2013. január 26., szombat

Egyetlen ember bátorsága negyvenezer életet mentett meg

Dr. Jim Garrow nem bánta, hogy egyesek „csempésznek” és „gyerekkereskedőnek” hívják, miközben életét kockáztatja küldetése során. Az egy-gyerekes családpolitika földjén élő kanadai üzletember úgy gondolja, a cél, amiért küzd, megéri ezt a kockázatot.
„Veszélyes vizeken jártam,” magyarázza Dr. Garrow. „Külföldiként, ha elkapnak „csecsemőlopás” közben, ahogyan a kínai hatóságok tekintenek a tevékenységemre, biztos halál várna rám. Ilyen egyszerű. A bukás nem szerepelt a lehetőségek között.”
A hihetetlen történet, amely során eddig több mint 40.000 csecsemő életét mentették és mentik meg a mai napig, 2000-ben kezdődött, amikor Dr. Garrow, a Bethune Intézet népszerű kínai iskoláinak rendkívül sikeres vezetője, egy napon arra érkezett irodájába, hogy titkárnője keservesen sír.
Kérésére elmondta, hogy húgának férje ragaszkodik hozzá, hogy újszülött kislányukat „félretegyék”, azaz megöljék, hogy fiúk születhessen, mivel a kínai törvények csak egyetlen gyereket engedélyeznek családonként.
Dr. Garrow megígérte, hogy segíteni fog és sikerült is örökbefogadókat találnia a kislánynak. Ez az egyetlen jótett azonban rövidesen egy újabb veszélyeztetett csecsemőt hozott az útjába, majd még egyet és még egyet.
„Nem úgy kezdtem hozzá, hogy én most veszélyeztetett kislányokat fogok megmenteni. „Veszélyeztetett”. Milyen furcsa szó! Mintha fókákról vagy kihalófélben lévő delfinekről beszélnénk,” írja Dr. Garrow „A rózsaszín pagoda: Egy ember harca a kínai lányirtás ellen” című könyvében. „Küldetésem nem világmegváltoztató tettként indult. Egyetlen kisbabával kezdődött, akiknek szülei a csecsemő „félreállításának” szörnyűségével néztek szembe.”
Nem kellett sok idő ahhoz, hogy Dr. Garrow életmentő munkájának híre elterjedjen és idővel az üzletember 31 millió dollárt áldozott erre a célra saját vagyonából, hogy a kegyetlen kínai törvények miatt a halál ösvénye felé tartó csecsemőket megmentse.
Dr. Garrow könyvében elmondja, hogy ismeretségei és vagyona sem voltak képesek megvédeni a küldetése során rá leselkedő veszélyektől.
„Kezdetben, ahogy az első akciókra készültünk nem jelentkeztek problémák,” írja az egyik első mentőakció szívszorító történetében. „Megérkeztünk az újszülött otthonába, megkaptuk a gyermeket és azonnal indultunk vissza saját autónkhoz. Hárman voltunk, két nő és én és az indulásig úgy tűnt, minden rendben van. Ahogy kihajtottunk, szinte azonnal észrevettük, hogy követnek minket és változtatni kellett a tervünkön.”
„Úgy döntöttünk metróval megyünk inkább és taktikát változtatunk. Az egyik asszony magához vette a babát, a másik egy csecsemőnek tűnő csomagot és két különböző irányba indultak el. Üldözőink nem tudták melyiküknél van a gyerek. Az igazi kisbabát tartó társunk leszállt a megbeszélt helyen és onnantól együtt mentünk vissza Chongqing-ba. Addig a pontig ez volt a legveszélyesebb küldetésünk, de sajnos nem az utolsó és nem is legveszélyesebb.”
„A veszély minden irányból leselkedett ránk, és mint a buddhista történet a halról, amelyik nem tudja, hogy a vízben van, én sem tudtam, hogy süllyedni kezdtem,” írja Dr. Garrow.
Hamarosan meglátogatta a kínai titkosrendőrség és megkezdődött a veszélyes macska-egér játék a kommunista ország titkosszolgálatával, azzal a különbséggel, hogy Jim Garrow nem államtitkokat, hanem csecsemőket próbált kimenteni az országból.
„Sokan és sokszor kérdezték azóta, hogy hogyan vagyok képes kezelni az ilyen jellegű nyomást. A válasz egyszerű: nem kezeltem. Ha az esetleges következményekkel foglalkoznék, a munkám eredménytelen lenne és már az elején kudarcba fulladt volna. Egyszerűen csak mentem tovább. Egy másik fontos dolog, hogy időnként emlékeztetem magam Istennek sok évvel ezelőtt tett ígéretemre. Egy bizonyos fajta isteni bizonyosság munkálkodott bennem és egy sokak számára bizonyára evangéliumi klisének hangzó mondatba kapaszkodtam: Engedd el, és hagyd Isten dolgozni! (Let go and let God.) Számomra ez nem klisé volt, hanem parancs.”
Dr. Garrow a Rózsaszín pagoda iskolák felvirágoztatásához használt vállalkozói tehetségét arra kezdte használni, hogy nem kívánt csecsemők életét mentse meg.
Kockázatos munkája tökéletes példája annak, hogyan képes néhány ember, Isten segítségével, harcolni az igazságtalanság ellen.
Munkájáért 2009-ben Nobel-békedíjra jelölték, amit végül abban az évben Barack Obama kapott meg.
Dr. Garrow könyve egy mai napig árnyékba és titokzatosságba burkolózó országba viszi el olvasóit. Nem azért íródott, hogy rossz hírbe hozzon egy országot, vagy népet, hanem, hogy felhívja a világ figyelmét, hogy egy 1979-ben hozott diktatórikus törvény milyen tragédiát eredményezett.
A könyv a bátorságról is szól, bár Dr. Garrow nem tartja magát különösen bátornak, inkább úgy gondolja, hogy egyszerűen a meggyőződését követi.
„Én egy hétköznapi ember vagyok, aki különleges körülmények között találta magát és a felhívásra egyetlen szóval válaszolt: igen.”
Forrás: wnd.com

Afrika: kamilliánusok küzdenek a lepra ellen

Paspanga, Burkina Faso leprafaluja. Vincent kamilliánus szerzetes és munkatársai 600 lepra beteget gondoznak.
Vincent Louise kamilliánus testvér a Paspanga nevű leprafaluban minden szerdán fogad betegeket és tart tanácsadást számukra. Minden szenvedőhöz van jó szava. Nemcsak a lepra betegek ellátását végzi el, hanem a tbc, malária, balesetek sérültjei is hozzá fordulnak segítségért. A betegek számára mindig van orvossága. Hetente kétszer oszt tisztálkodó szereket, élelmiszert, 200 család ellátást biztosítja.

Paspanga Ouagadougou, a nyugat-afrikai Burkina Faso fővárosa peremén található leprafalu. A kamilliánusok gondozásában 600 ember él itt, a társadalom kitaszítottjai. Vincent testvér és munkatársai nemcsak a betegségek ellen küzdenek, hanem a velük járó társadalmi megbélyegzés ellen is. „Nincs még egy olyan betegség, mely olyan embertelen diszkriminációhoz vezetne, mint a lepra” – mondja a kamilliánus szerzetes.

Kezdetben Paspanga mindössze 12 agyagkunyhóból állt, itt találtak menedéket a főváros leprás betegei. A kamillinánusok álltak a betegek mellé és hoztak létre az évek során olyan modern lepracentrumot, ahol a betegek szakszerű ellátást kapnak.

A világon négy millió lepra beteg él. A lepra a szegénység betegsége, a veszélyeztetettség az élelmiszerválság miatt ma jelentősen megnőtt. Évente 250.000 új esetet jelentenek, de ennél jóval magasabb lehet a valódi megbetegedések száma. Főként a gyerekek veszélyeztetettek, minden tizedik lepra beteg gyerek.

Vincent testvér nagy gonddal figyel a lepra betegek gyerekeire. Ők a leginkább veszélyeztetettek. Ha nem is fertőződnek meg, a megbélyegzés az egész családot sújtja. Vincent testvér sokat küzd azért, hogy a gyerekek folytathassák az iskolát, ellátja őket taneszközzel és fizeti számukra a tandíjat. Vallja, a képzés segít ki a függőségből.

A faluban legutóbb földet vásároltak. Már elkészült két kút és egy víztorony. Gyümölcs és zöldségtermelés a cél. A kamilliánus testvér reméli, a földek megművelése nemcsak egészséges táplálékforrást, hanem pénzügyi segítséget is jelent majd a falu számára.

Kathpress/Magyar Kurír

MINIMÁLBÉR EMELÉS VAGY MINIMÁL BÉREMELÉS?

Orbán: "az inflációnál jóval nagyobb mértékben
emelkedik a minimálbér"
Miniszterelnökünk nemrég bölcsen kijelentette: "Egy munkaalapú gazdaságot kell építeni, el kell érni, hogy mindenki aki dolgozni akar, dolgozni tudjon, és mindehhez tisztességes bért kell biztosítani." Ebből kifolyólag egyértelműen emelni kellett a minimálbért, ami ma már arra sem elég Magyarországon, hogy ki lehessen fizetni egy lakás bérletét, illetve annak a rezsiköltségeit és közben lehessen mindennap enni is. Meg is lett a csoda minimálbér emelés, nagyon is büszke reá miniszterelnökünk, mintha saját, másfél millió forintot meghaladó havi fizetéséből lenne az fizetve a szerencsétlen minimálbéresnek. Sajnos, olyan ez a béremelés, mint amilyen az a foglalkoztatottságemelés (azaz a munkanélküliség csökkenése) amiről büszkélkedik a kormány: miközben 140 ezer új munkahelyről hallunk, a KSH adatok szerint 2012 októberében a versenyszférában 1,821 millióan dolgoztak, ami az egy évvel korábbi állapothoz képest 41 ezer fővel jelent alacsonyabb létszámot -vagyis valóban 41 ezerrel dolgoznak kevesebben a magánszektorban, mint egy évvel azelőtt. Szóval, ami a minimálbéremelést illeti, csupán arról nem szól a fáma, hogy a munkavállalók nem sokat éreznek belőle. Íme a számok, amiket tegnap közölt Nagykanizsán Göndör István ellenzéki képviselő:

2010-ben a 73.500 forintos minimálbérből 60.236 forintot kaptak kézhez a munkavállalók, most pedig a 98 ezer forintos bruttó keretből csak 64.190 forintot. A munkavállaló számára tehát, alig 4 ezer forinttal emelkedett a minimálbér, de a hívatalos infláció miatt (ami ráadásul nagyon hízelgő a valós áremelésekre tekintve) a minimálbér reálértéke tovább csökkent...

Kikozmetikázott, zászlós kormánykommunikáció...
A munkáltatók zömével ellentétben nem mondom, hogy nem kell emelkednie a minimálbérnek, sőt nagyon is kell azzal párhuzamosan, hogy valóban csökkenjen a munkáltatók adóterhe, nem csak szavakban. Ahhoz, hogy a lakosságnak legyen mit költenie s így valódi munkahelyek jöhessenek létre, nagyon is kellenek a béremelések, de elsősorban a szégyenletes minimálbér emelése. Ez viszont csak akkor teljesíthető a munkáltatók részéről, ha elviselhetővé válik számukra az adóteher. Jelenleg például, a munkáltatónak egy minimálbéres alkalmazott után 31.200 forint ilyen-olyan járulékot kell perkálnia... Ezzel a "24.500 forintos" kamu minimálbér emeléssel gyakorlatilag az történik, hogy a munkáltatónak muszály fizetni 24.500 forinttal többet a minimálbéresnek, akitől aztán a kormány elvesz 20.500 forintot még mielőtt meg is kapta volna és csak 4 ezer forint béremelést hagy a zsebében. Olyan ez, mintha valóban csak 4 ezer forintos minimálbéremelés lenne, miközben 20.500 forinttal van megemelve a munkáltatók terhe, vagyis a minimálbéres kapott egy jelentéktelen béremelést, a munkáltató pedig egy jó nagy pofont. Mi ez, ha nem a hazai vállalatok további ellehetetlenítése? Persze lehet mondani, hogy a multinacionális cégekre is vonatkozik ez a minimálbér emelés, csak hogy ők köztudottan mindenféle különleges adókedvezményeket élveznek nálunk (az államtól ingyen kapott különféle infrastruktúrák mellett) és még a kevés befizetett adójukból is sokat visszaigényelhetnek, például "kutatás és fejlesztés" ("research & development") címen.

Valóban kell emelni a minimálbért, nem csak szavakban, vagyis nem kellene ismét hülyének nézni mindenkit azzal, hogy amit egyik kézzel adunk, azt visszavesszük a másikkal. A hazugság előbb-utóbb kiderül (amikor például kézhez kapja a minimálbéres az első "emelt" fizetését), és -ha bár ezt talán nem igen képesek megérteni az átlag politikusaink- az csak fokozza az átlagemberek elkeseredését és bizalomvesztését a kormányban és az államban... ami szinte garancia arra, hogy tovább is meneküljön az országból, aki csak tud.

Szélvéső 

http://amagyaroldal.hu/dokumentumok/kepeim/4euminim%C3%A1lb%C3%A9r.jpg