2012. május 27., vasárnap

Bilderberg kötelezővé tenné az Internet azonosítót Európában

Miközben a nemzetközi ACTA megállapodás és az Egyesült Államok törvényhozó testületei által tárgyalt CISPA törvényjavaslat előkészítik a terepet a világhálón eddig élvezett szabadság korlátozására, a technokraták időt és energiát nem kímélve próbálnak olyan módszereket kidolgozni, amelyek segítségével bárkit bármikor azonosíthatnak és állandó megfigyelés alatt tarthatnak.
Az Európai Unió most azon dolgozik, hogy valamennyi uniós állampolgár számára kötelező, elektronikus azonosító rendszert léptessenek életbe egész Európában, az online és személyes vállalkozások szabványosítására, egy közös „elektronikus aláírás” formájában. Az egységes ellenőrző azonosító az Internet hozzáférést, az online adatokat és az elektronikus kereskedelmet hivatott védelmezni. Ez nem más, mint a Fenevad Bélyegével fémjelzett rendszer egyik fontos elemének bevezetésére irányuló kísérlet és a Bilderberg találkozók egyik kiemelkedő résztvevője áll a hátterében.
Neelie Kroes, az EU digitális ügyekért felelős biztosa olyan törvényjavaslatot terjeszt elő, ami reményei szerint rákényszeríti „a tagországokat úgynevezett egységes e-aláírások, e-azonosítók és elektronikus ellenőrző szolgáltatások (eIAS) bevezetésére.”
Egy ilyen rendszer természetesen előbb-utóbb kiterjedne más területekre is, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy számos EU tagállam polgárjogi alapon elutasította, hogy nagytestvéri eszközökkel ilyen jellegű azonosítási előírásokat kényszerítsen állampolgáraira, amelyek lassan a náci Németországra jellemző politikára kezdenek emlékeztetni. Az EurActiv.com szerint Neelie Kroes idővel „kiszélesítené a jelenlegi Direktíva hatáskörét és kiegészítésként egyéb szolgáltatásokat, mint például az e-pecsét, timestamp (időbélyeg), stb. használatát is előírná,” miközben a nemzetek feletti testület megpróbálna minél több országot rávenni a részvételre.
A nagytestvéri rendszert először az Európai Unióban tervezik bevezetni, majd Észak-Amerikában és idővel a bolygó többi részén is megpróbálnák elfogadtatni, miközben a világot fokozatosan terelik a készpénznélküli mátrix felé, természetesen a „biztonságos és ellenőrizhető kereskedelem” és úgy általában a „biztonság” nevében. Az persze nem érdekli őket, hogy a rendszer utat nyitna a személyazonosság csalások előtt és tulajdonképpen megkönnyítené és felgyorsítaná a hamisítók munkáját. Európa esetében különös hangsúlyt fektetnek az „igazán működőképes egységes piac” kérdésére, ami a nagy európai terv jelenleg omladozófélben lévő fontos eleme.
Neelie Kroes 2005 óta rendszeres résztvevője a Bilderberg találkozóknak. A hivatalos vendégek listáján volt 2006-ban Ottawában, 2007-ben Isztanbulban, 2008-ban Chantillyben, 2009-ben Vouliagmeniben és 2010-ben a spanyolországi Sitges-ben, ahová az Európai Bizottság küldöttjeként érkezett.
2011-ben azonban már új titulussal érkezett: az EU digitális ügyekért felelős biztosaként, tehát a fenti előterjesztés nyilván nem váratlanul következett be. A néhány nap múlva kezdődő idei esemény nyilván segíteni fogja Kroes-t az ügy előre vitelében.
A kezdeményezés érdekes módon egybeesik az USA CYBERCOM létrehozásával és az NSA vezetőjének, Keith Alexander tábornoknak a kinevezésével, szintén rendszeres Bilderberg résztvevő, és feladatai közé tartozik a kiberháború megnyeréséhez szükséges globális offenzíva elindítása. A szilikonvölgybeli és egyéb technokraták is képviseltetik magukat a titkos találkozókon, az Internet szabályozására és az adathalászatra irányuló erőfeszítéseik koordinálása érdekében a titkosszolgálati közösségekkel, amelyekkel összedolgoznak.
Forrás: Infowars.com

A BBC egy olyan projektet indított, amelyben felkérnek egyes gondolkodókat, hogy prezentáljanak egy radikális vagy ellentmondásos elképzelést, ami szerintük megváltoztathatja a világot. Elizabeth Moon a következővel állt elő:
Ezen a héten Elizabeth Moon, sci-fi író azt az elképzelést szeretné támogatni, hogy minden csecsemőt vonalkóddal lássanak el születéskor.
„Ha én a világegyetem uralkodónője lennék, ragaszkodnék hozzá, hogy minden állampolgáromra tegyenek egy egyedi, nem leszedhető személyazonosítót, mondjuk egy vonalkódot vagy beültethető chipet, aminek segítségével egyszerűen, gyorsan és olcsón azonosítani lehet mindenkit.
Mindenkit ellátnának vele már a születésekor. Csak felé irányítjuk a leolvasót és kész.
Egy ilyen egyedi vonalkód számos előnnyel járna. Háborúban a katonák könnyebben meg tudnák különböztetni a célpontokat a nem harcoló lakosságtól.
Elkerülhetnénk a személyazonosság megállapításakor elkövetett esetleges hibákat, ami az ártatlan szemlélődők halálát okozhatják. A fegyverrendszerek rögzíthetnék a fegyverek használatát, hogy ki, hogyan és mikor használta. Megkönnyítené a felelősségre vonást a harctéren.
Az anonimitás lehetetlen lenne, mint ahogy a személyazonosság téves megállapítása is, így a felelősséget pontosan lehetne számon kérni. Nemcsak a háborúban, hanem békés helyzetekben is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése