Ezt az írást ezzel a mottóval is feltehetném: "A lányomnak mondom, a menyem is értsen belőle." Egy magyar vallási vezető a fenti címet így fogalmazta meg hazánkban annak idején: "Azé a föld, aki teleszüli."
Botrányos mondatok? Most egy orosz szerző veszi a bátorságot, hgy - bár
Kína nevét ki sem ejtve - de mégis leírja az igazságot, hátha értenek
belőle...
A
barátságtalan klímájú, de stratégiailag létfontosságú és ásványi
kincsekben páratlanul gazdag szibériai térségben őrtelepüléseket
terveznek létrehozni, cserélendő személyzettel. A politológus szerint ez
vétkes könnyelműség. Ha Oroszország nem telepít oda állandó városokat,
infrastruktúrát, ipart, szolgáltatásokat és persze lakosokat, akkor
megteszi más.
Jó
lenne, ha az állami tisztviselők mai nemzedéke megértené, hogy Szibéria
nemcsak ásványkincsekben gazdag, hanem tapasztalatokban is, amelyekre
érdemes lenne támaszkodni” – figyelmeztet az Izvesztyijában Gleb
Kuznyecov politológus annak kapcsán, hogy a regionális fejlesztési
miniszter elképzelése szerint az új szibériai ipartelepeken néhány
hónapos turnusokban váltanák egymást az Európából érkező dolgozók.
Igor
Szljunyev miniszter a Vlagyimir Putyin alapította Összoroszországi
Népfront nevű politikai ernyőszervezet kongresszusán adta elő
elképzelését arról, hogy „nélkülözhetetlenül szükséges hozzálátni az Orosz Föderáció kontinentális térségeinek meghódításához őrtelepülések útján".
Részletesebben is kifejtette, mire gondol: kontinentális térségen
Kelet-Közép-Szibéria kies, szinte lakatlan vidékeit érti, s ott a
nyersanyagkincs kitermelése céljából olyan településeket hozna létre,
amelyeknek lakói pár hónapos turnusokban váltanák egymást. Arra
hivatkozott, hogy ehhez hasonló megoldásokat alkalmaztak Kanadában és
Ausztráliában is.
Kuznyecov
szerint ez alaposan elhibázott stratégia. Kína nevét le sem írja a
cikkben, még csak meg nem nevezett konkurensről sem tesz említést,
mindössze azt fejti ki, hogy Oroszország vagy betelepíti ezeket a
térségeket, mégpedig állandó lakosokkal, vagy elveszíti. Már a
tízosztályos iskola kilencedik osztályában megtanulják a gyerekek, hogy
az ország területének egyharmadán lakik a népesség 94 százaléka. Ezt az
egyharmadot nevezik „alapövezetnek”, és az európai Oroszországon kívül a
déli határsáv és a tengerpartok tartoznak ide. A maradék kétharmadnyi
területen alig 8-9 millió ember él. A miniszter szerint ezen nem lehet
másként változtatni, mint néhány havonta cserélődő lakossággal.
Kuznyecov azonban arra emlékeztet, hogy Jakutszk városát 1632-ben
alapították az orosz kozákok, amikor még híre sem volt
Novorosszijszknak, Murmanszknak, sőt Szentpétervárnak sem. Márpedig
Jakutföldről indult el az orosz terjeszkedés, amelynek eredményeképp az
orosz−kínai határ ma az Amur folyó mentén húzódik. Természetesen vannak
olyan vidékek, amelyek alkalmatlanok a tartós ott-tartózkodásra. Ezekben
a körzetekben valóban az őrvárosok jelentik a megoldást. De máshol az
őrváros csak az első lépés. Ha például Norilszk megmaradt volna
őrtelepülésnek, máig nem tárták volna fel a közeli hatalmas
földgázmezőt, és a helyi nikkelüzem sem nőtte volna ki magát
nemesfém-kohászati komplexummá.
A megoldást
már Sztálin is ismerte. Itt a szerző nagyvonalúan eltekint attól,
miféle népességet telepített a nagy ember milliószám Szibériába, s
milyen élet (és halál) volt a lágereiben, megelégszik annak
felidézésével, hogy Sztálin kitűnően ismerte Kalifornia benépesítésének
történetét. Kezdetben kalandorok érkeztek oda az aranyláz idején, írta
Joszif Visszarionovics, majd jöttek a kisebb iparosok, később pedig a
nagytőke, a vasút és minden, ami a városiasodáshoz kellett, végül
virágzó helyi gazdaság jött létre, „s a vad vidék kultúrtájjá
változott”. Ami azt illeti, Oroszország is ezt az utat követte négyszáz
éven át Szibéria déli és keleti végein. Az Urál vagy az Altáj vidéke a
XVII. században még ugyanolyan kietlen és meghódítandó vidék volt, mint
ma Kelet-Közép-Szibéria. Kezdetben persze csak expedíciók jutottak el
oda, majd megkezdődött az ásványkincsek felkutatása, és sokáig „őrtelepülések”
épültek csak e távoli vidékeken. De ahogy kimerültek az egyes
lelőhelyek, mindig újakat fedeztek fel, és a településeken egyre
többféle tevékenység folyt, valahogy úgy, ahogy Kaliforniában. A
huszadik századra Oroszország szervesen bekapcsolta ezeket a vidékeket a
nemzet vérkeringésébe. Kuznyecov teljesen érthetetlennek tartja, miért
akar hát a miniszter pusztán őrtelepüléseket létrehozni a ritkán lakott
középső vidékeken. Ma még utópiának tűnhet, de hamarosan ezen az alapon
az is felvetődhet, hogy emberek nélkül, robotok közbeiktatásával
létesítsenek kitermelő üzemeket Szibériában. Márpedig fejlődés csak ott
van, ahol lakosság is van. „Az ország területének hetven százalékát
fejlődéstől mentes életre ítélni esztelenség” – állapítja meg Kuznyecov,
majd hozzáfűz valamit, amire talán ennél is jobban felkapja fejét az
orosz olvasó: „Vagy betelepítjük ezeket a területeket és ezzel
megszüntetjük mai, ’fölös’ jellegüket, vagy elkerülhetetlenül
elveszítjük őket.”
(metazin)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése