Rágalmazással vádolja a PSZÁF a devizahiteleseket védő egyesületet

Tanúként hallgatta ki az I. kerületi Rendőrkapitányság Bűnüldözési Alosztálya a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdekképviseleti Egyesület (PITEE) egyik alapítóját, dr. Lázár Dénes pénzügyi jogászt, akivel decemberben a devizahiteles szerződésekkel kapcsolatos kifogásairól készítettünk interjút. 

Lázár a feljelentő levelet nem ismerhette meg, de annyit megtudott, hogy azt a PSZÁF hivatalos levélpapírjára nyomtatták. A PITEE  weboldalán közzétett közlemény szerint a feljelentést a fogyasztóvédelmi szervezet által 2012 novemberében megjelentetett ironikus hangvételű bejegyzés miatt tehették.

Tavaly novemberben két alkalommal is kritikusan írt a PITEE a pénzügyi felügyeletről: az egyik bejegyzésben arról, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerintük alkalmatlan a rábízott feladatok ellátására, mert – érveltek –  a hivatal munkatársainak éveken keresztül nem tűnt fel, hogy a bankok eltérő módon számították ki a devizahitel-szerződésekben feltüntetett teljes hiteldíj mutatót (THM). A másik anyagban, egy a PSZÁF vezetője, Szász Károly nevében Orbán Viktornak címzett ál-levélben ugyanezt a kritikát ironikus formában fogalmazták meg.

Pert nyertek a devizahitelesek - az összes jelzáloghitel szerződés hibás lehet

Devizahitel-szerződések ezrei válhatnak érvénytelenné egy december 7-i bírósági ítélet (PDF) nyomán, amely semmissé nyilvánított egy – az OTP-vel kötött – devizahitel-szerződést. A döntés jelzésértékű, mert rámutat a magyarországi pénzügyi szektor jogalkalmazási hibáira – állítja  a pert indító Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület egyik alapítója, dr. Lázár Dénes pénzügyi jogász. Az atlatszo.hu-nak adott interjúban a szakember sérelmezte a bankok sokszor felelőtlen hitelezési gyakorlatát, és azt hangsúlyozta, hogy az őket ellenőrző, és egyúttal a pénzügyi fogyasztóvédelmet is biztosítani hivatott állami szervezet, a PSZÁF megfelelő működése megakadályozhatta volna a lakosság órási mértékű devizahitel-eladósodását. Tovább a teljes interjúra.

A PITEE a weboldalán most megjelentetett közleményben kifogásolja, hogy a PSZÁF munkatársai "munkaidejükben feljelentéseket gépelnek fogyasztóvédelmi egyesületek ellen", míg szerintük "a bankok állami felügyelet nélkül, érvénytelen szerződések alapján fosztogatják a fogyasztókat. A bíróságok pedig azon tanakodnak, hogy vajon jogilag költség-e az, ami a fogyasztóknak valódi kiadást a bankoknak pedig valódi bevételt okoz (értsd árfolyamrés). Pedig a PSZÁF-nak minden törvényes eszköze és felhatalmazása meglenne arra, hogy a törvénysértő állapotot megszüntesse.”

Az atlatszo.hu kérdésére a PSZÁF megerősítette, hogy rágalmazás vétsége elkövetésének gyanúja alapján ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek, de ennél többet a nyomozás lezárultáig nem árulnak el.

http://atlatszo.blog.hu/2013/02/20/ragalmazasi_ugyben_feljelentettek_a_devizahitelesek_ugyet_felkarolo_jogaszt?fb_action_ids=422952841120245&fb_action_types=og.likes&fb_source=aggregation&fb_aggregation_id=288381481237582  

Magyarok kálváriája a román haláltáborban

Sipotele neve még a történelem iránt érdeklődők számára is többnyire ismeretlenül cseng. Holott egykor ennek a román településnek a közelében létesült az első világháború egyik legembertelenebb hadifogolytábora, ahol a foglyok jelentős része ráadásul magyar volt.

Az első világháború közepén, 1916 nyarán a mindaddig fegyveres semlegességet választó Románia megtámadta szövetségesét, az Osztrák–Magyar Monarchiát.

Az Erdélybe betörő csapatok a katonák mellett ezrével hurcolták el a civil lakosságot, akiket különféle táborokban gyűjtöttek össze. Sipotele község az akkori román–orosz határ közelében volt található a Prut folyótól nyolc kilométerre, Iașitól pedig 40 kilométerre délre. A falu egy kis mocsaras völgyben feküdt. A településen alig 500-600 ember élt, egy jelentéktelen kis román falu volt szegény, nyomorgó lakossággal.

A hadifogolytábor a község mellett lévő hatalmas domb lapos tetején létesült 1916 szeptemberében, korábban román lovassági gyakorlótérként szolgált. Ekkor még lényegében nem is lehet kiépített táborról beszélni. Néhány barakk volt csupán, valamint pár roskadozó vályogház és a hozzájuk tartozó istállók, melyeknek nem volt oldalfaluk, a tetőkről pedig aláhullott a rothadó nád. A barakkokba a tisztek kerültek, a legénység tagjai az oldalfalak nélküli istállókat kapták, ahol a puszta földön aludtak, még szalmát sem kaptak, amire fekhettek volna.

A tábor létszáma néhány ezer fő lehetett ez idő tájt. A hadifoglyok összetétele vegyes volt: bolgárok, törökök, zsidók, bosnyákok és nagyon sok magyar, ráadásul nemcsak katonák, hanem civilek is voltak itt, akiket az erdélyi betörés során fogtak el és hurcoltak el hadifogságba. A civilek között akadtak bankárok, köszörűsök, színésznők, pénzügyőrök, vasutasok, telefonkezelők, postáskisasszonyok és sok polgári személy. Közöttük volt például Lőrinc István vámtisztviselő és családja is. A tisztviselő teljesen váratlanul, szmokingban esett hadifogságba, a családjával éppen vendégségben volt, mikor a határon átkelő és Erdélybe nyomuló románok betörtek vendéglátóikhoz, és Lőrinc Istvánt családjával a terített asztal mellől elhurcolták. Annyi időt sem engedtek nekik, hogy megfelelő ruhákat és pénzt vegyenek magukhoz.

Istállókban és vermekben

A román tisztek kezdetben még hitegették a Sipotelébe beérkező foglyokat, hogy meglesz mindenük: fürdő, szabad séta, levelezés, korszerű épületek. „Majd adunk” – mindig ezt mondták a foglyoknak. A valóság azonban pont az ellenkezője volt. Az elhelyezés mellett az étkeztetés is silány volt. A foglyok naponta egy kiló kenyeret és hetente háromszor húst kaptak. Mikor már nem volt hús, akkor 400 emberenként két liter (!) napraforgóolajat osztottak. A napi egyszeri étkezések ideje is hektikusan változott, az ebédet sokszor oly későn osztották, hogy már vacsorának számított.

1916. október során az időjárás zordabbra fordult, és bár kaptak szalmát az emberek, még mindig a nyitott fal nélküli istállókba voltak bezsúfolva. Amikor panaszra fordultak az elhelyezés körülményei miatt, azt a választ kapták, hogy „aki nem akar megfagyni, az építsen magának hajlékot”.

Végső elkeseredésükben a foglyok három-négy fős csapatokba álltak össze, és elkezdtek maguknak ásókkal és lapátokkal vermeket ásni. A vermekre viszont tető is kellett, de az ehhez szükséges faanyagot már csak a meglévő épületekből, bontással tudták megszerezni. A vermek pedig egyre szaporodtak, és lassan föld alatti utcák keletkeztek. Nem minden verem sikerült azonban jól, és az első esőzések beálltakor több is beomlott, maga alá temetve az ott lévőket.

1916 novemberére a tábor létszáma már elérte az ötezer főt. Decemberben, karácsony előtt megindult az összes román hadifogolytábor központosítása. Ennek jegyében pél¬dául a tecuci táborban lévők jelentős része is Sipotelére került. Tecuci-ból december 14-én indult meg a hadifogolyoszlop. Indulás előtt minden fogoly kapott két penészes kétszersültet, egy retket és két vöröshagymát. A fogolymenetet Erősd község papja, a 86 éves Csulak Zsigmond református lelkész zárta. Őt is elfogták a románok sok más civillel együtt, de a 280 kilométer hosszú utat nem bírta, már az első nap kidőlt a sorból. Valóságos halálmenet volt, ostorral verték a lemaradókat, és nem volt irgalom annak, aki nem bírta a tempót – arra a halál várt. A menet végül tíz napig tartott minimális élelmezés mellett, mire végre megérkeztek Sipotelébe.

A várható újabb fogolytranszportokra azonban Sipotele nem készült fel. Nem bővítették a tábort, és semmilyen előkészület nem történt a növekvő számú fogolytömeg élelmezésének megoldására. A táborparancsok nem foglalkozott a foglyokkal, a növekvő létszám pedig gyorsan előre látható élelmezési és elhelyezési problémákhoz vezetett. Decemberben a foglyoknak már nem osztottak teát, káposztát, burgonyát, sót.

A vermekben szinte csak magyarok voltak, akik „családokat” alkottak. Egy-egy verem közössége volt egy „család”, ők egymást támogatták, és megosztották a napi munkát egymás között. A barakkokban lévő viszonyok itt ismeretlenek voltak. Az itt lévők minden héten kimosták a ruhájukat, nem úgy, mint a barakkok lakói. Egymáson segítettek, és ismeretlen fogalom volt a lopás is. Még a román zsandárok sem mertek a vermek körül ólálkodni. Sokszor ki akarták telepíteni az ott lakókat, a táborparancsok utasításait azonban a veremlakók nem vették komolyan, a zsandárok pedig nem merték erővel kitelepíteni őket. A vermek „családjai” egymásnak is segítettek, ha szükség volt rá, összetartott a magyar közösség.

Tél, hó, járványok és halál

1917 januárjában a hideg és a hó újabb csapást mért a foglyokra. A táborban nem volt elég fa a fűtésre, és a föld alatti vermekben didergő foglyoknak már fáért sem volt erejük menni. Sokaknak olyan szakadt és hiányos volt a ruházatuk, hogy egyszerűen megfagytak. A rettenetes állapotok ellensúlyozására a táborparancsok engedélyezte, hogy mindenki hazaírhasson egy levelezőlapon. A románok azonban megszabták, hogy mit és mennyit lehet írni. Hat sort írhatott minden fogoly, és csak azt, hogy élnek, és jó soruk van! A levelek elkészültek, persze a románok sosem adták fel őket.

A gyenge élelmezés, a hideg és a fűtés hiánya kezdte kikezdeni a foglyok egészségét. Megjelentek az első betegségek: kezdetben hasmenés, később vérhas. A nagy hidegben az emberek megpróbálták összebújva melegíteni egymást, de ez sem mindig segített. Sok volt a fagyási sérülés, amelyet nem kezeltek, az elfagyott végta¬gok pedig elüszkösödtek.

Mindez csak a kezdete volt azoknak a megpróbáltatásoknak, amelyek ezután következtek. Nem véletlenül kapta Sipotele a haláltábor nevet. Megjelent a tífusz is, kezdetben csak egy-két, majd tíz-húsz ember halálozott el benne, végül már az egész táborban tombolt a járvány. A táborlakókról az alábbi szemléletes jellemzést írta a járvány kitörése után Pilch Jenő Hadifogoly magyarok története című könyvében: „Egy tábor, ahol ezrek sínylődnek… egy tábor, ahol mindenki tífuszos, lázbeteg. A betegek arca szennyes, rongyosak, alig-alig vánszorognak, de mégis ott lődörögnek a hóban, sárban. Hajtja őket a láz, a betegség! Csontjaikra valósággal rászáradt a bőr, külsejük ijesztő. Fogukat vicsorítják, mert annyira soványak, hogy ajkuk nem ér össze, egész fogazatuk állandóan szabadon van. Szemük beesett, de ragyogó, ragyogóvá teszi a láz. Mintha a halál vigyorogna a sötét, mély szemüregekből. Még járkálnak, mormolnak, beszélnek, szónokolnak, kiabálnak, fütyülnek, dalolnak. Nem értik a helyzetüket… Csodálkoznak a napsugáron, mely a hótömegekből időnként térdig érő habarékot varázsol.”

Az életben maradt foglyok közül sokan az iszonyatos állapotok és az átéltek hatására megőrültek. Az óriási mértékű halálozás miatt a holttestek összegyűjtése és temetése is súlyos problémát okozott. Két rögtönzött hullahegy keletkezett a táborban, az egyik a segélyhely épülete mellett, a hóban, a korábbi betegek tetemeiből. A másik hullahegy a temető melletti hullaház előtt alakult ki, miután a hullaház megtelt. Reggelenként a még élők húzták ki a holtakat a barakkokból és vermekből hordágyon cipelve. Sokszor már két fogoly is alig bírta el halott társukat, annyira legyengültek. A hullahalmok pedig egyre csak nőttek, néha két-háromszáz holttest is feküdt egymáson.

A sipotelei táborban uralkodó állapotokról szóló hírek a tábor falain kívülre is eljutottak. A román parlamentben is foglalkoztak a témával, sőt a román király kitüntetésre terjesztette fel dr. Pásztor Sándort a táborban folytatott kiváló orvosi munkájáért. Pásztor Sándor doktor azonban a kitüntetést ugyanúgy visszautasította, mint Iașiba szóló későbbi meghívást. Végig a táborban maradt, és ott dolgozott annak kiürítéséig.

Több mint tízezren pusztultak el

A tábort már annak idején is haláltábornak nevezték. Noha a későbbi haláltáborokkal ellentétben nem volt a tábor kimondott célja fizikailag megsemmisíteni annak lakóit, az embertelen körülmények végül mégis ezt idézték elő. Ezrek haltak meg a rossz ellátás, a hideg és a járványok miatt. Pontos adatok nincsenek az áldozatok pontos számáról. A tábort meglátogató svájci küldött információi szerint 1917 elején 17 ezer fő volt a sipotelei táborban, ebből hatezer fő halt meg. A hadifoglyok feljegyzései alapján azonban 15 ezer fő körüli lehetett a halottak száma.

A Monarchia már 1917 januárjában követelte a járványok leküzdését a románoktól. Később azzal fenyegetőzött, hogy ha a semleges svájci megfigyelők működését korlátoznák, vagy javaslataikat nem teljesítenék a románok, úgy a Monarchia megtorlással lesz kénytelen élni. Mackensen német vezértábornagy még ennél is tovább ment, kijelentette, hogy ha a hadifoglyokkal való bánásmód nem javul, akkor a megszállt román területeken 500 román előkelőséget fogat le túszként. A román kormány ezek után már intézkedett, és fokozatosan javultak a táborban uralkodó viszonyok. 1917 áprilisában Sipotele egy román tábornok személyében új parancsnokot kapott, s a viszonyok a korábbiakhoz képest megváltoztak.

1917. december 9-én Románia fegyverszünetet kötött, majd megindultak a tárgyalások a hadifoglyok hazahozataláról. A megállapodást 1918. már¬cius 23-án írta alá Románia és a Monarchia, majd 1918. április 10-én az utolsó hadifogolytranszport is hazatért. Ezzel véget ért a Sipotelében raboskodók kálváriája.

Magyar Hírlap

Szabó M. Attila megjegyzése: több órán át kutattam, a haláltábor helyét, sem térképen, sem pedig Iași megye települései között nem találtam. Ismerve a módszereket a nyomok eltüntetésére, vagy felszámolták a települést, vagy beolvadt egy másik faluba, vagy nevét változtatták meg. Marad a szomorú történet, amelyről nagyon kevesen tudtak, akik pedig tudtak, azok saját biztonságuk érdekébe hallgattak. A román történelem könyvekben, tanulmányokban hiába keresnénk ide vonatkozó adatokat. A barcaföldvári haláltáborról (1944-1946) sem találunk román részről érdemleges adatokat. A cikk elolvasása után emlékezzünk a megkínzottakra, az áldozatokra. Küldd tovább barátaidnak ismerőseidnek, hogy minél többen jegyezzék meg ezt az újabb szomorú nevet: Șipotele.

Strasbourg: örökbe fogadhatnak az azonos nemű párok?

A strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság február 19-én kedden hozott ítélete szerint a homoszexuális párok tagjainak biztosítani kell a jogot partnereik gyermekeinek örökbe fogadására ott, ahogy ez létezik a nem házas heteroszexuális párok esetében.

„Ez az ítélet az azonos nemű párok számára az örökbefogadási jog bevezetésére irányuló törekvés egy álcázott formája” – kommentálta Massimo Gandolfini, a Tudomány és Élet olasz életvédő egyesület alelnöke a döntést.

Az eset két osztrák nőből álló pár és egyikük gyermekének fellebbezése által került az európai bíróság elé. A döntés lefekteti azokat az alapelveket, amelyek hatással lesznek azokra az államokra is, ahol a törvénykezés már lehetővé teszi a nem házas heteroszexuális párok számára az örökbefogadást.

Az Európai Emberi Jogi Bíróság Nagy Kamarájának ítélete szerint Ausztria megszegte az Európai Emberi Jogi Konvenciót, mert eltérően kezeli azokat a nem házas egynemű párokat, amelyekben az egyik partner örökbe akarja fogadni társa korábbi heteroszexuális kapcsolatból született gyermekét. Ausztriában a törvény ugyanis tiltja az azonos neműek számára az örökbe fogadást ilyen körülmények esetén, mert ez rontaná a másik biológiai szülő jogi viszonyát. A bíróság ugyanakkor fenntartotta egy korábbi döntését, miszerint ilyen körülmények között a kizárólag házaspároknak biztosított örökbe fogadás nem diszkriminatív. A Nagy Kamara az Európa Tanács legmagasabb szintű joghatósága, amelynek közvetlen hatása van a 47 tagországra.

A strasbourgi ügy során a Szabadságot Védelmező Szövetség elnevezésű szervezet széleskörű bizonyítékokat vonultatott fel amellett, hogy a természetes családmodellt védelmezni kell. Továbbá, hogy az ún. nincs különbség-elméletet, amely azt sugallja, hogy az azonos nemű párok ugyanolyan jól nevelik a gyermekeket, mint az apák és az anyák, a társadalomtudományok nem támasztják alá. A szervezet által képviselt álláspont központi elemévé vált a Nagy Kamara szóbeli vitáinak a döntéshozatal előtt.

„A gyermek nem egy tulajdon és nem lehet tárgya a társadalmi kísérleteknek, amikor bizonyíték mutatja, hogy a természetes család a legjobb család modell – nyilatkozta Roger Kiska, a Szabadságot Védelmező Szövetség jogi tanácsadója. – A gyermek elsődleges érdeke világosan alátámasztja, hogy számára a legjobb, ha egy édesanyával és egy édesapával nő fel.”

A szervezet ugyanakkor elismeréssel szólt arról, hogy a bíróság nagyobb védelmet biztosít a hagyományos házasság keretein belüli gyermekeknek.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Julius Evola: A hanyatlás misztériuma

Aki a haladás és az evolúció mára szinte minden ponton megcáfolt mítoszát elutasítja és helyette a legújabb kori történelem magyarázatában a történelem igazi értelmeként egy, a magasabb értékekkel kapcsolatos involúciót állapít meg, szembekerül a hanyatlás problémájával. Amennyiben az evolúció egy logikai ellentmondáson alapul, mivel több nem eredhet kevesebből és magasabb rendű alacsonyabb rendűből (hacsak nem pusztán a létezés előtti, rejtett lehetőség kibontakozását értjük alatta), úgy látszólag hasonló nehézség lép fel, amidőn valaki az involúciót akarja magyarázni. Hogyan lehetséges ugyanis, hogy ami magasabb rendű, lehanyatlik, vagy – és főként ez az érdekes –, hogy egy adott spirituális és civilizációs nívó elvész?

A feleletet nem lenne nehéz megadni, ha egy hasonlattal megelégednénk: egy egészséges ember is megbetegedhet (noha ebben az esetben is gyakran külső tényezőket és hatóokokat kell feltételezni); egy megszokott természeti törvény eredménye, hogy minden organizmus miután megszületett, kibontakozott és életében kiteljesedett, megöregszik, elgyengül, s végül meghal. Ez azonban egy megállapítás, nem pedig magyarázat, továbbá azt is feltételezi, hogy a két rend között teljes hasonlóság áll fenn: amikor azonban civilizációkról és politikai–társadalmi szerveződésekről van szó, mindez kétséges, mivelhogy ezekbe a természeti jelenségekhez képest teljesen más szerepben az emberi akarat és szabadság is belejátszik.

Ez az ellenvetés természetesen Oswald Spengler elméletére is vonatkozik, amely teljességgel az organikus létezők nyújtotta tényeket veszi hasonlítási alapul, elfogadva azt, hogy az élő szervezetekhez hasonlóan a civilizációk összessége is rendelkezik hajnali fázissal, egy virágzó szakasszal, amit az őszi elöregedés követ, majd egy elmeszesedés, végül pedig halál és feloszlás.

A ciklus a kezdeti organikus, szellemi, heroikus, Spengler által Kulturnak hívott formáktól a materializálódott, inorganikus, eltömegesedett és lehanyatlott, a szerző által Zivilisationnak nevezett alakzatok felé halad. Ez az elmélet kétségtelenül visszaad valamit az úgynevezett „ciklus-törvényekből” , illetve abból, aminek ezek által tradicionális jellege van, s amely törvények mellesleg nagyon széles körre, akár még metafizikai területre is vonatkoznak. Mindez a jelen probléma elmélyült tanulmányozásában kissé előrevihet bennünket. Ez az elmélet valóban a magyarázat kiindulópontját adhatja, mivel tényleg valamifajta lépésről-lépésre kimerülő erőről van szó – ami egyszerű, de érzékletes képpel élve, olyasmi, mint amikor egy táguló mozgást előidéző erőt bocsátanak egy dugattyúhengerbe, amiben a dugattyú a hajtóerő kimerültével fokozatosan lelassul és megáll, hacsak nem történik új erőbebocsátás (ami jelen esetben egy új ciklust indítana útjára). A szóban forgó erőt az emberi világ szintjén lényegében egy felsőbb, organizáló erőként kell felfogni, ami az alsóbb erőkkel kapcsolatba lép, mégpedig egy formát nyomva ezekbe. Amikor az eredeti feszültség meggyengül, az alsóbb erők elszabadulnak és fokozatosan uralomra jutnak, feloldódási tüneteket produkálva.

Ez a felfogás alkalmazhatónak látszik abban a sajátos keretben is, ahol a hanyatlás problémáját akarjuk körülhatároltan megvizsgálni. A Spengleréhez csak felszínileg hasonló kiindulási pont: a civilizációk – egyszersmind tehát az államtípusok – dualizmusa. Egyrészt léteznek a kizárólag alakilag és esetleges tényezők vonatkozásában eltérő, de principiálisan mindenkor egységes tradicionális civilizációk: tehát azok, amelyekben az általános szerveződés, az alárendelt valóságok összességének kialakítása és igazolása vonalán szellemi, szupraindividuális erők és értékek alkotják a hivatkozások tengelyét és legvégső pontját.

Másrészt létezik az antitradícióval azonos modern civilizáció, amely kizárólag földi, emberi, individuális és kollektív tényezők munkájára épül, egy olyan típusú élet teljes térnyeréseként, amely teljesen elszakad mindattól, ami több, mint élet. A hanyatlás a történelem alapvető jellegzetességeként nyilatkozik meg, hiszen a hanyatlásban a „tradicionális” típusú civilizáció meggyengül és egy „modern”, új és globális civilizáció egyre határozottabb, általánosabb és áthatóbb eljövetelének ad helyet.

De a különös probléma nem is ez, hanem hogy mindez miként lehetséges. Szűkítsük le most a kutatás területét és vizsgáljuk meg azt, ami egy hierarchikus [vagyis egy szent uralmi rendben megnyilatkozó] struktúrával és a tekintély princípiumával megfelelő kapcsolatban áll, tekintve, hogy a problémához ez adja meg a kulcsot. A ciklus-törvények alapján a tradicionális hierarchiák és akciójuk kapcsán rögtön vissza kell utasítani azt az elképzelést, miszerint ezek alapvető és kizárólagos jellegzetessége a magasabb rendűnek az alacsonyrendű feletti kényszere, elnyomó és erőszakos uralma lenne. Amikor ugyanis létezik s kellőképpen hosszan fennmarad egy hierarchia, különös nyomatékot kap a spirituális akció. Tradicionálisan ezért „cselekvés nélküli cselekvésről” lehet beszélni (kínaiul: wei-wu-wei), de használatos a „mozdulatlan mozgató” (egy olyan princípium arisztotelészi megjelölése, amely anélkül, hogy maga mozogna, minden mozgás fenntartója) és a „pólus” vagy tengely szimbolikája is, amely körül az alsóbb erők minden rendezett mozgása zajlik; különösen fontos elem az igazi tekintély és egy „olümposzi” minőségű uralkodóiság megléte és közvetlen megszilárdítása, nem erőszak segítségével, hanem a puszta jelenléttel; végül olykor a mágnes hasonlatát is használják, ami miként alább látni fogjuk, a tárgyalt probléma megértésében döntő jelentőségű. Ugyanakkor minden hierarchikus és állami rendszer erőszakos eredetének az elmélete – ami oly kedves témája a baloldali történetírásnak és ideológiának – végletes egyoldalúsága, sőt igénytelen és torz volta okán teljesen elutasítandó.

Általánosságban szólva, miféle képtelenség lehet azt hinni, hogy egy valódi szellemi tekintély és tradíció képviselői emberek után futkosnának, hogy azokat megragadhassák és a nekik megfelelő helyre őket leköthessék, s érdeklődést tanúsítsanak aziránt, hogy létrehozzanak és fenntartsanak olyan viszonylatokat, amelyek révén ők mint látható vezetők tűnhetnének fel. Minden normális és tradicionális hierarchia lényegi alapja nem a puszta alávetés, hanem az alacsonyabb rendűek részéről történő elismerés és beleegyezés. Nem a felsőbbrendű az, akinek az alacsonyabb rendűre szüksége van, hanem éppen ellenkezőleg, amire már Platón is rávilágított; nem a vezető az, akinek követőkre van szüksége, hanem a követők azok, akik vezetőt igényelnek, különösen a kritikus helyzetekben.

Az igazi hierarchia lényege abban áll, hogy egyes létezőkben tényleges jelenlét és valóság formájában él az, ami másokban csak mint előérzet, tendencia vagy gondolat van jelen, ezért az előbbiek ezeket elkerülhetetlenül vonzzák és nekik az utóbbiak természetes módon alárendelődnek, mégpedig kevésbé egy külsőlegességnek, mint inkább az ő igazibb „Énjüknek”. Az ősi hierarchiák világában ebben rejlik az áldozatra való készség, minden fényes hősiesség, minden szabad és férfias odaadás rejtélye – és másrészről a tekintély, a nyugodt erő és befolyás titka, amit a legfelfegyverzettebb és legrettegettebb zsarnok sem lehet képes magának kivívni.

Mindennek belátása egyúttal azt is jelenti, hogy az ember más megvilágításban látja nemcsak a hanyatlás problémáját, hanem általában minden felforgató változtatás lehetőségét is.

Ki ne halotta volna már azt, hogy ha egy forradalom győzedelmes, akkor ez annak a jele, hogy a régi vezetők elerőtlenedtek, az uralkodó osztályok lehanyatlottak? Alkalmasint ez igaz lehet, a rátekintés azonban egyoldalú. Ez olyasmi eset lenne, mint amikor valakinek láncon tartott, hamis vérebei vannak, amik végül őt magát is megharapják: mindez nyilván azt bizonyítaná, hogy az állatok gazdája többé nem elég erős. Más viszont a helyzet, amidőn elvetjük az Állam kizárólagosan erőszakos eredetét és kiindulási pontként a hierarchiát vesszük, aminek az imént jeleztük a leglényegesebb alapját. Az igazi hierarchia csak egy módon dőlhet meg: amikor maga az egyén kezd hanyatlani, s elemi szabadságát arra használja, hogy saját életét minden magasabb perspektívától megfossza, s mint afféle csonkra pusztán önmagára építse. Ekkor a kapcsolatok óhatatlanul megszakadnak és meggyengül az a feszültség, ami a tradicionális organizmust egyesítette és ami a politikai folyamatokat az egyén felemelkedésével és integrációjával, a rejtett magasabb lehetőségek megvalósításával hozta párhuzamba. Ekkor minden erő meginog a pályáján és végül – miután az elveszett tradíció racionális vagy haszonelvű konstrukciókkal való helyettesítési kísérlete kudarcba fúl – erről elszabadul. A csúcsok fent akár tiszták és sérthetetlenek is maradhatnak, viszont minden más, ami normálisan úgymond ezeken függött, elveszítve stabilitását, olyan lavinához lesz hasonlatos, amely először érzékelhetetlen, aztán egyre gyorsuló mozgással zuhan le a mélybe egészen a völgyig; a politikai uralomban az ennek megfelelő egymást követő fokozatok: liberalizmus, szocializmus, a tömeg kollektivizmusa, a kommunizmus.

Ez a hanyatlás misztériuma ama korlátozott közegben, amelyre vizsgálódásaink e helyütt irányultak; ez minden felforgató forradalom titka és belső vonatkozása. A forradalmár azzal kezdi, hogy a hierarchiát önmagában megöli, megcsonkítva így a később általa külsőleg is ledöntött rend alapjául szolgáló lehetőségeket. Nem lehetséges – a hierarchiaellenes és antitradicionális felforgatás értelmében vett – forradalom egy előzetes benső pusztítás nélkül. S miután ez az előzetes szakasz a csak „tényeket” látó és értékelő rövidlátók tekintetét elkerüli, elterjedhet a nézet, hogy a forradalmakat irracionális és szenvedélyes jelenségekként kezeljék, vagy kizárólag olyan materiális és társadalmi tényezőkkel magyarázzák, amelyek minden normális civilizációban csak másodlagos és alárendelt szereppel, valamint a csak mellékes okok funkciójával bírnak.

Amikor a katholikus theológia a primordiális ember romlására mint magára az angyalok szabad akaratú „lázadására” hivatkozik, alapjában ugyanarra a magyarázó elvre utal vissza. Egy szörnyű, az emberrel vele született hatalomról van szó, amit az ember szabadsága folytán egy spirituális pusztítás értelmében használ, mindazt visszautasítva ezáltal, ami magasabb méltóságát megalapozhatná. Ez egy metafizikai döntés, és a történelmen végigterjedő, antitradicionális, forradalmi, egyénieskedő, humanisztikus, laikus s végtére is „modern” szellem különféle formáiban megjelenő egész áramlat e döntés manifesztációja és úgymond fenomenológiája. Ez a döntés az első aktív és meghatározó ok a hanyatlás, a tradicionális formák feloldódásának misztériumában.

Miután az ember ezt megérti, nem lesz nehéz felfognia az ősi tradíciók ama meglehetősen rejtélyes utalását sem, ami a bizonyos szempontból mindig létező vezetőkkel kapcsolatos, akik (maguk, vagy „pozícióik”) mivelhogy nem szűnnek meg soha létezni, különféle szimbolikus jellegű akciók révén felkutathatók: az ő keresésük valójában egy reintegrációval egyenértékű, egy különleges hozzáállás megteremtésével, s ez ahhoz az alaptulajdonsághoz hasonló, amely a vasat jellemzi, amikor úgymond megérzi vagy felfedezi a mágnest és feléje ellenállhatatlanul vonzódik. Most csupán e megjegyzésre kell korlátoznunk magunkat, amit ha valaki akar, adott összefüggésben továbbgombolyíthat.

A mai kort tekintve, nincs értelme, hogy egy mély pesszimizmus uralkodjon el. Most is vannak igazi vezérek, noha a jelen körülmények közepette nem lehet őket felismerni, vezéri kvalitásukat el kell titkolniuk, hiszen csak a társadalmi mítoszok demagógjaiként, agitátoraiként léphetnének fel. A monarchiák korszaka ennélfogva lezárult, hiszen korábban a rend fenntartása érdekében jórészt elég volt akár egy szimbólum puszta jelenléte is és még arra sem volt szükség, hogy aki mindezt emberként megtestesítette, a feladatra a legalkalmasabb legyen.

Fordította: Németh Norbert
(tradicio.org

„Ne, ne csináljátok ezt!” - ezt sikoltotta Bándy Kata, mielőtt megölték

„Ne, ne csináljátok ezt!” - ezt kiabálta egy tanú szerint Bándy Kata megölésének éjszakáján. A keddi tárgyalási napon megdőlt a gyilkos unokatestvérének alibije.

Lehetséges, hogy mégis ketten voltak ott Bándy Kata megölésénél tavaly nyáron, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy egy kedden meghallgatott tanú szerint a meggyilkolt rendőrpszichológus többes számban kiabált támadóival.

"Ne, ne csináljátok ezt!" - idézte a Pécsi Törvényszéken a tanú Bándy Katát. A fiatalember azt állította, miközben az ablakában cigarettázott, hallotta a lány segélykiáltásait, később pedig a nyöszörgését. A tanú a Felsővámház úton egy vörösesbarna hajú lányt látott közeledni, aki hirtelen befordult az egyik meredek utcába. Ezután következett a sikítás, majd egy fekete Audi gördült ki lassan ugyanabból az utcából - vallotta a tanú.

Kihallgatták Péntek László unokatestvérének barátnőjét is, aki alibit igazolt a korábban tettestársnak hitt unokatestvér számára. A fiatal nő belezavarodott a vallomásába, ugyanis azt állította, ő és a vádlott unokatestvére, J. Olivér Komlón voltak éppen, ám a lány mobiltelefonjának cellainformációi szerint a készüléket Pécsen használták. A barátnő nem tudta ezt megindokolni a bíróságon.

A vádlott a hétfőn kezdődött büntetőperben összefüggő vallomást nem akart tenni. A felolvasott rendőrségi vallomásaiból azt tartotta fenn, amelyikben azt állította: Bándy Katát már hetekkel a gyilkosság előtt megismerte egy parkban, és nemcsak találkozgatott, hanem csókolózott, később pedig szeretkezett is vele. Kifogásolta azonban, hogy mindig csak esténként találkozhat a nővel, emiatt július 8-án kérdőre vonta őt, indulatba jött, és kézzel fojtogatni kezdte. Amikor észlelte, hogy Bándy Kata meghalt, "bepánikolt", ekkor magához vette több személyes tárgyát. Péntek László és Bándy Kata esetleges kapcsolatáról a hétfőn meghallgatott tanúk nem tudtak, illetve kizárták ennek lehetőségét. A tárgyalás szerdán szakértők és tanúk meghallgatásával folytatódik a törvényszéken.

(privatkopo.hu )

Visszafizettünk az IMF hitelből, mégsem csökkent az államadósság?

Ezen a héten egy olyan témát szeretnék tisztába rakni, mely meggyőződésem szerint a magyar emberek döntő többségének a fejében hamis adatként szerepel, és ennek következtében teljes zűrzavart okoz. Sajnos azt kell mondjam, hogy az emberek akkor hisznek el hamis adatokat, ha egy számukra fontos személy, mondjuk úgy, egy „szaktekintély” mondja nekik azokat. Egy kisgyerek például képes az iskolában verekedni iskolatársaival vagy sírva hazamenekülni, ha a többiek azt állítják, hogy nincs is télapó. Ő pedig szentül meg van győződve a télapó létezéséről, hiszen a számára a legfontosabb emberektől, a szüleitől hallotta. De ugyanez a kisgyerek más tárgyi tévedésben is hisz a szüleinek, nagyszüleinek vagy éppen a szomszéd bácsinak, és képes az ő hibás, hamis adatait átvenni és használni, sőt terjeszteni is. Egyszerűen nem kérdőjelezi meg a számára félistenként tisztelt embertől szerzett adatok helyességét.

Sajnálom, hogy nekem kell közölnöm a rossz hírt, de a télapó nem létezik.

Ilyen jelenség figyelhető meg a mai magyar társadalomban is, oly módon, hogy az államadóssággal kapcsolatos adatokat a sokak számára megkérdőjelezhetetlen tekintély, Orbán Viktor mondja. Ebben a helyzetben – hasonlóan a szülők által vizionált télapóhoz – a hallgató hajlamos arra, hogy az Orbán által mondott dolgokat készpénznek vegye. Ezzel csak az a baj, hogy még a télapó nem létének lelepleződése egypár nap alatt elmúlik, és megoldódik egy kis sírással, az államadóssággal kapcsolatos hamis adatok miatti döntések és annak támogatása viszont 10-20 évre is meghatározhatja jövőnket.

Nézzük, melyik hamis adatra gondolok. Ez a hamis adat az, hogy az Orbán kormány most visszafizette az IMF hitel egy részét, amit az előző kormány felvett. Mindezt olyan szövegkörnyezetben tálalja a magyarok felé, hogy azt lehet belőle kiérteni, hogy visszafizettük, tehát csökkent ennyivel az adósságunk, érdemes volt tehát az elmúlt 3 évben elviselni az Orbán féle drasztikus megszorító csomagokat. Pedig ez egy többszörösen egymásra épülő hazugság. Először is nem úgy fizettük vissza az IMF hitelt, hogy azt megtermeltük, mint ország, hanem újabb hitelt vettünk rá föl. Még talán ezt is hallja de nem érti a magyar ember. A most lejáró IMF hitel törlesztő részletéhez a magyar állam, azaz mi magunk, úgy vett fel újabb hiteleket, hogy devizakötvényt bocsátott ki, dollárban. Az ebből a befolyó pénzből fizettük vissza az IMF hitel részletét. Sőt elárulok egy nagy titkot! Az előző kormány sem azért vette fel az IMF hitelt akkor, hogy elköltse a költségvetésben, hanem azért, hogy az előző kormányok által többek között az első Orbán kormány által felvett hiteleket törlessze.

Egy részéből pedig megemelje a valutatartalékok vészesen alacsony összegét, hogy minél kevesebb esélye legyen a spekulánsok forint elleni támadására. Jelenleg tehát nem csináltunk semmi mást, mint egyik hitelből kifizettük a másikat. A különbség mindössze annyi, hogy valamilyen érthetetlen okból kifolyólag az IMF hitelnél 2%-al drágább kamatozású hitelt vettünk föl, és ezzel váltottuk ki azt.

Pár százalékos kamatkülönbözet dollármilliárdokkal növeli az államadósságot. Többel, mint a mostani bankadók. Hoppá!

És elnézést, de kénytelen vagyok egy kis matematikát ide rángatni. Ugyanis sok ember csak legyint erre a 2%-ra, és Orbán sugallatára azt mondja, hogy ennyit megér a nemzeti szuverenitás (önállóság). Csakhogy kérem ez egy újabb hazugság, mert ahelyett, hogy növekedne a nemzeti önállóságunk, még mélyebbre ássuk magunkat az adósságcsapdába.
Nézzük a matematikát! Kibocsátottunk most 10 éves futamidejű dollárkötvényeket, 5,375%-os kamatra. Sajnos még olyan együgyű polgártársammal is találkoztam, aki olyan tudatlan, hogy a szerencsétlen azt hitte, hogy a 10 évre ennyi a kamat, és nem akarta elhinni nekem, hogy ez évi kamatmennyiség, és évente kamatos kamatok jönnek rá. Magyarul 3,25 milliárd dollárt vettünk föl 10 évre, visszafizetnünk 5,46 milliárd dollárt kell. Majdnem a dupláját, de ez minden hitel esetében így van. Amennyiben ugyanezt a hitelt mondjuk az IMF-től vettük volna újra fel, mintegy 2%-al kisebb kamatra, abban az esetben a 10. év végén „csak” 4,53 milliárd dollárt kellett volna visszafizetni. Jól látható tehát, hogy a 2% különbség, majdnem 1 milliárd dollár, azaz több mint 200 milliárd forint.

Figyelembe véve a magyar államadósságát és a folyamatosan megújítandó hiteleket – amit minden ellenkező híresztelés ellenére visszafizetni soha nem tudunk – a magyar költségvetés, ezzel a 2%-nyi kamatkülönbözettel éves szinten 350-400 milliárd forinttal fizet többet az uzsorásoknak. Ez sokkal több, mint az Orbán kormány által bevezetett bankadó mértéke. Ebből következik, hogy teljességgel érthetetlen az az álláspont, hogy azért nem veszünk föl az IMF-től hitelt, mert az eltörölné a bankadót. Így ugyan van bankadó, cserébe nincs gazdasági növekedés, és ráadásul pluszba dupla annyi kamatot fizetünk. Ennek az a folyománya, hogy ahelyett, hogy nőne a függetlenségünk, egyre jobban belemerülünk az adósságspirálba, még jobban függünk a „befektetőktől”, a spekulánsoktól.



A spekuláns befektetők persze, hogy megveszik a magyar kötvényeket, mert mi fizetjük a legnagyobb uzsorakamatot nekik. Ők még táncra is perdülnek örömükben, mi meg csak nyeljük az adóemeléseket.

Amikor valaki diadalittasan és örömtelien kijelenti, hogy elkapkodták a magyar állampapírokat vagy túljegyezték a magyar kötvényeket, az magyarul azt jelenti, hogy újabb uzsorások érkeztek hozzánk és magas kamatra, örömmel adtak nekünk pénzt és még hátba is veregettek minket. Amikor bármely politikus a hallgatóságával azt sejteti, hogy ez a fokmérője a magyar gazdaság iránti bizalomnak az otrombán és megtévesztő módon hazudik. Az állampapír értékesítés az nem a gazdaság iránti bizalom fokmérője, hanem csupán annyit jelent, hogy a világ pénzügyi elnyomói rengeteg pénzt dobtak a piacra, és helyezik ki uzsorakamatra az ilyen szerencsétlen flótásoknak, mint Magyarország. Ha már mindenáron az állampapír eladást akarja valaki bizalmi fokmérőként állítani, akkor nem az a mérce, hogy mennyire kapkodták el, hanem hogy milyen uzsorakamaton. Az elmúlt hónapokban Lengyelország például a mi 5,375% kamatunkkal ellentétben 1,3%-os kamaton bocsátott ki kötvényt. Szlovákia, Csehország, sőt még Ukrajna és Románia is több mint 1%-al alacsonyabb kamaton adta el állampapírjait. Ebből következik, hogy sikerként megélni azt, hogy a legmagasabb uzsorakamatra lejegyezték az állampapírjainkat, vagyis adtak újabb kölcsönt nekünk, tragikus és katasztrofális félrevezetése a magyaroknak.



Amúgy egy gazdaságba vetett bizalom igazi fokmérője nem az uzsorások rohama, hanem a termelésbe befektetők érdeklődése. Ugyanis egy ország akkor fog tudni felemelkedni – amúgy Orbán is ezt mondja – ha munkára épülő nemzeti jövedelmet, GDP-t tud felmutatni. Amennyiben viszont ezt a mutatót nézzük, hogy mennyi Magyarországon a beruházás, nos, ott kérem, nem hogy rohamról nem beszélhetünk, hanem mindössze arról van szó, hogy az előző kormányok által letárgyalt gyárak kezdik meg működésüket most, addig az elmúlt három évben ezen munka alapú termelő befektetők fejvesztve menekültek hazánkból, amiből egyenesen következi, hogy nem lesz milyen gyárat átadni a következő 3-5 évben. Magyarán az, aki örül vagy mást örömre késztet az uzsorás pénzügyi spekuláns befektetők újabb kölcsönének hírére, az nem tudom, hogy hogyan tervezi a harcot az államadósság ellen.
Érdemes tehát észrevenni, hogy semmilyen hitelt nem fizettünk vissza, csupán egy újabb hitellel finanszíroztuk annak lejártát, ráadásul magasabb kamaton, ami előbb-utóbb az államadósság újabb meredek emelkedéséhez fog vezetni. Ahhoz hogy az államadósság ne emelkedjen újra vagy növekednie kellene a gazdaságnak vagy újabb megszorításokat kell alkalmazni a népen. Ön szerint melyikhez állunk most közelebb?

Ráadásul elárulok egy nagy titkot Orbán Viktornak és azoknak, akik még nem tudták. Az IMF és a most állampapírt lejegyzett befektetők mögött ugyanazok állnak. Most jót röhögnek a markukba rajtunk, hogy nem az IMF-en keresztül vettünk fel tőlük pénzt, hanem a „piacról”. Hátradőlnek a székükben, rágyújtanak egy szivarra és elégedetten bólintanak arra, hogy minden a terveik szerint alakul. Így ugyanis sohasem szabadul az ország a markukból! Orbán viszont hatalmon marad. Nem baj, mondják ők, amíg veszi fel tőlünk, a magas kamatú hiteleket maradjon csak nyugodtan, nekünk jó ez így! Sőt még jó is, mert a magyarok vakon hisznek neki. Amíg hisznek neki, addig mi szépen megfejjük őket, hiszen hagyják, még menetelnek is érte, önként jönnek a vágóhídra. És elégedetten szippantanak egyet a szivarjukból.

Szerző: Elek Attila, Független SZABAD EURÓPA, www.szabadeuropa.com 2013.02.20.

Hogyan áll(t) el a tojás hűtő nélkül? - Nagyi elmondja…

A falusiak régen ismerték a módját, hogyan kell tartósítani a tojást télire. Mivel a tyúkok a téli hónapokban a kevesebb fény miatt nem tojnak napi rendszerességgel, ezért előfordulhatott, hogy mire jött a karácsonyi sütemény sütési ideje, a gazdasszonyok nem rendelkeztek elegendő friss tojással.

Ezért már ideje korán előre gondolkodtak, és még az augusztusi, szeptemberi tojásokból tartósítottak el párat. Hogy miért csak az ősz eleji tojások volt alkalmasak arra, hogy elálljanak egészen kora tavaszig? Nem tudom, de a hagyomány szerint, a Nagyboldogasszony napja – augusztus 15. – és a Kisboldogasszony napja – szeptember 8. – között tojt tojások megfelelő eljárással tartósítva bizony frissek és egészségesek maradtak, egészen Húsvétig is.

A tartósítás lényege abból állt, hogy az ezen időszakban tojt tojásokat a gazdasszony összeszedte, és egyesével sűrű meszes lébe rakta, pont olyanba, amivel a tanyák falát is meszelni szokták. A megszáradt tojások így fehérek lettek, és rájuk száradt egy vastag mész réteg. A kamrában egy nagy papír vagy fa dobozba vastagon búzát szórtak, amiből éppen annyi kellet, hogy elfedje a tojásokat. Nagymamám a sublót egyik fiókjába szórt búzát és ebbe helyezte el a megfestett, mésszel fertőtlenített tojásokat. Mikor a téli hónapokban a tyúkok nem tojtak elegendő tojást, elővette a sublót fiókjából az ősz eleji tojásokat, és ezekből készítette el az ételt. Abban az időben még hűtőszekrény sem volt, ezért mindent a kamrában, pincében, vagy az ásott kútban tároltak. Gondosan ügyelve arra, hogy ne romoljon, penészedjen meg semmi.  

Ma minden bizonnyal már nem felelnének meg ezek a tojások a hatóságok minőségi követelményeinek (?), azonban annak idején nem volt panasz a tojásokra. Nagymamám hat gyermeket nevelt fel, köztük a legfiatalabbat, édesapámat is, aki már elmúlt 60 éves. Testvéreikkel együtt jó egészségnek örvendenek a mai napig, és csak a híradásokból ismerik a szalmonellafertőzést.

Az „elálló tojások” dátuma a katolikus egyházi ünnepekhez kapcsolódott. Ez is azt bizonyítja, hogy milyen fontos is volt a paraszti világban a vallás és a hozzá kapcsolódó dátumok ismerete. Nagyboldogasszony napját augusztus 15-én tartják. Neve az ősmagyar hitvilág istennőjének nevéből ered, akinek az alakja a magyar kultúrában egybemosódott Jézus édesanyjáéval. Ezen a napon a katolikus hívők Szűz Mária mennybemenetelét ünneplik. Kisboldogasszony napját minden évben szeptember 8-án vagy valamelyik hozzá közel eső vasárnapon tartanak. Kisboldogasszony ünnepe egyben Szűz Mária születésének ünnepe is. Az egyik legfontosabb katolikus Szűz Mária-ünnep. E két dátum közötti időszakban elrakott tojások, a falvakban élők szerint, képesek voltak elállni egészen Húsvétig is.

Ezt ma már nehéz elhinnünk, pedig annak idején működött, és még ma is működhetne.

A tojások azonban sokat változtak az óta. Napjainkban hatalmas különbség van tojás és tojás között. Ahhoz, hogy jobban eligazodjunk a tojások világában, és fogalmunk legyen arról, melyik tojást javasoljuk a fentiek szerint tartósításra, érdemes megnézni ezt a rövid kis filmet: Tudatos Vásárlók Egyesülete: Tojásból lesz a csoda http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&

Mi tehát az igazság a tojások minőségét illetően? Az igazság a tyúkban van, akinek ha megadjuk az esélyt arra, hogy úgy éljen, ahogyan azt a Jóisten elrendelte, gondoskodik arról, hogy olyan tojást kapjunk, ami akár Húsvétig is eláll, hűtőszekrény nélkül is. 

Szerző: Bárány Angéla, vidékfejlesztési agrármérnök

Felhasznált irodalom:

Tojásból lesz a csoda - http://www.youtube.com/watch?v=ksqhop_2j-I 

Kisboldogasszony: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kisboldogasszony

Nagyboldogasszony http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagyboldogasszony

Kép forrás: http://kertesz.blog.hu/?token=5d9c7e0d2647ff36b55f9b6058186ff9&

Javasolt cikkek: divany.hu: Alapkonyha: tojásügyi kisokos - http://divany.hu/alapkonyha/2012/08/17/tojas_kisokos/

privatbankar.hu: Így tudhatjuk meg, hogy milyen tyúk tojásait esszük - http://privatbankar.hu/fogyaszto/igy-tudhatjuk-meg-hogy-milyen-tyuk-tojasait-esszuk-247448

Forrás: http://www.felsofokon.hu/ut-a-fenntarthato-fejlodes-fele/2013/02/20/elallo-tojasok-es-minden-amit-a-jo-tojasrol-tudni-kell