Tavaly 2500 tonna eldobható szatyor ment a hulladékba hazánkban

A tudatformálás időszaka következik a műanyag zacskók elleni küzdelemben. Környezetszennyező hatásuk miatt minden eszközt bevethetővé tenne az Európai Bizottság a tagállamok számára a reklámszatyrok használatának visszaszorítására. Brüsszel javaslata a tagállamokra bízza, hogy milyen módszerekkel korlátozzák a nejlonszatyrok azon a fajtáinak a használatát, amelyek a legnagyobb károkat okozzák a környezetnek.

A magyar lakosság tavaly 2500 tonna műanyag zacskót használt el, vagyis nagyjából fejenként 20 darabot. Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség ügyvezetője az InfoRádiónak elmondta: javult a helyzet, 2011-ben, a termékdíjas szabályozás megváltozása előtt, még 3500-4500 tonna volt a felhasznált mennyiség.

Vámosi Oszkár úgy véli, a jelenlegi uniós átlag, 198 darabhoz képest a fejenként 20 nem rossz eredmény, de a cél, hogy az eldobható szatyrok mennyisége fokozatosan a nullához közelítsen.

Az olaszok teljesen betiltották a műanyag zacskók használatát, de Magyarország ennek a drasztikus megoldásnak nem híve. Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség ügyvezetője azt mondja: mi a szabályozás legfontosabb részét már megtettük a magas termékdíj bevezetésével, most a tudatformáláson van a sor.

Az EU által kihalásra ítélt nylonzacskókat gyakran mindössze egyszer használják, de ehhez képest száz évig is eltarthat, amíg lebomlanak - emlékeztet a BruxInfo.

Becslések szerint 2010-ben közel 100 millió műanyag szatyrot dobtak a piacra Európában. Az Unió állampolgárai átlagosan 198 ilyen zacskót használnak el évente. A tagállamok között azonban rendkívül nagy a szóródás. Az élenjárók, a dánok és a finnek például mindössze 4 habkönnyű nejlonzacskót használnak évente, miközben a lengyelek, a szlovákok és a portugálok 466 darabot.

Teljes tiltás helyett az egyszer használatos műanyag zacskók használatának csökkentésére tett javaslatot a tagállamoknak az Európai Bizottság. A javaslat célja a környezetet különösen szennyező műanyag szatyrok kivezetése a rendszerből - összegezte a fejleményeket a BruxInfo.

A Bizottság, észrevehetően figyelembe véve a tagállamok túlzottan bürokratikus és költséges megoldásokkal szembeni ellenállását, visszalépett attól a tervétől, hogy egyszer és mindenkorra kitiltsa az EU-ból a főleg a bevásárláshoz használt műanyag zacskókat. Brüsszel javaslata ehelyett a tagállamokra bízza, hogy milyen módszerekkel korlátozzák a nylon szatyrok azon a fajtáinak a használatát, amelyek a legnagyobb károkat okozzák a környezetnek.

A javaslat értelmében a tagországok több megoldás közül is választhatnak, adókkal, nemzeti szinten meghatározott csökkentési célszámok elfogadásával vagy piaci korlátozásokkal is élhetnek annak érdekében, hogy érdemben csökkentsék a többnyire csak egyszer használatos, legvékonyabb (0,05 milliméter vastagságú) műanyag zacskókat, amelyek általában a szemétkosárban, az utcákon vagy éppen az élővizekben végzik, nagy károkat okozva a flórának és a faunának.

"Egy nagyon komoly és látható környezetvédelmi probléma orvoslására cselekszünk most. Minden évben több mint 8 millió műanyag zacskó végzi a szemétben Európában, óriási környezetvédelmi károkat okozva. Egyes tagállamok már figyelemreméltó eredményeket értek el a műanyag zacskók használatának a csökkentésében. Ha követőkre találnak, 80 százalékkal csökkenthetjük az EU-ban az összfogyasztást" - szögezte le Janez Potocnik, az EU környezetvédelmi biztosa.

(Seres Gerda, inforadio.hu )

Egy gyógyszergyári vezérigazgatónak elege lett és elmondta az igazat a gyógyszergyárakról

...azaz mindenki aki (még) él, támadjon. Nem vitatéma, hogy ölnek-e az egészségügyben hanem el kell hajtani az összes görényt... amelyik (orvos, egészségügyi dolgozó) nem az az pedig nissa ki a száját! Ha pedig nem meri? Akkor az.



John Virapen, aki 35 évig gyógyszeripari bennfentes volt, úgy döntött, hogy a nyilvánosság elé lép és leleplező vallomásával próbálja megállítani a lavinát, amit egykori gyógyszergyári vezérigazgatóként elindított. Ő volt ugyanis az egyik legnagyobb gyógyszeripari óriás, az Eli Lilly svédországi vezérigazgatója, aki végigjárta a ranglétrát egészen az üzletkötőtől a vezérigazgatóig és teljesen átlátta a rendszert.



Idős korára azonban, amikor megállapodott és ő is apa lett, rádöbbent, hogy a gépezet, aminek építésében része volt, ami a betegségek futószalagjára teszi az egészségeseket, annak a saját fia is bármikor áldozatául eshet. Lelkiismerete által hajtva könyvet írt, pereskedett, felvállalta korábbi ocsmány tetteit és úgy döntött, hogy elmondja a világnak, minek volt tanúja és részese, mialatt a világ egyik legnagyobb cégének, az Eli Lilly-nek dolgozott.

Az Eli Lilly-ről annyit, hogy a Fortune 500 listája szerint (egy lista, ami bevétel alapján sorrendbe rakja Amerika 500 legnagyobb cégét) a 130. legnagyobb vállalat. Mellékesen megjegyezném, hogy 12 másik gyógyszergyár is benne van még a top 500-ban, van aki az előkelő 35. helyen. Az Eli Lilly 20 éve Magyarországon is jelen van.

A volt gyógyszergyári vezérigazgatót lelkiismerete nem hagyta nyugodni és kiterítette a kártyákat az asztalra

John Virapen Mellékhatás: Halál című könyvében leírja az egész folyamatot, hogyan veszik rá a gyógyszergyárak az orvosokat, hogy az ő termékeiket írják fel, hogyan vesztegetik meg drága utazásokkal és ajándékokkal a véleményvezéreket, elismert kutatókat és orvosokat, hogy pozitívan nyilatkozzanak gyógyszerekről, amik súlyos mellékhatásokkal járnak és valójában inkább be kellene tiltani őket. Arról ír, hogyan manipulálják a gyógyszerek forgalomba hozása előtti teszteket, hogy pozitív eredmények jöjjenek ki, annak ellenére, hogy a tesztelések alatt gyakran halálos áldozatok is voltak. Hogyan hamisítják és manipulálják a jelentéseket és a statisztikákat, hogy a mellékhatásokat és a haláleseteket eltusolják. Hogyan pénzelnek a gyógyszergyárak kutató orvosokat, egész intézményeket, hogy a saját oldalukra állítsák őket. Sőt a gyógyszeripar, ha fogy a piac, azaz fogy a beteg emberek száma, masszív marketing kampányokkal új betegségeket ültet el a köztudatba, hogy ezzel növelje a gyógyszerek forgalmát és már nem riadnak el attól sem, hogy a gyerekeket tekintsék értékesítési célpiacnak. Arról is beszámol, ha netán perbe keverednének a gyógyszerek okozta halálesetek miatt, egy armadányi ügyvédet küldenek rá az ügyre, akik szétszedik az esetet. Aztán peren kívüli egyezségeket kötnek az áldozatok családtagjaival, hogy néhány millió dollárért cserébe örökre hallgassanak, s így szépen eltusolják az ügyet a nyilvánosság elől.

„Munkakörömhöz tartozott, hogy e veszélyes és széles körben használt gyógyszerek marketingkampányát kidolgozzam és lebonyolítsam. A marketing az orvosoknak szánt drága ajándékoktól a véleményvezérek utaztatásán, a tudományos folyóiratokba szánt fizetett cikkek megjelenésén, valamint tudományos konferenciák előkészítésén és megtartásán át a különösen fontos személyek borbélyház-látogatásáig mindenre kiterjedt.”

Írja Jonh Virapen a “Mellékhatás: Halál” című könyvében, ahonnan a többi idézet is származik.

„A hatóságok nem képesek megvédeni az embert, így a kisfiamat sem a gyógyszeripai bűnözéstől. A hatóságok megvesztegethetők, miként a szakértők és az orvosok is.”

„Minden okunk megvan az aggodalomra. Ezt azonban ne tartsuk magunkban, hanem igyekezzünk tenni ellene. Ezt melegen ajánlom olvasóimnak. A gyógyszeriparban mindenki szerepet játszik. Azokat, akiknek hozzám hasonló módon elege van a főnökeiből és azok hazugságaiból, kínozza a lelkiismeret.”

„E könyv elolvasása után valószínűleg sokan nem fognak szeretni engem. Elítélnek és elátkoznak majd. Azonban nem ítélhetnek el annyira, amennyire én elítélem magam. Szerencsére azonban tájékozottabbak lesznek, amikor orvoshoz kell fordulniuk, figyelni fognak arra, hogy milyen gyógyszereket írnak fel nekik, tisztában lesznek a tudományos újdonságokkal, a kutatási eredményekkel, az orvosi folyóiratok álláspontjaival, valamint a kormányzati ajánlásokkal, és másképp fogják megítélni a gyógyszer-engedélyezési eljárásokat.”

gyógyszer reklámGondolom mindenkinek feltűnt már, hogy irreálisan sok gyógyszerreklám van a tévében. De elgondolkodtál-e már azon, hogy milyen etikátlan dolog egyáltalán, hogy a gyógyszerek reklámozhatóak? Onnantól kezdve, hogy reklám és marketing tevékenység történik a gyógyászat területén, már nem orvoslásról beszélünk többé, hanem üzletről, azaz egy iparágról. De ki ennek az iparágnak a célpiaca? Kinek lehet gyógyszert eladni? A válasz egyértelmű: a BETEG embereknek. De kérdem én, ha a gyógyászat egy iparág, és a célközönség a beteg, akkor hogyan állhat ez összhangban a gyógyászat valós céljával, azaz, hogy az emberek egészségesek legyenek? Mert ha ez egy üzlet, akkor logikus, hogy több vásárló kell, azaz több beteg, a több profit érdekében. Ha több beteg kell, akkor a gyógyszeriparnak már nem az az érdeke, hogy gyógyítson, hanem az, hogy betegeket, betegségtudatot gyártson, hiszen így tud növekedni. Nemde?

A gyógyszerek reklámozását be kellene tiltani. Ez etikátlan. De sajnos itt nem csak arról van szó, hogy gyógyszereket reklámoznak, hanem ál-betegségtudatot hoznak létre. Hiszen mindenki tudja, aki valamennyire is jártas a marketingben: ha növekedni akarsz, akkor növelned kell az igényt a portékádra.

„A marketing már el is kezdődött, hiszen egy leendő sikergyógyszerről volt szó. Úgy kezdődött el, hogy még nem is volt biztos a gyógyszer forgalomba kerülése. Ha azonban a neve már bekerül a köztudatba, a hatóságnak elég nehéz nemet mondania. Miért tiltanák meg egy gyógyszer forgalmazását, amikor minden beteg úgy gondolja, hogy nagyon hasznos lenne?”

Írja könyvében John Virapen a Prozac® nevű antidepresszáns engedélyezési folyamatának procedúrájáról. A Prozac® sok öngyilkossági eset okozója volt és máig is az.

„Szeretném újfent hangsúlyozni, hogy általánosságban nem az orvostudomány ellen vagyok. …Azt sem mondom, hogy a gyógyszeripari cégek a hibásak, ha egy emberek ezreit sikeresen gyógyító gyógyszernek mellékhatásai vannak. Felelőtlenség azonban olyan gyógyszert forgalmazni, amely nem gyógyít, csak a tüneteket enyhíti, ám a betegek felénél súlyos mellékhatásokat okoz. Ha viszont a betegtájékoztatóban nem szerepel a mellékhatásokra utaló figyelmeztetés, akkor bűncselekményről van szó.”

„A politikusok megkérdezhetnék maguktól, hogy miért nem érdekli őket jobban a tisztességes gyógyszeripari piac. Fel kellene figyelniük arra, hogy milyen sok pénz áramlik az egészségügyi rendszerbe olyan csatornákon át, amelyekből a betegeknek semmi hasznuk sem származik. Ha az egészségügyi rendszert a korrupció megszüntetésével egyszerűen meg lehetne javítani, akkor miért nem tesz ezért senki semmit? Ez a politikusok dolga lenne.”

„Minthogy én is részvevője voltam ennek a rendszernek, elhatároztam, hogy cselekedni fogok. Ez a könyv az első lépés. Egyedül azonban lehetetlen szembeszállni a gyógyszeriparral. Csak összefogva lehet valamin változtatni. Kérdéseket — köztük akár kínosakat — kell feltenni az orvosi rendelőkben, a gyógyszertárakban, az újságokban, szakítani kell azzal a hiedelemmel, hogy az orvosok félistenek, akik feltétel nélkül megérdemlik a bizalmat, és nem kell bedőlni az újonnan »felfedezett« betegségeknek, amelyeket a gyógyszeripar be akar beszélni az embereknek.”

Nem kell messzire mennünk, hazánkban is virágzik a gyógyszeripar, a tévéből dől a fájdalomcsillapítók és egyéb tüneteket kezelő gyógyszerek reklámja. A nyugdíjasoknak marékszámra írják fel a különböző gyógyszereket, nem ritkán 10-20 fajta különböző tablettát egyidejűleg. Az egyik gyógyszer mellékhatásának tüneteit ugyanis gyakran egy másik gyógyszer felírásával kezelik.

Osszátok meg ezt az információt másokkal, hogy minél több emberhez eljusson. Nyissuk fel az emberek szemét és ezzel is mérjünk csapást a gyógyszeripar pénzéhes gépezetére! http://webhir.com/3012_gyogyszer.html

Szenzációs könyvének, "Az egészségügyi maffiá"-nak magyarországi megjelenése után egy évvel Budapesten járt Ghislaine Lanctôt orvosnő - azaz, helyesebben, exorvosnő. Doktori címétől ugyanis a könyv megjelenése után megfosztották, s a bíróság örök életére eltiltotta a praktizálástól. De Ghislaine (ejtsd: gilén) - szereti, ha lánynevén szólítják - ma már több jót tesz az emberiséggel, mint annak idején orvosként. Előadásain, szemináriumain s két könyvén keresztül emberek százezreinek üzeni: igenis van kiút! Arra tanítja hallgatóit, hogyan indulhatnak el a határtalan egészség, a szuverén emberi élet megteremtése felé vezető úton. Ghislaine-nel Budapesten beszélgettünk.
Új Világtudat

Teljes könyv: http://issuu.com/webshare/docs/ghislaine_lanctot_-_az_eg__szs__g__/1?e=6280691/3807907

Szenny, mocsok, döbbenet! – Melósok felháborodása az “Édes élettel” és egyéb piszkos celebségekkel kapcsolatban

…”Azt gondolom jogos a felháborodás azon emberek részéről, akik napról-napra élnek, valódi munkát végezve, és értetlenül állnak esténként kezükben a távkapcsolóval – magyarázkodva gyerekeiknek, hogy: igazából nem ez a valóság, és a szülők tényleg nem lúzerek, hogy reggel korán kelnek, este későn fekszenek egész nap robotolva éhbérért… Csak – hát az van, hogy Magyarország ilyen érdekes – nem elég, hogy meglop, megcsal, meghazudtol, de még meg is szopat, miközben megaláz és kigúnyol…”

Szenny, mocsok, döbbenet – Édes élet és Éjjel-nappal Budapest…

A média szerint a szurkolóktól rettegni kell, ő miattuk maradnak el a családok a magyar mérkőzésekről. Orbán szerint a stadionban hallható ordenáré rigmusok elrettentik a kisgyerekeket a tv képernyője elől. Az nem számít, hogy a kereskedelmi csatornákon milyen műsorok vannak. Olvasónk levelét közöljük:

“Reális, hogy az egykor a „nagytestvér” által megfigyelt lány, aki időközben többször “idegösszeomlott”, többekkel összefeküdt, majd tagadott… – most egy taljánféle fiúnak szül gyereket a kamerák előtt?

Reális, hogy a valamikori nagyszerűnek mondott tévés, – Edina egy kubai macsóval parádézik nekünk esténként drámai hangvételben?

Reális, hogy a szétkokszolt, nagyképű, a saját várandós feleségét semmibe vevő, bélszínt sütögető, milliókkal dobálózó bunkó Krisztiánt lessük?

És reális-e vajon, hogy a bíróság által is többször bűnösnek kimondott, adócsaló félnótás cigányt beöltöztetik gladiátornak, miközben a pajzs és a gladiátor szavakat konkrétan nem is ismeri? – mint ahogy az az adásból ki is derült…

Reális, hogy ezt a mocskot látják az emberek a tévében, vagy ha nem, akkor át lehet kapcsolni az éjjel-nappal Budapest-féle valamire, ami akár még realisztikusabb is lehetne az előzőnél, ha nem tudnánk, hogy konkrétan a fiatalokat eljátszók az előző sorozatéhoz hasonló szereplőket vonultat fel. Kurvák, stricik, maffiózók és szellemi fogyatékosok szerepelnek mindkét sorozatban.

Nem akarom ám megmondani, hogy mit kell szeretni vagy nézni, de azért a rohadt életbe! – Nem lehetne, hogy egy kibaszott „reality” sorozat tényleg valóságos emberekről szóljon, és ne arról, ahogy a “nagyarcú” bunkó szórja a pénzt, miközben a „félhülye” meg megint kirakatba bassza az egész családját milliókért?

Azt gondolom jogos a felháborodás azon emberek részéről, akik napról-napra élnek, valódi munkát végezve, és értetlenül állnak esténként kezükben a távkapcsolóval – magyarázkodva gyerekeiknek, hogy: igazából nem ez a valóság, és a szülők tényleg nem lúzerek, hogy reggel korán kelnek, este későn fekszenek egész nap robotolva éhbérért… Csak – hát az van, hogy Magyarország ilyen érdekes – nem elég, hogy meglop, megcsal, meghazudtol, de még meg is szopat, miközben megaláz és kigúnyol…

Ennyit szerettem volna erről írni!

Ja, és ősz végétől ismét irodalmi esteket tartok az ország lehető legtöbb pontján – ingyenesen… Lehet választani – én így harcolok!

Szebb napokat!

B.M.

Ultrasliberi.hu - Szabad Riport

SzRTI utóirat: Az “Édes élet” refrénje így szól: “Nekünk jár az édes élet!…”

Nos megmondjuk mi jár a piszkos bűnöző celebeknek: A börtön. Jobb esetben földmunka a tiszai gátakon. – Ott megtanulják majd, hogy milyen az Élet, – de “édes” nélkül.

Százmilliárdokkal csökkentek a szociális kiadások

A 2014. évi költségvetés tervezetéből az olvasható ki, hogy több mint 200 milliárd forinttal kevesebbet költ az állam szociális kiadásokra, mint négy évvel ezelőtt. A Policy Agenda számításai szerint a kormány a 2014. évi költségvetésben szociális kiadásokra 2.000 milliárd forintot akar elkölteni. Várhatóan ekkora is marad ez az összeg, mivel ezen a területen egyetlen módosítót sem adtak be a kormánypárti képviselők. Azaz nem volt olyan kezdeményezés a Fidesz-KDNP frakció részéről, amely a szociális juttatásokat növelni szeretné.

2010-ben még 2.260 ezer milliárd forintot költött az állam szociális kiadásokra , ez pedig 260 milliárd forinttal több, mint a jelenlegi. Még ennél is nagyobb a csökkenés, ha a 2014-ben várható költségvetés kiadásaihoz viszonyítjuk a számokat. A 16,9 ezer milliárd forintos költségvetési kiadásnak 11,8 százaléka megy el szociális kiadásokra, míg 2010-ben ez az arány még 16,1 százalék volt.
Az intézet a költségvetésből finanszírozott szociális kiadások közé sorolta mindazokat, amelyeket az intézményrendszerre, a pénzbeli juttatásokra, az önkormányzatoknak átadott forrásokra fordít az állam. Ugyanakkor nem számították ide a mintegy 3000 milliárd forintos öregségi nyugdíjkiadások tételét – ezeket a jóléti, társadalombiztosítási tételek közé sorolták – hiszen az nem speciális élethelyzethez (pl. munkaképesség megváltozásához), vagy szegénységhez kötött, hanem a munkában töltött idő után törvényesen járó juttatás.
Családtámogatások mindenkinek
A szociális juttatások között a legellentmondásosabbak a családi támogatások. Az állam ebben az esetben a gyermekvállalást támogatja azzal, hogy jövedelemi, vagyoni helyzettől függetlenül lényegében egységesen járul hozzá a gyermeknevelés költségeihez.

Jövő évben emiatt 582 milliárd forintot költ el a kormányzat, amely lényegében megegyezik a 2010. évi szinttel (586 milliárd forint). Ezt a juttatást minden gyereket nevelő család megkapja akkor is, ha jövedelmük alapján az egykulcsos adórendszer abszolút nyertesei, és azok is ugyanannyit kapnak, akik munkájukat elveszítették.
Megváltozott munkaképességűeken spórol a kormány
A családoknak jutatott kiadásokon kívül még további három csoportba tartozhatnak a szociális juttatások. A legjelentősebb összeget a szegénységhez kapcsolódó támogatások teszik ki (611 milliárd forint). Ide soroljuk a szociális segélyek különböző típusára, a gyermekétkeztetésre, önkormányzatok által szervezett időseknek szóló programjaira nyújtott állami támogatást. Ezen kívül a közmunkaprogram is ebbe a kategóriába tartozik, mivel tartós munkaerőpiaci hatása minimális, és elvileg azok számára hozták létre, ahol a család jövedelemszintje nagyon alacsony.
A szegénységhez kapcsolódó kiadásokra 150 milliárd forinttal többet költ jövőre az állam, mint 2010-ben, de ez a közmunkára fordított 183 milliárd forintnak köszönhető. Ugyanakkor, ahogy korábban több elemzésben is megfogalmazta a Policy Agenda, ezek a közmunkaprogramok szervezési költségeit tekintve nagyon drágák, és az egykulcsos adórendszer miatt jelentős az adó és járulékvonzata is.

A munkaerőpiaci helyzetekre reagáló szociális juttatásokra várhatóan 266 milliárd forintot tervez a kabinet, ami 344 milliárd forinttal kevesebb, mint négy évvel ezelőtt. Ide sorolják a nyugdíjkorhatár előtti ellátásokat, szolgálati járandóságokat, bányászoknak járó juttatásokat, álláskeresési támogatást. A radikális csökkenés oka, hogy megszüntette a korhatár előtti nyugdíjazást a kabinet.

A betegséghez, megváltozott munkaképességhez kötődő ellátásokon is spórol a kabinet. Jövőre a rokkantsági ellátásokra, mozgáskorlátozottak támogatására, ápolási díjra, megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására, fogyatékosok támogatására, közgyógyellátásra és táppénzre 537 milliárd forintot költ az állam. Ez 44 milliárd forinttal kevesebb, mint 2010-ben volt.
A kormány az elmúlt négy évben alapvetően átrendezte a szociális kiadások nagyságát és belső szerkezetét. A felhasznált összegek és az intézkedések logikája alapján a betegséggel és ebből adódóan gyakran megváltozott munkaképességgel együtt élni kénytelen embereket az esetben támogatják csak, ha jövedelmi helyzetük miatt rászorultak. Ebben a helyzetben is azonban csak a közmunkát biztosítják számukra. A másik radikális változás a korhatár előtti nyugdíjazás megszüntetése volt, amelynek pénzügyi hatása igazán csak most jelentkezik.
(HVG)

Bal-Rad komm : A csökkentés egyetlen és valódi oka, a magyar értékteremtő gazdaság teljes hiánya! Ennek “köszönhetően” egyre csökken a befizetés, viszont az állami kiadások-zömmel a bűn kategóriájába tartozó beruházások-a “demokrácia intézményeinek az eltartása (a politikai maffiák és a “demokratikus” parlament) évről-évre egyre több pénzt emésztenek fel!
A költségvetés “egyensúlyának” érdekében mindegyik politikai maffia-amely eddig az országot uralta-először a kultúra, majd az oktatás, végül pedig a szociális és egészségügyi szféra költségvetését kurtitja!
Ám amikor a megszoritások elérik az egészségügyi és a szociális szférát-az már a vég kezdete!
Az folyamatos kiadásnyirbálást jelent, mignem a “beteljesülés” fázisában sor kerül az öregségi nyugdijak farigcsálására is!
Igazán nem nehéz végigkövetni a történések lejtmenetét a rendszerváltástól napjainkig!
Egy felelőtlen, hazaáruló, országelsikkasztó politika végkövetkezményei bontakoznak ki a szemeink láttára, és ennek hatásai már ostorcsapásokként hasitanak a bőrünkbe!

A “végjáték a Duna-mentén” megkezdődött! Lehet még egy kis ideig mindenféle Magyarország jobban teljesit harsogással “altatni” a zembereket-de annál keservesebb lesz a végkifejlet!
Ami pedig már itt liheg a nyakunkon!

A kormány a mi pénzünkből jótékonykodik

A kormány hozzájárult több település hitelfelvételéhez, amelyre adósságmegújítás, illetve fejlesztés miatt van szükségük az önkormányzatoknak. Mindenki jól jár. A kormány eljátssza a jóságos kormány szerepét, a polgármesterek a választások előtt verhetik a mellüket. A bankok pedig visszakapják a pénzüket, sőt még újabb hiteleket is eladhatnak. Ki jár rosszul? Mi, az emberek. A hiteleket mi fizetjük, de abból legfeljebb díszes főterek születnek és nem munkahelyek, szociális bérlakások.

Gazdag István: USA: capo di tutti capi

Pár hete még az egész pénzügyi világ lélegzetvisszafojtva figyelte, hogy vajon az amerikai kormány hajlandó lesz-e törleszteni a hitelezőinek, vagy szégyenszemre bejelenti a fizetésképtelenségét. Végül az utóbbi opciót sikerült elhárítani, legalábbis átmenetileg, mert a kongresszus áldását adta a hitelfelvétel folytatására, tovább növelve így a fedezetlen hiányt, amely sohasem lesz rendezve, amint azt már mindenki sejti.

Mivel a világ összes országa tartozik a bankoknak, ez az általános helyzet úgymond normális és elkerülhetetlen a kapitalista gazdaságban. Két fogalom tisztázásával megérthető, hogy miről is van szó valójában, amikor az udvari közgazdászok a közadósságról beszélnek.
A szuverén vagy államadósság egy adott állam, valamint a tőle közvetlenül függő közösségek és szervezetek kölcsön formájában vállalt pénzügyi kötelezettségeinek az összessége.

Megkülönböztetünk belső államadósságot, amelyet a kötvényeket kibocsátó államon belüli gazdasági tényezők (bankok, befektetési alapok, fiduciáriusok) birtokolnak, és külső államadósságot, amely - értelemszerűen - külföldi hitelezők, kormányok vagy bankok felé teremt fizetési kötelezettséget. Annak megállapításához, hogy eladósodás tekintetében egy adott ország milyen helyzetben van, különböző osztályozásokat ajánlanak 1) a belső nemzeti össztermékhez viszonyított (ún. GDP-arányos) adósság mértékének 2) a népességhez mért adósság mértékének 3) a követelések összegéből kivont tartozás, vagyis a nettó adósságállomány mértékének függvényében. Bármi is legyen a számítás és a viszonyítás módszere, ezek a szuverén adósságok alapvetően háromféleképpen keletkeznek.

ad 1. A hitelt felvevő állam kötvényeket bocsát ki, amelyeket az ország állampolgárai nyugdíjalapjaikon, befektetési alapokon, bankokon, takarékpénztárakon stb. keresztül megvásárolnak. Ekkor mondják azt, hogy ez belső adósság, mivel az állami intézmények az ország állampolgárainak tartoznak egy bizonyos - kamatokkal terhelt - összeggel, a termelési többletérték járadékosok közötti redisztribúciójához. Megdöbbentő tény, de gyakran megesik, hogy milliárdos spekulánsok és pénzügyi szervezetek ezeket az államkötvényeket hitelre jegyzik elő anélkül, hogy egy fillért is költenének a megvásárlásukra, majd egy bizonyos idő után fizetési ígéret ellenében továbbadják őket egy másik pénzügyi konglomerátumnak, amely ugyancsak hitelre vásárol be belőlük. Ezek a tranzakciók az ún. származékos vagy derivatív ügyletek kategóriájába tartoznak, amelyekről tudni kell, hogy jellegüknél fogva többnyire köszönő viszonyban sincsenek a reálgazdasági folyamatokkal. Valójában egy spekulációs célú pénzügyi hazárdjáték részét képezik, amelyet a Wall Street-i börzecápák találtak ki egymás szórakoztatására és a világ tönkretételére. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a 2008-as válságot is jórészt a derivatívákkal való felelőtlen zsonglőrködésük robbantotta ki. Ily módon ugyanis ezek a bennfentes spekulánsok csereérték nélküli, inflációs pénzt kreálnak ex nihilo, amely kiköveteli a maga pénzügyi hasznát, noha egyáltalán nem szolgálta az áruk termelését vagy értékesítését.

ad 2. Az államkötvények vásárlói külföldi intézmények is lehetnek, amelyek nemzetközi befektetési ügynökségeken, alapkezelőkön, a központi bankon vagy a hitelező ország valamely másik bankján keresztül bonyolítják vásárlásaikat. Ezt mondják külső adósságnak, és a kamatot az adós/hitelfelvevő állam fizeti, a nemzeti többletértéket a hitelező államokba exportálva. Ily módon Kínának, amely eddig már több mint 3300 milliárd dollárnyi összeget hitelezett az Egyesült Államoknak, elvileg óriási befolyással kellene lennie az elszegényedett amerikaiakra. Azonban egyáltalán nem ez a helyzet. Rövidesen meglátjuk, hogy miért.

ad 3. A hitelt felvevő államok még annál is "simlisebbek", mint hinnénk. Az államkötvényeiket ugyanis a saját központi bankjaik is felvásárolhatják, ahogyan az amerikai Fed teszi már jó ideje. Ekkor adott egy ország, amely olyan pénzt kunyerál, amelyet nem birtokol, és amelyet kölcsön ad önmagának kamatra. Az "államkötvénynek" nevezett hitelpapír-pénzt a hitelt felvevő kormány bocsátja ki a kölcsönt adó kormány (vagyis önmaga) számára egy értéktelen papírpénz ellenében, amelynek azért nincs valós értéke, mert nem áll mögötte értéket létrehozó termelőmunka.

Az állam központi bankja értéktelen papírpénzt/hitelpapírt bocsát ki, amellyel elárasztja a piacot. E szerint a forgatókönyv szerint nyilvánvaló, hogy a hitelt felvevő állam becsapja a kölcsönt adó államot (vagyis önmagát), ahogyan az összes többi hitelezőjét is, a befektetési alapokat és a magánbankokat, valamint a Kínából, Japánból, Koreából, Szaúd-Arábiából, Katarból és máshonnan érkező külföldi hitelezőket, akiknek a nyakán marad az egyre kevesebb kereskedelmi értékkel bíró deflációs pénz, amelytől senki sem tud megszabadulni, mert már mindenki "bevásárolt" belőle, és senki sem óhajtja növelni a veszteségeit. A hitelt felvevő állam azonban nem tehet mást, hacsak nem akar azonnal csődöt jelenteni.

Így értékeli le a nyugdíj-megtakarítást és a forgalomban lévő pénzt a kispolgári szalonforradalmároknak oly kedves gondviselő állam, amely hirtelen csaló-csődállammá vált, mielőtt rendőrállammá válna. A kígyó a saját farkába harap. Később a hitelező állam a dolgozókhoz és a nyugdíjasokhoz fog fordulni, megmagyarázva nekik, hogy a nemzeti valutát le kellett értékelni, és hogy többé már nem tudja fizetni a nyugdíjakat. Mindez elkerülhetetlenül vezet a pénzügyi összeomláshoz és tőzsdekrachhoz, a jelzáloggal terhelt ingatlantulajdonosok utcára kerüléséhez, mint momentán Madridban, ahol naponta százával vesztik el otthonaikat az emberek. Spanyolországban jelenleg 6 millió munkanélkülit tartanak számon, miközben a bankok rekordprofitot zsebelnek be: az év első felében hivatalosan 67 százalékkal nőtt a nyereségük a tavalyihoz képest. Itt azonban megint tisztázni kell valamit.

Nyugaton a szélsőbalosok, a történelmi szociáldemokraták és az antiglobalisták hagyják magukat elvakítani a bankok mesés nyeresége által, és a "tőke ellensége" pózában tetszelegve megbotránkozást mímelnek, arra sarkallva a rendőrállamot, a plutokraták államát, hogy lépjen fel túlzottan mohónak tartott gazdái ellen, amire persze az állam nyilvánvalóan nem lesz hajlandó, de fölösleges is lenne, hiszen ez a profitnövekedés valójában mesébe illik - mégpedig a szó szoros értelmében. Az a pénz ugyanis, amelyet a bankok ily módon elkönyvelnek, nem létező, immateriális pénz, amely nem képvisel semmiféle reális kereskedelmi értéket. Heterodox közgazdászok bonmot-ja szerint "nem a gazdaság irreális, hanem a pénzük virtuális". Ebből a "Monopoly-pénzből" bespájzolhatnak kedvükre, az értékük csak annyi, mint amennyit a papír ér, amelyre nyomtatták. Abban a pillanatban, amikor az adósok már nem képesek tovább fizetni a jelzáloghiteleiket, és kirakják őket az otthonaikból, vajon a bankok hol találnak majd olyan javakat, amelyek alátámasztanák ezeket a nyereségüket garantáló hitelpapírokat?

Egy másik tényezőt is tekintetbe kell venni az államadósság és a dolgozók adóterhe egyenletében. Létezik bruttó és nettó államadósság: az előbbi az az összeg, amelyet az állam kölcsönvett bel- és külföldön; az utóbbi pedig az, amellyel az általa más országoknak (papírpénz, váltó, kötvény formájában) folyósított hitelek levonása után tartozik, amelyek egyébként ugyancsak értéktelenek, mert a világgazdaságban valamennyi pénznem kölcsönös függésben van egymással. Így például Szaúd-Arábia szuverén adós, de ugyanakkor hitelező is, mert kölcsönadott pénzt más országoknak, mindenekelőtt az USA-nak. Az egyik összeget tehát ki kell vonni a másikból, hogy megismerjük Szaúd-Arábia nettó adósságát, és ugyanez az eljárás mindegyik ország vonatkozásában, nem feledve azonban, hogy ezeknek a külföldre kihelyezett hiteleknek távolról sincs meg minden esetben a fedezetük, tehát jórészt behajthatatlanok. Ezt a hitelezők a saját kárukon fogják megtanulni, csupán idő kérdése az egész.

Nem szabad összetéveszteni egy adott ország közadósságát és nemzetközi árucseremérlegét. Így például arab olajsejkek, francia bankok, kanadai pénzemberek birtokolhatják amerikai vagy más országbeli vállalkozások kötvényeit, és fordítva: amerikai tőkés csoportok is birtokolhatják külföldi cégek részvényeit. Ezeket a vagyoni jellegű követeléseket egyáltalán nem tartják számon az adott szuverén államok bruttó és nettó adósságállományában. De mivel ezeket a magánadósságokat és magánhiteleket dollárban, euróban vagy font sterlingben számolják el, a valós értékük nagy mértékben függ annak az államnak a gazdasági állapotától (fizetési mérlegétől és nemzeti valutájának értékétől), amelyben kibocsátották és kialkudták őket. Elvileg ezeket a tényezőket értékelik a nemzetközi hitelminősítő ügynökségek a hitelképességi besorolással, amelyet minden egyes ország vonatkozásában megállapítanak.

Eljutottunk tehát ahhoz a szituációhoz, amikor a koldus hitelező pénzt kölcsönöz önmagának, a mezítlábasnak, miközben nyilvánvalóan nem rendelkezik azzal a csereértékkel (árutermelésben és szolgáltatásban), amely akár a kölcsönt, akár a pénzkibocsátást fedezné. Ennek következtében lerontja a pénze értékét, ahogyan a hitelekét is, amelyekkel hitelezőinek tartozik. Normál esetben ezt az államot választás elé állítanák a hitelezői: fizessen vagy jelentsen csődöt, de legalábbis szankcionálnák a hitelminősítő ügynökségek, amelyeknek ugyebár ez lenne a feladatuk.

Ehelyett azonban mindenki tehetetlenül asszisztál a kínaiak panaszaihoz, akik azt látják, hogy minden egyes amerikai kötvénykibocsátással együtt folyamatosan csökken a általuk folyósított kölcsönök értéke. Németország megpróbálja visszaszerezni az amerikai jegybankra bízott aranykészletét, mielőtt az USA csődöt jelentene, de a Fed nem hajlandó teljesíteni a németek kérését. Egyébként képtelen is lenne rá, mivel már nincs a birtokában: a Fort Knox trezorjai valószínűleg konganak az ürességtől.

Teljesen evidens, hogy ez a furfang valójában egy átlátszó csalás. Képzeljük el, hogy közülünk bárki annyi pénzt nyomtathatna, amennyit csak akar. A fárasztó munka helyett jöhetne a dolce vita! Most azt képzeljük el, hogy a Wall Street-i Mister Pénznyomó hitelezői felkapják a vizet, amikor a tudomásukra jut, hogy ez a pénz illegitim, mert egy semmirekellő imposztor garázsában nyomják. Mindegyik hitelező a bandita ajtaján dörömböl, a jussát követelve, jól tudván, hogy az adós-csaló-pénznyomó a banditák királya, a capo di tutti capi, és hogy a Szíria utcai üzlete már csődbe jutott, ahogyan korábban a Líbia utcai, a Szerbia sugárúti és a Venezuela körúti is, most pedig az Argentína téri butik és az Irán utcai bank is veszélybe került...

Ugyanez a helyzet az amerikai parazita állammal: az USA külső államadóssága 16.770 milliárd dollár, havi 85 milliárd dollárnyi illegitim pénznyomtatással súlyosbítva. A csődbe jutott Fed pénzt kölcsönöz hitelezőjének, az amerikai kormánynak, amely fizetésképtelen tulajdonos. Ez a haramia állam azonban az egyetlen a világon, amely 3500 többfejű robbanótöltettel felszerelt atomrakétát, 11 repülőgép-anyahajót és 700 külföldi katonai támaszpontot birtokol, miközben évente 600 milliárd dollárt költ "védelmi" kiadásokra, egyedül annyit, mint "a világ maradéka" együttvéve.

Azonosítottuk tehát a nemzetközi szcéna főgengszterét, a capo di tutti capit, akinek sok ország eltűri a csínytevéseit, és támogatja az agresszióit, azt remélve, hogy jól fognak kijönni a "buliból", ha egy nap ők is csődöt jelentenek, és megtagadják szuverén adósságuk törlesztését. Ez a nap egy globális láncreakciót fog elindítani, egy világgazdasági válságlavinát, amelyhez képest az 1929-es "Nagy Pangás" és a 2008-as ingatlanpánik csak szerény ízelítőnek fog tűnni az átlagos halandókra váró megpróbáltatások tekintetében. Kasszandra jóslata sem lehetett ennél biztosabb.

MD 2013. XI. 13.

MEXIKÓBAN KEMÉNY A HELYZET

MEXIKÓBAN KEMÉNY A HELYZET

A hazai hírekben Mexikó csak akkor szerepel, ha néhány drogbárót és maffiavezért elfogtak. A társadalmi okokról és háttérről soha nem szólnak és arról sem, hogy az USA-val határos országnak miért olyan az élete amilyen. Az alábbi részlet egy Napi Jelentés című argentin oldalról származik. Nem fordítjuk a cikket, csak a lényeget közöljük, mert sok olyan rész van benne ami nem érdekes. Most titkos állami iratokat tett közzé egy helyi lap. Mexikónak az egyik legvéresebb tartományáról van szó.

MAGYARORSZÁGI PÁRHUZAM

A témát azért közöljök mert néhány ponton hazai mocsokos viszonyainkra ismerhetünk rá. A cikk szerint az egyik maffifészek városban 2007-ben találkozót tartottak a maffivezérek. Ez a völgy egy sivatagi közponban található Mexikóban. A hely sok bűncselekményről ismert, ahol a gyilkosságok és gengszterek egymással leszámoltak. Ott történt hat évvel ezelőtt, ezen a találkozón ami olyan volt mint egy filmjelenet, ahol a mexikói bandák egymással leszámoltak. A szervezett bűnözés főnökeit 14 polgármester képviselte, akik ezen a helyen gyűltek össze. „Családnak” nevezi magát ez a legnagyobb bűnszervezet Mexikóban, akik ott üléseztek 2008-2011 között. Ezek pénzelték a választási kampányokat. A helyi lap cikke most feltárt dokumentumokkal közzétette, hogy ezek a gyűlésezők a legkegyetlenebb gengszterek és tisztviselők voltak, akik közül többen most is közhivatalt viselnek. A fotón holttestek lógnak, egy kapu bejáratánál, az egyik az önkormányzatnál, a leszámolások után.

MAGYARORSZÁGON HÁNY MAFFIACSALÁD LEHET?

Van egy másik bűnszervezet is a (The Knights Templar) Templomos Lovagok (ezek a mai világban valójában SZABADKŐMŰVESEK az angol lexikon szerint is. A szerk.), akik ellen háborút folytat a rendőrség, miután egy sor letartóztatást csináltak. Ez a háború Mexikóban a biztonsági erők és a szervezett bűnözés között folyik, ahol a politikusok a fő bűntársai a szervezett bűnözőknek. Eközben a lakosság bezárkózik a saját otthonába, félnek és rettegnek. Kép: az argentin oldalról és a két sukorói bűnöző, akik az amerikai zsidófőnöknél, Laudernél följelentették Magyarországot

UGYE MILYEN ISMERŐS A HELYZET?

Kép: 14 bűnöző polgármester közül 10-nek a képét közölte az argentín oldal, de csak 9-et fogtak még el belőlük


http://amagyaroldal.hu/hirek/content/ez%C3%A9rt-hallgatj%C3%A1k-el-n%C3%A1lunk-mexik%C3%B3i-h%C3%ADreket