2013. január 24., csütörtök

Készülnek a magyar csapatok Maliba

 A Magyar Honvédség csapatokat szervez Maliba. Március környékén szeretnék küldeni az un. békefentartókat vagy egészségügyi csapatot. Hódmezővásárhelyen már szervezik a katonákat, és már beadványokat is intézik. Többen jelentkeztek már, lassan alakulóban lesz a kiinduló csapat. Gondolom, ott még nem halt meg magyar katona, így küldjünk oda is. Afganisztán már olyan megszokott és unalmas hely, de Maliról haza lehetne hozni még egy-két trófeát, meg némi pénzt...
A média még hallgat, Hende Csabával együtt.
Varró Péter

Mit keresünk mi ott?

Biztos vagyok benne, hogy a múlt héten sokan felkapták a fejüket, amikor a magyar külügyminisztérium közleményében bejelentette, hogy „Magyarország teljes mértékben támogatja Franciaország katonai beavatkozását Maliban”. Aztán amikor másnap Németh Zsolt államtitkár hozzátette azt is, hogy „Magyarország katonákat küld Maliba bizonyos katonai kiképzés megsegítésére”, akkor gondolom, még többen néztek értetlenkedve a hírportálok oldalaira mondván, mégis mi a f@szt keresünk mi Nyugat-Afrikában?

Tényleg mit?


A hivatalos álláspont szerint azért támogatjuk Franciaországot, mert a gallok indította fegyveres akció „arányos válaszadás az észak-mali radikális terrorista szervezetek okozta, a Száhel békéjét és biztonságát fenyegető kihívásra.”

Ez nagyon szépen hangzik. De mit történik egyátalán Maliban?

A történet dióhéjban nagyjából ekként foglalható össze:

A helyzet eldurvulása a nyugat-afrikai országban tavaly márciusban kezdődött, amikor is a fővárosban, Bamakóban végrehajtott katonai államcsíny nyomán tuareg harcosok - néhány iszlamista csoporttal közösen - hatalmukba kerítették az ország északi részét. Aztán jöttek az iszlamisták, s megköszönve az addigi munkát, kiverték a tuaregeket és átvették a teljes irányítást.

A felkelés akkor nyert nemzetközi dimenziót, amikor a lázadók gyakorlatilag az összes északkeleti nagyváros felett átvették a hatalmat. Az ország még regnáló vezetője, Trauré elnök ekkor a vele szimpatizáló lakosság támogatása mellett - decemberben tömegtüntetéseken követelték a külföldi haderő közbeavatkozását - behívta a franciákat az országba, hogy segítsenek helyreállítani a korábbi rendet. Közben a tuaregek is rádöbbentek arra, hogy mivé fajult a helyzet, ezért aztán közölték, hogy hajlandók a francia erőket támogatni, és tárgyalnának követeléseikről a bamakói vezetéssel.

Itt tartunk most. Pontosabban annyival arrébb, hogy most már a franciák karöltve a helyiekkel, lövik az iszlamistákat a Szaharában.

Végül szokás szerint beszállt a történetbe a nyugati média és a híradások azonnal olyan képekkel lettek tele, amin katonai táborokban tizenéves gyermekeket képeznek ki, amin kislányok erőszakos összeházasítása látható a fegyveres csoportok tagjaival, de hallhattunk már híreket kivégzésekről, csonkításokról és megkövezésről igazságszolgáltatás címén. Okos szakértők pedig azzal rémisztgetik a tévénézőket, hogy „amennyiben az északi erők átveszik a hatalmat Maliban, olyan erős radikális iszlamista bástya alakulhat ki Nyugat-Afrikában, ami – figyelembe véve az észak-afrikai határoknak az arab tavasz nyomán megnőtt átjárhatóságát – akár Európát is fenyegetheti.”

Hogy az egészből mi igaz és mennyi igaz egyelőre nem tudható. Ismerve a nyugati sajtó hozzáállását a dolgokhoz, könnyen elképzelhető, hogy a helyzet nem ennyire fekete-fehér. Ha visszagondolunk az elmúlt évtizedek nyugati demokrácia-exportjaira, könnyen elképzelhető, hogy a beavatkozás fő célja nem a terrorizmus elleni háború, hanem a francia érdekek védelme a Száhel-övezetben. Mali urániumban, aranyban, olajban, gyémántban, cinkben, mangánban, bauxitban és vasércben gazdag térség, ami jelenleg még nagyrészt kiaknázatlanul áll. Nem kérdés, hogy sokaknak sértené az érdekét, ha e javakat szélsőségesnek mondott csoportok vonnák ellenőrzésük alá. Láttunk már a Malinál kevesebb természeti kinccsel rendelkező országokat is pusztító háború martalékaivá válni.

Az ügy további érdekessége, hogy a francia katonák most azokkal a modern fegyverekkel találják magukat szemben, amelyek az előző francia elnöknek, Sarkozynek köszönhetően kerültek a nyugat-líbiai felkelőkhöz a Kadhafi elleni harcok során. Arról már nem is beszélve, hogy a sivatagban a GPS, a drónok, és a modern technika alkalmazhatósága korlátozott, a felkelők viszont az algériai polgárháború óta ezeken a területeken húzódnak meg. Pontosan ismerik az útvonalakat, a barlangokat, az oázisokat és a területen átmenő csempészkereskedelemből fakadóan felszerelésük és utánpótlásuk is van bőven. Ezek a tények pedig előrevetítenek egy, az afganisztáni háborúhoz hasonló helyzetet, amiből majd képtelenség lesz kikeveredni.

A francia támadás hírére az iszlám dzsihádisták azonnal bosszút esküdtek és azt ígérték, hogy európai merényletekkel vágnak vissza a támadásért. A fenyegetés hatására mostanság géppisztolyos katonák járőröznek Párizs utcáin.

Mindent egybevetve azt hiszem bátran kijelenthető, hogy igazából nem tudjuk, hogy mi folyik és legfőképp milyen érdekből Nyugat-Afrikában. Sejtéseink persze vannak, vagy lehetnek, de ezek még nem bizonyítékok semmire. De történjék bármi is Maliban, az viszont jól látszik, hogy nekünk minden bizonnyal semmi közünk nincs a dologhoz.

Nincs semmi olyan nemzeti érdek, ami miatt nekünk ténylegesen szerepet kellene vállalnunk a Szaharában kialakult konfliktusban.

Akkor meg minek lihegjük túl az ügyet már megint?
[költői kérdés volt természetesen]


gabeebee

Gazdag István: Német aranyláz Manhattanben

Dacára annak, hogy a második világháború óta gyakorlatilag fejős tehénként szolgál különböző „nemes ügyek” (szovjet-amerikai háborús kárpótlás, soá-biznisz, EU- és NATO-büdzsé stb.) finanszírozására, meglepő módon mégis Németország rendelkezik a világ második legnagyobb aranytartalékával az USA mögött. Csaknem 3400 tonnára rúgó készletük tekintélyes részét, egészen pontosan 1536 tonnát azonban a gyanútlan németek - még a hidegháború idején egy esetleges szovjet inváziótól tartva - amerikai szövetségeseikre bíztak, akiknek a szívéhez, úgy tűnik, annyira hozzánőtt a becses jószág, hogy nem szívesen válnak meg tőle.
Németország újabban egyre intenzívebben igyekszik visszaszerezni a Fed őrizetében lévő aranyát, miután ismételt felszólításai ellenére az amerikai jegybank szerepét betöltő Szövetségi Tartalékalap illetékesei - mint mondták, „az ellenőrzési folyamat és a biztonság érdekében” (sic) - sokáig még ahhoz sem járultak hozzá, hogy a német inspektorok egyszerűen szemügyre vegyék a saját aranyukat. Szó sincs azonban arról, hogy a Fed pikkelne a németekre, noha a tulajdonosi szerkezete alapján ez némileg plauzibilis feltételezésnek tűnhet a németekhez hasonló javíthatatlan antiszemiták számára, hiszen Venezuela, Svájc vagy Hollandia esetében ugyanilyen képtelen kifogásokkal próbálja elodázni a részükről felmerült repatriálási és auditálási kérelmek teljesítését.
Nem csoda, ha egyesek úgy gondolják, hogy a központi bankoknak már nincsenek is meg ezek az aranykészleteik, vagy legfeljebb az aranyat wolfrámmal töltött hamis tömbökkel helyettesítették. Bennfentes szakírók szerint ugyanis a Clinton-kormány idején kb. másfélmillió darab, egyenként 400 unciás wolfrámtéglát gyártottak az Egyesült Államok egyik ultramodern finomítójában, majd miután hajszálvékony aranyborítást kaptak, közülük 640 ezret a Kentucky állambeli Fort Knoxban helyeztek el, ahol köztudomásúlag az amerikai aranykészlet javát tárolják, a maradékot pedig külföldön értékesítették. Következésképpen a világpiacot szó szerint „teletömték” hamis 400 unciás rudakkal.
Egyébként a németek kölcsönaranyát a New York-i Fed Liberty Street-i épületében tartják (fogva), 25 méterre a földfelszín és 15 méterre a tengerszint alatt, egy 140 tonnás vasbeton trezorban, amely közvetlenül a Manhattan-sziget szikláján nyugszik. A gyöngébbek - köztük szándékosan félreértett parlamenti felszólalása apropóján Gyöngyösi Mártont a legszebb inkvizíciós időket idéző hitbuzgalommal, élő, egyenes adásban kínpadra vonó Hír TV-s megéra - kedvéért nem árt emlékeztetni rá, hogy Magyarország, Lengyelország és Románia mellett ezt a szigetet is felvásárolták az izraeliek, amint azt egy őszinte pillanatában maga Simon Peresz, a szentföldi latorállam első embere említette dicsekvésképpen.
Hosszadalmas és sokáig teljesen eredménytelen kuncsorgás után 2007-ben végül nagy kegyesen lehetővé tették a Bundesbank képviselőinek, hogy megtekintsék a létesítményt, de annak a részlegnek csak az előszobájáig jutottak, ahol elvileg a német aranykészlet leledzik. Újabb négy éves alkudozásba került, mire 2011 májusában megnyitották előttük annak a kilenc rekesznek az egyikét, amelyekben a német aranyrudak fekszenek, szorosan egymás mellett, katonás rendben. Néhányat kivehettek és megmérhettek ugyan közülük a német központi bank ellenőrei, jelentésüknek ezt a részét azonban nem hozták nyilvánosságra - éppen a New York-i Fed-re való tekintettel.
Ellentétben a pénzügyi mainstream médiával, a német sajtó nemcsak azt a kérdést hajlandó feszegetni, hogy vajon a Fed lenyúlta-e Németország aranyát, hanem azt is, hogy milyen kockázata van egy teljesen bizalmi jellegű (fiduciárius) pénz összeomlásának. Reneszánszát éli ugyanis a kizárólag papír alapú pénz összeomlásával kapcsolatos vita, ahogyan az aranytartalékok körüli nézeteltérés is. A tekintélyes Der Spiegel hírmagazin szerint a német Zöld párt egyik pénzügyi szakértője, Gerhard Schick olajat öntött a polémia tüzére, amikor kijelentette: „Jogos az aggodalom, hogy megtudjuk, szükséghelyzetben mekkora mennyiségű arany áll rendelkezésre.”
Persze a Bundesbank vezetői igyekeznek eloszlatni a németek aranykészletükkel kapcsolatos aggodalmait, hamisítatlan kincstári optimizmust sugárzó nyilatkozataik azonban nem csak a közvéleményt, de az állami számvevőszéket sem nyugtatták meg teljes mértékben. A vita hullámainak lecsendesítése végett végül kötelezettséget vállaltak arra, hogy a következő három évben 150 tonna aranyat hazaszállítanak New Yorkból, a Fed manhattani páncéltermeiben maradó mennyiséget pedig legalább átvizsgálják és felleltározzák, még ha ez utóbbi műveletre egyelőre nem is tűztek ki fix időhatárt, nyilván az amerikaiak konkrét hozzájárulásának hiányában.
Valójában egészen más állhat a dolog mögött. A Bundesbank vezetői nagyon is tisztában vannak vele, hogy ha a Fed által (ideiglenesen?) einstandolt 1536 tonna német arany azonnali repatriálását forszíroznák, ez valószínűleg a nyugati pénzrendszer teljes összeomlását eredményezné, amennyiben a Fed képtelen lenne teljesíteni az igényüket, aminek viszont igen nagy az esélye. Unortodox pénzügyi húzásai és azok katasztrofális gazdasági következményei miatt egyébként is alaposan megingott a Fed iránti bizalom világszerte, és már csak idő kérdése, hogy mikor indul meg az őrült roham a külföldiek (köztük németek) által ideiglenesen rábízott és (állítólag) a manhattani erődítményében tárolt arany minden egyes grammjának a visszaszerzéséért.
Pedig éppen ideje lenne már, hogy a németek leszokjanak a rasszizmusról és pláne az antiszemitizmusról. Ez egyszerűen hihetetlen. Szégyellhetik magukat, hogy azok után, amit a szegény zsidókkal műveltek, még van képük az aranyukat is (vissza)kérni. Miért nem mindjárt gyémántokat?
MD 2013. I. 23.


Német figyelmeztetés a Fednek

Az Egyesült Államok után Németország rendelkezik a legnagyobb aranytartalékkal a világon. A 80-as évek óta ennek az aranykészletnek a javát a New Yorki Fed páncéltermében őrzik (ami a készlet 45%-a, szemben a Londonban tartott 13, a párizsi 11 és a Frankfurtban lévő 31%-kal).
Ennek ismeretében jó tudni, hogy a Bundesbank január 21-én bejelentette, a New Yorkban elhelyezett aranykészlet nagy részét, a Párizsban tartott készletnek pedig az egészét hazaszállítják Frankfurtba.
A New York Times a következőket írta:
Németország aranykészletének csaknem a fele, sok milliárd dollár értékű geopolitikai történelem, a New Yorki Fed páncéltermében van elásva Manhattan utcái alatt.
A német központi bank azonban bejelentette, hogy ennek jelentős részét, pontosan 300 tonnát, szeretne visszakapni.
A Bundesbank szerdán jelentette be, hogy készleteit elkezdi hazaszállítani, azzal a céllal, hogy a német aranykészlet legalább fele, a jelenlegi nem egészen egyharmadhoz képest, 2020-ra a Bundesbank páncéltermeibe kerüljön, nyilatkozta a bank.
A lépés részeként a Banque de France párizsi páncéltermében őrzött 374 tonna egészét hazaszállítják, ami a teljes készlet 11 százaléka. A Bundesbank illetékesei sietve hozzátették, hogy a döntésnek semmi köze a franciákba vetett bizalom esetleges megrendüléséhez. Ehelyett a döntést azzal indokolták, hogy a két ország most már közös valutát használ, így már nincs szükség biztosítékra az árfolyameltérések fedezetéül.
A bejelentést a szokásos politikai nyilatkozatok kísérték, kihangsúlyozva, hogy a német döntést nem az amerikai Fed vagy a francia központi bank iránti bizalomhiány motiválta, az üzenet azonban így is egyértelmű: Németország látja az írást a falon és biztonságban akarja tudni saját aranyát.
Ne felejtsük el, hogy Németország az elmúlt két év java részét a pénzügyi káoszra való felkészüléssel töltötte. 2011 ősze óta a következő intézkedéseket hozta:
  1. Új törvényeket fogadott el, amelyek lehetővé teszik Németország kilépését az eurózónából, az EU tagság megőrzése mellett.
  2. 480 milliárd euró előirányzásával felfrissítette a Különleges Pénzügyi Piaci Stabilitási Alapot (SoFFin), és egyúttal utat biztosított a német bankok számára, hogy megszabadulhassanak eurózónabeli kötvényeiktől, amennyiben ez szükségessé válik.
  3. Olyan reformokat vezetett be, amelyek lehetővé teszik, hogy szükség esetén akár 30 napra lezárják a német határokat (hogy az emberek és a tőke ne hagyhassa el az országot).
  4. Létrehoztak egy munkacsoportot, hogy felmérje egy esetleges görög kilépés, valamint egy esetleges francia összeomlás gazdasági hatásait.
  5. Franciaországban őrzött teljes aranytartalékát és az Egyesült Államokban lévő készletek egy részét hazaszállíttatja.
Ezek igazolható tények, amikről a nyugati média nem szeret beszélni, pedig a pontok összekötése már nem is olyan nehéz: Németország olyan tartalékterveket léptet életbe, amelyek segítségével tűzfalat húznak saját pénzrendszerük köré, az EU esetleges összeomlása esetére.
Végezetül pedig érdemes megemlíteni milyen drámai mértékben romlott a világ központi bankjai közötti kapcsolat.
A válság 2008-as kirobbanása óta a világ központi bankjai összesen 10.000 milliárd dollárt pumpáltak a globális pénzrendszerbe. Minden fontos központi bank, Németországtól az Egyesült Államokon keresztül egészen Kínáig le akarja értékelni saját valutáját az export élénkítése és az adósságterhek csökkentése érdekében (még Kína is több mint 200 százalékos GDP arányos adóssággal küzd, a valós adatok szerint).
Ez a leértékelési verseny vezetett a világ központi bankjai közötti feszültség erősödéséhez. Ezt soha nem fogjuk saját szájukból hallani, hiszen minden központi bank elsődleges feladata az lenne, hogy erősítse a rendszerbe vetett bizalmat.
A látszólagos jó szándék és az időnkénti szükségszerű összehangolt intézkedések vékony máza alatt azonban egyre kézzelfoghatóbb a feszültség. A dollár minden egyes leértékelése felveri az euró árfolyamát, ami árt a német exportnak és felbőszíti a Bundesbankot.
A Bundesbank tavaly ősszel már leadott egy figyelmeztető lövést, amikor bejelentette, hogy auditálni fogja a New Yorki Fednél letétbe helyezett aranykészletét. Aki nem tudná, még soha egyetlen nagy pénzügyi importőr sem kérdőjelezte meg a Fed megbízhatóságát. Az őszi bejelentéskor pedig Németország még csak nem is utalt arra, hogy az aranyat el is akarná szállíttatni.
Visszatérve a jelenhez pedig azt látjuk, hogy Németország nemcsak auditálta és ellenőrizte a Fednél letétbe helyezett aranykészleteit, hanem haza is akarja vinni. Egyszerűen fogalmazva ezzel Németország azt mondta, hogy A) nem bízik a Fedben és B) elege van az eddigi játszadozásból.
Az idő előrehaladtával a helyzet valószínűleg tovább romlik. Maga a tény, hogy Németország teljes franciaországi aranykészletét hazaszállítja, nem sok jót ígér a francia-német kapcsolatok szempontjából, főleg ha a helyzet egyéb tekintetben is éleződik. Nem mintha Európa arról lenne híres, hogy az egyes államok jól kijönnek egymással…
Forrás: Zerohedge.com

Vallási ünnepek a maffia árnyékában

Reggio Calabria-Bova érseke, Vittorio Mondello vezette a calabriai püspökök ad limina látogatását XVI. Benedek pápánál. A Vatikáni Rádió adásában ez alkalomból arról is beszélt, hogy a maffiózókat távol kell tartani  a vallásos ünnepektől.
A tartomány sajátos problémája ez: a védőszentek ünnepeit olykor a maffia-szervezetek rendezik meg, megakadályozva ezzel a keresztény közösséget, hogy illő módon ünnepeljen. A maffiavezérek a körmeneteken igyekeznek kifejezésre juttatni, hogy ők tartják ellenőrzésük alatt az adott területet. Fontosnak tartja ezért, hogy helyi plébániaközösségek, pasztorális tanácsok ne bízzák külső bizottságra az ünnepek, a körmenetek megszervezését. A ’ndrangheta bűnszövetkezet, amely ellen küzdeni kell. Az Egyház Isten szeretetének a jele, mindenekelőtt tehát segíteni kell a maffiózókat is a megtérésben – ám ha ez nem sikerül, távol kell tartani őket az Egyháztól.
Az érsek különösen fontosnak tartja a nevelést: a maffiózó típusú mentalitás nem változik meg attól, hogy megbüntetik a bűnösöket: az embereket rá kell nevelni a „nem-maffiózó” mentalitásra. Segíteni kell a gyerekeknek, hogy ne a maffiavezérek legyenek a példaképeik az életben. Ne tiszteletre méltó embereknek tartsák őket, hanem észrevegyék, mennyire tisztességtelenek.
Magyar Kurír

Szociális és társadalmi életképek Kínából

A gyermekek sorsa
A munkalehetőségek, a megélhetés miatt egyre többen vándorolnak a nagyvárosokba Kínában. Akinek gyermeke van, az kénytelen hátrahagyni nagyszülőnél, ismerősnél gyermekét, mert a kínai törvények szerint a városi polgársággal nem rendelkezők utódai nem járhatnak városi iskolába. Több, mint 60 millió fiatalkorú sorsa ez, kevés a nevelőintézet, hivatalos örökbefogadás nincs. A gyermekek elszöknek, csellengenek, vagy épp a kukában halnak meg, mint legutóbb, aki melegedni bújt a szeméttárolóba, tüzet gyújtott, majd szén-dioxid mérgezésben meghalt. Borzasztó a helyzet, óriási a szülő nélkül felnövők száma. Nincs kidolgozva Kína népjóléti, valamint örökbefogadási törvénye, rossz a lakóhely-regisztrációs rendszer.
Barát- vagy barátnőbérlés
Kínában egyre több fiatal él szingli életmódot. Ki az egyetemi tanulmányok miatt, ki a munkája miatt nem tud, vagy nem talál társra, vagy egyáltalán nincs ideje ismerkedni. Ha egy nő elmúlt 27 éves, "hátrahagyott nőnek" nevezik. Jócskán vannak azonban "hátrahagyott" férfiak is. Az újhold idején, a tavaszi fesztivál közeledtével illő a családlátogatás. Ez akár napokat is igénybe vehet, és persze nem lehet a szülőkhöz egyedül menni. Ezért Kínában elindították a barátnőbérlést, vagy barátbérlést, mely egyre jobban virágzik. És persze ára is van. A közös vásárolgatás vagy mozilátogatás óránként 30 jüan (1 jüan=35 forint), a közös étkezés 50, a csókolózás 50-60 jüanos tételt jelent barát vagy barátnő bérlésénél - derül ki a legnagyobb kínai online vásárfórumon. A szolgáltatás alapdíja nagyjából 600-3 000 jüan közötti összegbe kerül naponta, a szállás és az utazás költségein kívül. Ennek az összegnek a kifizetését azonban inkább vállalják a fiatalok, mint a megbélyegzést. A kedves szülők pedig gondolkodhatnak a családi összejövetelek, ünnepek alkalmával, hogyan viszonyuljanak gyermekük párjához, hiszen nem tudhatják, hogy fizetett, alkalmi társ, vagy valódi.
Csökkent a munkaképességűek száma
Közel 3,5 millióval csökkent a munkaképességűek száma Kínában, de aggodalomra nincs okuk, hiszen jól működő családtervezési politikájuk van. Tény, hogy 2012 végén Kína népessége 1 milliárd 354 millió volt, egy év alatt 6,69 millióval bővült. A munkaképes réteg azonban növekedni fog, mivel családtervezési politikájuk ellenére a városban élők egyre kevesebbet vállalnak gyermeket, inkább dolgoznak. A vidéken élők pedig vállalnak ugyan gyermeket, de ahogy fentebb említettük, a munka miatt a városba költözésükkor nagy részük a gyermekeiket hátrahagyja.
A Foxconn elgyötört munkásai
De azért ugye mindenki boldog, létezik a család egysége,a gyermekek rendes körülmények közt nevelkednek, és minden rendben van Kínában?
Vásárhelyi Virág

Evakuálás Szíriából

Két évvel az ehhez igen hasonló líbiai evakuáció után Oroszország ismét menteni kényszerül állampolgárait, ezúttal a forrongó Szíriából. Moszkva ugyanakkor tartózkodik attól, hogy evakuációs hullámot indítson el.
A jelenlegi menekültek elsősorban olyan orosz nők, akik Szíriában mentek férjhez. Az evakuált személyek között 27 gyermek található, s néhány orosz nő szír férje. A lassan két éve tartó harcokban sok orosz-szír házaspár vesztette el otthonát vagy a létfenntartáshoz szükséges körülményeit. Az evakuálásra mindannyian a damaszkuszi orosz nagykövetségen jelentkeztek, ezt követően busszal szállították őket Damaszkuszból a libanoni fővárosba, Bejrútba, majd onnan repülőgéppel Moszkvába.
A damaszkuszi orosz nagykövetség szerint további 8.000 orosz állampolgár tartózkodik még Szíriában, ám egyes feltételezések szerint még ez a szám sem fedi a valóságot. (Nem hivatalos adatok szerint 25.000 orosz nő házasodott meg szír férfival és költözött az arab államba az elmúlt évtizedekben.)
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint mint minden országnak, az Oroszországi Föderációnak is vannak evakuációs tervei, de ezek alkalmazása nem kerül szóba, mivel az a szíriai helyzet ezt nem indokolja. Lavrov szerint Oroszország a szíriai helyzet stabilizálásán dolgozik, ám ez nem jelenti sem az Aszad-rezsim, sem az ellenzéki erők támogatását.
Szakértők ugyanakkor úgy látják, hogy az aleppói orosz konzulátus bezárása és az első evakuáció már azt jelenti, hogy Moszkva egyre valószínűbbnek tartja az Aszad-rezsim bukását. Az orosz diplomácia ezt egyelőre tagadja, de kijelentették: mindenkit, aki hozzájuk fordul segítségért, kihoznak a közel-keleti országból.
Vlagyimir Putyin eközben találkozott a libanoni elnökkel, Michel Szulajmannal, akinek felajánlotta, hogy pénzügyi és egyéb segítséget nyújt a szíriai menekültkérdés kezelésében. Moszkva arra is készen áll, hogy egy nemzetközi segélykonferenciát hozzon tető alá, mely során koordinálnák a 200.000 Libanonba menekült szíriai helyzetét. Oroszország, Libanonhoz hasonlóan a be nem avatkozás politikája mellett szilárdan áll ki, s más országoknak is ezt a példát ajánlja – tette hozzá az orosz elnök.
(oroszvilag.hu)

RFID chip hatástalanítása házilag

Most nem arról lesz szó, hogy mi is az az RFID technológia, gondolom mindenki hallott már róla. De azért felelevenítésnek mondok néhány példát: ilyen nyomkövetőt tesznek már a diákigazolványba, útlevélbe, legutóbb pedig a kutyákba is kötelező lett beültetni. Ami azért is veszélyes, mert a kutyák csak tesztre kellenek, a következő lépés az ember lesz. Ezt nem is tagadja senki, már komoly kísérletek folynak az emberi bőr alá helyezhető chip érdekében. Sokan az ilyen chipet a fenevad bélyegével azonosítják.
Aki bővebb információt akar, nézze meg az Aaron Russo interjút! Elég részletesen benne van, hogy mik a háttérhatalom céljai!
Ha a társadalmi tiltakozás nem ér semmit (márpedig az emberek nagy részét sikerült agymosott birkává zülleszteni sajnos) akkor ideje magunknak intézkedni. Lényeges, hogy az RFID nyomkövető rendszereket működésképtelenné tegyük, ezt legkönnyebben úgy érhetjük el, hogy magát a chipet likvidáljuk, anélkül, hogy egy ujjal is hozzáérnénk. De hogyan?
A leghatásosabb módszer igen egyszerű: EMP-vel. Az EMP (Electro Magnetic Pulse) elektromágneses impulzust jelent. Biztos sokan hallottak már olyan esetekről, például egy házba belecsapott egy – viszonylag erősebb – villám, és a környező szomszédoknál is tönkrementek az elektromos készülékek. Ennek a villám által keltett impulzus az oka. Már régebben kifejlesztettek EMP fegyvereket is, amiket ha felrobbantanak, a környezetükben tönkreteszik az elektromos eszközöket. (kivéve, ha árnyékoltak)
Egy ilyen elven működő eszközt mi is készíthetünk kicsiben. Most a legegyszerűbben elkészíthető eszköz működési elvét írom le. Elég hozzá egy kis elektronikai tudás is.
A lényeg: töltsünk fel egy kondenzátort, és süssük ki egy tekercsen keresztül.
A kapcsolási rajz:

emp_genertor

Lehetőleg minél nagyobb kapacitású és nagyobb feszültségű kondenzátort használjunk. Több kondenzátort is kapcsolhatunk párhuzamosan így összeadódik a kapacitásuk. Ha elektrolitkondenzátort töltünk, ügyeljünk a polaritásra. Ne töltsük a kondenzátort a megengedett feszültsénél magasabb feszültséggel.
Figyelem! Magas feszültséggel mindenki csak a saját felelősségére kísérletezzen! A feltöltött kondenzátorok kivezetéseihez tilos hozzáérni!
A feltöltött kondenzátorokat egy váltókapcsolóval süssük ki egy tekercsen keresztül. A tekercs lehet például 40-70 mm átmérőjű, kb. 10 menetes, vastag (több, mint 1 mm), szigetelt rézdrótból.
A tekercs a kisütés pillanatában nagy erejű impulzust bocsát ki,. A tekercset érdemes a tönkretenni kívánt chip közvetlen közelébe tenni. Persze a hatótávolság függ a kondenzátorokban tárolt energiától is. Az impulzus kárt okozhat a közelben lévő finom elektromos berendezésekben. Úgyhogy ezektől tartsuk be a tisztes távolságot.

A SZERKEZETET TILOS SZÍVRITMUSSZABÁLYZÓVAL RENDELKEZŐ SZEMÉLY KÖZELÉBEN HASZNÁLNI!

Természetesen ez a legegyszerűbb eszköz, aki ért az elektronikához komolyabbat is készíthet, sok kapcsolási rajz van az interneten, lehet keresgélni. Egyébként ilyen elven működő szerkezet a fényképezőgépek vakut töltő áramköre, csak itt a kondenzátorokat nem tekercsen, hanem villanólámpán keresztül sütik ki. Fényképezőből is lehet ilyet készíteni.
Nagyfeszültségű generátorból (szikrainduktor vagy wimshurst generátor) és leydeni palackokból pedig akár igen komoly eszköz is készíthető. Egy ilyen eszközzel például mentesíteni lehet egy lakást a lehallgatókészülékektől.
Jó kísérletezést!