„Az elmúlt hónapok során újra felfedeztük Keynest”
Az
elmúlt fél évszázad gazdasági válságaikor a közgazdászok mindig
leporolják John Maynard Keynes a gazdasági ciklusokra és a válság
természetére vonatkozó elméletét. Most sincs ez másképp most sem: a
nagy tanácstalanságban egyre többen fordulnak tanácsért a brit
közgazdász műveihez. John B. Judis, a The New Republic
szerkesztője Keynes legfontosabb gondolatainak áttekintésével arra
keresi a választ, hogy vajon használható-e még a gazdasági válságok
leküzdésére adott fél évszázados elmélet.
„Ha a gazdaság
recesszióba fordul, szinte biztos, hogy a közgazdászok és az elemzők
egyre többet hivatkoznak John Maynard Keynesre - írja Judis. - Amíg
szárnyal a gazdaság és a piac olajozottan működik, nem sok hasznát
veszik a kapitalizmussal kapcsolatos keynesi szkepticizmusnak. Ha
viszont beüt a recesszió, és hirtelen úgy tűnik, hogy a gazdaság
csikorgó fogaskerekeit csak Washington mentheti meg, akkor hirtelen
Keynes-reneszánsz tör ki. A mostani, a harmincas évekbeli gazdasági
világválság óta legnagyobb krízisben sincs ez másképp: az elmúlt
hónapok során újra felfedeztük Keynest."
Judis arra emlékeztet,
hogy Keynest nem csak a gazdasági válság kapcsán érdemes tanulmányozni.
„Keynes nem csak a lassuló gazdasággal foglalkozott, hanem átfogó
elméletet dolgozott ki a kapitalizmusról, amelyet a gazdaság
szárnyalása idején is érdemes alkalmazni." Sőt, valójában többről van
szó egy átfogó közgazdaságtani elméletnél. Keynes politikai filozófiai
perspektívába ültette gazdaságtani elképzeléseit: elsősorban az
egyenlőség, a méltányosság és az igazság előmozdítása érdekelte.
Kezdetben
a korban elfogadott neoklasszikus közgazdaságtani elméleteit követte.
Mestere, Alfred Marshall nyomán úgy gondolta, hogy a beavatkozásmentes
szabadpiac természetes egyensúlyt teremt kereslet és kínálat között, és
így lehetővé teszi a teljes foglalkoztatást.
Az első világháború
után aztán folyamatosan balra tolódott. A háború után ugyanis csak nem
akart szűnni a munkanélküliség, pedig a neoklasszikus közgazdaságtan
szerint ennek kellett volna történnie. Ha emelkedik a munkanélküliek
száma, akkor csökken a fogyasztás és nőnek a megtakarítások, ami a
kamatok csökkenéséhez és a gazdaság élénküléséhez, munkahelyteremtéshez
vezet - vélték a neoklasszikusok. A hagyományos megoldások azonban nem
segítettek, sőt, a kiadáscsökkentés és a fiskális szigor csak tovább
növelte a munkanélküliséget, amelynek következtében egyre nagyobbra
nőtt az elégedetlenség, végül sztrájkok robbantak ki, aztán pedig
beütött a gazdasági világválság.
Keynes a húszas évek végén arra
a következtetésre jutott, hogy a szabályozásmentes piac
munkanélküliséget okoz. Rájött, hogy recesszió idején valóban csökken a
fogyasztás, csakhogy ez nem a megtakarítások növekedését hozza magával,
hanem a befektetési kedv csökkenését: ha csökken a fogyasztás, akkor
bizonytalan a haszon, és nem éri meg vállalkozásba kezdeni. Így nem
lesznek új munkahelyek, ami a fogyasztás további visszaesését
eredményezi. Vagyis nem a kereslet határozza meg a kínálatot, hanem épp
fordítva: a várható kereslet dönti el, hogy mekkora lesz a termelés.
Keynes
elmélete szerint tehát nem a megtakarítás, hanem a fogyasztás a fontos.
A kormány ezért nem kiadáscsökkentéssel, fizetéscsökkentéssel és
alacsonyan tartott hitelkamatokkal kerülheti el a recessziót, hiszen
ezek az intézkedések csak a bizonytalanságot növelik, és megnehezítik a
hitelezést. Recesszió idején a legjobb orvosság a költekezés, még akkor
is, ha nő az államadósság. Az adócsökkentés a szegényeket nem segíti,
márpedig a gazdaság talpra állításához fontos, hogy mindenki
költekezzen. Ezért bölcs redisztribúcióra van szükség, amely
biztosítja, hogy az alacsonyabb keresetűek is sokat költhetnek, és
ezzel élénkíthetik a gazdaságot.
Mindez természetesen az állam
gazdasági szerepvállalásának növekedésével jár, ami viszont nem egyenlő
a szocializmussal. Keynes fontosnak tartotta, hogy nemzeti bank
felügyelje az ország pénzügyeit, és támogatta, hogy a munkások is
beleszóljanak a termelés irányításába, de a marxizmussal nem
szimpatizált. „A tőkéről ugyanazt gondolom, mint a Koránról"
- írta Bernard Shawnak, a demokratikus szocialista fabiánusok
vezéralakjának 1934-ben. 1939-ben „liberális szocialistaként"
azonosította magát: támogatta a társadalmi igazságosságot előmozdító
közösségi intézkedéseket, de az egyéni szabadságjogokat - köztük a
magántulajdonhoz való jogot - is fontosnak tartotta.
Használható-e
ma is a keynesi recept? - teszi fel a nagy kérdést Judis. Keynes azt
remélte, hogy sikerült olyan univerzális elméletet kidolgoznia, amely
bármikor alkalmazató. Kritikusai szerint azonban a harmincas évekre
kidolgozott megoldások nem ültethetők át a mai körülmények közé.
Judis
szerint a keynesi modell segítségével előre lehetett volna látni, hogy
rossz irányba mutatnak a gazdasági folyamatok: 2000 óta 33 százalékkal
csökkent a foglalkoztatottak aránya. Csak azért nem volt látványos a
folyamat, mert a Bush-kormány a nyaklótlan hitelezéssel fenntartotta a
fogyasztást.
Keynes gazdaságfilozófiája értelmében
mindenekelőtt a munkanélküliség csökkentésére kell törekedni. Ehhez
állami beruházásokra és jelentős infrastrukturális fejlesztésekre van
szükség. Például kórházakat kell építeni, így az építőipari munkásoknak
lesz állása, és a kórház elkészültével pedig orvosokat és nővéreket
lehet alkalmazni, és az intézmény működéséhez szükséges eszközök
gyártói is újabb munkahelyeket teremthetnek.
A második
legfontosabb lépés az állami újraelosztás növelése, hogy a szegények is
költekezhessenek, és a fogyasztás növekedésével talpra állhasson a
gazdaság. Az adócsökkentés a legkevésbé hatékony ellenszere a
recessziónak - figyelmeztet Judis.
Ha nem csak válságban, hanem
gazdasági fellendülés idején is használható a keynesi elmélet, akkor
vajon miért csak krízis elején vesszük elő? A válasz Judis szerint
egyszerű. Az amerikai jobboldal az állami szerepvállalás növelését
célzó javaslatokra azonnal rásüti a szocializmus bélyegét.
„Barack
Obama előtt mégis rendkívüli lehetőség áll" - véli Judis. A rendkívüli
népszerűségnek örvendő amerikai elnök képes lehet átfogó gazdasági
reformokra. De a keynesi modell alkalmazása önmagában nem elég a
gazdasági válság megfékezéséhez. Keynes ugyanis nem számolt - nem
számolhatott - a globalizáció hatásaival. A mostani válság leküzdéséhez
elengedhetetlen, hogy Kína és Japán tovább hitelezzen Amerikának. Ezért
Obamának globális szinten kell megreformálnia a kapitalizmust, és a
világgazdaság egészére kell kiterjesztenie a keynesi gazdasági modellt.
http://www.tnr.com/story_