a kopt keresztények mellett felemelt szavával beleavatkozott volna az iszlám belügyeibe, csak mondva csinált ürügy volt. Meglátszik ez azon is, hogy legutóbb (24.02.2011) elnöke éppen azt követeli, hogy a pápa úgy kérjen bocsánatot a keresztes hadjáratokért, mint ahogyan a zsidóktól kért bocsánatot a shoá miatt...

4. Kiket értek belső erők alatt?

4.1. A Kúria 

Ha valaki könyvének vagy filmjének ilyen címet adna: „Titkok a Vatikánban”, „Rejtett dokumentumok a Vatikáni Levéltárból”, azonnal kasszasiker lenne. A Vatikánt mindig is titkok lengték be. Falai mögött – és sokszor még a nem-laikus is – intrikákat, pénzt, karrierizmust, hatalmi villongásokat sejt. Elképzelhető-e, hogy a jelenlegi pápa- illetve keresztény-ellenesség forrását belső Vatikáni erőkben kell keresnünk?

Német források, még egyháziak is, azonnal ezt a lehetőséget is megemlítették. „Nem a gonosz sajtó az” – írta például P. Eberhard von Gemmingen, a Vatikáni Rádió német adásának vezetője, „amely itt egy Williamson-botrányt rendezett, hogy a pápa tekintélyének ártson. Ebben az esetben magában a Vatikánban is történtek hibák. Sajnos, az embernek az a benyomása, hogy ott olyan személyek is ülnek, akik saját pecsenyéjüket sütögetik, közben azt sem bánva, hogy a Katolikus Egyház tekintélye valamint a katolikus-zsidó dialógus kárt szenved.”

Noha tudom, hogy a Vatikánban is gyarló emberek ülnek, még akkor is, ha bíborban járnak, arra történészként és logikusan gondolkodó emberként nem tudok komolyan gondolni, hogy valamelyik bíboros és frakciója magának a Katolikus Egyháznak akarna ártani.

Sokkal inkább azokkal az egybehangzó kommentárokkal vallom, hogy a Kúria a fenti események kapcsán nem segítette azonnal és elég hatékonyan a pápát. Ez arra vall, hogy a Vatikán még nem ismerte fel a média erejét, következtetésképp nem tud vele bánni. Nem rendelkezik olyan hozzáértő apparátussal, amely bizonyos problémákat szakszerűen megoldana, vagy valamire hatékonyan reagálna. Jelenleg a Vatikánban akadozik a kommunikációs gépezet. A felelősek nem magyarázzák meg idejében, mi az egyes pápai intézkedések célja, nem cáfolják meg azonnal a médiában megjelenő, sokszor téves értelmezéseket, és nem tiltakoznak azonnal a csúsztatások ellen. Ennek eredménye az, hogy a médiában – és sajnos sokszor az Egyházon belül is – a pápa tanítását sikeresen elhallgatják illetve félremagyarázzák.

4.2. Haladó laikusok 

Sokkal veszélyesebbek az Egyházon belüli ún „haladó laikusok”. Mozgalmuk, a „Mi vagyunk az Egyház” („Wir sind Kirche”), 1995-ben alakult Ausztriában, és 5 pontban fogalmazta meg az Egyházzal kapcsolatos követeléseit: 1. Egy testvéribb egyház felépítése, 2. a nők joga minden egyházi tisztségre, 3. szabad választás a cölebsz és a nem-cölebsz papi életforma között, 4. a szexualitásnak, mint az Istentől teremtett ember fontos összetevőjének pozitívabb megítélése, 5. rémhír helyett örömhírt. Peticiójukat a következő esztendőkben 2 millió katolikus írta alá. A mozgalom ma 5 kontinensen van jelen, és próbál meg követeléseinek érvényt szerezni.

A probléma éppen a követelésekben van. A püspököknek és papoknak nép általi megválasztása, a nők pappá szentelése, az elváltak újraházasodása, az egyneműek házassága közvetlenül isteni parancsokban gyökereznek, és ezek megváltoztatására senkinek, még magának a pápának sincs hatalma! A mozgalom ezt úgy értelmezi, hogy a hivatalos egyház nem hajlandó „struktur-reformokra”, ezért minden eszközzel hadakozik ellene. Megnyilatkozásai sajtótámadások, amelyet most a három általam említett „botránnyal” kapcsolatosan is szeretnék illusztrálni:

A pápa 2006  szeptemberében tett sikeres Bajorországi látogatásával kapcsolatban a „Mi vagyunk az Egyház” ezeket írta: „Minden lelkesedés ellenére, amellyel az emberek a pápát hazájában fogadták, nem szabad, hogy a mediálisan megrendezett tömegesemények a katolikus egyház valódi problémáiról eltereljék a figyelmet. Sajnálatos, hogy a pápa semmi jelét nem adta a Római Katolikus Egyházban belátható időn belüli reformoknak, mint a cölibátus, a nők pappá szentelése vagy a rigid szexuálerkölcs lazítása.” „A pápa egy klerikális szisztéma foglya, amelyet minden erejével megtartani igyekszik és mindennél fontosabbnak tart.” „Mi Mária-tisztelet helyett női papokat akarunk!”

A Williamson-üggyel kapcsolatban ezeket írta a „Mi vagyunk az Egyház”: „A Piusz Testvériségnek tett Vatikáni engedményeket, mint ahogyan a felmérések is mutatják, a németek nagy része elutasítja. Benedek ezzel egy olyan tűzfészket rakott, amely az Egyházban polarizációhoz vezet.”

Végül az egyháziak szexuális zaklatása kapcsán ezeket írta: „Ezek a sokszor régi esetek újabb mélypontot jelentenek a nép és a pápa viszonyában. Ratzinger Rómában hosszabb ideig volt cinkos abban, ahogyan az Egyház ezekkel a tettesekkel eljárt. 2001 óta ő volt a felelős ezekért a bűntettekért.” Teszi ezt annak ellenére, hogy már egyértelműen kiderült: épp Ratzinger bíboros volt az, aki „semmi tolerancia” elvével és a Hittani Kongregáció által kiadott előírásaival ezt a „rákfenét” orvosolni igyekezett!

Véleményem szerint ez a szakadék, amely a hivatalos Egyházat és a „Mi vagyunk az Egyház” mozgalmat egymástól elválasztja, egyre mélyülni fog...

4.3. Haladó teológusok 

Ugyanilyen pápaellenes a haladó teológusok által képviselt irány. Legújabb termékük az a memorandum, amely „Egyház 2011 – az újrakezdés éve” (Kirche 2011 – ein Jahr des Aufbruchs) címet viseli, s melyet február 4-én 143 német teológus írt alá. Véleményük ezekben a pontokban foglalható össze: 1. Az Egyház kormányzata legyen szinodális, 2. Legyenek nős papok és nőpapok, 3. Legyen megengedve az egyneműek házassága és az elváltak újraházasodása, 4. Az Egyház lazítson szigorú erkölcsein, 5. A liturgiát ne Róma normái, hanem minden közösség sajátosságai szerint ünnepeljük.

Az elmúlt három hét alatt számtalan cikk jelent meg a memorandum mellett és ellen. Ami az ellenzők érveiből meggondolkoztató, az a következő: 1. A szinodális elv, azaz az alulról fölépülő egyházkormányzat, a papok házassága, papnők, nő-püspökök, homoszexuális papok, tetszőleges liturgiaforma a protestáns egyházakban már mind léteznek. Mennyivel állnak jobban papi hivatások dolgában, mint a katolikusok?

Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy semmivel. Sőt, náluk nagyobb a paphiány, nem is beszélve a fenti adottságok miatt fellépő szakadásról. 2. Sokkal feltűnőbb a templomlátogatók lassú és látványos elmaradása. Úgy látszik, hogy a templomba járás érdektelen lett. Nem vonzza a híveket. Nem ad nekik semmit. Egy statisztika szerint 2009-ben a katolikusok 13,4%-a járt rendszeresen a vasárnapi szentmisére. Protestáns testvéreinknél, ahol mindazok a követelmények megvannak, amelyekkel most a katolikus teológusok előálltak, ez a szám 4,16%. Minden jel arra vall tehát, hogy a jelenlegi krízisnek sokkal mélyebbre nyúlnak a gyökerei, semmint a nőspapok, a papnők, a püspököknek nép által történő választása. Szerintem, első sorban nem az Egyház, hanem Isten kríziséről kell beszélnünk. Nem a struktúra szorul megújulásra, hanem az ima és a szentségek, a bűn és a megtérés elfelejtett gyakorlatai. Ahol ugyanis ezek még megvannak, ott virágzik a közösség s a lelkiélet.

5. Következtetéseim 

„Mi húzódik meg az utóbbi évek pápaellenessége mögött?” – tettem fel előadásom elején a kérdést. Most hadd vonjam le öt pontban a következtetéseimet. Szerintem az utóbbi évek pápaellenesség mögött elsősorban

5.1. Az Istenhit krízise áll

Ma körülöttünk egyre inkább kézzelfoghatóvá válik az Istentől való elfordulás. Az emberek egy jó része úgy él, mintha Ő nem létezne! A róla való megfeledkezés, mint sötét szmog terjed faluról-falura, városról-városra, és elzárja az emberek szeme elől a ragyogó kék eget. Amikor a pápa Istenről mint Úrról és Teremtőről, az emberről pedig mint teremtményről beszél, az emberek jó része nem csak, hogy nem érti, de szabadságát féltve ellentmond neki. A ma emberének egy jó része ugyanis maga fölött nem ismer el senkit és semmit. Minden tettének mércéje: önmaga!

5.2. Az erkölcsi krízis

A másik nehézség az elsőből következik: A hit térvesztésével magától értetődően mindig karöltve jár az erkölcsi krízis. Van még egy oka az erkölcsök krízisének: ma alapvető ellentét van a bibliai emberkép és a mai fogyasztói társadalom emberképe között. Míg a Biblia embere Isten teremtményének tudja magát, és számára szent az élet a fogamzástól a halálig, a ma embere számára csak az evilági kényelem és boldogulás létezik. Önmagát és embertársait csak teljesítménye, vásárló ereje és az érte kiadandó többletköltség alapján ítéli meg. Ezért harcol a gyermek-áldás ellen, ezért propagálja a fogamzásgátlást, nem fogadja el a házasságot, ezért versenyezteti a nemeket, ezért engedi meg a kegyes halált. Ezzel viszont – a pápa szavai szerint - a halál kultúráját építi, és önmagát pusztítja el.

5.3. A keresztény Európa krízise

Mindehhez hozzájárul a keresztény Európa önazonosságának krízise is. Gyökerei keresztények, de életstílusa hedonista. Jellemző, hogy Istenre, a keresztény értékekre való utalás nem került be az EU alapokmányába. Az európai ember gondolkodási módjában felvilágosult, csak az észnek hódol, erkölcseiben liberális, politikájában és a gazdasági élet vezetésében pragmatikus. Találóan írta az Észak-afrikai muzulmán államokban történő forradalmak kapcsán az egyik egyházi újságíró: „Az EU államait készületlenül érték az események. Ezért most nem tudja, mit tegyen. Azokért a szerződésekért bánkódik csak, amelyeket a térség diktátoraival kötött... Európai önazonosságát, identitását összetévesztette a pénztárcájával... Az ottani keresztények sorsa Brüsszelben és Strassburgban senkit nem érdekel... Ez pedig vajmi kevés!”

5.4. A Katolikus Egyház krízise

Tagadhatatlan az a tény, hogy a(z Európai) Katolikus Egyház is krízisben van. Ezt az utóbbi évtizedek gyors társadalmi változása okozta, amely gyakran negatívan hatott arra a hagyományos ragaszkodásra, amelyet a nép a katolikus tanítás és értékek iránt érzett.

Nem egy nemzeti egyházban a hívek elhanyagolták azokat a szentségi- és áhítat gyakorlatokat, amelyek a hitet táplálják és képessé teszik a növekedésre, mint például a szentgyónás, az ima, a lelkigyakorlatok. Időközben egy „menü-katolicizmus” alakult ki, amelyben mindenki azt választja ki, ami tetszik, és azt utasítja vissza az Egyház tanításból, amit nem tud megemészteni. Egy olyan katolicizmus ez, melyben a szerepek felcserélődni látszanak. A papok a szentmise bemutatása és a szentségek kiszolgáltatása helyett mással foglalkoznak, a laikusok pedig a papi szolgálat egy-egy szeletét igyekeznek maguknak megszerezni.
Ma is, mint minden korban érvényes a reformátorok által hangoztatott elv: „Ecclesia semper reformanda”- „Az Egyház mindig reformálásra szorul”. Mint ahogyan azonban az is igaz, hogy nem struktúráiban, hanem önmagunkban kell megújítani az Egyházat. „Az Egyház feladata az, hogy minden korban az ember szükségeire, kérdéseire válaszoljon. És ez nem menedzseléssel, hanem csak életszentséggel történhet hathatósan.” – mondta a pápa.

5.5. Az európai katolikus teológia krízise

Végül meg kell említenem az európai katolikus teológia krízisét. Ismeretes, hogy vannak teológusok, akik nyíltan támadják a pápát. Itt elsősorban a Tübingeni Egyetem volt professzorára, Hans Küngre (*1928) és a Nijmegeni Egyetem professzorára, Hermann Häringre (*1937) gondolok, akik soha nem mulasztanak el egyetlen egy alkalmat, hogy Róma- és pápaellenes kritikájuknak hangot adjanak. S mindeközben nem veszik észre, hogy - bár divat, a médiában jól eladható, de - rettenetesen olcsó, miszerint ők a „nyitott teológusok”, és minden rosszért a „maradi pápa” a felelős: „Ő a bűnös! Mindenért és egyedül csak ő!” A valóságban, sajnos, ők maguk azok, akik elsodródnak az Egyház tanításától, s nem hisznek Jézus istenségében, és abban, hogy az Egyház Jézus által alapított intézmény!

Mások – teológiatanárok, papok – nem támadják nyíltan a pápát, csak egyszerűen elhallgatják tanítását. Nem olvassák tanítóhivatali megnyilatkozásait; írásban és szóban éppen az ellenkezőjét hirdetik annak, amit ő mond; a hitoktatásban eltérnek az Egyház tanításától. Egyfajta „párhuzamos egyházi tanítóhivatalt” hoznak létre, lekicsinyítik, vagy újraértelmezik a pápa azon alapértékekkel kapcsolatos tanítását, amelyekből nem lehet engedni. Ezzel az egyházmegyei lapoktól kezdve a vallástudományi intézetekig mindenütt növekszik a távolság azon hívők között, akik hallgatnak a pápára és azok között, akik nem. Mindez kétfajta, egymástól eltérő lelkipásztori hozzáálláshoz vezet, mintha két különböző egyház megnyilvánulásairól lenne szó.

A pápa tudatában van a helyzetnek és azoknak a valódi okoknak, amelyek mögötte meghúzódnak, mégsem nyugtalankodik. Nem nevez ki új államtitkárt, nem váltja le sajtóreferensét, nem alkalmaz reklámirodát, mely arra lenne hivatott, hogy „imázsát” szebbre fesse a médiákban. Felállított azonban ehelyett egy dikasztériumot, amely az újra evangelizációt hivatott – különösen Nyugat-Európában - előmozdítani. Tudja ugyanis, hogy az üldözésnek mindenkor kitett Egyház számára az üdvösséget nem a stratégiák, nem a diplomáciai húzások s nem a technológia hozzák el, hanem a Krisztus és evangéliuma megismerése, illetve az irántuk való hűség. És ez ezúttal is így lesz!

Stuttgart, 2011. február 24.
Dr. Tempfli Imre

Így dolgoznak a jehudák

Miért tűrjük ezt a terrorbandát Magyarországon?   - kérdezi a felelőtlen és gyáva magyar értelmiség.  

Magyarországon gyakorlatilag a zsidók többségét Izrael-ügynöknek tekinthetjük, még azokat is akik akaratlanul vagy ösztönösen tesznek megbízásokat. Egy egészséges tudatú és szellemű ember csak egy országhoz, egy oldalhoz tartozhat. Akik „többlényegűek”, azok eleve bűnözők. A Moszad, az izraeli titkosszolgálat még 1985-ben, Amerikában figyelt fel az ambiciózus, törtető, sikerorientált fiatal magyar zsidóra. A Los Angeles-i toborzótisztjük (katszájuk) többször beszélgetett vele, kifaggatta terveiről, elképzeléseiről, s végül (Tel Aviv jóváhagyásával) beszervezte. Első körben az volt a feladata, hogy általános szajjánként dolgozzon. A szajján a Moszad nem hivatalos és önkéntes segítője; olyan zsidó, aki a diaszpórában élve bármikor készen áll arra, hogy az izraeli titkosszolgálat kérésére (ingyen és bérmentve) segítse őket azon a területen, amelyen dolgozik és amelynek szakértője. Egy orvos szajján kérdés nélkül elsősegélyben vagy gyógykezelésben részesíti a Moszad sebesült vagy beteg ügynökét; egy autószerelő megjavítja az operatív kocsit, az újságíró olyan cikket ír, amely megfelel a zsidó állam érdekeinek, a panziótulajdonos szállást ad neki, a határőr átsegíti egy államhatáron, a bankár pénzzel, a katona fegyverrel, az ügyvéd jogi tanáccsal látja el. Becslések szerint a világon több ezer szajján él és dolgozik; sokan közülük csak egyszer-kétszer kerülnek olyan helyzetbe, hogy konkrét esetben segítsenek a Moszadnak, de vannak olyanok, akik egy-egy ügyben akár hónapokat vagy éveket is őshazájuk hírszerzésének szolgálatában töltenek - természetesen titokban. LosAngelesi szajjánként Fenyő János eleinte apró-cseprő feladatokat látott el: autót bérelt, amelyet aztán pár napra, továbbkölcsönzött, segédfotósként idénymunkát adott ismeretleneknek, fényképezési tanácsokat adott ügynököknek és laborját ezek rendelkezésére bocsátotta stb. Miután a hazai helyzet úgy alakult, hogy világossá vált a hamarosan bekövetkező rendszerváltozás, azt a feladatot kapta, hogy települjön haza és építsen ki egysajtóbirodalmat, melyen keresztül Izrael érvényesítheti befolyását a magyar médiapiacon. Az újrakezdéshez tetemes mennyiségű pénzt kapott a Moszadtól; több százezer dollárról (egyes források egyenesen milliós nagyságrendről) beszélnek. Ekkor vált sima, mezei szajjánból a LAP (Lohamah Psichlogit,vagyis Lélektani Hadviselés) hivatalos közép-európai rezidensévé. A LAP a Moszad negyedik ügyosztálya; feladata az Izrael-párti propaganda globális terjesztése, a külföldi műveletek lélektani előkészítése és támogatása, valamint a megtévesztő-félrevezető akciók megtervezése és lebonyolítása. Belső szlengben Dezinformnak becézik. Fenyő eleinte készségesen teljesítette feladatait, de a könyvelés sohasem volt az erőssége, ráadásul- hogy úgy mondjuk - nagyvonalú is volt: nála a pár száz dolláros kiadások nem számítottak tételnek. Ezt a Moszad pénzügyi ellenőrei (akik állítólag a legkekecebbek az egész szakmában) nagyon nem nézték jó szemmel, de amíg János szállította az eredményeket és (nem mellesleg) fialtatta a pénzt, elnézték neki ezt a lezserséget. 1997-re azonban Fenyő egyre inkább önjáróvá vált. Annyit ismételgette, hogy kizárólag a maga erejéből érte el mindazt, amit elért, hogy már maga is elhitte. Elkezdett a sajátjaként bánni a pénzzel, és egyre kevesebbet egyeztetett az összekötőjével. Komoly tartozásokat halmozott fel (1997 végére már 5-600 millió forinttal lóg különböző üzlettársaknak, 25 polgáriperes eljárásban alperes, további öt büntetőügyben terhelt), ráadásul agresszívvé is vált: megfenyegette a Moszadot, hogyha nem szállnak le róla (magyarán: ha nem teheti azt a VicoRt. pénzével, amit akar), hatalmas botrányt fog kavarni azzal, hogy nyilvánosságra hozza a LAP módszereit, technikáit, illetve mindazok nevét (számlaszámmal és átutalási összegekkel együtt), akik a magyar közéletben (a politikában, kulturális területen és a médiában) kettős identitásúként inkább Izrael, semmint Magyarország érdekeit tartják legfőbb vezérlő elvüknek. Ha ehhez még hozzáadjuk Fenyő azon kósza tervét, amely szerint a 98-as választási kampányban lapjaival átpártol a jobbközéphez (1997 második felétől kezdve egyre több fideszessel és emdéefessel szaunázott és vacsorázgatott), el bírjuk képzelni a Tel Aviv-i reakciót. Adtak még neki egy esélyt, amikor 1998 januárjának végén (egy nyugat-európai üzleti út legendájával) Izraelbe repítették és megkísérelték elmagyarázni neki, hogy miért nem lenne jó mindaz úgy, ahogyan folytatni kívánja. Akkor (látszólag) engedett, de amint visszatért Budapestre, találkozót beszél meg a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójával. Közvetlen környezetének azt mondja, hogy a Gyárfás- és Princz-ügy újabb fejleményeiről szeretné tájékoztatni Vidus Tibort, de úgy tűnik, hogy a Falk Miksa utcában akad valaki, aki (talán szajjánként) megneszel valamit és teszi, amit tennie kell...Az NBH-főnök nagyon elfoglalt, de Fenyő mégiscsak egy olyan ember, akinek kiváló politikai kapcsolatai vannak; telefonon még viccelődve vissza is kérdez: Fenyő úr, ha nem babonás, pénteken, 13-án várom az irodámban. Fenyő János nem babonás, viszont két nappal a találkozó előtt agyonlövik. (körlevélből) Alább egy részletes cikk Fenyő kapcsolatairól:

http://konteo.blogrepublik.eu/2011/02/22/a-fenyo-gyilkossag/

Kép:az első képen egy fotóscég eu-s oldala, ahol a történetük kezdete igen érdekes. Az Ofotért honlapján semmi sem utal a Fotex-kapcsolatra. Végül Fotex részvény és Fridike Fenyővel. Fridikének sehogy sem jut eszébe műsort csinálni Fenyőről. Vajon miért?