2012. december 18., kedd

Világvége?

Már csak néhány nap a világvége előtt, legalábbis a híressé vált maja naptár szerint, amely 2012 december 21-én ér véget... vagy sem? Sokan nem tudják egyébként, hogy a szóban forgó naptár nem a világhíressé vált kerek kő, hanem egy ketté tört és hiányos sírkő, amit a régészek Tortuguero 6 emléknek neveznek és amire 1960-ban bukkantak véletlenül útépítés közben Mexikó déli részén. Az a híres kerek kő, amit Piedra del Sol-nak neveznek, valóban egy azték naptárat ábrázol és 1790-ben találták Mexikó város területén.

A többség szerencsére nem veszi komolyan a 2012 világvégi hisztériakeltést, de itt-ott akadhatnak instabil személyiségek, akiknél elgurulhat a pirula a végzetes nap közeledtével. Ki tudja, talán a múlt héten történt iskolai tömegmészárlás elmezavaros elkövetőjét is befolyásolta a maja naptár bolondéria, hiszen az amerikai Connecticut államban -ahol történt a tragédia- mindenki tudja, hogy az ott lévő régi nukleáris rakétasilókból luxus "doomsday" (azaz "világvégi") magán óvóhelyek készültek az elmúlt években. December 11-én, a NASA nyilvánossá tette a videót amit eredetileg csak december 21. után akart bemutatni és amiben szakértői elmagyarázzák "miért nem történt meg a világvége". Ha bár előbb is nyilatkozhattak volna a NASA koponyák, jó hogy ez most végre megtették. A pápa egyébként, kicsit megelőzve a NASA-t, a novemberben kiadott könyvében megerősítette azt, amit már sokan tudtak, azaz hogy valóban nem 2012-ben vagyunk, hanem néhány évvel később. Ha pedig már évek óta elmúlt 2012, igazán nincs miért aggódni a maja naptár miatt, de valóban akkor sem lenne, ha tényleg 2012-ben lennénk. Ugyanis, a maja "hosszú számlálás" és a jelenleg használt Gergely naptár összehangolását illetően egy tucatnyi eltérő teória létezik.

Az első, "Goodman-Martinez-Thompson korreláció"-nak nevezett, összehangolás a Gergely naptárral az archeológusok John Goodman és Juan Martinez Hernández által készült a 19. században, amit aztán a brit maja szakértő Eric Thompson kifinomított a 20. század elején. Eszerint, a "hosszú számlálást" a maják i.e. 3114 augusztus 11-én kezdik és az idén december 21-én fejezik be. Más szakértők viszont egészen eltérő dátumokat találtak. A német archeológus Andreas Fuls például 2220 december 23-án látja a "hosszú" maja naptár végdátumát. A belga maja kutató Antoon Vollemaere szerint pedig 1546 december 12. a helyes dátum. A maják ciklusokban képzelték el a világ fennállását és a "hosszú számlálás" adta meg a ciklusok időkereteit. A belga kutató Antoon Vollemaere, aki évtizedek óta tanulmányozza a különböző maja naptárakat e nép a forrásaiból fennmaradt napfogyatkozások és csillagászati előrejelzések alapján, határozottan jelöli meg a "hosszú számlálás" kezdő és végső dátumait:  i.e. 2594 és i.u. 1546. Ez azért is érdemel figyelmet, mert a maja civilizáció akkoriban áldozott le, Európa expanziója Közép- és Dél-Amerika felé pedig akkoriban ívelt fel, vagyis valóban kataklizmus történt akkor a maják szempontjából.

Spanyol megszállás: a maja világ vége...
1511-ben, egy spanyol hajót a maják által lakott, Mexikó dél-keleti részén lévő, Yucatán-félsziget partjára dobta a vihar és a két túlélő matróz a maja vezetők rabszolgái lettek. 1519-ben megérkezik Hernán Cortés és felszabadítja az egyik matrózt, miközben a másik feleségül veszi egy maja vezér lányát. Ekkor még a spanyolok békén hagyják a majákat, a szomszéd aztékokat viszont telibe támadják és 1521-ben le is győzik őket. Ezután már a maják sem ússzák meg és a ma is "Maja-hegység"-nek nevezett területen élő törzseket 1524-ben rabszolgaságba ejtik. A sűrű erdőkkel borított Yucatán-félszigeten élő maják azonban keményen harcolnak és az utolsó városukat csak 1696-ban (!) tudják elfoglalni a spanyolok. A történészek szerint, a maja vereség részben a konkvisztadórok által behozott olyan betegségeknek volt tulajdonítható, mint a himlő, amelyek ellen nem volt felkészülve a maják immunrendszere.  

A hollywoodi film iparnak "köszönhető" leginkább a maja naptár hisztéria terjedése, különösen a 2009-ben megjelent 2012 című katasztrófa filmnek. Azonban, már 1966-ban lehetett olvasni az amerikai antropológus Michael Coe The Maya című könyvében, hogy 2012 december 23. és 2013 január 11. között bolygónk minden "elkorcsosult" népét el fogja pusztítani az "Armageddon"... A világvég hamis prófétái mellett akadnak olyan álmodozók is, mint Terence McKenna, aki szerint december 21. táján egy "dimenziókapu" fog nyílni és az emberiség egy másik létsíkba kerül, ahol persze kolbászból lesz a kerítés. Ne lovagoljuk be magunkat ilyen lilaködös álomba, ha nem akarunk csalódni. Az emberek élete sosem volt könnyű és talán soha nem lesz, de miért is lenne? Buddha szavait idézve: A szenvedés az emberi tapasztalás része, testünk pedig csupán egy eszköz amely rövid ideig áll rendelkezésünkre. Ugyanúgy, ahogy az utazó áll meg egy pihenőhelynél, a létezés útján haladó lélek is csak elidőzik egy életben.


Szélvéső

Internetre került a kétezer éves Nash-papirusz tízparancsolatot tartalmazó oldala

Az Ószövetség egyik legősibb kéziratát a Cambridge-i Egyetemi Könyvtár teszi közzé digitalizált formában. A tízparancsolat már megtekinthető a könyvtár weboldalán.
A Nash-papiruszt a holt-tengeri tekercsek 1947-es felfedezése előtt a legősibb héber kéziratként tartották számon. Koruk és sérülékenységük miatt ilyen ősi kéziratokat igen ritkán lehet megtekinteni. Ha kiállításra kerülnek is, legfeljebb egy-két oldal látható belőlük. A digitalizáláshoz használt technikai berendezést adományozó Polonsky Alapítvány jóvoltából mostantól az interneten keresztül bárki közelről tanulmányozhatja, lapozhatja, nagyíthatja az ősi iratot.
A Cambridge-i Egyetem digitális projektje keretében a Nash-papirusz mellett számos más dokumentumot is közzétettek: több héber, keresztény, iszlám, szanszkrit irat, valamint Isaac Newton jegyzetfüzetei és a Nürnbergi Krónika is megtekinthető a könyvtár weboldalán. A keresztény szövegek közül kiemelkedő az V. században keletkezett, görög-latin kétnyelvű Újszövetséget tartalmazó Béza-kódex.
Magyar Kurír

Mindenhova jut az Iszkanderből

Legalábbis Oroszországon belül mindenképp… Nyikolaj Makarov vezérezredes ma úgy nyilatkozott a RIA Novosztyi hírügynökségnek, hogy Oroszország mindegyik katonai körzetét ellátják majd a kvázi-ballisztikus kategóriába eső Iszkander-M harcászati rakétarendszerrel. Mint a nyáron napvilágra került a régi rendszerből örökölt katonai körzeteket idén decembertől átszervezik: a jelenlegi 6 körzet négyre csökken, mellyel párhuzamosan 4 startégiai parancsnokság kerül felállításra. Ez persze azt is jelenti, hogy a vezérezredes nyilatkozatát úgy is mondhatjuk, hogy 4 körzetbe kerülnek majd Iszkander rendszerek.
“Mindegyik katonai körzetben lesznek Iszkander rakétákkal felszerelt dandárok.” – nyilatkozta a vezérezredes, hozzátéve, hogy az Iszkander-M rendszer telepítése az orosz haderő modernizálásának, újrafegyverzésének egyik kiemelt prioritású eleme.
Az Iszkander-M (NATO: SS-26 Stone) rendszer szállító és indítóplatformjául szolgáló járművön 2 db ún. kvázi-ballisztikus, egyfokozatú 9M723K1 típusú rakéta kapott helyet, melyek mintegy 400 km hatótávolsággal rendelkeznek (nem megerősítetten olvasni 500 km-t is – ne feledjük ezzel kapcsolatban az INF egyezményt, hiszen az Iszkander elvileg tud gombafelhőt is produkálni ha kell!) és 5-7 méteres pontossággal képesek célba érni. Az Iskander-E név alatt futó export változat természetesen gyengébb képességű: a rakéták hatótávolsága “csak” 280 km és mivel nem rendelkeznek a röppálya végső szakaszában történő pályakorrekciót biztosító szenzorcsomaggal, így esetükben állítólagosan 30-70 méteres CEP (körkörös szórás) értékkel kell számolni.
Az Iszkander rakétarendszer komponensei
A jelenlegi orosz tervek szerint 2016-ig legalább 5 rakétadandár lesz Iszkander-M rendszerrel felszerelve az egyébként már hadrendben/telepítés alatt álló kis hatótávolságú ballisztikus rakétarendszerből.
(htka.hu)



Moszkva növeli az interkontinentális rakétatesztek számát

 

Az orosz Hadászati Rakétacsapatok (RVSN) parancsnoka, Sergej Karakajev vezérezredes nyilatkozata szerint 2013-ban 11 interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM) tesztjét fogják végrehajtani.
“2013-ban 11 ICBM tesztjét tervezzük elvégezni legfőképpen a meglévő rakétarendszerek élettartam hosszabbításának céljával és a jövő rendszereinek állami tesztjeinek elvégzésével kapcsolatban” – nyilatkozta a vezérezredes. A bejelentett tesztmennyiség egyébként hatalmas ugrást jelent az idén elvégzett öt ICBM teszt tükrében.
SS-18 Satan indítása
Emellett egy új harcirányítási rendszer bevezetéséről is beszámoltak: “Az RVSN jelenleg egy negyedik generációs automata harcirányítási rendszer bevezetését végzi, amely miközben hagyományosan elvégzi a parancsok hitelesítését, jelentéseket gyűjt és irányítja a kilövőállásokat, garantálni is fogja a tervek automatikus módosítását és a rakéták operatív újracélzását.” Karakajev legvégül még hozzátette, hogy 2020-ra az egész RVSN fel lesz szerelve modern digitális kommunikációs eszközökkel.

(htka.hu)


Oroszország fejleszti rakétavédelmi képességeit

 

Oleg Osztyapenkó helyettes védelmi miniszter nyilatkozata szerint hamarosan megújulnak a Moszkvát, valamint a központi ipari körzetet védő rakétarendszerek.
“Számos új objektum van, amit kötelesek vagyunk megvédeni, és meg is fogjuk azokat védeni. Több területen is fejlesztések zajlanak és úgy gondolom, hogy a közeljövőben alkalmazhatjuk is ezeket.” – nyilatkozta Osztyapenkó. A konkrét új rendszerekről egyelőre nem árult el érdemi információt a miniszterhelyettes, csak azt, hogy a Moszkvát jelenleg is védő A-135 anti-ballisztikus rakétarendszert fogják velük váltani. Így némileg már sejthető, hogy a régóta fejlesztés alatt álló, és 2014-re beharangozott Sz-500-ról lehet szó, bár ennek némileg ellentmond, hogy a RIA Novosztyi szerint Oroszország még szeptemberben egy meg nem nevezett típusú rövid hatótávolságú elfogórakéta tesztjét hajtotta végre, tehát elképzelhető, hogy az Sz-500 mellé érkezik még valami más is.
Az A-135 ABM rendszer egyik rakétájának tesztkilövése
Az 1971-ben fejleszteni kezdett A-135 rendszer 1995-ben állt hadrendbe és eredetileg két típusú anti-ballisztikus rakétát használt. Ebből az 51T6 (NATO: SH-11 Gorgon) nagy hatótávolságú elfogórakétákat 2007-ben deaktiválták, mivel azok elavultak, de a tervek szerint az így megüresedett két indítóállomást új, modernizált rakétákkal szerelik majd fel. A többi öt állomáson telepített rövid hatótávolságú 53T6 (NATO: SH-08 Gazelle) rakéták még szolgálatban vannak és rendszeresen tesztelik is azokat, a legutolsó ilyen teszt például idén október közepén volt.

Az A-135 rendszer részei
(htka.hu)

2012. december 17., hétfő

Észrevenni Isten állandó jelenlétét az életünkben!

A nagyvárosi pályaudvar környéke éjjel-nappal a társadalom peremére szorultak gyülekezőhelye volt: csöveseké, tolvajoké, nincstelen bevándorlóké és drogosoké. Sokan ültek, álldogáltak, kéregettek ott, vagy csak meredtek maguk elé. Látszott rajtuk, hogy boldogtalanok és reményvesztettek. Borostásak, csipás szeműek, remegő kezűek, rongyosak és piszkosak voltak. A pénznél is nagyobb szükségük lett volna egy kis vigasztalásra, biztatásra … de ezt senkitől sem kapták meg. Mégis … volt közöttük egy fiú. Ugyanolyan csapzott hajú, koszos, büdös, mint a többiek. Ő azonban mégis tudott mosolyogni, derűs lenni: mintha saját mentőcsónakja lett volna az élet hajótöröttjeinek lehangolt tömegében.
Mi volt a titka? Egy kis agyon gyűrött, koszos cetli, amit a szíve fölötti rongyos zsebben hordott. Napjában többször is elővette, kisimítgatta, elolvasta, néha meg is csókolta, mielőtt újra a zsebébe csúsztatta volna. Ez a kis cetli mindig mosolyt varázsolt az arcára. Mi állt rajta? Csak egy rövid mondat: "A kiskapu mindig nyitva áll!" Az apja írta ezt a cetlit, s ezzel jelezte, hogy megbocsátott neki, hogy mindig hazavárja. Egy éjjel aztán a fiú élt is a lehetőséggel. Hazaosont apja házába. A kiskaput valóban nyitva találta. Felosont egykori szobájába, lefeküdt a most is vetett ágyba. Reggel, mikor felébredt, az apja állt mellette, könnyes szemmel várta az ébredését. Hosszan-hosszan megölelték egymást, és egyszerre minden rendbe jönni látszott.
Az Advent vajon csak a mi várakozásunk, készülődésünk lenne a közénk jövő Istennel való találkozásunkra? Nem sokkal jobban várja-e az Isten ezt a velünk való találkozást? Nem Ő tett és tesz folyamatosan sokkal többet azért, hogy ez az örömteli találkozás létrejöjjön? Bizony, örök időkre igaz Szent János tanítása: „A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük az Istent, hanem hogy Ő szeret minket, s elküldte Fiát engesztelésül bűneinkért.” Az Advent persze az ember várakozásáról, virrasztásáról, készenlétéről szól. De nem olyan valakire várunk, aki évente egyszer jár erre egy pár órára, esetleg napra, s ha nem őrködünk feszült figyelemmel és nem kapaszkodunk bele, akkor közömbösen máris tovább siet! Az Isten állandó, végtelen szeretettel van jelen az életünkben, szüntelenül akarja a velünk való kapcsolatot. A virrasztás, az éber várakozás szent időszakaira azért van szükség, hogy mi magunk legyünk már figyelmesebbek, vegyük már észre a szüntelenül velünk járó Istent! Nem annyira az Úr Jézus közeledéséről, mint inkább a mi Felé való közeledésünkről szól a karácsonyi készület.
A szüntelen, imádságos virrasztásra való felszólítás, ami a mai evangéliumból kicsendül, szeretetteljes örömteli meghívás, bármennyire is riasztó körülmények között hangzik el. A múlandó világ összeomlása, a világ végességének ijesztő megtapasztalása nem Isten műve: nem Ő az, aki pusztít és rombol körülöttünk! Épp ellenkezőleg: Ő az, aki szilárd pontként, erős támaszként megjelenik ebben az összeomlásban. Akire – csakúgy, mint a kígyóktól megmart, haldokló izraeliták a pusztában – ráemelhetjük a tekintetünket, Akitől a szabadulást várhatjuk. Ő az, Aki új eget és új földet teremt, Akiben megújul minden, főként a mi életünk! Milyen fájdalmas sokszor azt hallani a nem hívők, hitüket nem gyakorlók részéről, hogy a hívő emberek valójában álomvilágban élnek! Nem állnak két lábbal a földön, nem életrevalók, hiszen sokkal kevésbé érvényesülnek a földi lét keretei között. Bezzeg ők! Ők azok, akik a valóságban élnek, akik nem álmodozók, amikor imádság és szentmise helyett is dolgoznak vagy dorbézolnak. Amikor embertársaik áldozatkész szeretete helyett inkább kihasználják őket. Amikor a karácsonyt is üzleti haszonszerzésre használják. Amikor a gyermekeiket pusztán arra nevelik, hogy akármilyen áron, akármilyen eszközökkel ebben a világban érvényesüljenek! Milyen érdekes, ugyanakkor groteszk, hogy éppen ezek a "két lábbal földön állók, evilágnak élők” nem tudnak igazán mit kezdeni a földi élet kudarcaival, szenvedéseivel, csalódásaival. Amikor beleütköznek a számukra mindennél fontosabb értékek (pénz, karrier, szépség, egészség, szerelem stb.) múlandóságába, akkor a kábulatba menekülnek az elviselhetetlenné vált "valóság” elől.
Nem a hithez fordulnak, hiszen az üres álmodozás szerintük, de bezzeg beleugranak nyakig és azon felül is a drogok, az alkohol, az evilági élvezetek vagy a média hamis boldogsága okozta kábulatba. Nem véletlenül figyelmeztet az evangélium: "Vigyázzatok! El ne nehezedjék a szívetek a tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban!" Éppen hogy azok vannak valójában ébren, azok virrasztanak, akik elismerik és elfogadják ennek a földi életnek a múlandóságát, de a tekintetük távolabbra irányul: a földön túli boldog, örök élet irányába! Akik várják a megváltást, az átmenetet az igazi életbe, a valós és múlhatatlan boldogságba, amit Isten közénk született Fia érdemelt ki és tud megadni számunkra. Ez a remény, a minket szüntelenül hazaváró, szerető Isten ígérete ad erőt, hogy türelmesebben viseljük a földi élet szenvedéseit, hogy a kudarcok és csalódások ellenére is keressük a jót és ne fáradjunk bele annak megtevésébe.
Igen, erről szól az adventi várakozás: figyelmesebbnek lenni, észrevenni Isten állandó jelenlétét az életünkben. Előhúzni a zsebünkből a jobb, igazibb életre szóló meghívót, a hazahívó üzenetet. Igen, nekünk kell cselekedni, mert Isten már cselekedett és most is jelen van. Nekünk kell elfordítani kissé a figyelmünket a jelen világ terheiről, gondjairól, de örömeiről is, hogy beléphessünk a kiskapun! Mintha kábult álomból ébrednénk, észre kell vennünk, hogy ki is szeret bennünket igazán! Tudatosítanunk kell, hogy milyen életet is szeretnénk élni valójában, mi is az, ami tényleg boldoggá tesz. Meg kell vallanunk bűneinket a bennünket szeretettel átölelő Atyának, hallgatnunk és viszonoznunk kell szavait az imádságban! Úgy kell élnünk ebben a földi világban, a jelen emberi társadalomban, ahogyan a közénk született Fiú élt, hogy mi magunk is készüljünk a végső, minden vágyunkat beteljesítő találkozásra, s másokat is tudjunk erre felkészíteni!
dr. Finta József atya
Kiskunhalas

Virágcserép kályha ( túlélésre is megfelelő !!)

Egy kisebb szobát be kehet vele fűteni.

A virágcserép másik élete

Doyle olyan fűtőberendezést készített, amely a fűtéshez szükséges energiát egy egyszerű gyertyából nyeri.

Az ötletet az adta, hogy a gyertya meggyújtásánál az energia 90 %-a fény helyett, felhasználatlan hőként távozik.

A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.

Elsőre talán úgy hangzik, mint egy sci-fi, valójában azonban egy nagyon egyszerű és a környezetkímélő eszközről van szó, melynek előállítása és üzemeltetése filléres befektetés.

A fűtőtest acélból és kerámiából készül, amelyek egy szintén acél vagy fából kivágott állványon helyezkednek el a gyertya fölött.

A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.

A radiátor elnyeli a gyertya hőenergiáját és meleggé változtatja.
A radiátor lényegében egy hosszabb kapupántcsavar, amire nagyobb átmérőjű lapos alátéteket, és távtartónak nagyobb csavaranyákat fűzünk fel az egymásba helyezett virágcserepekkel. .

A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.

Az acél belső akár a 288 Celsius fokot is képes elérni, a felszínen pedig 70-80 fokig tud felmelegedni mindaddig, amíg a gyertya sugározza számára a hőt.

A szerkezet nem tartalmaz mozgó alkatrészeket, a kezeletlen terrakottát jól kiegészíti a tömör acél.

Használata organikus és fenntartható is egyben.

Remek kiegészítő fűtés lehet egy-egy hűvösebb helyiségben, vagy klféle élethelyzetekben a túlélést is jelentheti.
..................

http://hunnio.com/news.php?readmore=496

OLVASD VÉGIG ÉS BELÁTOD, HOGY A VILÁGVÉGE MÁR ELKEZDŐDÖTT!

(Nagyon igaz mind a 14 pont, sajnos!)


NaturaHirek.hu <http://naturahirek.hu/> ) Sok ember azt hitte, hogy a világ vége 2012 decemberében lesz. Hülyeség. A sokkal őszintébb válasz az, hogy a világ vége már meg is kezdődött. És ez nem jelenti a világ végét, csak egy korszak lezárását és egy új születését. Az átmenet a két kor között azonban lármás és költséges átállás lesz az emberiség számára.

Íme 14 jel, hogy a mostani világ, ahogy azt most ismerjük, a végéhez közeleg. Egy korszak végén és egy új kor elején élünk. A jövőben, amikor majd visszanézünk, mindez egy pillanat lesz csak a történelemben. Most viszont minden úgy tűnik, mintha szinte csigatempóban haladna. Félreértés ne legyen: a mostani világ fejezeteinek végét éljük. A következő könyvben egy új világot fogunk megismerni, amely nagyon különbözik attól, amelyet eddig megismertünk.


       # 1 - Tornádók, hurrikánok, földrengések és szökőárak tömkelege -. Eleinte úgy tűnt, csak a véletlenek egybeesése, de most mintaszerűen jellemzőek a Földre. Az időjárás egyre szélsőségesebb. A közelmúltban több mint 120 tornádó pusztított az Egyesült Államok középnyugati részén. Texasban állandó a bozóttűz a rendkívüli szárazság miatt. És ahol nincs tűz és aszályok, ott árvizek vannak.

       # 2 - A méhek csendje - A méhek kihalása Észak-Amerikából indult. Azt már tudjuk, hogy részben a kémiai növényvédő szerek (és esetleg a génkezelt termények) az okai a méhek pusztulásának.

       # 3 - Az atomtudomány csődje - A fukushimai katasztrófa csak egy dolgot bizonyít: a tudósok veszélyesen arrogánsak a nagy volumenű projektek tervezésében, és nem veszik figyelembe a természet erejét. Az atomenergiáról azt ígérték, hogy tiszta és zöld környezetet és energiát fog adni. Ezzel szemben most csendesen és láthatatlanul mérgezi meg egész bolygónkat.

       # 4 - A Wikileaks - Egy olyan korban, ahol ilyen sok a megtévesztés, az információkat kiszivárogtató embereket bűnözőkként kezelik.

       # 5 - Az orvosi rendőrállam megjelenése mindenhol - A fegyveres rajtaütések SWAT kommandósai, az oltások és a kemoterápia gyermekekre és felnőttekre való kényszerítése. Az egészségügyi rendszer annyira haszontalanná, korruptá és veszélyessé vált, hogy az ahhoz vezetett, hogy manapság már egyre erőteljesebben győzködik az embereket arról, hogy bevegyék a gyógyszereket, beoltassák magukat stb. Ez egy kikényszerített orvosi monopólium, amely veszélyezteti egészségét és a szabadságunkat.

       # 6 - Az egyre gyakoribb az élelmiszerhiány és termés kudarcok. Ez csak a kezdet: az élelmiszer árak továbbra is az egekbe szöknek az elkövetkező években a szélsőséges időjárás, a beporzók elvesztése és a globális génkezelt termények megjelenése miatt. Igazi élelmiszer a mai világban lassan már elenyésző mennyiségű. Érdemes elkezdeni otthoni konyhakertet telepíteni.

       # 7 - A világ energetikai társaságainak hibái: a radioaktív sugárzás Fukushimából nem az egyetlen módja annak, ahogy az energetikai vállalatok tönkreteszik a világot. Ne feledkezzünk meg a Deepwater Horizon-ról, a hatalmas olaj szennyezésről a Mexikói öbölben -aminek mellesleg még nincs is vége. Még egy év múlva is Corexitet permeteznek az öbölben!

       # 8 - A továbbra is tartó genetikai szennyezés. Ez lehet a legrosszabb fejezete az elkövetkező összeomlásnak. A széles körű genetikai modifikálások bűncselekményt jelentenek az emberiség ellen. Ez egy "gén szennyezés", amely lassan szétterjed a világ élelmiszer-növényeire, termés csökkenéshez és végül éhezéshez vezetve.

       # 9 - Amerikában lassan nem lehet eladni igazi, organikus tejet a zsarnokság és büntetőjogi bántalmak megjelenése, farmok bezárása nélkül. A cél az igazi tej tönkretétele. Az FBI még az Amish farmereket is megcélozta. Mi lesz ez után a világ többi részén?

       # 10 - A pénzkínálat hamisítása, pénz fedezet nélküli nyomtatása, infláció. Egy bukott gazdasági rendszerben élünk, közel az összeomlás szélén, a hülye vezetők pedig csak olyan "megoldásokat" találnak, amelyek valójában felgyorsítják saját bukásukat. A gazdasági őrület itt mindenkinek nyilvánvaló aki valaha is tanult matematikát.

       # 11 - A tömegek zuhanó intelligenciája - Az egyik leginkább zavaró jel a tömegek lebutulása. A fiatal, lusta, tévénéző zombik abszolút semmi értékeset nem nyújtanak a világ számára. Ők az "agyatlan fogyasztók", akik védőoltásért állnak sorba, tévét néznek és szemétkaját fogyasztanak. Adjuk hozzá azt, hogy pszichiátriai gyógyszereken élnek és elhisznek mindent, amit a kormány mond nekik.

       # 12 - A hírek teljes és tökéletes fabrikálása- a hírek nagy része teljesen és tökéletesen gyártott: a háború Líbiában, bármely állam adóssága, a munkanélküliség, . egy intelligens ember a híreket nézve felrobban a nevetéstől. Az információs források nem közvetítik az igazságot többé, csak politikailag célszerű fikciókat.

       # 13 - A folyamatos környezetszennyezés - túl a génmódosítás-szennyezésen és a sugárzás hatásain, tömeges gyógyszeripari szennyezettség is tapasztalható. Ez nem csak a gyógyszeripari gyárak termékeinek folyókba való engedéséről szól, az is tény , hogy jóval több mint a lakosság fele szinte naponta szed gyógyszereket, valamint használ kábítószereket. Ez áthatja egész testünket, és végül a vízellátást és a termőföldeket is.

       # 14 - A radioaktív szennyeződés belejut a globális élelmiszer-ellátásba - Itt van az egyik, legutolsó, igazán alattomos összetevő: A globális élelmiszer-piac mostanra már a Fukushimából eredő radioaktív sugárzással szennyezett. Azt mondták az értékek "alacsonyak", de nem fogjuk megtudni az igazságot arról, hogy a radioaktív cézium-izotópok évszázadokon át megmaradnak az élelmiszerekben. A radioaktív élelmiszerek, mellkas-röntgenek,CT-k, testszkennerek, reptéri röntgenek. Az emberi fajra mért teljes sugárterhelés mára már eléri azt a pontot, ahol az tömeges meddőséget, vagy éppen rákot okoz. Vagy épp ez lenne a mögöttes cél?

Kanadai egyetemek hallgatói az izraeli termékek bojkottjára hívnak fel

Egy kanadai egyetem egyik diákszövetsége a Diplomás Tanulók Uniója (Graduate Student Unió - GSU) csatlakozott ahhoz a nemzetközi kampányhoz, mely bojkottálja az izraeli termékek vásárlását, tiltakozásul az izraeli kormány apartheid politikája ellen.
A torontói egyetemen (University of Toronto) működő GSU december 10-én kiadott egy nyilatkozatot, mely szerint a tagjaik 97% százaléka szavazott amellett, hogy bojkottálják az izraeli termékeket.
Követelik, hogy Izrael állam vessen véget a illegális telepek építésének a megszállt Palesztin területeken és a kanadai egyetem vessen véget a palesztin jogok megsértésének.
Kimondják, hogy bojkottálnak minden olyan vállalatot is, mely hasznot húz a megszállása palesztin területeken illegálisan épülő telepekből, beleértve a BAE Systems, a Northrop Grumman, a Lockheed Martin és a Hewlett Packard."
Jelentések szerint végzős hallgatók, szakszervezetek és más kanadai egyetemek is csatlakoztak a bojkotthoz. A szolidaritást vállaló egyetemek közt van a York University, University of Regina és a Carleton University Ottawa is. Mindannyian csatlakoztak ahhoz a 2005-ben indult nemzetközi kampányhoz, mely tiltakozik Izrael állam palesztin területeken való illegális telepépítései ellen.
Izrael által az 1967-es háborúban elfoglalt palesztin területeken történt építkezéseket az ENSZ és számos más ország is illegálisnak nyilvánította, mert az sérti a genfi ​​egyezményt, mely megtiltja az elfoglalt területeken való építkezéseket. 
Javasoljuk a magyar diákoknak, egyetemi hallgatóknak, hogy kövessék kanadai társaik példáját és csatlakozzanak az izraeli termékek bojkottjához!
Szekeres Pál