Miközben az európai vezetők optimistán nyilatkoztak, és történelmi
megállapodásként értékelték a G-20-ak csúcstalálkozóját, a világ vezető
gazdaságainak szinte semmilyen érdemi kérdésben nem sikerült
megállapodásra jutni - értékeli a The International Herald Tribune
a hétvégi washingtoni csúcstalálkozót. A francia pénzügyminiszter saját
győzelmeként tálalta a közös megállapodást. Gordon Brown szerint a
G-20-ak találkozóján megszületett a válság megoldásának forgatókönyve,
amely milliók életét könnyíti meg.
Sarkozy elnök egyenesen arra utalt, hogy sikerült meggyőznie az
amerikai vezetést a pénzpiacok nemzetközi szabályozásának
szükségességéről. A csúcstalálkozón elfogadott megállapodás azonban nem
tartalmaz konkrétumokat: az érdemi kérdések megvitatására az áprilisi
újabb tárgyalásokon kerülhet sor. A lap által megkérdezett pénzügyi
elemzők meglehetősen hűvösen értékelték a csúcstalálkozót. 'Legalább
nem fogadtak el meggondolatlan javaslatokat, amelyek tovább mélyítették
volna a válságot' - nyilatkozta Julian Jessop, a Capital Economist
igazgatója. 'Ezért a megállapodásért teljesen fölösleges volt
csúcstalálkozót tartani' - vélte Simon Johnson, az IMF korábbi vezető
közgazdásza.
Bár a világ vezető országai egyetértettek abban, hogy összehangolják a
gazdasági válság megfékezésével kapcsolatos intézkedéseket, konkrét
lépésekről nem esett szó: az érdemi döntéseket jövő áprilisra, Barack
Obama amerikai elnök beiktatása utánra halasztották - összegzi a The New York Times
a G-20-ak washingtoni csúcstalálkozóját. George W. Bush leköszönő
amerikai elnök a találkozón elfogadott közös nyilatkozattal
kapcsolatban kiemelte, hogy megállapodás született a pénzügyi szektor
nagyobb átláthatóságáról, de hozzátette, hogy a válság megoldását nem
remélhetjük egy csúcstalálkozótól. Míg európai politikusok lényeges
előrelépésként értékelték a megállapodást, amerikai szakértők
csalódottságukat fejezték ki, és megjegyezték, hogy semmilyen konkrét
együttműködésről nem született döntés: sem globális gazdaságélénkítő
csomagról nem sikerült megállapodni, sem pedig a nemzetközi
pénzpiacokat ellenőrző szervezet működésének részleteiről. Az IMF
megerősítésében ugyan egyetértés volt, pénzt - 100 milliárd dollárt -
csak Japán ajánlott.
Bár érdemi döntés nem született, legalább abban egyetértés volt, hogy
tovább kell folytatni a tárgyalásokat, és keresni kell a közös
fellépést - írja szerkesztőségi cikkében a The Washington Post.
A lap kiemeli, hogy már az is nagy előrelépés, hogy a washingtoni csúcs
zárónyilatkozata értelmében a jövőben a nemzetközi hitelminősítők és a
derivatív eszközökkel kereskedő befektetési alapok működését
átláthatóbbá teszik. A legfontosabb azonban az, hogy a résztvevők
ígéretet tettek rá, hogy legalább a jövő év közepéig nem hoznak
protekcionista intézkedéseket, amelyek tovább súlyosbítanák a
nemzetközi gazdasági válságot. A washingtoni lap szerint még érdemi
döntések nélkül is történelmi jelentőségű volt a csúcstalálkozó, hiszen
végre sikerült egy asztalhoz ültetni a világgazdaság vezetőit. A The Washington Post egy másik cikkében kitér rá,
hogy Kínát nem sikerült rávenni, hogy elkötelezze magát 1900 milliárd
dollárnyi devizatartalékának megnyitására. „A kínai vezetők megígérték,
hogy együttműködnek a Világbankkal, de hozzátették, hogy Peking
elsődleges feladata a kínai gazdaság támogatása."
A The Wall Street Journal szerint
a találkozó után aligha enyhül a feltörekvő piacokkal szembeni
bizalmatlanság. A konzervatív napilap valószínűsíti, hogy konkrét
megállapodások híján tovább folytatódik a feltörekvő országok
devizáinak mélyrepülése, illetve a jen és a dollár erősödése. A New
York-i lap egy másik írásában arra hívja fel
a figyelmet, hogy elemzők szerint a pénzpiacok ellenőrzésnek
szigorítása tovább csökkentheti a hitelezési hajlandóságot, és ezzel a
válság elmélyüléséhez vezethet. A lap reggeli számában arról is beszámol,
hogy az ázsiai tőzsdék hétfőn eséssel nyitottak, ami szintén arra utal,
hogy a hétvégi washingtoni csúcstalálkozón nem sikerült visszaállítani
a befektetők bizalmát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése