2009. szeptember 17., csütörtök

A 9/11-es korszak vége


A terrorizmus a globalizáció csúf arca

Abdel Monem Szaid, a kairói Al-Ahram Politikai és Stratégiai Kutatóintézet igazgatója - személyes élményeket sem mellőző - elemzésben vizsgálja meg azt a folyamatot, mely a New York-i ikertornyok elleni, 2001. szeptember 11-i támadást követően a világban, és különösen Amerikában, lezajlott. Írásának a neves arab nyelvű napilap, az Asharq Al-Awsat adott teret. Szaid megállapítja: a hidegháborút - és ezzel együtt a Szovjetunió, illetve a kommunista ideológia eltűnését - követően olyan légüres tér jött létre a nemzetközi politikában, melyben minden reagáló tényező csak rögtönözni tudott. Az optimizmus határtalan volt, a globalizáció gőzerővel terjedt a világban, a technológiai és gazdasági fejlődés pedig szárnyalt.
Amerika eközben kizárólagos hatalmi tényezővé vált, ám ez akkor senkit sem zavart, hisz a konkurens erő, a korábbi Szovjetunió évtizedes gyengélkedése már jóval az összeomlás előtt nyilvánvalóvá tette az amerikai gazdasági, katonai és persze technológiai erőfölényt.
Ám az ikertornyok elleni támadás egyszerre mindent megváltoztatott . A NATO, melyet kifejezetten európai védelmi célok érdekében hívtak életre, hirtelen Közép-Ázsiában találta magát, az amerikai hadsereg pedig arra kényszerült, hogy nem egy, hanem számos párhuzamos támadást hárítson el a világ legkülönbözőbb részein. A globalizáció egyszerre megmutatta csúf arcát is azzal, hogy maga a terror vált globálissá. Az a válasz pedig, melyet George W. Bush adminisztrációja adott erre a fenyegetésre alapvetően téves volt, tévedésük pedig legalább olyan óriási, mint amilyen döntő volt Amerika befolyása a világra, épp unipoláris lehetőségeiből fakadóan. Akkor úgy tűnt, hogy az elkövetkező évtizedeket e tévedés következményei fogják dominálni, ám - állapítja meg Abdel Monem Szaid - az amerikai elnökcsere, azaz Barack Obama elnökké történt megválasztása meglepően gyors változásokat hozott. A jövő történészei fogják igazolni - vagy cáfolni -, hogy Obama fellépése valóban egyfajta „rezsimváltást" eredményezett-e, de a kortárs szemlélet számára mégis számos olyan tapasztalat áll rendelkezésre, melyek valóban azt igazolják: a 9/11 szimbolizálta korszaknak vége, Amerika megváltozott s ezzel a világ is változni fog, visszatér valamilyen formában a „normalitás". A szerző kilenc olyan tényt sorol fel, melyek ezt igazolják.
(1) Az Obama-adminisztráció eltökélt, hogy nyitott legyen a barátokkal, sőt ellenfeleivel szemben is. Ez egészen más megközelítés, mint amilyennek a neocon bizonyult, és mely abból indult ki, hogy „aki nincs velünk, az ellenünk van".
(2) Az Egyesült Államok lemondott a megelőző-háborúk kezdeményezéséről (ilyen volt a 2001. október 7-i afganisztáni, majd a 2003. március 20-án indított iraki támadás), és ennek megfelelően alapvetően megváltozott minden amerikai külpolitikai kezdeményezés.
(3) Obama elrendelte a guantánamói katonai támaszpont keretében működő börtön felszámolását, és - Dick Cheney egykori alelnökkel szemben, aki a kínzásokkal kicsikart vallatások mellőzését Amerika meggyengítésének nevezte - ígéretet tett arra, hogy kínzásokra többé nem kerülhet sor.
(4) Washington feladta az egyoldalú lépéseket a nemzetközi válságok kezelése terén is.
(5) Azzal, hogy a válságövezetekbe Amerika különmegbízottakat küld és sorozatosan nevezi ki egyes krízisek kezelésére tapasztalt diplomatáit, azt igazolja: Washington ma már ismét a diplomáciai megoldásokat és nem a katonaiakat részesíti előnyben, és ezek révén igyekszik maximálisan kiaknázni a kompromisszumokból fakadó lehetőségeket.
(6) Az új amerikai vezetés összekapcsolja Amerika biztonságát a világ biztonságával. Washingtonban ma világosan látják, hogy egyes térségek - így a Közel-Kelet - stabilitásának hiánya közvetlen fenyegetést jelent az amerikai biztonságra, és a regionális konfliktusok megoldásának folyamatában a tárgyalásokra helyezik a hangsúlyt, illetve arra a felismerésre, hogy a radikalizálódás forrása a szegénység, a munka és életlehetőségek hiánya.
(7) Amerika a jelek szerint lezárta azokat az ideológiai vitákat, melyek a „civilizációk összecsapásáról" szóltak, s melyeknek egyetlen célja az volt, hogy bizonyos kultúrákat - így az iszlámot - megbélyegezzenek.
(8) Amerika ma komoly energiákat fektet abba, hogy új intézményes formákat találjon a nemzetközi kapcsolatok kialakítása és működtetése számára, amilyen a G20-ak egyeztető rendszerének megteremtése. Ez kiszélesítette a komoly potenciállal rendelkező államok körét, így demokratikusabbá tette, mint az azt megelőző G8-as formáció, mely csak a legiparosodottabb államoknak adott esélyt a világfolyamatok befolyásolására.
(9) A globális krízis eredményeként újraindult a gondolkodás a világ gazdasági jövőjéről, azokról a kölcsönhatásokról, melyek a kapitalizmus, a piacgazdaság és az állami intervenciók közötti erővonalakat kirajzolják, s melyek ismét egyfajta állami protekcionizmust kívánnak, a piacok korlátozását és az állam gyors beavatkozását a válságok elkerülésére.

http://www.asharq-e.com/news.asp?section=2&id=18158