Benjamin Netajahu
(Bibi) fejvesztve rohant ismét Moszkvába. Nem is értjük miért nem
költözik oda, mert nem kellene ennyit rohangálnia – bár Moszkva nem
látná nagyon szívesen a zsidó miniszterelnököt. Így marad az állandó
futkározás.
A
tiszteletkörök lefutása után, a ‘milyen jó a két ország kapcsolata’
(magyarul utáljuk egymást), ‘javulnak a gazdasági kapcsolatok’ (egyre
rosszabbak a kapcsolatok, Oroszország sorra visszamondott mindenféle
közös megállapodást, fejlesztést, lemondta a zsidó drónok megrendelését
is), ‘mennyire egyet tudunk érteni bizonyos kérdésekben’ (akkor minek
kell állandóan fejvesztve futkorászni?). Nos, a tiszteletkörök lefutása
után kezdődtek a tárgyalások, ahol voltaképpen semmiben sem értettek
egyet. A minden mellékszáltól eltekintés után nézzük a futkorászás
valódi okát. A mindenkivel összeférhetetlen, az álladó viszályt és
háborúkat provokáló Tel-Aviv megérezte, hogy igen nagy a baj. Ebben
kiváló érzékkel rendelkezik a zsidó, mint a patkányok, elsőként érzik
meg a veszélyt minden esetben.
Mi
a legfőbb probléma? Csütörtökön Genfben kezdődött egy hatoldalú
tárgyalás Irán atompolitikájáról. A Nyugat elvárása, hogy Irán fejezze
be az atom alapanyagok előállítását, és maradéktalanul működjön együtt a
NAÜ képviselőivel. Hat hónapra kell teljesen felfüggesztenie az atom
technológiával kapcsolatos munkálatait, ennyi idő alatt a teljes NAÜ
átvizsgálás kideríti, valóban törekszik, vagy nem törekszik Irán
atomfegyver előállítására. Cserébe a Nyugat teljesen feloldja az
országot sújtó SWIFT banki embargót, és valamennyi zárolt kintlévőséget
Irán visszakapja. Az Egyesült Államok is hajlik a megállapodásra, és
egyértelműen látható, nincs már elegendő erő egy újabb háborús front
megnyitására. Irán és a Kelet elrettentő csapásra lenne képes, ha az USA
csak úgy bombázgatni kezdene. Ha pedig teljes frontos háborút nyitna, a
vereség borítékolva van. Ezzel valamennyi nyugati és keleti hatalom
tisztában van. Az USA mind gazdaságilag, mind morálisan mélyponton van.
A
tárgyalások alaphangját eleve megadta, hogy Bibi oroszországi
tanácsadója nem más, mint az Orosz Zsidó Kongresszus szervezője, Benny
Briskin. Ő pedig a nemrégen lezajlott kongresszuson mellékesen
megjegyezte, hogy Oroszország fő baja Putyin, majd kielemezgette, hogy
Moszkva halad az antiszemitizmus útján. Egyértelmű, hogy ahol a zsidót
megfigyelik, ha baj van vele, szó nélkül félreállítják, ott a zsidó
azonnal vonyít. Az alaphangot még fokozza az a körülmény, hogy Moszkva,
de ebben az esetben Putyin és legbelső köre a Nyugatot lemosta a
küzdőtérről a diplomácia terén. Kiváló és elegáns működés Szíriában,
ahol a Nyugat megalázó diplomáciai vereséget szenvedett, és most
Egyiptomban is Moszkva lesz a döntő közvetítő, mert a sok fellángolás és
megegyezés nélküli belharcok után, mindkét fél Moszkvához fordult, és
Lavrov a védelmi miniszterrel együtt Kairóba látogat. A hír hallatára az
USA mindennemű támogatást felfüggesztett Egyiptom számára.
Tehát
ilyen körülmények között futott Bibi Moszkvába. Két dolgot előre
biztosan lehetett tudni. Izrael tökéletesen tisztáéban van vele, hogy
most már semmit sem képes Irán ellen tenni, és ezen még a szaúdiakkal
megszellőztetett szövetségük sem változtat (a szaúdiak pakisztáni
közreműködéssel szeretnének atomhatalommá válni). Irán mára politikai
atombombává változott a számára, és ha nem tud bármilyen engedményt
kicsikarni, akkor Tel-Aviv (és nem Jeruzsálem!) is elkönyvelhet egy
megsemmisítő erejű politikai vereséget, legalább akkorát, mintha
ledobtak volna Izraelre egy atombombát. Izrael olyan gyermeteg
követelésekkel állt elő, hogy rombolják le az összes centrifugát, és
magát az erőműveket is. A másik, amit előre lehetett tudni a
látogatással kapcsolatban, hogy miért kellett Bibinek gyorsan beelőzni a
genfi konferenciát – mert azt is látta, hogy hatalmas pénzekről van
szó, és a Nyugat meg fog egyezni. Akkor pedig Tel-Aviv véglegesen és
visszavonhatatlanul vesztett, sőt háttérbe is került.
Tisztában
kell lennünk egy nagyon érdekes folyamattal. Mégpedig azzal, hogy
atomsorompó ide vagy oda, a világ sok országa törekszik atomfegyver
megszerzésére. Pakisztán a Kínával történt katonai fejlesztési
együttműködés kapcsán aránylag gyorsan tett szert atomfegyverre. Ezek
után Törökország és Szaúd-Arábia is erőteljesen dolgozik azon, hogy
atomfegyvert szerezzen Pakisztántól. Így Irán atomfegyver igénye
teljesen jogos, legalábbis attól a pillanattól kezdve, ha az atomfegyver
elterjedése megkezdődik az arab világban. A Nyugat pedig pénzt szimatol
az ügyben, nem kicsit. Érdekes módon az az ország, ahonnan a legnagyobb
pénzt remélik: Irán. A Nyugat pedig meg fog egyezni Putyinnal, mint
közvetítővel. Az iráni stratégia az lett volna, hogy ne legyenek
kiszolgáltatottak, ezért saját fűtőanyagot állítanak elő. A Nyugat ezért
kezdte a bojkottot. Senkit nem érdekelt itt az, hogy lesz-e atom
fegyvere, vagy nem, mert ha akarja, megveszi. Észak-Korea jó kis
valutáért azonnal leszállítana pár töltetet Iránnak. A lényeg – és itt
valóban ez a kulcskérdés – a fűtőanyagok megrendelésén van. Hosszú távú,
és sok-sok milliárdos üzletről van szó. És bármilyen furcsa, Irán
megvédése mellett ez az orosz érdek közel áll a nyugatiakéhoz, ugyanis
Oroszországnak is jó üzlet a fűtőanyag leszállítása. Ebben egyezett meg
Putyin és Rohani elnök.
Irán
50(!) darab reaktor építését tervezi az elkövetkezendő évtizedben.
Ekkora mennyiséget Moszkva sem képes legyártani, ezért miért ne
adhatnának egy szeletet a franciáknak, és az USA-nak is? A francia
erőműbe francia fűtőanyaggal, az amerikaiba meg amerikaival – és
mindenki jól jár, nagy üzlet, megosztott bevétel, Iránnak pedig meg lesz
a saját áramtermelése. Kiszolgáltatva nincs, mert a két szemben álló
erőközpont közül ellátja bármelyik, ha összekülönbözne a másik féllel.
És láss csodát, Irán a konferencián bejelenti, hogy hajlandó fél évre
mindent leállítani, és együttműködni. A tárgyalások innen kezdődtek.
Moszkva meggyőzte Rohani elnököt, hogy a kardcsörtető taktika helyett a
diplomatikus útra lépjen, és okosan politizáljon. Persze Moszkva is
megkapja a maga hasznát, de mi a fontosabb? Hogy haladjon Irán előre,
része legyen egy szövetségnek, vagy szétbombázzák az országot, és
magányosan nézegessen onnan kifele, hogy mitévő is legyen. A válasz
egyértelmű, és úgy tűnik, Irán a diplomácia útján akar haladni. Az ukrán
események, Szíria, mind olyan bizonyítékok, hogy van elég erő már a
keleti térfélen, Oroszország érvényesítheti akaratát a
tárgyalóasztaloknál is.
Amint
konkrét megállapodás születik Genfben, Izrael számára új fejezet nyílik
a történelemkönyvekben. Ez a fejezet pedig nem a dicsőségről fog
szólni, a legyőzhetetlen Izraelről, hanem az engedékeny Izraelről, a
háttérbe szorult Izraelről. Ha ez a térképen légypiszok nagyságú ország
létezni akar, akkor újra kell tanulnia a diplomáciát, és nem a zsidó
tanároktól. Hát ezért futott Bibi fejvesztve Moszkvába sokadszorra (és
távozott minden eredmény nélkül sokadszorra). Amikor mellékes hírként
bemondja majd a TV híradó, vagy a rádió, hogy a hatok megegyeztek
Moszkva közvetítésével Iránnal, vagy elindult a megegyezés, ezzel
bemondták azt is, hogy Izrael elvesztette irányító szerepét a
Közel-Keleten, jelentősége lecsökkent, elvesztett egy diplomáciai
háborút.
A megállapodás pedig ma hajnalban megköttetett, a részletek pedig lényegtelenek.
http://hidfonet.wordpress.com/