2012. augusztus 31., péntek

Politika, hazugság, igazság

Politika
A politika egy olyan lóverseny, ahol egyetlen tulajdonos különböző lovaira tehetsz. Mindegy hogy a versenyt melyik nyeri meg, a valódi haszon nem a tiéd lesz. A lottóhoz is hasonlatos, ahol mindenki fizet, elviheted a főnyereményt is ha elég szerencsés vagy, de a masszív nyereség soha nem lehet a tiéd. Mindkét esetben viszont a TE munkád gyümölcsét adod át önként és dalolva mások kezébe. Aztán pedig lázongsz ellenük, mint a ma született bárány, aki semmiről sem tehet. Ébredj tudatára, hogy semmilyen rendszer, eszme sem létezhet, ha te nem támogatod azt tudatos vagy tudattalan döntéseiddel. Tudnod kell, hogy a vámpírokat TE magad tartod életben. Naponta jársz az ingyen véradásra-vérvételre. Változást akarsz, de a saját téves gondolkodásmódod képtelen vagy meglátni, és megváltoztatni. Nem tetszik a rendszer, mely a fejedre nőtt és elszívja véred és életerődet? Kicsinek, tehetetlennek érzed magad mert elhitették veled – s TE készséggel elhitted – hogy az okosok, az erő-szak-emberek majd mindent megoldanak helyetted?
Hazugság
A hamisság – a pusztulás és halál kultúrája, rendszere – nem létezhetne, ha a hazugság nem lelne befogadókra, és minden ember az igazságban élne. Hol van tehát mindennek a gyökere? Hol kezdődik az a hazugság, amiből minden romlottság, minden pusztító tévedés, eszme, dogma, tévhit kifejlődhet? Fejezd be a hazudozást, és nézz magaddal szembe. A sok apró pici hazugság itt van bennünk emberekben. Az óceán is cseppekből áll össze. A hazugságot mi teremtjük, vagy fogadjuk be és éltetjük gondolatainkban, szavainkban és tetteinkben. Ha magadnak hazudsz, hazudsz mindenkinek. Ha mindenkinek hazudsz teremtésed műve a hazugság visszaér hozzád. Ez a forrás törvénye, minden teremtmény visszajut a teremtőjéhez. Hozd hát meg életed legbátrabb döntését. Hagyd abba a hazudozást magaddal szemben, légy kíméletlenül őszinte. Képzeld el, hogy egy beteg embernek ha téves diagnózist adnak, vajon felépülhet-e? A hazugság hasonlatos a folyamatos félrediagnosztizálásához az embernek. Minél több a téves diagnózis, annál kisebb az esély a valódi gyógyulásra, felépülésre. Szembe kell néznünk önmagunkkal, és ez igen fájdalmas lehet. Igen, de ha nem húzom ki a szeget a sebből, ha nem szedem ki a tövist magamból, akkor a következmény pusztító, halálos lesz. Hazudhatok tovább önmagamnak, hogy nincs szeg a talpamban, nincs tövis az ujjamban, nem fáj semmim sem, mert közben a seb egyre csak fertőzik, gennyed és lüktet. Ha nem hozod meg a merész döntést, hogy szembenézz az igazsággal, akkor ne feledd, mindig egy ilyen sebet fertőzöl el. A sok hazugság a végén így pusztítja a el a gazdatestet. Mindenkit elpusztít, aki élteti, aki tudatosan vagy tudatlanul a részévé válik. Igazságos társadalomra vágysz, amikor beteg a társadalom alapsejtje az EGY-ÉN? Hazugságból nem lehet csak még nagyobb hazugságot építeni. A hazugság a halált hozza, az igazság az életet.
Igazság
Húzd ki a tövist, húzd ki a szeget. Tisztítsd ki a sebet, engedd gyógyulni a heget. Az Igazság az EGYetlen GYÓGY-SZER ami meggyógyít mindent. Az igazság nem lehet mások hazugságának vagy igazmondásának a függvénye. Az Igazság nem más mint az ÉLET törvényeinek a felismerése, megismerése. Az ÉLET Törvénye örök, igazságos, pártatlan alkotmánya a LÉTnek. Ha képes vagy megérteni őket, Utad a Teremtés útján vezet. Ha nem, vagy nem is akarod ezt, akkor a pusztulás autósztrádáján rohanhatsz a végzetedbe. Mindkét esetben, az ítéletet TE MAGad hozod meg. Mindkét döntés egy megtapasztalás lesz. Léted része. Neked kell döntened, melyik út az amely ÉLŐ Békéhez, Összhanghoz, Boldogsághoz és Bőséghez vezet.
Az Igazság = Élet. Az Út Benned vezet.

Szeretettel: Morgó Sapiens

2012. augusztus 30., csütörtök

Háromfős élettársi közösséget ismertek el Brazíliában

Először ismerte el három fő stabil „élettársi közösségét" egy brazil közjegyző, aki szerint semmilyen törvényes akadálya nincs az ilyen típusú élettársi kapcsolatnak.
-Az én feladatom nem az, hogy megítéljem, a helyzet elfogadható-e, vagy sem. A feladatom rögzíteni a létező helyzetet – mondta a francia hírügynökségnek Claudia do Nascimento Domingues közjegyző a Sao Paulótól 430 kilométerre fekvő Tupában.

A közjegyző által kiállított okmány két nő és egy férfi „egyidejű, többszörös érzelmi közösségéről” szól. A közjegyző kifejtette: a két nő és a férfi „elég régóta él együtt, és közösen fizetik a számlákat”. A trió azért választotta őt, mert „a többszörös intim kapcsolatról” írta doktori disszertációját.

-A bíróságokkal, a biztosítótársaságokkal, illetve más intézményekkel is el akarják ismertetni hivatalosan a kapcsolatukat, de Brazíliában, mint az országok többségében, a bíróságé a döntő szó – hangsúlyozta Domingues asszony. „Most van egy olyan okmányuk, amely szerint családként élnek, hogy együtt harcolhassanak a jogaikért, biztosítást köthessenek, de nem tudom, a brazil bírók hogyan állnak majd a kérdéshez" – tette hozzá. „Ez valami új dolog, de nem tettem volna meg, ha a törvény egyértelműen kizárná” – jegyezte meg a közjegyző.

Nelson Sussumi Sao Pauló-i ügyvéd, családjogi szakértő szerint bejegyzett élettársi közösségről van szó, nem pedig jogi érvényű házasságkötésről. Megkötötték ezt a szerződést, ebben semmi törvénytelen nincs – mondta.

María Berenice Dias, a Brazil Családügyi Intézet alelnöke a helyi sajtóban úgy foglalt állást, hogy „tiszteletben kell tartani a kapcsolatok magánjellegét, és meg kell tanulni plurális társadalomban élni, elismerve a különböző vágyakat”.
Vallási csoportok máris elítélték a háromtagú élettársi közösséget. A háromfős élettársi közösség a házasság hagyományos, természetjogi, katolikus felfogása szerint is abszurd és ellentétes az ember természetével.
MTI/Magyar Kurír

Etnikai átrendeződés hazánkban...

A cigány népesség száma egy 1941-ben készült népszámlálás szerint 27 ezer fő volt. 1949-ben 37 ezer, 1960-ban pedig 56 ezer cigányt regisztráltak a népszámlálásokon. Ezeket a számokat több okból kifolyólag nem fogadhatjuk el hiteles adatnak, de ha mégis így teszünk, azt az összefüggést megállapíthatjuk, hogy a cigány lakosság 19 év alatt megduplázódott Magyarországon. Ezek az arányok némi rálátást nyújtanak a cigányság szaporaságára, de a valós adatok soha nem látnak napvilágot, mivel azok nyilvánosságra jutása a mindenkori hatalom érdekeivel ellentétes. Az 1990-ben végzett népszámlálás eredményei alapján akkor 142 ezerre volt tehető a magyarországi cigány lakosság száma. A KSH 2001-es népszámlálásának eredményei is 190 ezres cigány lakosságot említenek.
A cigánysággal foglalkozó szociológiai kutatások általában jóval nagyobb népességszámot közölnek, mint a hivatalos statisztika. (Ennek okairól a későbbiekben) A Kemény István által végzett kutatások alapján rengeteg becslést végeztek már, ezek többnyire 450 ezerre teszik a magyarországi cigány lakosság számát a 90’-es évek elején, ami 45%-os növekedés az 1971-ben mért 320 ezerhez képest. Az ekkor mért növekedés alapján szintén elmondható (nagy vonalakban), hogy a cigány lakosság létszáma generációnként duplázódik. 1993 végén az Egységes Lakossági Adatfelvételi Rendszer keretében végzet felméréseket követően a KSH 393 715 főben állapította meg a cigányság lélekszámát.
A ’70-es évek óta elvégzett szociológiai kutatások többnyire 3,2-3,5 közé teszik a cigányság termékenységi rátáját, vagyis egy átlagos cigány család esetében a három gyermek az alsó határ, de minden második esetben (3,5) négy gyermek van a családban. Ez alapján szintén kijelenthetjük, hogy a cigányság száma generációnként duplázódik, hiszen a cigányság esetében egy generáció rövidebb időszakot jelent, mint a magyarság esetében. A magyar lakosság körében az első gyermek vállalásakor jellemző átlagos életkor 29,3 év. A cigány lakosság gyermekvállalási hajlandóságáról nincsenek ilyen pontos adatok, de miközben a KSH az adatfelvétel során 15 éves cigányok kapcsán még gyermekről beszél, nem ritka a szülés 13-15 éves lányok esetében. Hogy a cigányság lélekszáma generációnként megduplázódik, az a gyakorlatban annyit jelent, hogy ami a magyarság számára egy generáció, mire egy magyar nő egyáltalán elgondolkozik a gyermekvállaláson, annyi idő alatt a cigány nőnek már 2 gyereke van.
A KSH utoljára 2001-ben kérdezhetett rá a származásra, azt követően államilag letiltották a faji viszonyok alakulásának további figyelemmel kísérését. Ez annak tudható be, hogy a hatalom szembesült azzal az időzített bombával, ami a Magyarországra betelepülő zsidóság számára fennálló magyarkérdést minden külső beavatkozás nélkül megoldja. Az elmúlt tíz évben a cigány lakosság számáról aligha látott napvilágot hiteles (nagyságrendű) adat, leszámítva azon cigány „értelmiségiek” mondatait, akik másfél-kétmilliós cigányságról beszélnek. Ha a cigány lakosság száma generációnként duplázódik, akkor pedig a 90’-es évek elején mért 450 ezres cigányság 2008 környékére átlépte az egymilliót.
A KSH 2001-es adatai alapján a cigányság és a magyarság korfája közt is éles eltérés mutatkozik. A magyarországi cigányság mintegy 85%-a biológiailag gyermekvállalásra alkalmas korú, a magyar lakosság esetében ez 66,7%. A rendszerváltás óta a magyar lakosság esetében a születések száma közel megfeleződött, a cigányság esetében pedig megduplázódott! Ez két dolgot jelenthet: vagy a cigány nők dupla annyi gyermeket vállalnak, mint egy generációval ezelőtt, vagy azt, hogy egy generáció alatt a cigányság száma megduplázódott. Miközben az országban „dúl a rasszizmus”, közben két nagy gazdasági válság is volt, ami a cigányság termékenységi mutatójára láthatóan nem volt hatással. 2008-ra a cigányság lélekszáma átlépte az egymilliót, ami a szaporasági mutatók alapján a 2020-as évek elejére kétmilliós, a 2030-as évek végére négymilliós cigány lakosságot jelentene Magyarországon.
A cigányság korfája 2001-ben olyan mértékű népességrobbanást vetített előre, ami a hatalmat arra ösztökélte, hogy törvényileg tiltsa a faji viszonyok nyilvántartását és az ezzel kapcsolatos kutatásokat. A magyarság korfája azonban a lakosság gyors megfogyatkozását vetítette (és vetíti) előre.
A demográfiai előrejelzések hazudnak, mert a népesség fogyását ellensúlyozza a bevándorlók tömege, és a cigányság szaporasága statisztikailag ellensúlyozza a magyarság megfogyatkozását, ami azt eredményezi, hogy az összlakosság nem fog nagymértékben megfogyatkozni. Ugyanis azt, hogy egy népesség mennyire szapora, nem az összlakosság száma határozza meg, hanem a szülésre alkalmas nők, a potenciális anyák összlakossághoz viszonyított aránya. A magyarság esetében jelenleg a 18 és 49 közötti nők száma 2.201.459, de nem ez, ami meghatározó. A biológiai értelemben legtermékenyebb korban lévő nők (16-27) száma jelenleg mintegy 730 ezer. A most 6-17 éves lányok száma alapján ez tíz év múlva már csak 585 ezer, ami közel 20%-os csökkenés.
A KSH a bevándorlási adatokat is hozzáadja az összlakosság korfájához, ami a probléma élét nagymértékben tompítja, arról nem is beszélve, hogy az összlakossághoz mérten a cigányság most 12,5%-os kisebbséget jelent. Az országban 2010-ben mintegy 200 ezer bevándorlót tartottak nyilván, azóta pedig újabb 200 ezer idegen kapott magyar állampolgárságot úgy, hogy az névváltoztatással járt, vagyis feltehetőleg nem külhoni magyarról van szó. A magyarországi zsidóság lélekszámát pedig 80-200 ezer közé tették a kettős állampolgárság engedélyezése előtt (szerintünk jóval több, de ez más kérdés). Ez így összességében azt jelenti, hogy 800 ezer potenciális anyából 150 ezer nem magyar.
A ’90-es évek elején (ameddig a rendszerváltást követően rendet nem tettek ezen a téren) a születési adatok nyilvántartásából tudható volt, hogy az élveszületések felét cigányok tették ki. Alig néhány éve nagy vihart kavart, mikor nyilvánosságot kapott néhány becslés, miszerint az iskolarendszerbe belépő diákok fele már cigány. Ezt az arányt a többség gondolkodás nélkül túlzásnak nevezi, pedig a számok önmagukért beszélnek. A magyarországi összlakosságon belül átlagosan 23% a gyermekvállalásra alkalmas korban lévő nők aránya. A cigányságnál ez meghaladja a 40%-ot, ami azt jelenti, hogy a cigány lakosságon belül most van közel 500 ezer potenciális anya. Miközben a magyar összlakosságnak négyszer ennyi – de ebből le kell vonni a félmillió cigány nőt, majd végiggondolni, hogy miközben a cigányságon belül csak harmadannyi termékeny korban lévő nő van, háromszor annyi gyermeket vállalnak, mint az átlag magyar. Máris ott tartunk, hogy a születések felét a cigányok teszik ki.
Csakhogy az összlakosság nem a magyar lakosságot jelenti, hanem a magyar lakosságot és a zsidókat, és a bevándorlókat – vagyis a cigány lakosságon belül gyakorlatilag több potenciális anya van, mint amennyivel a magyarság bír.
Tíz év múlva – (a KSH adatai alapján) lesz ebben az országban 2.131.724 gyermekvállalásra alkalmas korban lévő nő. Ha a cigány lakosság száma az eddigi ütemben növekszik és növekedni fog, 2030-ra minden második 50 alatti nő cigány lesz – háromszor, négyszer akkora gyermekvállalási hajlandósággal, mint a magyarok esetében...
Molnár István

Böjte Csaba: Mit jelent a szaktudás?

Ma mindenki mindenhez ért, mind a vadgalamb reggeltől estig mindenki egyet fúj: Tudom... tudom.. tudom! Lám, egy mezőgazdasági mérnök, ki ezt jól megtanulta egy kis faluban, hol ő a polgármester, a közmunka progra
mban, nekiáll 11 hajléktalan csövessel dolgozni, és a földből ennyi csodaszép paradicsom nő ki a keze alatt.

Szakismeret!! Szaktudás!! Mesterségbeli tudás hiánya miatt nem éri meg másnak paradicsomot termeszteni. Ha nem értesz a szakmádhoz, ha bunkó vagy akkor neked nem terem a föld, nem szaporodik a jószág, nem eladható a bútor, a cipő, semmi ami a kezed alól kikerül.

Értesz a gyerekekhez? Ha nem vagy jó nevelő akkor szidhatod a gyerekeket, mondhatod, hogy a "mai generáció ilyen, meg amolyan, talán még igazad is van, de kit érdekel?!" Alázatosan magadba kellene nézzél!

A fociban ez egyszerűbb, mivel ha egy játékos nem tud pontot szerezni akkor nekiáll edzeni, fizikai erőnléttel és szakmai tudással is képzi magát mert tudja, hogy a gól csak munkából lesz.

Ne másban keressük a hibát, magunkat formáljuk, neveljük, alakítsuk olyanná, hogy a sáros föld körülöttünk "paradicsommá" váljon!!

szeretettel, cs.t.

2012. augusztus 29., szerda

Kadarkúti Égi Üzenetek 157. Szentlélek: A megszentelő kegyelem állapota

ÉGI ÜZENETEK
2012-08-28
Szentlélek: A megszentelő kegyelem állapota
Szentlélek: Drága Gyermekeim! Az előző hetekben a bűnös ember megigazulásáról volt szó, mely a megszentelő kegyelem állapotát adja az embernek. Ma a megszentelő kegyelemnek erről az állapotáról szeretnék beszélni nektek.
A kegyelem, amint már tudjátok, Isten természetfeletti ajándéka. Az embereknél a kegyelem nem egyforma, hanem személyenként más és más. A kegyelmeket Én, a Szentlélek Isten osztom ki, de nem ugyanazt és nem ugyanannyit kap mindenki. Az egyik többet, a másik kevesebbet kap, az egyik nagyobb kegyelmet, a másik kisebbet. Közvetlen közeletekből mondok erre példákat. Vannak közületek olyanok, akik a nagy buzgóság kegyelmét kapták meg. Minden szabadidejüket imádkozással töltik, rengeteg rózsafüzért, litániát elmondanak felajánlásokkal bevezetve, és így sok-sok lelket mentenek a kárhozattól. Vannak, akik az áldozatosság kegyelmét nyerték el. Képesek kemény böjtöket, virrasztásokat végezni, fáradhatatlanul zarándokolnak, aszketikus életet élnek, minden élvezeti dologról lemondanak, folyton térden állva, kitárt kézzel imádkoznak, és mindezt felajánlják nemes célokra, lélekmentésre. Olyan is van köztetek, aki nagyon sokat apostolkodik. Hitetlen, közömbös környezetében is bátran beszél Istenről, a túlvilágról, a szentségekről, hogy így mentse nekünk a pokol felé haladókat. Akad olyan is ebben a közösségben, aki az együttérző szeretet kegyelmét hasznosítja, és minden bajban lévő, szomorú, bánatos, megszállt felebarátját vigasztalja, bátorítja. Más azon fáradozik, hogy a tanítás kegyelmével közelebb vigye társait Istenhez, a hittel kapcsolatos ismeretekben. De vannak az itt ülők közül néhányan, akik az Én különleges ajándékaimból kaptak, pl. nyelveken beszélés, benső szó, látás, hallás kegyelmét. A kegyelemre nemcsak az jellemző, hogy személyenként különböző, hanem az is, hogy növekszik.
A szentségek vételével és a jócselekedetek gyakorlásával nő bennetek a kegyelem. Ha nem növekedne a kegyelem, akkor nem lennének fokozatai a lelki életnek, nem lenne tökéletességre törekvés. Egy példát mondok erre a növekedésre. Nem akarom megnevezni, mert ráismertek, de egyik lányom élte a maga, Istentől eltávolodott, közömbös életét. Már középkorú, a munkában kitartó, szorgalmas, barátságos nő. Volt néhány szerencsétlenül sikerült házasságon kívüli párkapcsolata. Ezek sok lelki szenvedést okoztak neki. De évek óta már egy rendes, jószívű párra lelt. Együtt éltek Isten és hit nélkül. Mennyei Atyátok ezt a gyermekét is üdvözíteni akarta. Egy egészen különös kegyelmet talált ki neki: megengedte a gonosznak, hogy ijesztegesse zörejekkel, rémálmokkal. Félelmében egy mélyen vallásos ismerőséhez fordult, aki szabadító imát javasolt neki, és kapcsolatuk egyházi rendezését. Miután megtörtént a templomi esküvő, eltűnt a gonosz zaklatása, az Én engedelmes gyermekem a Tízparancsolat szerint él. Egy vasárnapi szentmisét se hagy ki, rendszeresen magához veszi a szentségeket, gyónik, áldozik. Egy imaközösségbe jár, ahol megtanulta a rózsafüzéreket. Látjátok, Gyermekeim? Így növekszik a kezdeti kegyelem. Először csak hisz az ember, majd elhagyja a bűnöket, és áldozatos jócselekedeteket végez.
Vigyázzatok, engesztelő Gyermekeim, mert a megszentelő kegyelem állapotát el is lehet veszíteni! Egyetlen halálos bűn is elég hozzá. A bűn és kegyelem olyan ellentétek, melyek nem férnek meg egymás mellett. A bocsánatos bűnök nem kisebbítik a kegyelmet, de szabadulni kell tőlük, mert veszélyesek: kioltják az emberből a bűntől való félelmet, erősítik a rendetlen vágyakat, távolítanak Istentől és előbb utóbb halálos bűnbe torkolnak. Ó, Gyermekeim! Milyen nagy vigasztalás számotokra, hogy ha úgy adódik, hogy egy halálos bűn miatt kiestek a kegyelemből, azt újra el lehet nyerni. Ugyanis Jézus Krisztus az Ő nagy irgalmában megalapította nektek a bűnbánat szentségét, a szentgyónást. A feloldozásban visszakapjátok a megszentelő kegyelmet. Isten nem akarja elveszíteni a lelketeket, ezért mindig újra és újra megbocsát. Ez viszont nem jelenti azt, hogy bátran vétkezzetek. Kövessétek figyelemmel a következő esetet!
Két idős férfi, akik ott szoktak lenni a vasárnapi szentmisén, Laci és Zoli egyik nap az ABC-ből jövet-menet összetalálkoztak. Laci így szól: -Láttad a papot? Most jött ki a kocsmából. A vasárnapi perselypénzt itta el.
-Na de Lacikám, honnan tudod ezt? –Csak úgy gondoltam. – Tudom amit most tettél, az rágalmazás. Tegnap áldoztál. – Mit számít –mondja Zoli, majd meggyónom. Ez a laza értelmezés önmagában is halálos bűn, hogy „majd meggyónom”.
Ez Szentlélek elleni bűn. Soha ne bizakodj vakmerően, hogy Isten úgyis megbocsát, bármit elkövethetünk. Isten irgalmas jósága inkább Istenfélelmet keltsen bennetek, féljetek a bűn elkövetésétől és bánjátok, hogy megbántottátok Őt. A szentgyónás lehetősége inkább reményt keltsen bennetek, hogy nem a bűné az utolsó szó, hanem az Istené.
Drága Kicsinyeim! Jézus Krisztus és Mennyei Édesanyátok választottjaikkal most már azt üzenik nektek, engesztelőknek, hogy nem elég havonta gyónni, hanem ha lehetséges, hetente. Erre azért van szükségetek, mert gyengék és gyarlók vagytok. Minduntalan elestek. Foltokat ejtetek a megszentelő kegyelem fehér ruhájára. Elég egy kárörvendő összemosolygás valaki felett, és már ott a bocsánatos bűn. Elég, ha megjegyzitek, hogy X testvér miért nem jár velünk együtt a hétköznapi szentmisékre, hiszen ráér - és már kész az ítélkezés. Elég visszamondani egy testvérednek, hogy milyen rosszat mondott róla Y, és már ott van a lelkeden még egy ítélkezés. Ilyen könnyen megy ez. Soha ne hidd Gyermekem, hogy nincs bűnöd, mert csak mi, a Szentháromság látunk bele a lelkedbe. Soha ne úgy gyónj, hogy felsorolod a bűnöket és hozzáteszed: nincs több bűnöm. Így mondd inkább: Nem emlékszem másra.
Azért is kell hetente gyónni, mert most már nagyon közel van az Én eljövetelem, a Szentlélek kiáradása, a Nagy Figyelmeztetés. Tudatosan készüljetek rá, hogy a lehető legtisztább lélekkel fogadhassátok. Boldog lesz, aki éppen a Figyelmeztetés előtti percekben gyónt, mert az hófehér lélekkel várhat Engem és nem kell félnie semmitől.
Igyekezzetek úgy élni, hogy ne legyen sosem halálos bűnötök, hogy mindig a megszentelő kegyelemben maradjatok. És ha van is bocsánatos bűnötök, igyekezzetek minél hamarabb megszabadulni tőle.
Drága Engesztelő Gyermekeim! Mint minden alkalommal most is itt vagyunk előttetek Mi, a Szentháromság Személyei és Mennyei Édesanyátok. Mivel ma a kegyelemről volt szó, ezért ajándékokkal halmozunk el benneteket.
A Mennyei Atya és Jézus Krisztus odamennek mindenki elé. Jézus tart egy kelyhet az Ő szent Vérével. Mellette az Atya kezében egy pecsétnyomó van. Belemártja a Szent Vérbe, és homlokotokra nyomja az Élő Isten piros Pecsétjét, azt, amit az ír látnoknő üzenetében szavaival és lélekben megadott nektek. Közben így szól hozzátok: Fogadjátok védelmem isteni pecsétjét, mellyel megvédelek benneteket és szeretteiteket a megpróbáltatások alatt minden külső és belső ellenségtől.
Most pedig az Úr Jézus következik. Szent Vére kelyhét a Mennyei Atya kezébe helyezi. Előveszi kebléből töviskoronás, szeretettől lángoló Szent Szívét és szeretetlángjából a ti kicsi pislákoló szívetekbe egy fényes sugarat küld, az ellenségszeretet kegyelmét. Közben ezt mondja nektek: Már most is szükségetek van erre az ajándékra, mert rosszakaróitok a hátatok mögött és a szemetekbe csúfolnak, szidalmaznak, rágalmaznak benneteket. Soha ne őket ítéljétek el, amiért rosszak hozzátok, hanem a gonoszt, aki erre használja őket. Inkább imádkozzatok megtérésükért. A keresztényüldözéskor még inkább szükség lesz az ellenségszeretetre.
Ezután Én, a Szentlélek Isten megyek körbe köztetek és Engem is Jézus kísér. Hozza magával szent Vérének kelyhét. Én belenyúlok e Vérbe, és mindkét szemetekre keresztet rajzolok vele, mellyel megadom a tisztánlátás kegyelmét. Ez nagy kincs lesz számotokra a Nagy Figyelmezetés után, mikor kezdődik a szétválasztódás, hogy hová álltok: a csaló Antikrisztus és emberei mellé, vagy az igazi Megváltótok, Jézus Krisztus mellé. E kegyelem fényénél tisztán fogtok látni, és tétovázás nélkül felismeritek a jó oldalt.
Végül a Szűzanya áll elétek karjára fűzve sok rózsafüzér. Ezeknek minden szeme fehér kicsi virágokból áll, és minden szem közepén Jézus szent piros vére csillog. Ha ezután rózsafüzért imádkoztok, mindig arra hullik Jézus szent Vére, akiért felajánljátok.
Drága, hűséges Engesztelőim! Búcsúzom tőletek, köszönöm figyelmeteket és nagy szeretettel megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

2012. augusztus 28., kedd

Az új tömegpusztító-fegyver: tüsszentsd tovább az influenzát

Az Egyesült Királyság lesz az első olyan ország, ahol a szezonális influenzaoltást az állami oktatásban résztvevő valamennyi gyereknek felajánlják. Az orron át, egy spray segítéségével beadott, az Egyesült Királyságban Fluenz, az USA-ban FluMist néven árusított és az AstraZeneca által gyártott vakcinát, 9 millió iskolás kaphatja meg. Az oltásnak ez a formája már 10 éve van használatban az Egyesült Államokban, de ez a mostani az eddigi legnagyobb megrendelés az USA-n kívül, ami komoly lépést jelent a szájon át továbbadható mérgek globális terjesztésében.
A FluMist nazális spray élő influenza vírust tartalmaz és beadást követően 28 napon át képes szaporodni az orrban, amely idő alatt az immunrendszert is gyengíti. (Fontos tudni, hogy Magyarországon NEM ÉLŐ, hanem ELÖLT vírussal immunzálják az embereket, a magyar vakcinában lévő elpusztított vírusok már nem képesek szaporodni a szervezetben.) Lehetséges, hogy a tüsszentést szánják a legújabb tömegpusztító fegyvernek, amivel könnyűszerrel megfertőzhetik az egész lakosságot? Mivel a vakcinát az új világrend egyik gyógyszeripari pszichopatájának márkaneve alatt értékesítik, nehéz félresöpörni a gondolatot, hogy a kampány egyik rejtett szándéka a globális lakosság csökkentése lehet.
A fővonalas média azzal magyarázza az eljárást, hogy a gyerekek nem olyan fertőzőek, miközben nagyon is tisztában vannak vele, hogy közvetlen környezetükben bárki megkaphatja a betegséget egy egyszerű tüsszentésen keresztül. Látott már valaki tüsszentést lassított felvételen? Nemcsak a mennyiség döbbenetes, de a távolság is, amit a kitüsszentett cseppek megtesznek. Milyen pusztítást végezhet néhány taknyos zsepi vagy eltévedt pufók ujjacska egy óvodában! Szükséges-e további példákat felhozni az influenzavírusokkal teli orr vagy tüsszentés veszélyeire?
160 km/órás sebességgel indulva egy kisgyerek orrából, aki még nem tudja rendesen használni a kezét, a cseppek akár 4 méter távolságra is eljuttathatják az élő influenza vírusokat. Az élő vírus a FluMist nazális vakcinával beoltott emberek 79% százalékánál aktív marad az oltást követően, akár 28 napon át. Az Országos Egészségügyi Intézet Orvosi Könyvtára szerint az öt éven keresztül végzett klinikai vizsgálatok a következőket mutatták:
„Az alanyok 79% százalékánál volt észlelhető élő vírus a levett mintákban, azonban 6-23 hónapos kisgyermekek esetében ez az arány magasabb, 89%, míg a 24-59 hónapos korosztálynál 69% volt.”
A számokat vizsgálva az ember rájön, hogy a média beszámolói nem voltak egészen őszinték, az orron át beadott vakcinák valós veszélyeit illetően. A Fertőzéslétrehozó és Terjesztő Központ (értsd Járványügyi Központ, rövidítve CDC) statisztikái egyáltalán nem tükrözik a klinikai vizsgálatok eredményeit. A CDC a következőket mondja:
„A klinikai vizsgálatok során a vakcinákban lévő vírus kevés esetben terjedt át az alany környezetében lévő személyekre. A vakcinákban lévő vírussal való megfertőződés becsült veszélye, miután valaki közeli kapcsolatba került a beoltott személlyel, a nazális spray esetében alacsony (0,6%-2,4%).”
Az „élő vírus” szemüvegén át vizsgálva a CDC oldalán feltüntetett egyoldalú információkat a nazális influenza vakcina esetében fennálló keresztfertőzés arányról, hihetetlen számokat kapunk. Vegyük a fenti számok átlagát és számoljunk 1,5%-kal. Amennyiben mind a 9 millió gyerek megkapja a vakcinát, hozzávetőlegesen 13.500 embert fertőznek meg. A média ezt „csorda” immunitásnak hívja. Innentől kezdve a számok egyre bizarrabbak. A 13.500 extra megfertőzött ugyanis nagyjából megegyezik azzal a számmal, ahány emberen a fővonalas média szerint a kampány segíthet:
„Amennyiben a jogosultak 30%-a elfogadja az ajánlatot körülbelül 11 ezerrel kevesebb kórházi ápolásra szoruló betegre és egy év alatt 2000-zel kevesebb halálesetre számíthatunk az angol tisztifőorvos szerint.”
Lehetséges, hogy a számok valamilyen kódot tartalmaznak, és az új világrend szemüvegén át nézve jobban érthető az üzenet? Például, ha azt nézzük, hogy „30% elfogadja az ajánlatot” az számomra inkább azt jelenti, hogy 30%-kal több ember betegedhet meg, a „11 ezerrel kevesebb beteg és 2000-rel kevesebb haláleset” pedig az ellenkezőjét.
Hamarosan teljesen mindegy lesz, hogy valaki hagyja-e magát beoltani influenza ellen, mert úgyis megkapja egy tüsszentés formájában.
A cikkhez használt források:
Sky News Nasal Flu Vaccine
Thomas Moore Profile
CDC Q&A
CDC Flumist
BBC Nasal Flu Spray
Clinical Trials 17 Studies Shedding
Clinical Trial Shedding Study
NIH Results NLM FluMist Shedding
NLM Link to Clinical Trial
FluMist Insert
FDA U.S. Approval of FluMist
Huffington Report FluMist
Reuters Nasal Flu

Gazdag István: Szíria, ahol véget ért az amerikai légi szupremácia

Bizonyos, hogy az utóbbi évek eseményeinek egyik döntő momentuma az amerikai-cionista hegemóniával szembeni ellenállás egyre hatékonyabbá válása világszerte. Szíria Ázsia kapuja, és ezzel az oroszok nagyon is tisztában vannak. Ráadásul nyilvánvalóan tanultak a Líbiában történtekből, és semmiképpen sem hajlandók ugyanazokra a fatális engedményekre, amelyek Kadhafi bukásához vezettek. Ez különösen abban az összefüggésben értékelendő, hogy a szíriai helyzet egyre világosabban figyelmeztet az amerikai haderők külföldi intervenciós képességeinek korlátaira.
Líbiával ellentétben ugyanis Szíria teljesen az ellenőrzése alatt tartja a saját légterét, miután az Asszad-rezsim az utóbbi években a világ egyik leghatékonyabb - ha nem a leghatékonyabb - légvédelmét építette ki orosz segítséggel, több mint 200 ultraszofisztikált légvédelmi üteget állítva hadrendbe. Köztük van az „abszolút kategória-győztes” Páncir SZ1 mobilegység, egy igazi taktikai légtértilalmi rendszer, amely nemcsak repülőgépek, helikopterek, Tomahawk robotrepülők, Walleye 2 és Maverick levegő-föld lézerirányítású rakéták megsemmisítésére, hanem a HARM-típusú radarelhárító rakéták semlegesítésére is képes.
Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy - izraeli katonai forrásokra hivatkozva - a Yedioth Ahronoth napilap angol nyelvű honlapja már öt éve megírta, hogy „Szíria rendelkezik a világ legfejlettebb légvédelmi rendszerével”, és hogy az izraeli légierő fölényére válaszul a szírek a „légvédelmi technológia non plus ultrájának” (the cutting edge in aircraft interception technology) számító föld-levegő rakétákat szereztek be az oroszoktól (ynetnews, 2007. augusztus 13.). És hogy még szebb legyen a leányzó fekvése, a szíriai légvédelmi hálózatot orosz szakértők szolgálják ki.
Mindezzel persze az amerikaiak is tisztában vannak. Kongresszusi meghallgatásán maga Martin Dempsey amerikai vezérkari főnök figyelmeztette a törvényhozókat arra, hogy mire képes a szíriai légvédelem, kénytelen-kelletlen azt is elismerve, hogy Szíria megbombázása „keményebb művelet” (tougher operation) lenne, mint a líbiai lázadók támogatására tavaly kifejtett erőfeszítések. Mindenesetre először fordul elő a hidegháború vége óta, hogy az USA egy olyan elrettentő katonai kapacitással találja magát szembe, amely elbizonytalanítja a saját győzelmi esélyeit illetően.
Rendkívül fontos, hogy ez a megállapítás általánosságban érvényes az amerikai légierőre, amely az USA nemzetközi befolyásának és katonai hatalmának tulajdonképpeni végrehajtó eszköze. Az Egyesült Államok globális stratégiai koncepciói, a különböző terek és területek fölötti kontroll és hegemónia megszerzésére és biztosítására vonatkozó tervei ugyanis éppen a légi fölényen (air superiority) alapulnak, amely az utóbbi két évtizedben egyenesen légi uralommá (air dominance) vált, ez a 90-es évek elején elhatározott szemantikai változás önmagában is jelezve az amerikai stratégák által a légi hatalomnak tulajdonított fontosságot és a saját erejükkel kapcsolatos önbizalmat - drámai kontrasztot alkotva a jelenleg mutatott „impotenciával”.
A koreai háború óta az USA légi fölénye állandó tényezője volt katonai erőinek külföldi bevetései során, még akkor is, amikor katonai erői nem voltak szükségképpen fölényben a földön. Ezt a dogmát mára a kimúlás veszélye fenyegeti, de legalábbis erősen kétséges a túlélése. Az amerikai hatalom döntő korlátozása ily módon még nyilvánvalóbbnak tűnik, hiszen magát az amerikai hatalom alapját érinti, azon elképzelések szerint, amelyeket az amerikai stratégák mindig prioritásnak tartottak, amióta csak a repülés döntő fontosságú hadműveleti fegyverként létezik.
Mielőtt hatásai miatt az érintett szektorban lenne esemény, ez a megállapítás Washingtonban, a Kongresszusban és a Pentagonban lesz az, egyre inkább alapvető tényezővé válva az Egyesült Államok katonai potenciáljáról folyó általános vitában, különösen annak fényében, hogy a világ (jelenleg még) vezető hatalma olyan mély válságba zuhant, amelyről nem lehet tudni pontosan, hogy milyen eszközökkel oldható meg, és megoldható-e egyáltalán. Az viszont tudható, hogy a szokásos megoldás (még több pénzt önteni a Pentagon feneketlen hordójába) a jelenlegi költségvetési helyzetben nem csak lehetetlen, de teljesen alkalmatlan is. A Pentagon hatékonytalansága és kontraproduktív sterilitása mára túllépett minden lehetséges pénzadományon - mégpedig a rendszer klasszikus inverziós mozgásában (túlhatalom-önpusztítás) - olyannyira, hogy még több pénz csak a pazarlás, a korrupció és végeredményben a hatékonytalanság növekedéséhez vezet. Az amerikai hatalom korlátainak Szíria kapcsán megnyilvánuló demonstratív esete tehát a katonai-ipari komplexum által gründolt rendszer általános és végső válságának egyik műveleti hatása, a túlhatalom dinamikájának az önpusztítás dinamikájává való átalakulással.
Éppen ezért az amerikai fegyveres erők számára Szíria már azelőtt háborús stresszhelyzetet jelent, mielőtt ténylegesen és közvetlenül beavatkoztak volna az Asszad-rezsim ellen indított és polgárháborúnak álcázott nemzetközi agresszióba. Ha a határozott orosz és kínai fellépés önmagában esetleg kevés lenne, a szíriai légvédelem hatékonysága mindenképpen alkalmas arra, hogy elvegye a USraeli szoldateszka kedvét az efféle kalandorkodástól. Annál is inkább, mert történelmi hagyományaikhoz híven és nemzetkarakterisztikájukból következően az amerikaiak egyáltalán nem rajonganak az olyan háborúkért, amelyekben az ellenség visszalő. Nem is beszélve azokról, amelyeket a szárazföldön, azonos vagy hasonló technikai szintet képviselő ellenséggel kell megvívniuk. Sokkal jobban kedvelik a hadviselés zéró vagy minimális saját veszteséggel járó módját, a légi csapást és különösen annak legalattomosabb változatait (szőnyegbombázás) és eszközeit (pilóta nélküli és lopakodó repülőgépek). Mivel Szíriával szemben mindezek nem váltanák be a hozzájuk fűzött stratégiai reményeket, Samu bácsi ezúttal valószínűleg kénytelen lesz beérni az ijesztőnek szánt, de egyre kevésbé rettenetes fogvicsorítással.
MD 2012. VIII. 29.