2011. november 13., vasárnap

A "hatodik változat" az "összeomlásra"...

A napokban jelentek meg a neten, Bogár László "Változatok az összeomlásra" írásai. A lényeget kiemelném és egy hatodik variánst is felvetnék, mert ez lenne a megoldás! Ha valaki arra gondolna, hogy most a spanyolviasz feltalálása következik, téved, de lássuk mit ír a nagyrabecsült Bogár úr:

"A globális „megamegszorítások” lassan mindenkit elérnek, a nyugati világ és egyben a globális rendszer meghatározó hatalmai is összeomlani látszanak az iszonyú adósságtömeg és a megszorításokat követő társadalmi feszültségek roppant súlya alatt. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a megszorítások nemcsak hogy nem segítenek, éppen ellenkezőleg, rontanak a helyzeten. Könnyű ugyanis belátni, hogy ha mindenhonnan csak erőforrást vonunk el, akkor egy idő után egyre kevesebb lesz a fizetőképes kereslet, ennek nyomán csökken a termelés, növekszik a munkanélküliség, fokozódnak a társadalmi feszültségek, felbomlik a rend, és az egész rövid időn belül visszafordíthatatlan önpusztításba, sőt teljes önmegsemmisítésbe mehet át."

Eddig a jelenlegi helyzet ismertetése, és következhet az öt variáns:

"Az első és evidens forgatókönyv a teljes magyar adósságállomány gyors, kvázi azonnali visszafizetése, a „generális végtörlesztés”. A második ennek az ellenpárja, az adósságnak az adós részéről való teljes megtagadása, azonnali hatályú felmondása. A harmadik ugyanez, de kicsit óvatosabban, tárgyalásos úton, fokozatos adósságelengedést kérve. A negyedik arra a feltételezésre és reményre épülne, hogy a globális hatalmi komplexumnak is érdeke az átfogó és ellenőrzött globális adósságrendezés, tehát várjuk, hogy ő kezdeményezzen. És végül az ötödik forgatókönyv az egész világ spontán összeomlása, ami aztán majd mindent megold.
Az első forgatókönyv azért nem járható Magyarország számára, mert az adósságunk már lényegesen nagyobb, mint a teljes lakossági vagyon, tehát úgy járnánk, mint azok a devizahitelesek, akiknek már elárverezték a lakását, de hajléktalan és munkanélküli páriaként is tovább kell fizetniük a „maradék tőke” törlesztését és kamatait. A második út megléphető ugyan, de iszonyú áldozatokkal járna, és félő, hogy a magyar társadalom döntő többsége erre önmegsemmisítő anarchiával reagálna. A harmadik vagy a negyedik lehetne a legreménykeltőbb, de a világ láthatatlan urai erre egyelőre nem nagyon mutatnak hajlandóságot. Végül az ötödik forgatókönyv valószínűsége napról napra egyre nagyobb, s ráadásul az elmúlt háromszázhatvan év során átlagosan hatvanévenként volt ilyen totális háborúba torkolló összeomlás. (A legutóbbi hatvanhat esztendeje!) Azzal kell tehát szembesülnünk, hogy az előttünk álló „módfelett kalandos” évtized során az itt vázolt öt, logikailag lehetséges forgatókönyv valamilyen kombinációja mindenképpen bekövetkezik. Minden lokális uralmi rend legfőbb felelőssége így most abban áll, hogy erre elkezdi felkészíteni a felelősségére bízott közösséget.
"

És következzék a konklúzió:

Ha kicsit elgondolkodunk ezen a gigantikus »erőforrás-szivattyún«, az anyagmegmaradás elvének elfogadásával azt kell feltételeznünk, hogy – mivel a világ teljes értéktermelése változatlanul gyorsan növekszik – ha van »fekete lyuk«, akkor valahol »fehér lyuknak« is léteznie kellene. Ha a világ döntő többsége vesztes, pedig az erőforrások bővülnek, akkor valahol léteznie kell egy hatalmas »szupernyertesnek« is. Az adósság ugyanis valójában »negatív vagyon«, tehát a kozmológia »szuperszimmetria« elve alapján valahol óriási vagyonoknak kell felhalmozódniuk. Kérdés, hogy a vagyonképződés melléktermékeként szétvert világban ugyan mihez is lehet kezdeni ezekkel a gigantikus vagyonokkal?
Ma nemcsak, hogy nincs válaszunk mindezekre, de valójában magát a kérdést sem lehet, szabad megfogalmazni. Egyszerűen azért nem, mert továbbra is csak a világot igazgató szuperstruktúra hamis metanyelvén lehet megszólalni, és mindig ugyanazokra a sehová sem vezető következtetésekre juthatunk.
Az uralmi struktúrák - az amerikai elnöktől az Európai Bizottság elnökéig, a vezető országok miniszterelnökein keresztül a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójáig - talán jó szándékú, de szánalmas bábfigurák.

Amit látunk, azt úgy határozhatjuk meg: »jelenetek a bábok életéből«. A komolykodva meghozott döntésekről sorra kiderül, hogy már a startnál elbuktak.


Ez már a depresszióra okot adó helyzetismertetés, amiről nyugodtan elmondhatjuk, hogy elég sőtétnek látszik első ránézésre (a másodikra is), de talán a "valóságot" is meg kellene vizsgálni!
A valóság az, hogy bizonyíthatóan álnemzeti politikusok írtak alá, megvesztegetéssel, politikai és gazdasági haszonszerzés céljából szerződéseket, törvény és országellenesen. Lopásaikat, korrupciós cselekményeiket, kenőpénzes privatizációikat, előnytelen, szándékosan veszteséges "üzletkötéseiket"bizonyítani tudjuk! Ezek alapján, börtönben és nem a hatalomban a helyük! Tulajdonképp csak az ország elenyésző százaléka tartja terror alatt az óriási többséget, és kényszeríti rájuk akaratát, illetve "megbízóik" akaratát!
Sztrájkoljatok, és nem történik semmi, és már azt is megtiltják! Még arra sem méltatnak, hogy lesz..janak! Jelentsétek fel őket, és a bíróságok maffiái nem tárgyalják az ügyeiteket! Az ügyészségek nem nyomoznak, mert maguk ellen nem "ildomos"! A rendőr tenné a dolgát, de nem teheti, és egy részük nem is akarja, mert bízik abban, hogy később kerül a "vágóhídra"! Az ilyen ún. "megalkuvók" is sorra kerülnek, mert ebben a "60 éve ismétlődő klasszikus" felállásban, ők is vesztesnek vannak kijelölve. Vesztesnek, és "leírható" veszteségnek!

A "hatodik variáns" Izland példája! Börtönbe kell vetni a hazaárulókat, nemzetpusztítókat! A nemzetellenes bűncselekmények nem évülnek el! Az elcsalt választások, a csalással megválasztottak aláírásai nemzetközi "szerződéseken" érvénytelenítik azokat! Nincs Lisszaboni Szerződés, nincs Amerikai Terrorra Egyesült Államok, és nincs Izrael, csak Palesztina!

Európa minden országának minden lakója népbíróságok elé állíthatja korrupt politikusait! Ha némely "politikus bűnöző" a maguk kreálta törvényekre hivatkozna, még azok alapján is elítélhető, mert a hazaárulás, népírtás, népellenes bűncselekmények magasabb prioritásúak mint bármely súlyos bűncselekmény, és NEM ÉVÜLNEK EL!
A "metanyelvről" elmondható, hogy a hazug média és politikusok, valamit az őket kiszolgáló "folyamatokat magyarázó" emberformájúak hazugság-nyelve, mert megszorításokkal nem állítható helyre egyetlen ország gazdasági stabilitása sem!
A MOL 500 milliárdos pakett visszavásárlásából a mezőgazdasági feldolgozóipar jelentős része életre hívható lett volna, ami 2012-ben már IMF és világbanki hitel törlesztési részlet nagyságú hasznot termelne, de az Orbán-kormány a bankárkaszt hasznára, és Magyarország lakossága ellen hazudik, 228 milliárd veszteséget okozva eddig a visszavétellel.
Néhányszor leírtam már, de a FIDESZ-KDNP fanok "kedvéért" újra leírom: A 2010-es elcsalt választásokon, a szavazásra jogosult állampolgárok egyharmada szavazott. Ennek az egyharmadnak a kétharmada (csalással szerzett voksokkal kiegészítve) hivatkozik "elsöprő győzelemre", mert a buta állampolgár nem fogja fel, hogy a szavazásra jogosultak kétharmada nem akar ezekre a pártokra szavazni. Sokuknak pártokra sincs szüksége, csak számonkérhető, felelősségre vonható, visszahívható képviselőkre, akik a köz érdekeit képviselik, és nem pártokét, idegenekét! Aki ennek ellenkezőjére adta voksát, mert szavazott, jelezze!
Akinek megfelel ez a világ, alapítson pártot, vállalva, hogy önként odaadja a vagyonát a pártjának, vállalja a rabszolgaságot, éhbérért dolgozik, és kazár érdekekért harcol a hazájukat védők ellen külföldön, bár ezt az ilyen, itt is megteszi! A nevük lehetne ESHINÖRP (Elnyomók Senkiházi Hazátlan Identitás Nélküli Önkéntes Rabszolgáit Tömörítő Párt).
500 millió európai emberből 2-3 millió az, aki "jogot formál" embertársai kirablására. Legalább 100 millió a kiszolgálásukból él, és közel 400 milliót ítéltek kisemmizésre, és lassú halálra!
Az emberek igen nagy százalékának rá kellene jönnie arra, hogy ne szavazzon olyan emberekre, akik már számtalanszor becsapták, de másokra is biztosítékokkal, és erős, nem átalakítható "fékekkel", mert egy hazudós diktátor kiirthatja az országot!
Természetesen mindenkinek jogában áll fellépni a hazaárulók ellen, és nem kell figyelembe vennie a politikus-bűnözők illegitim törvényeit, mert jogtalanság nem szülhet jogot, de az önvédelem jogát "áltörvényekkel" amúgysem lehet elvenni!


Az eurózóna hamvaiból emelkedhet előtérbe a Mediterrán Unió

Az eurózóna válsága és várható összeomlása az európai (és a világ) hírcsatornáinak vezető híre a napokban. Sok ember tévesen azt feltételezi, hogy ez az euró végét és a tagállamok korábbi, de legalábbis egy saját valutához való visszatérést jelenti. Sajnos ennek nagyon kicsi a valószínűsége. Sokkal inkább az elittől megszokott „káoszból rend” elv újabb példáját láthatjuk. Az elitnek esze ágában sincs feladni az Európa egyesítésére és központosítására irányuló törekvéseit, sőt, a jelenlegi káosz kitűnő alkalom, hogy a jelenlegi eurózóna hamvaiból egy új „Európai Egyesült Államok” hatalmat hozzanak létre. Az elmúlt hónapok során Európán egyre inkább eluralkodott a pánik és a félelem. Az euró ólomként süllyed, súlyos pénzügyi gondokat hozva a kontinensre és az egész világgazdaságra. Az elit számára egy ilyen kiterjedt válság tökéletes alkalmat kínál egy új rendszer bevezetésére. Megoldásként pedig nem a régi rendszerhez való visszatérést, hanem az eddiginél is sokkal szorosabb integrációt és központosított hatalmat fognak felajánlani.
Az „Európai Egyesült Államok” csak egy kitalált név, de igen jól szemlélteti a körvonalazódó új birodalom lényegét.
Az elit azzal is tisztában van, hogy Európa országai és lakosai csak végső kétségbeesésükben fogadnának el egy ilyen megoldást. A színpad készen áll a mindent elsöprő válság elindítására. A fővonalas média mindent megtesz, hogy előkészítse a hangulatot és tudtára adja az embereknek, hogy a válság elkerülhetetlen, megoldás pedig nincs a láthatáron. A megoldás nem látható, mert ha előre elárulnák, milyen megoldásban gondolkoznak, tervük könnyen kudarcba fulladhatna.
A Telegraph a következőket írja:
„Az eurózóna összeomlása egy pillanat alatt elsöpörné az európai gazdaság felét, a 30-as évek világgazdasági válságához hasonló nyomorba taszítva a kontinenst, figyelmeztetett az Európai Bizottság elnöke.”
[Értjük az üzenetet? Eurózóna, azaz egyesült Európa nélkül a nyomor vár ránk.]
Egyes lapok már pénzügyi armageddonról írnak:
„A válság kezelhetetlenné válása miatt a politikusok tegnap este már az eurózóna feloszlásának előkészületeiről beszéltek.
Miközben az államkincstár és a brit pénzügyi vezetők a válságnak Angliára kifejtett hatásait próbálták mérsékelni, David Cameron arra figyelmeztetett, hogy eljött a közös európai valuta „igazságának pillanata”.
Vince Cable, gazdasági miniszter ennél is messzebb ment és valóságos pénzügyi „Armegaddonról” beszélt, miközben a brüsszeli vezetőség a teljes káosz elszabadulására figyelmeztet.”
Sokaknak nehéz elhinni, de az elit kifejezetten várja az eurózóna teljes összeomlását.
Miért?
Egyszerű. Az összeomlás végre lehetővé tenné számukra a mindig is tervezett új rendszer bevezetését. Egy pénzügyi válság, akármilyen nehézségeket hoz is, csak átmeneti állapot, az általuk megálmodott „új Európa” viszont reményeik szerint kiállja majd az idő próbáját.
Egyre több hír jelenik meg a Nicolas Sarkozy és Angela Merkel által titokban felvetett új, sokak által kétsebességesnek nevezett eurózónáról, amelynek csak az erősebb gazdaságok lehetnének tagjai.
A Telegraph a következőket írta erről a napokban:
„Franciaország terveket sző egy külön eurózóna felállítására, amely saját egyezménnyel, parlamenttel és központtal rendelkezne. Egy ilyen lépés jelentősen gyengítené az Európai Unió erejét.”
A fenti cikk egy másik passzusa megpróbálja felkészíteni az olvasót a végső megoldás elfogadására, ami „megerősítené az eurózóna tagállamok közötti kapcsolatot”:
„A feltételezések szerint Franciaország és Németország célja a kezdeményezéssel az eurózóna tagállamok közötti egység megerősítése, új adókon és jogi intézkedéseken keresztül, hogy megakadályozzák a túlzott mértékű eladósodást és költekezést.”
Amit ezek a cikkek nem mondanak ki, hogy hosszú távon Franciaországnak és Németországnak esze ágában sincs bárkit is kihagyni a szövetségből. Azt akarják elérni, hogy félelmet keltsenek a „gyengébb” országban és azt éreztessék velük, hogy kimaradnak a „buliból”, hogy nem lehetnek része az elit klubnak és ezáltal rákényszerítsék őket a szorosabb európai integráció és az általuk előterjesztett új szabályok elfogadására.
Emlékezzünk majd vissza ezekre a sorokra! A pénzügyileg gyenge lábakon álló országok, Olaszország vagy Görögország például, előbb vagy utóbb ugyanúgy része lesznek az új „gazdasági blokknak”.
Mielőtt ez megtörténhet, a vezetők hagyni fogják, hogy az adósságválság lefusson és megtegye a kívánt hatást. Az euró valószínűleg soha nem látott mélységekbe süllyed és egy rövid időre káosz uralkodik majd Európán.
Egy nemrégiben megjelent cikk a Crackerjack Finance oldalán tökéletesen összegzi az eurózóna problémájának lényegét:
„Mára egyértelművé váltak az eurózóna szerkezetének gyengeségei. Egy 17 szuverén tagállamból álló csoport úgy döntött, hogy egységes valutát vezet be, a monetáris politika irányítását pedig átadja egy közös központi banknak. Ugyanakkor a 17 szuverén ország egymástól teljesen eltérő erényekkel, iparral, adósságszinttel, költségvetési hiánnyal, munkaügyi szabályokkal és adózási törvényekkel rendelkezik. Figyelembe véve a különbözőségeket, kész csoda, hogy az eurózóna képes volt jelenlegi formájában egy teljes évtizedig fennmaradni.”
A nemzeti valutákhoz való visszatérés helyett azonban az elit egy még szorosabban integrált birodalmat akar.
A Guardian egyik cikke Angela Merkel-t idézi:
„Angela Merkel, német kancellárasszony elmondta, hogy a helyzet igen kellemetlenné vált és a politikai integrációs folyamat felgyorsítására szólította fel az eurózóna tagállamokat. ’Eljött az új Európa megszületésének ideje,’ mondta. ’A világ sebesen változik, tehát készen kell állnunk, hogy szembenézzünk a kihívásokkal. Ehhez több kell Európából, nem pedig kevesebb!’”
Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke még merészebben nyilatkozott:
„Az Európai Bizottság elnöke, Jose Manuel Barroso a legújabb olasz válság kibontakozásával felszólította az EU országokat, hogy „egyesüljenek, vagy fogadják el a megsemmisülést.” „A gazdasági és geopolitikai rend fundamentális változásainak vagyunk szemtanúi, ami arra a meggyőződésre juttatott, hogy vagy egyesült erővel haladunk előre vagy darabokra esünk. Átalakulás hiányában Európára a hanyatlás vár. Ez egy döntő pillanat. Vagy egyesítjük erőinket vagy elfogadjuk a megsemmisülést,” mondta Barroso.”
A cél elérése és a folyamat elindítása érdekében az elit által megálmodott egyesült Európa iránt elkötelezett politikusokat ültetnek a kulcsfontosságú pozíciókba Európa szerte.
Olaszországban Berlusconit Mario Monti, egy gazdasági szakember követi majd. (Berlusconinak sok mindent elnézett az elit, de amint az eurót és az eurózónát kezdte kritizálni sorsa megpecsételődött.)
Monti a Yale egyetemen szerezte diplomáját, az Európai Bizottság tagja és a Trilaterális Bizottság európai ágának elnöke, mellesleg a Bilderberg csoport tagja.
Görögországban George Papandreou helyére Lucas Papademos kerül.
Papademos a Harvard Egyetemen végezte tanulmányait, korábban a görög központi bank elnöke és az Európai Központi Bank alelnöke, valamint a bostoni Fed vezető közgazdásza volt. Papademos szintén tagja a Trilaterális Bizottságnak.
Nem figyelemre méltó, hogy az elitista szervezetek tagjai egymás után jelennek meg a legfontosabb pozíciókban?
Milyen is lesz ez az új Európa? A Daily Mail cikke a „Negyedik Birodalom felemelkedéséhez hasonlítja Németország európai térnyerését” és a következő igen megdöbbentő megállapítást teszi a mélyebb gazdasági integrációt illetően:
„Ez a szuverenitás teljes elvesztését jelentené azokban az országokban, akik egykor a Harmadik Birodalom vasökle alatt léteztek 70 évvel ezelőtt.
Ne legyenek kételyeink a pénzügyi uniót illetően. Az új pénzügyi rendszer közös gazdaságpolitikát, egységes adórendszert, egységes társadalombiztosítási rendszert, közös adósságot, egyesített gazdaságot és egyetlen, közös pénzügyminisztert jelent, és valamennyi német.
Nem hangzik túl jól. Az elit azonban ezt akarja. Mint mindig, a cél most is még több hatalmat szerezni.
Egyelőre Európa lakossága nem akarja ezt az új európai „valamit”. Ezért van szükség még több káoszra, bizonytalanságra és félelemre.
Ezért biztos, hogy összeomlás jön.
Az elit reményei szerint a válság után létrejöhet mindenkori álmuk: egy olyan új, szorosan integrált európai birodalom, amilyet a világ az ókori Róma bukása óta nem látott.
Forrás: The American Dream

Brit látomások Európa jövőjéről


A brit Daily Mail bulvárlapban a hét elején megjelent egy cikk, amely megpróbálta megjósolni Európa jövőjét az euró esetleges összeomlása után. A brit lap szerint, az euróövezet válságának további eszkalálódása a kontinens békéjét fenyegeti. A forgatókönyv alapján mindössze hét év múlva előállhat az a helyzet, amikor a német csapatok támadják Görögországot, az orosz tankok szétzúzzák Lettországot, Franciaország pedig lealázza a brit hadsereget.
2018. október 29-e van és eljött Nagy-Britannia legsötétebb órája. Fegyveres erőink megalázó vereséget szenvedtek az európai hadszíntéren. Több ezer fiatal brit férfi és nő került hadifogolytáborokba.
Belgiumtól Athénig Európában ömlik a vér. Keleten pedig az orosz medve feltartóztathatatlanul hajtja végre expanziós törekvéseit - a régi birodalom újra felépül az európai álom romjain. A brit miniszterelnök lemondott a példátlanul sok vereség után. Öregek és a fiatalok együtt ássák a védőárkokat a brit városok utcáin. A fegyveres milíciáknak nincs elég eszköze és lőszere, így egy hétnél tovább nem tudják tartani magukat. A La Manche csatorna másik oldalán eközben az ellenséges csapatok befejezték Nagy-Britannia inváziójának előkészítését. Néhányan már a kapitulációt emlegetik, a győzelemről senki sem beszél.
Nincs 10 éve, amikor még emberek milliói hittek a békés egyesült Európában. Hogy jutottunk idáig? A fordulópontot 2011 októberének utolsó hete jelentette, konkrétan az EU-csúcs Brüsszelben. Húsz hónap alatt a tizennegyedik kísérlet volt ez az euró megmentésére.
Ahhoz, hogy a Bundestag jóváhagyja 1 billió euró kiutalását a válságellenes intézkedésekre, Merkel arra figyelmeztett: nem tudja elhinni, hogy realitás lenne még ötven év béke Európában. Megfigyelők akkor gúnyosan melodramatizmussal vádolták, de hét év elteltével már senki sem nevet.
2012 februárjára nyilvánvalóvá vált, hogy az euróövezet megmentésének soron levő kísérlete megbukott, és szinte az összes nyugat-európai ország recesszióba esett. Márciusban Görögország kilépett az eurózónából és az európai piacok elszenvedték történelmük legnagyobb veszteségét.
Az antikapitalizmus egy egész generációt fertőzött meg. Ugyanakkor megjelentek a baljós új tekintélyelvűség első jelei. Amikor Berlusconi hivatalosan is segítséget kért európai partnereitől, Sarkozy készségesen vitte be hadseregét Olaszországba. Görögország nagyobb városaiban megjelentek az európai békefenntartók. A kontinens lassan, de biztosan haladt a fegyveres konfliktus felé.
2013 márciusában a történelem utolsó EU-csúcsa feloszlott: sok ország nem volt hajlandó eleget tenni a németeknek a költségvetéssel és a gazdasági integrációval szemben támasztott követelményeinek. Európában megerősödtek a nacionalista mozgalmak. Madridtól Budapestig váltak a külföldiek és a bevándorlók támadások áldozataivá.
A pénzügyi válság leginkább Lettországot sújtotta és mivel a lakosság egyharmada orosz etnikumú, az elégedetlenség a gazdasági helyzettel hamarosan nacionalista konfrontációba torkollott. 2015 augusztusában a rigai utcai harcok után az orosz hadsereg átlépte a határt. Putyin arról biztosította a világot, hogy az oroszok a rend helyreállítására mennek, de otthon bejelentette: ”Európa válsága - esély Oroszország számára. A megaláztatás idejének vége, az orosz birodalom újjászületett.”
A Nyugat annak ellenére nem sietett Lettország segítségére, hogy az a NATO tagja. Az új amerikai elszigetelési politika azt jelentette, hogy a NATO-tagság valójában már nem jelent semmit. Londonban, az új miniszterelnök megesküdött, hogy nem küld brit hadsereget ”egy olyan távoli ország megsegítésére”, amelyről semmit sem tudunk."
Moszkva megértette az üzenetet. Fél évvel később az orosz békefenntartók átlépték az észt határt és 2016 márciusában Putyin hadserege megszállta Litvániát, Fehéroroszországot és Moldovát. Brüsszel vádjaira a Kreml azt válaszolta, hogy az európai békefenntartók pedig Athén, Róma és Madrid utcáin járőröznek.
Sarkozy Napóleon reinkarnációjának képzelte magát. 2011 októberében azt mondta Cameronnak, hogy ”fogja be a száját”, most pedig nyílt angolgyűlöletbe csapott át. 2016 augusztusában egy interjúban Sarkozy azt mondta, hogy a válság Londonból jött. ”De Nagy-Britannia napjai meg vannak számlálva. A jövő - az orosz Kelet” - tette hozzá. Egyes brit lapok úgy találták, hogy Sarkozy elismerte Moszkva és Párizs titkos szövetséget, amelyet az orosz olaj-és gáz édesitett meg.
2016 végén Sarkozy bejelentette, hogy minden EU-tagnak csatlakoznia kell az euróövezethez, vagy fizetni, ha nem hajlandó erre. Nagy-Britannia határozottan visszautasította ezt, Franciaország pedig növelte a nyomást.
2017 nyarára Belgiumban a flamandok és a vallonok közti véleménykülönbségek véres fordulatot vettek. Augusztus 1-én Sarkozy francia ejtőernyősöket küldött Belgiumba. ”Brüsszel - Európa szíve és Franciaország törvényes része"- közölte. Nagy-Britannia durva provokációnak vette ezt és saját békefenntartóit küldte Belgiumba, Franciaország azonban számbeli fölényben volt.
Egy évvel később pedig kritikus helyzetbe jött létre. A francia hadsereg a spanyolok és az olaszok segítségével, a németek pénzére és a neoimperialista Oroszország hallgatólagos beleegyezésére támaszkodva bekerítette és földdel tette egyenlővé a brit expedíciós csapatokat. Sarkozy a múlt héten a megszállt Brüsszelben hatalmas tömeg előtt azt mondta, hogy ”itt az ideje, hogy lemossa Waterloo szégyenletes foltját”.
”Nagy-Britannia mindig is Európa része volt, még ha maguk a brit el is utasítják ennek elismerését. Itt az ideje, hogy befogadjuk őket a családunkba, ha kell, erővel is” - mondta Sarkozy. 
Milyen kár, hogy 2011-ben senki sem vette komolyan Merkel szavait.
Forrás: Argumenti.ru

2011. november 12., szombat

Egész Euróba tudata megváltozhat, a Magyarok lehetnek azok, akik megtörik Európa Paradigmáját

Előljáróban, hadd idézzem itt azokat a mondatokat, amiket Lee Carroll mondott a 2011-es interjúja során Magyarországgal kapcsolatban:
"A magyaroknak nagyon fontos lenne, hogy visszaköveteljék maguknak az erejüket, a hatalmukat. Nehéz ezt megfogalmazni, de a lényeg az, hogy ezen a területen több régi lélek él, mint ahánnyal valaha is találkoztam a munkám során. Úgy fogalmazhatnék, hogy itt és más hasonló területeken, például Bulgáriában, a legmélyebb az Akasha. Tehát bármerre járok a világon, sehol nem találkozom annyi régi ős lélekkel, mint itt. Nem feltétlenül úgy kell ezt elképzelni, hogyha Magyarország visszanyeri az erejét, akkor nagyobb lesz mind valaha is. Itt nem erről van szó. Tehát nem Magyarországról van szó, hanem azokról a régi lelkekről Magyarországon, akiket említettem. Itt egyfajta bölcsességről van szó, amely mint egy fényt gyújt a világban, amelyre a bolygónak nagyon nagy szüksége van.
Kryon nem azok között a határok között látja Magyarországot, amelyek között most elterül. Amikor Kryon Magyarországot látja, az 1920 előtti határokat látja. Ő Magyarországot, családok energiái összességének látja és nem politikai jellegű energiát tapasztal. Szent Györgyről is beszélt nekem Kryon. Egy pulzáló energiát említ és azt mondja, hogy a Földön élő legősibb legrégibb lelkek, azon a területen találhatóak, amelyet a Szent György vonalak határolnak. Nem is értem pontosan, hogy mit jelent ez az üzenet. Valójában fogalmam sincs róla konkrétan, én csak azt a végtelen megtiszteltetést érzem, hogy része lehetek ennek. Ugyanazt érzem mint Bulgáriában, hogy valami végtelen mélységű bölcsesség rejlik itt, mint hogy ha bölcsesség tárházával találkoznék. Olyan érzésem van, mintha itt dobogna Európa szíve."
Most pedig következzenek Kryon szavai időrendben, kivonatolva, amik így is magukért beszélnek...
"...nagyon hosszú időn keresztül, a magyaroknak volt arról egyfajta kulturális intuíciójuk, hogy mit kéne csinálniuk. Egy kvantum intuíciótok. Amely azon alapult, hogy mit ad nektek a rendszer. Van erre esély? Lehetséges, hogy valami olyasmit kéne csinálnotok, amit még nem vittetek végbe? Az a jövőbeli potenciál amit én látok, bármilyen hatással van rátok? Nem azt kérdezem, hogy azért vagytok-e itt, hogy a Földnek segítsetek. Ennél ez még sokkal egyszerűbb. Azt kérdezem tőletek, hogy milyen intuícióval jöttetek ide?"

"A ti magyarként történő besorolásotok nem úgy értendő, ahogy az elmúlt idők háborúi korlátok és határok közé szorítottak benneteket... Jelent nektek valamit az a szókapcsolat, hogy Kárpát-medence? ... Ez arról szól, hogy van ennek a földnek egy energiája, amit mindenki érez, aki most itt ül. Olyasmiről szól, amit elérhettek majd. Hatalmas változás zajlik most a bolygón és ezzel tisztában kell lennetek. Mert ez az elmúlt 20 évben megteremtette a szabad magyar fogalmát, fél évszázad után először újra. Immár szabad továbblépnetek a spiritualitás egy következő szintje felé. Talán egy olyan szint ez, amelyet már éreztek is. Néhányan annyira erősen érzitek már, hogy szinte teherként élitek meg, hogy tennetek kell valamit azonnal."

"Ezen a helyen, egy spirituálisan fejlett nép előőrse gyűlt össze. Mindenki egy evolúciós lény. Spirituális bélyeget hagytok Európán, amely új folyamatokat indít be, új közvetítéseket, új gyógymódokat hoz el. Mind itt van mindez. Mind megtalálható abban a tudatformába, aminek a neve Magyarország."

"Hogyha a magyaroknak van valami tanítása Európának, akkor Európa észre fogja azt venni. Anélkül, hogy a homlokotokra írnátok. Tudjátok?"

"Mi lehet az amit a magyarok tehetnek itt? Talán valóra válthatják ezt a csodálatos elgondolást, hogy egész Európa tudata megváltozhat. Úgy terjedhet ez a változás, minthogyha ragályos volna. Terjedni fog, egyszerűen azért mert örömteli. A magyarok lehetnek azok, akik megtörik a szenvedő európaiak paradigmáját."

"Kedves magyar családom. Már nagyon hosszú ideje vagyok veletek. Láttam a sok zavart, ami itt támadt. Láttam szüleitek és nagyszüleitek idejét. Azoknak az ősöknek a korát, akik itt éltek. Hát nem érdekes, hogy ők is ugyanezt érezték? A különbség köztük és köztetek, az az, hogy ti most azon a helyen vagytok ahol változást érhettek el. Küszöbön áll a változás!"
"Merthogy az itteni energia a remény energiája! Kérem ragaszkodjatok hozzá, hogy sose veszíthessétek el! Legyetek ti az elsők, az élenjárók a reményben Európában! Tegyétek végre félre a sötétséget, amely annyi éven keresztül hatotta át az Akashátokat. Merthogy a remény is ragályos. Hogyha olyasvalaki közelében vagytok, aki örvendezik, akkor nagyon nehéz depressziósnak maradni.
Tehát elmétekben rajzoljátok meg Európa térképét és ebben a képzeletbeli térképben úgy jelöljétek meg ezt a nagyszerű földet, mint egy fénypontot! Fehérrel emeljétek ki a térképen. Pont oda tegyétek ezt a színt, ahol Magyarország van. Írjátok rá nagy betűkkel: "EZ A REMÉNY HELYE!" Lássátok, hogy ez a remény csak terjed, terjed és terjed az időben. Mert egyszer majd eljön a nap, amikor a történészek azt mondják: "Ez volt az a hely, ahonnan minden kiindult!" "
"Ezen a földön is élnek olyanok, akik közvetítik Kryont és ezen a nagyszerű földön, még annál többen is lesznek. "
"Nagyon mély itt a bölcsesség és ezt nem mondjuk mindenhol ahol járunk."
"Nem érzed a Magyarországban rejlő bölcsességet?"
"Tudom, hogy jó helyre jöttem, hogy az együttérzésről beszéljek. Azért jöttem Magyarországra. Ti is tudjátok, a magyarok mindent tudnak erről."
"Amikor ezekről az energiákról beszélek nektek ebben a pillanatban, akkor nem úgy látom az ország határait, ahogy a térképen meg vannak rajzolva. Hiszen a határokat valójában energia és családi csoportok rajzolják... Én most olyan Magyarországról beszélek, ami több mint 100 évvel ezelőtt volt. Arról, amelyik sokkal nagyobb, mint amilyen ma. Sokkal nagyobb energiát foglal ez magában, mint amiről tudtok.

Rengeteg cél van ebben az országban... Lehetséges, hogy ez a hatalmas terület amiről beszélek, nem más mint a spirituális víz kútja, amely több kilométer mély? Lehetséges ez, hogy őseiteknek sámáni energiái voltak? Hogy ismerték a Föld energiáját? Talán még az eljövendő időfraktálokat is? Mi más lenne a prófécia, ha nem valami, ami megjósolható? Lehetséges, hogy az őseitek adták tovább azt a potenciált, ami most bennetek rejlik? Lehetséges, hogy azok, akik egy ilyen teremben ülnek olyan Akasha feljegyzéssel rendelkeznek, amely igen mély és rengeteg spiritualitás rejlik benne? Figyeljetek!

A bolygót nem úgy teremtették, hogy mindenhol egyenlő legyen az energia. Mindig voltak és mindig is lesznek portálnak nevezett helyek, amelyeket erőteljesen érzékelnek azok az emberek, akik azon a területen élnek. Sokszor a víz mellé ülnek. (Kryon nevetés) Sokan talán tudják mire akarok most célozni. Lehet, hogy vannak területek a Földön, amelyen nem rendelkeznek annyi energiával, vagy annyi befolyással, mint ez az itteni. Nem feltétlenül a népességet értem az erő alatt, nem a népsűrűséget értem ez alatt és nem azt, hogy mennyi ideig élnek itt az emberek, hanem sokkal inkább azt, hogy ez a hely kapcsolatban van a bolygóval.

A nagyobb Magyarország Európa közepén van és hatalmas a spirituális lenyomata."

"Én tudom ki vagyok és az nem véletlen, hogy most ide jöttünk. Nem véletlen, hogy itt vetjük el a tudás magvait. Minden amit teszünk már most is ismert, mert az őseitek számítottak erre a mostani időre. Mert vannak itt a teremben sámáni energiák, hatalmas, egész életekre visszanyúló bölcsesség raktárak. A ti csodás földeteken érnek össze Szent György vonalai. Itt a pulzálás és ez olyan, mintha a bolygó szíve verne itt. Ez csak metafora, de remélem minden magyarhoz elér, hiszen nektek célotok van a bolygón, az, hogy együttérzést teremtsetek. Itt vannak azok, akik majd a végső időkben tartják a fényt. Talán Európa nem is tudja, hogy honnan jön ez a fény, de ti felelősek vagytok a kvantum energiáért. Ez többet fog tenni annál, hogy megváltoztassa a ti földeteket.

Ezt az őseitek nagyon jól tudták és el is mondták és most itt van! Nagyon fontos hogy meghalljátok! Fontos, hogy itt vagytok, szeretném ha ezt átéreznétek! Ha igazam van... és igaz, akkor ők most is itt vannak, körbeveszik ezt a teret. Mosolyognak rátok, megtapsolnak benneteket, hiszen olyasmit tesztek, amire senki nem számított. Elvetitek a béke magvait a Földön, hogy ne legyen több háború.

Talán kíváncsiak vagytok, hogy miért szenvedett ennyit ez az ország? Talán tudni szeretnétek, hogy miért? Miért vált annyiszor darabjaira, hogy miért volt annyi év, amikor annyi volt a szomorúság? De hát ki tudná jobban terjeszteni az együttérzést a Földön, mint ti? Hiszen olyan helyen ültök, ahol tudjátok milyen érzés. Amikor elnyomnak, meghódítanak, feldarabolnak benneteket. Amikor szenvednek a családok, mert nem láthatják egymást többet. Hát ki tudhatná nálatok jobban?

Ezzel az együttérzéssel meggyújthatjátok a fényt, hogy aztán az az egész kontinenst bevilágítsa. Ehhez minden eszközötök megvan."

Szántai Lajos - Szent István 10 parancsolata,intelmei

http://magyartaltos.info/index.php/tar/eloadasok-mozgokepekben
Szántai Lajos 2006.11.22.

2011. november 11., péntek

Elemzés az Unió romló pénzügyeiről, kínai szemszögből

Hogy miért fontos Kínának annyira Európa? Mert megfordult a régi trend. Ma már a kínaiak fektetnek be külföldön, s a legtöbb kínai befektetés már nem is Amerikába, hanem Európába irányul. Ezen belül is jórészt Magyarországra.
A nemrégiben Pekingben tartott 3. Kínai Külkereskedelmi Vásáron teljesen nyilvánvaló volt, hogy 2011-ben Európa a kínai vállalatok külföldi befektetéseinek legfontosabb célpontja. Egyebek között a technológia és a védett márkák, s licencek vásárlására fordították a legtöbb pénzt a kínai vállalkozók.
A legújabb statisztikai adatok szerint az év első három negyedévében a kínai fúziók és felvásárlások (M&A) száma összesen 35 volt, amiből több mint 10,3 milliárd dollár értékű gazdasági nyeresége származott a kínaiaknak.
Európa (és ezen belül Magyarország) lelkesen üdvözli a kínai befektetőket. Mentőövet lát bennük ahhoz, hogy a válságból kilábaljon, és újra rendbe hozza zilált pénzügyeit, s visszaépítse leépülő gazdaságát.
Ám a kínaiak óvatosak. Nagyon jól tudják, hogyha Európa gazdasága összeomlik, akkor vele zuhannak a mélybe az ő befektetéseik is, s ez komolyan érintheti Kína gazdaságát, melyre már komoly csapást mért az amerikai recesszió.
Az út az amerikai pénzügyi válságtól az európai adósságválságig:
Ez az út a következőféleképpen alakult. 2008 szeptemberében, amikor a Lehman Brothers csődbe ment, az egyértelműen jelezte, hogy az amerikai másodlagos jelzáloghitel-válság globális pénzügyi válsággá bontakozik ki.
A válság a következő tíz iparágat érintette a legsúlyosabban: a pénzügyi szektort, az ingatlanpiacot, a luxusipart, az építőipart, a gyáripart, az energiaipart, az idegenforgalmi ipart, a közlekedési és szállítási ipart, a szerencsejáték-ipart és az egészségügyi szolgáltatóipart.
A válság ugyanakkor nem érintette, illetve pozitívan érintette az ügyvédeket, a zálogházakat, a pszichológiai és tanácsadó ipart, a médiát, a biztonsági ipart, a gyorséttermeket, az egyes országokban már valóságos iparággá vált szervezett bűnözést, a közigazgatást, a temetkezési vállalatokat és a hadiipart.
A mostani európai adósságválság a 2008-as pénzügyi válság között négy fő különbség van:
1. Először is a két válság eltérő minőségű. A 2008-as válság egyszerű pénzügyi válság volt, a mostani európai adósságválság viszont már komplex válság, amelynek összetevői között pénzügyi és hitelezési válság, politikai válság és társadalmi válság is megtalálható (a morálisat és ideológiait már nem tették hozzá - szerk.).
2. A második különbség az igazán szembeszökő. A 2008-as pénzügyi válság oka az volt, hogy a bankok értékpapírként kezelték a másodlagos jelzáloghitelt. Ez olyan egy régi kínai mondás szerint; mintha egy 80 éves nőt 20 éves lánynak öltöztetnénk fel. A könyvvizsgálók magas színvonalúnak minősítették ezeket az értékpapírokat, vagyis tulajdonképpen azt mondták, hogy igazán „20 évesek", a biztosítók pedig garanciát vállaltak rá, hogy igazi „lányok". - A mostani válságot ezzel szemben az Európában, s főleg a Nyugaton régóta folytatott, a pénzügyi lehetőségeket meghaladó jóléti politika és a liberális politikai rendszer közötti ellentmondás, valamint az eurózóna valutapolitikájának egységesítése és a pénzügypolitika közötti ellentmondás okozta.
3. A harmadik különbség a két válság megoldásában van. A 2008-as válság után az országok egységesek voltak, a mostani válság során azonban minden ország elsősorban magára gondol.
4. A negyedik különbséget a két válságnak alakulásában találhatjuk. A 2008-as válság olyan volt, mint egy gyors lefolyású akut betegség, gyorsan jött, és miután az országok egységben léptek fel, az akut betegség hosszan tartó krónikus betegséggé változott. A többek között ezekből is összeadódó mostani válság viszont az eszkalálódó problémák miatt a krónikusan elhúzódó pénzügyi betegségből ismét heves tüneteket mutató betegséggé változott, ezúttal szinte a gyógyulás eshetősége nélkül.
Az európai adósságválság megoldására négy lehetőség adódik:
- Az első, hogy Görögország csődbe megy, és kilép az eurózónából. Ez talán ideig óráig megvédheti az eurózónát, s egyúttal meg kell akadályozni az európaiaknak azt is, hogy Görögország példája a 2008-as Lehman Brothers esethez hasonlóan láncreakciót indítson el, márpedig ez nagyon nehéz lesz. Sőt mondhatni, hogy ennek a valószínűsége eléggé kicsi.
- A második lehetőség, hogy Németország és az eurózóna más tagországai bizonyos mértékű engedményeket adnak, aminek viszont sem a segítséget nyújtó, sem a segítséget elfogadó országok állampolgárai nem örülnek. Mivel a pénzügyi segítségért cserébe megszorításokat kérnek, ezért ez a megoldás valószínűleg folyamatos zavargásokhoz, sőt a kormány lemondásához vezet.
- A harmadik lehetőség, hogy a nagy nehézségekkel kialakított eurózóna szétesik, de ha ez megtörténik, annak rendkívül rossz nemzetközi hatása lesz. Mondhatni azt is, hogy beláthatatlan következményei lesznek annak, ha mindegyik ország hirtelen a maga feje után kezd el majd menni, nemritkán a szomszédos államok kárára. Ebben talán csak Franciaország és Németország jelentenek kivételt, s kialakíthatják a csak erre a két országra érvényes eurozónát. Mely lényegében az Unió jogutódjának tekinthető majd.
- A negyedik lehetőség pedig az, hogy az Európai Központi Bank engedélyt ad a bankóprés beindítására. Ám ez azonnal el is indítja az inflációt. És ezáltal ha a fogyasztóknak nincs bizalma, a vállalatok sem szívesen fektetik be a pénzüket, akkor a többletpénz más országokba jut, és az eurózóna semmit sem profitál belőle, csak az infláció marad, ez pedig szintén katasztrófához vezet. És az infláció felgyorsítja a világgazdaság összeomlását, melynek beláthatatlan következményei lehetnek az emberiségre nézve. Eljöhet a világméretű anarchia és a háborúk ideje.
A China Broadcast nyomán
Fort András - Szabad Riport Tudósító Iroda


Az EU leállította a Kínával folytatott hiteltárgyalásokat


Az Európai Unió elvetette azokat a feltételeket, amelyekhez Kína közötte az euró-övezet stabilizálása érdekében nyújtandó hitelt.
Egytrillió dollárnyi hitel nyújtása fejében Peking követelte befolyása növelését az IMF-nél, valamint azt, hogy elismerjék piacgazdasággal rendelkező ország státusát és vonják vissza a Kínába irányuló fegyverszállításra kirótt uniós embargót.
Egyszóval, az EU és Kína tárgyalásai megszakadtak.
ruvr.ru


Elég lesz-e ”Merkozy” aranytartaléka?

Az Angela Merkel és Nicolas Sarkozy (röviden „Merkozy”) folytatja ”harcát” az euró megmentéséért. Számos szakértő szerint ”Merkozy” nem lesz képes pozitív eredményt elérni ezen a területen. A legjobb, amit a diumvirátus remélhet, az Európai Unió teljes összeomlásának egy kis késleltetése.
A G20 legutóbbi ”történelmi” csúcstalálkozójának eredménye egy látványos semmi. Nem tekinthető sikeresnek Angela Merkel nyilatkozata arról, hogy a helyzet legkorábban 10 év múlva fog javulni. Közkinccsé tették azt a meglehetősen sokkoló információt is, amely szerint az Európai Pénzügyi Stabilitási Alapítvány támogatására a csúcstalálkozón azt javasolták a németeknek, hogy használják fel ”az utolsó reménység tőkéjét” - az aranytartalékokat.
Válaszul a német kormány erőteljesen és határozottan elutasította a javaslatot. S. Seibert kormányszóvivő bejelentette: ”a Bundesbank rendelkezésére álló arany-és devizatartalékok nem képezték vita tárgyát a G20 vezetőinek találkozóján”. A Bundesbank is ellenezte: ”Tudunk a javaslatról, de elutasítjuk azt”.
Mindez nem meglepő. Először is, a német aranytartalék nem nagy - a legfrissebb adatok szerint 181 milliárd euró. Ebből közvetlenül aranyban egy kicsit többet, mint 130 milliárd euró van. Franciaország aranytartaléka sem nagy - 2009-ben 100 milliárd eurónál kevesebb volt . Egyértelmű, hogy ez az összeg még a nem túl nagy Görögország megmentéséhez sem elég, akkor pedig mit mondjunk a teljes Európai Unióról, amelynek stabilizálásához több billió euró kellene.
Tehát a németek és franciák minden ”emberfeletti munkával megszerzett” aranyát ”Merkozy” meghagyná hazájuk kincstárában, és nem költi az EU-ra. Annál is inkább, mert Görögországot hétmérföldes lépésekkel követi Olaszország. Az elmúlt napokban az olasz adósságot gyorsított ütemben árusítják ki. A tízéves kötvények kamata már a 7%-kos kritikus szinthez közelít. Nos, akkor Magyarország hasonló kötvényeinek kamatairól mit mondjunk?
Ferenci Csaba

Bezárták a piramisokat a zsidó számmisztika miatt

Ma áll elő az különleges pillanatnyi állapot, hogy 2011.11.11 és 11 óra 11 perc dátum és óra együttállás lesz (mire olvassa a kedves olvasó már volt).
Mivel a zsidó szabadkőművesség és általában a zsidók érzékenyek a számmisztikára, ezért az egyiptomi hatóságok úgy döntöttek, hogy bezárják a piramisokat.
Tudva lévő, hogy a zsidó szabadkőművesek különleges erőt, fontosságot tulajdonítanak a piramisoknak, rengeteg szimbólumukban, jelvényükben fellelhető, az egyiptomi hatóságok a tudósokkal egyetértésben a mai napra lezárták a piramisokat.
Az ok: "A 11-es szám mindig valami különleges dolgot jelölt. Nem akartuk, hogy a szabadkőművesek és a zsidók átalakítsák a műemlékeket holmi rögtönzött emlékhellyé, és ott rituálét tartsanak, és megünnepeljék a SÁTÁN napját". A 11.11.11.11.11 különleges számkombináció, és okkal hihetjük, hogy valamit terveznek a piramisokban.
A számmisztika szerint a 11 és a 22 mesterszámok, és általában nem túl sok jót jelentenek.
Meglepve nem vagyunk....
Kemény Gábor


A számmisztikusok különös jelentőségűnek tartják a sok tizenegyest egymás után, miszerint 2011. 11. hó 11. nap, 11 óra 11 perc, 11 másodperc...
Az ilyesmiben hívő primitív felfogású emberek a körülményekből és a felszínes jelenségekből következtetnek, anélkül, hogy a dolgok mélyén zajló folyamatokat megértenék. Egyesek még ezt is képesek kabbalának hívni, és az emberek által kreált időszámítást emberi felfogással összkombinálni. Na és mi van, ha a naptár nem a valós csillagállásokkal, vagy égi összefüggésekkel van összhangban? És mi van, ha nem is jól értelmezik a 11-es számot? Mi van, ha a szám forma, kinézet és tartalom szerint sem is az eredeti ideához kapcsolódik?
Mindennek az ige a szellemi alapja, erre épül a teremtett világ, és a misztikus jelenségek is csak ez alapján érthetők meg. A furcsa "energiaváltozások" sokkal mélyrehatóbb folyamatok tünetei, amit számmisztikusok és önjelölt kabbalisták sosem fognak megérteni. A világ az eredeti állapota felé halad, áll vissza, ami miatt sokan rettegnek és félnek, sokan ostoba elméleteket gyártanak, de a hívő embernek nyilvánvaló, hogy az Igazság hamarosan visszatér ebbe a világba. Sokaknak fájni fog!

Tamási Attila