Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Parlamenti munkacsoportot terveznek létrehozni annak érdekében, hogy
feltárják, milyen kapcsolatot ápolhatott az egykori Nemzetbiztonsági
Hivatal főigazgatója Portik Tamással, a ’90-es évek olajügyeinek
főszereplőjével, akit a rendőrség - felbujtóként - több leszámolásos
gyilkossággal hozott összefüggésbe. Egyre többen vélik úgy, a
titkosszolgálat segítséget nyújtott a magyarországi szervezett bűnözés
több vezető alakjának. Ez a vélekedés azonban nem teljesen helytálló.
Ugyanis a szervezett bűnözést maga a titkosszolgálat hozta létre
hazánkban.
A „pajszerosok” és az állambiztonsági szolgálat
Volt egyszer egy betörőbanda, amelynek tagjai a '70-es évek vége felé
tehetős kisiparosok, kereskedők, művészek lakásait fosztották ki.
Budapestről kamionokkal, furgonokkal, személygépkocsikkal, diplomata
útlevelek és diplomata rendszámok árnyékába bújva, tonnaszámra
csempészték ki Münchenbe, majd onnan tovább, Kaliforniába, Los Angelesbe
a betörések útján szerzett értékeket (festmények, antik tárgyak, arany-
és ezüstékszerek, stb.). A szállítások professzionális megszervezése
vélhetően nem az iskolázatlan, erőszakos fellépésű, késsel-villával
étkezni nem tudó „pajszerosok” szellemi képességeit dicsérték… Nem
hivatalos becslések szerint - akkori értéken számolva - a százmillió
forintot is meghaladhatta a külföldre csempészett vagyontárgyak
összértéke - amikor 1 kg. kenyér 3,60 forintba került…
Az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Csoportfőnöksége a nyolcvanas
évek legelején, „Presztízs” fedőnévvel akciót indított a szervezett
módon elkövetett lakásbetörések elkövetőinek felderítésére.
A budapesti betőrőcsapat egyik agytrösztjének Gy. Pétert tartották, aki
nem mellesleg COCOM-listás termékek Ausztriából Magyarországra történő
csempészésével is foglalkozott. Gy. a titkosszolgálat embere volt, és -
természetesen - a haja szála sem görbült a bűncselekmény-sorozattal
összefüggésben. Ugyancsak az állambiztonsági szolgálat védelmét élvezte a
bűnszervezet másik meghatározó alakja, N. Ferenc is, akit a „Cég”
emberei azzal vittek el egyik kihallgatásáról, hogy majd ők veszik
„kezelésbe”. N. magyar konzuli útlevéllel rendelkezett, és a
titkosszolgálati „kezelésbe” vétele annyira jól sikerült, hogy kevéssel
később feleségül vehetett egy osztrák hölgyet, és a sógorokhoz
távozhatott…
Ugyancsak a lakásfosztogató
brigád oszlopos tagjaként működött R. László, akit „láthatatlan kezek”
szintén „kimostak” a büntetőeljárásból, hogy aztán - mintegy másfél
évtizeddel később - egy nagyhatalmú, volt rendőrségi csúcsvezetővel
(pontosabban: annak strómanjával) közös vállalkozást hozzanak létre, és
százmilliókat keressenek. Az R. László személyét érintő, a ’80-as évek
elején keletkezett kompromittáló dokumentumok ma már nem fellelhetőek a
rendőrség irattárában - „eltűntek”…
„1980-ban is komoly ütközések voltak a titkosszolgálattal a
Presztízs-ügy nyomozása kapcsán. Külön engedély kellett, külön pecsétes
írás bizonyos személyek őrizetbe vételéhez, akit meg akartak lógatni
előlünk. A háttér vizsgálata során kiderült, hogy Los Angelesben milyen
magyar maffia alakult ki. Aztán később ezek az emberek megjelentek itt,
Magyarországon, később egy részüket felrobbantották, más részüket
lelőtték. Akkor el kellett gondolkoznom azon, hogy milyen szervezetek
tagjai voltak valójában. A mindenféle vizsgálódás azt mutatja, hogy a
titkosszolgálatok egy árnyék-kormányként működnek, összeszedik az
információkat és azt megfelelően csoportosítva a politikusok kezébe
adják” - nyilatkozta Tonhauser László nyugalmazott rendőrezredes, 2000.
október 30-án, az Országgyűlés olajbizottsága előtt.
A volt rendőrnyomozó szerint a „bűnözői csoport vezéregyéniségeit az
ország legjobb és legdrágább ügyvédjei védték, nem egyet az USA-ból, Los
Angelesből fizettek dollárban”. Egy Bujtor néven ismert betörő ügyvédje
például különösebb nehézség nélkül kiutazhatott Los Angelesbe, ahol az
ottani magyar maffia vezetőivel találkozott. Ez nem történhetett volna
meg abban az időben, anélkül, hogy az ügyvédnek ne lettek volna magas
belügyes vagy titkosszolgálati kapcsolatai.
Tonhauser „Nem kérek bocsánatot” című könyvében is utalt arra, hogy a
Presztízs-ügy nyomozása során világossá vált: a titkosszolgálat és a
fővárosi bűnözői csoport több tagja, valamint a Los Angeles-i magyar
maffia között kapcsolat van.„A Budapest II. kerületben tartottunk
házkutatást egy gyanúsítottnál. Már ki voltak téve az asztalra a
megtalált bűnjelek, amikor megjelent két jól öltözött úriember, és
kihívott a lakásból engem, mint az eljárás parancsnokát, majd elvitték a
teljes aktát, bűnjeleket és magát a személyt is, aki a továbbiakban nem
szerepelt az ügyben” - írta a volt rendőrtiszt.
Ennek a kiterjedt betörőhálózatnak a tagja volt - úgynevezett
tippadóként - Jakubinyi Róbert is. A férfi az 1990-es évek elején került
kapcsolatba Földesi-Szabó Lászlóval - ekkor még csak Szabó Lászlóként
-, aki abban az időben az ORFK-n dolgozott nyomozóként, és egy
részvénycsalási ügyben vizsgálódott Jakubinyi ellen. Jakubinyi hamis
váltókkal több, mint háromszázmillió forintot csalt ki a Merkantil
Banktól. Jakubinyi Róbertet elítélték, de a büntetés alól mentesült, a
köztársasági elnöktől kegyelmet kapott. Az elnöki kegyelmet állítólag
nemzetbiztonságis vonalról járták ki számára. Miután Földesi-Szabó
leszereltették a rendőrségtől, Jakubinyi fiával, Roland Róberttel
összeállva közösen alapítottak céget, és együtt léptek be az Egymásért
Egy-Másért „kiemelten közhasznú” szervezetbe is.
Az Egymásért Egy-Másért Kiemelten Közhasznú Alapítvány 2004-ben jött
létre. Az ötletgazda Jakubinyi Róbert volt, az alapító a fia, Jakubinyi
Roland Róbert, a kuratórium elnöke Földesi-Szabó László. A kuratóriumnak
az elnök mellett három tagja volt: dr. Simon Ibolya, az
Nemzetbiztonsági Hivatal jogásza, aki egyúttal az alapítvány jogi
képviseletét is ellátta, Nagy Lajos és Nagy Sándor. Nagy Lajos volt a
Nemzetbiztonsági Hivatal első főigazgatója. Menesztése után, 1991-ben,
az S-Komplex Nemzetközi Biztonságvédelmi Részvénytársaság
elnök-vezérigazgatója lett, a cég felügyelőbizottságának a
megalakulástól kezdve tagja volt dr. Apró Piroska, aki később Horn Gyula
miniszterelnök kabinetfőnökeként tevékenykedett (és akinek a veje lett
Gyurcsány Ferenc). Nagy Lajos elhunyta (2006) után helyét a
kuratóriumban dr. Gyarmati György, az Nemzetbiztonsági Hivatal
főosztályvezetője foglalta el.
Köztudott:
az alapítványnál néhány éve milliárdos áfacsalást és sikkasztást tártak
fel a nyomozóhatóságok, Földesi-Szabó Lászlót - jogerősen - 6 év
börtönre ítélték. A többiek köszönik, jól vannak…
Bodnár, Vitray, Gyárfás, Princz…
Amint az ismert, az 1984-es, Los Angeles-i olimpiát bojkottálták a
szocialista blokk államai. Sportvezetőink, sportújságíróink azonban
megjelentek a játékok helyszínén. Így - mások mellett - Békesi László,
mint a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, a Magyar Atlétikai Szövetség
vezetője, Vitray Tamás, mint a Magyar Televízió főmunkatársa és Gyárfás
Tamás, a Népsport külföldi rovatának vezetője is. Gyárfás példaképként
tekintett Vitrayra, kettejük között mély, szoros kapcsolat szövődött.
Nagyon szoros…
Bodnár jó pajtása: Vitray Tamás
Los Angelesben a magyar delegáció több prominense megismerkedett Bodnár
Györggyel (George Bodnar), aki 1956-ban hagyta el Magyarországot.
Bécsig „disszidenstársa” volt az a Vitray Tamás, akivel gyerekkori
pajtások voltak, és aki később évtizedekig a szocialista Állambiztonsági
Szolgálat „Szigorúan Titkos” tisztjeként (SZT) működött. (Vitray az
osztrák fővárosban meggondolta magát, és hazatért.) Bodnár pazar
luxusvillájában etette, itatta, szórakoztatta a magyarokat, akik közül
nem tudni, hányan lehettek tisztában vendéglátójuk rovott múltjával.
„Ungarnkreis”, azaz „Magyar Kör” néven vált hírhedté a’70-es években az
a - főleg magyar disszidensekből álló - hamisító bűnbanda, amelynek
tagjai az egész világra kiterjesztették bankcsaló tevékenységüket. Ennek
a csoportnak volt tagja Bodnár György, akit a korabeli nemzetközi sajtó
csak „hétnevű szélhámosként” emlegetett, ugyanis - idézet a Die Presse
1978. április 21-i lapszámából - „hamis papírokkal tökéletesen el volt
látva. Argentínában szerzett állampolgárságot, ott Jorge Otto Bodnar
néven szerepelt. Az Egyesült Államokban Stephen Goldberg, majd Steven
Blomm állt a „miszter” útlevelében. Londonba már úgy érkezett, mint
Georges Berland, más országokban Georg Bodner, majd Juan Marek néven
bukkant fel. Zseniális irathamisítóként tartották számon, bandájával
főként csekkekre, értékpapírokra és hitellevelekre szakosította magát.
1974-ben, Los Angelesben már lefülelték csalás miatt, de ott akkor még
nem tudták, hogy kivel van dolguk, mindössze 30 hónapra ítélték. Bodnár
(azaz akkor Stephen Goldberg) azonban ezt sem tudta kivárni, öt hónap
múlva megszökött, hogy minél előbb folytathassa szenvedélyét, a
csekkhamisítást.” A bécsi Kurier című napilap így emlékezett meg 1978.
április 21-én Bodnárról: „A 41 éves George Otto Bodnarral nagy hal akadt
a bécsi rendőrség hálójába. Három éve keresték már a magyar származású
kereskedőt, nem csak Észak- és Dél-Amerikában, hanem szerte Európában
is, az USA történelmének egyik legnagyobb csalási ügyében, amikoris 4
millió dollárnyi kárt okozott az ottani bankoknak. Bodnart elítélték és
egy kaliforniai börtönbe zárták, ahonnan azonban megszökött. A bűnügyi
hivatal már hónapokkal ezelőtt tudomást szerzett a nagy csaló titkos
bécsi lakcíméről, de hiába érdeklődtek a szomszédoktól, senki sem látta
mostanában az argentin útlevéllel, uruguayi jogosítvánnyal és német
rendszámú Mercedes-szel közlekedő bűnözőt. De a nyomozók Amerikából
értesítést kaptak, hogy Bodnar haza készül Magyarországra, hogy
édesanyjának pénzt vigyen. Szerda délután meglepték őt Bécs-Döblingenben
a biztonsági hivatal emberei… A „Magyar Kör” 1975 tájékán kezdte meg
működését, Európa és az USA majdnem minden nagy bankjában találtak a
kezeik nyomát viselő hamis kártyákat és hitelleveleket.”
Bodnár, a hétnevű szélhámos
Bodnár György 1988-ban elérkezettnek érezte az időt, hogy meghódítsa
Magyarországot. Bizonyára nem a déli szellő hordta a fülébe az
információt, hogy rövid időn belül hatalmas változások történnek
hazánkban…
1988. december 16-án megalakult
a HTD Nyomdaipari és Adatfeldolgozó Kft. Ez a cég lett a kiadója a
Szaknévsornak - „aki kimarad, az lemarad”… Nos, a társaságból nem maradt
ki az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat (amely az
állambiztonsági szolgálat közvetlen fennhatósága alá tartozott), a
Demján Sándor vezette Magyar Hitel Bank Rt., az akkoriban ugyancsak
Demjánhoz kötődő Reform Lap- és Könyvkiadó Rt., valamint Bodnár amerikai
vállalkozása, a Directory Processing Center Inc.. A kft. ügyvezetője
Gyárfás Tamás lett. 1990. július 31-én a cég felügyelőbizottsági
elnökévé választották Békesi Lászlót, aki 100 ezer forintos üzletrészt
kapott tisztsége mellé.
Békesi László
Három és fél hónappal korábban, 1990. április közepén Békesi László -
pénzügyminiszterként - engedélyt adott a Panama Blackburn International
Inc. nevű társaságnak, hogy kaszinó működtetése céljából, Blackburn
International Casino Kft. néven, 100 százalékban külföldi tulajdonban
álló gazdasági társaságot alapítson. A cég székhelye - Bp., XIV. Gyarmat
u. 52. - megegyezett a Szaknévsort kiadó HTD Kft. székhelyével.
A pénzügyminiszteri engedély címzettje, a Panama Blackburn
International Inc. 1983. május 11-én, Panamavárosban került bejegyzésre.
Alapító-tulajdonosa: Várszegi Gábor, későbbi Fotex-vezér…
Andrew G. Vajna: együtt kaszinóztak
Annak ellenére, hogy a kaszinónyitási engedély a vonatkozó törvény
szerint nem volt átruházható, az 1991. július 22-én bejegyzett - és
1998-ig Bodnár, majd pedig a neves filmproducer, Andrew G. Vajna által
ügyvezetett - Blackburn International Kaszinó Kft. alapítójaként már az
ugyancsak Panamavárosban - 1990. december 5-én - nyilvántartásba vett,
az eredeti jogtulajdonos elnevezéséhez megtévesztésig hasonló névre
keresztelt Panama Blackburn International Casino S.A. szerepelt a
cégiratokban. A panamai vállalat elnöki tisztségét Andrew G. Vajna,
alelnöki posztját George Bodnar töltötte be. Kevéssel később Sylvester
Stallone megnyitotta a budapesti Las Vegas Casinót…
Játékkaszinók létesítésére a 3054./1990.Mt. határozat szerint a
pénzügyminiszter egyedi elbírálás alapján adhatott engedélyt. A "nem
nyilvános" határozatnak nem volt eljárási szabálya, és nem volt
szabályozva az sem, hogy az engedély milyen szempontok és feltételek
megléte esetén adható ki. "Az engedélyeztetést semmi nem kötötte
feddhetetlenségi vizsgálathoz, tehát senkinek az előéletét nem
boncolgattuk"- nyilatkozta Békesi László az Új Magyarország című napilap
1994. október 22-i számában. Magyarul: amennyiben még élt volna, akár
Al Capone is nyithatott volna kaszinót 1990-ben, Budapesten. Az ominózus
minisztertanácsi határozat szövegét egyébként maga Békesi készítette, s
javasolta elfogadásra.
(Érdekesség, hogy a
kaszinóügyben érintett Várszegi Gábor magyarországi karrierjének
kiinduló pontja ugyancsak kapcsolódik Demján Sándorhoz. A Fotex alapját
képező első gyorselőhívó berendezést Várszegi a Demján igazgatta budai
Skála áruházban helyezte üzembe. A fotótechnikai eszközt attól a Putter
Tamástól örökölte meg a későbbi milliárdos vállalkozó, akinek holttestét
saját gépkocsijának csomagtartójában találták meg, Los Angelesben -
több lövéssel végzett vele az ismeretlen tettes…)
Gyárfás Tamás
Bodnár György a ’90-es években szédítő karriert futott be - és óriási
pénzeket keresett - hazánkban: a kaszinózás és a Szaknévsor
megjelentetése mellett hosszú évekig cége, a Football Duó Kft.
kizárólagos tulajdonát képezte az NB I-es labdarúgó-mérkőzések
televíziós közvetítési joga, valamint beválasztották a Magyar Labdarúgó
Szövetség elnökségébe is. Nem mellékesen: jelentős mértékben ő
finanszírozta - az érdekeltségébe tartozó HTD Kft. és a Ribbon Kft.
révén - a Gyárfás Tamás nevével fémjelzett Nap TV indulását, és
működésének első éveit (a televíziós vállalkozásban 1991 és 1993 között
szerepet vállalt a Princz Gábor irányítása alatt álló Postabank és
Takarékpénztár Rt. is).
Bodnár, Gyárfás és
Princz a Ribbon Kft-ben is egy gyékényen árult. A társaság tagjai
között tartották nyilván 1989 és 1991 között a Bodnár tulajdonában álló,
Kaliforniában bejegyzett Marketing Data Compilation Ltd. nevű
társaságot, 1990 és 1998 között a Postabank Takarékpénztár Rt-t (illetve
annak különböző leányvállalatait), valamint 1989 és 1991 között Gyárfás
Tamást (aki az elmúlt negyedszázadban többször is összeveszett
Bodnárral, de végül mindig kibékültek).
Bodnár „hátterét” jól illusztrálja egy, az 1990-es évek elején történt
súlyos közlekedési baleset. A vállalkozó személygépkocsijával a
Városligetben elgázolt egy - a kijelölt gyalogátkelőhelyen szabályosan
közlekedő - állapotos fiatalasszonyt. A kismama - és a szíve alatt
hordott magzat - elhunyt. Ilyen esetben, általában, egy „mezei” sofőrt a
helyszínen őrizetbe vesznek a rendőrök. Bodnár azonban nem volt
„mezei”: másnap reggelre már el volt „sikálva” az ügy, eltűnt az akta,
nem történt semmi, arra sem járt, sem ő, sem a halálra gázolt nő…
Dolgoztak a „titokzatos kezek”.
Ahogy dolgoztak Gyárfás estében is, 1994-ben. E sorok íróját a
Budapesti Rendőr-főkapitányság egyik gazdaságvédelmi nyomozója azzal
kereste meg, hogy dokumentumokkal alátámasztott információkat
szolgáltatna a médiavállalkozó ingatlan-beruházásaival összefüggésben
elkövetett, áfacsalások gyanúját felvető visszaélésekről. A rendőrtiszt
azt ígérte, hogy néhány napon belül jelentkezik a sztorival. Eltelt
közel három hét - semmi. Telefon a rendőrségre, a válasz: a nyomozó már
nem tartozik a testület kötelékébe. Mint később kiderült, két
lehetőséget vázoltak fel neki felettesei: vagy azonnali hatállyal
„önként” leszerel, vagy ellehetetlenítik, kicsinálják. Az előbbit
választotta. „Nagyon kérem, felejtsük el azt az ügyet, mert még élni
szeretnék egy kicsit” - mondta megtörten a telefonba.
Ők is Tökölről startoltak: lakkozott ingatlanbiznisz
Portikhoz hasonlóan a tököli fiatalkorúak börtönében majszolta a
rabkosztot a nyolcvanas évek első felében Rózsa Ferenc és Kovács Tibor.
Amolyan börtönbarátság szövődött közöttük. Kettejüknek - együttesen -
éppen megvolt a tizenhat általánosa, nyolc itt, nyolc ott. Rózsa két
hónap raboskodás után kegyelemben részesült, és elhagyhatta a tököli
rácsos intézményt, hogy aztán egy évvel később már az az állambiztonsági
szolgálat fedőcégeként működő Sprint-Börze Kisszövetkezet elnöki
bőrfoteljébe huppanjon. Rózsa levelet íratott a munkáltatójával, a „Cég”
garanciát vállalt Kovácsért, akit feltételesen szabadlábra helyeztek.
Újra összeállt a „nyerő páros”, immár a szabadlevegőn.
1994-ben a két cimbora gondolt egy merészet és elindultak a Budalakk
ÉTA, a Budalakk, valamint a Dunalakk festékgyárak privatizációjára kiírt
pályázatokon. És mit ad Isten, nyertek! Nem is akármilyen módon: egy
forintjuk sem volt. Fillérekért felvásárolt kárpótlási jegyekkel, és
„soha vissza nem fizetendő” Egzisztencia-hitelből fizették meg a
festékgyárak vételárát. A kölcsönöket (több százmillió forintot) a Kunos
Péter-vezette Agrobank, illetve a Fekete János-féle Leumi Bank
folyósították. A sikereken felbuzdulva Rózsáék szemet vetettek a
Fővárosi Ingatlanközvetítő (FIK) Rt-re is. A FIK komoly „falat” volt,
működését - egészen a rendszerváltásig - a Belügyminisztérium
felügyelte, feladata volt Budapest ingatlanforgalmának bonyolítása,
ellenőrzése. 1990-ig a vállalat intézte az úgynevezett kiemelt
lakásügyeket (miniszterelnök, miniszterek, miniszterhelyettesek,
KB-titkárok, stb.), és ide tartoztak az úgynevezett titkos (T) lakások
is, amelyekkel az állambiztonsági szolgálat rendelkezett. A FIK-en
keresztül jutottak lakáshoz az MSZMP vezető személyiségei, és sok,
később az MDF, az SZDSZ és a Fidesz színeiben felbukkanó, ellenzékinek
álcázott politikusnak is ez a cég oldotta meg a lakhatási problémáját.
1990 tájékán megindult a tömeges lakásprivatizáció, az állam, majd pedig
az önkormányzatok a FIK-et bízták meg a bérlakások értékesítésével, a
vételárak törlesztőrészletei a vállalat kasszájába futottak be,
amelyekkel negyedévente kellett elszámolnia az önkormányzatok felé.
Becslések szerint közel 30 ezer bérlakás értékesítésében közreműködött a
társaság.
Háromszor írták ki a pályázatot
a részvénytársaság privatizációjára, mert nem az nyert, akit a hatalom
szeretett volna. Állítólag egy akkori állami vezető (B. P.) családjának
szánták a céget, de a terv valahogy kiszivárgott és nem merték
végrehajtani az ügyletet. Rózsa és Kovács névtelen strómanokat vetett be
a győzelem érdekében, akiktől a pályázat eredményének kihirdetését
követően magukhoz ragadták a társaság irányítását.
A vásárlási módszer ugyanaz volt, mint a lakkos cégek esetében:
aprópénzért megszerzett kárpótlási jegyek, és „ne fizesd vissza”
E-hitelek.
Az új tulajdonosok
gyakorlatilag a cég birtokba vételével egyidőben „lopikázó funkcióba”
kapcsoltak, bődületes pénzeket talicskáztak ki a részvénytársaságból,
amely összegek - mint az értékesített bérlakások vételárának részletei -
valójában az önkormányzatok tulajdonát képezték. A FIK csak beszedte és
kezelte - helyesebben: „elkezelte” - ezeket a pénzeket.
1996-1998 között a FIK Rt. szponzorálta az Országgyűlés
labdarúgócsapatát, évi 3 millió forinttal és mezgarnitúrákkal támogatva a
honatyák sportolását. Kovács a parlamenti focicsapat egyik mérkőzésén
mosolyogva mondta az egyik volt országgyűlési képviselőnek: „Látod, ezek
mind az én együttesemben fociznak, az én mezemben szaladgálnak!”Több
politikusnak a FIK fizette a mobiltelefon-költségét, így a részletes
számlák által Kovács és Rózsa ellenőrizhették, hogy a képviselők kikkel
tartanak kapcsolatot. „Az én zsebemben cincognak a politikusok, a
rendőrök, az APEH-vezetők! Mindenki tehet egy szívességet nekem” -
jelentette ki több alkalommal Kovács, aki egyébként jól választott
feleséget is, párja a 2003-ban elhunyt, 1998 és 2002 között az FKGP
országgyűlési képviselőjeként munkálkodó dr. Orosházi György nevelt
lánya.
Berecz János
Nem hazudott. A FIK Rt. vezetésében megjelentek a „nagyágyúk”: Dr. Nagy
Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökhelyettese, Simon Sándor, a
Nemzetbiztonsági Hivatal ezredese, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági
Bizottságának volt titkára, Gera Károly, a Nemzetbiztonsági Hivatal
ezredese, Székely Gábor (SZDSZ) volt főpolgármester-helyettes, Páva
Zoltán (MSZP) volt országgyűlési képviselő, dr. Kőrösi Imre (MDF) volt
országgyűlési képviselő, Berecz János, az MSZMP Központi Bizottsága volt
titkára, Lakatos Ernő, az MSZMP Központi Bizottsága Agitációs és
Propaganda Osztályának egykori vezetője, dr. Horváth István, a
Kádár-rezsim volt belügyminisztere (az első Orbán-kormány
kancelláriaminisztere, Stumpf István apósa), Valenta László, az Országos
Rendőr-főkapitányság volt gazdasági főigazgatója (Pintér Sándor
legbizalmasabb munkatársa), és - Kovács Tibor ügyvédjeként - dr. Boross
Ildikó, Boross Péter egykori miniszterelnök lánya, aki a '90-es évek
végén közös vállalkozásban szerepelt Pintér Sándor feleségével. Az
Omega-Tabak Rt-ben az ügyvédnő 1997-1999-ben felügyelőbizottsági
tagként, Pintérné pedig 1997-1998-ban igazgatósági tagként működött.
Lakatos Ernő: jó az "APO" a háznál
Illusztris névsor. Ki hiszi el, hogy ezeket a közismert személyeket a
csupán általános iskolai végzettséggel, és „börtönszakosítóval”
rendelkező Kovács és Rózsa „édesgették” a szabadrablás tárgyává tett FIK
Rt-hez? Ahhoz a céghez, ahol néhány év leforgása alatt milliárdok
tűntek el, ahol vittek szinte mindent, ami nem volt lebetonozva vagy
ólomba öntve.
1998. június 5-én a FIK Rt.
"megbízási szerződést" kötött az Autarkia Kft-vel, annak érdekében, hogy
"az rt. volt vezérigazgatója által 1997. május 23. után jogellenesen
elidegenített ingó és ingatlan vagyontárgyait, különösen a Megbízó
tulajdonát képező bérlemények (ingatlanok) tekintetében a tulajdonjog és
a bérleti jog átruházási szerződések érvénytelenítése tárgyában az
eredeti állapot visszaállítása érdekében eljárjon. Ugyancsak a megbízás
tárgyát képezik a Társaság tulajdonát képező pénzforrások, valamint a
kezelőként rábízott pénzforrások és az ebből keletkező befektetések FIK
Rt. részére történő érvényesítése." A megbízást az Autarkia Kft.
képviseletében Boros József Károly (Boros Tamás) szignálta. Borost alig
egy hónnappal később a belvárosi Aranykéz utcában felrobbantották.
Kovács Tibor egyik alapítója volt a Buda-Cash Brókerháznak, valamint
szoros üzleti kapcsolatot ápolt a rosszemlékű London Bróker Rt. fő
tulajdonosával, Reichardt Ignáccal, akivel 2000 elején - máig ismeretlen
tettesek, máig ismeretlen indítékból - a saját terepjárójában végeztek.
Az ügyészség megállapítása szerint a brókercégnél 1999 augusztusára a
nyilvántartási rendszer hiányosságai, az ügyfélmegbízások és a saját
ügyletek fedezet nélküli teljesítése és egyéb szabálytalanságok miatt
mintegy 2 milliárd forint értékű értékpapír, valamint közel 300 millió
forint készpénz hiányzott. A FIK Rt. részvényeit Kovács Tibor a London
Brókernél helyezte letétbe. 1998-2000 között a London Bróker Rt.
felügyelőbizottságában tevékenykedett ifj. Apró Antal, Apró Piroska
testvére.
Ma már se FIK, se Budalakk, se
Dunalakk, se London Bróker nem létezik. Viszont az elsíbolt milliárdok
dolgozhatnak „valahol”, „valakiknek”. Ami biztosnak látszik: nem
Kovácsnak és Rózsának, ők ugyanis évek óta nincstelenként tengetik
életüket. „Valakik” mindent elszedtek tőlük. Az életüket, a
szabadságukat viszont meghagyták - mert nem ellenkeztek, amikor az
összeharácsolt vagyont úgymond "elvonták" tőlük. Nem mindenki volt ilyen
szerencsés…
A Magyar Köztársaság 1990-ben
megalakult, első szabadon választott parlamentjében a 386 képviselő
közel harmada a Kádár-rendszer állambiztonsági szolgálatának
ügynöke/besúgója volt, a honatyák és honanyák mintegy tíz százaléka
pedig szigorúan titkos (SZT) állományú tisztként teljesített szolgálatot
az egypártrendszer titkosszolgálati szerveinél, közülük legtöbben az
MDF és az SZDSZ színeiben nyomkodták a szavazógombokat. Ugyanis ez a két
párt volt a legesélyesebb a választások megnyerésére, ezért tömte tele a
"Cég" a nyolcvanas évek végén a nevezett politikai szervezeteket
(ki)szolgálóival - a „láthatatlan erő” így biztosította a továbbélését,
befolyását a legmagasabb szinten. Zsarolható, fogható, gerinctelen
emberekkel. Kevesen tudják, hogy az 1990-ben megalakult Országgyűlésben
közel 240 képviselő jelentkezett a nemzetbiztonsági bizottságba. A
kompromittálódott politikusok közül sokan szerették volna tudni, milyen
dehonesztáló információkat tartanak nyilván róluk a "szervek"...
Kijelenthető, hogy az úgynevezett rendszerváltást a titkosszolgálatok
vezényelték le. Miért is?
Azért, hogy a
törvénykezésben irányítottan, célzottan keletkeztetett kiskapukat,
joghézagokat a titkosszolgálatok által kreált szervezett bűnözés
kíméletlenül kihasználhassa. Nem lehet nem észre venni, hogy a "nagy
pénzcsinálások" környékén - így vagy úgy - rendszerint felbukkan(t) a
"Cég". Komolyan gondolja bárki is, hogy iskolázatlan sutyerákok,
írni-olvasni alig tudó együgyűek éjjel-nappal a Magyar Közlönyt bújták,
keresve a jogszabályok gyenge pontjait? Ugyan már! Legtöbbjüknek már a
Gőgös Gúnár Gedeon mesekönyv tartalma is megterhelő szellemileg. Súlyos
tévedés azt gondolni, az alvilág kereste/keresi a kapcsolatot a
titkosszolgálatokkal. A valóság az, hogy a szervezett bűnözést maguk a
titkosszolgálatok hozták létre, és választották ki a megfelelő
„gombokat” az adott „kabátokhoz”.
A
kényelmetlenné vált, magukat egy idő után "önjárónak" képzelő, és ebből
következően kockázatot jelentő végrehajtókat pedig „titokzatos kezek”
időnként lecserélték/lecserélik. Olykor akár egy komplett sort is - mint
a jégkorongban…
A kivégzőket, a
felbujtókat "ismeretleneknek" aposztrofálták/aposztrofálják. Pedig nem
azok. A "láthatatlan erő" számára biztosan nem.
Hülyének vagyunk nézve. Már elég régóta.
(V.F.)
PrivátKopó