A mai kor embere a
saját egzisztenciájának, és gerjesztett igényeinek rabszolgája.
Kevesen, és keveset beszélünk az utóbbi évtizedek legkomolyabb
változásáról: hirtelen tömeges mértékben megjelent a mobiltelefon, az
internet, és a kábeltévé. A mobiltelefonból okostelefon lett: az evvel
rendelkező ember gyakorlatilag másodperceken belül megkapja a leveleit,
lassan van mindenkinek fényképezőgépe, navigációja, és még a fene tudja
mije. Az internet nem csupán az ember szobájából, hanem szinte bárhonnan
elérhető. A TV-ben pedig több tucat csatornán öntik az emberre a
felesleges információkat, a hazugságokat, és a primitív kultúraellenes
mocskot. És a nép szereti, lájkolja a szociális hálón.
Hogyan,
milyen hatásfokkal, és milyen csapásirányokban használják ki ezeket a
technikai lehetőségeket az emberek? Elég csak ránézni egy közösségi
oldalon az ismerőseink által általában megosztott dolgokra: nyálas,
közönséges, felületes, filozófiát parodizáló, gyalázkodó, vagy éppen
siránkozó tartalmak. De mind felületes és primitív, ez a közös mindben.
Okosabbak
lettek az emberek, amióta még könnyebben elérik a "tudást"? Boldogabbak
lettek az emberek attól, hogy szinte bármikor bármelyik szerettüket,
ismerősüket azonnal el tudják érni? Jobb lett a közérzete bárkinek,
kényelmesebbnek vagy sikeresebbnek érzi az életét? Okosabb döntést hoz a
vállalkozó, ha fel van szerelkezve a legjobb százezres
csúcstechnikával? Nem, nem és nem. Vagy inkább fordítva?
Az
emberek meg lettek vesztegetve. Ki van szolgálva az összes hóbort: csak
be kell írni a keresőbe, csak le kell tölteni és már az övé lehet
szinte bármilyen információ. Bejelölöm, de az utcán már nem köszönünk
egymásnak.
Valahogy
úgy van ez, mint a pártoknál: letehetem a szavazatom valami mellett, de
a választási lehetőségek sokrétűsége közepette valódi választásra nincs
lehetőség. Ki örül ennek az egésznek igazán? Hát az, aki szeretné tudni
hogy mit szeretünk, mit utálunk, a barátaink kifélék, mifélék. Hol,
miért jártunk életünkben, és éppen hol tartózkodunk most, öt-tíz méteres
pontossággal. De ha kell a szobánkat is lefényképezzük tudtunkon kívül,
úgyhogy még azt is lehet tudni mi van a könyvespolcon. Többnyire ezek
csak kereskedők, és még nem is illegálisan -hiszen beleegyeztünk, más
választásunk nem lévén, ugye-, de lehet éppenséggel az is, aki politikai
kockázatot jelentő embereket derít fel.
Persze
rengetegen vannak, akik azt hiszik hogy valaki kifejezetten őket
figyeli. Hiszen a rendszer sok mindent megenged, sok mindent meg lehet
nézni, le lehet írni, meg lehet tenni. De ha jobban a mélyére ásunk a
dolgoknak, valójában kiderül hogy már önmagukban az emberekben is
kialakultak olyan gátak, amik megakadályozzák a valós tettek
végrehajtását, de többnyire már a valós független gondolatok
kialakulását is. Az információs szökőár elsöpörte a józan eszet, a
tartást, és minden relatívvá vált.
Az
embereket ez az igen erős függés valójában nem érdekli, mert mindennek
ellenére jól érzik így magukat. Nem zavarja őket, hogy algoritmusok,
adatbázisok elemzik nap mint nap az életüket - iszonyatos mennyiségű
adatot kezelve, és számolva. Ez a Snowden ügy, ez semmi ahhoz képest ami
a szemünk láttára - két évtizeden belül kialakult. Ez a totális
kontroll korának a nyitánya. De az embereket csak az érdekli, hogy
többet keressenek, és mindent meg tudjanak venni, amiről éppen
"meggyőződtek", hogy elengedhetetlen az életükhöz. Micsoda szerencse,
hogy az internet, és a TV segít megtalálni azt, amire vágyunk. Az autók
szélvédőjén pedig lesz kijelző, a beépített navigáció mellett. Nehogy
vezetés közben is használni kelljen az agyunkat.
A
valódi szellemi értékek, az ember pedig valahol ott van beleszőve,
sarokba állítva ebben a millió terrabájtos adathalmazban, és minden
fogyasztó állampolgár információkkal kellőképpen -ellátott- zavarodott
agyában.
Mi
erre az egészre köpünk. Kihasználjuk az adott technikai lehetőségeket,
aztán ha úgy kell tenni, elhajítjuk az egészet - mert mi megállunk a
saját lábunkon a való életben. Az adathalmazukkal meg majd csináljanak,
amit akarnak.
Vésztői Gyula