2021. január 16., szombat

Misztikus beszélgetések

 

2021.01.15. VÁC SZENTSÉGIMÁDÁS ALATT.


Mennyei Atya: Gyermekem! Az értelmetlen halálról szeretnék neked beszélni.

A halál, minden ember számára a földi életének a végét jelenti. Ez átmenet az életből az örökkévalóságba.

Halált, élő emberként, csak Énoch és Illés nem látott, őket élőként ragadtam el. Ennek okát, a végső időkben tapasztaljátok meg.

A "bűn zsoldja a halál"(Róm. 6:23.). A halál, amikor az Én akaratomból történik,végső türelmem beteljesedése, amikor az embernek minden lehetőséget megadtam, hogy Istenéhez forduljon, megtérjen. Én szabom ki születése napját és halála napját is.

Az értelmetlen halál azt jelenti, hogy az ember beleavatkozik isteni akaratomba, isteni tervem ellen megy és önszántából választja a halált, pl. öngyilkosság, az abortuszok vagy az eutanázia gyakorlásával. Ez bizony súlyos, halálos bűn.

De értelmetlen halál gyermekem, az örök halál is. Amikor gyermekeim egész földi életük folyamán nem keresik Istent, vagy elfordulnak Istenüktől, haláluk pillanatában, ők maguk választják az örök halált, a poklot. Ez bizony egy értelmetlen halál, mert Szent Fiam azért született a Földre, élt, szenvedett, kínnal halt meg a Kereszten, hogy titeket gyermekeim megváltson az örök haláltól.

Az imént említettem Énoch-ot és Illést, akiket elsőként ragadtam el a Mennybe.

Nagy dolgok előtt áll az emberiség, mert a ti nemzedéketek megtapasztalja az elragadtatást. Választott gyermekeimet, kicsiket és nagyokat a nagy nyomorúság, a legnagyobb üldöztetés, a hatalmas büntetések előtt ragadom el a Földről. Ők nem látnak halált. Egy szempillantás alatt kerülnek olyan helyre, amit Én választottam ki, ami még most mennyei titok előttetek.

Gyermekeim! Igyekezzetek úgy élni, hogy halálotok után azt mondhassam nektek, " Jól van, te hűséges, derék szolga. Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be Urad örömébe!" (Máté, 25,23).


Jézus bátor harcosa.


Uram, Te nézel és én nézlek Téged.:

Az Oltáriszentség Uram a legnagyobb kincs a világon.

Jézus: Ez így van gyermekem!

Arra gondoltam, hogyan védhetnénk meg Téged az üldöztetés idején.

Jézus: Gyermekem. Amikor a templomokat bezárják, a szentmiséket nem lehet bemutatni,elkötelezett igaz papfiaim a rejtekben fognak misét tartani, ezeken a helyeken jelen leszek az Oltáriszentségben. Hagyományos liturgiával, mélységes hódolattal és alázattal tartják a szentmiséket. Ott térden fogadva és nyelvre áldozva vehetitek magatokhoz az Oltáriszentséget,akkor már avatatlan kezek nem érhetnek hozzá.

A keresztényüldözés idején sok Oltáriszentség-csodát adok majd nektek, hogy megerősítselek benneteket. Ne féljetek! Titeket, akik csak Istenre hagyatkoztok, csak Istenben bíztok, megvédelek.

Uram! Ahogy szemléllek Téged, egyre az zakatol a szívemben, hogy bírod ez a bezártságot, ezt a börtönt. A tabernákulum foglya vagy évszázadok óta.

Jézus:  Gyermekem. Önként vállaltam ezt a fogságot értetek,  mert veletek akartam maradni. De Istenségemből adódóan, Én a tabernákulumon kívül is, mindenhol jelenvaló, mindenhol jelenlévő Isten vagyok. Előttem nincsenek korlátok és akadályok.

Az Oltáriszentségaz Egyháznak a katolikus híveknek adatott. A Szent Áldozat bemutatása, annak vér nélküli megújítása minden szentmisében, rámutat kereszthalálomra és feltámadásomra.

Minden szentmisében megtörténik a vér nélküli áldozat: 

"Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!”(Máté: 26,1-29).

Az Oltáriszentség az Egyház és az emberiség dobogó Szíve.

A 2021-es évben az Eucharisztikus Kongresszus megrendezése okán, már most az Egyháznak meg kellene sokszorozni a Szentségimádásokat. Kivinni az utcákra, terekre,templomok körül tömjénezve, körmeneteket tartva körbe hordozni, áldani Vele úgy, mint az Úr Napján.

Az Oltáriszentség amikor a templomok falain kívül felmutatásra kerül, a pokol erői megrendülnek. Visítva, őrjöngve menekül minden ördög, minden démon előlem. Falvakat, városokat, országokat lehetne megmenteni járványoktól, katasztrófáktól, pusztulástól. Az Oltáriszentség élő, ható, megszentelő Erő! Isten gyógyító hatalma, kegyelme, szeretete! Én vagyok, a Szentháromság az Eucharisztia! A Mindenható!

Az Oltáriszentség hatalom!

Az Oltáriszentség izzó szeretet!

Az Oltáriszentségben Isten teljessége van jelen!

Az Oltáriszentség, Atya, Fiú,Szentlélek!

A Földön a legnagyobb erő,tisztaság, irgalom, kegyelem és szeretet!

Az Oltáriszentség a legnagyobb ajándék!

Mennybemenetelem után elküldtem a Szentlelket, az utolsó vacsorán kezetekbe adtam Magam, az élő áldozatot, amit minden szentmisén felmutat a pap.Az átváltoztatáskor meghalok és feltámadok. Újra és újra és újra.

Szentlelkem által, Aki nagy erővel munkálkodik a világban,lelki támasz nyújtok. Szent Testem által valóságosan, láthatóan nektek adom magam. Itt Vagyok! Jelen Vagyok!

Ki merészeli azt állítani, hogy Isten nem létező valóság!?

Én mindent megtehetek, de ti nem éltek a lehetőséggel! A tabernákulum börtönében, elzárva, magányosan a ti akaratotoknak engedelmeskedve, passzivitásra, tehetetlenségre kárhoztattok. Bár Én Mindenható vagyok, de szabad akaratotok ellen nem tehetek semmit. Legyen akkor a ti akaratotok szerint.

Eljön az idő, amikor elvétetik a mindennapi áldozat.

Egy hétre szövetséget köt sokakkal, s a hét közepén megszünteti a véres­ és ételáldozatot. A templom szárnyán vészt hozó undokság lesz, egészen végig, míg a kiszabott büntetés rá nem zúdul a pusztítóra.”(Dániel9,27)

Attól az időtől kezdve, amint megszűnik a mindennapi áldozat, és felállítják a vészt hozó undokságot, ezerkétszázkilencven nap lesz.(Dániel:12:11).

Az antikrisztus ezt jobban tudja minden embernél. Ő a sátán ivadéka. Ő, aki meg fogja szüntetni a mindennapi áldozatot. Ő tudja, mit vesz el az emberiségtől!

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, járuljatok a Kegyelem Királyi Széke elé, hogy szenvedésetek ideje lerövidüljön.

Megáldalak gyermekem a kitartás és az erőslelkűség kegyelmével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen

Jézus bátor harcosa.


Üzenet a papságnak.

Jézus: Szeretett papfiaim, akiket saját kezemmel kentelek meg, szenteltem fel,választottam ki magamnak, akiket megáldottam, most hozzátok szólok!

Ébredjetek!

Kábult langyosságotok fáraszt engem!

Farizeusi magatartásotok felbőszít engem!

Értetlenségetek felháborít engem!

Lelki vakságotok megbotránkoztat engem!

Térjetek vissza hozzám!

Az Igéhez, Aki Én Vagyok!

Teljes szívvel és gyermeki alázattal forduljatok felém. Bizalmatokat csak belém helyezzétek. Zárjátok be a világ kapuit és nyissátok meg szívetek templomának kapuit. Közeledjetek Teremtőtök felé és a nyájat őrizzétek! A nyáj szétszéledőben. Rajtatok kérem számon az elkóborolt báránykáimat.

Melleteket verve, leborulva hódoljatok, mert csak ez a bűnbánat olvasztja fel megdermedt szíveteket.

Gyertek hozzám! A templom magányában nyissátok ki a tabernákulum ajtajait és így imádkozzatok!

Számonkérésetek már az ajtón kopogtat!


Jézus bátor harcosa.