Ma láttam egy pályázati kiírást, amit iskolásoknak hirdettek. A témája: Lakhelyem és iskolám.
Arra gondoltam, hogy én is megírom ezt a fogalmazást, bár már nem egy
intézménybe járok iskolába, hanem az élet iskolájában próbálok helyt
állni.

Hát íme, ha lehetne, ezt a fogalmazást adnám be a pályázatra:
"Lakhelyem – Iskolám
Lakhelyem a Föld. Itt élek már 32 éve. Ez alatt a 32 év alatt pedig
minden megváltozott. Megváltozott körülöttem a világ, megváltoztak
körülöttem az emberek és megváltoztam én magam is. Kívül belül
folyamatosan minden változik. 32 éve járom már az élet iskoláját, 32
éve „koptatom ezt a láthatatlan iskolapadot”.
Születésemmel
egyből beiratkoztam, és amikor egyszer az életem véget ér, elhagyom ezt
az iskolát. Folyamatosan tanulok, és folyamatosan vizsgázok, hol
kiemelkedően, hol átlagon is alul, néhol pedig elbukok, és mégis az
élet mindig megy tovább.
Ebben az iskolában minden ember a tanítóm, én magam pedig minden ember tanítója vagyok, akikkel összehoz a sorsom.
Az élet iskolájában számtalan tantárgyat tanulok folyamatosan a
kezdetektől egészen a végéig, minden diáktársammal együtt. Ezek a
tantárgyak az önmagam megismerése újra és újra, a szeretet, a
megbocsátás, az elfogadás, az elengedés, a felelősségvállalás, az
időbeosztás, az élet teljességének megélése, a jelenlét (még ha olykor
annyira fáj is, hogy mindenem belesajog), a boldogság, az öröm, az
egymásra figyelés, az élet szeretete, az újrakezdés, a megújulás, a
változás, a fejlődés, a célok kitűzése, a pozitív gondolkodás, a hit,
az egészség, a szabadság, a tudatosság és az egység.
Ezek életem legnehezebb tantárgyai, amelyek fejezeteiből újra és újra vizsgát teszek.
Ahogy én magam is, úgy az életem is újra és újra megújul. Ha
megtanultam egy leckét, amely által személyiségemben mindig
fejlődhetek, akkor az élet mindig megajándékoz valamivel, aminek igazán
örülök, aztán jön a következő fejezet. Megtanulom a leckét és már
önállóan meg tudom fogalmazni a lényegét, magolás nélkül, aztán érkezik
a vizsga. Az élet mindig ad lehetőséget, hogy megmutassam tényleg
megtanultam azt a leckét. Először megértem, aztán pedig megélem, amit
megtanultam. Itt nem elég az elmélet, itt kevesek a szavak, a
gondolatok, a fogalmak, meg is kell tapasztalni életem felismeréseit,
tudnom kell alkalmazni azokat a mindennapok során. Fejben megértem,
aztán pedig szívvel megélem.
Az élet iskolájában nem az
osztályzatok döntik el, hogy tovább léphetünk-e a következő szintre,
hanem az éppen akkori tudatos választásom. Nem lehet „bevágódni” az
ÉLET-nél, hiszen mindenki éppúgy kedvence és elfogulatlanul, szigorúan
adja ugyanazokat a feladatokat ismét, ha éppen elbuktunk.
Meg
kell ismernem önmagamat mondhatni nap, mint nap, hiszen, ahogy
megtanulom a leckéket, napról napra változom én is, és a megtanultak
alapján holnap már egészen máshogy dönthetek hasonló szituációkban, ami
egészen más tapasztalásokhoz vezet. Nap, mint nap változik, ahogy
magamra nézek, ahogy a körülöttem lévő világra tekintek, és ahogy az
életemet szemlélem.
Sokszínű emberek lépnek az életembe.
Közülük néhányan rövidebb, mások hosszabb ideig boldogítanak.
Mindenkitől tanulok, még azoktól is, akik felbőszítenek, akik kihoznak
sodromból.
Megtanítanak uralkodni magamon, megtanítanak elfogadni
másokat, megtanítanak a türelemre, megtanítanak békében élni. Hogyan?
Megmutatják, milyen sokféle nézőpontból lehet ugyanazon dologra
tekinteni, milyen sokféle értelmet, jelentést és jelentőséget lehet
adni egy bizonyos dolognak. Ezek közül a nézőpontok közül pedig mindig
nekem kell választani. Én vagyok az, aki eldönti, hogy éppen áldozat
leszek, vagy életművész, attól függően milyen nézőpontot választottam.
Megtanulom itt, hogy felelősségem van életem alakulásában, és abban is,
hogyan érzem magam a bőrömben. Ha én döntök, akkor nekem kell vállalnom
a döntéseim következményeit is, viszont ha én döntök, akkor én is
irányítok.
Olykor nehéz belátni, de én vagyok az is, aki arra
használom az életemet, amire éppen használom, egyedül én vagyok az, aki
beosztom az időmet, és mivel én döntök, így szabad lehetek, szabadnak
érezhetem magam.
Megtanulom elfogadni önmagamat értékeimmel és
hibáimmal együtt. Megtanulom, hogy én vagyok az, aki meghatározom, ki
vagyok, az által, ahogy nap, mint nap választok az életemben.
Megtanulom, hogy csakis rajtam múlik, kivé és mivé szeretnék válni az
életemben. Ezt tudatos döntéseimmel tudom befolyásolni.
Megtanulom, hogy célok nélkül az élet sodor ide-oda és az irányt mindig
nekem kell megadni, ha nem csak sodródni szeretnék az eseményekkel. A
sodródással életemben csupán a következmény lehetek, miközben a célom
életemben okozat helyet okká válni.
Megtanulom elfogadni a
változást, az idő múlását, az értékrendek átalakulását, minden ember
másságát és egyenlősségét. Megtanulok megszabadulni a görcsös
ragaszkodástól, elengedni, ami és aki menni akar az életemből.
Megtanulom kitűzni a céljaimat, és megfogalmazni a szándékaimat, így többnyire tudom mikor, mit és miért csinálok.
Megtanulom, hogy az élet maga a szeretet. Ha szeretetet adok, akkor
életet adok. Mindenkinek azt igyekszem adni, amit én is kapni
szeretnék. A feltétel nélküli szeretet és elfogadás sokunk gyenge
pontja, amivel kapcsolatban bizony még sok tanulnivalónk van.
Megtanulom a megbocsátással letenni a nehéz terheket, melyeket az idő múlásával egyre egyszerűbb elengedni.
Nem érdemes felesleges terheket cipelni magammal. A tegnap maradjon a
tegnapé, különben a ma csupán elsétál mellettem, én pedig lemaradok a
mai nap ajándékairól.
Megtanulok boldog lenni a körülményeimtől
függetlenül, hiszen a boldogság csupán egy döntés, amit mindenkinek
magának kell meghoznia. Senki más nem tudja észrevenni életemben a
szépet, a jót, aminek örülni lehet, csakis én. Senki más nem tudja
meglátni helyettem, milyen szép az életem, és mennyi ajándékot kapok az
élettől nap, mint nap.
Megtanulok hinni és bízni, mert hit
nélkül semmit sem érhetek el az életemben. A hit erőt és reményt ad.
Hittel tudom, érdemes reggel újra felkelni, vagy akár mindet
újrakezdeni. Ez az a bizonyosság, hogy a holnap a szebb jövőt is magába
rejti, amely számomra is elérhető, és van egy láthatatlan kéz, amely
elvezet a céljaimhoz, ha legyőzöm a félelmeimet.
Egymagam is
egész vagyok, és mindig része egy nagyobb egésznek is. Megtanulom
megélni az EGÉSZ-séget minden szinten. Része vagyok a családomnak, a
nemzetemnek vagy akár az emberiségnek.
…. és bár körülöttem és
bennem folyamatosan minden változik, én ÉN vagyok. Én vagyok, aki
mindig választ, én vagyok, aki örül, aki boldog, aki szomorkodik, aki
tanul, aki szeret, aki felejt és akinek fáj. Mindig a tudatosan, vagy
tudattalanul megválasztott személyiségem határozza meg, ki és mi
vagyok, és akármilyen személyiséget öltök is magamra, mindig ÉN
maradok."
(HH)