2014. március 29., szombat

Obama újabb őrült ötlete

Obama szaúdi útján azt vitatja meg, hogy adjanak légvédelmi rakétákat a szíriai kannibáloknak. Állítólag az első szállítmányok már megérkeztek Szaúd-Arábiába. Éppen jókor, mivel a lázadók éppen újabb nagy veszteséget készülnek elkönyvelni Alepponál. Katonai tanácsadói hiába akarták meggyőzni az elnököt, hogy ez egy nagyon rossz ötlet, mert veszélybe sodorják a civil légi forgalmat, legfőképpen az izraeli civil légi közlekedést. A rakéták ugyanis bárhová kerülhetnek a lázadók kezéből, persze jó pénzért. A Szíriában harcoló bandák felépítése ugyanis mára teljességgel átláthatatlan, káoszba süllyedt, azt sem tudni ki hol és kivel harcol, lehet hogy éppen egymás ellen.

A Stringerrel még egy csimpánz is elboldogul.
A félelem teljesen jogos. A csalódott kannibálokra ugyanis a legjellemzőbb, hogy pillanatok alatt volt uraik ellen fordulnak. Ráadásul, ha elfajulna az orosz-cionista ellentét, akkor orosz ügynökök, mint amerikai lopott rakétákkal lövöldöző terroristák, azt lőnek le akit csak akarnak. Még a kezük is tiszta marad, csak Obama balul elsült rakéta adományaira kell fogni. Vagyis a félelem duplán jogos. De a makogó páviánéknál - avagy Obamánál ez nem lényeg. Indulati alapon dönt, mivel lassan toporzékolnak dühükben a tehetetlenség miatt. Az orosz külpolitika ugyanis pontosan azokkal a fegyverekkel veri őket hülyére, amivel eddig kirabolták és terrorizálták a fél világot. Saját szabályaikkal, saját térfelükön.

http://www.hidfo.net/2014/03/29/obama-ujabb-orult-otlete


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése