Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
A
hit évéhez közeledve néhány személyes megtérés történetét ismertetjük,
egykori ateisták, újpogányok, buddhisták, muzulmánok, zsidók,
protestánsok interneten közzétett tanúságtételei alapján.
Chad Torgerson
Chicagóban
nőttem fel, evangélikus családban. Szüleim nem voltak igazán lelki
beállítottságúak, de fontosnak tartották, hogy megismerjem a
kereszténységet - hogy azután magam döntsek a hit kérdésében.
Konfirmáltam, aztán nem mentem vissza többé.
Éveken át
agnosztikus voltam. A vallásnak nem láttam értelmét. A tudományban
hittem, és a tudomány látszólag homlokegyenest ellenkezett azzal, amit
a hittanórán tanultam. Elemző gondolkodásom mind közelebb vitt a
tudományhoz és mindjobban eltávolított a hittől. Hogy hinni tudjak
Istenben, létének bizonyítékára lett volna szükségem. Mivel nem
találtam, a középiskola végére az agnoszticizmustól a teljes cinizmusig
jutottam.
Középiskola után az életem kicsúszott a kezemből.
Sorozatos botlásaim, rossz döntéseim kétségbeesésbe kergettek.
Depresszióval küszködtem, de konok maradtam, míg egy alkalommal fel nem
adták nekem a leckét. Egy mélyen hívő szabadkeresztény lány, akivel
jóban voltam - s akinek sokszor gúnyolódtam a hitén, kétségbe vonva
annak tanítását -, megkérdezte: „Chad, olvastad te egyáltalán a
Bibliát?” Persze, hogy nem; kinek van arra ideje? – Megmondtam neki,
mire azt felelte: „Majd miután elolvastad, akkor vond kétségbe, amiben
hiszek.”
Az a lány nem is tudja, hogyan változtatta meg az
életemet ez a bölcs válasz. Önfejű huszonévesként elhatároztam:
bebizonyítom, hogy nincs igaza. Feltettem magamban, hogy elolvasom a
teljes Bibliát, hogy több érvem legyen ellene. Ellenérvek helyett
azonban olyan igazságra leltem, mint soha azelőtt.
1997
őszén neveztem magam először kereszténynek. A következő tizenkét évben
– részben a katonaság kötelékében – bejártam a világot. Minden
költözéskor új egyházban – többnyire szabadkeresztény gyülekezetekben –
próbáltam otthonra lelni, de mire sikerült volna, mennem kellett
tovább. Végül hazakerültem a szülővárosomba. Jó volt újra otthon lenni,
szeretteimmel. Egyházi közösséget azonban, ahol igazán otthon éreztem
volna magam, továbbra sem találtam.
A Katolikus Egyházzal
kapcsolatban mindig elég cinikus voltam. Katolikus ismerőseimmel a
beszélgetések hamar hitvitává fajultak. Önfejűségemben igazán sohasem
voltam nyitott arra, amit mondtak. Megvolt a magam felfogása, amin
senki ne változtasson. Ez saját bibliaértelmezésemen alapult, amit
egyik-másik mai prédikátor tanításával ötvöztem.
Ezekből a
tanításokból azonban hiányzott a teológiai mélység. Valamiféle „jóléti”
teológiát közvetítettek, a kemény igazságokról viszont hallgattak.
Mélyebb hit után kutatva lassanként eltávolodtam a modern
felekezetektől. Érlelődni kezdett bennem a gondolat, hogy talán ideje
volna valami hagyományosabbat keresni; talán újra szemügyre vehetném a
katolikus vallást.
Egy hétvégén focimeccsre mentem a
sógorommal a Notre Dame katolikus egyetem campusára. Lenyűgöztek az
épületek, a freskók, de még inkább a közösség. Rengetegen imádkoztak a
campus lourdes-i barlagjánál; mindenfelől érkeztek katolikusok, akik
tanúságot tettek a hitükről. A meccs előtt a játékosok is szentmisén
vettek részt. Ez volna a hívő közösség, amelyet kerestem? Nem állítom,
hogy azonnal döntöttem, de reálissá vált a lehetőség.
Megállapítottam,
hogy a környezetemben sok hívő ember katolikus, és érdekelt, hogy miért
ragaszkodnak erősebben a hitükhöz, mint a többi felekezet. Elszántam
magam a katekumenátusra. Gondoltam, kipróbálom, ártani nem fog; ha nem
tetszik, legfeljebb otthagyom.
Rengeteg kérdésem volt, de
mindegyikre választ kaptam a papoktól, katolikus családtagjaimtól,
barátaimtól. Sok mindennek utánanéztem az interneten, a Katekizmusban,
a Bibliában. S mindig vártam a pillanatot, amikor rábukkanok arra a
hiányosságra, amitől hiteltelenné válik a Katolikus Egyház. Ám ez a
pillanat sohasem jött el.
Elvégeztem a katekumenátust.
Maradtak kérdéseim, de sokra választ kaptam. Közeledett a húsvét,
döntenem kellett. Sokan már az elején meghozzák a döntést, és csak
formálisan járják végig a katekumenátust. Számomra a katekumenátus az
értékelés időszaka. Ezért minden témában elmélyültem, és ami még
fontosabb, sokat imádkoztam. Biztos akartam lenni benne, hogy jó
döntést hozok. A végén nem villogott fényreklám, hogy Légy katolikus!
– hanem valami halkan megszólalt a lelkemben. Az életben olykor egy-egy
ilyen halk suttogás válik meghatározóvá. Nagypéntekig adtam időt
magamnak, hogy a Szentlélek segítségével felismerjem, hol vagyok igazán
otthon. Másnap, húsvét vigíliáján befogadott a Katolikus Egyház.
Azóta
sokat gondolkodom, elemzem újonnan felfedezett katolikus hitemet. Hogy
mit látok? Mélységes teológiát. S miközben egyre többet tanulok a
katolikus hagyomány nagy szerzőitől és tanítóitól, egyre jobban
rajongok ezért a hagyományért. Felismertem, hogy sokan keresik hozzám
hasonlóan az igazságot, a közösséget, Istent. Ezért 2011 februárjában
elindítottam a WakingUpCatholic.com
weboldalt, hogy másokkal is megosszam mindazt, ami velem történt. Az
írás engem is gyarapít; mindennap tanulok valamit a hitről. A katolikus
hagyományt, az ünnepektől a búcsúkig, szépség és kegyelem hatja át. Tíz
évvel azután, hogy keresztény lettem, Krisztussal való kapcsolatom
erősebb, mint valaha, és ezt a katolikus hit szépségének, mélységének,
gazdagságának köszönhetem.
A
terhesség 12. hetéig legalizálta az abortuszt az uruguayi parlament –
egy szavazattal. A szeptember 25-én, ékéső este tartott szavazáson
ötvenen szavaztak a javaslat mellett és 49-en ellene. A legalizálásról
azonban még a szenátusnak is döntenie kell.
Mindazonáltal
Jose Mujica elnök, akinek eldöntheti, hogy aláírja-e a törvényt vagy
sem, már korábban kifejezte támogatását az ügyben, írja a CNA ésa BBC.
A
javaslat ellen több ezer abortuszellenes tüntető vonult fel a
fővárosban, Montevideóban, a kongresszusi vita pedig tizenhárom órán át
tartott.
A megszavazott javaslat szerint az abortuszra jelentkező
nőnek meg kellene jelennie egy orvosokból és szociális munkásokból álló
bizottság előtt, akik tájékoztatnák a veszélyekről, lehetséges
következményekről és a beavatkozás menetéről. Ezután öt nap
gondolkodási idő következne, ami után a jelentkező szabadon dönthetne
arról, hogy továbbra is kéri a magzatelhajtást vagy nem.
Az
orvosok, nővérek ugyanakkor jelezhetik, hogy lelkiismereti okokból nem
vállalnak abortuszt, illetve abban való segédkezést, ezt pedig minden
egészségügyi intézménynek tiszteletben kell tartania. A katolikus és
más intézményeknek, amelyek elutasítják, hogy ilyen beavatkozásokat
végezzenek náluk, kötelessége lesz a hozzá fordulókat felvilágosítani
arról, hogy hol végeznek abortuszt.
Az uruguayi püspöki kar már
többször felszólította a parlamentet, hogy utasítsa el az abortusz
legálissá tételét. A kongresszus 2008-ban már ugyancsak egy
szavazattal, 49-48 arányban megszavazta a törvényt, de az akkori elnök,
Tabare Vazquez megvétózta azt.
A közelmúltban Balog Zoltán bejelentette, hogy olyan átalakításra került sor az egészségügyben, amire 20 éve nem volt példa.
Először is, kinevezték a jó arcokat, akikkel lehet reklámozni a
példátlan dilettantizmusukat. A jó arcokra leginkább azért lehet
szükség, mivel alattuk egyre ingoványosabb a talaj. 20 évig arra volt
példa, hogy háziorvosként az az általános orvosi oklevéllel rendelkező
orvos dolgozhatott, aki általános orvostan vagy háziorvostan vagy
belgyógyász szakképesítéssel rendelkezett. Most ez a példátlan
átalakítás abból áll, hogy háziorvostan szakorvosi szakképesítés nélkül
is elláthat háziorvosi feladatokat az a szakorvos, aki rendelkezik a
következő szakképesítések bármelyikével:
Hatályos 2012. IX. 15-től. Megállapította: 22/2012 EMMI rendelet 14.§.
Most vagy a kórházból eljönnek a maradék orvosok háziorvosnak, vagy
előbb-utóbb bárki elmehet orvosnak, lényeg, hogy be legyen töltve az
állás, a többit majd elmagyarázzák a „jó arcok”, akik nem csak a MAGYAR
egészségügy arcai, hanem az átalakulás arcai is!
Még ez alá is tudnak menni, miszerint bejelentették, hogy OKJ-s
tanfolyamokon képeznének át nyolc általánost végzett tartós
munkanélkülieket ápolóvá, és velük pótolnák azokat a magas szinten
képzett, nyelvet beszélő ápolókat, akik egyre nagyobb számban hagyják
el az országot.
Ehhez azért kellenek az arcok, lássuk be! Vagy ehhez már pofa kell?
A
Szentszék kinyilvánította, hogy a továbbiakban is hozzájárul a
diplomaták ellen elkövetett bűncselekmények megelőzését és büntetését
célzó globális elkötelezettséghez.
Szeptember
26-án Dominique Mamberti érsek, a vatikáni államközi kapcsolatok
titkára az ENSZ Főtitkárságán letétbe helyezte azt az okiratot,
amellyel a Szentszék csatlakozik a Nemzetközi védett személyek ellen
elkövetett bűncselekmények megelőzéséről és megbüntetéséről szóló, New
Yorkban 1973-ban elfogadott egyezményhez. A konvenció 1977. február
20-án lépett életbe.
A Szentszék e lépéssel a saját és Vatikán
Városállam nevében kinyilvánította, hogy a továbbiakban is hozzá kíván
járulni a diplomaták ellen elkövetett bűncselekmények megelőzését és
büntetését célzó globális elkötelezettséghez. A csatlakozási okirat
emlékeztet rá, hogy az emberek és népek közötti testvériség,
igazságosság és béke értékei különösen fontosak a Szentszék számára.
Ezek védelme és megerősítése megkívánja a jogrend elsődlegességét és az
emberi jogok tiszteletben tartását.
A bűnügyi és igazságügyi
együttműködésre vonatkozó egyezmények tényleges garanciát jelentenek a
békét és az emberi méltóságot fenyegető bűntényekkel szemben. A döntés
nemcsak azt teszi nyilvánvalóvá, hogy a Szentszék együtt kíván működni
a diplomáciai testületeket megillető védelemben, „in primis” figyelembe
véve a Szentszékhez akkreditált személyzetet, hanem a nemzetközi
közösséget is segíti abban, hogy magas szinten tartsa az éberséget a
terrorizmus veszélyeivel szemben.
A kezdeményezés része annak a
már jó ideje tartó folyamatnak, amelynek célja, hogy a vatikáni
jogrendet a legmagasabb nemzetközi normákhoz igazítsa a szóban forgó
súlyos csapások kiküszöbölésére.
25 milliárd forintot adott az EU a Duna árvízvédelmére. A vízügyesek nem is hajlandók másra gondolni, mint a gátak magasítására.
Szóba sem kerülhet a szűk árterek megnyitása, a folyó árvizének
tározókba engedése, szétterítése - derült ki a gigantikus Duna Projekt
tájékoztatóján. A magyar vízügy koncepciója továbbra is az árvizek
minél gyorsabb levezetése az egyre magasabb gátak közé szorított folyón.
Soha annyi pénzt nem költöttek Magyarországon egyetlen árvízvédelmi
projektre, mint a most induló, közel 30 milliárdba kerülő akcióra, amit
85 százalékban az Európai Unió finanszíroz. A pénzből 12 kilométernyi
vadonatúj gátat építenek a Szigetközben, több helyen magasítják,
erősítik a töltéseket, szilárd utat építenek a gátkoronán, árvízkaput
kap a győri Iparcsatorna torkolata, felújítják a Sió-torok
árvízkapuját, sok más fejlesztés és műtárgyépítés mellett. Ezek
összesen 200 kilométernyi Duna-partot érintenek hat megyében.
A munkálatokat 2014 tavaszáig fejezik be.
Magyarországon átlagosan 2-3 évente van kisebb vagy közepes, 5-6
évente elég nagy és 10-12 évente durva árvíz. A kétezres években
gyorsult a tempó, hiszen 2002-ben és 2006-ban is extra nagy áradás volt.
A projekt indulását ünneplő eseményen Molnár Béla, az Országos
Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója elárulta, hogy a következő
nagy árvízvédelmi beruházást a Felső-Tiszára tervezik.
Láng István, az OVF műszaki vezérigazgató-helyettese azzal
magyarázta, hogy a Duna árvizeit magas gátak és keskeny árterek építése
helyett miért nem engedik ki időszakos tározókba, hogy ehhez a
megoldáshoz két szigetköznyi területre lenne szükség. Arról nem esett
szó, hogy önmagában miért riasztó gondolat két szigetköznyi méretű
sekély tavak létrejötte.
A Tiszán az utóbbi években a gátverseny helyett, pontosabban
mellette már átálltak az árvízi tározók építésére. Igaz, ott
harmadannyi vizet kell hosszabb-rövidebb időre szétteríteni, mint a
Dunán.
A gátak kiépítése előtt, de egy ideig még utána is a Dunán is
úgynevezett fokrendszer működött, ami leegyszerűsítve azt jelentette,
hogy bizonyos helyeken csatornát vagy nyílást vágtak az emelkedő
víznek, hogy az szabadon kifolyhasson az ártérre, ahol halak
szaporodtak benne, illetve az iszap megtrágyázta a földeket. Az ár
elvonultával a víz a fokon keresztül visszafolyt a főmederbe.
(Sz.L. index)
Egy sikeres üzletembertől egyszer megkérdezték
sikerének titkát. Válaszát három szóban foglalta össze: „és még
valamit". Korán megtanulta az életben, hogy az átlagember és az igazán
sikeres ember között ebben a három szóban lehet megfogalmazni a
különbséget. A jól menő emberek megtették, amit vártak tőlük „és még
valamit" azon túl is. Jézus tanította ezt az alapelvet, amikor hegyi
beszédében ezt mondta: "Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít,
menj el vele kettőre!" (Mt 5:41) „És ha csak atyátokfiait köszöntitek,
mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik-e a pogányok is?"
(Mt 5:47)
Hajlamosak vagyunk azt hinni, megállunk a saját
lábunkon, s a történelem során még nem voltunk ennyire függetlenek. Az
igazság ezzel szemben az, hogy teljes mértékben kiszolgáltattuk
magunkat a technikai civilizáció perverz logikájának. Egy hetes
áramszünet, csatatérré változtatná mindennapjainkat, egy hónap után
városaink hadi temetőnek és tábori kórháznak tűnnének, egy év után
világunkból csak hamu, füst, és romhalmaz maradna!
A Világ történetében eddig sohasem fenyegetett ilyen eshetőség.
Mindez sokat elmond az emberi butaságról. A mai embert megbabonázta és
rabszolgává tette a haladáseszme, az olcsóenergia. Épp ésszel
elképzelhetetlen mértékben szolgáltattuk ki magunkat egy eszköznek,
mely segítségével kondicionálhatnak, szolgasorba taszíthatnak
valamennyiünket, amely, vagy inkább, amelynek várható hiánya Damoklész
kardjaként függ a fejünk felett. Ma már nem a tömegpusztító
fegyverektől (atom, vegyi, biológiai) kell félnünk, hanem attól az
egyre nyilvánvalóbb eshetőségtől, hogy rövid időn belül lekapcsolják az
áramot. Az előállított energia költsége, a számlákban megjelenő adók
egyre magasabbak, egyre többen esünk ki a rendszerből, kényszerülünk
fogyasztáskorlátozásra, önkéntes áramszünetre. És a helyzet egyre
romlik. Maholnap az emberek többségének egy választása marad:
lekapcsolódni a hálózatról. Ez végre rákényszerít minket a helyes útra,
hogy akarva-akaratlan újra értékeljünk a felhasznált energiát, s újra
gondoljuk az életvitelünket, a legszükségesebb mértékűre korlátozzuk az
energiafelhasználásunkat.
A GLOBÁLIS ÁRAMSZÜNET, melyről korábban csak katasztrófahipotézisek
között olvashattunk, ma már kézzelfogható eshetőség. Ha nem készülünk
fel rá, nem marad esélyünk, nem kerülhetjük el a végzetünk.
Szükségszerű pusztulásunk a rendszer működésének és összeomlásának
logikájából egyaránt következik. Elérkezett tehát a pillanat, hogy
leszámoljunk az olcsóenergia táplálta illúziókkal, szakítsunk kényelmes
életmódunkkal, és valódi energiát állítsunk elő!
Igen, ma az olcsóenergia ennek a szerencsétlen évszázadnak a
rákfenéje. Áttétei megtámadták a társadalom idegközpontjait, hamuvá
égették a maradék tudatosság utolsó pislákoló csonkjait! Az egyetlen
megújuló és fenntartható energia belőlünk fakad. Tudomásul kell
vennünk, a jövőben nem számíthatunk másra, csak amit két kezünk
erejével magunk termetünk magunknak.
Sokan nem hisznek az összeomlás lehetőségében. Mások, fanatikusok,
próféciák hívői pedig valamiféle vallásos világvégére várnak. Kevesen
vannak azok a kiábrándult, ám mégis derűs szemlélődők, akik pontosan
tudják, liberális, relativista civilizációnk önmagába fog roskadni és
világunk a fájdalom, az őrület és a halál káoszába zuhan. Vannak
emberek, talán ők alkotják a túlnyomó többséget, akiket zombinak vagy
élőhalottnak hívnék. Ők még ma is azt hiszik, földi paradicsomban
élnek, mereven ragaszkodnak az olcsóenergia minden torzszüleményéhez, s
ezzel ők maguk idézik elő a pusztulást és a káoszt!
Bármilyen nehéz is elképzelni, a civilizációnk zsákutcába jutott.
Ilyen körülmények között utópisztikus és egyben őrültség kitartóan
tovább menetelni előre. Az egyetlen járható út vissza, a múltunk felé
vezet. Csak a mai rendszer, életmód és gondolkodás gyökeres
átalakításával mérsékelhetjük az egyre fenyegetőbb összeomlás
végletesen tragikus következményeit.
Láthatók a gazdasági bérgyilkosok - a Világ mindent felfalni akaró "kisgömböce" a Goldman Sachs,
ami az európai ironikus adósságválság nyilvánosságra került
forgatókönyve szerint, amerikai "befektetési bankként", fokozódó ütemben
csontozza ki Európát - részleteiben ismertté vált tervei, mivel Draghí bejelentése előtt egy nappal a Bloomberg feltárta minden részletét. Európa kifosztásának Goldman Sachs-eszköze az ESM megabank rendszer, ami a német szövetségi bíróság döntése után a tervek szerint megkezdte Spanyolország és Görögország felszámolását, ami burkoltan megfogalmazva "gazdasági felügyelet alá helyezést" jelent. A "megszorító intézkedéseket" heves tiltakozások jelzik. Portugáliában legalább egymillió ember vonult az utcára, de Spanyolországban milliók. A görög tüntetők is összecsaptak a "fizetésükért" megdolgozó rendőrökkel.
A helyzet elég faramuci. Adott egy rahedli országát és népét eláruló
politikus, akik védelmét a rendelkezésükre bocsátott, és ezért fizetett bérgyilkosokká züllesztett rendőrségek és katonaságok
látják el. A kettős feladatkör, a rend, biztonság fenntartása, és a
tolvaj, hazaáruló politikusok elvtelen védelme, egyre több és nagyobb
feszültséget okoz.
Általános sztrájk és zavargások Görögországban, sztrájkok és zavargások Spanyolországban, Portugáliában - a mindegyik országban az emberek a fegyverek ellen mennek a megszorító intézkedéseket miatt. Athénban, a miniszterelnök és pénzügyminiszter megállapodott 11,9 milliárd eurós komoly "takarékossági programban" az ország fenyegető csődje miatt. További két milliárd euró folyik be az új adók bevezetésével az államkasszába.
Több tízezer görög tiltakozott az országos tüntetéseken és általános sztrájkot hirdettek a megszorító intézkedések ellen.
A "bankok Európájában" csődbe jutnak az extraprofittal záró, de mindig bajbajutott bankok, majd a néptől kizsarolt adókból "feltőkésítésük" után a "befektetők"
megint kilopják a kasszát. Végülis nem nehéz egy bankot csődhelyzetbe
hozni. Csak korrupt bíróságok, anyagilag érintett politikusok által
aláírt "szerződések", és ezek létrejöttéhez szükséges törvények kellenek, nameg olyan "bankbefektetések",
amelyek soha nem kerülnek kiegyenlítésre, mert azok veszik fel, akik
megsegíttetik a bankokat. Kialakul egy ördögi kör, aminek az a lényege,
hogy bankok feltőkésítése felemészti a nemzeti össztermék jelentős
részét, és az ország működésképességének látszata megőrzéséhez nem marad
költségvetési keret, amit IMF és EKB hitelekkel "pótolnak"
ki. A látszólagos kényszerhelyzetben a "politikusnak" nevezett
beépített valaha emberek, "kénytelenek tárgyalásokat folytatni"
gazdáikkal/megbízóikkal, hogy hatalmuk és korrupciós lehetőségeik
védelme illetve meghagyása érdekében legalább arra legyen "keretük",
hogy le tudják verni a kifosztott lázongókat, illetve a médián
keresztül tovább tudják hülyíteni az amúgy is hülye megválasztóikat. Az
utóbbiak létszámát ki lehet pótolni választási csalásokkal, trükkös
választási rendszerrel, amiben a kisebbség a többség, és soha meg nem
valósuló ígéretekkel.
Spanyolország "kreatív" számlái esetében az EUSSR most készíti elő a feltétel nélküli gazdasági kapitulációt. A nullákba mindig belegabalyodok. A 40 milliárdos bankszanálási csomaggal Spanyolország
lesz az első olyan ország, ahol hasznot húznak a feltételek nélküli
szanálásból. Eredménye a pénzügyi rendszer három hónapos
felülvizsgálata. A jóváhagyott 100 milliárd eurós banktámogatást államkötvényekbe, és pénzkölcsönben jelenik meg, amivel kapcsolatban a spanyol gazdasági miniszter, a Lehman exbankár, Luis de Guindos tagadta, hogy volt egy ilyen terv. Tudjuk, hogy hazudik...
A klubok Európájában az utolsó, már 2008-2009-ben általunk is előre láthatóan megalakuló "Berlini-klub", az a felszámoló, akit most ESM néven totálisan kifosztja Európát a Goldman Sachs "befektetői" érdekei szerint, a sajnos általunk már évekkel ezelőtt előre sejtett tervek alapján.
A leírtak az EU minden tagországára igazak, így már jobban megérthető az Orbán-rezsim osztogató-fosztogató politikának nevezett néphülyítése, és belső korrupciós ügyletei mellett a haza kiárusítása is. Ha vicces kedvemben lennék, azt írnám, hogy ez egy olyan
színielőadás, amelyiknek olvasatlanul is tudtuk a végét, de végig
kellett seggelni, mert nem hagyhatjuk el a "nézőteret"...