A nagy átverés: Magyarország és az EU-s pénzek
Sokan
tűnődnek Magyarországon, hogy a látványos meggazdagodások, a hatalmasra
kerekedett magánvagyonok miként jöttek létre, és miért gyarapodnak?
Hiszen az ország helyzete-sajnos-mára már olyan minősithetetlenül
leromlott, hogy gazdasági magyarázata nincs a dolgoknak.
Az
“első milliók” története nagyjából ismert. A rendszerváltást
közvetlenül megelőző helyezkedések rablóbandákba való
rendeződést-szerveződést jelentett, és ezek az ilyen-olyan névre
elkeresztelt, ám egyalombéli hordák a rendszerváltás után elkezdték
áldásos tevékenységüket. Finoman
fogalmazzunk: eredeti tőkefelhalmozás vette kezdetét. Lehetne ragozni
magát a folyamatot, ám olyan jelzőt nem is igen lehetne megalkotni,
amely hűen tudná kifejezni egy ország totális széjjelrablását.
De
hát ugye egyszer minden lakodalomnak vége szakad! Vége szakadt az
eredeti tőkefelhalmozás korszakának is, és hát minden felhalmozónak el
kellett kezdenie a főzést. A beszerzett alapanyokból. Ugyan főzhettek
bármit, csakhát a főzetre fogyott el végülis a vevő-fizetőképes kereslet
hiján.
Márpedig hiába van a nyersanyag, hiába a jól
felszerelt konyha, hiába az étterem, hiába a mindennap új menü-ha nincs
aki megegye. A feladat adott: FŐZNI KELL BÁRMI ÁRON-MINDEN NAP!
De ha csak veszteséges a konyha?
Akkor is főzni kell!
Sok konyha bedőlt-eltűnt!
Ám néhány állja a sarat-és szépen prosperál. Dacára az egyre kevesebb betérőnek.
Három
részbe összefoglalva próbáljuk meg megvilágitani a való világ
törvényszerűségeire fittyet hányó magyarországi sikercégek és a mögöttük
meghúzódó EGYÉNEK látványos vagyongyarapodását.
A
hazai közbeszerzési eljárások több mint harmadában (!) fordul elő, hogy
a furcsa előírások és kizárások miatt a végén már csak egy érvényes
ajánlattevő marad. 2010 óta valamennyi EU-s építési támogatás 17
százalékát (!) egyetlen cég nyerte el, a Közgép. Ezek olyan számok,
amire egy piacvezető német autópálya-építő cég vezérigazgatója is
csettintene: „Mit csinálunk rosszul, Günther?”
2013
júliusában levelet kaptam Orbán Viktortól. A kormányfő elsőbbségivel
kiküldött hangzatos brosúrában magyarázta el nekünk, földi halandóknak,
hogy Magyarország és a magyar nép már megint csatát nyert a gaz Európai
Unió ellen. A bibi csak az, hogy nem szóltak neki időben Habony Árpiék a
Miniszterelnökségből, hogy a levél kiküldése hatalmas öngól.
A
levélben olyan mondatok voltak olvashatóak, hogy az Európai Unió
“kénytelen volt” megszüntetni a hazánk ellen folyó
túlzottdeficit-eljárást, és a „tények előtt meghajolva elismerte a
magyar emberek teljesítményét”. Mindezt sikerült megfejelni azzal a
sületlenséggel, hogy „ezután minden uniós forráshoz hozzájuthatunk”.
Komolyan
gondolkodtam, hogy a közpénzből feltupírozott, rengeteg fizetett
seggnyalót szakértőt alkalmazó államapparátus ennyire elszakadt a
valóságtó, vagy csak az erősen centralizált rendszereknél szokásos
paranoia kezdődő tüneteit látjuk… A választ nem tudom, de igyekszem
megvilágítani a valóságnak megfelelő forgatókönyvet.
A
túlzottdeficit-eljárás semmilyen kapcsolatban nincs az EU-s fejlesztési
pénzek lehívásával! 2004 júliusa óta eljárás alatt álltunk, ki hallott
arról, hogy emiatt nem tudtunk volna lehívni összegeket? Amennyiben
valóban így lett volna, valamennyi kormánytól bizton számíthattunk volna
arra, hogy mindent megtesznek azért, hogy kikerüljünk ebből. A túlzott
deficittel pont azért nem foglalkozott semelyik kabinet érdemben, mert
az nem jelentett semmiféle tényleges hátrányt Magyarország számára.
Arról nem is beszélve, hogy szegény Európai Uniónak biztos
feldolgozhatatlan traumát jelentett, hogy “ki kellett vonnia” minket az
eljárás alól…
Az
öntömjénező levél megérkeztét követően kb. egy hét múlva robbant a
bomba, miszerint az Unió az országnak járó pénzeket és kifizetéseket a
2012. év vége óta zárolta, vagyis egyszerűen nem fizeti ki nekünk, mert
sorozatos szabálysértést és furcsaságot tapasztalt. Hol van szó itt a
túlzottdeficit-eljárásról? Sehol! Ez egy ócska blöff, egy primitív
hazugság volt csupán, amely egy hét alatt kártyavárként omlott össze. A
források befagyasztásának valódi oka ugyanis az, amiről a sajtó már
április végén cikkezett, és ezzel bizonyára a kabinet agytrösztjei is
tisztában voltak. Ennek ellenére valamiért úgy gondolták, hazudhatnak
még egy elementárisat a nyár közepén.
A
Lázár János vezette Miniszterelnökség közölte, mindössze technikai
bakik vezettek idáig, később ezt arra módosították, hogy Brüsszel a
rezsicsökkentés miatt bünteti a magyarokat. Az nem zavarja őket, hogy
hasonló szankcióval számos régi és új tagállamot – köztük Csehországot,
Lengyelországot, Szlovákiát – sújtották már, ráadásul nagyobb arányban.
De mi is történt valójában?
Bár
az uniós pályázati rendszer több sebből vérzik, azt látni kell, hogy a
brüsszeli bürokraták nagy figyelmet fordítanak a szabályosságra, és
fellépnek a balkáni típusú, alig leplezett korrupciós módszerek ellen.
Ebbe a hálóba akadt bele most a 2010-ben hirtelen megtáltosodó, uniós
támogatásokat sora letaroló Közgép és társai. Teljesen egyértelmű, hogy a
kormány az EU-s és hazai közpénzeket felhasználva hizlalta fel a
Simicska-birodalmat, amely sem szakértelmével, sem olcsóságával nem veri
a hasonló profilú hazai és külföldi cégeket (legalábbis nem ilyen
arányban).
A
hazai közbeszerzési eljárások több mint harmadában (!) fordul elő, hogy
a furcsa előírások és kizárások miatt a végén már csak egy érvényes
ajánlattevő marad. 2010 óta valamennyi EU-s építési támogatás 17
százalékát (!) egyetlen cég nyerte el, a Közgép. Ezek olyan számok,
amire egy piacvezető német autópálya-építő cég vezérigazgatója is
csettintene: „Mit csinálunk rosszul, Günther?”
És
ne gondoljuk, hogy ez nem tűnik fel senkinek. Nem kell összeesküvést
látni ebben, az úgynevezett EUTAF-ellenőrzések során kiszállnak
Brüsszelből az EU-s ellenőrök, akik töviről hegyire átnézik az
anyagainkat, és azt látják, hogy mindenhol ugyanazon cégek nyernek
magasan a piaci ár fölött. Aztán megtudják, hogy a fő zászlóshajó a
miniszterelnök egykori kollégiumi szobatársa tulajdonában áll.
(Komolyan, mintha valami rossz afrikai történetet hallgatna az ember).
Félreértés
ne essék! Jelen sorok írója is nagyon szeretné, ha a Magyarországon
meghirdetett munkákat főként hazai cégek nyernék. A nemzeti cégek
sikerei, amit Tusnádfürdőn hallottunk a miniszterelnöktől szépen
hangzik, csak tényszerűen nem igaz. A Simicska-Nyerges-Mészáros trojka
cégbirodalma nem egy „sikeres magyar cég” példája, hanem egy
pártbirodalom, egy hatalmával durván visszaélő, saját zsebeit tömködő
nomenklatúra. Ennek semmi köze a valós piaci sikerhez, sőt, kifejezetten
a tisztességes magyar cégek elől orozza el a munkát és a jövedelmet.
Pályázatírással
foglalkozó vendégszerzőnk előző cikkében bemutatta, mi a kapcsolat az
uniós támogatások átmeneti befagyasztása, a túlzottdeficit-eljárás
megszüntetése és a Simicska-Nyerges cégbirodalom felhizlalása között. Mostani írásában egy hazai önkormányzat példáján szemlélteti, hogyan szövi át kis hazánkat a velünk élő mindennapi korrupció.
Ha
feltesszük a kérdést, hogy miért hálózza be korrupció a teljes magyar
uniós pályázati rendszert, akkor a következő pofonegyszerű válasz
adható: Mert minden szereplőnek ez az érdeke. Ez az érdeke a
politikusnak, a cégvezetőnek, a szállítóknak, az unió döntéshozóinak.
Csupán egyetlen csoportnak nem érdeke, ezt pedig úgy hívják, hogy
adófizető, Magyarország lakosainak 99 százaléka. De nézzük meg egy
konkrét példán keresztül, hogyan is működik ez a gyakorlatban.
Én
egy önkormányzat polgármestere vagyok. Kijön egy pályázati kiírás,
amely szerint bölcsődét lehet építeni 10 százalékos önrésszel. Gyorsan
megnézetem a kiírást, helyzet van, lehet pályázni, vagyis pénzt
szerezni. Az cseppet se zavarjon, hogy a településemen már 30 éve
folyamatosan csökken a lakosságszám (így meredeken a gyermeklétszám), ez
nem akadály. Kit érdekel? Megépítem, aztán majd csak lesz valami!
Gyorsan
kiválasztok a munkára egy pályázatíró céget, amely összeállítja a
pályázatot számomra, tegyünk fel, mondjuk 6 millió forintért. Ez igen
szép summa ahhoz képest, hogy a feladat semminemű különleges tudást nem
igényel, csak ismerni kell az eljárásrendet, a kiírást, és persze a
döntéshozókat. A pályázatíró kérhet sikerdíjat is, ez az összeg pedig
sokszor meghaladja az eredeti díjazást is. Hogy mire kell ennyi pénz,
gondolom, nem kell bővebben kifejtenem…
2010-ben
volt egy emlékezetes tárgyalásom, amikor egy önkormányzati munkatárs
magából kikelve kiabálta egy ismert pályázatíró cég ügyvezetőjének, hogy
nevetségesek ezek a sikerdíjak, amikor ő is sokkal többet dolgozik a
dokumentáció összerakásán, mint maga a pályázatíró. Az Ügyvezető Úr
elvesztve lélekjelenlétét, és szintén kiabálva így felelt az
ügyintézőnek: „És maga szerint én abból a 21 millióból mennyit látok
viszont? Az csak átfolyik rajtam! Egyébként is tud róla, hogy így nyár
közepén kb. lehetetlen volt összehívni a hét bíráló tagot?!”
Hát
így megy ez. Nem a pályázat megalapozottsága, kidolgozottsága a fő
szempont, hanem ez. A pályázók nagy része ráadásul sokszor
teljesíthetetlen vállalásokba hajszolja magát csak azért, hogy megnyerje
a pályázatot, ami később rettenetesen visszaüthet. Ilyen túlvállalás
például, amikor csatornafejlesztési projektek esetén előre beírják, hogy
bizony a lakosság 98 százalékát rá fogják kötni az új rendszerre,
aminek köze sincs a valósághoz, de hát ez majd évekkel később lesz, hol
van az még! Akkor már nem is én leszek a polgármester!
Gratulálunk: Ön nyert!
Tehát
a pályázat nyert, örülünk, fogcsikorgatva kifizetjük a pályázatírói
sikerdíjat ilyen-olyan jogcímen, vagy nem fizetünk, hanem ígéretet
teszünk, hogy a munkát odaadjuk majd az úgynevezett holdudvarnak. Itt
természetesen közpénzekről van szó, a városvezetés nem a saját zsebéből
osztogat. És itt jön be a képbe a bűvös szó: közbeszerzés.
A
bölcsőde felépítésére és az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokért kemény
pénzeket kell fizetni, amiket a pályázatból (végső soron az Európai Unió
adófizetőinek zsebéből) finanszírozunk, tehát közbeszerzés-kötelesek.
Itt jön a képbe a holdudvar. A közbeszerzési szakértőnek mindenképp
baráti cégnek kell lennie, hiszen ő bonyolítja majd a közbeszerzéseket,
neki kell kiügyeskednie, hogy véletlenül se férhessen oda illetéktelen
vállalkozó.
A
pályázat alapját szinte minden esetben az úgynevezett építési
engedélyes terv képezi, amelyet a pályázat beadásáig el kell készítsünk,
természetesen egy arra alkalmas emberrel. Hogy, hogy nem, a tervezők
szinte mindig nettó 8 millió forint környékén vállalják el a munkákat,
de szigorúan 8 millió forint alatt. Miért is? Mert ezen értékhatár alatt
nem kötelező közbeszereztetni Magyarországon. Vagyis annak adom a
munkát, akinek én akarom, és punktum!
A
pályázat nyert, el kell kezdeni az úgynevezett kiviteli tervek
készítését (ezek az építési engedélyes terveknél sokkal részletesebbek,
pontosabbak, ez kell a kivitelezési tender megindításához).
Természetesen ez akkor buli, ha ugyanaz a haveri tervező csinálja, aki
az engedélyest is, hát nem jobb a dupla lóvé, mint a szimpla? Az esetek
nagy részében tehát nettó 7 995 000 Ft-ért elviszi ezt a munkát is,
vigyázva természetesen arra, hogy legyen mellette még két másik
ajánlatot adó cég is, akik az ő haverjai. Sajnálatos módon az egyik 8,5
milliós ajánlatot adott, a harmadik meg 9 milliósat. Mindenki elégedett,
minden le van papírozva, mi meghirdettük a versenyt, tehetünk arról,
hogy már megint ugyanaz az ember nyert? Természetesen így jártunk el az
engedélyes terveknél is, szigorúan meghívásos alapon invitálva a tervező
barátait, nehogy valaki belepiszkítson a bizniszbe.
Projektmenedzsment elméletben
Remek,
van most már tervünk is, jöhet a projektmenedzseri feladatokat ellátó
cég kiválasztása. Ez a cég segíti szakértelmével a projekt
megvalósítását – elméletben. A projektmenedzser és a pályázat írója
valójában egy személy, hivatalosan persze a pályázat megírása X Kft.
ügyvezetőjének a nevén futott, míg ezt a munkát már Y cég ügyvezetője
végzi. Apró szépséghibája a dolognak, hogy Y cég ügyvezetője X
alkalmazottja is egyben, de hát kicsinyességekkel nem ér rá foglalkozni
egy elfoglalt polgármester! Bár nyerhetné valamely regionális cég is a
munkát, nekünk bizony ez a cég kell!
Ugyanez
a paródia folytatódik a műszaki ellenőr kiválasztásánál is, itt is
mindenki tudja előre, ki fog nyerni, senkit nem ér meglepetés. Csak akik
nincsenek beavatva, lepődnek meg, hogy a pályázatban 6,5 millió forint
volt erre a feladatra, micsoda véletlen: a legjobb ajánlat 6 480 000 Ft,
milyen jól belőttük!
A
kivitelezés már nehezebb dolog, hiszen a nagy összegek miatt itt már
bizony kőkeményen közbeszereztetni kell, mégpedig nyílt eljárásban.
Politikusaink azonban minden „problémára” tudják a megoldást. Lássuk,
hogyan működik a közbeszerzési gyakorlat Magyarországon a nem
kivitelezési munkálatok, tehát szolgáltatás, megrendelés és árubeszerzés
esetén!
8 millió forintig nem kell közbeszereztetni, annak adom a munkát, akinek akarom, csak legyen mellette két drágább ajánlat.
25 millió forintig is tudok még machinálni, hiszen itt van arra
lehetőség, hogy úgynevezett hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást
folytassak le, vagyis azokat hívom meg, akiket én akarok. Ez lényegében
ugyanaz, mint a 8 millió alatti eljárás, a nem meghívott cégek csak
utólag értesülnek majd a dolgokról. Itt viszont már figyelnem kell a
részletekre, sokkal többet kell papírozni, adminisztrálni, de ügyesben
meg tudom itt is csinálni a dolgokat.
Ha 25 millió fölé megyek,
akkor nincs mese, ki kell írjam a nyílt eljárást, nem tudom fű alatt
elintézni. Okosba’ viszont így is sok minden megoldható. A tervezésnél
embertelenül rövid határidőt szabok a kiviteli tervek elkészítésére,
amit csak azt tud teljesíteni, aki ismeri az engedélyes terveket.
(Sajnos pár éve nem tudom jogvédetté tenni az engedélyes tervet, mert
ezt a kiskaput bezárták. Pedig mennyivel egyszerűbb volt, amikor az
önkormányzat széttárhatta a kezét mondván: „Hogy is adhatnám ki a
terveket másnak, hiszen az eredeti tervező azonnal beperelhet! Mi meg
ugye jogkövető emberek vagyunk…)
Ha minden kötél szakad, tudok még
játszani a követelményekkel, vagyis olyan feltételeket szabok, amelyet
tudom, hogy nyilvánvalóan alig pár cég tud majd teljesíteni (pl.
speciális szakértő megléte, 100 millió forintnál nagyobb árbevétel az
elmúlt évben, stb.), maximum azon imádkozok, hogy ne támadja meg senki
az eredményt. Ha még rosszabb a helyzet, még mindig vannak lehetőségek
az eljárás manipulálására, de ez terjedelmi korlátok miatt a következő
írás témája lesz.
Sorozatunk harmadik – befejező – részében az igazán nagy bizniszről, a kivitelezésről lesz szó.
A nagy buli
Minden valamirevaló állami, illetve önkormányzati projektnek van egy
része, ahol az igazán nagy pénzt be tudják zsebelni az illetékesek, ezt
pedig úgy hívják: kivitelezés. A beruházás e szakaszában megváltoznak a
játékszabályok. 15 millió forint fölött a munka közbeszerzés-köteles,
van azonban egy csavar: a Kbt. 122. § (8) bekezdése alapján 150 millió
forintig a megrendelő jogosult arra, hogy úgynevezett hirdetmény nélküli
tárgyalásos eljárás keretében intézze beszerzést. Tiszta sor, 150
milláig annak adom a melót, akinek csak akarom, senki sem piszkíthat
bele a levesembe. A nagy autópálya, vasút és csatornafejlesztési
projektek ennél is drágábbak, de aggodalomra semmi ok: nyílt
közbeszerzési eljárásban is simán le lehet boltolni mindent.
A módszerek felettébb változatosak, kezdve a szándékosan rossz
időzítéstől, a helytelen besoroláson át a rövid határidőig és a
szubjektív pontozás magas számáig. Ennek a módszernek az iskolapéldája a
Lázár János által vezetett Hódmezővásárhely esete a közvilágítás
korszerűsítésével, valóságos werkfilm ez, az összes piszkos trükk egy
helyen. Itt már százmilliók és milliárdok röpködnek, amiből sokat el
lehet tenni, és ne legyenek illúzióink, el is tesznek.
Jelen sorok írója számos közbeszerzési eljárást látott már, de olyat
nagyon keveset, ahol ne lett volna előre meghatározva, melyik „baráti
cégnek”, kell nyernie. Némely esetben ez még indokolható is lehet,
például ha a környéken van egy vállalkozó, aki mindig nagyon alacsony
áron elvállalja a munkát, de csapnivaló minőségben, kicsúszva a
határidőkből, és ezért az önkormányzatomat már nem egyszer megbüntették
az Európai Unió vagy hazai szervei. Ez esetben nem tudok mit csinálni, a
bírálati szempont nem egyedül a legalacsonyabb vállalási ár lesz.
A lehetőségek tárháza széles: az ajánlatban pontozom a határidő
előtti elkészülést, a környezetkímélő technika használatát, a
munkanélküliek alkalmazását, a jövendőbeli épület energiafelhasználását,
a vállalt garanciális időszakot, stb… A vélt vagy valós konkurenciának
esélye sincs, hiszen a baráti cég nyugodtan bevállalhatja ezeket, én
úgysem fogom ellenőrizni. A nyertes vállalkozó nem foglalkoztat
munkanélkülieket? A tervezettnél kétszer annyi energiát fogyaszt az
elkészült épület? Utólag ez kit érdekel?
A számlagyárak
A 90-es években sokat ismételgetett szó manapság ismét reneszánszát
éli ezen körökben. A kiemelten javadalmazott Közgép, Duna Aszfalt,
EuroAszfalt, Strabag és társai klasszikus számlagyárak. Ezeknek a
cégeknek alig van berendezésük, gépük, és alig-alig végeznek tényleges
munkálatokat, csak számláznak, aztán vagy kifizetik az érdemi munkát
elvégző alvállalkozóikat, vagy nem. Mindkettő előfordul.
Hiba lenne azt gondolni, hogy ezek a „simicskázások” 2010. óta tartó
jelenségek. A Swietelsky, a Strabag, a Magyar Aszfalt (nemrégiben
visszaváltozott Strabaggá), a Duna Aszfalt (régebben Hódút) már ez előző
kormányok idején is népszerűek voltak, az egyedüli kivételt a Közgép
képezi, ők 2006. óta (elsősorban az akkor már Fidesz által vezetett
helyi önkormányzatoknak köszönhetően) tudtak referenciákat és
természetesen pénzt szerezni. Ezek a figurák lépésről lépésre haladnak,
mindent előre elterveznek, neki az ország érdeke soha nem számított, és
nem is fog számítani.
Hogy semmi ne zavarjon be a képbe, egy 2012-es kormányhatározatban
jelentősen megemelték a közbeszerzési jogorvoslat díjtételeit, így akár
30 millió forintot is be kell fizetni az államkasszába annak, aki meg
akarja támadni egy közbeszerzési eljárás eredményét. És ugye egyáltalán
nem biztos a siker, ilyen összegek mellett meg kinek van kedve pattogni?
Nincs probléma, javul a statisztika, hamarosan érkeznek a 2014-2020-as
EU-s pályázatok lehet folytatni a bulit, pár zavaró körülménytől
eltekintve.
Az okok és a megoldás
A folyamatábra ismeretében minden normális ember felteheti magának a
kérdést: mi az oka annak, hogy ez így mehet, miért nem mondja senki,
hogy állj? A sorozat második részében taglalt közbeszerzési eljárások
ennek csupán az eszköze, a valóság sajnos egészen emberi. Az egyik eredő
a magyarországi úgynevezett „politikai elit” (értsd: a KISZ-ből, az
MSZMP-ből és a Soros-öszöndíjakból megtollasodó gátlástalan, kapzsi és
becstelen alakok) hatalom,- és pénzéhsége, a másik magának az Európai
Uniónak a korruptsága. A törvényi szabályokkal körülbástyázott pályázati
rendszer – a politikával kellően átitatva – jelenleg úgy működik, hogy
mindenki jól jár, aki benne van.
Az bizonyára hazai jelenség, hogy az egyik legfelelőtlenebbül
gazdálkodó önkormányzat, Hódmezővásárhely vezetőjét nevezik ki az uniós
hazai pénzosztásra úgy, hogy az illetőnek semmi tapasztalata nincs, nem
is lehet ebben. Az is már-már az afrikai viszonyokat idézi, hogy az
egyik miniszterelnök bevallja, korrupciós ügyek is szerepet játszottak
kormánya bukásában, a másik pedig kollégiumi szobatársával és vejével
nyereti meg a közbeszerzési tenderek jelentős részét.
És hogy mi lehetne a megoldás? Először a saját házunk táján kezdjünk
el sepregetni! A társadalomnak sokkal aktívabban kéne reagálnia a
korrupcióra, tevékenyen részt vennie ezek feltárásában, ha kell
tüntetésekkel, utcai demonstrációval fűszerezve. És ami ennél is
fontosabb, végre valahára le kéne váltani azt a politikai garnitúrát,
akik évtizedek óta nem akarják nyilvánosságra hozni az ügynökaktákat.
Mit várunk azoktól az alakoktól, akik benne voltak a 90-es évek
olajügyeiben, a vadkapitalizációban? Nincs mese, annak a 90-es politikai
generációnak, aki ezt összehozta, mennie kell, különben újabb balkáni
országok húznak el mellettünk, és megint belefulladhatunk a tipikus
magyar önsajnálatba, ami aztán semmit nem old meg.
(TéeL)
Bal-Rad komm: Ime a magyar
valóság egy kis szelete! Ha pedig ezt beleágyazzuk a rendszerváltást
közvetlenül követő időszak rablóhadjáratába-EGYETLEN RENDSZERT VÁLTOTT
ORSZÁG SEM LETT OLYAN MÉRTÉKBEN KIFOSZTVA MINT MAGYARORSZÁG-már érthető
is a folyamat!
MAGYARORSZÁG ELFOGYOTT!
Már csak az idefelé csordogáló pénzeket lehet elsikkasztani! Már csak ez maradt!
No meg a hihetetlen pénzéhség-párosulva a rablóhajlammal! A
jövőt ezek alapján már nem is olyan nehéz elképzelni! Nem szebb mint a
mostani állapot!
Tekintettel a “beszűkült” zsákmányszerzési lehetőségekre, és a megmaradt rablóétvágyra…
Hiszen már csak a magyar kisember maradt! Esetleges vagyonkájával, és erejével!
Már csak ezt fogják tudni elrabolni! Meg is fogják kisérelni!
AMENNYIBEN HAGYJUK!
CSAK RAJTUNK MÚLIK!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése