Amikor egy korszak és egy ciklus vége összeér
A nemzetközi rendszerek kutatásában már a hatvanas években világszerte ismertté lett Immanuel Wallerstein
2005-ben az egyik aláírója volt a Porto Alegre-i szociális fórum
felhívásának (Tizenkét javaslat egy lehetséges másik világért),
alapítója a történelmi rendszerek és civilizációk tanulmányozásával
foglalkozó Fernand Braudel központnak New York Állam Egyetemén
(SUNY), Binghamptonban. A Le Monde-nak adott interjújában azt
elemezte, miként értékelhető a jelenlegi gazdasági-pénzügyi válság a
kapitalizmus „hosszú távú" történetében.
Az általa vezetett kutatóközpont névadója, Fernand Braudel (1902-1985)
az emberi történelem hosszú távú („longue durée") korszakait elemezte,
s ezeken belül a Nicolas Kondratieff (1892-1938) és Joseph Schumpeter
(1883-1950) által leírt hosszú konjunkturális ciklusokat. Most - mondja
Wallerstein - nyilvánvalóan egy Kondratieff-ciklus B szakaszában
vagyunk, amely 35 éve kezdődött, egy olyan A szakasz után (1945-1975),
amely a leghosszabb ideig tartott a kapitalista rendszer történetében.
Egy A szakaszban a profit az anyagi - ipari vagy más - termelésből
ered, a B szakaszban a kapitalizmusnak a további profittermelés
érdekében financiális eszközökhöz kell folyamodnia és a spekulációba
kell menekülnie. Márpedig az utóbbi 30 évben a vállalatok, az államok
és a háztartások tömegesen adósodnak el. Most egy Kondratieff-ciklus B
szakaszának végső részében vagyunk, amelyben a virtuális hanyatlás
reálissá válik és a buborékok egymás után pukkadnak ki, a csődök
megsokszorozódnak, a tőkekoncentráció nő, a munkanélküliség úgyszintén.
Ma azonban a konjunkturális ciklus e szakasza egybeesik két hosszú távú
rendszer közötti átmenettel, és azt még súlyosabbá teszi. Ezért azt
gondolja Wallerstein, hogy harminc éve beléptünk a kapitalizmus végső
szakaszába, amelyben már nem lesz képes új egyensúlyt kialakítani. Most
már nem a rendszer hívei és ellenfelei közötti harcnak vagyunk tanúi,
hanem minden szereplő közötti küzdelemnek, amelynek az a tétje, hogy mi
lépjen a kapitalizmus helyébe.
Eddig létezett kereskedelmi, ipari, majd pénzügyi kapitalizmus. A
kapitalizmus mindenevő, mindenütt a profit maximalizálására törekszik,
erre szolgáló monopóliumokat hoz létre, legutóbb például a
biotechnológiában és az információs technológiákban, de az akkumulációs
lehetőségei eljutottak a végső határig - hangoztatja az amerikai
kutató. Amióta megszületett a 16. század második felében, a
kapitalizmus a profitot összpontosító centrum és a - nem feltétlenül
földrajzi - perifériák közötti különbségből táplálkozik. Márpedig ebből
a szempontból Kelet-Ázsia, India és Latin-Amerika felzárkózása
leküzdhetetlen kihívást jelent a Nyugat számára, amely már nem képes
ellenőrzése alatt tartani a felhalmozás költségeit. A munkaerő és a
nyersanyagok ára, valamint az adók évtizedek óta erősen nőnek, a rövid
neoliberális periódus csak időlegesen fordította vissza ezt az
irányzatot: az 1990-es évek végén a költségek kétségtelenül kisebbek
voltak, mint 1970-ben, de jóval nagyobbak voltak, mint 1945-ben. Az
utolsó valóságos felhalmozási periódus, a Jean Fourastié (1907-1990)
által „30 dicsőséges évnek" nevezett időszak a második világháború után
csak azért volt lehetséges, mert a keynesi politikát alkalmazó államok
a kapitalizmus szolgálatába álltak - de ezen a téren is elértük a
határokat.
Az emberiség történetében Wallerstein szerint voltak hasonló
korszakváltások, mert a 19. században elterjedt nézettel ellentétben,
amely szerint a fejlődés folyamatos és elkerülhetetlen (van ennek
marxista változata is), a haladás csak lehetőség, nem szükségszerű. A
kapitalizmus kétségtelenül képes volt az anyagi javak soha nem látott
tömegének előállítására, de látni kell az általa a környezetnek és a
társadalomnak okozott veszteségeket is. Holott az egyedüli kritérium az
lenne, hogy a lehető legtöbb embernek biztosítsanak ésszerű és
intelligens életet.
Ennek leszögezése mellett Wallerstein szerint a mostanihoz leginkább
hasonlító legutolsó válság a feudalizmus összeomlása és a kapitalista
rendszerrel való felváltása volt Európában a 15. század közepén
kezdődött száz évben. A vallásháborúk, a városok és a leggazdagabb
paraszti közösségek fölötti királyi, földesúri és vallási hatalom
összeomlása nyomán puhatolták ki azokat a váratlan megoldásokat,
amelyeknek sikere „rendszert alkotott" és fokozatosan megteremtette a
kapitalizmust.
Ami a jelenlegi válság időtartamát illeti, egy Kondratieff-ciklus
B-szakaszának értékromboló időszaka általában 2-5 évig tart egy újabb
A-szakaszba való belépés előtt, de az, hogy ugyanakkor egy
rendszerválság is zajlik, olyan politikai zűrzavar korába visz,
amelyben a főszereplők, beleértve a vállalatokat és a nyugati
államokat, minden technikai lehetőséget felhasználnak az egyensúly
helyreállítására - de nagy a valószínűsége annak, hogy sikertelenül.
Egy olyan, meglehetősen ritka periódusban vagyunk, amelyben a válság és
a hatalmasok tehetetlensége mindannyiunk számára lehetőséget nyújt a
jövő befolyásolására egyéni akcióinkkal, de mivel ez a jövő
megszámlálhatatlan akcióból adódik össze, lehetetlen megjósolni, végül
milyen modell diadalmaskodik. Tíz, húsz vagy negyven év múlva
kialakulhat az új rendszer, amely Wallerstein szerint lehet a
kapitalizmus még erőszakosabb kizsákmányoló formája, de lehet egy
egyenlősítőbb, újraelosztó változata is.
A jelenlegi válság annak az amerikai hegemóniának a végét is jelenti,
amely ugyancsak a hetvenes években alakult ki. Az Egyesült Államok
fontos szereplő marad, de nem lesz képes visszahódítani korábbi
domináns pozícióját a szaporodó hatalmi központokkal, Nyugat-Európával,
Kínával, Brazíliával, Indiával szemen. Egy új hegemonikus hatalom talán
50 év múlva alakulhat ki, de nehéz megmondani, melyik lesz az. Közben
számolni kell a válság politikai következményeivel, mivel a hatalom
bűnbakokat keres majd az összeomlás magyarázatára. Wallerstein szerint
az amerikai nép fele nem fog belenyugodni abba, ami most kialakulóban
van, tehát kiéleződnek majd a belső konfliktusok az Egyesült
Államokban, amely úton van afelé, hogy a világ politikailag leginkább
instabil államává váljék. „És ne felejtsék, hogy mi, amerikaiak,
valamennyien fel vagyunk fegyverezve..." - figyelmeztet Immanuel
Wallerstein.