A
világ melléfogások útján halad előre. A veterán fizikus a nagy elődök
hibás elméleteiről szóló könyvből vigaszt merít a maga tévedésére is, és
megállapítja, hogy tévedések nélkül nincs haladás. Mellékesen
megjegyzi, hogy a politikai vezetőket már nehezebb felmenteni
felelősségük alól, ha nagyon melléfognak, mert az ő balfogásaik végzetes
következményekkel járhatnak.
„Mivel
a természetről alkotott képünk tökéletlen, elméleteink érvényessége
időleges. De attól még hasznosak lehetnek” – írja a New York Review of
Booksban Freeman Dyson, a Princeton Egyetem emeritus fizikaprofesszora.
Erre
a megállapításra Mario Livio asztrofizikus és népszerű tudományos
szerző legújabb könyve, a Zseniális melléfogások kapcsán jutott. Livio
szinte a kezdetek óta a Hubble teleszkóp stábjában dolgozik. Olaszos
neve ellenére Romániában született, majd 1950-ben Izraelbe emigrált, és
csak 1991-ben, már ismert fizikusként vállalt állást Amerikában,
mindjárt a Hubble űrtávcsövet üzemeltető tudományos intézetben.Könyvében
nagy tudósok példáján mutatja be, hogy a legnagyobbak is tévednek.
Darwin téves képzeteket táplált az öröklődésről: azt gondolta, hogy a
szülők egyes tulajdonságai mintegy keverednek az utódokban. Kortársa,
Mendel viszont rájött, hogy az öröklődés véletlenszerű, de az egyes
tulajdonságok (később génnek elnevezett) hordozói statisztikai
valószínűséggel ismétlődnek. Ő értett a statisztikához, Darwin nem.
Darwin nem jött rá, hogy az általa elképzelt öröklési rendszerben az
elméletében kulcsszerepet játszó új mutációk nem terjedhetnének el, mert
fokozatosan felhígulnának az öröklődés során. Mendel viszont tudta,
hogy elmélete alátámasztja Darwinét, mégsem közölte ezt, mert nem akart
maga is a Darwint érő támadások célpontjává válni. Az eredmény: életében
egy szerzetesház nem túl sikeres rendfőnöke volt, s csak halála után
lett világhírű tudós.
Lord
Kelvin felfedezte a hő és az energia alaptörvényeit, de tévesen
számította ki belőlük a Föld korát, mert azt hitte, hogy a Földköpeny
szilárd, tehát a hő ennek megfelelően terjed. Pedig a vulkánkitöréseket
látva sejthette volna, hogy a kéreg alatt képlékeny köpeny húzódik,
amelyben a meleg részek emelkedése és a hidegebbek süllyedése révén
terjed a hő. Fred Hoyle rájött, hogy az élethez oly nélkülözhetetlen
elemek, mint az oxigén, a nitrogén, a szén és a vas nagy csillagok
magvában végbemenő nukleáris reakciók termékei, de másfelől tévesen azt
hirdette, hogy a világegyetem mindig is létezett, és nem volt
ősrobbanás. Ráadásul elmélete mellett akkor is kitartott, amikor az
ősrobbanásra már kísérleti bizonyíték volt. Végül pedig Einstein, az
általános és a speciális relativitás-elmélet kidolgozása után rájött,
hogy sötét anyagnak is léteznie kell, de ezt a megállapítását – tévesen –
visszavonta. Már nem volt az élők sorában, amikor kiderült, hogy
tévedett, amikor azt hitte, hogy tévedett.
„Amióta
elolvastam Livio könyvét, egészen másként tekintek a tudományra” – írja
Dyson. Már-már minden nagy felfedezésben a „zseniális melléfogást”
keresi. Minél zseniálisabb egy gondolat, annál kockázatosabb is egyben.
Ha az ember ismeretlen területre merészkedik, óhatatlanul fennáll a
veszély, hogy eltéved. Dyson megvallja, hogy neki csak egyszer volt
villámcsapás-szerű felismerése, de az is tévesnek bizonyult. Matematikai
logikával halálos biztonsággal kizárta a gyenge töltésű bozonok
létezését, s amikor aztán kísérletileg bebizonyosodott, hogy az az elemi
részecske mégiscsak létezik, gratulálnia kellett azoknak a kollégáinak,
akik mindig is hittek a W-bozonban. „Édesanyám arra tanított, hogy a
sport csak annak élvezet, aki tud veszíteni.”
A
politikában, az állam- és hadvezetésben – jegyzi meg Dyson – már nem
intézhető el egy-egy melléfogás megbocsátással vagy lovagias
gratulációval. Hannibál zseniális átkelése az Alpokon Karthágó
pusztulását eredményezte. A Pearl Harbor elleni zseniális támadás pedig
végromlásba döntötte a Japán birodalmat. Kína 1433-ban, amikor tudomány
és technika dolgában legalább olyan fejlett volt, mint Európa,
megsemmisítette hajóhadát, és még az addigi tengeri felfedezésekről
készült feljegyzéseket is. Most, hat évszázad múltán kezd felzárkózni a
Nyugathoz. És miért? Mert a vezetők kicsinyes viaskodásaikkal voltak
elfoglalva ahelyett, hogy az ország hosszú távú érdekeit tartották volna
szem előtt. „Olyan betegség ez, amely minden kormányzatot fenyeget, s
ez alól a demokráciák sem kivételek” – figyelmeztet Dyson, és
megkönnyebbülten állapítja meg, hogy a tudomány hibái ennél azért
szerencsére kisebb károkat szoktak okozni.
(metazin)