2013. július 15., hétfő

Nyári egyetem az atlantista utánpótlás nevelés céljából

Hibátlanul és olajozottan koordinált atlantista-szabadkőműves művelet keretében első alkalommal szervez fiatal közép-európaiaknak nyári egyetemet az Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont.
A programsorozat középpontjában a visegrádi együttműködés áll.
A módszerváltás utáni első atlantista miniszterelnökről, Antall Józsefről elnevezett intézet mától július 26-ig nemzetközi nyári egyetemet rendez a Budapesti Corvinus Egyetemen (a hazai szabadkőműves értelmiség utánpótlás neveléséért felelős második vonal gyűjtőhelyén). A program elsősorban a visegrádi (V4) és a közép-európai együttműködésről szól, amely egy, az Európai Unió széthullásának esetére kidolgozott projekt, a közép-kelet-európai térség cion-atlantista érdekövezetben való megtartása céljából (lásd korábbi írásunkat).
A V4 országainak - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia - és más európai államoknak az ösztöndíjasai a kurzuson politikai, gazdasági és kulturális kérdésekkel foglalkoznak. A szervezők diákokat hívtak Japánból, Kínából és Katarból is, hogy segítsék a fiatalok párbeszédét - összehangolják a térség jövőbeli szellemi elitjének személyes kommunikációját -, és megismertessék a közép-európai térséget Európától távol eső országok ösztöndíjasaival is.
Az angol nyelvű előadásokat magyar és külföldi egyetemi oktatók, diplomaták és szakértők tartják.
A programsorozatot Martonyi János külügyminiszter, Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Antall Józsefné, a tudásközpont alapítója és Frank Spengler, a Konrad Adenauer Alapítvány budapesti irodájának vezetője nyitja meg. Ezt követően Jeszenszky Géza oslói nagykövet, korábbi külügyminiszter tart előadást a visegrádi együttműködés történetéről.
A diákok előadásokat hallhatnak a V4 kialakulásáról, gazdaság-, energia-, kül- és védelempolitikájáról, a visegrádi országok kulturális kapcsolatairól, továbbá az együttműködés jövőjéről. Az előadók között lesz Szilágyiné Bátorfi Edit, Magyarország V4-koordinátora, Surányi György - a hazaáruló kékszalag bizottság (ötödik had)oszlopos tagja -, az olasz Intesa Sanpaolo bankcsoport regionális vezetője, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, Balázs Péter, a Közép-európai Egyetem professzora, korábbi külügyminiszter, valamint Peter Doran, az amerikai Európa-politikai Elemző Központ kutatási igazgatója.
Figyelemreméltó, hogy a fentiekben felsorolt nevek és elnevezések kivétel nélkül szorosan kapcsolódnak az atlantizmushoz és a szabadkőművességhez (Soros Györgyről már nem is beszélve). A szabadegyetemen résztveő fiataloknak pedig azt javasoljuk, hogy ne tervezzenek hosszú távra az atlantista orientáció vonatkozásában - legalábbis ha a jövőjüket itt képzelik el.
Hídfő.net

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése