2014. január 31., péntek

Az USA bejelentette, hogy felfegyverzi a kannibálokat

Kudarcba dőlt a GENF2 konferencia. Moszkva pedig teljes joggal dühös, ugyanis az Egyesült Államok húzása nyíltan arrogáns, pofátlan, szinte már-már bunkó. Az USA előre megfontoltan olyan lépésre szánta el magát, amely eleve kudarcra ítélte az egész tárgyalási folyamatot. A nagy "békecsináló" világfosztogató USA eleve így tervezte, és amikor John Kerry széles mosollyal megígérte hogy minden erővel támogatják a békekonferenciát, már akkor kitervelték, hogy fogják dugába dönteni az egészet. A tárgyalások harmadik napján az USA egyszerűen bejelentette, hogy elkezdte a fegyverek szállítását a kannibáloknak.
A szír válasz tiszta és logikus volt, felálltak és távoztak a konferenciáról. Szóvivőjük kijelentette, hogy amíg ők itt legyűrve előítéleteiket leülnek terroristákkal tárgyalni, addig az USA fegyvert szállít gyilkosoknak, terroristáknak és kannibáloknak egy olyan országba, amihez semmi köze. Ezzel egy időben az izraeli Debkafile - ami azzal büszkélkedik, hogy biztos forrásai vannak az izraeli titkosszolgálatoktól - lehozott egy cikket, hogy a zsidó hadsereg hogyan és miként segíti a szír hadsereg által izraeli határ felé tolt terroristákat fegyverekkel, hírszerzési információkkal, felderítési adatokkal.   
Végre, két év után kibújt a szög a zsákból. Eddig és netovább lehetett titokban tartani, hogy az egész művelet mögött valójában az USA és Izrael áll. Ez mondjuk a törökök felelősségén semmit nem változtat, de legalább Erdogannak van mire hivatkozni, hogy nem ő volt a fő felbujtó, mikor Moszkvába megy pénzért kuncsorogni.
Ebből is látszik, az Egyesült Államoknak teljesen mindegy hányan halnak meg, a szír gyerekek mennyit szenvednek, hogy a terroristák szerveikért fiatal gyerekeket rabolnak el tömegesen és adnak el, hogy fiatal nőket rabolnak el és árulnak perverz állatoknak jó pénzért. Az USA-nak semmi sem számít, csak rátegye valahogy a kezét némi gázra vagy olajra. Ilyen a kapitalista zsidó.
Kemény Gábor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése