Ha már ezt a
helyzetet kell elviselnünk, akkor, ha mi Hungaristák, nem is értünk
egyet ezzel a gazdasági jellenséggel (magával a külső forrásból, tehát
EU-s finanszírozással történő „lábraállítással”, hiszen Magyarország
pont agrárszempontból lehetne a legfüggetlenebb, sőt, gazdaságdiktáló
szerepkörben mindentől önellátási kvalitásai miatt), mégis úgy érezzük,
hogy tájékoztatást adunk arról mi is a dörgés az elhibázottnál
elhibázottabb agrárszektorban és mi várható sajnos továbbra is ebben az
évtizedben, ha nem változnak a dolgok, mégpedig általunk! Mert a
mindenkori profitkormányok által nem igen fog pozitív irányban! Tehát
ezen írásunk szigorúan közlés/tájékoztatás jellegű a mai
„lehetőségekről” és nem a mi vonalunk állásfoglalása! Kössétek fel a
gatyátokat vagy küzdjünk együtt ellene! Ha így marad, az elkövetkező tíz
év a totális tönkremenetel évtizede lesz rövid és hosszútávon egyaránt!
Semmilyen
kockázatot nem vállal be a kormány annak érdekében, hogy Magyarország
új agrártámogatási formára térjen át a 2014-2020 közötti Közös
Agrárpolitikában (KAP). Bár még az idei országgyűlési választások sem
zajlottak le, az ügy a következő, 2018-as referendum szempontjából is
jelentőséggel bír. Ésszerű módon ugyanis legkorábban éppen 2018-tól
lehetett volna átállni, de így is fennállt a veszélye annak, hogy a
váltás megrázkódtatást okoz az állami adminisztrációs rendszerben, a
hazai gazdák egy részénél pedig csalódáshoz vezet. Ezért Magyarországon a
hétéves új KAP teljes ideje alatt megmarad az eddigi egységes
területalapú támogatási rendszer (SAPS), de fenntartásával az
állattenyésztők rosszabbul járnak, mintha az új, alaptámogatási
rendszernek (BPS) nevezett formára tértünk volna át. Magyarország
egyáltalán nem vezeti be az alaptámogatási rendszernek nevezett, új
pénzelosztási szisztémát a 2014-2020 közötti új KAP egyes pillérét
jelentő közvetlen kifizetéseknél. Ezeken belül azok a források
képviselik a legnagyobb összeget, amelyeket Magyarországon területalapú
támogatásoknak hívunk. A SAPS az a rendszer, amellyel az unióból jövő
területalapú támogatásokat a földhasználóknak kifizetik. A BPS-sel
nálunk az eddig alkalmazott SAPS-ot lehetett volna felváltani, mégpedig
2015-től vagy 2018-tól. Szakértők a szükséges felkészülési idő miatt
korábban úgy vélték, Magyarországon a váltáshoz leghamarabb a 2018-as
dátum jöhetett volna szóba. Közelmúltbeli döntésével viszont a kormány
végül is amellett foglalt állást, hogy ezt az időpontot sem vállalja be.
Így a SAPS Magyarországon jelen állás szerint végig megmarad a
2014-2020 közötti új uniós költségvetési időszakban. Azt pedig, hogy
utána mi jön, ma senki sem tudja. Uniós szinten a BPS bevezetése
melletti egyik döntő érv az volt, hogy ezzel egységessé válhatott volna a
kifizetési metódus a tagországok között. A tagállamok nagyobb része
ugyanis ma nem a SAPS-ot, hanem az úgynevezett egységes
gazdaságtámogatási rendszert (SPS) alkalmazza, amely más szemléletű
támogatáselosztást valósít meg a SAPS-hoz képest. Abban a két rendszer
megegyezik, hogy elválasztja az uniós támogatásokat a konkrét
termeléstől. A második világháború utáni évtizedekben ugyanis a
közösségi agrárpolitika elsődleges célja a termelés növelése volt, ezért
a kifizetéseket a mezőgazdasági termékek előállításához kötötték. Így a
fő ösztönző tényező nem a piac volt, hanem a kvótákba ágyazott
támogatás, amely merev termelési szerkezetet konzervált. Mára viszont
megváltozott a helyzet, és a sokszor túltermeléssel küzdő unió inkább a
jövedelemtámogatás-jellegű kifizetésekre helyezi a hangsúlyt a termelés
tételes ösztönzése helyett, amellyel a piaci és a hatékonysági
kérdéseket is jobban előtérbe tolja. A SAPS-ban a támogatásokat az
egyszerűség kedvéért hektárra vetített „átalányösszegként” osztják ki a
földet használó mezőgazdasági szereplők között. Az SPS ennél tovább
megy, és bár a kifizetések alapjául a termőföldet ez is megtartja,
úgynevezett támogatási jogosultságokat képez. Ezeket - a gazdálkodók
egyéb uniós támogatásaival együtt - több modell és referenciaszámítás
szerint „mezőgazdasági üzemszinten” határozzák meg, vagyis az uniós
kifizetéseket nem csak a termeléstől, hanem a földtől is elválasztják. A
jogosultságok pedig vagyoni értékű jognak minősülnek és forgalomképessé
válnak, bár lehívásukhoz szükség van arra, hogy egy-egy gazdálkodó a
birtokában lévő vagy megszerzett „támogatáscsomaggal” arányos
földterületet műveljen. A BPS alapvetően az SPS filozófiáját követné,
hiszen szintén elválasztaná a támogatásokat a termőföldtől, a
jogosultságokat üzemszinten határozná meg és azokat vagyonértékű,
forgalmazható jogokká alakítaná át. A lényeges változás ott következne
be, hogy a közvetlen kifizetések teljes kasszáját más elven osztaná el.
Első fontos lépésként úgynevezett hektáronkénti alaptámogatást vezetne
be, amely kisebb lenne a SPS-es támogatásjogosultságok kiszámításához
szolgáló, eddigi hektáronkénti összegnél, illetve a mi esetünkben a
SAPS-ban meghatározott hektáronkénti átalányösszegnél. Ez pedig azért
következne be, mert a gazdálkodók az uniós pénzek jelentős részét más
támogatási formákkal kaphatnák meg. Magyarország esetében például a
teljes éves kifizethető forrásmennyiség a BPS-ben nem csökkenne, de a
felosztás módja drasztikusan megváltozna. Az alaptámogatásra minden
földhasználó igényt tarthatna, de a többi forráshoz már más – sokszor
többletkötelezettséggel járó - jogcímekkel juthatna hozzá. Így az uniós
támogatások jelentős részét a BPS-ben nem feltétlenül azok kapnák meg,
akik a SAPS-ban most hozzáférhetnek.

Nyilvánvalóan
a BPS komoly csalódást okozna azon gazdálkodók körében, akik
összességében kevesebb támogatást vehetnének igénybe a SAPS-hoz képest.
Ez pedig a 2018-as választási évben jelentős politikai kockázatot
hordozna a mostani parlamenti többség számára, amely az idei
referendumon is jó eséllyel pályázik a győzelemre. A politikai
szempontok mellett a SAPS megtartásához az is hozzájárulhatott, hogy a
BPS működtetése jóval nagyobb államigazgatási-közigazgatási
adminisztrációs feladatokkal járna. Ugyanakkor aggodalmak fogalmazódtak
meg azzal kapcsolatban, hogy a kifizetési rendszert működtető
Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) 2018-ra képes lenne-e
megfelelni a fokozott elvárásoknak. A kormányzati óvatosságot az is
táplálhatta, hogy az MVH tavaly keveredett története legnagyobb
botrányába, éppen a SAPS-támogatásokhoz kötődő, leleplezett visszaélések
miatt, amelyek komoly támogatás-kifizetési nehézségekhez vezettek.
Ezért logikusnak tűnhetett, hogy a legegyszerűbb SAPS-nál maradjunk az
esetleges további bonyodalmakkal járó BPS választása helyett. Csakhogy a
SAPS melletti vokssal a kormány azt is egyértelműsítette, hogy jelentős
pénzeket von el az állattenyésztőktől, akiket viszont retorikai szinten
folyamatos támogatásáról biztosít. A BPS bevezetésével ugyanis az
állattartók jártak volna a legjobban, mivel őket eddig a túlságosan
„területközpontú” SAPS elhanyagolta. Bár az unió alapvetően arra
törekszik, hogy a termelést a támogatásoktól elválassza, néhány esetben
kivételt tesz, és ide tartozik az állattenyésztés is. Ennek oka, hogy
termeléshez kötött módon olyan, „érzékenynek” nevezett ágazatok is
forrásokhoz juthatnak, amelyek egyébként támogatásokat nem kapnának. Itt
a tejtermelőkre, a szarvasmarha-tenyésztőkre, illetve a juh- és
kecsketartókra kell gondolni, mert a „puha ágazatokként” kezelt sertés-
és baromfitermelés a SAPS-ban nem férhet közvetlen támogatásokhoz, és ez
így lenne a BPS-ben is. Az eddigi SAPS-ban Magyarország az úgynevezett
68. cikkely szerint a közvetlen kifizetések évi 10 százalékát
csoportosíthatta át más – elsősorban állattenyésztési és
szerkezetátalakítási – célokra, amelyből 3,5 százalékot termeléshez
kötötten fizethetett ki (saját döntés szerint szinte teljes egészében a
tejtermelőknek). A 2014-2020 közötti KAP-ban a 3,5 százalékos részarány
13 százalékra bővül, amely további 2 százalékkal bővíthető, ha a
tagországok – például a szójatermelésben - fehérjeprogramokat
valósítanak meg. A gond ott kezdődik, hogy a 13 plusz 2 százalékra több
más termékpálya – így például a zöldség-gyümölcs ágazat - is
bejelentkezik. Ezen kívül állattenyésztési szempontból az is rossz hír,
hogy 2014-2020 között fokozatosan le kell építeni az unióból jövő
források kiegészítéseként nyújtott nemzeti támogatásokat (top up),
amelyeket a tavaly zárult KAP még engedélyezett az állattenyésztők
számára is az uniós pénzek 10 százalékos átcsoportosításán túl. Ha úgy
döntöttünk volna, hogy 2018-tól a BPS-t választjuk, már 2015-től
lehetőségünk nyílhatott volna arra, hogy a 13 plusz 2 százalékos
termeléshez kötött támogatás mellett a közvetlen kifizetések további 20
százalékát használjuk fel ilyen célokra. Így elvileg az is elképzelhető
lett volna, hogy a teljes közvetlen támogatási keret 35 százalékát az
érzékeny szektorokra – köztük az állattenyésztésre – fordítsuk. Ez
állattenyésztési szempontból azért lett volna jó, mert így egyáltalán
támogatási bázist tudtunk volna teremteni ahhoz, hogy az állattartók a
későbbi uniós rendszerekben megfelelő forrásokat kaphassanak, illetve e
támogatásokat hosszabb távon is "továbbvihessük". Az eddigi
területközpontú SAPS miatt ugyanis ilyen bázisképzésre nem nagyon volt
esélyünk. Ezért nem merülhetett fel a BPS korai, 2015-ös alkalmazása
sem, mivel itt is állattenyésztési bázisgondok merültek volna fel. Azzal
viszont, hogy a SAPS-ot a 2014-2020 közötti teljes uniós ciklusban
megtartjuk és a BPS-re egyáltalán nem térünk át, az új KAP-ból
kiaknázható állattartási támogatási lehetőségek jelentős részét
kihasználatlanul hagyjuk. Más oldalról a 13 plusz 2 százalékos
átcsoportosítási lehetőség azt is jelzi, hogy hiába döntöttünk a SAPS
fenntartása mellett, ez a kifizetési rendszer már nem lesz ugyanaz, mint
amilyen „lebutított formájában” 2007-2013 között volt. Brüsszel ugyanis
egyrészt kötelező átcsoportosításokat ír elő a közvetlen kifizetéseken
belül, más jogcímeknél pedig - mint a termeléshez kötött támogatásoknál
is - a tagországokra bízza, élnek-e átrendezési lehetőséggel. Minden
átcsoportosítás azzal jár, hogy a hektáronként kifizethető, biztos
forrásként felvehető SAPS-összeg csökken. E szabályozás tehát a BPS-hez
hasonló alaptámogatási irányba vezet anélkül, hogy a támogatási
jogosultságok és vagyonértékű jogok rendszerét be kellene vezetni. A
2014-2020 közötti KAP-ban a területalapú támogatások és a termeléshez
kötött támogatások mellett az úgynevezett „zöldítés”, a redisztribúció, a
fiatal gazdák támogatása, a kisgazdaságok egyszerűsített támogatása, a
kedvezőtlen adottságú térségek támogatása és az úgynevezett nemzeti
tartalék képzése tartozik a közvetlen kifizetések közé. E jogcímek közül
a legnagyobb átcsoportosítási részaránnyal a zöldítés és a
redisztribúció bír. Zöldítésen az ökológiai területekre, a gyepekre és a
diverzifikációra vonatkozó szabályokat kell érteni, amelyek
betartatására a közvetlen kifizetéseken belül kötelezően 30 százalékot
kell elkülöníteni 2015-től. A redisztribúció pedig olyan átalány
többlettámogatást takar, amelyet egy-egy gazdaság számára maximum 30
hektárig lehet fizetni. Bár idetartozik a nagyobb gazdaságok területének
„első harminc” hektárja is, e támogatási forma nyilvánvalóan a
kisgazdaságoknak kedvez a nagyobbak rovására. Redisztribúcióra a
közvetlen kifizetések maximum 30 százalékát lehet fordítani, ha a
tagországok saját hatáskörben így döntenek. A kormány ugyanakkor a SAPS
fenntartása mellett a közelmúltban arról is határozott, hogy nem él a
redisztribúció lehetőségével. A sokáig retteget zöldítésről pedig már
korábban kiderült, hogy annak feltételeit szinte minden hazai gazdálkodó
teljesíteni tudja, mivel a brüsszeli elvárások időközben jelentősen
felpuhultak. A SAPS meghagyása végeredményben tehát azt jelenti, hogy a
támogatások újraosztását így lehetetett a legkisebb változtatással
megúszni az új KAP szabályozási körülményei között. Ebből pedig
egyenesen következik, hogy az egy hektárra jutó, eddigi SAPS-pénzek ily
módon csökkennek a legkevésbé a 2014-2020 közötti új ciklusban.
Czerván
György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára szerint a
gazdálkodók tavaly hektáronként ténylegesen 230 euró területalapú
támogatáshoz jutottak, míg ez az összeg a szabályozási szempontból
átmenetinek tekintett idei évben 227 euró, 2015-től pedig 214 euró lesz.
Magyarország egyébként 2014-2020-ban évi 1,275 milliárd euró éves
közvetlen kifizetést használhat fel, és ez az összeg nagyjából
megegyezik a tavalyi kerettel, amely az előző KAP-ciklus utolsó éve
volt. Ez azt is jelenti, hogy az új KAP-ban az éves teljes magyar
támogatásmennyiség nem növekszik 2013-hoz képest.
Egyes
számítások szerint az 1,275 milliárd eurós éves közvetlen kifizetésből
Magyarország mintegy egymilliárdot fordít majd SAPS-támogatásokra, a
fennmaradó összeget pedig a fentebb említett egyes átcsoportosítási
célokra (elsősorban a fiatal gazdákra, a kisgazdaságok egyszerűsített
támogatására és a termeléshez kötött kifizetésekre) költi. Ebből is
látszik, hogy a büdzsé átrendezése érdemben nem faragja le a
SAPS-pénzeket, amelyek éves forintösszegét a forint/euró árfolyam
változása sokkal jobban befolyásolhatja majd. A tavalyi rekordárfolyam
mellett a gazdálkodók összesen 340 milliárd forint SAPS-támogatást
vehettek fel mintegy 5 millió hektárra.
Dr. Madarasi Pál - Drótos Tamás – Tóth János összeállítása
Hernád Völgye Háztáji Közösség