Franciaországban
nagyon megszaporodtak a zsidók elleni támadások. Tavaly 614 antiszemita
támadás volt. Az előző évinek majdnem a kétszeresére nőtt a támadások
száma. A támadások viszont jogosak. Jogosak, hiszen a Franciországban
élő muzulmánok odacsapnak a kaftánosoknak a világban lezajló és zsidók
által irányított arabellenes támadások miatt. Mindennaposak lettek a
verések, fenyegetések, de már terrorakciókat is végrehajtottak a
bajkeverők ellen. Nem is csoda, hiszen mondhatjuk, hogy a fagyi
visszanyalt. A zsidók által terjesztett és az európai zsidó politikusok
által erősen támogatott multikulturalizmus árnyoldalát most érezhetik
meg ezek a bajkeverők. Az általuk támogatott és terjesztett neoliberális
eszme is visszacsapott az azt kitervelő méregkeverőknek. A menekülés
tehát megindult és menekülnek a zsidók, hiszen süllyed a hajó, amit
elsősorban ők rongáltak meg. Nagy Britannia és az USA a kivándorlási
célpont, illetve az őshaza Izrael. Habár ott sem érezhetik majd magukat
biztonságban. Az USA szétszakadása a küszöbön áll. Mivel amerikai
honfitársaik a négerek és a dolgozni nem akaró spanyolajkúak társadalmát
hozták létre, a börtönrendszer, jogrendszer és a rendfenntartó erők már
lassan képtelenek megfékezni őket. Az amerikai fehérek visszaszorulnak,
hagyományos vallásaikkal együtt. Nagyon sokan a négerek közül
muzulmánok lesznek, sokan a börtönökön belül. Mivel már a börtönökben is
megjelent a dzsihadista gondolkodás, így az amerikai zsidók és a
jövevény zsidók sem lesznek itt sokáig biztonságban. A helyzet ugyanez
Nagy Britanniában is. Az angol konzervativizmus és a multikulturalizmus
halálos elegye végezni fog velük. Izrael meg már így is a kész
életveszély számukra. Egy erősödő Irán és bármikor, az iszlamista
fundamentalizmus által eltűnő amerikai csalós arab országok elintézik
majd a szentföldi hittestvéreiket is. Izrael Amerika barát előretolt
bástyáinak összeomlása (Irak, Jordánia, Szaúd-Arábia, Egyiptom) maga alá
fogja temetni Izraelt is a közeljövőben. És akkor mi marad? Igen,
Európa középső része az utolsó gyarmatok. De mi majd teszünk arról, hogy
ezek ne legyenek vonzóak a sáskahadnak!
Fazekas József
Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2013. március 27., szerda
Gazdag István: Chávez és a kubai egészségügy
Nem csitul a polémia Venezuela
elnökének betegsége és halála kapcsán, amely mögött hívei többnyire a
CIA-t gyanítják. Ezt a feltevést természetesen puszta fantazmagóriának
minősítik a nyugati lakájmédia skriblerei, sőt egyesek közülük a kubai
betegellátás állítólagos hiányosságaival magyarázzák Hugo Chávez
halálát, akit – mint köztudott – Havannában kezeltek. Helyettük
beszéljenek inkább a tények.
A
forradalom 1959-es győzelme után az egészségügyi helyzet javítása
abszolút prioritásnak számított a kubai vezetés számára, aminek
eredményeként az egykor a harmadik világ középmezőnyéhez sorolt
karib-tengeri sziget időközben referenciává vált világszerte. Ma ugyanis
Kuba a világ azon országa, ahol relatíve legmagasabb az orvosok száma,
és ahol az egészségügyi beruházások nemzetközileg is kimagasló – a GDP
mintegy 10 százalékát képviselő – mértéke alapvető változást okozott a
lakosság egészségi állapotában. Így, egyebek mellett, a prevenciónak is
köszönhetően a gyermekhalandóság szintje 4,9 ezrelékre esett, amely
legalacsonyabb az amerikai kontinensen és a harmadik világban (6,7-es
mutatójával az USA csak 42. a világrangsorban), miközben a kubaiak
várható átlagos élettartama a legfejlettebb országok lakóiéval
vetekszik: 1959-ben 60 év volt, jelenleg 78,8 év (a magyaroké 74,2 év).
Ezeket
a vívmányokat a legfontosabb nemzetközi szervezetek is méltányolják.
Ahogyan az ENSZ Népességalapja (UNPF) fogalmaz, a Kuba „által több mint
fél évszázada bevezetett nagyon haladó társadalmi programok lehetővé
tették számára a fejlett országokhoz hasonló társadalmi és demográfiai
mutatók elérését, bebizonyítva, hogy a fejlődésben lévő gazdaságok
korlátai nem jelentenek leküzdhetetlen akadályt az egészségügyi helyzet,
a demográfiai változás és a jólét előmozdításában”. Tavaly több mint 11
ezren szereztek orvosi diplomát Kubában, ami önmagában is elismerést
érdemel, különösen egy 11 milliós ország esetében. A friss diplomások
csaknem fele kubai volt, a többiek 59 latin-amerikai, afrikai és ázsiai
országból (és az USA-ból) érkeztek tanulni. Egy év alatt Kuba tehát
csaknem kétszer annyi orvost képzett ki, mint amennyivel 1959-ben
rendelkezett. A Batista-rezsim megdöntésekor ugyanis alig hatezer orvost
számlált, közülük is minden második rövidesen az északi szomszédba
emigrált, miután az új rezsim elleni politikai és ideológiai agresszió
keretében az Eisenhower-kormány fokozta az „agyelszívás” (brain drain) –
egyébként az európai országokat is sújtó – gyakorlatát, súlyos
egészségügyi válsághelyzetbe sodorva a szigetországot.
Kuba
azonban ezen a területen is felvette a kesztyűt, és a gazdaságát
fojtogató amerikai embargó ellenére nagy sújt fektetett az
orvosképzésre, mindenki számára ingyenessé téve a közoktatás teljes
spektrumát. 1959-ben egyetlen orvoskar volt, jelenleg 24 az ország 14
tartományból tizenháromban, amelyeken a forradalom győzelme óta mintegy
110 ezer orvos szerzett diplomát. Napjainkban 148 kubaira jut egy orvos
(67,2 orvos tízezer lakosra, összesen majdnem 79 ezer), az Egészségügyi
Világszervezet szerint ezzel Kuba abszolút világelsőnek számít, ahol 161
kórházban és 452 klinikán folyik betegellátás.
Ráadásul
1963 óta Kuba elkötelezte magát a világ szegényeinek a gyógyítására,
mégpedig a nemzetközi szolidaritás nevében. A kubai humanitárius
missziók kiterjednek négy földrészre és egyedülálló jelleggel bírnak,
ugyanis – a legfejlettebbeket is beleértve – egyetlen más ország sem
épített ki ilyen kiterjedt egészségügyi segélyhálózatot világszerte.
Beindítása óta mintegy 132 ezer kubai orvos és egészségügyi szakember
teljesített szolgálatot önkéntesként 102 országban, több mint 85 millió
embert kezelve, és legalább 650 ezer életet megmentve. Jelenleg is 31
ezer kubai orvos gyógyít betegeket a harmadik világ 69 országában.
A
Hugo Chávez által létrehozott latin-amerikai szövetség (ALBA) keretében
Venezuela és Kuba 2004 júliusában átfogó humanitárius kampányt indított
Csoda Művelet (Operación Milagro) néven abból a célból, hogy ingyenes
műtéti ellátást biztosítsanak olyan latin-amerikai rászorultaknak, akik
szürkehályog vagy más szembetegség következtében elveszítették a
látásukat, és képtelenek finanszírozni az orvosi költségeket. Mint
ismeretes, a fejlődő országokban leggyakrabban szürkehályog okoz
vakságot, elősegítő tényezői az alultápláltság, a kiszáradás és az erős
napsütés, és így már viszonylag fiatal korban fellép. Az időközben
földrajzilag jelentősen kiterjesztett Csoda Műveletnek köszönhetően
2011-re 35 országban több mint kétmillió ember nyerte vissza a látását.
Ami
pedig az ún. katasztrófa-orvoslást (disaster medicine) illeti, a
washingtoni Nemzetközi Politikai Központ, amelyet a havannai amerikai
érdekképviselet egykori vezetője, Wayne S. Smith irányít, egyik
jelentésében megállapítja, hogy „a kubai rendszer hatékonyságához kétség
sem férhet, hiszen a szigetet az utóbbi évtizedben sújtó 16 legnagyobb
hurrikán során csak néhány kubai vesztette életét, és az USA-ban
tizenötször nagyobb az esélye annak, hogy valaki egy hurrikán áldozatává
válik, mint Kubában”. A jelentés szerint ennek az az oka, hogy
„ellentétben az Egyesült Államokkal, Kubában a katasztrófa-orvoslás az
orvosképzés integráns részét képezi, és a lakosság (vészhelyzetre való)
felkészítése már az elemi iskolában elkezdődik. (…) Mindez erős
prevenciós kultúra és páratlan felkészülés megszerzését eredményezi.”
Szó,
ami szó, az USA-nak lenne mit tanulnia Kubától e téren (is). Elég csak a
2005 augusztusában pusztító Katrina hurrikán legalább tízezer amerikai
halálos áldozatára emlékeztetni, és a mentés során a hatóságok által
tanúsított szánalmas dilettantizmusra, amely nemhogy a világ vezető
hatalmához volt méltatlan, de még egy harmadik világbeli
banánköztársaságnak is szégyenére vált volna. Az amerikai filmekben
ugyan az USA rendre megmenti az emberiséget a különböző földi és
földönkívüli katasztrófáktól, de a jelek szerint „élesben” még önmagát
sem képes megmenteni. Mivel a Katrina nem a hollywoodi forgatókönyvírók
agyából pattant ki, így sajnálatos módon a happy-end is elmaradt. Csak a
nagy blamázs maradt…
MD 2013. III. 27.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)