A
világ környezetvédőinek gondolkozását sokáig a 19. századi közepének
romantikus arisztokrata felfedezőinek szemléletmódja határozta meg. A
nemzeti parkok megalapítását szorgalmazó természetvédők az emberi
beavatkozástól mentes vidék konzerválásának nevében elüldözték vagy
kiirtották a területen élő őslakosokat is. A „vadaknak" tekintett
törzseket sokáig nem illették meg az emberi jogok, és kultúrájuk
fennmaradása sem volt érték a természetvédők számára - derül ki Mark Dowie Természetvédelmi menekültek: a természetvédők és az őslakosok konfliktusának évszázada című könyvéből, amelyből a Guernica környezetpolitikai magazin és a The Boston Globe közöl részleteket.
Dowie a néhány éve megjelent Talajvesztés, avagy az amerikai environmentalista mozgalom a huszadik század végén
című könyvében élesen bírálta a zöldmozgalmak dogmatizmusát és
elitizmusát. Új könyvében a természetvédők és az őslakosok közti
háborúról számol be.
A 19. század közepén kialakult környezetvédő
mozgalom romantikus eszméken alapult. A természet legfőbb értékének az
emberi beavatkozástól mentes vadont tekintették. Az amerikai nemzeti
parkok kialakítását szorgalmazó természetjárók idillikus képet
festettek a vadonról: úgy mutatták be, mintha a szó szoros értelmében
érintetlen lenne.
Dowie a kaliforniai Yosemite Nemzeti Park
történetén mutatja be a bukolikus szemléletet. Lafayette Bunnell
felfedező az 1850-es években vetődött az azóta nemzeti parkká
nyilvánított völgybe. A vidék annyira lenyűgözte, hogy a Paradicsomhoz
illetve a mennyországhoz hasonlította. A természet iránti bűvölete
azonban nem terjedt ki a környéken élő miwok indiánokra. Úti
beszámolóiban a 4000 éve a területen lakó őslakosokat „sikoltozó
démonoknak" illetve „túlméretezett gonosz kölyköknek" nevezte, és
kifejtette, hogy „a vadon megmentése érdekében meg kell tisztítani a
környéket az elszórtan élő törzsektől, amelyek megfertőznék a
természetet". Bunnell expedícióját az amerikai történelem egyik
legbrutálisabb milíciája, az indiánok kiirtásában élen járó Mariposa
Zászlóalj kísérte. James Savage, a zászlóalj vezetője mindent
elkövetett a nagy természetjáró óhajának megvalósítása érdekében:
felgyújtotta az indiánok élelmiszerraktárait, és akit nem sikerült
kiéheztetéssel távozásra bírni, azt erőszakkal telepítették ki. A
kéttucat ellenálló őslakost lemészárolták. Bunnell végignézte a
brutális népirtást.
A Yosemita-modell Amerika- és világszerte
népszerűvé vált. Az elmúlt évszázadban létrehozott amerikai, ausztrál,
új-zélandi, kanadai és afrikai nemzeti parkok többségéből rendszerint
elüldözték az őslakosokat az érintetlen természet megóvására
hivatkozva. A természetvédelem nevében elüldözött bennszülöttek számát
szakértők 20 millióra becsülik -többségüket (14 millióan) afrikai
területekről telepítették ki. Az elmúlt negyven évben százszorosára
nőtt a természetvédelmi területek kiterjedése a világon. Ma már az
összes szárazföld 12 százaléka védett, ami többet tesz ki Afrika egész
területénél.
Dowie egy néhány éve megjelent esszéjében arról számolt be,
hogy még ma is előfordulnak az őslakosokkal szembeni kegyetlenkedések,
főleg Afrikában. A földjüket elhagyni kényszerülő „természetvédelmi
menekültekre" általában sanyarú sors vár. Gyakran hajléktalanként
tengetik életüket. A szakképzetlen, csak saját nyelvüket beszélő
bennszülöttek jobb esetben is csak a társadalom alsóbb rétegeit
gyarapítják. A biodiverzitás érdekében kitelepített törzsek nyelve és
kultúrája kipusztul. Nem csoda, ha sokan „a gazdasági és kulturális
hegemónia terjesztőihez hasonló gyarmatosítónak tekintik a
természetvédőket". A természetvédők ellenségként kezelnek minket" -
jelentette ki a nomád törzsek képviselője egy néhány éve rendezett
konferencián. „A természetvédő szervezetek jelentik a legnagyobb
veszélyt az őslakosokra" - fogalmazták meg az őslakosok világfórumán.
Kétségtelen,
hogy a természetvédelmi mozgalom 19. századi romantikus arisztokratái
kizárólag a biodiverzitás fenntartását tartották szem előtt, a
kulturális sokszínűség megőrzésének azonban semmilyen jelentőséget
tulajdonítottak. A „vadaknak" tekintett őslakosokat nem tartották
méltónak a „civilizált" embereket megillető alapvető jogokra, de
paradox módon azt sem ismerték el, hogy a természet részei.
Pedig
van megoldás a természetvédelem és az őslakosok jogainak
összeegyeztetésére. Sok helyen - Ausztráliában, Bolíviában, Nepálban és
Kanadában - olyan szabályokat hoztak, amelyek egyszerre biztosítják a
biodiverzitást és az őslakosok érdekeit. Ezekben az országokban
felismerték, hogy a vadonban élő törzsek nem ellenségei, hanem részei a
természetnek.
Az ENSZ által 2007-ben elfogadott, az őslakos
népek jogait rögzítő nyilatkozat már ebben a szellemben született. Az
őslakos népek közel száz éves az elismerésért folytatott küzdelmét
megkoronázó deklaráció kimondja, hogy, az őslakosoknak joga van
kultúrájukhoz, és hogy beleegyezésük nélkül nem telepíthetők ki az
általuk lakott területekről. Az ENSZ közgyűlése 11 tartózkodás mellett
4 ellenszavazattal (Kanada, Egyesült Államok, Új-Zéland, Ausztrália)
fogadta el a határozatot.
Dowie könyvének a Guernica magazinban közölt
fejezetéből az is kiderül, hogy a környezetvédők egyre inkább
elfogadják a kulturális antropológia szemléletmódját, amely az őslakos
törzseket a természet részének tekinti, és a kulturális sokszínűséget a
biodiverzitással egyenrangú értéknek ismeri el, szakítva az előző
évszázadok szemléletével, amely az érintetlen környezet idillikus és
hamis felfogásából indult ki. A szemléletbeli fordulatban jelentős
szerepet játszott, hogy a környezetvédők felismerték, hogy az őslakos
törzsek kultúrája összhangban van a fenntartható fejlődés és a
környezettudatos gondolkozás modern alapelveivel.
http://www.boston.com/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése