A jó öreg
szabadkőművesség már akkor is működött. Csakúgy, mint a trónörökös
meggyilkolásánál is. Így köszönhetjük nekik az első világháború
kirobbantását, a magyarirtó júdeokommunista Őszirózsás forradalmat,
aszisztálást Trianonhoz, stb.
„Valami misteriósus
dicsfény födi az ő alakját, mintha régen, nagyon régen élt volna egy
királyné, aki minket nagyon szeretett, aki értünk sokat tett. Hogy mit
tett, nem bírjuk elemezni, történetkönyvek, okmányok, krónikák nem
hirdetik világosan, de az érzésekben ott él és mint bizonyosság él az a
tudat, hogy ez a szent asszony örködött a nehéz órákban Magyarország
fölött, hogy az ő szivéből, melyet most átvert a gyilkos tőre, fakadtak
ki elsőbben azok a sugarak, melyek most elöntenek fényükkel,
melegükkel.”
(Mikszáth Kálmán: A királyné meghalt. Országos Hírlap, 1898. szeptember 11.)
1898. szeptember 10-én vesztette életét Genfben
Erzsébet magyar királyné, miután egy Luigi Lucheni nevű olasz anarchista
szíven szúrta őt. A világszép Sisi halála Magyarországot is mélyen
megrázta, hiszen hosszú évszázadok után ő volt az első királyné, aki
szeretettel és érdeklődéssel fordult nemzetünk felé.
Erzsébet 1837-ben, Bajorországban látta meg a
napvilágot, édesapja Miksa József, a Wittelsbach-ház egyik oldalágának
hercege volt. Miután Sisi a sorban harmadiknak született, nem
számíthatott rangon felüli vőlegényre, a történelem szeszélye folytán
azonban mégis Európa egyik legelőkelőbb dinasztiájába házasodott be.
Sorsa 1853-ban vett új fordulatot, amikor Zsófia főhercegné nyomására a
23 esztendős Ferenc József császár (ur. 1848-1916) Bajorországba
utazott, hogy feleségül kérje Miksa József legidősebb leányát, Ilonát.
Az uralkodó azonban müncheni tartózkodása alatt egy másik
Wittelsbach-leányba, a mindössze 16 esztendős Erzsébetbe szeretett bele,
így 1854 áprilisában végül őt vezette az oltárhoz. Az újdonsült
császárné entrée-ja nem sikerült túl jól, ugyanis a Hofburg köreihez
képest – főleg a műveltség terén – nagyon sokat kellett még fejlődnie,
közben pedig állandó megaláztatások érték őt.
Legnagyobb ellenlábasa anyósa, az igencsak akaratos
asszony hírében álló Zsófia volt – róla korábban azt is mondták, hogy ő
az egyetlen férfi a bécsi udvarban –, aki nap mint nap éreztette
Erzsébettel alsóbbrendűségét, miközben egy szemernyi szabadságot sem
hagyott menyének. A császárné már igen fiatalon, 17 évesen anyai örömök
elé nézett, első két leányát, Zsófiát és Gizellát azonban zsarnokoskodó
anyósa szándékosan távol tartotta tőle, nevelésüket pedig teljesen
kisajátította. Sisi megbecsülése aztán még tovább romlott, mivel
1857-ben kierőszakolta, hogy magyarországi körútjára magával vihesse
gyermekeit, és idősebbik lánya, Zsófia az utazás során – tífuszban –
életét vesztette. A halálesetet Erzsébet gondatlanságának
tulajdonították be, így aztán a hamarosan megszülető Rudolf
koronaherceget elszakították édesanyjától, és Zsófia főhercegné
elvárásainak megfelelően – gyakorlatilag spártai körülmények között –
nevelték.
Erzsébet a Hofburg fagyos viszonyai, a folyamatos
megaláztatások, konfliktusok, leánya halála és gyermekei távolléte miatt
aztán az évtized végére egyik betegségből a másikba esett, és mély
depresszióba zuhant. 1859-ben a császárné el is hagyta az udvart, és –
orvosa tanácsára – tengeri körutazásra indult, majd később Velencében
élt. Sisi két év elteltével aztán elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy –
miután visszatért Bécsbe – kiharcolja önállóságát, majd pedig
érvényesítse szavát a kormányzásban és gyermekei nevelésében is. A
szabad szellemben nevelt császárnénak jelentős szerepe volt abban, hogy a
császár engedett a liberalizációs tendenciáknak, sőt, sokan úgy vélik,
befolyását az 1867. évi kiegyezés érdekében is latba vetette.
Ezzel függhet össze, hogy a dualista átalakulást
megelőző tárgyalások során Erzsébet jó barátságot kötött gróf Andrássy
Gyula későbbi magyar miniszterelnökkel, kapcsolatukat azonban az akkori
közvélemény szerelmi afférnak próbálta beállítani. Bár a számos
alkalommal megörökített titkos viszonyra azóta sem talált senki
bizonyítékot, ez a hiedelem olyannyira erősen meggyökerezett, hogy
egyesek Mária Valéria főhercegnőt Andrássy gyermekének tartották – erre
utalt a Budán született leány kétértelmű „magyar gyermek” elnevezése is.
Miután Erzsébetet 1867-ben – a budai
Nagyboldogasszony-templomban – magyar királynévá koronázták, személyét a
Lajtán túl mind nagyobb szimpátia vette körül: a Burg rideg falai
között továbbra is boldogtalan feleség ezután gyakran „menekült”
Magyarországra, hazánkban pedig elsősorban Budán, vagy a – nászajándékul
kapott – gödöllői Grassalkovich-kastélyban tartózkodott. Ferenc
Józseffel kötött házassága a kiegyezés utáni időszakra már
menthetetlenül megromlott, a császár-király ugyanis mind jobban
beleszürkült megcsontosodott rendszerébe, Erzsébet pedig mindent megtett
annak érdekében, hogy kerülje az uralkodói reprezentációt. A pár 1889
januárja után – miután a trónörökös Rudolf főherceg Mayerlingben
öngyilkosságot követett el – teljesen elidegenedett egymástól.
Erzsébet a fájdalomtól teljesen magába zárkózott,
miközben fia haláláért a bécsi udvar zordságát és saját gyengeségét
okolta. Sisi egészen haláláig gyászban élt – így mutatkozott az 1896-os
magyar millenniumi ünnepségeken is –, miközben „Mater dolorosa”, azaz
szenvedő anya álnéven járta a birodalmat és a nagyvilágot. Utazásaira
egyedül hű társalkodónőjét, Ferenczy Idát vitte magával, aki aztán a
végzetes napon is mellette volt. A boldogtalan asszony élete hátralévő
éveiben nagyrészt kedvenc rezidenciái – Bad Ischl, Gödöllő, vagy Korfu
szigete – között ingázott, vagy külföldön tartózkodott, miközben
egyetlen célja volt: igyekezett a lehető legtávolabb maradni Bécstől.
Ez a szándék vezérelte aztán Erzsébetet végzetes
svájci útjára is, mely során 1898. szeptember 10-én elhatározta, hogy
hajóra száll, és kirándul egyet a Genfi-tavon. A sétahajókázás végül
tragédiába torkollott, a kikötőben ugyanis egy Habsburg-ellenes olasz
anarchista, Luigi Lucheni – egy élesre fent reszelővel – merényletet
követett el a királyné ellen. A támadás után Erzsébet azonnal lábra
állt, így a sérülés súlyossága először nem volt nyilvánvaló, Lucheni
fegyvere viszont éppen az asszony szívét találta el. A vérveszteség
hamarosan ájulást eredményezett, a királyné kísérői azonban már csak a
hajó elindulása után jöttek rá, hogy Sisi komoly veszélyben van, és
életét már nem tudták megmenteni.
Erzsébet váratlan halálát az egész Monarchia
megrendülten fogadta, Magyarországon pedig különös tisztelettel adóztak
emlékének. Budapesten és az ország számos pontján hamarosan utakat és
településeket neveztek el a királynő után – például Pesterzsébetet –,
köztéri szobrokat állítottak, parkokat alapítottak, így a 20. század
első éveire kész kultuszt épült Sisi alakja köré. Erzsébet a magyar népi
emlékezetben egyszerre testesítette meg a kor nőideálját, a fájdalmas
anyai sorsot és a szabadságért folytatott küzdelmet, míg máshol főleg a
lázadó, romantikus szépség imágója maradt meg; a királynéról 110 év
alatt regények, filmek és zenedarabok sokasága született, melyek
tükrében a tündérmesék világába emelkedett Sisi mellett mind nehezebben
tudjuk felidézni Erzsébet fájdalmasan realisztikus alakját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése