2008. december 27., szombat

Ha válság, akkor Keynes

„Az elmúlt hónapok során újra felfedeztük Keynest”
Az elmúlt fél évszázad gazdasági válságaikor a közgazdászok mindig leporolják John Maynard Keynes a gazdasági ciklusokra és a válság természetére vonatkozó elméletét. Most sincs ez másképp most sem: a nagy tanácstalanságban egyre többen fordulnak tanácsért a brit közgazdász műveihez. John B. Judis, a The New Republic szerkesztője Keynes legfontosabb gondolatainak áttekintésével arra keresi a választ, hogy vajon használható-e még a gazdasági válságok leküzdésére adott fél évszázados elmélet.
„Ha a gazdaság recesszióba fordul, szinte biztos, hogy a közgazdászok és az elemzők egyre többet hivatkoznak John Maynard Keynesre - írja Judis. - Amíg szárnyal a gazdaság és a piac olajozottan működik, nem sok hasznát veszik a kapitalizmussal kapcsolatos keynesi szkepticizmusnak. Ha viszont beüt a recesszió, és hirtelen úgy tűnik, hogy a gazdaság csikorgó fogaskerekeit csak Washington mentheti meg, akkor hirtelen Keynes-reneszánsz tör ki. A mostani, a harmincas évekbeli gazdasági világválság óta legnagyobb krízisben sincs ez másképp: az elmúlt hónapok során újra felfedeztük Keynest."
Judis arra emlékeztet, hogy Keynest nem csak a gazdasági válság kapcsán érdemes tanulmányozni. „Keynes nem csak a lassuló gazdasággal foglalkozott, hanem átfogó elméletet dolgozott ki a kapitalizmusról, amelyet a gazdaság szárnyalása idején is érdemes alkalmazni." Sőt, valójában többről van szó egy átfogó közgazdaságtani elméletnél. Keynes politikai filozófiai perspektívába ültette gazdaságtani elképzeléseit: elsősorban az egyenlőség, a méltányosság és az igazság előmozdítása érdekelte.
Kezdetben a korban elfogadott neoklasszikus közgazdaságtani elméleteit követte. Mestere, Alfred Marshall nyomán úgy gondolta, hogy a beavatkozásmentes szabadpiac természetes egyensúlyt teremt kereslet és kínálat között, és így lehetővé teszi a teljes foglalkoztatást.
Az első világháború után aztán folyamatosan balra tolódott. A háború után ugyanis csak nem akart szűnni a munkanélküliség, pedig a neoklasszikus közgazdaságtan szerint ennek kellett volna történnie. Ha emelkedik a munkanélküliek száma, akkor csökken a fogyasztás és nőnek a megtakarítások, ami a kamatok csökkenéséhez és a gazdaság élénküléséhez, munkahelyteremtéshez vezet - vélték a neoklasszikusok. A hagyományos megoldások azonban nem segítettek, sőt, a kiadáscsökkentés és a fiskális szigor csak tovább növelte a munkanélküliséget, amelynek következtében egyre nagyobbra nőtt az elégedetlenség, végül sztrájkok robbantak ki, aztán pedig beütött a gazdasági világválság.
Keynes a húszas évek végén arra a következtetésre jutott, hogy a szabályozásmentes piac munkanélküliséget okoz. Rájött, hogy recesszió idején valóban csökken a fogyasztás, csakhogy ez nem a megtakarítások növekedését hozza magával, hanem a befektetési kedv csökkenését: ha csökken a fogyasztás, akkor bizonytalan a haszon, és nem éri meg vállalkozásba kezdeni. Így nem lesznek új munkahelyek, ami a fogyasztás további visszaesését eredményezi. Vagyis nem a kereslet határozza meg a kínálatot, hanem épp fordítva: a várható kereslet dönti el, hogy mekkora lesz a termelés.
Keynes elmélete szerint tehát nem a megtakarítás, hanem a fogyasztás a fontos. A kormány ezért nem kiadáscsökkentéssel, fizetéscsökkentéssel és alacsonyan tartott hitelkamatokkal kerülheti el a recessziót, hiszen ezek az intézkedések csak a bizonytalanságot növelik, és megnehezítik a hitelezést. Recesszió idején a legjobb orvosság a költekezés, még akkor is, ha nő az államadósság. Az adócsökkentés a szegényeket nem segíti, márpedig a gazdaság talpra állításához fontos, hogy mindenki költekezzen. Ezért bölcs redisztribúcióra van szükség, amely biztosítja, hogy az alacsonyabb keresetűek is sokat költhetnek, és ezzel élénkíthetik a gazdaságot.
Mindez természetesen az állam gazdasági szerepvállalásának növekedésével jár, ami viszont nem egyenlő a szocializmussal. Keynes fontosnak tartotta, hogy nemzeti bank felügyelje az ország pénzügyeit, és támogatta, hogy a munkások is beleszóljanak a termelés irányításába, de a marxizmussal nem szimpatizált. „A tőkéről ugyanazt gondolom, mint a Koránról" - írta Bernard Shawnak, a demokratikus szocialista fabiánusok vezéralakjának 1934-ben. 1939-ben „liberális szocialistaként" azonosította magát: támogatta a társadalmi igazságosságot előmozdító közösségi intézkedéseket, de az egyéni szabadságjogokat - köztük a magántulajdonhoz való jogot - is fontosnak tartotta.
Használható-e ma is a keynesi recept? - teszi fel a nagy kérdést Judis. Keynes azt remélte, hogy sikerült olyan univerzális elméletet kidolgoznia, amely bármikor alkalmazató. Kritikusai szerint azonban a harmincas évekre kidolgozott megoldások nem ültethetők át a mai körülmények közé.
Judis szerint a keynesi modell segítségével előre lehetett volna látni, hogy rossz irányba mutatnak a gazdasági folyamatok: 2000 óta 33 százalékkal csökkent a foglalkoztatottak aránya. Csak azért nem volt látványos a folyamat, mert a Bush-kormány a nyaklótlan hitelezéssel fenntartotta a fogyasztást.
Keynes gazdaságfilozófiája értelmében mindenekelőtt a munkanélküliség csökkentésére kell törekedni. Ehhez állami beruházásokra és jelentős infrastrukturális fejlesztésekre van szükség. Például kórházakat kell építeni, így az építőipari munkásoknak lesz állása, és a kórház elkészültével pedig orvosokat és nővéreket lehet alkalmazni, és az intézmény működéséhez szükséges eszközök gyártói is újabb munkahelyeket teremthetnek.
A második legfontosabb lépés az állami újraelosztás növelése, hogy a szegények is költekezhessenek, és a fogyasztás növekedésével talpra állhasson a gazdaság. Az adócsökkentés a legkevésbé hatékony ellenszere a recessziónak - figyelmeztet Judis.
Ha nem csak válságban, hanem gazdasági fellendülés idején is használható a keynesi elmélet, akkor vajon miért csak krízis elején vesszük elő? A válasz Judis szerint egyszerű. Az amerikai jobboldal az állami szerepvállalás növelését célzó javaslatokra azonnal rásüti a szocializmus bélyegét.
„Barack Obama előtt mégis rendkívüli lehetőség áll" - véli Judis. A rendkívüli népszerűségnek örvendő amerikai elnök képes lehet átfogó gazdasági reformokra. De a keynesi modell alkalmazása önmagában nem elég a gazdasági válság megfékezéséhez. Keynes ugyanis nem számolt - nem számolhatott - a globalizáció hatásaival. A mostani válság leküzdéséhez elengedhetetlen, hogy Kína és Japán tovább hitelezzen Amerikának. Ezért Obamának globális szinten kell megreformálnia a kapitalizmust, és a világgazdaság egészére kell kiterjesztenie a keynesi gazdasági modellt.

http://www.tnr.com/story_print.html?id=b5f61f74-dde6-43ea-a433-9feb0f752c3b